Befejezett történet!

2014. augusztus 30., szombat

13. fejezet

Sziasztok!

Bocsi, hogy csak este tettem fel, de nem voltam net közelben, hosszú sztori nem is fárasztalak vele titeket, csak hozom inkább a fejezetet.
Jó olvasását!
Még egyszer bocsi!
Puszi :)

13. fejezet


Lisának égett a szeme körül a bőr. A sírástól egészen piros lett, és fájt. Összeszorította, majd kinyitotta a szemeit. Még mindig az ágyában volt, a mellkasára hajtva a fejét, ahogy elaludt. Eric a hátán feküdt és szintén aludt. Olyan ártatlannak és gondtalannak tűnt, hogy nem volt szíve felébreszteni, de ott sem akart maradni, mert egy óvatlan pillanatba biztosan felverné az álmából.
Óvatosan ki akart mászni, de előtte még adni akart neki egy csókot. Közelebb hajolt a homlokához, lassan lentebb ereszkedett, és egy lágy csókot lehelt rá. Közben a pólója alól kicsusszant a nyaklánca, és a fiú bőréhez ért. Lisa utána akart kapni, de addigra már nem látta a láncot.


Megint a falat támasztotta az iskolájával szemben lévő uszodánál. Mellette ismét ott állt Chris és Eric, és újra végighallgatta a múltkori beszélgetést.
– Ő pedig az, akit meg kell védenem – folytatta Chris a beszélgetést, Lisa pedig elvált a faltól, és közelebb hajolt hozzájuk.
– Miért? – faggatta tovább Eric. Csend telepedett közéjük, a bátyja gondolkodott, majd felsóhajtott.
– Mert ő...
– Mert ő? Ki? – kérdezősködött sietetve, igaz a fiúk ezt nem hallhatták.
– Mert ő különleges – rivallt rá Chris –, és jobb ha nem tudod, miért az. Így is túl sokat tudsz, csak veszélybe sodornálak.
– Megérdemli, hogy tudja – emelte fel az öccse is a hangját.
– Addig boldog, amíg nem tudja, hidd el – fordult el Chris, és az utcán távolodó emlékbéli Lisa után nézett.
– Ki fogom deríteni, hogy ki ő – ígérte Eric.
– Hajrá! – vigyorodott el gúnyosan a bátyja. Lisa csalódottan sóhajtott fel, hát Eric tényleg nem tudja, Chris nem mondta el.
– Nem is tudtam, hogy ilyen szőke a hajam napsütésben – szólalt meg egy hang a füle mellett, Lisa nagyot ugrott ijedtében.
– Hogy kerülsz ide? – fordult hátra gyorsan.
– Nem tudom – vonta meg a vállát a fiú lazán. – Te hogy kerülsz ide?
– Gondolom, a nyaklánc hozott ide – gondolkodott el Lisa. – Utoljára hozzád ért, aztán meg már itt voltam. Utána akartam kapni, de már nem értem el.
– Hm... – gondolkodott el Eric. – Szóval már nem csak gyógyítasz és a fejemben beszélsz, hanem a nyakláncot is tudod irányítani, és még engem is belerángatsz.
– Nem direkt csináltam – háborodott fel Lisa. – Magától bolondult meg. Várj csak beszéltem a fejedbe?
– Nem is tudtad? – kérdezett vissza. – Azt hittem, direkt csináltad, még amikor a Tanácsnál voltunk.
– Nem, észre se vettem – rázta meg a fejét értetlenül. –  Hogy tudok innen elmenni? –  kérdezte.
– Gondolom, ha elengeded a láncot, mert elkaptad azt, csak nem érzékelted.
– De hát nem is fogom –  ellenkezett Lisa.
– De igen, és úgy sejtem engem is, csak én vagy alszom még, vagy azonnal elrángattál ide, amikor felébredtem –  mosolyodott el pimaszul a fiú. –  De máris menni akarsz? – kérdezte csibészes pillantással, és a derekára vezette a kezét, majd magához húzta és megcsókolta.
Megváltoztak a fényviszonyok, amikor elválltak az ajkaik. Sötétebb lett, sokkal. Lisa a fiú szemébe nézett, és csak aztán szét. Sötét volt, semmit se látott. Egy fekete, üres térben volt, csak Ericet ismerte fel maga előtt, még a lába alatt lévő padlót sem látta, csak érezte.
– Hol vagyunk? – kérdezte.
– Átjöttél az álmomba – mosolyodott el Eric. – Most már tudjuk, hogy erre is képes vagy. Már meg sem lepődöm.
– Üres, fekete szobákról álmodsz? – kerekedett el Lisa szeme. – Kicsit sem aggasztó.
Eric felnevetett, átölelte a derekát, és a hajával kezdet játszani.
– Sosem jártál itt, azért nem látod, hol vagyunk. Nem ismered, nem tudod, mit kellene látnod – magyarázta. – De én látom, és tudom, hogyha két lépést hátrálsz, fellöksz egy gitárt.
– Gitárt? – lepődött meg a lány, és reflexszerűen hátranézett.
– Egy világos barna akusztikus gitárt. – A fekete padlón hirtelen meglátott egy gitárt egy gitártartóba támasztva. – Miért olyan furcsa ez? – kérdezte vigyorogva.
– Miért álmodsz te gitárokkal? – fordult vissza, és kérdőn nézett fel rá.
– Néha szoktam a múltammal álmodni – suttogta Eric.
– Milyen múlttal?
– Most éppen Alex szobájában állsz, csak még a tűz előtt – folytatta. – Abban a szobában régen hangszerek voltak. Anyám imádott zongorázni, és gyönyörűen játszott, de még több hangszerhez is értett.
– Zongora?
– Igen, zongora – mosolyodott el. – Tőled kb. három lépésnyire jobbra. Egy fekete nagyon értékes páncéltőkés zongora. Gyere!
Megfogta Lisa kezét, és a hangszerhez vezette, ami szintén megjelent a nagyfeketeségben. Felemelte a fedelet, és a billentyűk előbújtak a rejtekükből. A lány mögé állt, és a tenyerébe fogta az apró kezeit. 
– Látod milyen gyönyörű? – suttogta a füle mellett. – Magával ragadó, akárcsak te. Olyan gyönyörű fehér, mint a bőröd, és olyan hibátlan. Nézd! – a kezeit irányítva finoman végigsimított a billentyűkön, a zongora pedig lágyan megpendült. – Semmihez se fogható a hangja. Olyan lágy, puha, és selymes, akár az ajkaid, amikor csókollak – suttogta Eric.
Elengedte a kezét, végigsimított a járomcsontján szelíden, és elhúzta a haját a nyakából, majd lassan belecsókolt. Lisa testén kellemes borzongás futott végig, ahogy a forró ajkai a bőréhez értek, és nem mozdultak onnan. Mindig, amikor kifújta a levegőt csiklandozta, kellemes érzés volt, nem idegesítő. Félárbocra ereszkedett a szemhéja. A pilláin át nézte a feketeséget.
Eric maga felé fordította, majd a fenekénél fogva felrakta a zongorára, és megcsókolta. Lisa a hajába túrt, és szenvedélyesen viszonozta a csókot. Nem vacakoltak könnyed puszikkal, rögtön a tárgyra tértek, és egymás nyelvét kergették.
Már a pólóján volt a keze, készült lehúzni, amikor valami megzavarta őket. Furcsa zúgás hangzott fel, bár először nem tulajdonítottak neki nagy jelentőséget. Eric lefejtette róla a felsőt, Lisa pedig az ingje gombjai után nyúlt. De homályossá vált a kép, már nem látta tisztán az arcát, pedig csak egy ujjnyira volt az övétől.
– Mi történik? – kérdezte ijedten.
– Azt hiszem, ébredezünk – hangzott messziről a hangja, majd eltűnt előle.


A keze kicsúszott alóla, és összecsuklott. Fájt a csuklója, elnyomódott a hosszas támaszkodástól. Ráesett Eric mellkasára, aki erre felnyögött alatta. Kinyitotta a szemét, és meglátta a szürke szőnyeget. A fiú felkönyökölt, ő pedig újból megtámaszkodott. A haja előreesett, így a függönyén át nézett Ericre, aki csibészesen elmosolyodott, Lisa pedig elvörösödött az álom emlékétől.
Az ajtón közben valaki élesen dörömbölt, és őket szólítgatta. A lány a falnak dőlt, Eric pedig felállt, hogy kinyissa az ajtót.
– Tessék? – Elnyomott egy ásítást, miközben a félfának dőlt.
– Na, végre – sóhajtott fel Josh. – Mit csinálsz?
– Aludtunk – vonta meg a vállát, majd a hajába túrt fáradtan.
– Tunk? Többes szám? – kérdezett vissza a férfi. Eric elengedte az ajtót, hogy az apuka szélesre tárhassa. Lisa végre meglátta a férfit, a nephilimek ezüstös fehér köpenyét viselte a ruhája felett, szóval a Tanácstól jött. Josh tetőtől talpig végigmérte, a pillantása rosszalló volt, a lány zavartan felmosolygott rá. – Eric nekem mindegy, mit csinálsz, csak ésszel.
– Nagyfiú vagyok már, ne aggódj – bólintott. – Amúgy meg tényleg aludtunk.
Lisa előre dőlt a térdére támaszkodva, hogy eltakarja az arcát a férfi kutató szemei elől, mert érezte, hogy újra elpirul, és akkor biztosan nem hinné el Eric féligazságát.
– Rendben – biccentett Josh. – Gyere le, muszáj beszélnünk!


2014. augusztus 23., szombat

12. fejezet

Sziasztok!

Visszatértem!!!!!!!!!! :D Letelt a 3 hét, végül 3 hét lett belőle, bocsi. De most végre meghoztam a fejezetet. Köszönöm, hogy amíg nem volt fejezet, addig is látogatott volt az oldal, meglepődtem, de jól esett, szóval köszönöm.
Remélem, hogy kiélvezitek még az utolsó napokat a suliig, mindenkinek sok sikert a suli kezdésre. Tudom, hogy nem vigasztal, de hamar elrepül majd ez az év is ;)
A Chris fanoknak van egy rossz hírem, Chris csak a 16. fejezetben fog szerepelni. Addig a többiek lesznek terítéken. 
Na, de jó olvasást végre a 12. fejezethez!!!

Puszi :)

12. fejezet


– Hagyd! – nézett rá Alex. – Gondolkoznia akar.
– Szerintem meg szüksége van valakire – mondta Lisa halkan. – Utána akarok menni, másnem elküld.
– Ismerem – folytatta. – Szeret elvonulni, és átgondolni a dolgokat.
– Ez nem jelenti azt, hogy nincs szüksége valakire, aki meghallgatja.
A fiú nem válaszolt csak figyelte az arcát. Várta, hogy beadja a derekát, nagyon nem akarta, hogy utána menjen.
– Mi a te véleményed? – kérdezte egyszer csak Lisa. Alex meghökkent, de válaszolt.
– Gyűlölöm, hogy ezt kell tennie, de nem nagyon van más választása. Az egyik lehetőség rosszabb, mint a másik.
– És Jason miért nem lett Tanácstag? – folytatta Lisa a faggatást.
– Passz! – vonta meg a vállát a nephilim. – Tőle kell megkérdezned.
– És Felisz?
– Mi van vele? – emelkedett meg Alex szemöldöke kérdőn.
– Mi van közte és Eric közt? – kérdezte a lány. – Ő volt az egyetlen, aki mást tanácsolt? Miért akarja mindentől védeni?
– Ez bonyolult – sóhajtott Alex.
– Magyarázd el! – nógatta, és összefonta a mellkasán a karját.
– Felisz kislányként felnézett rá, sőt a mai napig is – kezdte. – Gyerekként rajongott érte. Mindig azt képzelte, hogy elveszi majd feleségül, és lesz két gyerekük, egy lány és egy fiú. Ha jól emlékszem az egyiket Joshnak, a másikat Emilynek akarta elnevezni. Persze sosem volt igazán szerelmes Ericbe, csak olyan kislányosan, de biztos pont volt, amíg ide nem jöttél. Jó, gondolom, már egy ideje lemondott arról, hogy Eric felesége lesz, de mégis benne van még valahol az a kislány is.
– Ezért gyűlöl? – lepődött meg Lisa.
– Is – mosolyodott el Alex. – Meg mert mindenki kedvel, még Jason is. És szerintem van egy harmadik oka, tudsz valamit, amit ő nem.
– Mégis mit? – kérdezte a lány hitetlenkedve. – Ez nevetséges, mindenki olyan akarna lenni, mint ő.
– Szereted Christ, megérted, és elfogadod – válaszolt mosolyogva. – Ez Ericnek az egyik legfontosabb, és ez az, amire a húgom nem képes. Sosem volt képes, és sosem lesz.
– Ó! – formálták hangtalanul az ajkai. Erre a válaszra egyáltalán nem számított. – Oké, akkor most már utána megyek – indult el. 
– Lisa – kapta el a karját Alex ismét, majd felszisszent, és visszarántotta. – Mi a...?
Az ujjaira meredt, amiknek a hegye megégett. Éppen hogy, mivel hamar elkapta, de nagyon jól érezte.
– Jól vagy? – kérdezte Lisa ijedten.
– Kutyabajom – vonta meg a vállát a fiú. – De mi volt ez?
– Én... – nem tudott mit mondani. Igazából arra számított, hogy Eric elmesélte neki, hogy valami nincs rendjén vele, de úgy tűnik, ezt még nem osztotta meg Alexszel. – csak... én...
– Oké – mondta végül –, ha el akarod mondani, majd megteszed. Bármikor meghallgatlak, amikor csak akarod, tudod, hol találsz.
Azzal ott hagyta a lányt, és visszament a többiekhez, akik még mindig a konyhában beszélgettek.    

Eric szobája előtt állt, még nem szedte össze a bátorságát ahhoz, hogy bekopogjon. Mély levegőt vett, már éppen emelte a kezét, amikor kinyílt az ajtó, Eric állt ott. Nem úgy tűnt, mint aki ki akar lépni a szobából. A lányra nézett, nem lepődött meg azon, hogy a küszöbén találta. A haja most egészen barnának tűnt, hiszen a szobában semmilyen fény sem volt, és odakinn is alkonyodott már.
– Szia – suttogta Lisa.
– Szia – kérés nélkül arrébb állt az útból. A lány belépett, majd becsukta az ajtót. Az ágy bevetetlen volt. Bár cipő volt a lábán, mégis úgy tűnt, ott feküdt.
– Zavarok?
– Maradj csak, úgyse tudok pihenni – sóhajtott fel Eric gondterhelten.
– Pedig aludnod kellene – mondta a lány, és az íróasztalhoz lépett. Így a lehető legmesszebb került a fiútól, aki még mindig az ajtónál állt.
– Nem tudok – rázta meg a fejét fáradtan. – Folyamatosan kattog az agyam.
– Jutottál valamire? – kérdezte kedvesen.
Eric ismét megrázta a fejét, leült az ágyra, és a tenyerébe temette az arcát. Úgy maradt pár percig, Lisa késztetést érzett rá, hogy megvigasztalja. Nem is bírta sokáig. Azzal a szándékkal jött ide, hogy csak beszélgetnek egy kicsit. Nem akart hozzáérni, nehogy leveszítse az eszét, de most muszáj volt. Odahúzódott mellé az ágyra, és végigsimított a hátán, majd haján.
– Tényleg féltékeny, és gyerekes vagyok – suttogta hirtelen Lisa. Eric rákapta a tekintetét, barna szemei csillogtak. – Gyűlölöm, hogy olyan keveset tudok rólad. Gyűlölöm, hogy néha úgy érzem, fényévek választanak el tőled. Gyűlölöm, hogy sorra kerülnek elő emberek, akikkel van közös múltad, valami, ami összeköt titeket. Gyűlölöm, hogy velem ez nincs meg. Gyűl...
– Ó, fogd be! – szakította félbe Eric. Nem kiáltotta, nem mérgesen, vagy türelmetlenül mondta, sőt kedves hangsúllyal.
Lisa meglepődött, és fel akart háborodni, de nem volt rá ideje, mert máris közelebb hajolt, és megcsókolta. Most nem volt olyan gyengéd, mint minden alkalommal, amikor csak hozzáért. Az ajkai először csak az ajkaival játszottak tüzesen, majd az akaratos nyomás hatására szétnyíltak, és beengedték a nyelvét.
Lisa a hajába túrt, Eric pedig a derekára fonta a kezét. A pólója felcsusszant, amikor a fiú közelebb húzta magához, így a fürge ujjai a lány forró bőrén játszottak.
Lisa libabőrös lett az izgalomtól, nem akarta elengedni a fiút. Villámok cikáztak végig a testén, légszomja volt, mégsem tudott elhúzódni. Végül Eric távolodott el, de csak egy pillanatra, amíg az ajkairól a lány füléhez vezette a csókjait, majd onnan lefelé a nyakára. Hátrahajtotta a fejét, és felnyögött. Nem akarta, de muszáj volt leállítania a fiút. A vállára tette a kezét, és eltolta magától.
Eric értetlenül nézett rá. Halványan elmosolyodott az arcát látva.
– Mondanom kell valamit – suttogta, és hátrébb húzódott. – Már régen kellett volna.
– Miről van szó? – kérdezte, és arrébb húzódott.
– Arról, amit már régen el akartam mondani – folytatta a lány. – Mondtad, hogy valamit nem mondok el, hogy titkolok valamit. Ideje megtudnod, hogy mi az.
– Igen?
– Van egy visszatérő álmom – kezdte a magyarázatot. Idegesen kerülte Eric pillantását, a kezeit az ölébe ejtette, és ott tördelte. – Szinte minden este ugyanazt álmodom, mégis mást. Mindig végigmegyek egy nyirkos folyosón egy nehéz vasajtóig, amit mindig kinyitok, és belépek. Bent pedig egy kis cellába jutok, ahol egy megbilincselt lányt, egy angyalt találok.  Hosszú, barna haja van, és fehér szárnyai, amik bronzos fényben ragyognak. Odalépek hozzá, és nem igen szokott rám nézni, az arca is mindig elhomályosul, mire felkelek, mégis ismerős nekem – most végre rá tévedt a tekintetet. Eric feszülten figyelt, az arcáról semmilyen más érzelmet nem lehetett leolvasni. Kicsit előre dőlt a térdére támaszkodva, le nem vette volna róla a szemét, úgy figyelt rá. – Aztán segítséget kér. Tőlem! Tőlem kér segítséget! De hát, hogy tudnék én segíteni? Hiába kérdezem meg, hogy mit kellene tennem állandóan azt mondja, hogy majd rájövök. Kell egy kis idő, és magamtól rájövök. De hogyan jöhetnék rá? És mikor? Egyáltalán miért én? Miért nem valaki más? Valaki erősebb?
Előtörtek a könnyei, és zokogni kezdet. Eric csitítóan magához húzta. Próbálta megnyugtatni, de Lisa nem akart megnyugodni. Végre kimondta, és óriási súlyt vett le ezzel a válláról.
– Bocs, én csak – kezdet magyarázkodni, amikor pár perc múlva elhúzódott.
– Semmi gond – vonta meg a vállát.  – Tudsz róla beszélni, vagy most hagyjuk?
– Beszéljünk róla – szipogta Lisa, és zsebkendő után kutatott, Eric adott neki egyet. Hálásan nézett fel rá.
– Tudsz még róla valamit? – kezdte a kérdezősködést.
– Semmit – rázta meg a fejét a lány. – Megjelenik az álmaimban. Beszélünk, de az arcát sosem látom igazán, vagy elfelejtem reggelre.
– Ennyi? Semmi több? – kérdezte Eric csalódottan.
– Hát úgy érzem, mintha ismerném, de ez hülyeség, nem ismerek angyalokat – tette hozzá csak úgy mellékesen.
– Mintha ismernéd? – motyogta maga elé a fiú.
– Ó, és azt hiszem, utalt Chrisre, hogy ő kell a megmentéséhez, vagy mi. De Chris elküldött, mondván, ő nem tud nekem segíteni.
– Chris tud róla? – lepődött meg, aztán látszott a szemén, hogy valamit összerakott. – Ezért szöktél meg régebben, nem igaz?
– Igen, ezért – vallotta be Lisa. – És még Rosie is tudja, bár ő csak annyit, hogy egy angyallal álmodom. Elmondtam neki, mert kellett a segítsége a kutatáshoz. Haragszol?
– Nem – suttogta megnyugtatóan. – Végül elmondtad, nem? Miért haragudnék?
Végigsimított Lisa arcán, majd a homlokának döntötte a sajátját.
– És mit találtatok? – kérdezte.
– Semmi hasznosat – rázta meg a fejét. A csalódottság az arcára volt írva. – Képekre lettem volna kíváncsi, hátha felismerem, de nem jártam sikerrel.
– Hát igen – bólintott Eric. – Nem sok képünk van az angyalokról.
Lisa halkan felnevetett, a fiú pedig magához húzta. Megcsókolta, majd felhúzta őt az ágyra, és eldőltek rajta.

2014. augusztus 2., szombat

11. fejezet

Sziasztok!

Meghoztam a 11. fejezetet is, remélem, hogy tetszeni fog. Most egy ideig szünetre megy a történet, nagyjából 2-3 hétig nem lesz fejezet, tartunk egy kis nyári szünetet. Addig is pihenjetek, még megtehetitek, használjátok ki a meleg napokat és strandoljatok rengeteget :D
Ezenkívül történt egy kis változtatás, a fejezetek címkéket kaptak, minden szereplő a nevét, így kicsit könnyebb lesz talán eligazodni.
De nem dumálok tovább, jó olvasást!

Puszi :)

11. fejezet


    Lisa a szobájában ült az ágyán. A gondolatai cikáztak, össze-vissza kergették egymást. Nem tudta megemészteni a Tanácsnál hallottakat, amiket Eric mondott, megrémisztették. Furcsa volt most valami ennyire emberi dologtól megijedni a sok természetfeletti után.
De nem magyarázott meg neki semmit, amint hazaértek a Tanácstól, bezárkózott a szobájába. Nem is ment el, mivel Alex őrködött, persze nem önszántából. Az apja megfenyegette, hogy ő fog mosogatni egy teljes hónapig, ha szem elől téveszti, ezt nem merte kockáztatni. Túl sok volt a vesztenivalója. Hát igen, kinek mi a csapás, valakinek a mosogatás, másnak pedig...
Lisa fullasztónak érezte a szobája levegőjét, ezért kinyitotta az ablakot. Enyhe szellő fújt odakinn, az eső csendesen kopogott a járdán. Nézte egy darabig a fák szélbe hajladozó ágait, majd visszafordult a szobája felé. Zúgott a feje, majd újra hangokat kezdet hallani.
– Megteszem.
– Nem kellene – mondta az ismerős női hang.
– Nyugalom – válaszolt lágyan egy férfi –, tudom, mit csinálok.
– Mindig ezt mondod, aztán mindig ki kell húznunk a csávából – szólt közbe egy másik férfi. Az ő hangja kemény volt, és unott.
– Vannak dolgok, amik megérik a kockázatot – mondta jókedvűen az első.
– Rossz ötlet
– nyöszörögte a nő, de már nem kapott választ. Hirtelen csönd lett. Feszült csönd. Lisa már nem hallotta a hangokat, de érezte még a jelenlétüket a tudatában. Valahol ott voltak, és figyeltek. Valamire nagyon összepontosítottak. A feje folyamatosan zúgott.
Aztán hirtelen fájdalom nyilallt a hátába, pont a lapockáinál erős égető fájdalom járta át.
Ne! – sikoltotta a női hang.
Én is éreztem – mondta a második férfi. – Megkeresem – és ezzel megszakadt a kapcsolat. Lisa újra a látta a szobáját, és újra csak a saját gondolatait hallotta. Egyedül maradt. Nem tudta hová tenni, de reszketett. Rossz érzése volt, mintha nagy baj lenne.
A szél felerősödött, amíg nem teljesen volt magánál, és csapdosta az ablakpárkányt. Lisa kissé nehézkesen, de végül becsukta. Az eső ugyanúgy esett, csak a fákat csavarta jobban a szél. De úgy tűnt, most ismét csendesedik a vihar.

Lisa nem akart tovább egyedül maradni, úgy döntött, megkeresi a többieket. Nem kellett sokáig kutatnia, Alexék konyhában voltak. A lépcsőn felhallatszottak a hangok. Nem tudta kivenni, miről beszéltek, így lement.
– Gyere! – intett neki Eric, amikor meglátta.
Meglepetten nézett körbe, mindenki bent volt a szülőket leszámítva, még Jason is, aki az ablaknál állt, így pont szemben a belépő lánnyal. Alex az asztalon ült és egy tőr hüvelyt dobált a plafon felé, Rosie a végében egy széken, Felisz szintén, csak ő közelebb a fiúkhoz. Eric pedig a kredencen, a lábát egy széken pihentette.
– Na, befutottál végre – jegyezte meg Alex viccesen, amikor ránézett. – Késtél kicsit.
– Senki sem szólt, hogy kupaktanács lesz – vonta meg a vállát a lány, és Erichez sétált, és felült mellé. A fiú figyelte, amíg átkelt a szobán. De az sem kerülte el a figyelmét, hogy Felisz vágott egy grimaszt, amikor belépett.
– Csodás, még egy Chris imádó – morogta.
– Mi? – kérdezte Lisa meghökkenve, remélte, hogy rosszul hallotta, bár tudta, hogy nem.
– Semmi – vonta meg a vállát a lány.
– Ha bajod van mondd, de ne grimaszolj, és morogj az orrod alatt, mint egy óvodás – vágta oda dühösen Lisa. Felisz szemöldöke látványosan felszaladt a homlokára.
– Hogy mondod?
– Hallottad, én normális hangerővel beszélek – nézett a szemébe dacosan. – Egyébként igazán túltehetnéd már magad egy aprócska vitán. Nem egyezik a véleményünk, emészd meg! – fűzte össze a karját a mellkasán a lány.
Felisz fújtatva felpattant, de a többiek gyorsan reagáltak. Eric, és Jason azonnal a lányok közé álltak. Alex pedig hátulról lépett a húgához. Lisa fel se fogta hirtelen, hogy mit akart, csak pislogott meglepetten.
Eric megnyugtatóan megfogta Felisz karját, de lerázta magáról a kezét.
– Védjétek csak, úgyis mindenki odáig van érte – kelt ki magából még jobban, és vádlón nézett végig a testvérein. 
– Nem kell megvédeni, én is képes vagyok rá, magamtól is – beszélt vissza Lisa, nem ijedt meg a dühkitörésétől.
– Na persze – horkantott Felisz, de nem folytathatta.
– Na most fejezd be! – szólt közbe Eric, és közelebb lépett a húgához. – Elegem van. Sokkal fontosabb dolgunk is van, mint az ostoba vitátok. Ha nem tudsz Lisával együtt dolgoz, menj el, de ne nehezítsd tovább – majd a lányhoz fordult. – Ez rád is vonatkozik – mondta Lisa szemébe. Kicsit meglepődött, de bólintott. Felisz dühösen visszaült, és a többiek is újra elfoglalták a helyüket.
Eric megtámaszkodott a lány mögött. A keze hozzáért a fenekéhez, és nem úgy tűnt, hogy el akarná húzni. De továbbra is csak úgy vibrált benne a feszültség, már azóta, hogy visszajöttek a Tanácstól. Lisát idegesítette a közelsége, bár tudta, hogy a többiek nem látják, esetleg Jason, de ő miért nézegetné a fenekét? Mégis zavarta, így addig fészkelődött az asztalon, amíg már nem érezte a fiú kezét. Eric ránézett, és csibészesen elmosolyodott, nem kerülte el a figyelmét a távolodás.
– Khm – köszörülte meg  a torkát Rosie. – Kiéhezett pillantásokat inkább majd máskor váltsatok légyszi.
Alex felnevetett, Eric elvigyorodott, Lisa pedig zavarba jött, csak a szokásos reakció.
– Hol is tartottuk? – szólalt meg ismét a lány.
– Arról beszéltünk, hogy mit akar Crusader – emlékeztette Felisz.
– Eric fejét – vágta rá Alex, majd kiegészítette – tálcán.   Ezüst tálcán! – jutott eszébe egy még jobb ötlet.
– A vezetői széket, és ha ilyen pökhendi maradsz, meg is szerzi – folytatta Jason figyelmen kívül hagyva az öccse megjegyzését.
– Mondja ezt az, aki lemondott a helyéről – vágta rá kapásból Eric.
– Na, kik nem tudnak együtt dolgozni? – tette fel a költői kérdést Lisa.
– Ott a pont – kacsintott rá Alex vigyorogva, és újra dobálni kezdte a tőr hüvelyt. 
– Az én pozícióm mellékes – legyintett. – Te vagy a lényeg. A legjobb haverodra, pedig nagyobb szükséged lesz, mint rám. Jelen pillanatban több a támogatód, mint az ellened voksolók.
Eric felhorkantott, nem nagyon hatotta meg a dolog.
– Páran mennek Crusader után, de a többség megtartja a hagyományokat – folytatta a fiú figyelmen kívül hagyva a reakcióját.
– Annabellnek pedig úgysem sikerül rábeszélni Morrisont – szólt közbe Felisz –, hogy ellened lépjen fel, túlzottan fél.
– Annabell segített – suttogta Eric.
– Mi? – szaladt ki Lisa száján, de a többieken is látszott a döbbenet.
– Elmondta, hogy biztosan tudják, hogy ott volt Chris, és azt is, hogy beszéltem vele – magyarázta a fiú. – Csak azt tesztelték, hogy bízhatnak-e bennem.
– És átmentél? – faggatta Lisa tovább.
– Még itt vagyok – vonta meg a vállát. – Nem zártak be.
– Hát reméljük. Viszont pár hét múlva tizenkilenc leszel. Nincs már sok időd eldönteni – fejezte be Jason a mondandóját. – Mit teszel?
A fiú nem válaszolt, csak nézett maga elé. Az asztalnál lévő széket lökdöste a lábával, és egy pontra fókuszált. Nem pislogott, nem szólt, mintha nem is hallotta volna kérdést. Jason várt egy darabig, majd megköszörülte a torkát.
– Nos?
– Hagyd már – szólt rá Felisz –, van még ideje eldönteni.
– Nem nincs – rázta a fejét Jason.
– Még másfél hónapja van, az elég sok idő – védte a fiút, aki továbbra sem reagált semmire.
– Úgy véditek, mintha még mindig az a tízéves kölykök lenne, aki most vesztette el a szüleit – mindhárom testvér felszisszent, de Jason rezzenéstelenül folytatta. – Már nem az, épp itt az ideje, hogy szembenézzen a felelősséggel, ne csak a hölgyek megmentőjét játssza. Nem rég szónokolt róla, hogy milyen nagyfiú, mégis itt bujkál, szemtelenkedik, és kitér minden elől.
– Akkor sincs jogod ilyeneket mondani – kelt a fiú védelmére Rosie is.
– Már hogyne volna, és ha nem félnétek, hogy összetörik az érzékeny lelkecskéje, ti is ezt mondanátok – tette karba a kezét.
– Hagyd abba Jason – mondta Felisz erélyesen –, nincs erre semmi szükség. Bármit is gondolsz, nem hozhatod fel a szüleit.
– Te vagy a legrosszabb az 'Ericet meg kell védeni, mert annyira esendő' klubból – gúnyolódott a báty.
Lisának feltűnt, hogy Alex lapít, és nem vesz részt a vitában. Igaz már nem dobálta a plafon felé a tőrtokot, mint eddig. A kimaradásra két okot tudott elképzelni. Az egyik, már többet tud Eric jövőbeli terveiről, mint a többiek, és nem akarja ő elmondani. Nem is az ő dolga. A másik, hogy Eric ismeri már nagyon jól az ő véleményét, és így nem tartja fontosnak, hogy elmondja. Egyébként valahol sejtette a fiú véleményét.
Alex észrevette, hogy figyelik, így a lányra nézett. Egy darabig farkasszemet néztek. A szürkéskék szemek érdeklődve pillantottak rá. Néha olyan érzése támadt, mintha a fiú mindenkit jobban ismerne, mint ahogy azt mutatja. Sokkal intelligensebb volt, mint amilyennek látszani akart, de jó álca volt a tökkelütött poéngyáros. Senki sem gyanakodni rá, hogy valójában nagyon is okos.
Valahol idegesítő is volt, hogy a fiú mindent tudott. Mindig úgy tűnt, hogy előrébb van mindenkinél, legalábbis, ha Ericről van szó. Vele beszélt a bátyját leszámítva először. Neki mondta el először, hogy megölte az apját. Hogy miért utálja a Tanácsot. Mindent! Ez egy kicsit zavarta a lányt, szeretett volna ő lenni az első számú bizalmasa, még ha Alex is volt a legjobb barátja.
Egyikőjük se figyelt a veszekedésre, csak akkor néztek oda, amikor Eric közbeszólt. Nem tudták, meddig fajult a vita, de a fiú megelégelte végre.
– Elég legyen – mondta nem túl hangosan, mégis mindenki csöndben maradt a határozottsága miatt. Lisa csak most vette észre, hogy mindkét lány felállt, és gesztikulálva magyarázott. Nagyon belemelegedtek a vitába. Eric pedig nagyon fáradtnak tűnt. Nyúzott volt, és megviselt. Pihennie kellett volna, nem itt vitázni.
– Ne veszekedjetek ezen, felesleges – nézett rajtuk végig. – Jasonnek igaza van, elmondhatja a véleményét. Sőt kérem is rá, ahogy titeket is. Mit tennétek a helyemben?
Mindenki Ericre figyelt eddig, most pedig mindenki elgondolkodott, és kerülte a pillantását.
– Az én álláspontom már tudod – válaszolt először a legidősebb fiú, Eric bólintott.
– Rosie? – fordult az aprócska lány felé.
– Tudod, hogy bárhogy is döntesz, támogatlak – suttogta.
– Tudom – bólintott ismét –, de nem ezt kérdeztem.
– Én... – nagy levegőt vett, és határozottan a szemébe nézett – nem akarom, hogy ez rád szakadjon, de neked kell vezetni a Tanácsot, ahogy mindig is a te családod tette. Valakinek, aki ért hozzá, és nem a hatalomvágy élteti.
– Felisz? – fordult a másik lányhoz.
– Szerintem nem szabad elvállalnod – mondta dacosan. – Tökéletes vezető lennél, de nem vagy való azok közé, akiket gyűlölsz. Szétszednének!
– Alex? – nézett a legjobb barátjára.
– Tudod, hogy mit kell tenned, és azt is, hogy mit gondolok erről az egész – csak ennyit mondott, nem válaszolt konkrétan. Legalábbis nem úgy, hogy mindenki értse, de Eric bólintott, jelezvén, hogy megértette.
– Lisa? – a lány meglepődött, amikor őt is megkérdezte.
– Én nem ismerem a Tanácsot – kezdte. – Nem ismerem a szokásaitokat, azt se, hogy ez mivel jár. Fogalmam sincs.
– Tudom, de érdekel a véleményed. Mégis mit tennél? – lépett elé Eric, és a szemébe nézett.
– Amit elvárnak tőlem – suttogta.
– Köszönöm – bólintott a fiú, majd körbenézett, és kiment a konyhából.
Senki sem mozdult, hogy esetleg utána megy. Se Rosie, se Felisz, de még Alex sem. Lisa megrázta a fejét, és utána indult, de a fiú megfogta a karját, és megállította. Értetlenül nézett rá.
– Beszélhetnénk? – kérdezte halkan. A lány bólintott, és mindketten kiléptek a konyhából a nappaliba.