7. fejezet

Sziasztok!

Meghoztam a 7. fejezetet. Remélem, tetszeni fog.
Jó olvasást kívánok hozzá!

Puszi

Szilvi:)

7. fejezet

    Aznap nem mozdult ki többet a szobájából. A láncát szorongatva, úgy döntött holnap iskola után elmegy Erichez. Fájt a feje, és szédült. Több helyen kék-zöld foltos lett Chris szorításától. De mégis jól érezte magát, örült, de közben félt is. Nem igazán tudta ezt mire vélni.
    Vacsoránál nem sokat beszélt az apjával. De végre felengedte a szobafogságát. Nem mondta, hogy Chris megtámadta egy fekete karddal, vagy egy csavarhúzóval, esetleg egy fogóval, így valamennyire megnyugodott.
    Este nehezen aludt el. Sokáig forgolódott. Amikor pedig elbóbiskolt rögtön rémálmai lettek. Mindig Chris volt benne, amint elvágja Eric, vagy az apja torkát. Mikor végül pár percnél hosszabb időre sikerült elaludnia, valami nagyon furcsát álmodott.
    Egy sötét folyosón járt. Nyirkos volt, és hideg. Valahonnan víz csöpögött, legalábbis remélte, hogy az. Követte a hangot, a csöpögést. Olyan baljóslatú volt, olyan ijesztő. Félt álmában, rettentően. Nagyon fázott, jobban összehúzta magán a pulóvert. Az áthatolhatatlan sötéttől nem sokat látott, szinte semmit, csak kartávolságig. Csak ment előre, nem állt meg, nem nézett körbe. Egészen a folyosó végén lévő nagy vasajtóig gyalogolt.
    Rátette a kezét a rozsdás kilincsre, nehezen, de sikerült lenyomnia. Nyitva volt. Nyikorogva kitárult. A csöpögés hangosabb lett, ahogy belépett. Ijedtében sikítani akart, de a torkára fagyott a szó.
    Egy barna hajú lány volt a szobában. Fejét lehajtotta, alig élt. Kezei a falhoz voltak rögzítve rövid láncokon. Lábain súlyos bilincsek. De, ami a legmeglepőbb volt, két szárny állt ki a hátából. Fehér, puha tollai voltak, kicsit bronzos, fehéres színben ragyogtak. Vagyis inkább pislákoltak.
    A csöpögés pedig, az az iszonyatos csöpögő hang, amit hallott, nem más volt, mint az angyal vére. A csuklóiból szivárgott kis vörös tavakká gyűlve a földön. Erőtlenül lógott a feje, a kezei. Csak azért nem csuklott össze, mert szorosan rögzítette a bilincs. Hosszú haja a bokájáig ért, de most lucskos volt a vértől.
    Úgy tűnt nincs magánál, de ahogy közelebb lépett, az angyal megszólalt.
– Segíts! Kérlek! – suttogta fájdalomtól rekedt, de mégis fényes hangon, majd elkezdte felemelni a fejét…

٭

    Lisa zihálva ült fel az ágyon. Patakokban folyt róla a hideg izzadság. A takarója összegyűrve. Az ablaka tárva nyitva, besüvített rajta a szél, táncoltatva a függönyöket. Fázott.
    Odament, hogy becsukja. Ahogy behajtotta az ablakot, valami lezuhant belőle. Egy fehér toll, puha volt, és selymes. Puhább, mint egy madártoll, és sokkal, de sokkal nagyobb is. Olyan volt, mint az angyalé az álomban.
    Ijedten nézett ki az ablakon. Nem igazán tudta mit is keres. Talán fehér szárnyak távolodását, vagy egy lány sötét sziluettjét az utcán. Nem tudta, csak azt, hogy valami járt nála. Talán az a valami, ami az álmában is szerepelt.
    Rémes egy álom volt. Ijesztő, és olyan valóságos. Talán pont ezért volt valóságos. Vagy puszta véletlen, hiszen a szél is befújhatta azt a tollat. Bár tisztán emlékezett rá, hogy nem hagyta nyitva az ablakot, mielőtt lefeküdt.
    Végül úgy döntött visszafekszik. Ez a furcsa álom, csak egy álom volt, semmi több. Angyalok nem léteznek. Még ha léteznének is, miért pont tőle kérnének segítséget?

    Másnap reggel teljesen megfeledkezett az álomról. Elhomályosult. Kiugrott az ágyból, majd ment reggelizni. Az apjával megbeszélte, hogy elmegy délután egy barátjához, nem tudja, mikor jön. Bár azt nem mondta el neki, hogy Chris fenyegetését megy átadni. Egy iskolai feladat, felelte az apja kérdésére.
    Ahhoz képest, hogy Chris tegnap fenyegette meg, hogy ő biztosan meghal, és nem lehet megmenteni, teljesen nyugodt volt. Úgy döntött ezen nincs értelme problémázni, majd ha eljön az ideje. Az iskola úgy telt, mint mindig, unalmasan.
    Amint vége lett a tanításnak indult is Erichez. Emlékezett a házra, pedig legutóbb este látta. Volt csengő, de úgy döntött inkább kopog. Alig várt pár pillanatig már nyílt is az ajtó.
    Egy szőke, kócos fej jelent meg mögötte. Kitárta az ajtót, és csak nézte Lisát. Barna szemei az övébe fúródtak, úgy, hogy a lánynak el kellett kapni a tekintetét, és érezte, elpirul. A vörös szín hamar kiütközött a fehér bőrén, tudta, hogy mindig jól látható, ha zavarban van.
– El kell menned – suttogta.
– Én is örülök, hogy látlak – felelte Eric. – Oké, hogy nem akarsz velem egy levegőt szívni, de azért a városi levegőből sok embernek jut, hidd el.
– A városból, az államból, az országból… Nem tudom, hogy értette – hadarta kétségbeesetten. Most fogta fel igazán, mit is jelent ez. Most, hogy újra látta őt, rájött mit is veszíthet. Ilyen rövid idő alatt milyen fontos lett neki a fiú? Fel se fogta igazán. Teljességgel érthetetlen volt számára ez a furcsa, ismeretlen érzés.
– Ki? Mi? Mi van? – értetlenkedett. – Gyere be! – állt el az útból. Lisa pedig sietve belépett.
    Bekísérte a őt a nappaliba, és leültette egy kanapéra. Hozott neki egy csésze forró teát.
– Megnyugtat – adta át.
– Köszönöm – nyúlt érte remegő kézzel.
– Nos, mi történt? – kérdezte pár korty után Eric, és helyet foglalt a lány mellett.
– Chris jött el hozzám tegnap, és megfenyegetett. Azt mondta, hogy engem már úgyse tudsz megmenteni, így inkább mentsd magad és tűnj el – hadarta el egy szuszra.
– Ennyi? Nem mondott mást? – kérdezte.
– Nem. Mit kellett volna?
– Mondjuk, hogy ki a megbízója, vagy valami utalást rá. Könnyebb lenne elkapni – morfondírozott a fiú.
– Elkapni? – emelkedett egy oktávnyit Lisa hangja.
– Igen, mégis mint gondoltál? Elmegyek, hogy Chris bánthasson? Nem hagylak cserben. Nem félek tőle.
– Ez nem arról szól, hogy elég bátor vagy-e – rivallt rá Lisa.
– Nem, tényleg nem. Ez a te biztonságodról szól – keményedett meg a fiú hangja.
– Bajod eshet, ha maradsz – suttogta Lisa.
– Nem érdekel – felelte csendesen Eric.
– Nem akarom, hogy bántsanak.
– Arra választottak ki, hogy megvédjem azokat, akik nem tudják magukat. Te is védtelen vagy – fúrta a tekintetét a lányéba, és közelebb hajolt hozzá.
– És te meg tudsz védeni? – kérdezte.
– Bárkitől – suttogta, a lehelete csiklandozta Lisa száját.
    Eric óvatosan megcsókolta. Finoman, és puhán értek össze az ajkaik. Úgy érezte menten elolvad ott a kanapén az érintésétől. Átölelte a derekát, és közelebb húzta magához. Lisa pedig átkarolta a nyakát. Egyre jobban belemerültek a csókba, megfeledkeztek a külvilágról. Hátradőlt a kanapén, a fiú pedig követte. Átfűzte a lábát a derekán, Eric pedig a combját simogatta. Csak egy-egy rövidke pillanatra szakították meg a csókjukat. Lisa keze felfedezőútra indult. Végig húzta a nyakán, a mellkasán, majd elkezdte kigombolni az ingét. Eggyel végzett, a következőhöz viszont nem érhetett hozzá, mert Eric már nem volt ott.
    Felült, és körbenézett. Elképesztő sebességgel ugorhatott le róla. Nem hitte, hogy ilyen sebességgel tud bárki is mozogni. A szoba másik végében, neki háttal egy íróasztalra támaszkodott. Fejét lehajtotta, és hangosan zihált. Az ujjai elfehéredtek olyan erővel szorította az asztallapot.
– Eric? – kérdezte félénken Lisa. – Jól vagy?
– Sajnálom – suttogta a fiú. – Elragadtattam magam.
– Nem tettél semmit – Lisa felállt, és közelebb lépett. Ő maga sem tudta mi ütött belé az előbb, de nem bánta egy pillanatig sem.
– De akartam – Eric még mindig ugyanúgy állt, nem fordult felé, nem nézett rá. – Senki se mondta, hogy ennyire nehéz lesz ellenállni. Sosem hittem volna, hogy meghaladja majd a képességeimet.
– Miről beszélsz? – kérdezte a lány, már csak egy lépés választotta el a fiútól, amikor az hirtelen megfordult.
– Semmiről. Nem vagy éhes? – mosolygott újra úgy, mint mikor együtt töltötték a napot. – Összeütök valamit. Mit szólsz egy kis rántottához? Mást nem tudok csinálni, úgyhogy be kell érned azzal. Vagy esetleg rendelhetünk valamit. Pizzát? Kínait? Indiait?
– Tökéletes lesz, ha pizzát rendelsz – szakította félbe Lisa.
– Rendben – már a kezében is volt a telefon. – Milyet kérsz?
– Sonkás, sajtost. Hol vannak a többiek? – nem feszegette, hogy mi is történt közöttük az előbb, Eric nem úgy tűnt, mint aki elmondja, bárhogy is nyaggatná.
– Rosie és Stephanie vásárolni. Alex, Felisz és Josh az autót szerelik hátul. Jason pedig… – elgondolkozott, majd megvonta a vállát – hát fogalmam sincs. De nem is igazán izgat, a lényeg, hogy nincs itt – felelte könnyed hangon Eric.
– Nem kedveled – jegyezte meg Lisa. 
– Nem mondhatnám, hogy túlzottan, de inkább ő nincs oda értem – rántotta meg a vállát, majd leadta a rendelést.
– Miért?
– Szerinte vonzom a bajt, és nem veszem elég komolyan.
– Biztos nem annyira, mint én – felelte Lisa szomorúan. – Úgy félek, Eric.
– Minden rendben lesz – lépett mellé a srác, és kissé bizonytalanul átölelte. – Maradj itt, amíg ennek vége. Van elég szobánk.
– Nem hagyhatom védtelenül az apám. Ha Chris nem talál ott, bánthatja.
– Csak ma estére, amíg kitaláljuk, hogy mi hogy legyen – könyörgött Eric.
– Nem is tudom. Féltem az apám – bizonytalankodott Lisa továbbra is.
– Nem fogja bántani. Esetleg, ha napokra eltűnsz. Elég jól ismerem.
– Tudom – felelte automatikusan a lány. – Rendben. Felhívom az apámat, hogy elhúzódik a házi írás, és egy osztálytársamnál alszok.
– Hidd el, rendben lesz. Megvédünk mindkettőtöket – biztatta a fiú. – Amíg telefonálsz, beszélek Joshsal, hogy vendégünk lesz ma estére. Jövök mindjárt – azzal el is tűnt a hátsó ajtó mögött.

6. fejezet

 Sziasztok!

Itt a 6. fejezet. Remélem, tetszeni fog.
Jó olvasást!

Puszi

Szilvi:)

6. fejezet

– Le a lépcsőn, a szemben lévő ajtó – mondta csalódottan. Egy pontot bámult maga előtt az ágyon. Reszelősen lélegzett, ökölbe szorította a kezeit. Így állt pár pillanatig, majd a bejárati ajtó becsapódása után, belebokszolt a szekrénybe. Olyan erővel, hogy beszakadt.
    Kiserkent a kezéből a vér, végigfolyt az ujjain, rá a szőnyegre, de nem érdekelte. Csak állt ott, és nézte a tönkrement szekrényt, nem csinált semmit. Felisz lépett mellé, és megfogta sérült kezét. A puha géz finoman simult a sérült bőrhöz, összerándult az érintéstől, de nem adott hangot a fájdalmának.
– Hagyj békén! – suttogta szárazon Eric.
– De a kezed… – ellenkezett halkan Felisz – vérzel.
– Azt mondtam, hagyj békén – kiáltott rá mérgesen a lányra, majd kiviharzott a szobából, ott hagyva a meghökkent testvéreket.
    Felment a tetőre gondolkodni, ahogy mindig szokott, ha egyedül akar lenni. Ez a hely olyan megnyugtató volt. Csak nézni a várost, ahogy körül öleli az éjszaka sötétje, csak a lámpák dacolnak vele, sikertelenül.
    Néha úgy érezte ők se mások csak lámpák az éjszakában, de nem tudják megvilágítani, bárhogy is igyekeznek. Az emberek ugyan úgy félnek a sötétben. Örökké félni is fognak, így lesz ez mindig. Ők egyre kevesebben vannak, a sötétség pedig egyre nagyobb.
    Lenézett a kezére, ami elzsibbadt a fájdalomtól, és piszkos volt a rászáradt vértől. Ujjai között ott csillogott a kék színű kő. Finom munka volt, minden oldalról lekerekített, csillogó, misztikus.
    Sosem látott még egyet sem élőben. Megbabonázta, csak úgy, mint a viselője. Végig simított rajta, a hűvös éjszakai levegőtől egészen hideg lett. Megborzongott. Eddig észre sem vette, mennyire fázott odakint. Nagyon hideg lett az éjszaka.
    Végül felnézett a csillagokra. Órákig tudott volna bennük gyönyörködni. Igazából megszokásból tette. A gyermekkorára emlékeztették. Sokszor ültek ugyanígy a tetőn az anyjával, és mesélt a csillagokról
    A tetőre vezető létra lépések zaját visszhangozta. Könnyed lépésekét, mintha a lábak alig érintenék a fokokat. Nem nézett hátra, nem kellett, hogy felismerje ki közeledik.
– Hát itt vagy – ült le mellé Felisz, lelógatva a lábát a tetőről.
– Sajnálom, hogy kiabáltam veled – Eric játszadozni kezdet a lánccal. – Csak ideges voltam.
– Nem a te hibád, hogy elment – fogta meg a kezét Felisz.
– Ahogy vesszük… Talán Chris tényleg miattam akarja bántani. Talán, ha nem jövök vissza a városba, nem történnének vele ezek a dolgok.
– Szerintem – kezdte Felisz –, azért lépett hirtelen, mert fenyegetve érzi magát. Most, hogy itt vagyunk, megakadályozhatjuk a tervét. Gyere – nyújtott kezet a fiúnak –, apa beszélni szeretne veled.
– Remélem, Josh nem Rosie miatt akar leszidni – kászálódott fel.
– Nem hiszem – nevetett Felisz – Rosie önfejű, konok, mindenki tudja, csak Jason nem látja be. Számára még mindig az a kislány, aki volt, mikor idekerült hozzánk.
– Hát kicsinek éppenséggel kicsi – vigyorgott Eric.
– De szemét vagy – lökött rajta egyet a lány nevetve.

    Mikor leértek a nappaliba ott volt az egész család. Rosie az egyik fotelkarfájáról lógatta le a lábát. Alex fordítva ült a kanapén, a feje lefelé lógott, mint valami denevérnek, és a mobilján játszott, a harci felszerelés gyanánt egy kard lógott a derekán, ahogy mindig, most is elfelejtette levenni. Felisz beült a kanapé másik végébe, és a bátyja hasára tette a lábait kényelmesen.
    Jason a falat támasztotta a szoba legtávolabbi sarkában, és szokása szerint mogorva képpel nézte a társaságot. Josh, és Stephanie Briece, a szülők egy-egy fotelben foglaltak helyet egymás mellett.
    Eric végül úgy döntött Rosie foteljébe ül, a lány legalább valamennyire kitakarja Jason mérges szemei elől.
– Szóval mire ez a kupaktanács? – kérdezte.
– Lisa miatt gyűltünk ma össze – jegyezte meg Alex cinikusan. – Hogy minek nem tudom, úgyis elhúzott – rántotta meg a vállát.
– Alex azt mondta, érzett valamit, amikor hozzáért. Te is érezted? – mormogta Josh. 11 évesen az apja halála után ez a mogorva ember fogadta be, és a felesége. Három gyermekük volt, és később Rosie, aki fiatalon vesztette el a szüleit. Az anyja, és az apja legjobb barátai voltak.
– Szerintem is közénk tartozik, igen – jelentette ki Eric.
– Marhaság – szólt közbe Jason –, a lány nagyon gyenge. Szerintem sima ember. Semmi különleges nincs benne. Csak Chris egyik játéka.
– Akkor mégis mivel magyarázod, hogy túlélte Fessus kövét? – tört ki Ericből a kérdés. – Vagy, hogy miért tették rá? Tökéletes eszköz arra, hogy elnyomják az erejét.
– Az csak legenda – felelt szárazon Josh. – Senki se látta őket már évszázadok óta. Fessus halála előtt megsemmisítette őket. Az egész csak a sok-sok ostoba legendánk része.
– Van bizonyítékom, hogy létezik – elővette a láncot a zsebéből, úgy, hogy mindenki lássa. – Lisa nyakába még vörös volt. – mutatott rá.
– Igaz – helyeselt Rosie. A fiú hálásan nézett rá, amiért kiáll mellette –, ha ember lett volna kitéve a kő varázserejének, meghalt volna. Viszont, Jason szavaiban is van valami – most pedig Eric úgy érezte, pofon vágták. – Ha kiválasztott lenne, akkor tudnia kellene róla. A szülei minimum egyikének annak kell lennie. Plusz tényleg gyengébb az átlagnál.
– Mindkettőt meg tudom cáfolni – mondta Eric.
– Halljuk – dörmögött Josh.
– Az első: az anyja meghalt mikor született, ha az apja halandó, lehet, nem is tudott róla, hogy mi volt a neje. A második:
– Nem kapott kiképzést – szólt közbe Alex, időközben rendes ülő helyzetbe tornázta magát, és a telefonját pedig eltüntette a zsebében. – Apa, tudom mit éreztem. Ha egy embert érintettem volna meg, nem lett volna semmi. De Lisánál éreztem a Bizalom Jelét.
– Ti is éreztétek? – nézett Stephanie a lányára, Feliszre, majd Ericre.
– Nem, amikor elláttam, akkor még nem. De akkor nem volt magánál. Amúgy pedig nem értem a bőréhez – mondta Felisz állandó mosolyával az arcán. – De Eric biztosan érezte – kacsintott a fiúra. – Igaz?
– Hát… persze… öhm… éreztem – bizonytalankodott.
– Eric nem a Bizalom Jelét érezte – nevetett Rosie. – Hanem az Összetartozásét…
– Fogd be, pöttöm – lökött egyet a lányon.
– Nem én vagyok kicsi, te vagy túl magas – nyújtott rá nyelvet Rosie.
– Tizenhat évesen, 150 centi is alig vagy. Mi ez, ha nem törpe? – kontrázott Eric.
– 165 vagyok… – ráncolta sértetten az orrát, és elfordult a fogadott bátyjától.
– Hagyjátok abba a civakodást – szólt rájuk az anya. – Mindegy is. Alex azt mondta a lány elment, és nem akar rólunk hallani.
– De… – szólt volna közbe Eric, de Stephanie szeme figyelmeztetően villant, így inkább befogta.
– Ha változna a véleménye, majd újra felhozzuk a témát. Most menjetek, feküdjetek le. Késő van már – mosolygott újra kedvesen. – Ó, és Eric, a szőnyegedet el kell vinned a tisztítóba, nem fogom már megint én kisikálni belőle a vért – tette csípőre a kezét.
– Rendben. Holnap elviszem – sóhajtott a fiú, majd csalódottan felment a szobájába.

    Lisa a hétvége további részét szobafogságban töltötte, a késői haza menetel miatt. Hál’ istennek a csuklója másnapra sokkal jobban lett, így nem kellett semmit se kitalálnia magyarázatképp. Hétfőn is csak a suliba mehetett el.
    Az órák egész nap unalmasak voltak. Semmi érdekes nem történt. Indulóban volt hazafelé, csak be akart pakolni a szekrényébe egy-két dolgot. Kinyitotta, és egy levél vitorlázott le a levegőben. A szekrényben benne volt a nyaklánca, ami újra vörösen ragyogott. Kezébe vette, közelebbről megnézte. A láncszemek ismét sértetlenek voltak. Nyoma sem volt, annak, hogy nem rég letépte a nyakából, és több szem is szétnyílt, pedig akkor úgy tűnt, tönkrement.
    Amikor legutóbb látta a kő kék volt, nem vörös. Most kissé megijesztette ez a szín. Óvatosan hozzáért, nem történt semmi. Végül lehajolt, felvette a levelet, és olvasni kezdte.

Lisa,

    sajnálom, hogy összezavartam az életed. Ahogy ígértem megjavítottam a nyakláncod, és visszahoztam. Újra vörös, egy emlék másolatát zártam bele. A sajátomat, így nem fog zavarni, csak én tudom neked megmutatni.
Mivel úgy gondoltam nem akarsz velem találkozni, a szekrényedbe rejtettem. Nem volt nehéz feltörni, de mindegy…
Szóval csak ennyit akartam, visszaadni a láncodat. Ja, és ne engedd, hogy Chris megérintse a követ, mert megégetné, és akkor rögtön lebuksz. Ha esetleg még mindig neki hiszel. Gondoltam, jobb, ha tudod…

Vigyázz magadra,
Eric

U. i.: Én megígértem, hogy nem kereslek, de te tudod, hol találsz, ha segítség kellene.

    Lisa összehajtogatta a levelet, és zsebre vágta, majd a nyakába akasztotta a láncot. Eddig eszébe sem jutott, hogy Chris keresheti a múltkori után. De elég kézen fekvő lenne, hiszen el akarta rabolni, most pedig, hogy eljött Erictől védtelen. Végül elhessegette a gondolatot, hiszen közel sem biztos, hogy Chris nem segíteni akart rajta. Már régóta ismerte, sosem bántotta, szekálta, de nem bántotta. Miért bízna mégis inkább egy idegenben? De volt valami Ericben, ami miatt az életét is rábízta volna. Lemondóan megrázta a fejét, majd elindult.
    A haza vezető úton azon gondolkozott, vajon milyen emléket tett bele Eric a kőbe. Ha ezzel az volt a célja, hogy felcsigázza a kíváncsiságát, és megkeresse, hát közel járt a sikerhez. Nagyon érdekelte volna az az emlék, amit a fiú az ő láncába rejtett. El nem tudta képzelni, mi lehet az, vagy hogy lehetséges-e egyáltalán.
    Mikor hazaért az apja nem várta fenn, a garázsban dolgozott. Még mindig mérges volt rá. Ha pedig elmondta volna, hogy valójában mi is történt, nagy eséllyel rosszabb lenne a helyzet. Így hát hallgatott róla, és azt mondta, egy barátjánál volt, és elszaladt az idő.
    Egyedül ült le enni, az apja kínait rendelt, ott várt rá az asztalon. Nem volt nagyon oda ezért az ételért, de lehetne rosszabb is. Éppen befejezte, és felment volna az emeletre tanulni, amikor csöngettek. Odaslattyogott az ajtóhoz, és szélesre tárta. Végignézett a fekete alakon, amint az ajtófélfának támaszkodott. Először nem jutott el a tudatáig ki is áll előtte, csak a második pillantásra.
– Szia, Lisa! – mosolyodott el a fiú gúnyosan.
– Chris! – suttogta rémülten, és elhátrált az ajtótól, amint amaz közelebb lépett. – Mit akarsz? – hallotta, hogy remeg a hangja, de azon is csodálkozott, hogy meg tudott szólalni egyáltalán a torkában lévő gombóctól.
– Csak beszélgetni – Lisa háta nekiütközött a falnak, Chris pedig elé lépett. – Tudod, úgy vélem rossz társaságba keveredtél.
    Teljesen felpasszírozta őt a falra, olyan közel volt hozzá, hogy érezte a fiú meleg leheletét. Végig simított a kezével az arcán, majd a nyakán. Lisa megállta, hogy ne borzongjon meg az érintésétől. A nyakláncon is végig futtatta az ujjait, de a lány ökölbe szorította rajta a kezét, mielőtt elérte volna a követ. A szempillái megrebbentek a reakcióra, de nem jegyzet meg semmit.
– Ne érj hozzám! – szűrte a fogai között minden erejét összeszedve.
– Ó, ne csináld már. Eleget kéretted magad legutóbb – csókot lehelt halántékára. – Tudom, hogy akarod.
– Hát rosszul – Lisa meglepődött rajta, de a félelmen győzött a gyűlölet, és az undor. – Megmondtam, hogy ne érj hozzám.
    Összeszedte minden erejét, és felpofozta. A tenyere hangosan csattant az arcán. Éppen csak megtántorodott, de Lisának elég volt ennyi, hogy el tudjon lépni a faltól az ajtó felé. Maga is meglepődött a gyorsaságán, és az ütése erején. De végül csak nem érte el a kijáratot, Chris elkapta hátulról a derekát, ő pedig felsikított. A fiú tenyere máris a száján csattant fájdalmasan.
    Vér ízét érezte a nyelvén, felrepedt az ajka az ütés erejétől. Próbált kiszabadulni, de amaz vasmarokkal tartotta. Fájt a keze, és a dereka a szorítástól. Kezdet elfogyni a levegője. Kimerült, és elernyedt a karjaiban. Nem volt ereje tovább küzdeni.
– Így már jobb – a leheletét Lisa most a jobb fülén érezte.
    Nem látta, de tudta, hogy most is az a gúnyos vigyor ül az arcán. Az ő ereje teljesen elszállt, de mintha a fiút, inkább mulattatta volna az előbbi, mint kifárasztotta volna. Még mindig keményen tartotta, nem enyhített a szorításán.
– Átadhatnál egy üzenetet az én drága öcsikémnek, ha már mindketten úgy szeretjük. Jobb, ha ebbe most nem üti bele az orrát, mert nem győzhet. Téged nem tud megmenteni, de magát még igen. Húzzon innen a csatlósaival együtt. Legközelebb nem ússza meg olyan könnyen, mint múltkor. Add át neki! – elengedte Lisát, és elsétált a garázs felé. – Megyek, meglátogatom az apádat.
– Hagyd őt békén! – kiáltott utána a lány. Erre csak egy gúnyos nevetés volt a válasz, majd eltűnt a garázs ajtó mögött.
    Lisa fáradtan dőlt a falnak, és lecsúszott a földre. Mit akarhat tőle Chris? Mi változott meg? Miért akarja bántani?

5. fejezet

Sziasztok:)

Megérkezett a folytatás. Remélem. nem fogtok csalódni.
Jó olvasást!

Puszi

Szilvi:)

5. fejezet 

    Nem sokára hangokat hallott maga körül, ki akarta nyitni a szemét, de nem tudta. Ólomsúly nehezedett a szemhéjára, és nem engedte, hogy teljesen magához térjen. Eleinte nem értette, hogy mit beszélnek körülötte, de később kitisztult. Egy vita volt, az zajlott körülötte.
– Rosie meg is hallhatott volna – emelte fel a hangját egy fiú dühösen.
– Nem az én hibám, hogy hősködik, amikor tudja, hogy nem bír el Chrisszel – válaszolt ingerülten egy másik, ismerősebb hang. – Mondtam, hogy én majd utána megyek, Jason. De nem hallgatott rám.
– Azért nem vártam, mert te el voltál foglalva. Őt pedig meg is ölhette volna – szólt közbe egy lány. – Te meg Jason fogd be. Magam döntöttem, nem Eric tehet róla.
– Nem akarta megölni. Valami mást akar, csak azt nem tudom, hogy mit – vette vissza a hangerőt a második fiú, Eric.
– Akkor is felelősségtudóbbnak kellett volna lennie – szólt újra Jason. Eric pedig lemondóan sóhajtott.
– Te beszélsz, Jason? Hol voltál, amikor vészjelzést küldött? – Rosie hangján érződött, hogy élvezi a helyzet változását. A hosszú szünetből Lisa arra következtetett, hogy megtalálta a tökéletes kérdést, hogy zavarba hozza a Jason nevű fiút.
– Hát én… én csak… ott voltam a… És… Mit akarhat Chris? Van valamije a lánynak? – terelte a témát. Lisa ki akarta nyitni a szemét, de egyszerűen nem ment neki, helyette újabb sötétségbe süppedt.

    Később.
– Már jó ideje ki van ütve – mondta idegesen Eric.
– Csak elvesztette az eszméletét a sokktól, megvizsgáltam nincs semmi baja – válaszolt sóhajtva egy kedves női hang, a hangsúlyából ítélve már nem először.
Valami hideg, nedves és puha ért Lisa csuklójához, és feljajdult a fájdalomtól.
– Ez fáj! – suttogta, és kinyitotta a szemét.
    Egy vékony arcú, világos barna hajú lány nézett le rá. Szürkéskék szemei kedvesen, és megértően csillogtak. Megpróbált felülni. A lány a háta alá nyúlt és segített neki felhúzódzkodni.
– Köszönöm – pihegte kissé fáradtan.
– Semmiség – mosolygott.
    Az arca szintén gyönyörű volt, akár csak Ericnek, és Rosienak. Magas volt, vékony, de kinyúlt kék pólót, fekete melegítő nadrágot viselt. Barna haját lófarokba kötötte. Bár érdekesen volt felöltözve, látszott rajta, hogy nem hanyagolja el magát. Inkább mintha rejtegetné a szépségét.
– Felisz vagyok.
– Vagyis Felicity – javította ki egy fiú. A lány pedig morogva lökte oldalba. – Én pedig Alexander, hívj csak Alexnek – lépett az ágyához.
    Egyértelmű volt, hogy Felisz bátyja. Ugyanúgy nézett ki, csak a haja rövid volt, zselézett, és össze-visszaállt. Szemei szintén szürkéskékek. Feketébe öltözött, a pólója kihangsúlyozta az izmait.
    Lisa körbejártatta a szemét a szobában. Már majdnem csalódottan fordult vissza Feliszhez, de az utolsó, legtávolabbi sarokban ott ült Eric. Hátát a falnak vetette onnan nézte őt, le sem vette róla a szemét. Nem öltözött át, ruhája szakadt volt, és véres. A kezén egy csúnya vágást kötöztek be, de úgy tűnt sebtében csinálták. Kicsit mogorva volt az arca, és nem törődöm, de mégis csillogott a szemében valami, talán megkönnyebbülés.
    Kényelmesebb helyzetbe akarta magát tornászni, amikor éles fájdalom nyilallt a csuklójába. Lenézett rá, és egy fehér kötéssel találta szemben magát.
– Csak megzúzódott, nem tört el – mondta Felisz. – A fejed beütötted, de egy kisebb puklival megúsztad, meg van rajtad pár lila folt. Semmi súlyos.
– Mi történt? – csak most vette észre mennyire rekedt a hangja. Reflexszerűen a torkához kapta a kezét.
– Tessék – nyújtott át Alex egy pohár vizet. Bizonytalanul méregette a fiút, aki erre kedvesen elmosolyodott, és úgy szólalt meg: – Idd csak meg! Nem tettünk bele semmit.
    Hozzáért a kezéhez, ahogy elvette, de megint azt a furcsa melegséget érezte, mint Ericnél, bár közel sem olyan intenzíven. Viszont ez is elég volt, hogy meglepődjön, és elejtse a poharat, de Alex elég gyors volt és elkapta, még mielőtt padlót fogott volna. Bár így is kiloccsant egy része a szőnyegre.
– Sajnálom – motyogta.
– Majd megszokod – mosolygott, és lentebb fogott rajta, hogy ne érjenek egymáshoz.
    Miután megitta máris jobban érezte magát. Jobb kezének ügyességében nem bízott, így kissé ügyetlenül ballal tette le a poharat az éjjeliszekrényre.
– Hol vagyok? – kérdezte.
– A szobámban – a választ Erictől kapta a sarokból. Először szólalt meg mióta felébredt.
    Lisa körbenézett. A szobában nem volt semmi különleges. A falak fehérek voltak, a bútorok és a szőnyeg fekete, az ágynemű szürke. Semmi sem utalt benne rá, hogy csakis Ericé lehet. Bár az íróasztalon elég nagy volt a rendetlenség, és az egyik fotelre ruhák voltak hányva, de egy átlagos tinédzser szobájának simán elment.
– Hogy kerültem ide?
– A karomban – válaszolt megint egyszerűen, majd mégis kiegészítette. – Elájultál, és megsérültél. Idehoztunk, hogy ellássuk.
– Mennyi ideig voltam kiütve?
– Durván két órát – mosolygott Felisz.
– Két órát? Haza kell mennem, az apám kinyír – fel akart állni, de megszédült, és összerogyott. Három gyors kéz nyúlt utána, de Eric kapta el, aki legmesszebb volt.
– Nem mész sehová, amíg rendbe nem jössz, és Christ el nem kaptuk – jelentette ki, ellenkezést nem tűrve.
– És mit mondok az apámnak? – kelt ki magából Lisa. – Bocsi, de nem mehetek haza, mert pár hibbant alak kardokkal hadonászva nekem rontott, és majdnem megölt – mondta gúnyosan. - Ja, és köztük volt Chris is, de ne félj, nem te vagy a célpont, engem akar. Pár nap múlva találkozunk, addig légy jó. Ha esetleg fekete köpenyes alakok keresnek, küldd el őket Eric Laserhez, ott megtalálnak. Üdvözlöm a szomszédokat. Puszi. Ez jó lesz?
– Tökéletes, adom a telefont – nézett vele farkas szemet a fiú. Lisa nem akart megtörni, de pár pillanat múlva mégis feladta, és visszaült az ágyra.
– Jó, akkor most mi lesz? – morogta. – Kik voltak azok, és kik vagytok ti?
– A támadóid nephilimvadászok voltak, emberek démonvérrel felturbózva – vette át a szót Erictől Felisz –  El akartak téged rabolni, de megakadályoztuk. Minket az angyalok választottak ki bizonyos feladatokra. Emberek vagyunk, de angyalvér folyik az ereinkben. Különlegesek, mint te.
– Aha – válaszolt Lisa kételkedve. – Értem én.
– Sültbolondnak néz – jegyezte meg Eric élcelődve.
– El kell hinnie, látta – fordult felé Felicity.
– De nem fogja, mert nem képes rá – most végre láthatta Lisa a fiú gúnyos mosolyát és hangsúlyát, határozottan olyan volt, mint Chrisé.
– Mi az, hogy nem képes?
– Fessus köveinek egyike lóg a nyakában vörösen, mint a vér – Felisz Lisára nézett, szemében ijedtség tükröződött.
– De azt hittem az csak mese – suttogta.
– Én is, mégis a nyakában lóg – felelt Eric. – Ez égetett meg. – Lisához lépett és a láncánál fogva felhúzta a nyakláncot, hogy mindenki lássa – Amíg rajta van, semmit se fog elhinni. Azt hiszem, az erejét is gátolja.
– De ki tehette rá? Chris? – Felisz hangja még ijedtebb lett.
– Ő nem elég erős. Egy emléket, vagy valami kisebb dolgot elrejthet benne, de ez... – motyogta Alex, és átölelte a húga vállát kedvesen. – Csak egy…
– Igen – vágott közbe Eric – Egy igazi démon van a háttérben – majd elfordult a testvérpártól, és Lisára nézett. – Az apám szerint csak te tépheted le, meg az, aki feltette. Minket megéget.
– Nem fogok tönkretenni egy nyakláncot, holmi dajkamese miatt. Az anyámé volt – tette karba a kezét.
– Nem volt az övé, hacsak nem egy démon volt az anyád – felelt mérgesen a fiú.
– Nektek elment az eszetek. Őrültek gyülekezetébe kerültem – kiáltotta.
– Figyelj, ha leszakítod, és nem hiszel, nekünk megjavítom, és utadra engedlek. Soha többé színemet se látod, ígérem – mondta immár nyugodtabban.
    Lisa az ajkába harapott. Nem tudta mit akart jobban szabadulni vagy Erickel maradni. Hízelgő volt a számára, hogy a fiú itt akarja tartani. Bármennyire is szerette az apját, Eric teljes valója megbabonázta, lehet, hogy el se tudott volna menni innen. De mégse stimmelhet velük valami, ha kardokkal hadonásznak, angyalokról és démonokról beszélnek. Ezek a dolgok, az eddig történtek teljesen abszurdak voltak, abban bízott, hogy az egész csak egy ostoba zavaros álom, de a szíve mélyén tudta, ez a színtiszta valóság.
– Rendben – nyögte ki.
    A láncra kulcsolta a bal keze ujjait, és megrántotta. Hirtelen erős ellenállásba ütközött, de végül mégis a kezében kötött ki a nyaklánc. Amint letépte, sistergő hangot adott ki, és kék színűvé változott. Lisa ijedten kiáltott fel, és eldobta, hangos csattanással zuhant a földre.
– Oké, ez fura volt – suttogta.
– Most már biztos, hogy igazam volt – emelte fel Eric a láncot, és ujjai között kezdte görgetni a követ. – Most már történhetnek veled furcsa dolgok.
– Ezeknél is furcsábbak? Na, lássuk csak. Kezdődött azzal, hogy két alak pár napja felszívódott az ebédlő mögött. Chris kitépte az ajtót a helyéről. Megtámadott egy csomó fekete köpenyes alak. Aztán pedig közölték velem, hogy félig angyal valamik mentettek meg, félig démonoktól. Ennél mi lehet még furcsább, elmondanád Eric? – kiabálta Lisa.
– Oké, tudom, hogy ez most sok, ijesztő és zavaros, de… – kezdet bele a fiú. – Te láttál minket az ebédlőnél Alexszel? – kérdezte meglepetten, amikor kissé késve, de felfogta a lány előző szavait.
– Amíg te nem jelentél meg – kezdte nyugodtabban Lisa –, az én életem normális volt. Chrisszel gúnyolódtunk egymással, de minden rendben ment. Nem akartak elrabolni. Se semmi ilyesmi. Mi van, ha nem is ő a rosszfiú?
– Lisa… – Eric úgy nézett rá, mint akit pofon vágtak. – Hogy mondhatsz ilyet?
– Azt mondtad elmehetek, ha letépem a láncot. Megtettem.
    Eric arrébb lépett az útból, és az ajtó felé intett. Még mindig nem tért magához a gyanúsítgatástól.
– Le a lépcsőn, a szemben lévő ajtó – mondta csalódottan.

    Lisa elment a döbbent testvérpár mellett, majd kiment az ajtón. Még egyszer hátranézett Ericre, de a fiú csak maga elé bámult, neki háttal. Nem mozdult,nem szólt többet, de még csak nem is nézett rá hátra. Végül csalódottan lement a lépcsőn, ahol Rosieval futott össze.
– Hová lesz a menet? – kérdezte a lány.
– Haza megyek – felelt egyszerűen.
– Eric elengedett? – emelkedett meg a szemöldöke.
– Nem kell az engedélye, a magam ura vagyok, de ő igazított útba, ha érdekel – elment mellette, de visszafordult az ajtóból. – Köszönöm… hogy megmentetted az életem.
 – Nem tesz semmit. Bár azok után, hogy vörösnek hívtál… – nevetett. – Viszlát! – mondta még mindig mosolyogva. Lisa csak biccentett válaszként. Nem hitte, hogy újra látják egymást.

4. fejezet

Sziasztok:)

Meghoztam a következő részt. Remélem, elnyeri a tetszéseteket.
Először is szeretném megköszönni a követőket, és az olvasókat. Remélem, elégedettek vagytok.
Jó olvasást kívánok a 4. fejezethez:)

Puszi

Szilvi:)

4. fejezet

    Szombaton reggel fáradtan ébredt. Amikor fent volt a két fiú kapcsolatán gondolkodott. Amikor elaludt pedig velük álmodott furcsa dolgokat, de nem maradtak meg neki.
    Reggelire evett egy kis zabpelyhet, de azt is csak nehezen kényszerítette le a torkán. Ma akkor is megtudja, hogy jól kombinált-e. Erictől megkérdezi, hogy kije neki a másik fiú. Ha nem felel? Akkor addig nem tágít, még el nem mondja. Inkább bosszantja őt, akit szinte nem is ismer, mint Christ. Erictől nem félt, legalábbis még nem félt.
    Hagyott egy levelet az apjának, hogy egy új barátjával találkozik. Majd elindult az iskola felé. Ideges volt, forgott a gyomra, még jó, hogy nem sokat evett. Ez nem randi, csak egy baráti találka, semmi nagydolog. – nyugtatta magát - Sokszor csináltál már ilyet. Dehogy is! Sose csináltam! Fiú haverom nincs is. Ettől a rádöbbenéstől, csak még idegesebb lett. Kiért az iskola elé, és megtorpant.
    Eric az iskola kerítésének támaszkodott lazán, és a telefonjával babrált. Kicsit idegesnek tűnt. Haján megcsillant a napfény, ahogy felnézett, azonnal találkozott a tekintetük. Mintha megnyugodott volna, és elmosolyodott, amitől Lisa úgy érezte gumivá váltak a lábai, és mindjárt összerogynak a súlya alatt.
    A fiú pár lépéssel átszelte a köztük lévő távolságot, és továbbra is mosolygott. Lisa azt hitte, tökéletesen emlékszik az arcára, de tévedett, sokkal helyesebb volt élőben, mint az emlékezetében. Sötétkék farmert, szürke inget, és szürke tornacsukát viselt. Makulátlan volt a külseje. Haja megint kócos volt, de most is látszott, direkt van ez így.
    Mellette szürke kis egérnek gondolta magát, kopott farmerében, kék pólójában, agyonhasznált tornájában. De mintha a fiút nem zavarta volna a kinézete, csak az arcát nézte.
– Pontos vagy – mondta kedvesen.
– Te is. Utálom, ha késnek – mosolygott vissza Lisa.
– Én is gyűlölöm a későket. Nos? – húzta fel a jobb szemöldökét. – Hol kezdjük?
– Megmutatom a kedvenc helyeimet. Gyere! – megragadta Eric karját, és húzni kezdte.

    Elvitte a fiút a színházhoz, a városházához, megmutatott neki több parkot, egy régiség üzletet, amit annyira szeretett. Ettek vattacukrot, hot dog-ot, és ittak jégkását. Az egyik parkban még dodzsemeztek is. Sokat nevettek együtt. Lisa nagyon jól érezte magát vele.
    Teljesen megfeledkezett mindenről. Csak egymással foglalkoztak. Egyedül csak Eric telefonjának csörgése zavarta meg őket. Olyankor mindig arrébb húzódott Lisától. Csak ilyenkor engedte meg magának, hogy hosszabban legeltesse rajta a szemét. Bár kétszer is lebukott, amikor hirtelen odanézett, és a vörös különböző árnyalatait mutatta be ilyenkor az arcán a fiúnak, amin mindig csak mosolygott.
    Amikor harmadszorra is megtörtént a lebukás, már nem is figyelt arra, hogy minél gyorsabban forduljon el, inkább Eric mosolyát tanulmányozta, ahogy ránézett. Fontos ember lehet, ha ennyiszer hívogatják. Vajon lányok? Rosie? Vagy más barátnői? Biztosan van neki, egy ilyen fiúnak minden ujjára jut egy csaj. Hogy is képzelhette, hogy akármi történhet közöttük. Eric tökéletes volt, ő meg… elment.
    Végül a nap végén elvitte a tóhoz. Már szürkült kint az idő, kezdet hűvös lenni. Egymás mellett ücsörögtek a tóparton, pár méterre attól a helytől, ahol Chrisszel üldögélt nem olyan régen. Furcsa érzés volt, hogy naponta más valakivel, pontosabban másik fiúval ül a kedvenc helyén. Rajtuk kívül senki más nem volt lent.
– Ezt máskor is megismételhetnénk – szólt Eric.
– Hát, nem is tudom – Lisa felvett egy botot, és rajzolgatni kezdett a homokba.
– Chris miatt… – sóhajtott fel lemondóan.
– Nem, dehogy. Chris és én csak… – rá kellett jönni-e, hogy a fekete fiúval való kapcsolatát nem tudja definiálni, de úgy igazán vele szemben semmit sem tudott pontosan. – Á, fogalmam sincs milyen a viszonyunk. Még barátinak sem mondanám – egy darabig csöndben rajzolgatott tovább a fadarabbal.
– Hát akkor? – szólalt meg hosszú szünet után a fiú ismét.
– A barátnőd nem hiszem, hogy örülne, ha más lányokkal mászkálnál – Eric a fejét csóválva felnevetett.
– Nincs senkim – mondta Lisát figyelve –, és húgom sincs – tette hozzá nevetve.
– Ne cikizz! – húzta fel az orrát.
– Nem állt szándékomban – közelebb hajolt, az arcát a kezei közé fogta. Az érintésétől Lisa szívverése felgyorsult, akadozott a lélegzése. – Te is érzed, igaz? Bízhatsz bennem.
    Lisa nem akart közbeszólni, hogyha így folytatja, inkább egy ájulást fog érezni, nem bizalmat. Így inkább csak bólintott egy aprót. Ehhez a módszerhez a hangját se kellett megtalálnia, amiben most nem igen bízott.
    Eric még közelebb hajolt, Lisának megremegtek a pillái, és lassan lehunyta a szemeit. De csók nem jött, hiába várta. Mikor újra kinyitotta őket, a fiú térdével szemezett. Végig futotta rajta a pillantását, egészen az arcáig.
    A térdei beroggyanva, ugrásra készen, mindkét kezében egy-egy ezüst penge, amiben, mintha ezüstfolyók csordogáltak volna, arca mogorva, szemei körbe jártak egy félkört, majd megállapodtak a közepénél, szemben velük. Ezüst penge? Ugrott vissza ijedten a pillantása a fegyverekre. Körbe nézett, fél tucat fekete ruhás alak vette őket körbe, és egyre közeledtek feléjük. Lisa is felugrott, és mellé állt. Mindez egyik másodpercről a másikra történt meg.
– Nocsak, nocsak – szólt a fekete ruhások vezetője. Akinek a fejébe volt húzva egy fekete köpeny csuklyája. – Kedves öcsém, jó újra látni. Úgy tudtam, nem tartózkodsz a városban egy ideje.
– Csak nem megzavartunk valamit – röhögött egy másik.
– Fogd be! – kiáltott rá a vezető, akinek furcsán ismerős volt a hangja a lány számára. Időközben megnyúltak az árnyékok, így miután megemelte a fejét, sem lehetett látni az arcát a csuklya alatt a szürkületben. – Még mindig játszod a hős megmentőt?
– Mit akarsz itt? – mondta Eric, s közben egyik kezével maga mögé tolta Lisát. – Mi dolgod a városban?
– Csak a lány kell. Te pedig szabadon távozhatsz – emelte fel a kezét, és rámutatott. Az ő kezében is kard volt, méghozzá fekete, de mintha lángok lobogtak volna benne, fekete lángok. Eric ránézett értetlenség ült a szemében, de nem engedett fel a tartása.
– Amikor azt motyogtad démonmágia – nyelt egyet Lisa –, nem értettem félre, igaz? – suttogta a fülébe.
– Eltaláltad – szólt hátra. – Csak akkor kapod meg, ha velem végeztél – nézett újra rendíthetetlenül a vezetőre.
– Ó, de édes. Milyen áldozat kész – gúnyolódott a vezér. – Tüntessétek el az útból, de ne öljétek meg! – parancsolta fagyosan.
    A fekete köpenyesek Ericre vetették magukat. A fiú felemelte a kardokat, amik megvillantak a holdfényben, kivédte a felé döfő pengéket. Kecsesen, és gyorsan hajolt el a támadói elől. Az egyiket szíven szúrta, de egy másik a földre terítette, és többen rávetették magukat.
    Lisát pedig idő közben a csata hevében, valaki ellökte. Zihálva próbálta felfogni a történteket. Amikor erős, kesztyűs kezek ragadták meg, és rángatták fel, majd maguk után húzták. Sikítani akart, de egy halk nyögésnél több nem jött ki a torkán. Próbált dacolni, kirángatni a karját, de a satu csak még erősebb lett. Hallotta, ahogy roppan a csuklója, és égető fájdalom rohant végig a testén, elég ahhoz, hogy megtalálja a hangját, és felsikítson.
– Maradj csöndben! – rivallt rá a köpenyes.
    Ezüst nyílvessző szállt a levegőben, és állt a támadója kézfejébe. Az pedig üvöltve engedte el a csuklóját, Lisa hirtelen hátratántorodott, és a fűre esett. Feljajdult, ahogy a csuklóját beverte.
– Rosie – morogta, és kirángatta a veszőt, ami vörös volt a vértől. – Ez nem volt jó ötlet, bogárkám.
– Pardon, édesem. Elvétettem, a szívedbe akartam – csendült egy dallamos hang, újabb vessző szállt a levegőben. A fekete köpenyes hátrahajolt előle, de a csuklyája leesett a fejéről. Ismerős arc bukkant elő. Fekete haj, hideg kék szemek, tökéletes arc…
– Chris! – suttogta Lisa, amint felismerte a fiút. Hirtelen szédülni kezdet, a csuklója lüktetett, a háta fájt a földet éréstől. Reménykedett benne, hogy ez csak egy rossz álom. Zihálása még erőteljesebb lett, nem kellett sok hozzá, hogy elájuljon. Esés közben a nyelvére is ráharapott. A vér fémes ízét érezte a szájában, a fájdalomtól könnyek gyűltek a szemébe, de nem törődött vele, csak Christ nézte.
    A fiú egy pillanatra ráemelte kék szemét, a pillantása kifürkészhetetlen volt, teljességgel érzelemmentes, majd elrugaszkodott, és a levegőbe vetette magát. Ugrás közben két kardot rántott elő, és az aprócska vörös hajú lányra vetette magát.
    Egy vessző még az alatt a bal vállába fúródott, amíg ugrott. Üvöltve emelte fel a két kardot, és kettévágta az íjat, ami ezüstös szikraesőt vetett. A másikkal, pedig a nyakát vette célba, de Rosie eszméletlen gyors hátraszaltót csinált, így csak a köpenyét hasította fel a hátán, ahogy az szállt a lánnyal a levegőben.
     Mikor újra talpon volt az egyik kezével egy újabb vesszőt, a másikkal pedig egy kisebb pengét húzott elő. Chris ordítva vetette rá magát. Már is szelte az elhajított vessző a levegőt, de a fiú félrelökte a fegyverével, majd összecsapódó pengék hangja csendült fel, Rosie felkiáltott, és a földre esett, a kardja pedig méterekre tőle.
    Lisa még egy idegen fiú kiáltását hallotta, amint a lány nevét kiáltja. Vele egy időben egy másik hang, pedig az övét, aztán nem bírta tovább, elájult a sokktól. Még érezte a fájdalmat, ami a fejében nyilallt, ahogy hátrahanyatlott, majd sötétség, semmi több.

Az Eric kérdés

Sziasztok:)

Gondoltam szentelek egy posztot ennek a témának, mivel sokakat érdekelt, és szeretném, ha tudnátok, mennyit segítettetek.
Nagyon nehéz volt meghoznom ezt a döntést. Alapból nehezen választok arcot a szereplőimhez, de Eric volt eddig a legnehezebb. Nagyon sajnálom, hogy rátok támaszkodtam a kiválasztásnál, és hogy ennyit kellett várnotok, mire meglett végül. Bocsánatot kérek ezért!
Mivel még nem szerepelt sokat nem nagyon akarom lelőni, hogy milyen karakter is lesz pontosan, de fontos erről mindenkit biztosíthatok. Figyelembe kellett vennem, hogy nálam hogy is néz ki, milyennek írtam le, és milyenné fog válni a személyisége a történet folyamán. Vegyük csak azt (a külsejénél maradunk a spoiler miatt), hogy Eric alapjáraton szőke, de nem az a hidrogén szőke, hanem az a fajta, amelyik már majdnem átmegy barnába a haja, esetleg világos barnának lehet még mondani. A szeme pedig szintén barna, ami ugye a szőkéknél a ritkább kategóriába esik, ők leginkább kék vagy szürke szeműek, persze vannak kivételek. Ezenkívül Eric arcán van egy heg, a halántékánál, ami még a szemöldökét is végigvágja. Szóval millió az egyhez, ha nem kevesebb az esélye, hogy találok egy ilyen külsejű srácot, aki még korban is megfelelő.
Sokat segítettetek azzal, hogy ti hogyan képzelitek el Ericet, érdekes volt látni a képeket. Nagyon furcsa érzés volt, hiszen valamilyen szinten bepillantást kaptam a ti elvárásaitokba. Sok elképesztő karaktert mutattatok meg nekem, és nagyon helyes pasit:P. Volt akit elsőre kizártam, és nem csak a külső jegyek miatt, hanem a személyiség miatt is. Volt aki tovább jutott egy kört, de végül 7 közül választottam egyet.
Gondoltam megmutatom ezt a bizonyos hetet, amik között vacilláltam:

 

Meg az, akit végül választottam. 

Szóval, mint láthatjátok nem volt könnyű döntés, sok nagyon helyes, és megnyerő srácot küldtetek nekem. Remélem, senki sem csalódott a döntésemben, ha mégis nagyon sajnálom. De mindenkinek joga van úgy elképzelni a szereplőket, ahogy szeretné. Vegyük csak a nővérem, hiába győzködöm nála Eric a mai napig vörös. Ki érti? Hát én nem, na mindegy:D

Nem volt egyszerű döntés, de köszönöm a segítséget, nagyon jól esett. Jó volt látni, hogy ennyi embert érdekel, hogy is néz ki Eric szerintem. Továbbra is érdekel a véleményetek, akár egyéb szereplőkkel kapcsolatban is, vagy akár még mindig Ericről is küldhettek képeket. Kíváncsi vagyok:D

Remélem senki sem csalódott, vagy bántódott meg. Nagyon köszönöm a segítséget, hasznos volt. 

Köszönöm, hogy olvastok:)

Jövő héten hozom a 4. fejezetet;)

Puszi

Szilvi:)

3. fejezet

Sziasztok:)

Itt a következő fejezet. Remélem tetszeni fog!

Többen kérdeztétek, hogy hogyan képzeljétek el Ericet, még nem találtam meg a megfelelő arcot Erichez, de keresgélek. Páran ígérték, hogy segítenek is, amit nagyon köszönök. Elképesztő sok szőke srácot néztem végig az utóbbi időben, szerintem már van vagy 2 hét, de még nem találtam meg a tökéleteset. Remélem lassan sikerül végre:)
Köszönöm még egyszer a segítséget. 

Addig is jó olvasást a 3. fejezethez!

Puszi

Szilvi:)

3. fejezet

    Chris elég gyorsan vezetett, de biztosan kanyargott az utakon. Az egyik autó kifordulását, előbb észrevette, mint az lehetségesnek tűnt, ekkora sebességnél, de még csak meg se ingott, amikor kitért. Ellenben a lány összerezzent mögötte, még a szemeit is szorosan lehunyta.
    Lisának feltűnt, hogy nem haza viszi, hanem a közeli tóhoz, ahol a barátnőivel szokott üldögélni. Bár legtöbbször inkább egyedül jön ide, hogy gondolkodhasson. Legalábbis régen gyakran tette. Mikor odaértek ügyesen megállította a motort, és levette a sisakot, a lány leutánozta a mozdulatot.
– Miért vagyunk itt? – kérdezte.
– Azt mondtad mára elígérkeztél, akkor együtt töltjük a napot. És egy szóval se mondtam, hogy haza viszlek – villantott rá egy csibészes mosolyt.
– És miért éppen idehoztál? – szállt le Lisa.
– Szereted ezt a helyet – rántotta meg a vállát, és elindult a part felé.
– Honnan tudod? – szaladt utána.
– Többet tudok, mint hinnéd – vigyorogva levette a kabátját, és intett Lisának, hogy üljön rá nyugodtan.
– Ez akkor nem ér – panaszkodott a lány.
– Miért is? – mondta szórakozottan Chris. A könyökére támaszkodva hátra dőlt, és onnan nézett fel először az égre, majd Lisára vezette a tekintetét.
– Én semmit se tudok rólad – fordult felé.
– Tudod a nevem. Meg, hogy az apádnál tanulok.
– Az nem valami sok. Szeretnék többet tudni – nézett újra a tóra.
– Ha érdekel, idősebb vagyok nálad, plusz egy infó. Így egy kicsivel többet tudsz – nézett rá csibészes fénnyel a szemében, és féloldalas mosoly jelent meg az arcán.
– Haha! Vicces – húzta fel az orrát sértetten, a fiú pedig felnevetett. Gondolt rá, hogy kérdezgethetné az életéről, a múltjáról, a terveiről, de valamiért úgy érezte, semmit se mondana el neki. – Amúgy meg honnan tudsz rólam ennyit?
– Apád állandóan rólad beszél. Imád téged. Sokáig nem értettem, mit lát benned – érezte, ahogy hideg ujjak érnek a hátához, megint elfogta az a furcsa, kellemetlen érzés, de mégis valahogy jól is esett a közelsége. Nem tudta, hogy mit tegyen. Elhúzódjon, vagy hagyja az érintéseket, a folytatást, nem tudott rájönni, melyiket akarja jobban.
– Ez kedves – sóhajtott lemondóan. Az ujjak egyre feljebb és feljebb kúsztak a hátán, elérve a haját, óvatosan játszadozni kezdtek egy tinccsel.
– Megváltoztál – suttogta halkan a fiú.
– Mégis miben? – nevetett fel keserűen.
– Felnőttél – Chris olyan gyorsan ült fel, hogy elmosódott a mozgása. Kisimította a hajat Lisa arcából, mielőtt folytatta. – Már nő vagy, nem egy kis ostoba, naiv kislány – suttogta, és közelebb hajolt hozzá. Az a furcsa fájdalom egyre erősödött. A lehelete égette a bőrét, de valahogy izgató is volt a számára a gondolat, hogy Chris meg akarja csókolni, de aztán észhez tért.
– Ne! – kiáltott fel ijedten, és lecsukta a szemét. – Ne csináld – mondta már halkabban, és lehajtotta a fejét.
– Miért ne? – próbálta elfojtani, de érezhető volt a harag a hangjában. Lisa kinyitotta a szemét, de csak még jobban megijedt. A fiú kedves arca egészen elsötétült, visszatért a gúnyos, hideg mosolya, szeme pedig szikrázott a dühtől. Így is gyönyörű volt, de ijesztő.
– Vigyél haza. Most! – pattant fel, és a motor felé indult. Chris pedig trappolva követte.
   
    Szó nélkül vitte haza. Legalább ez megnyugtatta. Amint leszállt a motorról, Chris már ott sem volt. Gyorsan elhajtott, rá se nézett. Megkönnyebbülten sóhajtott fel, amikor elnyelte a fiút az utcasarok. Végül is hazahozta anélkül, hogy bármit is tett volna, amit ő nem akart. A háta simogatása még nem bűn, ő pedig nem ellenkezett. Nagyon mérges volt rá, amiért nem hagyta, hogy megcsókolja, de nem tett semmit, amit Lisa nem akart volna. Igazából nem tudta megmagyarázni miért nem akarta azt, hogy hozzáérjen. Kicsit fájt neki, hogy Chris csalódott. Elrontott mindent. Azok után, hogy bocsánatot kért tőle, ő elrontott mindent.
    Csak egy csók lett volna. Mégis miért problémázott ezen? Talán még élvezte is volna. Talán több is lehetett volna közte, és egy ilyen főnyeremény között. Minden lány irigykedett volna rá. Hogy élvezte volna, még sosem volt olyan, hogy ő lett volna a középpontban.
    Szép volt. Legalábbis általában annak tartották a fiúk, csak más. Nem érdekelték a lányos dolgok. A motorok, autók inkább. Még a küzdő sportok is, de arra nem engedték, hogy járjon, az apja túlzottan vigyázott rá. Magas sarkú, szoknya szóba sem jöhetett nála. Tornacsuka, farmer, póló, mindig így öltözött. Nem volt túl nőies alakja, bár széles csípője volt, és vékony dereka, de nem igen áldotta meg a természet mellekkel.
    Már látta maga előtt, ahogy motorral várja Chris az iskola előtt miden délután. Ahogy odafut hozzá, és a nyakába ugrik, megöleli és megcsókolja, a fiú pedig boldogan visszacsókol. Ahogy összesúgnak a hátuk mögött. Ahogy a barátnői már róla és Chrisről, nem pedig Edwardról és Belláról pusmognak.
    De mindebben az elképzelésben volt valami abszurd. Chris nagy eséllyel nem fáradna azzal, hogy elmenjen érte minden nap, esetleg egyszer-kétszer. Másfelől nem volt az az ölelkezős típus, legalábbis nem úgy nézett ki. Sőt ő, maga sem volt az a csöpögős szerelmes típus, talán ebben hasonlítottak. Nem is illetek igazán össze. Nem volt bennük semmi más hasonlóság.
    Külsőre szép párt alkotnának, de amúgy nem értenék meg egymást. Nem tudott elképzelni randevúkat, beszélgetéseket. Csak úgy, ha Chris jellemét kifordítja, de az már nem volna ugyanaz. Nagy eséllyel folyton veszekednének. Aztán pedig csak hamar rájönnének, hogy nem illenek össze és szakítanának. Ő pedig szomorú lenne, és nem tudna egy légtérben lenni a fiúval. Feszélyezné őt, ha náluk van.

    Felsóhajtott, elhessegette a gondolatokat, és bement a házba, meg sem állt a szobájáig.
    Az apja biztosan a műhelyben van, talán fel is jön, majd, hogy megnézze, de kicsi rá az esély. Lefeküdt az ágyra, próbált semmire sem gondolni. Nem akart tovább rágódni Chris viselkedésén. Vagy azon, hogy mit érez iránta. Legfőképpen azért, mert tudta, hogy egyikre sem bír választ adni.
    Majd egy másik arc kúszott a gondolataiba. Szőke, kicsit bronzos haj, barna, melegséget árasztó szemek, tökéletes arc, kedves mosoly. Eric. Mennyi időt töltött a fiúval? Fél órát? Mégis minden apró részletre emlékszik az arcából.
    A halántékánál lévő apró vágásra, aminek már csak fehér hege maradt, és ami megszakította a szemöldökét. Kócos hajára, ami úgy tűnt, mintha a zuhany alól lépett volna elő. Még egy fehér hegre, ami kilógott az inge alól a nyakánál. Vajon hogyan szerezhette?
    Felrántotta a saját pólóját, és végig futtatta a kezét a hasán lévő kanyargós sebhelyen. Fehér volt, nem túl feltűnő, de észrevehető. Nem tudta, hogyan szerezte, amióta az eszét tudta, ott van. Kanyargós formájától inkább tűnt valami furcsa tetoválásnak, mint sebhelynek. Bárhogy is törte a fejét, nem tudta hogyan került oda, és az apja sem emlékezett. Azt mondta mindig, hogy gyerekként állandóan elesett, sok sebet szerzett, biztosan az egyiknek maradt meg a hege. De mégis mi hagy ilyen alakul sebet?
    Visszahúzta a felsőjét, és kezébe vette a láncát. Megpödörte a kezei között, a finom szemek puhán, hűsen érintették a bőrét. Megint a fiúk jutottak az eszébe. 
    Most, hogy jobban belegondolt, hogy maga elé képzelte a két arcot, egyre több hasonlóságot vélt felfedezni. Az arcvonásaik meghökkentően ugyanolyanok voltak. A kedves mosoly, ami Chris arcán volt, mikor bocsánatot kért, olyan volt, mint Ericé, amikor… nos, mindvégig, amíg együtt voltak. Bár őt még nem látta gúnyosan mosolyogni, de biztos volt benne, hogy ugyanúgy tenné, mint Chris. Ugyanolyan volt az orruk, és az álluk íve. A szemöldökük vonala hasonló, szinte teljesen egyenes, és a szempilláik is ugyanolyan dúsak voltak. Mindkettejük arca nagyon kifejező, ahogy a pillantásaik is. Mindketten a leggyönyörűbb vonásokkal rendelkeztek, mintha minden tökéletes lenne bennük. 
    Bár ugyanennyi ellentét is volt a két fiúban. Eric bronzos szőkés, kócos haja, nagy, barna szemei, és Chris fekete, zselézett haja, és kék, keskeny szemei, egyáltalán nem hasonlítottak. Más volt a kisugárzásuk is, a modoruk. Eric egy picivel magasabb volt, de Chris tűnt izmosabbnak. A fekete fiú fehérebb bőrű volt, amitől egy kicsit idegennek festett.
    Talán szegről-végről rokonok. Vagy csak szimplán nagyon helyesek. Nincs két egyforma ember, ezt mondják. De két nagyon hasonló létezhet. Talán.

– Kicsim, nem vagy éhes? – kiáltott fel az apja. Lisa az órájára nézett, elmúlt hat. Ilyenkor szoktak vacsorázni. Ennyire sokáig elemezte volna a két srácot?
– Megyek egy pillanat – kiáltott vissza. Felpattant az ágyról, és már rohant is lefelé.
    Az asztalon már két tányér és egy jókora adag rántotta várta.
– Jó étvágyat, kicsim – mosolygott rá a lányára kedvesen az apja.
– Neked is – viszonozta Lisa.
– Na, és, hogy telt a suli? A büntető? – kérdezte két falat között.
– Jól, hamar végeztem, csak egy óra volt. Csak papírokat kellett pakolásznom, sorba tennem, majd átvinnem egy másik helyiségbe – rántotta meg a vállát. Finomnak tűnt az étel, de csak kavargatta elmélázva.
– Nem vagy éhes? – figyelte az apja a mozdulatait.
– De, igen, csak… – mondta bizonytalanul és letette a villát. – Apa, mondd csak, nem tudod, hogy van-e Chrisnek testvére? – kérdő pillantással várta az apja válaszát, ami csak egy meglepett mosoly volt.
– Testvére? Miért kérded? – szaladt fel a szemöldöke a homloka közepére.
– Csak kíváncsiság – próbált nem motyogni, és a szemébe nézni, hogy hitelesebb legyen a hazugsága. – Sosem beszélt nekem róla, olyan… nem is tudom… más… – hiába kereste a megfelelő jelzőt a fiúra, képtelen volt megtalálni.
– Hát… tudtommal nincsenek szülei, meghaltak… és az öccse is – ráncolta a homlokát, mintha nagyon törné valamin a fejét.
– Aha, értem – bólogatott Lisa.
    Hazudott! Üvöltötte egy hang a fejében. Egy szóval sem említette az apjának, hogy öcsről, vagy legalábbis fiútestvérről lenne szó, és nem csak ő nem tud jól hazudni, az apja sem tudja őt megvezetni. De miért hazudott? Biztosan ő kérte meg rá, nem akarhatta nagydobra verni. Az iskola előtt sem mondta el, pedig meg volt rá az alkalma. Már ha persze, nem csak képzelődik a két fiút illetően.
– Kicsim, kicsim… – hallotta, hogy szólongatják.
– Igen apu? – nézett fel.
– Ha nem kéred, hagyd csak – mosolygott. Lisa bólintott, majd felállt, és a mosogatóhoz vitte az ételt.
– Apa – szólt hirtelen.
– Igen?
– Mi Chris vezeték neve?
– Laser, azt hiszem – kicsúszott a tányér a kezéből, és hangos csattanással ért földet. A földön pedig ezer apró darabra tört a porcelán. 

2. fejezet

Sziasztok!

Elhoztam a második fejezetet. Szombatra ígértem, de holnap nem leszek itthon, így inkább ma este teszem fel. Remélem tetszeni nektek!:)
De akkor második fejezet!
Jó olvasást hozzá!

Puszi

Szilvi:)

2. fejezet

Csütörtökig nem történt semmi említésre méltó. Lisa nem látta többé a srácokat az udvarból, és Chrisszel sem találkozott. Éppen kint ült az iskola előtt a lépcsőn, várta, hogy vége legyen a tanárok értekezletének.
    A Nyomorultakat olvasta, amikor önfeledt, csilingelő kacagást hallott. Egy pöttöm, vörös hajú lány nevetett. Arca pirospozsgás volt, szemei smaragdként világítottak. Haja a lapockájáig ért, frufruja majdnem a szemébe lógott. Alakja kifogástalan volt, tökéletes. Fekete nadrágot viselt, hozzá egy fehér, hosszított, passzos pólót fekete övvel.
    De Lisa figyelmét csak egyetlen pillanatra kötötte le, pedig ilyen lányokat nem igen szokott látni. A megnevettetője jobban érdekelte. Mellette haladt egy szőkésbarna, barna szemű srác. Finom vonalú álla, nagy magabiztos szemei, és csibészes mosolya volt. Ebben kicsit Chrisre emlékeztette. A fekete fiúnak volt ilyen szépen kidolgozott arca, amin hibát nem lehetett találni, és ő volt mindig magabiztos, és szexi.
    Az aprócska lány, csak a válláig ért.    Fekete farmert, és egy zöld inget viselt, amit felhajtott a könyökéig. Mintha csak a társa szeméhez öltözött volna. Hanyagul zsebre vágott kézzel sétált, és a vörössel beszélgetett, aki újra és újra nevetett. Látszott a fiún, hogy ettől nagyon elégedett, kicsit talán öntelt is volt az arckifejezése, mégis barátságosnak, és közvetlennek tűnt első ránézésre. Valami furcsa kettősség volt benne, ami felkeltette Lisa figyelmét.
    Az iskola felé vezető kis ösvényre kanyarodtak, ekkor szúrta ki őt a srác. Rávillantotta a csibészes mosolyát, és végigmérte a lányt. Lisát elfogta a félelem, hiszen leplezetlenül bámulta, még a szája is tátva volt, gyorsan be is csukta, és érezte, hogy elpirul. A fiú rákacsintott, amikor elhaladt mellette, de a vörös észre sem vette. Lisa utánuk fordult, és egészen addig figyelte a gyönyörű párost az üvegajtón keresztül, amíg el nem tűntek a szeme elől a kanyarban.
– Még jó, hogy nem nyálaztál – mormogta magának, miközben újra előre fordult.
– Hogy mondod? – közeledett felé Chris, a szokásos súlyos bakancsában, mégis nesztelenül.
– Semmi. Mit akarsz te itt? – az eufóriás érzés, amit a szőke srác keltett azonnal elszállt, s düh vette át a helyét.
– Bocsánatot szeretnék kérni, amiatt, ahogy bántam veled pár napja. Rossz napom volt, ne haragudj, kérlek – meghökkentő volt ezeket a szavakat hallani az ő szájából, és a mosolya sem volt most gúnyos, nem úgy, mint általában, egyszerűen őszintének tűnt. Lisa egészen megfeledkezett róla, hogy a válaszára vár. Kellett pár perc, amíg észbe kapott.
– Ő… izé… Nem, nem haragszom, de legközelebb jó lenne, ha nem rajtam vernéd le a port. Ijesztő volt – tette hozzá.
– Tudom – lehervadt az arcáról a mosoly, gondterheltnek tűnt. Először látta esetlennek, bizonytalannak.
– Valami baj van? – kérdezte halkan és megfogta a karját bőrdzsekin keresztül. Ma nem volt meleg, igazából 20 fok körül lehetett, így nem keltett feltűnést a motoros szerkóban. Chris ránézett, kék szeme az arcát fürkészte, aztán megcsóválta a fejét, és felállt.
– Elvihetlek? – váltott témát hirtelen.
– Jó lenne, de bűntetőm van. Csak háromkor végzek – sóhajtott fel Lisa, pedig mindig is fel akart ülni egy motorra, erre el kell szalasztani a lehetőséget, és talán nem is fog több adódni. Chris mögé, pedig bármelyik csaj szívesen felülne, főleg, hogy nem sokszor ajánlhatja fel. Kevés a városban a tíz pontos szexi pasi.
– Nem gond, visszajövök érted – nézett rá szokásos vigyorával. – Viszlát, egy óra múlva, rosszkislány – tette hozzá csibészes félmosollyal, majd felpattant a motorra, és elhajtott.
    Lisa mosolyogva megcsóválta a fejét, miközben figyelte, ahogy eltűnik az utca végén. Egészen jól elbeszélgetett vele, erre még nem volt példa. Az órájára nézett, ami lassan kettőt ütött. Visszatette a könyvet a táskájában, széthúzta a pulcsija cipzárját, és felbattyogott a maradék lépcsőn, befelé az iskolában. Semmi kedve nem volt a délutánt büntetésben tölteni, de nem tehetett semmit. Amúgy már egészen megszokta, mindig bajba került, vagy nem figyelt órán, és ilyenkor mindig kitaláltak neki valami jó kis unalmas feladatot, legalább valami érdekeset kellene csinálnia, de mindig csak a papírok rendezgetése.
   
    Végül a tanárral vagy fél óráig papírokat válogattak. Minden egyes perc óráknak tűnt ilyen unalmas feladat közben. Nagyokat ásított, és állandóan az órájára pislogott, alig várta már a három órát.
– Most vidd át őket a folyosó végére, a raktárba, ha végeztél, elmehetsz.
Ezzel az utasítással ott is hagyta őt egyedül. Felpakolta a mappákat, amennyit csak elbírt, aztán fenékkel kilökte az ajtót.
    Utána pedig már csak azt vette észre, hogy esik, és valami puhára érkezik, a papírok, pedig szállingóznak körülötte. Lenézett maga alá, és annak a barna szempárnak a tulajdonosával találta szemben magát, akit nem rég még tátott szájjal bámult. Ijedten ugrott fel, megcsúszott az egyik papírdarabon, és majdnem vissza is ült a fenekére, de egy erős kéz megragadta a karját, és állva tartotta.
– Kö… Köszönöm – hebegte a fiúnak.
– Szívesen, máskor is eshetsz rám, ha akarsz – vigyorgott, és lehajolt összeszedni a mappákat, és a papírokat.
– Bocsi, nem akartalak letarolni – suttogta pirulva, és ő is térdre rogyott segíteni.
– Semmi gond. Előfordul az ilyesmi. Mire készülsz? Csak nem… – de itt megakadt a mondat közepén, ahogy Lisára nézett.
– Csak nem mi? – kérdezte mosolyogva, és stócokba rendezte a papírokat.
– Azt honnan szerezted? – mutatott a vörös kőre a nyakában. Lisa meglepetten nézett le rá, majd megforgatta a kezei közt.
– Édesanyámé volt, csak ez maradt meg nekem róla, emlék. Meghalt, amikor születtem – érezte, hogy végig folyik egy kósza könnycsepp az arcán. Le akarta törölni, de a fiú gyorsabb volt. Az érintésétől valami furcsa melegség járta át, mintha puha virágszirmok simogatnák, csiklandoznák. Kellemes, az egész testét átjáró borzongató érzés fogta el, ahogy a bőrük összeért. Egy másodperc volt csupán, amíg hozzáért, mégis beleivódott az emlékezetébe a mozdulat, és az érzés, a jóleső melegség.
– Sajnálom, nem akartam felemlegetni. Részvétem – mondta kedvesen. – Megnézhetem esetleg?
– Öhm... Persze – Lisa eltartotta a bőrétől a láncot, hogy amaz a kezébe vehesse a követ. Óvatosan fogta meg, de rögtön elengedte, és felszisszent fájdalmában.
– Démonmágia – motyogta, de olyan halkan, hogy Lisa biztos volt benne, félreértette. – Öhm… bocs, nehezebb, mint gondoltam – egy pillanatra a kezére nézett, majd gyorsan zsebre dugta, amit észrevette, hogy a lány követi a tekintetével.
    Felállt az összeszedett papírokat bal kézzel felnyalábolta.
– Amúgy Eric vagyok – mondta.
– Lisa – nyújtott kezet, Eric lenézett rá, majd kelletlenül elővette a zsebéből a jobbját. Óvatosan megrázta, majd visszahúzta, olyan gyorsan, hogy Lisanak nem volt ideje jobban szemügyre venni a tenyerét.
– Ezt hová kell vinni? – emelte meg egy kicsit a mappa tömeget.
– A folyosó végén, balra az utolsó ajtó. Gyere! – intett a fiúnak. Az ő kezében nem volt semmi, de nem akaródzott ott hagyni, és elmenni a következő körért. 

– Miért vagy itt? – kérdezte Lisa már, amikor visszafelé
mentek a következő adagért. – Még nem láttalak ezelőtt
suliban.
– Mert nem ide járok, csak kerestünk valamit.
– Te és a vörös? – nem tudta elfedni hangjában, talán nem is akarta igazán, az ellenségeskedést a másik lány iránt.
– Igen – nevetett fel Eric –, én és a vörös. Rosie, egyébként.
– És? – hintázott a lábán, amíg a fiú felvett pár mappát. – Hol… hol van… most?
– Nem tudom, valahol itt, gondolom, de az is lehet, hogy már hazament – rántotta meg a vállát.
– Vagyis nem… nem vagy a… – megingathatatlanul nézte a kezében lévő biológia mappát, amire hatalmas betűkkel az ember szaporodása volt írva. Rögtön benne ragadt a szó, amint ezt észrevette.
– Nem vagyok a mi? – kérdezte Eric, érezni lehetett a hangján, hogy mosolyog.
– A bátyja, nem vagy a bátyja? – berakták a papírokat a helyükre. Lisa pedig a hátára vetette a táskáját.
– A bátyja? – egy pillanatra meghökkent. – Nem, nem. Csak barát.
– Barát?
– Kiskorunk óta ismerjük egymást. Együtt jártunk kiképzésre… – látszott rajta, hogy elszólta magát, még ha rendezte is a vonásait, amilyen gyorsan csak tudta.
– Kiképzésre? – emelkedett meg Lisa hangja kérdőn.
– Iiigen – nyomta meg az első betűt –, karate képzésre.

    Végre befejezték, és kiléptek az iskola ajtaján. Lisa megkönnyebbülést érzett, még ha nem is tudta igazán hová tenni ezt az érzést. Sem azt, hogy miért. Hiszen csak most ismerte meg Ericet, mégis boldog volt, hogy nincs kapcsolatban.
– Lehet, hogy találkozunk még… – mondta.
– Remélem. Majd ha legközelebb zuhansz, sietek, hogy alád vetődhessek – mosolygott ellenállhatatlanul.
– Szavadon foglak – nevetett rá vissza.
– E felől semmi kétségem – mondta, de a mondat közben elkomorult az arca.
    Lisa megfordult gyorsan, Chris állt mögötte lazán a motorjának dőlve.
– Ó, Chris – hirtelen eszébe jutott a találkozó, az órájára sandított, 10 perccel múlt három. – Bocsi a késésért, csak elbeszélgettük az időt. Nem figyeltem. Ne haragudj! – arra várt, hogy kiborul, de most levette a szemét Ericről, és ránézett.
– Nem haragszom. Eric Laserrel gyorsan repül az idő, nem igaz? – gúnyosan nézett újra a srácra.
– Ismeritek egymást? – kerekedett el Lisa szeme.
– Futólag – lenézően mérte végig a szőke fiút.
– Miért vagy itt Chris? – szűrte a fogai között a szavakat Eric.
– Lisáért jöttem – válaszolt gúnyos mosollyal.
    A lány kényelmetlenül érezte magát ebben a helyzetben. Azok ketten szemmel láthatóan nem örültek másiknak. De hogy miért? Vagy, hogy honnan ismerték egymást? Nem tudhatta, de látszólag mindketten meglepődtek azon, hogy itt tartózkodik a másik.
– Figyelj – fordult felé Eric –, nem vagyok ismerős a városban. Nem akarod megmutatni? – a háttérben Chris gúnyosan horkantott egyet, egy pillanatra Lisa odanézett, majd újra a szőke fiú felé.
– Öhm… szívesen. De mára már elígérkeztem. Esetleg máskor – mondta le sajnálkozva.
– Ha lesz még máskor – sziszegte Eric alig kivehetően.
– Mit mondasz? – nézett rá Lisa, de ő csak Chrisszel nézett farkas szemet, mintha valami néma párbajt vívnának. Meglengette a kezét a fiú előtt. – Mit mondtál?
– Semmit, csak, hogy jó lesz máskor. Mondjuk szombat? – nézett rá immár mosolyogva.
– Tökéletes. Tízkor itt, rendben?
– Itt leszek.
– Akkor mehettünk? – vigyorgott Chris, és Lisa kezébe nyomta az egyik sisakot, a másikat pedig felvette. – Viszlát, szőke herceg. Te pedig kapaszkodj! – szólt hátra, Lisa pedig átfogta a derekát. Azzal beindította a motort, és elhajtott nem törődve a sebesség korlátozással.