28. fejezet

Sziasztok:)

Meghoztam a 28. fejezetet, még ebben sincs sok akció, de lassan megérkezünk a bálra és a történet végjátékához is, ezenkívül még 4 fejezet és az epilógus van hátra, majd következik a második kötet.
De most szokásosan, jó olvasást a fejezethez!

Puszi:)

28. fejezet

    A nap végül hamar elrepült. Elbeszélgették, elszórakozták az időt, egyszer még azt is eldöntötték, hogy főzni fognak. Neki is álltak, birtokba vették a konyhát, de a fiúk nem sokat segítettek. Alex alapból rögtön felpattant az asztalra, és a fejébe vette, hogy ő irányít. Eric se próbálkozott, ő inkább csak röhögött a lökött haverján, vagy éppen Rosien, aki meg kiabált vele. Végül, hogy elkerülje a harmadik világháború kitörését, elrángatta onnan a fiút, magára hagyva a lányokat, és rájuk a főzést. Lisa egészen jól mulatott, ahhoz képest, hogy nem egy született konyha tündér, a vörös lány viszont a kezében tartotta a dolgokat. Elmesélte, hogy gyakorta segít Stephnek, és sok fortélyát elleste, megtanulta. Már régen eldöntötték, hogy házi készítésű gyrost csinálnak, mert azt mindenki szereti, és hamar bele is vágtak. Rosie dirigált, Lisa meg kuktáskodott. Mivel soká kezdtek neki, csak kettőre lettek teljesen kész, de hát ott szúrták el, hogy csak akkor kezdtek bele az ebéd főzésbe, amikor már éhesek voltak. A hús, a pita és a saláta hamar kész lett, nem igényelt hosszú időt az elkészítése. De mivel Rosie nem szerette a pitát, neki még sült krumplit is sütöttek ki, aztán végül mindennel készen lettek. Szóltak a fiúknak, de csak négyen ültek le ebédelni. Josh segített a bál megszervezésében, így az utolsó simításoknál is jelen volt. Steph és Felisz pedig még mindig a butikban voltak, és dolgoztak, és nem is igen akart egyikőjük sem találkozni a mérges lánnyal, aki jelenleg nem igazán volt kiszámítható állapotban, de ez már napok óta tartott. Végül Alex magára vállalta az áldozati bárány szerepét, és vitt az anyjának, és húgának a lányok főztjéből. A többiek még sokáig beszélgettek az asztalnál ülve mindenféle dolgokról, majd Rosie elrángatta készülődni. A lányok felrohantak a lépcsőn, de Lisa még láthatta Eric mosolyát, ami az izgatottságuknak szólt, és követte őket a tekintetével. Annyira édes volt, és helyes, hogy pillangók keltek életre a gyomrában, de nem figyelhette sokáig, mert a kanyarban elvesztette szem elől a fiút.
Aztán pedig Rosie kezelésbe is vette. Először elküldte letusolni, addig pedig ő is elment. Bement a szobába, és az órájára nézett, több, mint két teljes órája volt még az indulásig. A fürdőszobához lépett, ledobta a ruháit, majd beállt a zuhany alá. Jól esett neki a víz, kellemesen meleg volt, és nyugtató. Közben úgy döntött hajat is mos. Hosszú percekig folyasztotta magára a vizet, nem akarta abbahagyni a zuhanyzást. Végül kilépett a tusolóból, magára tekert egy törülközött, egyet pedig a hajára, turbánt formázva. Kilépett a szobába, Rosie már ott várta.
– Itt egy köntös, vedd fel, aztán fogd magad, és gyere át a szobámba – utasította, azzal ki is ment, de még előtte leakasztotta a ruhazsákot a szekrényről. Lisa a kezébe fogta a hajszárítót, meg még pár dolgot, és utána lopakodott. Szerencséjére senkivel sem találkozott a folyosón, az ajtaja nyitva állt, belépett, aztán behúzta maga után az ajtót. Rosie a szobájában lévő fésülködő asztal előtt ült, mint egy színésznő, aki az előadásra készül. Az asztalka is pont olyan volt, mint a filmekben. Középen egy nagy tükör, körülötte pedig apró, kerek, fehér színű lámpák.
– Ott a fürdőszoba – mutatott az egyik ajtóra a lány –, szárítsd meg a hajad, aztán kezelésbe veszlek – kacsintott rá mosolyogva, majd tovább sminkelte saját magát.
Lisa követte a parancsot, és mosolyogva bedugta a konnektorba a hajszárítót, és azonnal beindította. A gép brummogásán kívül semmit sem hallott. A gondolatai kicsit elkalandoztak, és akarva-akaratlan elképzelte Ericet öltönyben. A látvány még gondolatban is magával ragadta, hát még amikor valójában meglátta a fiút a fekete zakóban, és a hozzáillő fehér ingben... De lassan végzett a hajszárítással, lekapcsolta a gépet, és kilépett a szobába. Rosie egy kék köntösben ült még mindig az asztalnál. Tökéletesen, de szolidan volt kisminkelve. A szemein visszafogott csillogós barna szemhéjpúder volt, vékonyan ki is húzta a szemét barna szemceruzával, és erősen használta a szempillaspirált is, az ajkain pedig csak halvány szájfény csillogott. A hajába sima, egyszerű loknikat sütött, és feltűzte kicsit. Profi munka volt, ki tudja már hányszor csinálhatta.
– Hű... – Lisa csak ennyit suttogott meglepetten, tátott szájjal.
– Köszönöm – mosolygott rá Rosie, majd intett neki, hogy üljön le, és belekezdet a sminkelésébe. Lisa figyelte, hogy a lány milyen ügyesen, és magabiztosan játszik az alapozóval, majd a szemfesték, és szemceruza került elő. Követte a parancsait, így lehunyta a szemét, és innentől nem láthatta, mit csinál vele. Érezte ahogy a szemceruza pici kis hegye határozottan szántja a szemhéját, de meg se próbálta kitalálni aztán, hogy éppen mit, és hogyan csinál vele Rosie. Csak hátradőlt, kényelmesen, és várta a fejleményeket. Aztán végre abbahagyta a sminkelést, és hagyta, hogy kinyissa a szemét. Meglepetten szemlélte a tükörképét, először el sem hitte, hogy saját magával néz szembe. A szemei füstösre voltak festve, nem túl erősen, de azért feltűnően, pont megfelelően. Nem volt se túl sok, se túl kevés, a szemzuga enyhén fehér volt, az ajkaira ő is csak natúr sminket kapott. Most pedig következett a haja. Rosie kifésülte, majd kontyot csinált belőle, visszafogott, fonott kontyot, aztán végzett a sminkkel, és a hajával.
– Hogy tetszik? – kérdezte.
– Nagyon, köszönöm – mosolygott rá Lisa, de kopogás zavarta meg őket, majd óvatos ajtónyitás.
– Bejöhetek? – kérdezte Eric a résnyire nyitott ajtón át.
– Mit akarsz? – förmedt rá Rosie, a fiú teljesen kinyitotta az ajtót, a lány pedig abban a pillanatba belökte Lisát a fürdőszobába. Ő felkiáltott, mert ezzel meglepte, Eric pedig felnevetett.
– Ha tudom, hogy Lisa testi épségét veszélyeztettem, inkább másra hárítom a feladatot – mosolygott a fiú még mindig.
– Szóval mit akarsz? – kérdezte újra Rosie idegesen.
– Stephanie küldött valami hajsütő vasért, vagy miért – vonta meg a vállát unottan, Lisa felemelte a mosdókagylóról, majd kinyújtotta a fürdőből. Eric újra felnevetett a keze láttán. – Kösz – nyögte ki két hullám között.
– Amúgy te még sehogy sem állsz? – kérdezte Rosie eztán mérgesen. Egy pillanatnyi hatásszünet következett, Lisa ki akart lesni, hogy mi történik, túl nagy volt kinn a csend, de nem mert, félt, hogy a barátnője leharapná a fejét.
– Ugye most csak viccelsz? Csomó időm van még – jött meg aztán végül a válasz, majd sietősen a nyílt az ajtó, és Eric már ott sem volt. – Megyek, ezt még oda kell adnom, már nagyon várják – hadarta, már odakint. Amikor kilépett a fürdőből Rosie a szoba közepén állt, és hang nélkül hápogott, majd Lisához fordult, és az ajtóra mutatott.
– Láttad ezt? – kérdezte felháborodottan. – Micsoda egy alak! – rázta meg a fejét.
– Hát ami azt illeti, nem, nem láttam – suttogta Lisa, Rosie elvigyorodott, így magának is megengedett egy aprócska mosolyt, aztán a lány a felakasztott ruhás zsákokhoz lépett. Először Lisáét nyitotta ki, és fordította felé. Egy fehér estélyi volt benne. Leakasztotta a vállfáról, és ráadta. Elölről eléggé visszafogott volt, nem volt rajta semmi minta, csak baloldalt volt egészen felhasítva. Nyakba akasztható pántja volt, hátulról pedig csak egy fűző tartotta össze, és egészen nagy darabot hagyott láttatni a hátából. Teljesen leért a földig, még a cipőjét is eltakarta. Rosie egy fekete magas sarkú sok pántos szandált adott rá.
– Tudsz benne menni tornacsukás lány? – kérdezte nevetve. Lisa tett pár lépést kissé bizonytalanul.
– Hát... – húzta el a száját – nem biztos.
– Se baj! – legyintett a vörös. – Majd Eric megfog.
De Lisa ettől még nem könnyebbült meg, semmi kedve sem volt a fiú előtt bénázni. Rosie napokkal előbb is elmondhatta volna neki, hogy ilyen magas sarkút szán a ruhájához, akkor megtanul benne rendesen menni.
Majd a másik ruhához léptek. Azt is kicsomagolták, majd Rosie felvette. Egy spagetti pántos könnyed zöld ruha volt, empire szabással. Nagyon illett a szeme smaragd színéhez, a szabása miatt pedig egy kicsit magasabbnak tűnt, semmi kétség értett hozzá. Fekete magas sarkút cipőt vett még fel, aztán egy pillantást vetett magára a tükörben, majd Lisához fordult.
– Át kell mennem Feliszhez. Megnézem, hogy kell-e neki segítség. Addig maradj itt! Sietek – mosolygott rá, aztán átment a másik lány szobájába a fürdőszobán keresztül.
Lisa semmit sem hallott abból, ami odaát folyt. Aztán inkább a tükör elé lépett, és újra megnézte magát. Egészen elégedett volt, bár közel sem érezte magát annyira csodásan, mint hitte, hogy fogja. A filmekben, és könyvekben ilyenkor mindig felszabadult, és rettentően boldog a főszereplő lány. Többször is végignézett magán, körbe is fordult párszor, de az érzés nem múlt el. Feszélyezve érezte magát. Az ujjai közé zárta a vörös követ, ami most is a nyakában nyugodott, és bizonytalanul az ajkába harapott. Ekkor kinyílt az ajtó, és valaki besomfordált a szobába. Lisa oldalra kapta a tekintetét, és meglátta Ericet. Már a fiú is felöltözött elegáns fekete öltönyben volt, hozzá fehér ingben, aminek a felső két gombját nem gombolta be, a nyakkendője pedig lazán volt megkötve, a haját tökéletesen, rosszfiúsan, kócosan lőtte be, de az öltözéke dísze még így is nem más volt, mint egy pár fekete tornacipő a lábán. Lisa kicsit meglepődött a megjelenésén, de így is elképesztően magával ragadta a látvány. Eric lassan végigmérte őt, majd csibészes mosolyra húzta az ajkait, és megérintette a szabadon lévő hátát, és Lisa gerincén kellemes remegés futott végig.
– Illik hozzád ez a ruha – mondta.
– Köszönöm, hozzád is – válaszolt kapásból Lisa, majd zavarában lehajtotta a fejét, amikor rájött, mit is mondott az előbb. Eric szemei jó kedvűen villantak meg, mielőtt megszólalt.
– Biztos? – kérdezte játékosan. – Nem sápaszt egy kicsit? Mert én úgy érzem.
Lisa elmosolyodott, majd felnézett rá, az arca még mindig pipacs pirosan virított a sok alapozó, és púder alatt: – Ne gúnyolj! 
Eric nem válaszolt, csak mosolygott, közelebb lépett hozzá, és felé nyújtott valamit. Egy pár fehér selyem kesztyű, és egy gyönyörű fehér álarc volt az egyik kezében, a másikban pedig egy egyszerű fekete.
– Hát ezek? – kérdezte Lisa csillogó szemekkel.
– Az este utolsó kellékei – Eric megfogta a jobb kezét, majd óvatosan ráhúzta a kesztyűt, aztán a balra is, majd a kezébe adta a gyönyörű, csillogó maszkot.
– Mire kellenek? – faggatta tovább a lány, próbálva elterelni a figyelmét a fiú kezéről, ahogy a bőréhez ért a kesztyűk felhúzása közben. A selymes anyag a könyökéig ért, a végén díszes varrással, gyönyörű volt, olyan régi módi, úrias. Gazdag hölgyek hordtak ilyesmit a fényűző báljaikon, amiket csak kedvtelésből szerveztek.
– A kesztyűk az érintkezés miatt, elég nagy teher, ha állandóan villámok cikáznak végig a testeden, ha csak hozzá érsz valakihez, tánc közben ezt pedig nem igen lehet elkerülni – vigyorgott a tudatlanságán, de semmi bántó nem volt a hangsúlyában, semmi kioktató. – Az álarc pedig... – közelebb hajolt a füléhez, és úgy súgta bele, meleg lehelete csiklandozta a lány bőrét – a titokzatosság kedvéért.
Lisa el tudta képzelni milyen csibészes mosoly játszhat most éppen az arcán. Elvörösödött, és Ericre emelte a tekintetét, így magas sarkúban csak két-három centivel lehetett nála alacsonyabb, és ő is ránézett, találkozott a pillantásuk. A mosolyt illetően pedig nem tévedett, féloldalas, huncut mosoly, az ami a legjobban állt a fiúnak, és talán nem csak neki, hanem az összesnek.
– Öhm... – köszörülte meg a torkát, meg akart szólalni, hogy véget vessen ennek a furcsán intim pillanatnak, de nem tudta, mit is mondjon, így azt mondta, ami először az eszébe jutott.. – Most már megmutatod nekem az emléket? – ért a láncán nyugvó kőhöz a nyakába. Eric a szemébe fúrta a pillantását, és egy darabig fürkészte őt, majd megrázta a fejét.
– Még nem – suttogta. – Majd ha felkészültél.
– De... – próbált ellenkezni Lisa, de egyetlen jó érv sem jutott eszébe, végül megadóan bólintott, amikor egy kopogás zavarta meg a pillanatot, majd benyitottak.
– Mi indulunk lassan – mondta Josh. – Jöttök velünk, vagy vártok még?
– Hát nem tudom túlélem-e még egyszer, ha összefutok Rosieval – nézett rá a férfire Eric mosolyogva, de azért bólintott, és felajánlotta a karját a lánynak, hogy karoljon belé. Lisa felnézett rá, ő pedig mosolyogva biztatta. Amikor kiértek a könyvtár felé irányította őt.
– Borzalom! – rázta a fejét Rosie, amint meglátta a fiút, az arcát egy zöld álarc mögé rejtette, a kezeit sötétzöld kesztyűbe bújtatta, de az övé csak a csuklójáig ért. – Inkább nem is szólok már semmit.
Eric felnevetett, de nem reagált semmit sem. Alexen és Jasonön szintén fekete öltöny volt fehér inggel, csak ők rendesen megkötötték a nyakkendőt, és az öltözékükhöz illő cipőt viseltek. A fiatalabb testvér a szeméhez illő nyakkendőt viselt, még jobban kiemelve a kékségét, a haját szokás szerint zselézte be. Josh szürke öltönyt viselt fekete inggel, a felesége pedig fekete-szürke, pánt nélküli estélyit, a haja szintén fel volt tűzve, de még így is a lapockájáig ért.
Felisz sötétkék, szinte már fekete ruhában volt. Egyszerű volt, nem volt rajta semmiféle minta, csak egy hasítás, ami a térdéig ért, megmutatva, hogy egy fekete csizmát visel, beletűzve egy tőrt, ha Lisa jól vette ki. A ruhájának hosszú trombita ujja volt, a dekoltázsát teljesen eltakarta, csak a hátán volt, a lapockái között egy kisebb lyuk, csak ott látszott a bőre. Az álarca szintén kék volt, és a kesztyűje is. Natúr sminket viselt, szinte láthatatlant, a haja pedig csak simán leengedve volt. Alex mellett állt, és belekarolt.
– Eric – nyújtotta a kezét felé Stephanie. A fiú egy pillanatig értetlenül meredt rá, majd kelletlenül a zakója zsebébe nyúlt, és két darab kardot adott át a nőnek. – Nincs több? – emelkedett meg kérdőn a szemöldöke.
– Nincs – tárta szét a karját védekezően Eric.
– Alexander? Felicity? – fordult a másik két gyermekéhez az anyjuk.
– Nincs – mondta felháborodottan a fia. Stephanie rosszalló, anyai pillantást vetett rá, mire ő bocsánatkérőt Ericre, és átadta a kardokat, amik nála voltak, majd Felisz is kelletlenül elővarázsolt a ruhájából, és a csizmájából egy pár darabot, annyit, mint a fiúk együttvéve. Steph az asztalra tette a kardokat, majd újra a gyerekekhez fordult.
– Itt legyenek, amikor visszajövünk – mondta fenyegetően, de a szemei inkább büszkén csillantak, mint dorgálóan.
– Akkor indulhatunk – mondta Josh, és kinyitotta a teleport ajtaját, és a feleségével át is lépett rajta, Jason és Rosie követték, Alex viszont megtorpant, és kérdőn nézett Ericre, aki még mindig nem mozdult.
– Menjetek csak! – biccentett a fiú, majd Lisához fordult, amint becsukódott az ajtó. – Vedd fel a maszkod! – utasította, és feltette a sajátját. – Ha átérünk, és ha valaki esetleg megkérdezi, ki vagy, térj ki a válaszadás elől. Nem fogják elméletileg, de kitudja. Megpróbállak nem magadra hagyni az este, de nem ígérhetek semmit, lehet, hogy olyanokkal kell majd társalognom, akikhez semmi kedvem – hadarta az instrukciókat.
– Nem akarsz menni – suttogta Lisa, a fiú arcán semmi öröm sem látszott a bál miatt, inkább csak gúny, és düh.
– Szívesen elkísérlek – mosolyodott el halványan, de őszintén. – Csak én tudom, mi vár ott ránk, vagyis inkább rám, és nekem nem csak nevetés, meg szórakozás.
– Ha maradni akarsz... – kezdet bele a lány, de Eric leállította.
– Kész vagy? – kérdezte. Lisa lassan bólintott, és megindultak az ajtó felé.

27. fejezet

Sziasztok:)

Megérkeztem a 27. fejezettel is:) Remélem, tetszeni fog, és Lora csak, hogy lásd kivel állsz szemben, egy kicsit azért kedveztem neked is :D
Jó olvasást!

Puszi:)

27. fejezet

    Hamar elérkezett a bál napja, és Lisa már úgy ébredt, hogy görcsbe rándult a gyomra. Már egy ideje szemezett a telefonjával, lusta volt felkelni és kinyomni a leendő ébresztést. Bő fél órája fenn volt már, és úgy saccolta nagyjából ugyan ennyi ideje van addig, amíg megszólal a mobilja. Azóta nem mozdult meg, hogy kinyitotta a szemét, nem akarta ezt a napot. Legszívesebben visszamondaná a Rosienak tett ígértét, de már nem tehette. Kinyújtotta a karját, és nyögve felvette a telefont az éjjeliszekrényről, kicsit nyújtózkodni kellett hozzá. Kikapcsolta az ébresztést, majd a hátára fordult. Egy ideig bámult felfelé, összeszedte magát, hogy fel tudjon kelni. Amint felült megakadt a szeme egy fehér ruhazsákon, ami a szekrény ajtajára volt akasztva. Felállt az ágyból, és kíváncsian lépett hozzá. Egy öntapadós cetli volt rajta, a következő felirattal: Estére, addig ne nyisd ki! Rosie nagyon bízhatott benne, ha csakúgy betette ide. A kezét a cipzárra tette, de végül meggondolta magát, és elhátrált a ruhától, alig tudta róla levenni a szemét, de kibírta, elég erős volt. Kiment a fürdőbe, hogy összeszedje magát, majd felöltözött, és lement reggelizni a többiekhez, de előtte még újabb sóvárgó pillantást vetett a ruhára. Látni akarta, kíváncsi volt, de Rosie megkérte, hogy még ne nyissa ki. Páran a konyhában reggeliztek, és feltűnően elhallgattak, amikor leért. Felisz, Rosie, és Jason voltak ott, ami meglepő mert a fiú ilyenkor már régen elszokott menni, most ott ült a húgai között, és ránézett.
– Jó reggelt! – köszönt mosolyogva. Ők pedig viszonozták ezt, Felisz viszont felállt, és kiment a konyhából, de útközben direkt belement Lisa vállába. Eddig még ilyen viselkedést csak fiúktól látott, így nagyon meglepte a dolog.
– Bocs, ha tudom, hogy tankosdit játszol arrébb állok – nem akarta kimondani, de kiszaladt, ezt láthatta a döbbent tekintetekből, amik rámeredtek az asztaltól. Felisz amint meghallotta, megtorpant, és visszafordult.
– Felisz! – szólt nyugtatóan, mégis parancsolóan Jason. A lány hitetlenül sóhajtott, majd felviharzott az emeletre.
– Öhm... Köszönöm, azt hiszem – ült le óvatos mosollyal az arcán az asztalhoz. Jason nem reagált semmit, csak felállt, és elmosta a bögréjét. – Azt hiszem, még mindig nem heverte ki, hogy pár napja összekaptunk.
– Ne törődj vele! – legyintett Rosie. – Ő a legkeményebb csaj, akit ismerek, viszont hisztizni, és haragudni azt tud, és jó sokáig.
– Abban olyan, mint egy lány – szólt közben Jason. – Ha nem az van, amit akar, ezt csinálja – tárta szét a karját tanácstalanul.
– Elmondta miről veszekedtünk? – kérdezett rá félve Lisa.
– El – bólintott Jason. – Mindkettőtöknek igaza van, és mindketten tévedtek – a lányok érdeklődve néztek rá, magyarázatot várva. – Felisz rajong Ericért kicsi koruk óta, olyan akar lenni, mint ő. Szerinte ő a tökéletes démonvadász. Nincs más vágya csak követni, néha sajnos esztelenül.
– Ebben van valami – bólogatott nagy bölcsen Rosie.
– De mellette meg is akarja védeni, úgy gondolja Chris csak rossz hatással lehet rá, ami nagyrészt igaz, de ő jó hatással van a bátyára – fejezte be Jason a konyhapultnak dőlve. – Meg persze azt sem lehet neki könnyű elviselni, hogy Eric ilyen nagy érdeklődést mutat irántad, régen sokkal több időt töltöttek együtt. Rosie, és Alex pedig pillanatok alatt befogadtak. Mindig is bonyolultabb személyiség volt, mint amilyennek mutatta magát, de jó ember.
– Milyen bölcs lettél hirtelen – hajolt meg játékosan Rosie a bátyja felé, mintha tisztelegne.
– És én? – kérdezte Lisa. – Én miben tévedek?
– Te csak abban – nézett rá a fiú –, hogy elfelejted, ki is Chris valójában. Bármit is tett, vagy mondott, attól még annak dolgozik, aki meg akar ölni, és én még nem láttam veszíteni – ellökte magát a pulttól, és elindult kifelé a konyhából. – Lehet, hogy James gonoszabb – tette még hozzá –, de Christ mindig is az érzelmei irányították, sosem volt kiszámítható, szerintem inkább ő jelenti a nagyobb veszélyt. Mindig is hajthatatlan volt, forrófejű. Sosincs terve, spontán csinál mindent, ellentétben Erickel, vagy akár Jamesszel, ők mindig terveznek, Chris improvizál, ezért is nehéz kiszámítani a következő lépését. Jó lenne tudni, hogy kihez köti erősebb hűség, a démonhoz, vagy az öccséhez.
    Ezek után egyedül hagyta a két lányt a konyhában. Lisa utána nézett egy darabig, nem igazán értette, hogy most Jason tényleg óva intette-e, vagy rosszul értelmezte a dolgokat. Érdekes volt hallani a fiú álláspontját, főleg, hogy eddig szinte semmit se beszéltek, és alig volt itthon, mégis teljesen képben volt a történtekkel kapcsolatban. Mindig ijesztőnek tartotta, a közelében valahogy mindig nyugtalan volt, most mégis jó tanácsokkal látta el. A maga módján, de segíteni próbált. Mindketten a gondolataikba merültek, és kínos csend telepedett rájuk, amit csak percek múlva Rosie tört meg.
– Na, és megnézted a ruhát? – kérdezte vidáman, de az arcán csak egy erőltetett mosoly jelent meg. Lisa felsóhajtott mielőtt válaszolt, és a lány felé fordult.
– Az volt ráírva, hogy estére – mosolyodott el.
– Nem nézted meg? – kérdezte elkerekedett szemekkel. – Az nagyon jó, így az őszinte reakciódat láthatom majd – tapsolt párat boldogan, majd felugrott a székről, és kirohant a konyhából, de még visszaszólt. – Akkor most már ne is nézd meg estig – aztán elnyelte őt az emelet, és Lisa nem látta, hogy hová is szalad. Megakarta kérdezni, hogy hol vannak a többiek, de így már nem volt rá esélye. Végül inkább megreggelizett, bár a történtek után nem volt sok kedve enni, meg úgy egyáltalán bármihez is, aztán pedig felment. Először a szobájába akart menni, de észrevette, hogy Rosie ajtaja nyitva van, bekopogott, majd belépett. A lány az asztalánál ült és rajzolt valamit.
– Zavarok? – kérdezte.
– Nem, gyere csak – intett fel sem nézve a művéből, fekete grafitja csak úgy siklott a papíron. Lisa kicsit kellemetlenül érezte magát, feszengve nézelődött a szobában. A laptop most kikapcsolva feküdt az ágyon, mellette a lány mobilja, és egy kard összecsukott állapotban. Az asztalon, amin a lány rajzolt, sok-sok rajzlap, grafitok, sokat használt festékek, különböző fajtájúak, szén ceruzák, színesek, tollak, szóval mindenféle rajzhoz szükséges dolgok voltak. A szobában még mindig a bordó, és a fehér szín uralkodott. Bő tíz perccel később a másik lány letette a ceruzát, és az orra alá dugta a lapot.
– Mit gondolsz? – kérdezte izgatottan. Lisa saját magát látta maga előtt, az arcképét. Csak ő volt a papíron, grafitrajz volt, szépen árnyékolva. Ügyes volt, élethű, és gyönyörű. Fel lehetett ismerni, sőt nagyon is tökéletes volt, akár egy fénykép.
– Nagyon szép – mondta ámuldozva.
– Általában ruhaterveket rajzolok, de minden barátomról csináltam már egyet. Gondoltam, rólad is – vonta meg a vállát szerényen. Lisa visszanyújtotta neki a lapot, de nem vette el. – Megtarthatod, ha akarod.
– Ó, oké – ejtette az ölébe a kezeit a lány. – Hol vannak a többiek? – kérdezte témát váltva. Lenyűgözte a kép, de valahogy feszélyezte is, nem akart már róla beszélni.
– Eric és Alex Stephnek segítenek a butikban – válaszolt Rosie mosolyogva.
– Ruhákat árulnak? – nézett rá furán Lisa.
– Nem – nevetett fel. – Ma jött meg az áru, és segítenek bevinni a nehéz dobozokat, mindig szívesen segítenek.
– Így már értem – mosolygott Lisa. – Miért van az, hogy Josh semmi normális munkát nem végez? – kérdezte, mert eszébe jutott, hogy még sosem hallotta, hogy mit dolgozhat a családfő.
– Ő a Tanácsnak dolgozik. Ez így szokott lenni – magyarázta Rosie. – Általában csak az egyik szülő marad vadásznak, a másiknak a Tanács szerez valami munkát, olyat amilyet szeretne, így van bevétele mind a családoknak, mind a Tanácsnak. Rendőrtől, a butik tulajdonoson át, a brókerig minden van nálunk. Hasznos is, mert így állandóan szemmel tarthatjuk az embereket, és megtudhatjuk, ha sejtenek valamit. De igazából sosem hagyhatod el ezt a világot, Stephanie is ugyanúgy edz, hogyha esetleg szükség lenne rá segíteni tudjon, ez az elsődleges feladatunk, de elegen vagyunk, hogy tudjuk teljesíteni, így nem gond, ha páran mást is dolgoznak.
– Érdekes – suttogta Lisa maga elé. – Te mit szeretnél majd?
– Az sok mindenen múlik, de általában a család állapodik meg ebben. Az én szüleim nem voltak Tanács tagok, így nem kell nekem sem annak lennem. Gondolom, divattervező leszek – rántotta meg ismét a vállát.
– Nem zavar, ha itt kell hagynod ezt a világot? – érdeklődött tovább a lány, és előrébb dőlt az ágyon, amin ült.
– Nem igazán – bizonytalankodott Rosie. – Nem vagyok Eric, vagy Felisz, nekik ez az életük, nekem nem – Lisa összeráncolt a homlokát, annyira figyelt a lányra. Mindent tudni akart ezzel a világgal kapcsolatban, Erickel kapcsolatban. – Felisz fiús, mindig is ezt akarta, alig várja, hogy rendes küldetéseket kapjon, ne csak azt, ami éppen marad. Nagyon jó nyomkövető, és jól is vív. Eric mindenben jó, vívás, íjászat, nyomkövetés, és ilyenek. Szóval tuti ezt az életet választja majd. Én jól lövök, de nem igazán érdekel, Alex megy a Tanácsba, Jason meg... hát maga sem tudja még.
– Alex megy a Tanácsba? – kérdezte Lisa. – Hogyhogy nem Jason?
– Ő visszautasította, és mivel csak férfi mehet, kivétel, ha a családba csak lány gyermek van, így Alexnek muszáj lesz.
– És ha senki nem akar menni? – Lisa Rosiera nézett, aki gondolkodott egy darabig a válaszon.
– Hát olyan azt hiszem még nem volt – vakargatta a tarkóját a lány. – Nem tudom, akkor mit csinálnak, tippem sincs.
– És Eric? Ő gyűlöli a Tanácsot – morfondírozott tovább Lisa.
– Na, igen. Lehet, hogy hamarosan megtudjuk, mi van, ha senki nem akar az első családokból tag lenni – mondta gondterhelten Rosie, de ezzel le is zárták ezt a témát, és nem foglalkoztak többet a Tanáccsal. Jó ideig beszélgettek még mindenféle dolgokról, semmi fontosról, csak átlagos témákról egészen addig, amíg ki nem nyílt odalenn a bejárati ajtó. Beszélgetés hangzott fel, de olyan halkan, hogy nem lehetett kivenni, majd egyszer csak Alex elordította magát:
– Hahó! Merre vagytok?
– Itt, fenn – kiabált vissza Rosie mosolyogva. Aztán két alak felcsörtetett a lépcsőn, és bejöttek a még mindig nyitott ajtón.
– Sziasztok! – köszönt Eric mosolyogva. Egy sima fehér felső volt rajta, sötét farmer, fekete tornacsuka, és egy pilóta fazonú napszemüveg volt a pólójába tűzve. Szőke haja nem volt beállítva, kicsit a szemébe lógott, nem volt kócosan össze-vissza, kezdet lenőni, így most az egyszer nem volt tökéletes a külseje, vagy legalábbis nem volt annyira tökéletes.
– Te meg akarsz halni, kislány? – borzolta meg Alex Lisa haját nevetve.
– Miért is? – kérdezett vissza értetlenül, visszaigazította a szemébe lógó tincseket.
– Felhergeled a húgom – mosolygott elismerően. – Nem okos húzás, ha csak nem akarsz idő előtt a föld alá kerülni egy kényelmes kis koporsóba.
– Már mindenki tudja? – tárta szét a karját értetlenül. Eric bocsánatkérően mosolygott rá.
– Felisz, ha mérges, azt mindenki tudja – felelte. – Mindenkinek elmondja. Ő ilyen.
– Csodás! – fújtatott Lisa. – Ennyit a szólásszabadságról – a fiúk felnevettek, és mindketten megrázták a fejüket.
– Felisznek, és Rosienak mindig a kedvében kell járni, vagy lesz ne mulass – röhögött Alex, és színpadiasan térdre esett a vörös hajú lány előtt.
– Hé! – lázadt fel Rosie a nevét hallva, és a fiúhoz vágott egy párnát.
– Most hol van? – kérdezte Lisa, mit sem törődve azzal a kettővel, akik piszkálták egymást.
– A butikba ment, ott duzzog – vonta meg a vállát Eric. – Ne is törődj vele, majd túl lesz a dolgon.
– Nem is hallattuk, amikor elment – gondolkodott el a másik lány, és végignézett a társaságon.
– Na, és ti mit csináltok? – terelte a témát a szőke fiú.
– Beszélgetünk, semmi különös – vonta meg a vállát, Rosie pedig kikapta a kezéből a rajzot, és a srác kezébe nyomta, majd hátradőlt a székén elégedetten. Lisa viszont ijedten figyelte a jelenetet, kíváncsi volt Eric reakciójára, de annak az arcáról nem lehetett leolvasni semmit. Továbbra is mosolygott, és a szeme is csillogott, csak úgy, mint eddig, jó póker játékos lenne, sajnos. Tűkön ülve keresett bármiféle reakciót, de nem járt sikerrel, csak akkor tudta meg, mit gondol, amikor megszólalt végre.
– Egészen jó lett – mosolygott Eric a húgára. – Bár nem tökéletes. Lisa arca kicsit keskenyebb, a szemei viszont nagyobbak. Amúgy tökéletes – mondta ezt el mind úgy, hogy össze sem hasonlította a rajzot Lisa arcával. A lány gyomrába pillangók keltek életre, amikor erre rájött, és akaratlanul is egy óriási mosoly terült szét az arcán. Eric felé fordult, és a szemébe nézett. Egy pillanatig tartották a szemkontaktust, de aztán a fiú megmozdult, visszaadta neki a rajzot, és nem nézett többet a lányra.
– Képzeld Rosie – fordult a megszólított felé –, nagyon furcsa dolog történt ma velem,  Stephanie reggel azzal fogadott, hogy próbáljak fel egy öltönyt.
– Ne, tényleg? – kérdezett vissza a lány tökéletesen játszva a meglepetett.
– Engem is totál letaglózott – felelt Eric szintén megcsillogtatva színészi képességeit.
– Azt elhiszem – bólogatott a vörös egyetértően, aztán végül mindkettőjükből egyszerre tört ki a nevetés.
– Amúgy a ne vegyél nekem öltöny melyik részét nem értetted, mond? – szegezte Rosienak a kérdés, és megborzolta a haját.
– Hát a ne-t természetesen – felelt lazán, meg se igazítva a frizuráját, mire mindannyian elnevették magukat.

٭

Chris felment az emeletre a szobájába, nem volt kedve most senkihez, és semmihez, csak a magányhoz, egyedül akart lenni.  De amint belépett az ajtón, tudta, hogy nincs egyedül, megérezte, hogy valaki még van a helyiségben. Már nyúlt a kardjáért, amikor felkapcsolódott a régi éjjeli asztalon álló lámpa, halvány, gyenge derengésbe vonva a szobát. Az ágyában, a takarója alatt Vicktorie feküdt, és csábosan mosolygott rá hiányos öltözetben.
– Mit akarsz itt? – kérdezte fagyosan a fiú.
– Van egy befejezetlen ügyünk – válaszolt kedvesen, és fentebb emelkedett az ágyon –, legutóbb csúnyán elhajtottál, és még nem bocsátottam meg. Engesztelj ki! – nyúlt ki, és lerántotta magához a fiút az ágyra.
– Hagyj most engem békén – szedte le magáról a lány kezeit Chris, fel akart állni, de Vicktorie a mellkasára könyökölt. Nehézen, de be kellett látnia, hogy a vámpírok testi ereje még mindig meghaladja a halandókét, de még az övékét is, ha kordában tartják az érzelmeiket, nincs náluk erősebb.
– Miért vagy ilyen elutasító velem szemben mostanában? – kérdezte Vick szomorúan, és a mellkasát simogatta az ingen át. – Már nem tetszem?
– Még mindig gyönyörű vagy, ezt te is tudod... – simított végig az arcán a fiú, miközben mélyen a szemébe nézett. Vicktorie megcsókolta belefojtva a szót, nem foglalkozott az ingével, egy határozott mozdulattal széttépte, a gombok egytől-egyig leszakadtak róla és a földön gurultak szét. Azonnal a fiú szabad, kidolgozott mellkasán simított végig a tenyerén, és a keze hamar lentebb kalandozott. Chris felnyögött, de eltolta magától, egy pillanatig egymás szemébe néztek, majd a vámpír ismét meg akarta csókolni.
– Várj! Nem hagytad, hogy befejezzem – állította meg a vadász. – Gyönyörű vagy, de nekem már nem elég.
    Kihasználta a vámpír döbbenetét, és lelökte magáról, felé kerekedett, és lefogta. Vicktorie felmordult, és megpróbálta kiszabadítani magát, Chrisnek minden erejére szüksége volt, hogy kordában tartsa.
– Eressz! – sziszegte. – Eressz vagy megöllek – kibújtak a fogai, de nem rémítették meg a fiút, sokszor látta már őket, jól tudta, mire képesek.
– Ha akarnál se tudnál megölni, édesem – vigyorgott le rá Chris gúnyosan.
– Próbáljuk ki! – morogta Vick, és tovább rángatta a karját.
– Lenyugodnál végre? – szólt rá határozottan, a lány pedig lefagyott, a fogai normális méretűre zsugorodtak, és félve nézett fel rá. Ritkán hallotta ilyen parancsolónak. – Akkor elengedlek – a csuklóin enyhült a szorítás, majd leszállt róla, ő pedig felült az ágyban. Nem estek újra egymásnak, de mindketten figyelték a másik minden apró mozdulatát.
– Nem vagyok elég? Mégis mióta? – masszírozta a  csuklóját a vámpír. – Ki kellene? Az öcséd barátnője?
– Lisa? – kerekedtek el Chris szemei. – Ugyan kérlek.
– Akkor nem fogod bánni, ha Jamesnek tervei vannak vele, igaz? – kérdezte Vicktorie megjátszott ártatlansággal.
– Miről beszélsz? Mit akar tőle James? – kérdezte sietve a vadász, Vick hosszan nézett a szemébe, mielőtt belekezdet volna a mondandójába.

26. fejezet

Sziasztok:)

Mint láthatjátok megérkeztem a következő fejezettel:D
Hétfőn véget ért a fejléccel kapcsolatos verseny, köszönöm mindenkinek a részvételt. Írtam már mindkét nyertesnek egy-egy e-malt, az egyikőjük Lora, az övé került most ki, a másik pedig Terra, az ő munkája is ki fog majd kerülni a blogra, de majd csak később. Mindkettőjük munkája nagyon tetszett, azért hoztam ezt a döntést, és két nyertest hirdettem. Az ok, amiért Loráé került ki előbb egyszerű, szimplán tőle kaptam meg hamarabb:D
De nem dumálok tovább. Gratulálok mindkét nyertesnek és nagyon szépen köszönöm:)
Jó olvasást a fejezethez!:)

Puszi:)

26. fejezet

    Lisa egészen kipihenten ébredt. Nem volt fáradt, és álmos, mint mostanában annyiszor. A szemei vörösek voltak viszont a sok sírástól, és fájtak. Kikecmergett az ágyból, majd az órájára nézett, délután 3 óra volt, kicsit elaludt. A fürdőszobába ment, hogy összeszedje magát, majd miután végzett kiment, hogy megkeresse a többieket. A földszinten nem talált senkit, a szobáikban se, így hát jobb híján lement az edzőterembe. Leereszkedett a csigalépcsőn, majd az ajtóhoz lépett, hangok szűrődtek ki, így hát benyitott. Hárman voltak odabenn. Alex a hátán feküdt a földön, és megállás nélkül mesélt valamit, intett egyet Lisának, de nem hagyta abba a beszédet, a lány csak most vette észre, hogy telefonál. Rosie egy laptoppal a kezében ült az egyik sarokban, és talán e-mailt írt éppen, mert folyamatosan mozogtak az ujjai a billentyűzeten. Felisz volt még a teremben egy kardot fogott a kezében, és próbálta tökéletesíteni az egyensúlyát, egy papírlapra firkálgatott közben. Lisa körbefordult még egyszer, hátha csak nem vette észre a fiút, bár ezt lehetetlennek gondolta, hiszen bárhová lép is be, elsőként mindig őt veszi észre, de nem volt a teremben.
– Hogy állsz a fehérrel? – kérdezte egyszer csak Rosie tőle, felpillantva a gépből.
– Mi? – kérdezett vissza értetlenül, megrázta a fejét, és széttárta a karját.
– Biztosan jól áll – legyintett a vörös hajú lány, majd előkapta a mobilját, és ő is telefonálni kezdet.
– Ne is figyelj rá, csak a báli ruhákat tervezi, és öt percenként hívja a varrónőt, ha kitalál valami újat, ilyenkor mindig ilyen – rántotta meg a vállát Felisz, és tovább firkált a füzetébe.
    Mindannyian olyan dolgot csináltak, amit a szobájukban egyedül is megtehettek volna, sőt talán a nyugodtabb körülmények jót tettek volna nekik, de ők mégis együtt ültek az edzőterem padlóján, és tették a dolgukat. Közbe néha-néha váltottak pár szót, megkérdezték egymást, mit gondolnak erről, meg arról, aztán újra a saját elfoglaltságukba süppedtek.
– Milyen bál? – kérdezte hirtelen Lisa. Felisz ránézett, de válasz nélkül újra minden figyelmét a kardnak szentelte. A következő pillanatban egy kar ölelte át a derekát, és a vállára helyezte az állát valaki.
– A minden évben megszervezett nephilimbál – suttogta a füle mellett Eric. – Isten hozott újra köztünk Csipkerózsika – érezte a hangján, hogy vigyorog, majd elengedte és beljebb lépett. Alex időközben letette a telefont, a fiú pedig mellésétált, és rádobott a hasára egy üveg ásványvizet.
– Nem hiszem el, hogy felhívtál – tárta szét a karját, és hitetlenül felnevetett. – Tíz percre, ha elmentem.
– Eszembe jutott valami, ha nem mondom el rögtön, elfelejtem – magyarázta amaz, mintha ez teljesen normális lenne, és felbontotta az ásványvizes palackot, a szőke fiú pedig csak kiröhögte kedvesen.
    Felisznek Eric csak odadobta az üveget, a lány pedig felnyúlt értem, és ügyesen elkapta, Rosiehoz viszont odavitt egy poharat.
– Köszönöm – vette el mosolyogva, de utána rögtön vissza is nézett a notebookra.
– Engem hagyj ki ebből az egészből – intett Eric a gép felé.
– Idén se jössz? – kerekedett el Rosie szeme, és már nem kötötték le annyira a ruha tervek, inkább felé fordult magyarázatot várva.
– Nem állt szándékomban, de ha mennék is annyi öltönyt vettél már nekem, hogy van miből válogatnom – vonta meg a vállát egykedvűen a fiú.
– De azok már nem jók, régiek, van egy csomó új tervem, amik sokkal szebbek, divatosabbak – fakadt ki a lány talán egy kicsit túl nagy hévvel, mintha nem is ruhákról lenne szó, hanem világ megváltó tervekről.
– Igaz, tudod, hogy öngyilkos lennék, ha egyszer egy divatja múlt öltönyben jelennék meg valahol, többé semmit se érne az életem – játszotta túl a szerepét Eric, Rosie pedig elkezdte ütögetni a mellette ülő fiút, de az csak nevetett rajta. – Az kié? – akadt meg a tekintete valamin a képernyőn, és elkomolyodott, úgy tűnt olyat lát, ami tényleg érdekli.
– Lisáé – jelentette ki büszkén a vörös hajú lány.
– Te is mész? – nézett rá Eric nagy csodálkozó szemekkel.
– Huhú – ült fel Alex csibészes mosollyal az arcán –, lehet idén valami ráveszi a mi csellengőnket, hogy benézzen a bálra – de a szőke fiú nem figyelt a piszkálódásra, még mindig a lányt figyelte.
– Olyan gyerekes vagy – rázta a fejét Felisz, de több jelét nem adta annak, hogy figyelne a beszélgetésre.
– Úgy tűnik – felelte zavartan Lisa, és érezte, hogy elpirul.
– Lehet igazad lesz Alex – mosolyodott el Eric féloldalasan –, és idén tényleg elmegyek a bálra, mégse hagyhatom, hogy Lisa kísérő nélkül érkezzen.
    Alex „húúú” -zva nevetett fel, Lisa pedig úgy érezte lángra kap az arca, annyira égett, pipacs piros szín, kezdhet hozzászokni. Gyorsan témát akart váltani, így feltette a következő kérdést.
– Van valami hír a tőrről? – kérdezte, Eric pedig megrázta a fejét.
– Josh még nem jött vissza. De egész nap az ajtóban akarsz állni, vagy beljebb jössz végre? – kérdezte mosolyogva.
– Ó – kapott észbe Lisa, és hozzájuk lépett, ő is leült a földre melléjük. Megpróbált belelesni a laptopba, de Rosie lecsapta a gép tetejét, így nem látott semmit, csalódottan dőlt neki a bordás falnak.
– Meglepetés lesz – nézett rá vissza sejtelmesen a lány.
Közben pedig Alex is odakúszott hozzájuk négykézláb, csak Felisz maradt külön.
– És milyen bál is ez tulajdonképpen? – kérdezte.
– Amolyan „örülünk, hogy még mindig élünk, és nem filézett ki egy nephilimvadász” féle bál – hadarta Alex vigyorogva.
– Az első démonvadászokat megteremtő angyalok tiszteletére rendezik meg minden évben – magyarázta Rosie.
– De igazából az összes angyalnak ajánlják – szólt közbe ismét a fiú.
– Hidd el, fele olyan vicces se vagy, mint hiszed – csapta fejbe a vörös lány Alexet, aki sértetten hátat fordított neki. – Ez tényleg bál, szóval keringők, meg pezsgők, bájcsevej, meg ilyesmik.
– Te miért nem szoktál elmenni? – fordult Lisa Eric felé. A fiú felsóhajtott mielőtt megszólalt volna.
– Egyrészt, csak a tudat miatt, hogy a Tanács emberei rendezik. Másrészt, mert gyűlölök jó pofizni olyanokkal, akik azt hiszik, ismernek, csak mert az apám "barátainak" mondhatták magukat – olyan maró gúnnyal ejtette ki a szavakat, hogy szinte égették a lányt. Meglepetten nézett rá, de a fiú nem foglalkozott ezzel a pillantással.
– Miért gyűlölöd a Tanácsot? – suttogta a kérdést Lisa teljesen elfeledkezve a többiekről. Pillanatok alatt változott meg Eric arca, már az előző kérdéstől is lankadt a jókedve, de most teljesen elszállt. Düh vette át a helyét, és fájdalom, nem szerette a fiúnak ezt az arcát, annyira keserű volt, hogy alig tudta elviselni. Viszont nem sokáig tudta figyelmen kívül hagyni a másik hármat, mert mind felszisszentek, még Felisz is a háttérben, úgy tűnt, tökéletesen megtudja osztani a figyelmét a beszélgetés, és a kard között.
– Ezt a témát hagyjuk – szorította össze a fogát Eric, és nem nézett Lisára. Kínos csönd telepedett közéjük, majd ezt megelégelte, és felállt a földről, átsétált Feliszhez, azonnal a karddal és az egyensúlyproblémával kezdet foglalkozni.
– Mit tettem? – nézett utána szomorúan Lisa.
– Nem ismerek vadászt, aki annyira gyűlölné a Tanácsot, mint Eric – mondta Alex sajnálkozva.
– Sok mindenen ment keresztül, és ők pedig még jobban megnehezítették – vont vállat Rosie. – De csak ő tudja, miért gyűlöli őket.
    Alex zavartan megköszörülte a torkát, és babrálni kezdet az ásványvizes palackkal, ami még mindig a kezében volt, majd ahogy észrevette, hogy figyelik, felnézett és találkozott a pillantásuk. Lisa pillanatokig nézett a szürkéskék szemekbe, jól tudta, hogy a fiú tudja, miért dühös Eric a Tanácsra, de azt is érezte, hogy tőle sosem fogja megtudni, bármennyire is faggatja. Végül elkapta a tekintetét, és Rosiehoz fordult. A lány pedig elkezdet csacsogni a bálról, hogy mennyire szereti, hogy ruhákat tervezhet rá, és hogy az előző években milyeneket csinált. Bár Lisát egyáltalán nem kötötte le a mondandója, azért mosolyogva bólogatott, néha közbe szúrt egy-egy kérdést, de igazán fel se fogta, mit is mondott neki. Csak Ericen járt az esze, igaz nem nézett felé, nem akarta, hogy észrevegye mennyire érdekli, hogy mi van vele, de az előző beszélgetésen gondolkozott, azon, ahogy hirtelen megváltozott csak mert rossz kérdést tett fel. Alex figyelte, ahogy csevegnek néha közbevágott, csak hogy bosszantsa Rosiet, de ő sem volt ott teljesen a beszélgetésen, néha ideges, vagy éppen aggódó pillantásokkal figyelte Ericéket, de nem ment oda, nem szólt róla semmit, csak a szemén látszott, hogy aggódik, még a beszólásaira is kihatott, gyengébbek lettek, mint valaha.
– Mit csinálnak azokkal a kardokkal? – fordult most Alex felé Lisa.
– Eric sorra hagyja el őket, idén már vagy ötöt elhagyott, pedig még csak május vége van, próbálnak beletenni valami nyomkövetőt, már ki is fejlesztették, de most meg baj van a pengék egyensúlyával – rántotta meg a vállát.
– Elhagyja őket? – hitetlenkedett Lisa. Alex nevetve vonta meg a vállát.
– Lehet, hogy képtelenség, de Ericnek ez nem akadály – vigyorgott. – Tegnap is egész este ezzel szenvedtek, de nem adják fel.
– Ó – suttogta Lisa döbbenten, és a szőke fiúra nézett. Hát ezért volt Felisznél a múlt éjjel. Vajon miért nem mondta el neki? Bár úgy sem hitte volna el, annyira mérges volt rá, hogy semmivel se tudta volna meghatni.

    Aznap már nem igen volt alkalma Erickel beszélni, talán jobb is volt így. A karddal nem sokra jutottak, nem tudták megoldani a problémát, ő viszont elég sok mindent megtudott a bállal kapcsolatban. Például azt, hogy csak három napja van megtanulni a démonvadászok keringőjét. Rosie megígérte neki, hogy segít, de ezt még így is lehetetlen feladatnak gondolta. Most éppen az étkező asztalnál ült és a családdal a vacsorát fogyasztotta. Josh is visszatért már, de nem tudott hozni semmi új információt. A Tanács semmit sem tud a tőrről, hogy kinél lehetett, vagy hogy mire kelhet egy démonnak, de még kutatnak, és kérdezősködnek. Eric nagyon nem volt elégedett a fejleményekkel, vagyis pontosabban a hiányukkal, szidta egy darabig a Tanácsot, majd a tehetetlenségét, aztán végre lenyugodott, de csak mert Stephanie rászólt. Ezek után csendben, és nyugodtan folytatták a vacsorát. Jason megint pár perccel a vacsora előtt érkezett, és nem mondott arról semmit, merre járt. Amint befejezték mindenki elvonult a saját dolgára. Felisz volt a mosogatásban a soros, így csak ő maradt a konyhában, Lisa pedig hozzálépett, hogy segítsen neki. Miután a lány elmosta, és leöblítette a tányérokat, ő eltörölte őket.
– Köszi – mosolygott rá Felisz, ahogy beállt mellé. – Hogy viseled? – kérdezte, és egy pillanatra ránézett, Lisa vállat vont.
–Megvagyok – suttogta.
– Eric mesélte, mi történt, sajnálom. De hidd el, ha valaki megtudja találni az apád, az ő – mosolygott rá a lány biztatóan.
– Tudom, hogy mindent megtesz, amit tud – bólintott Lisa. – Talán túl sokat is. Nem is ismer.
– De kedvel – vágta rá Felisz. – És ő amúgy is ilyen, mindenkin szeret segíteni, az a hős típus. Ellenben a bátyja... – vágott egy fintort a mondandójához.
– Chris? – kérdezte vissza, miközben újabb tányért törölt el, és tett fel a polcra. – Benne is van valami jóság.
– Chris egy önző dög – szólt mérgesen a lány. – Csak kihasználja Ericet, nem törődik mással csak a saját céljaival.
– Szereti Ericet – vette a védelmébe Lisa.
– Na, persze – horkantott fel Felisz.
– Nem is ismered – rázta meg a fejét hitetlenkedve.
– Jobban, mint te – fordult felé mérgesen a lány, a düh csak úgy sütött a szeméből.
– Nem, ha ilyeneket mondasz, akkor semmit se tudsz róla, csak azt látod, amit látni enged, de sokkal több van benne – tette le a rongyot, és ott hagyta Feliszt egyedül a konyhába, inkább felment a szobájába. Kicsit felhúzta magát, ezt tudta, de nem tartotta jogosnak azt, amit a lány mondott Chrisről. Maga sem tudta miért védi a fiút, és miért veszett inkább össze Felisszel, minthogy hagyta volna, hogy szidja. Egyszerűen muszáj volt, nem hagyhatta, hogy a lány bántsa.

    Másnap Rosie elkezdet vele gyakorolni. Lementek az edző terembe, és ott mutatta meg neki a lépéseket. Nem volt túl bonyolult, csak kicsit volt nehezebb, mint a bécsi keringő. Kicsit többet díszítették, és kimerítőbb volt. Lisa annyit bénázott, hogy reménytelennek gondolta. Bár Rosienak bőven volt hozzá türelme, viszont mindemellett diktátor volt, addig csináltatott minden lépést, amíg meg nem tanulta, nem adott neki pihenőt. Külön-külön már ment neki, de összefűzni nem tudta őket. Vagy ezerszer hallgatta végig a számot, amire gyakoroltak, mégse tudta teljesen elkapni az ütemet.
– Biztos nem lesz gond, ha elmegyek erre a bálra? – kérdezte kifulladva, közben pedig felbontott egy üveg vizet.
– Nyugi, már megbeszéltem Stephfel, és Joshsal, ők belementek, nem lesz gond, hiszen közénk tartozol – mosolygott rá a lány, és bátorítóan végigsimított a karján. – Na, de nincs időnk lazsálni – csapta össze a kezeit, és máris benyomta a CD lejátszót. Majd újra elé lépett, és megint ő kezdte el játszani a fiú szerepét, Lisa, mint eddig többször is, ismét a lábára taposott, amikor halk kuncogást hallott a háta mögül. Idegesen lépett el a lánytól, és fordult az ajtó felé, aminek Eric dőlt. A zenétől nem hallották, amikor bejött, most pedig jót szórakozott rajtuk. Lisa azonnal érezte, hogy elvörösödik zavarában, ahogy a tekintette találkozott a barna szempárral, ami csibészes fénnyel ragyogott. Féloldalas mosoly ült az arcán, nem igazán lehetett megállapítani, hogy gúnyos, vagy kedves akarna lenni, kicsit talán mindkettő.
– Most nézd meg, zavarba hozod – rivallt rá Rosie. – Menj innen! – mutatott az ajtóra.
– Így sosem fog neki menni – jegyezte meg Eric. – Kell valaki, aki tudja vezetni.
– Tudom a táncot – ráncolta sértetten az orrát, úgy ahogy csak ő tudja.
– Tudom, hogy tudod – bólintott a fiú. – Azt, hogy hogyan lépj azt tudod, de azt nem hogyan kell vezetni a párod. Indítsd el a zenét! – intett a lánynak, és Lisa elé lépett. Újra elindult a keringő zenéje, már nem számolta hányadszorra hallgatja végig, de most valahogy szebb volt a számára, mint eddig valaha. A fiú meghajolt előtte, majd mikor viszonozta a gesztust, elé lépett, és az arcán egy magabiztos mosollyal megfogta a derekát. A másikkal pedig megragadta a kezét, Lisa bátortalanul tette a vállára a sajátját, és húzódott közelebb.
– Lazíts! – utasította Eric. – Nincs tétje, csak, hogy jól érezd magad – mosolygott rá úgy, hogy attól levegőt is elfelejtett venni. Aprót bólintott, majd követte a fiút, de két lépés után máris a lábára lépett.
– Bocsi – suttogta lemondóan, el akart húzódni, de Eric nem engedte el.
– Előfordul – mosolygott továbbra is. – Hallom, összevesztél Felisszel – mondta halkan, hogy csak a lány hallja.
– Elmondta? – kérdezte ijedten.
– Majdnem – húzta el a száját, majd bocsánatkérően pillantott rá. – Hallottam – vallotta be. – Vissza akartam menni a konyhába, de meghallottam, hogy miről beszéltek, és hát a kíváncsiság nagyúr, volt ezt kitől megtanulnom – célzás lett volna, de a lány inkább úgy döntött elengedi a megjegyzést a füle mellett, és nem reagált rá.
– Gyűlöli Christ – nézett a táncpartnere szemébe Lisa, az pedig bólintott, de azért mosolyogva konstatálta, hogy figyelmen kívül hagyták a megjegyzését.
– Megvan rá minden oka.
– Rosie sem kedveli – tette hozzá a lány.
– Rosie esete merőben más. Sokkal bonyolultabb, de az biztos, hogy ő nem gyűlöli Christ – mosolygott titokzatosan Eric, és megpörgette Lisát.  
– Mi történt Felisz és Chris között?
– Hosszú történet – zárta le a témát ennyivel Eric.
    Többet nem taposott rá a fiúra, és kezdte magát egészen elengedni. Eddig mindig késztetést érzett, hogy a lábát nézze, de most rabul ejtették a pillantását a barna szemek. Eric óvatosan vezette, mégis biztosan, nem látszott rajta, hogy különösebben koncentrálna, inkább csak jól érezte magát, ahogy neki is javasolta. Észrevette, hogy egyre jobban megy neki, kezdet tényleg jól szórakozni, el is mosolyodott, amit a fiú is megjegyzett.
– Végre eltűntek az ijedt pillantások – nevetett fel.
– Ha te is ilyen falábú lennél, mint én, nem nevetnél – húzta fel az orrát sértetten a lány.
– Nem vagy falábú, nagyon is jól táncolsz – suttogta Eric komolyan. Lisa arcára döbbenet ült ki, és úgy nézett továbbra is a fiú szemébe. Mondani akart valamit, de semmi sem jutott az eszébe, csak visszanézett rá minden szó nélkül. A fiú elengedte a kezét, és végigsimított az arcán, de aztán véget ért a zene, és Eric elhúzódott, ellépett tőle, majd megköszörülte a torkát.
– Most már menni fog – bólintott mosolyogva, utána pedig zsebre vágott kézzel kiment az edzőteremből. Lisa csak nézett utána, még mindig nem tudta, mit mondjon, így hagyta elmenni. Sóhajtva fordult meg, és ekkor vette észre, hogy megfeledkezett Rosieról, aki pár lépésnyire állt mellette.
– Ez nem lehet igaz – suttogta hitetlenül.
– Mi? – kérdezett vissza Lisa.
– Órákig küszködtem veled, erre beszambázik ide, felkér, aztán meg már tök profi vagy – fakadt ki sértetten. – Nem hiszem el! Hogy csinálta? – tette karba a kezeit. Lisa megvonta a vállát, és rámosolygott.

25. fejezet

Sziasztok:)

Megérkezett a 25. fejezet is. Remélem, hogy tetszeni fog, bár Chrisa nincs, de van Chris. Bocsi, de muszáj kicsit háttérbe szorulnia Chrisnek a történetben egy időre, de előkerül, ne haragudjatok.
Már csak azért is Lorának küldöm, mert Eric-Lisa jelent van benne nagyrészt:D Szeretlek Lora:D♥
Jó olvasást!:)

Puszi:)

25. fejezet

 A folyosóra kiérve, a legutolsó szoba felé vették az irányt, a fiú bekopogott, a faajtó nyikorogva nyílt ki, és beléptek a könyvtárba. Nem volt egy nagy helyiség, de a falat végig magas könyves szekrények borították, egyes polcaihoz létra kellett, hogy elérjék. Középen volt még egy íróasztal, ami mögött Josh ült. Írt valamit, de most érdeklődve felnézett. Felvonta a szemöldökét, és megköszörülte a torkát.
– Tessék? – kérdezte.
– Találtam valamit, ami érdekes lehet – lépett közelebb Eric, és még mindig húzta magával a lányt. Felemelte a tőrt, és letette az asztalra.
– Mi ez? – fogta a kezei közé a férfi, és forgatni kezdte. – Egy tőr?
– Nézd meg jobban! – utasította Eric.
    Josh fentebb emelte, és egészen közelről vette szemügyre. Többször megforgatta a kezei között, végig simított rajta párszor, aztán talált valamit, a markolat alján akadt meg a tekintete, majd közelebb húzta az asztali nagyító alá, és az alatt is szemügyre vette.
– Ez az egyik angyal pecsétje – mondta.
– Valódi lehet? – kérdezte Eric.
– Úgy hiszem – bólintott Josh –, bár erre te szerintem biztosabb választ tudsz adni. Felismerted nem igaz?
– Igen – bólintott Eric lassan. – És éreztem valamit, valami kellemes érzést.
– Vibrál benne az energia – értett egyet Josh. Lisa pedig csak kapkodta a fejét kettejük közt, hiszen semmit nem értett az egészből.
– Ha egy angyal készítette ezt a pengét, mégis mit keres a földön? – Eric a nagyító felé hajolt, és most ő kezdte vizsgálni a tőrt.
– Több magyarázat is létezhet – kezdte a férfi. – Az egyik, hogy talán valakinek készítette az angyal, és nem magának, egy földi halandónak, vagy egy nephilimnek, aki nagy eséllyel most már halott. Christől vetted el, igaz?
– Mondhatjuk így is – bólintott. Josh nem firtatta az érdekes választ, csak folytatta.
– A második, de ez a valószínűtlenebb, magától az angyaltól lopták el.
– Egy angyalt meglopni? – suttogta Eric. – Hátha valaki, akkor Chris képes rá, bár nem hiszem. Azt mondta, nem akarom tudni, hogy jutott hozzá, szerintem gyilkolt érte.
– Reméljük, nem az angyalt – bólintott Josh.
– Egy angyalt meg lehet ölni? – kotyogott közbe Lisa meglepetten.
– Elméletileg igen – válaszolt Eric. – De nem tudunk senkiről, aki képes volt tenni.
– A démonok, és az angyalok ősellenségek, ők már megtizedelték egymást az évek során – magyarázta Josh. – De ember még nem tudott nekik ártani.
– Ezt nem értem – rázta a fejét a lány. – Honnan tudtok ilyeneket? Angyal holttestet találtatok, vagy mi?
– Hosszú történet – sóhajtott fel a férfi. – Legyen annyi elég, hogy tudjuk. Ez bizalmas információ, amíg nem tudjuk, ki vagy pontosan, ezt nem mondhatom el.
– Chris még azt is mondta – folytatta Eric mintha mi sem történt volna –, hogy ezzel akarják megölni Lisát.
    Josh meglepetten nézett fel a fiúra. Majd összekulcsolta a kezeit, és ráhajtotta az állát, úgy gondolkodott.
– Ez érdekes – suttogta. – Ilyesmiről még sosem hallottam. Vannak bizarr ötleteim, de még nem volt ilyesmire példa, vagy mi nem tudunk róla. Valamiért fel akar áldozni ennyit már tudunk, nálunk a fegyver, amit visszaakarnak majd szerezni. Legjobb lesz, ha ezt megbeszélem a Tanáccsal. Eric nem akarsz velem jönni? – fordult a fiú felé.
– Nem, semmi kedvem jó pofizni – rázta meg a fejét.
– De a bálra azért eljössz, ugye? – emelkedett meg kérdőn Josh szemöldöke.
– Ki nem hagynám – vigyorodott el gúnyosan Eric. A férfi lemondóan sóhajtott, és megrázta a fejét, közben motyogott valamit arról, hogy sosem változik, majd a szoba másik végébe egy másik ajtóhoz lépett.
– Mi az? – kérdezte Lisa halkan a fiútól a kijárat felé bökve. – Hová vezet?
– A Tanácshoz, az egy lezárt teleport – válaszolt Eric mosolyogva, és kihúzta a szobából.
– Mit jelent az, hogy teleport? – fordult felé a lány kíváncsian.
– Egy kapu, ami az egyik helyről a másikra visz, rögtön. És azért lezárt – előzte meg a következő kérdését –, mert csak két hely között működik, ide és a Tanácshoz lehet vele menni, máshova nem, és máshonnan nem.
– Ez mire jó? – faggatta tovább Lisa.
– Önvédelem – magyarázta a fiú. – Az emberek nem tudhatják, hogy kik vagyunk, veszélyes lenne. Ha pedig bárhova csak úgy tudnának a mieink teleportálni, az feltűnő lenne, hová lenne az elővigyázatosság. Amúgy nem sok ilyen teleport van, csak a legnagyobb vadászcsaládok rendelkeznek ilyesmivel, ritka.
    Eric elindult lefelé, de megtorpant, amikor a lány újra megszólította.
– Nem mondtad el neki, hogy meggyógyítottalak.
– Nem.
– Miért? – kérdezte Lisa.
– Nem fontos – felelte halkan.
– Miért? – makacskodott a lány. Eric megragadta a kezét, és végül inkább a szobájába húzta be.
– Mert nem akarom, hogy mint valami torzszülöttet mutogassanak, vagy rosszabb kísérletezzenek rajtad – emelte meg a hangját mérgesen a fiú, majd bűnbánóan nézett le rá, ahogy észrevette, hogy Lisa hátrahőkölt. – Sajnálom, nem akartalak megijeszteni.
– Hogy érted ezt? – suttogta elszörnyedve.
– Josh jóember, de ha megtudja, hogy mit tudsz, elmondja a Tanácsnak, a tagokat pedig nem fogja érdekelni, hogy érzel is valamit, csak egy új különlegesség leszel, amivel megoldást találhatnak pár dologra – Eric az ágyhoz húzta, és leültette rá. – Kitudja, még mire vagy képes. Nem akarom, hogy bántsanak.
    Magához húzta a megszeppent lányt, és szorosan átölelte. Lisa a vállába fúrta a fejét, és nem mert belegondolni, mit is kezdenének vele, ha rájönnének, mit tud. Eric ringatni kezdte, és a hátát simogatta. Ezzel megnyugtatta kicsit, visszaállt normális ütemre a szívverése, és a légszomja is elmúlt.
– Nem hagyom, hogy bántsanak, ígérem – suttogta a fiú, még mindig ölelve őt, így maradtak egy ideig. Egyikőjük sem akarta elengedni a másikat, csak így maradni örökké. Végül Eric törte meg a meghitt pillanatot, és elhúzódott. Sóhajtva nézett a lányra.
– Jól vagy? – kérdezte halkan.
– Igen – bólintott Lisa. Azt hitte, megint elsírja magát, de már nem tudta, már annyi könnyet ejtett, hogy már nem volt rá képes. Próbált mosolyt erőltetni az arcára, Eric fürkészve figyelte, végül nem szólt rá semmit.
– Miért mondta azt Josh – szólalt meg újra a lány –, hogy te biztosan jobban tudod, hogy kié a tőr?
– Mert ismerem a pecsétet, ami rajta van – válaszolt Eric.
– Honnan? – pislogott rá meglepetten.
– Onnan, hogy én is viselem – suttogta a fiú, majd levette a pólóját, és megfordult. Bal oldalt a lapockáján volt a kacskaringós sebhely. Az egyik vonala a nyakára is felfutott, ez volt az, amit Lisa már régen kiszúrt, és nem tudta, mi okozhatta, hát ez volt Eric jele. Olyan volt, mint az övé csak kisebb, de a fiúé sokkal jobban látszott, Lisáé mintha hozzátartozna, a része lenne, Ericé ott volt, de olyan volt, mint egy mély seb hege. Finoman hozzáért a puha bőrhöz, végigvezette az ujjait a vonalakon. Eric nem tiltakozott, nem húzódott el, hagyta, hogy azt tegyen, amit akar.
– Nem fáj? – kérdezte, amikor a nyakához ért.
– Nem – vette vissza a felsőjét Eric, és felé fordult. – Csak ott van, mióta az eszemet tudom, ezzel jár az életünk. Ezzel is – javította ki magát.
– A többieknek van ilyen? – kérdezősködött tovább Lisa.
– Igen, mindenkinek, csak nem biztos, hogy ugyanilyen – magyarázta. – Ha más angyal jelölte meg őket, akkor másmilyen lesz a jel is.
– Mindenkinek itt van?
– Nem, az is változó, általában a háton, a hason, vagy a mellkason, de van akinek a lábán, vagy a karján. Teljesen egyénre szabott – vigyorodott el a fiú.
– Annyi rejtélye van még a világotoknak – sóhajtott fel Lisa.
– Nem vészes, majd beletanulsz – mosolygott rá kedvesen.
– Csak hogy én nem akarok – nézett fel rá, Ericnek pedig lefagyott az arcáról a mosoly.
– Tudom, hogy nehéz, de menni fog. Hidd el! – nógatta.
– Hát nem érted? – mondta Lisa keservesen. – Én nem akarom ezt, nem akarok démonokat, angyalokat, átlagos akarok lenni, az aki voltam. Normális élettel, egyszerű élettel.
– Lisa… – meg akarta fogni a kezét a fiú, de elrántotta.
– Ne – pattant fel az ágyról, és az ajtóhoz lépett. – Nem kell a minden jóra fordul, nem lesz semmi gond sablon szöveg. Te is tudod, hogy nem így lesz. Semmi nem lesz már ugyanolyan, mint régen.
    Kinyitotta az ajtót, de megtorpant. Úgy maradt pár pillanatig, hezitált. Végül hátranézett a válla felett, de nem láthatta a fiút, aki pontosan mögötte ült az ágyon.
– Csak egyet árulj el – kérte –, tudod mi van az apámmal? Hogy hol van?
– Nem, sajnálom – suttogta Eric szomorúan.
– Sejtettem – sóhajtott Lisa. – Gondolom, azt se tudod él-e még?
– Nem, de ha életben van, megtaláljuk. Ebben biztos vagyok.
    Lisa kilépett a szobából, majd átment a sajátjába, ahol rögtön az ágyra vetette magát. Pár perce még azt hitte nem tud már sírni, annyit tette már a mai nap, de most meghazudtolta önmagát. Kicsordultak a könnyei, és végigszántották az arcát. Belefúrta a fejét a párnájába, hogy elnyomja a hangját, a vállát rázta a zokogás.
    A gondolatai minduntalan visszatértek az apjához, akinek kitudja, miket kellett átélnie miatta, vagy talán ebben a pillanatban is. Kitudja, mit tettek vele, csak hogy bármit is megtudjanak róla. Talán éppen valamilyen börtönben van éppen, mint az az angyal az álmaiból. Talán rabláncokon tartják, és neki fogalma sincs, mi történik körülötte, hogy mit akarnak tőle. Lehet, hogy már nem is él, és az egész az ő hibája. Úgy szeretett volna mást hibáztatni. Ericet például, aki rávette, hogy jöjjön ide, és hagyja egyedül otthon az apját, de nem tudta megtenni. Lehet, hogy a fiú találta ki az elköltözést, de nem kényszeríttette fegyverrel, a döntést végül ő hozta meg. Jó lett volna, ha valaki más a hibás, de azok ott őt akarják, neki akarnak ártani, és az apja miatta került bajba. Nem tudja, hogy miért fészkelték be magukat a házukba, de ott voltak. Újra felzokogott, és magához szorította a párnát, hátha segít. Végül álomba sírta magát.

٭

    Ismerős helyre került, a folyosóra, ahol eddigi álmaimban már sokszor megfordult. A csöpögéstől még mindig hideg futkosott a hátán, de már rutinosan indult el a folyosó végén lévő nehéz vasajtóhoz. Most is kinyitotta, és most is félve lépett be, hiába járt már ott többször. Félt, mert utoljára úgy tűnt megölték az angyalt, de ott volt most is. A bilincsek még mindig átfogták a csuklóját, már egészen a húsába vágtak, de élt.
– Azt hittem, már meghaltál – térdelt le elé.
 – Még nem tud megölni – suttogta élettelen hangon az angyal. – Még nem elég erős hozzá, én pedig nem vagyok elég gyenge, de fogy az időm.
– Megjelensz az álmaimban, megkérsz, hogy segítsek, de sosem mondod, hogyan – fogta meg a karját, de az angyal még mindig nem volt hajlandó ránézni. Továbbra is lehajtotta a fejét erőtlenül, nehezére esett még a beszéd is.
– Nem mondhatom meg, tudod te magadtól is.
– Nem tudom, fogalmam sincs – markolászta a karját Lisa tehetetlenül.
– Mert még nem vagy kész rá, hogy tudd – suttogta az angyal, és megemelte kicsit a fejét, hogy rá tudjon nézni, de csak egy pillanatra – Ha itt az ideje tudni fogod, hol találsz, és mit kell tenned. Bízz magadban!
– Miért lépsz be az álmaimba, ha nem árulod el, hogy mit kell tennem – nyafogta a lány tehetetlenségében.
– Tévedsz! Nem én lépek be az álmaidba, te jössz el hozzám – fogta meg a kezét az angyal.
– Mi? – suttogta Lisa értetlenül. – Hogy lennék rá képes?
– Olyan dolgokra vagy képes, hogy nem is hinnéd – mosolyodott el halványan, és megszorította a kezét. – De most menned kell. Aludj tovább! Rád fér a pihenés. Fáradt vagy, érzem.
    Azzal elengedte a kezét, újból kirántotta valami láthatatlan erő az ajtón, majd végig a folyosón, és átesett az álmok színes kavalkádjába.

٭

    Chris a sötét éjszakában üldögélt, a veranda szélénél, ahol sem az utcáról érkezők, sem a házból kilépők nem láthatják meg, de ő lát mindent, és mindenkit. Éppen azon gondolkozott amit ma tett, hogy miért tette. Ott hagyta a tőrt, amivel csak még jobban megnehezítette a helyzetét. Még egy ilyen ostoba lépés, és lebukik, ennyi erővel meg is próbálhatná megölni Saikert, ugyan annyi az esélye, hogy meghal, mintha rájön nem a feltétlen híve. Az egész az öccse miatt van, miért kellett belekeverednie? A fejét az egyik tartóoszlopnak döntötte, és úgy nézett fel az égre, amikor halk, settenkedő lépések zaját hallotta meg. Majd kinyílt az ajtó, és kilépett rajta egy sötét árny. Egy pillanatig nem látta biztosan ki az, de aztán előrébb lépett, és megvilágította az utcai lámpa.
– Esti sétára készülsz? – kérdezte nem lépve ki a rejtekhelyéről.
– Ki az? – az érkező hunyorogva fordult felé, próbálta megtalálni. Chris felállt, ezzel megmutatva magát neki.
– Mit keresel idekint ilyen későn, Emily? – faggatta tovább a lányt.
– Ezt én is kérdezhetném tőled – jött a csípősnek szánt válasz, de a hangja nem volt túl meggyőző. Chris elmosolyodott, és felé lépett.
– Végül is mindegy – rántotta meg a vállát a fiú. – De odakint veszélyes lehet.
– Majd használom a kardot, amit adtál – bólintott Emily. – A bentiek lassan megfullasztnak.
– Hidd el, ezt megértem – bólintott most Chris, és újabb lépést tett a lány felé, arra számított elhátrál, de nem tette. Fürkészve nézett le rá, majd elnevette magát.
– Mit találsz ilyen viccesnek? – kérdezett vissza.
– Nocsak, álca lett volna? – megemelte a kezét, és végigsimított a lány arcán.
– Micsoda? – ráncolta a szemöldökét értetlenül Emily.
– Hát a remegő kislány – vigyorgott le rá Chris, majd hirtelen rávágott mellette a falra, a hangos csattanástól a lány összerezzent. – Ó nem, ez az álca. Majdnem megtévesztett, gyakorolj még, és tökéletes lesz – mondta a fiú negédesen, majd végigmérte az előtte álló lányt. A pillantása megállapodott a kardján, ami az övén lógott, majd hamar tovább vándorolt. Újból lépett egyet felé, most már rákényszeríttette Emilyt, hogy hátráljon.
– Mit akarsz? – hebegte a lány, a háta a falnak ütődött, nem volt már hova menekülni, de Chris még egyet lépett felé. Olyan közel kerültek egymáshoz, hogy a combjuk, a csípőjük, szinte minden porcikájuk egymáshoz simult.
– Csak nem félsz Emily? – suttogta a fiú a fülébe. Az arcán furcsa, győzedelmes mosoly játszott, majd meg se várva a választ, hirtelen elengedte a falat, és ellépett tőle.
– Ugye tudod, hogy bárhol felismerem a kardot, amit neked adtam? – biccentett az öve felé Chris.
– Ez mégis mit jelent? – kérdezett vissza a lány.
– Semmit – döntötte oldalra a fejét, úgy vizsgálgatva a reakcióját. –, még. De ne akard, hogy legyen jelentése. Az neked nem lenne túl jó.
    Emily összeráncolta a szemöldökét, nyitotta a száját, hogy válaszoljon, de Chris nem várta meg. Kinyitotta az ajtót, és belépett a házba.

٭

    James egy utcában, két lámpa fénye között álldogált, így megbújhatott a sötétben, és nem láthatta senki. A gondolataiba merült, de egy pillanatra sem lankadt az ébersége. Az utcán léptek kopogása hangzott fel. Komótosan a hang irányába fordult, és az érkezőre nézett. Egy sötét hajú lány közeledett felé, fekete ruhába öltözött, és tíz centis, szegecses magas sarkú csizmában lépdelt felé magabiztosan, és kecsesen.
– Késtél – jegyezte meg fagyosan a fiú.
– Feltartottak – rántotta meg a vállát a lány.
– Nos? – emelte meg a szemöldökét kérdőn James.
– Chrisnek négy embere veszett oda, ő maga később érkezett – jelentette a lány. – De előbb is ment el, mint Eric és Lisa, alig volt benn öt percig.
– Ez érdekes – levette a kalapját, és beletúrt a hajába. – Ugye te nem mentél be?
– Nem, dehogy – háborodott fel a lány a feltételezésen. – Nem vagyok kezdő, csak akkor mentem be, amikor már mindenki elment, még az kellett volna, hogy Chris felismerjen. Nem kell aggódnod, ilyen semmiségeken nem fogok elcsúszni.
– Remélem is – nézett rajta végig lekicsinylően James. – Az kellene még, hogy téged is az ujja köré csavarjon Chris magával ragadó  személyisége – mondta gúnyosan.
– Nem fog, megnyugtatlak – mosolyodott el a lány, de a fiú hitetlenül felhorkantott. – Nem vagyok az az ostoba szőke vámpír – közelebb tipegett Jameshez, és végig simított az arcán. – Van egy nagyon nagy különbség köztetek – suttogta.
– Mi az? – ragadta meg a kezét, és vette le az arcáról durván a fiú.
– Hogy ő tudatában van annak, mennyire szexi, veled ellentétben – mosolygott gúnyosan. James jóval magasabb volt nála, így fel kellett rá néznie.
– Egészségére, nekem jobb dolgom is van, mint nőket az ujjam köré csavarni – sziszegte.
– Jó, mindegy – húzódott el a lány, hirtelen újra megfagyott a levegő köztük. – Most mi lesz?
– Most meghúzod magad – utasította James.
– Ne már, tudod, hogy bízhatsz bennem – nyafogta a lány.
– Csak magamban bízok – horkantott fel amaz. – Jobban tennéd, ha te is követnéd a példám. Csakis azért végeztettem mással a feladatot, mert Chris rám állította az egyik kopóját. Hidd el nem örülök neki. Így is alig tudtam erre a pár percre lerázni.
– És Saiker? Benne csak bízol? – kérdezte.
– Saikerben a legkevésbé – nézett le rá James, és kioktató hangsúllyal magyarázni kezdet. – Ő egy démon, és egy démon sem a megbízhatóságáról híres. Csak a saját céljuk érdekli őket, eltaposnak, ha arra van szükség.
– Akkor ezért vagy te mindig ilyen morgós – rázta meg a fejét mosolyogva a lány.
– Végeztem veled – jelentette ki James. – Most megyek, és hasznos dolgokkal töltöm az időmet, jobb lenne, ha te is azt tennéd.

24. fejezet

Sziasztok:)

Meghoztam a 24. fejezetet. Ó, és megint Eric és Lisa, bocsi Chris fanok. :)
A játék még mindig tart, szóval ha szeretnétek nyerni 3 kérdést, akkor hajrá, bár már így is nehéz döntés előtt állok:D Nagyon szép munkákat kaptam eddig, nagyon szépen köszönöm, de várom még a folytatást.
Addig is jó olvasást!:)

Puszi:)

24. fejezet

Végül Eric összeszedte magát, elment a tőrért, és felvette a földről. Megforgatta a kezei közt, hogy megnézze baja esett-e. Eddig észre se vette, hogy egy jel van belegravírozva, egy nagyon ismerős jel. Jól ismerte, gyakran látta már. Eléggé meglepte ez a felismerés, de elhessegette a gondolatait, és az övébe csúsztatta a tőrt. Lisára nézett, aki ott állt mellette, látszott rajta, hogy semmit sem ért. Tele lehetett kérdésekkel, de nem tette fel őket, vagy nem tudta, hogyan kezdjen bele, vagy nem akarta ezzel terhelni ezek után.
– Megkeressük Alexet – mondta Eric színtelen hangon. – Aztán haza megyünk, ott minden kérdésedre válaszolok, ha tudok. Ígérem!
    Lisa lassan bólintott, szórakozott volt és figyelmetlen. Elindult kifelé a szobából, a fiú pedig, mint az árnyék követte. Eric megszokta már ezt a járás módot, nem is tudott máshogy menni, csak ha koncentrált. Gyorsan kiértek a házból, Lisa minél hamarabb el akart tűnni onnan, Ericnek meg nem volt ellenvetése. A lány teljesen kikészült. Nem csak a jövője, de múltja is kezdet összeomlani. Minden, ami biztos volt az életében semmivé lesz lassan. Már az apjáról sem tudhatja biztosan, hogy kicsoda, és mi van vele. Talán végig tudta, hogy kicsoda ő valójában? És hová tűnt? Ki tette ezt a házukkal? Mi ez a tőr? És mi van Chrisszel? Mi történhetett a fiúval, hogy sötétebb lett a szeme? Melyik oldalon állhat vajon? Valószínűleg ő sem tudja még erre a kérdésre a választ. Egyszer így, másszor úgy érezhet. Annyira szerette volna megérteni, megfejteni, hogy mire gondol, de ez lehetetlen lenne. Még Ericnek se sikerül, ő pedig alig ismeri, honnan is tudná, mit akarhat.
    Megrázta a fejét, és megpróbálta eltüntetni ezeket a mérgező gondolatokat. Mély levegőt vett, és csak az útra figyelt. A fiú azóta már mellette ment, sőt szinte már lehagyta. Gyorsabbra fogta a lépteit, hogy tarthassa az iramot. Kicsit nehezére esett most a gyaloglás, főleg, hogy állandóan eszébe jutottak az elmúlt események. Nem bírta tovább, megállt, és nekidőlt az egyik ház falának, és lecsúszott a tövébe. Már beértek a belvárosba, így nem kertes házak, hanem panelek, irodák, és boltok vették őket körbe, és persze sok- sok ember az utcán. Fájdalom nyilallt a mellkasába, így rászorította a kezét. A szíve hevesebben kezdet el dobogni, a fülében lüktetett a vér, elnyomva az utca zajait. Tudta, hogy a fájdalom nem fizikai, csak az agya szüleménye, mégsem sikerült visszafojtania. Úgy érezte megfullad, zihálni kezdet, verejték ütközött ki a homlokán, és a halántékán. Eric amint észrevette, hogy lemaradt rögtön visszaszaladt hozzá.
– Mi a baj? – kérdezte. Lisa alig értette, mit mond, a fülébe hangzó dobogástól.
– Nem bírom ezt tovább – esett kétségbe a lány még jobban. Újból könnyezni kezdet, és a remegés is átjárta. – Ez nekem túl sok. Én ezt nem bírom. Kikészít!
– Tudom, hogy nehéz – suttogta Eric, és végigsimított az arcán, de a pánikroham nem csillapodott. – De elég erős vagy, ebben biztos vagyok.
– Nem vagyok erős – mondta nehezen, az ólomsúly még mindig a mellkasára nehezedett.
– Dehogynem – mosolygott rá bátorítóan. – Mások nem bírták volna idáig, már régen összeomlottak volna.
– Felisz most nem sírna az utca kellős közepén – megszorította a kezét teljes erejéből, de az mintha észre se vette volna.
– Felisz nem lány, valami külön faj – viccelt Eric. Lisa felnevetett, kicsit könnyebben kapott már levegőt.
    A fiú magához húzta átölelte, és a hátát simogatta, majd szépen lassan segített neki felállni. A járókelők nem törődtek velük, nem érdekelte őket, mi baja is lehet a lánynak. Kikerülték, sőt egyesek még morogtak is miattuk, amiért elállták az utat.
Lisa megnyugodott kicsit, jól esett neki a közelsége, és kedvessége, bármilyen kusza érzelmek is kavarogtak most benne. Hagyta, hogy vezesse, fogta a kezét, és engedte, hogy húzza az iskola felé. Nem akart újra elkezdeni gondolkodni a történteken, így más nem lévén Ericet kezdte el nézni. Több kisebb sérülést is beszerzett az összecsapás alatt. Volt egy horzsolás az arcán, vágás a jobb kezén, és még ki tudja mik, de ezeket is mind meggyógyította, így semmi nyoma nem maradt a bőrén az összecsapásnak. Csak az inge szakadt el, ott ahol áthatolt rajta a kard. A szürke anyagra rászáradt a vére, nagy és feltűnő foltot hagyva maga után. Szőke haja összetapadt az izzadságtól, de most a gyenge szellő megszárította kicsit.
    Gyorsan húzta maga után, de egyáltalán nem olyan tempóban, hogy Lisa ne bírta volna tartani. A hűvös szellő csípte a kisírt szemeit. Kicsit még szédelgett, de nem akarta megállítani a fiút. Minél hamarabb biztonságos, nyugodt helyen akart lenni, ahol nem retteg, eddig azt hitte, ilyen az otthona, de most kiderült, hogy tévedett. Válaszokat is minél hamarabb akart kapni, és úgy hitte, azokkal Eric tud neki szolgálni, ha nem is mindenre, pár dologra már biztosan rájött. Hevesen zakatolt a szíve, nem tudta mihez kezdhetne most. Abban reménykedett, hogy az egész csak egy borzalmas rémálom, amiből nemsokára felébred. Ha pedig felébred otthon lesz az ágyában, az apja a konyhában, ahogy minden reggel. Elindul az iskolába, végig üli az unalmas óráit, hallgatja a csacsogó barátnőit, majd haza megy, és otthon csinálja a további unalmas teendőit, a házimunkát, a leckét, esetleg elmegy a csajokkal moziba. Unalmas, és átlagos életet akart újra, mint amilyen volt neki. Nyugodt napokkal, még tanulni is szívesen visszamenne, ha azt jelentené, hogy vége ennek a rémálomnak.
    De ahogy ezt végig gondolta újra a fiúra vándorolt a tekintete, az egyszerű munkába siető emberekről. Ahogy ott állt előtte, és hajlandó lett volna magát feláldozni érte… Azt viszont nem akarta kitörölni. Eric őszintén foglalkozott vele, érdekelte, hogy mi van vele, és ez melengette a lány szívét. Sosem érzett boldogságot okozott. Aztán sorra eszébe jutottak a többiek. Alex, Felisz, és Rosie, mind segítettek már neki, és akaratlanul is megkedvelte őket. Aztán Chris is megjelent a szemei előtt. A sötét fiút is megkedvelte, bármit is tett vele, vagy másokkal. Amikor James leütötte, nagyon kedves volt vele, és segített neki. Van egy kedves, barátságos énje, csak ritkán mutatta. Meglepődött ezen, meglepte, hogy ennyire ragaszkodik hozzájuk ilyen rövid idő után is.
    Nem sokára már látták az iskola épületét a távolban. A régi épület málladozott egy kicsit. Sárga falakon sok helyen lepergett már a vakolat, és látszott régen költöttek már a felújítására, de Lisa szeretett ide járni. Más volt ez az épület, mint a többi. Különleges volt, és szép. Nem egy nagy tégla ablakokkal. A bejárat felett részt kőfaragások díszítették. A tornaterem kicsit külön állt a többitől, és kicsit csúnyább volt, de így is szép, és utánozhatatlan látványt nyújtott az iskola. Lisa ajkait sóhaj hagyta el, most semmi kedve nem volt visszamenni az órákra, de úgy tűnt Ericnek sem ez a terve. Ugyanis nem odavezette, hanem a parkolóba. A fekete terepjáró ugyanott állt, ahol hagyták a parkoló legszélén, a lehető legtávolabb az épülettől. Hangos rock zene üvöltött benne, és több diáklány is nyüzsgött körülötte, bár már becsöngettek az órára, talán már a másodikra is, a tömeg közepén állt Alex. Azt hinné az ember – gondolta Lisa –, hogy szereti, ha ennyi nőnemű veszi körbe, most mégis úgy festett, mint aki citromba harapott. Egykedvűen álldogált a tömeg közepén, és körbenézett néha.
    Észrevette őket, ahogy közelednek, és el is indult feléjük. Pár lány követte volna, de mondott nekik valamit, és nem jöttek utána. Mérgesen, trappolva közeledett, ami nem volt jellemző a démonvadászok járására. A szemei összeszűkültek, dühösen fixírozta őket, ahogy egyre közelebb értek. Még mindig fáradtnak tűnt, de ez valahogy eltörpült az arcán játszó többi érzelem mellett. Meglepő volt ilyennek látni, mindig vigyorgott, és szórakozott, úgy tűnik eléggé a szívére vette, hogy egyedül maradt.
– Itt hagytatok! – kiáltotta mérgesen, ahogy odaért. – Csak úgy elmentetek és itt hagytatok. Se egy SMS, se egy búcsúlevél, se semmi. Azt hittem, már megszöktetek nélkülem, és elutaztatok Dubaiba, hogy új életet kezdjetek.
– Most miért? – kérdezte Eric. – Úgy látom, volt társaságod.
– Hagyj engem azokkal a csajokkal – nézett hátra a válla felett. – Le sem lehet őket vakarni.
– Pedig muszáj lesz, mert indulunk – folytatta Eric. Alex az arcát figyelte, megsejtette, hogy valami nincs rendben, ez jól látszott a pillantásán, majd végigmérte.
– Mondd, hogy az nem a te véred – akadt meg a szeme a másik fiú medencéje felett lévő óriási vérfolton.
– Majd elmagyarázom, bár én se nagyon értem – tette Eric a vállára a kezét, és visszafordította az autó felé. – Menjünk – lökte meg a fiút, hogy az útjára indítsa.
    Amint a kocsihoz értek felragyogott a lányok szeme, de Eric elhessegette őket onnan, ugyanígy tett Alex is, bár tőle valahogy nem ijedtek meg annyira. A szőke fiúnak csak az arckifejezése elég volt, hogy hátráljanak pár lépést. Lisa amilyen gyorsan csak tudott, becsusszant a hátsó ülésre, nem akart útban lenni. Eric hamar beindította az autót, és gyorsan el is hajtott, nem törődve a sebesség korlátozással. Egész úton egyikőjük sem szólt, még Alex sem, aki általában mindig beszélt, főleg, ha beállt közéjük a csend. Eric le sem vette a szemét az útról, és görcsösen markolta a kormányt. Nagyon ideges volt, próbálta elnyomni, de egyre kevésbé sikerült neki, és egyre jobban látszott rajta. Idegesen ráncolta a homlokát, mint egy kisfiú, ha nem ért valamit, és ez bosszantja. Lisa a visszapillantó tükörben figyelte, és nagyon aranyosnak tartotta, még ha egyértelmű is volt, hogy a fiúnak nem ez a legfőbb célja ezzel a pillantással. Mosolyogni támadt kedve a látványtól, de visszafogta magát, a történetek után furán vette volna ki magát.
    Hamar visszaértek a házhoz. Eric leparkolt a feljáróra, és már kint is volt az autóból. Olyan gyorsan kiugrott, hogy Lisa fel sem fogta, csak már a nyílt az oldalán lévő ajtó. Még ki sem kapcsolta a biztonsági övet, először el is felejtette, csak nézett a fiúra nagy szemekkel. Ő is visszanézett rá, de aztán eszébe jutott, hogy be kellene menniük, áthajolt a lány előtt, és egy gyors mozdulattal kikapcsolta az övet, majd megragadta a karját, és egy rántással már kint is volt az autóból. Lisa felsikított, de biztonságba Eric karjaiba érkezett. A fiú nem szólt semmit, csak elengedte a derekát, és már indult is befelé. Zsebre vágta a kezét, és lehajtotta a fejét, mint aki nagyon gondolkodik valamin. Alex pár lépéssel lemaradva követte. Már mindketten az ajtóhoz értek, amikor a barna fiú szemei keresni kezdtek valamit, aztán megállapodtak a lányon, és intett neki a fejével, hogy jöjjön. Lisa felocsúdott, és felszaladt a verandára, majd becsusszant Alex mellett az ajtón. Ericet már sehol sem láttam, csak Rosiet, amint fogkefével a szájában jön le a lépcsőn.
– Ti meg hol voltatok? – mutatott vádlón kettejükre. – Csak egy cetlit hagytatok elmentünk felirattal, nem sok segítség, már nem azért.
– Bocs, hogy nem hagytunk magyarázatot – szabadkozott Lisa.
– Nem vitettek magatokkal, az a bajom, nem a magyarázat, Felisz úgy alszik, mint akit leütöttek, Eric majdnem elütött úgy rohant be a szobájába – összegzett a vörös hajú lány.
– Gyomorrontása van – vágott közben vigyorogva Alex. Rosietól kapott egy lekicsinylő pillantást a megjegyzéséért.
– Én pedig unatkoztam, megettem egy csomó jégkrémet. Ha miattatok elhízom, csúnyán megkeserülitek – fejezte be megrovóan.
– Olyan karcsú vagy, hogy egy egész focicsapat elbújhatna mögötted, és senki sem sejtené, hogy hol rejtőznek – vigyorgott tovább a fiú.
    Rosie fújt egyet, és felé hajította a fogkeféjét, de az gyorsabb volt, és elhajolt előle, majd a konyha felé rohant, védelmet, és talán ételt keresve.
– Van valami kaja? – hallatszott egy kiáltás a konyhából a hűtőnyitódásával egy időben.
– Keress magadnak! – ordított vissza Rosie. – Te nem vagy éhes? – fordult Lisához.
– Nem, köszönöm – rázta meg a fejét a lány, majd ő is felindult a lépcsőn. Érezte a hátán a pöttöm lány pillantását, de most semmi kedve nem volt magyarázkodni, inkább csak magányra vágyott.
    Lassan lépkedett felfelé, megpróbált semmire se gondolni, de nem nagyon tudott, állandóan felrémlettek a házban látott képek a szemei előtt. Megtorpant Eric szobájánál, be akart menni, de végül meggondolta magát, majd később beszélnek, most inkább nem zavarja. Aztán belépett a saját szobájába, becsukta az ajtót, és neki dőlt. Fáradtan fújta ki a levegőt, és a hajába túrt. Válaszokat akart, még ha tudta is, hogy várnia kell, de tudnia kellett. Annyi kérdése lett volna, de most mégis kinek tegye fel. Eric minden szó nélkül elviharzott, és a szobájába zárkózott, biztosan, mert nem akar beszélni róla. Ő is eléggé kivolt, de ő legalább sejtett valamit, ellenben Lisa, neki csak a balsejtelem maradt, semmi több.
    Ellökte magát az ajtótól, és a fürdőbe lépett. A mosdókagylóra támaszkodott, úgy nézett a tükörbe. Megviselt volt, az arca nyúzott, és piros a sok sírástól, a haja kócos, mint aki most ébredt. A szemei alatt karikák éktelenkedtek, és valahogy eltűnt belőlük a csillogás is. Először le akart tusolni, de aztán meggondolta magát, túl hosszúnak tartotta. Csak az arcát mosta meg, és gyorsan rendbe hozta magát. Lecserélte a pólóját, eddig észre sem vette, hogy arra is jutott Eric véréből, majd megfésülködött, copfba fogta a haját, és kilépett a szobájából.
    A fiú szobájához lépett, és bekopogott, nem kapott bentről semmilyen választ. A kezei közé fogta a kilincset, és óvatosan lenyomta, az ajtó kinyílt, és ő belépett. A szobába félhomály volt, le volt eresztve a redőny, nem volt bent senki. Beletelt pár percbe, amíg leesett Lisának, hogy Eric a fürdőben van. Leült az ágyára úgy döntött megvárja, amíg végez a zuhanyzással. Körbejártatta a szemét a szobában, és bár többször is megfordult már itt, még sosem nézett körbe igazán. Arra számított, hogy lesz valahol kitéve legalább egyetlen egy fénykép Eric szüleiről, de nem volt. Ő maga többször is kért az apjától fotót az anyjáról, bármilyet, akármilyen megtette volna, de nekik nem volt. A nagyszüleit, pedig meg sem említette sose, mintha nem is léteztek volna. Most így utólag, ez nagyon furcsa volt a lánynak, akkoriban ebbe bele se gondolt. Sosem firtatta, vagy kérdezte. Lisa felállt, és az íróasztalhoz lépett. Kihúzogatta a fiókokat, de nem talált semmit. Pár kardot, tőrt, néhány papírt, könyveket, tollakat. Egyetlen egy képet talált a fiók legalján, porosan, kissé gyűrötten, amin Felisszel, Rosieval, és Alexszel van együtt a fiú, amikor még kis gyerekek voltak. Mosolyt csalt az arcára a vidám kép, majd kitette az asztalra jól látható helyre. Nem tudta megmondani, miért tette ezt, csak muszáj volt, annyira tetszett neki. Majd tovább kutakodott, az egyik fiókban csupa sötét dolgot talált. Démonmágiával foglalkozó könyveket, pár kitépett oldalt, amik azzal foglalkoztak, hogy vajon meg lehet-e tisztítani a démonvérűek vérét, vajon vissza lehet-e őket terelni a helyes útra. Lisa beleolvasott ezekbe az írásokba, de a legtöbb kísérlet, próbálkozás rosszul sült el, így abbamaradtak. Az ötletet jónak tartották, de még nem tudták kivitelezni.
– Nem mondták még neked, hogy nem szép dolog más dolgai között turkálni? – szólították meg hátulról.
    Lisa megmerevedett, Eric lebuktatta. Aztán észbe kapott, és gyorsan visszahányta a dolgokat a fiókba. Nem figyelt rá, hogy mit hova tesz vissza, még a képet is visszadobta az aljára, az összes papírral együtt. Aztán gyorsan belökte a fiókot.
– Mit kerestél? – kérdezte a fiú.
    Lisa még mindig nem mert megfordulni, nem akart vele szembenézni. Megijedt, igazából fogalmam sincs róla, mit is válaszolhatott volna a kérdésre. Valójában csak egy képet keresett a családjáról, de ezt úgyse hinné el neki senki sem, és amúgy sincs joga a cuccai között kutakodni. De azok a dolgok, amiket talált, talán nem kellett volna beleütnie az orrát.
– Csak zsebkendőt kerestem – suttogta.
– A jobb kezed mellett az asztalon – jött a fagyos válasz.
– Áh – nézett oda Lisa, és kivett egyet belőle. – Köszönöm.
    Megfordult, és egy mosolyt erőltetett az arcára. Eric közelebb volt hozzá, mint gondolta. Annyira meglepődött, hogy hátrébb lépett, de ott az íróasztalnak ütközött, beverte a hátát, de most ez volt a legkisebb gondja. A fiú még közelebb lépett hozzá, nem hagyva egérutat a meneküléshez. Látszott rajta, hogy tudja, a lány hazudik. Lisa kapkodva kezdte szedni a levegőt félelmében. A kezével a háta mögötti asztalra nehezedett, próbált minél jobban elhúzódni a fiútól. Eric igazából nem csinált semmit, csak állt előtte, és mélyen a szemébe fúrta a tekintetét. Átöltözött egy fekete póló, és egy fekete nadrág volt rajta. A haja vizes volt, egészen barnának tűnt így. Bőréből már nem a vér és az izzadság kevert szaga áradt, hanem a víz, és a szappan kellemes elegye. Szemei nem dühöt üzentek a lánynak, inkább kíváncsiságot, Lisát mégis elfogta a rettegés. Nem tudta megmondani, miért, talán azért amit olvasott a kísérletekről, és, hogy ezek érdekelték a fiút. Nem tudta pontosan, de érzett valami fenyegetőt abban, ahogy Eric viselkedett, ahogy lenézett rá. De a fiú csak megfogta az asztalon kutakodó karját, és végig simított rajta megnyugtatóan.
– Nem akarlak bántani – suttogta, és elengedte a lányt. Lisa ijedten sütötte le a szemét, megijedt saját magától, a viselkedésétől, attól, hogy átfutott az agyán, hogy Eric talán bántaná.
– Sa… sa… Sajnálom – suttogta rekedten. Félve pislogott fel a fiúra, mire az elmosolyodott.
– Bocsáss meg, hogy rád hoztam a frászt – a fiú megfogta a kezét, és összekulcsolta az ujjaikat. – Nem szeretem, ha a dolgaim közt kutakodnak, de nem akartalak ennyire megijeszteni.
– Semmi gond – tért vissza Lisa hangja. – Nem kellett volna a szobádban turkálnom. Ne haragudj!
    Eric hátrább lépett, közben felvette a tőrt az asztalról. Megforgatta a kezei közt, a penge visszaverte azt a kevés fényt, ami a szobába bejutott a redőnyökön át.
– Gyere, derítsük ki, mi ez – ragadta meg újra a kezét, és az ajtó felé kezdte húzni a lányt.