Befejezett történet!

2015. október 17., szombat

3. fejezet

Sziasztok!

Megérkezett a harmadik fejezet is, remélem, hogy tetszeni fog nektek.
Felkerült az új menüpont is tegnap Szereplők II. néven, az angyalokról találtok fent pár adatot.
De itt az ideje jó olvasást kívánnom a mostani fejezethez!

Puszi :)

3. fejezet

Nem itt kereste először, hanem a boxzsák mellett, meglepő módon most nem büntette magát a haragjával. Leült mellé a tetőre és lelógatta a lábát.
- Hogy vagy? - kérdezte és végigsimított a karján.
- Mint aki most mondta azt a bátyjának, hogy bárcsak halott lenne - sóhajtott Eric.
- Túlteszi magát rajta - nyugtatta a lány. - Tudod, hányszor kívántam már Alex halálát? Többször, mint azt meg lehet számolni - Eric elmosolyodott. - De azt is sokszor szerettem volna, hogy Rosie-nak vágják ki a nyelvét, de attól még szeretem őket, ahogy te is a bátyád.
- Nem fog visszajönni - rázta meg a fejét a fiú.
- De visszafog - bíztatta Felisz. - Csak időre van szüksége.
- Remélem, igazad van.
- Nekem mindig igazam van - mondta magabiztosan, mire Eric felnevetett.
Pár percnyi csend állt be kettőjük közé. Felisz csak nézte az éjszakát és gondolkozott. Annyi mindent szeretett volna tudni, kíváncsi volt valamire, amit eddig sosem mert megpróbálni. Hirtelen a bátyja felé fordult és már kérdezett is.
- Kipróbálhatok valamit? - mondta még volt bátorsága, Eric meglepetten nézett rá, de bólintott.
- Persze. Mit?
Azonnal gondolkodás nélkül közelítette az arcát a fiúé felé, mielőtt még beijedne, de Eric elhúzódott.
- Mit csinálsz? - kérdezte gyorsan.
- Kiderítem végre, hogy hogyan érzek irántad - ragadta meg a felsőjét és visszarántotta a nephilimet, aki döbbenten hagyta.
Eric hamar megérezte a lány puha ajkait az övéin, Felisz lehunyta a pilláit. Bármennyire is próbált elvonatkoztatni tőle, hogy a húgával csókolózik, nem tudott. Lehet, hogy valójában nem voltak testvérek, de úgy tekintett rá. Mindig is úgy nézett rá, és eddig nem tudta, hogy Felisz nem így van ezzel, bár sejtette. Vagyis nem is ő vette észre, Alex mondta neki, de abban bízott, hogy ez már elmúlt. Aztán a lány elhúzódott, kinyitotta a szemét és elmosolyodott.
- Na, mi az ítélet? - kérdezte a fiú rekedten és félve.
- Csak a bátyám vagy - felelte Felisz, mire megkönnyebbülten fújta ki a levegőt.
- Akkor minden oké - kacsintott rá Eric.
- Ja, de jó lett volna, ha nem így van - suttogta, mire a fiú értetlenül nézett rá.
- Miért?
- Veled egyszerűbb lenne - mondta Felisz. - Neked is, meg nekem is.
- Ez igaz - értett egyet. - Könnyebb lenne, mint egy halottat vagy inkább soha nem is létezőt szeretni.
- Az én helyzetem se sokkal egyszerűbb - felelte a lány.
- Tudom - bólintott, majd átölelte a húga vállát, aki pedig a mellkasának dőlt, és úgy nézték a felkelő napot.
- Sosem értettem... - kezdte a lány aztán.
- Mit?
- Mindig én jöttem utánad, ha gáz volt és én próbáltam belőled legjobban kihúzni, hogy mi bánt, mégis mindent a tökfej bátyámnak mondtál el - panaszkodott, mire Eric felnevetett.
- Részben az ő hibája - felelte. - Egyszer elmondta, hogy hogyan érzel irántam és utána féltem belevonni téged a dolgaimba, mert nem tudtam, hogy hat rád.
- Lehet jobb is - bólintott Felisz. - Talán félreértettem volna. Amikor idekerültél fülig beléd zúgtam - emlékezett vissza. - De sosem mondtam el Alexnak, mert tudtam, hogy rögtön elmondaná neked, de a szemétje kitalálta és még csak nem is szólt róla.
- Ő már csak ilyen - nevetett Eric. - De nekem azt mondta, hogyha szórakozok veled szétrúgja a seggem, ha érdekel.
- És mit szóltál? - kuncogott fel a lány is.
- Hogy a húgom vagy, megőrült? - válaszolt.
- Aztán elmúlt, ahogy nőttem - folytatta. - Azt hittem, hogy elmúlt egészen addig, amíg Lisa meg nem jelent és észre nem vettem, hogy ti ketten... Na, akkor rettentő féltékeny lettem és nem tudtam hová tenni ezt az érzést. Annyira vártam egy pillanatot, hogy tegyen valamit, amiért gyűlölhetem, de csak erőltettem, nem igazán ment.
- Már mindegy úgy sincs itt - vonta meg a vállát Eric.
- És ennyi? - nézett rá hitetlenül a húga. - Feladod? Nem harcolsz érte?
- Hogy harcolnék érte? Angyal lett - háborodott fel és arrébb húzódott, hogy szembefordulhasson.
- Nem tudom, akárhogy - tárta szét a karját. - Kitaláljuk!
- Nem csupán egy angyal lett Felisz - vette vissza a hangját a báty.
- Hát? - vonta össze a szemöldökét értetlenül.
- Ifaril lett - fúrta a tekintetét a lányéba -, az én angyalom.
- Ezt nem tudtam - suttogta megszeppenve. - Én még sosem találkoztam az enyémmel.
- Nem olyan nagy cucc - vonta meg a vállát a fiú. - Tudod, esélyt adott rá, hogy megöljem és láttam a szemén, hogy tényleg hagyta volna.
- De nem tudtad megtenni - tette hozzá Felisz, Eric pedig megrázta a fejét.
- Pedig nem kellett volna sok a bosszúmhoz.
- Be kellene mennünk - mondta aztán a lány. - Hideg van és mindannyian fáradtak vagyunk, te is.
- Nem tudnék most aludni - túrt hajába gondterhelten.
- Meg kell próbálnod - fogta meg a karját, hogy felhúzza. - Rettentő fáradtnak tűnsz pedig.

*

A szobájában tért magához az ágyában. Meglepetten ült fel, zúgott a feje a hirtelen mozdulattól. Nyögve a szemére tapasztotta a tenyerét, hogy enyhítse a lüktetést.
- Jó reggelt Csipkerózsika! - hallott meg egy gunyoros hangot a szoba másik végéből. - Azt hittem, már vissza sem térsz az élők világában.
- Mondd, hogy ez egy rémálom - felelte James.
- Nem az - állt meg az ágy mellett és egy pohár vizet nyújtott a fiúnak. - Hiányoztam?
- Mit akarsz Chris? - kérdezte ellenségesen, de elfogadta az italt.
- Csak meg akartam bizonyosodni róla, hogy egyben vagy - vonta meg a vállát.
- A kiskutyád megtalált és rendbe rakott - válaszolt szarkasztikusan.
- A kiskutyám még itt van, szóval a helyedben vigyáznék, hogy mi hagyja el a számat. Öltözz át! - dobott oda neki egy inget. - Kint megvárunk.
Azzal egyedül hagyta a sötét szobában. Nem volt még igazán ereje teljében, a vámpírvér meggyógyította a sebet, de a fáradtságát és a nyúzottságát nem űzte el. Levette az elszakadt ingét és megnézte mi maradt a szúrás után, egy friss heg, még nem tűnt el rendesen, bár úgy sejtette, hogy igazán nem is fog. A vér csak felgyorsítja a gyógyulást, de ha heg keletkezne a seb után, az így is megmarad. Aztán fel akarta venni a másik, tiszta inget, de egy harapást pillantott meg az alkarján. Végigsimított rajta, egy begyógyult vámpírharapás volt. Amilyen gyorsan tudott felöltözött és kibotladozott a szobából.
Vicktorie a konyhaszekrényen ült, Chris pedig előtte állt. A vámpír combjai a fiú derekára fonódtak, de úgy tűnt, csak beszélgetnek, halkan sugdolóztak.
- Hogy van a kezed? - kérdezte tőle aggódva a lány.
- Hála neked, jól - felelte mosolyogva Chris, majd ránézett oldalra. - Gyere nyugodtan! - James az ajtófélfának dőlve támasztotta ki magát, de most tovább indult.
- Mit tettetek velem? - kérdezte a fiú felháborodottan.
- Semmit - vonta össze a szemöldökét értetlenül a másik vadász. - Vick adott a véréből, hogy meggyógyulj, aztán idehozott, én kb. 5 perccel azelőtt érkeztem, hogy felkeltél.
- Akkor mi ez a harapásnyom? - mutatta fel az alkarját.
- Vicktorie? - kérdezte meglepetten Chris és a lányra nézett.
- Megérdemelte - vonta meg a vállát.
- Most vámpírrá válok? - kérdezte James.
- Előtte meggyógyítottalak, nem haltál meg - vágta rá Vick ellenségesen.
- Addig nem, amíg meg nem halsz - felelte a nephilimvadász figyelmen kívül hagyva a vámpír válaszát. - Úgy 36-48 óráig próbáld meg nem feldobni a talpad, és nem lesz gond, ennyi idő alatt kiürül a szervezetedből a mérge.
- Meg kellene, hogy öljelek - simított végig a fogain a nyelvével a lány.
- Nem! - szólt rá Chris. - Nem akarom, hogy meghaljon.
- Mégis miért nem? - kérdezte James. - Mit akarsz tőlem? Nem állok át az oldaladra, ne is reménykedj!
- Meg se fordult a fejemben - vonta meg a vállát Chris. - Csak a tartozásom teljesítettem. Vicktorie vérével megmentetted az életem, amíg börtönben voltam.
- Ahová én jutattalak - szúrta közbe.
- Mellékes, Saiker egyszer úgyis rájött volna, hogy nem az ő oldalán állok, ha nem vagy, halott lennék. A kérésemre pedig neked is adott Vick a véréből, amikor haldokoltál, most már kvittek vagyunk, viszont ha megöl, mi a francnak fáradoztam ennyit. Na, meg az kéne még, hogy egy örökkévalóságig rászabadítsalak erre a világra.
- Ugye tudod, hogy ez semmin sem változtat - nézett a másik vadászra.
- Tudom - bólintott Chris. - Most már újra szabadon gyűlölhetsz. Menjünk Vick! - intett a lánynak, aki ki is ment az ajtón, de a nephilimvadászt még megállította.
- Egyszerűbb lett volna, ha hagysz meghalni - akadékoskodott James.
- Neked lehet - fordult vissza Chris. - De veled ellentétben nekem csak egy ellenségem van és csak vele fogok végezni.
- Mi van Erickel? - kérdezte aztán. - Nem fogadta túl jól, hogy végighazudtál, igaz? Különben most vele játszanál jótestvéresdit, ha nem tévedek. Hagy tippeljek, kidobott?
A fiú egy darabig nézett rá, de nem reagált a gúnyolódásra. 
- 36-48 óra, ne feledd! - mondta még utoljára Chris, majd kilépett az ajtón és magára hagyta.

2015. október 3., szombat

2. fejezet

Sziasztok!
Megérkezett a harmadik kötet következő fejezete. Van benne Chris, szóval minden fanjának ajánlom :D
Remélem, hogy tetszeni fog! ;)

Puszi :)

2. fejezet
Gyorsan levágtázott a lépcsőn, a motorjához indult. Megforgatta a sisakot a kezei közt, gondolkozott. Meg akarta találni Saikert, és végezni vele, de egyedül nem képes rá. Kettő próbálkozásból kettő kudarcba fulladt, muszáj lesz segítséget találnia. Tudta is, hogy kire van szüksége, ki segíthetne megölni a démont. Nem akarta belekeverni az öccsét, de muszáj lesz, ha valakinek a hívására reagál az ő lesz. A házra nézett, összeszorított állkapcsán ugrált egy ideg, nem akarta ezt, de elkerülhetetlen volt. Visszaindult a házba, meg sem állt a dolgozószobáig.
- Ide kell hívnunk Ifarilt - nyitott be a férfihez kopogás nélkül.
- Mi? Minek? - nézett fel rá döbbenten az apuka a papírmunkájából.
- Meg tudom találni Saikert, de nem tudom, hogyan kell megölni - lépett közelebb az íróasztalhoz. - Ő talán elmondhatja, hogy hogyan végezhetünk vele.
- Ez nem a te dolgod már Chris - mondta aztán, és hátradőlt a székében.
- Mi? - hökkent meg a fiú. - Ezt hogy érted?
- Chris - mosolyodott el melegen Josh, majd felállt és mellé sétált az asztal elé. - Innentől hagyd az angyalokra.
- Szálljak ki?
- Igen - tette a vállára a kezét megértően -, túl veszélyes, most lehet, hogy visszahoztak, szerencséd volt, de nem tudhatod, hogy legközelebb, mi lesz. Saiker megölt Chris, ezt sose felejtsd!
- Pont ezért nem szállhatok ki - nézett a férfi szemeibe a fiú magabiztosan.
- Bosszút akarsz állni - sóhajtott lemondóan az apuka.
- Nem csak erről van szó - felelte és a hajába túrt. - Igen, jó lenne bosszút állni, nem mondom, hogy ez nincs benne, de láttam, mire képes, Josh. Tudom, hogy már most erősebb, mint a legtöbb démon, segítettem neki megerősödni. Egy angyal erejével legyőzhetetlen lesz.
- Csakhogy nincs angyala - szúrta közbe a férfi.
- Most még - tartotta fel a kezét figyelmeztetően. Jobban ismerte, mint bárki más, de Saiker is őt. Amennyire a hasznára lehet ez az ismeretség, amennyire ő kitalálhatja a lépéseit, annyira a démon is az övéit. Talán tényleg félre kellene állni, lehetséges, hogy igaza van és az angyalokra kellene hagynia, de tudta, hogy képtelen lenne rá. Nem tud ölbe tett kézzel várni, nem, sose menne neki, nem az a fajta.
- Ismerem őt, tudom, hogy van B terve, sőt C is. Ifarilt akarta, sokáig nem is tudtam, hogy miért, még most sem tiszta teljesen, de biztos, hogy van egy pótlék is, valamit kitalált arra az esetre is, ha véletlen az első próbálkozás kudarcba fulladna - magyarázta a fiú. - Saiker okos, túl okos és agyafúrt, még nem győztük le, korántsem.
- Figyelj Chris - sóhajtott a férfi -, ha ebbe belevágsz, nem tudok segíteni, nem védhetlek meg.
- Sosem kértem - nézett rá értetlenül a fiú. - Sőt inkább azt kérem, hogy maradj ki ebből.
- Akkor miért vagy még itt? - vonta össze a szemöldökét a nephilim. - Azt hittem, hogy ez nem az otthonod. Azt hittem, hogy újra eltűnsz.
- Eric miatt - felelte.
- Bele akarod keverni? - kérdezte Josh meglepetten.
- Muszáj lesz - bólintott. - Ifaril kötődött hozzá, amíg ember volt, még mindig van köztük valami, ami idehívhatja.
- Meg akarod idézni? - jött egy hang az ajtó felől. Mindketten oldalra kapták a pillantásukat, Eric állt ott döbbenten és kissé dühösen.
- Eric - szólította meg a bátyja.
- Azt akarod, hogy hívjam ide? - ízlelgette a szavakat a fiú, próbált megbarátkozni a gondolattal. - Megtenné? Idejönne, ha hívnám? - kérdezte és a földet nézte.
- Úgy hiszem, hogy neked van a legtöbb esélyed - felelte a bátyja. Eric hallgatott, egy szót sem szólt hosszú percekig.
- Nos? Mit mondasz? - elégelte meg a várakozást Chris.
- Nem - nézett a szemébe az öccse határozottan.
- Mi? - hökkent meg a nephilimvadász.
- Azt mondtam, hogy nem - ismételte meg. - Nem hívom ide, nem, még miattad sem.
- El kell kapnunk Saikert - ellenkezett a bátyja.
- El is fogjuk, de nem az ő segítségével - mondta Eric, majd sarkon fordult és ott hagyta őket a dolgozószobában. Chris a családfőre kapta a tekintetét, de ő csak tanácstalanul, szintén elképedve nézett rá vissza. A fiú megrázta a fejét és az öccse után szaladt.

Az előtérben érte utol, úgy tűnt, készül valahová.
- Hová akarsz menni? - kérdezte Chris, amint beérte.
- Nem tudom, csak el innen - fordult vissza és a szemébe nézett.
- Ilyen állapotban? - tette karba a kezét. - Túl zaklatott vagy, és a fél világ ránk vadászik, nem mész sehová!
- Mi van? - lepődött meg a bátyja reakcióján.
- Hallottad - eddig fel sem tűnt neki Chris hangjából erősen kiérezhető parancsoló él, de nagyon is ott volt. - Nem hagyod el a házat!
- Nem tilthatod meg - tárta szét a karjait értetlenül Eric.
- Dehogynem - felelte ellentmondást nem tűrő hangon. - A bátyád vagyok.
- Igen, és nem az apám - kelt ki magából a fiatalabb fiú. - A testvérem, akit alig láttam már évek óta, alig beszéltünk, egyszer- kétszer, ha véletlenül összehozott a sors. A bátyám vagy, aki időről időre minden szó nélkül eltűnik és aztán meg elvárja, hogy úgy viselkedjek, ahogy neki tetszik. És mindemellett titkolózol és hazudsz is. Komolyan azt hiszed, hogy ezek után megmondhatod, hogy mit tegyek?
- Igen - felelte határozotton.
- Igen? Miért?
- Ó, nagyon egyszerű okból, mert az öcsém vagy és nem tehetsz ellene semmit - ágált ellene továbbra is. - Az apád pedig meghalt.
- Úgy érted az apánk - javította ki Eric.
- Tudod, hogy értem - hessegette el a kötekedést.
- Igen, tudom, sosem tekintetted az apádnak - fordította ki a szavait. - Saikert viszont annak tartottad.
- Ezt aztán igazán nem vetheted a szememre - húzta fel magát most már az idősebb testvér is.
- És James lett az öcséd is vagy mi?
- Ne nevetess! Ostobaságokat beszélsz.
- Igen? Akkor miért nem ölted meg? - kérdezte.
- Mert nem kellett, hogy több vér folyjon. Ő csak egy kölyök, aki egy démon szeszélyének esett áldozatul, semmi több - magyarázkodott.
- Én öltem miattad - nézett farkasszemet vele Eric. - Meggyilkoltam érted a saját apám.
- És megbántad? - kérdezte gúnyos mosollyal az arcán a bátyja. Ő dobta fel a labdát, Chris pedig kíméletlenül leütötte. Most nem akarta megóvni, valamit sikerült eltörnie benne ezzel a vitával. - Gyerünk, válaszolj! - folytatta, ahogy az öccse hezitált. - Ha akkora nagyfiú vagy, csak el tudod dönteni. Megbántad, hogy engem választottál? Megbántad, hogy megölted a saját apád? Szíven szúrtad, pedig tudtad, tudtad, hogy én nem leszek veled, nem lehetek.
- Hagyd abba! - szűrte a fogai közt Eric mérgesen.
- Miért? - folytatta kegyetlenül Chris. - El tudod viselni nem? Szembe tudsz nézni a tetteiddel, hiszen felnőttél, nincs szükséged rá, hogy vigyázzak rád.
- Miért csinálod ezt? - fogta a fejét Eric.
- Mert hallani akarom - tette a kezét a testvére álla alá és felemelte, hogy a szemébe nézhessen. - Mondd ki, hogy megbántad! Mondd ki és eltűnök! Egy egyszerű szó, gyerünk!
- Megbántam! - kiáltott rá Eric. A fiú maga is megdöbbent azon, amit mondott, nem tudott újra megszólalni, csak nézte a testvére elégedett kék szemeit és fagyos mosolyát.
- Látod? Nem volt nehéz - ütögette meg a fejét finoman a bátyja, mintha dicsérné.
Aztán ellépett tőle felkapta a bukósisakját és az ajtóhoz indult.
- Hová mész? - kérdezte Eric színtelen hangon, még kábán az előbbi vita után.
- Megmondtam, hogy lelépek - fordult vissza Chris. - Elég egyértelműen a tudtomra adtad, hogy nincs rám szükséged.
Nem várta meg Eric válaszát csak kisétált az ajtón. Ennyi bőven elég volt neki mára. Már jó ideje nem aludt, fáradt volt és bármennyire is próbálta titkolni, megviselte, amit ma megtudott. De még el sem indult a motorral, máris nyílt a ház ajtaja.

Rosie döbbenten hallgatta végig a két testvér vitáját a többiekkel, mindenki tanúja volt. Még sosem látta őket így veszekedni, voltak nézeteltéréseik, de sosem vágtak ilyeneket egymás fejéhez. Bár az is igaz, hogy még sosem követett el ekkora hibát Chris, ez a hazugsága nagyon megviselte Ericet és nem csak őt.
De úgy tűnt, hogy a fiú tényleg el akar menni. Felkapta a sisakját, és már ki is indult. Eric nem akarta visszatartani, most nem. Belefáradt a bátyja megtartásába, évekig kereste és városról városra követte, de ennyi volt. Most, hogy itt volt a lehetőségük, hogy együtt legyenek, nem fognak élni vele, tudatosult Rosie-ban. Ezt nem hagyhatta, nem engedhette így el Christ. Mindkettő önfejű, makacs, egyik sem vallaná be, de meg fogják bánni ezt a döntést.
- Chris! - kiáltott utána, de a fiú valószínűleg nem hallotta vagy nem akarta. Elszaladt Eric mellett és a vadász után indult.
Ahogy kilépett az ajtón rögtön megpillantotta, már a motorján ült, éppen a sisakot készült feltenni, hogy elindulhasson. Oldalra kapta a pillantását az érkezőre.
- Menj vissza, mielőtt megfázol - nézett rá halvány mosollyal az arcán, mivel Rosie-t rögtön kirázta a hideg, ahogy kilépett. Hajnal volt és eléggé lehűlt a levegő az éjszaka, ő pedig csak egy lenge pizsamában volt. Próbált aludni a történtek után, de nem ment, nem tudta leállítani az agyát.
- Nem - ellenkezett a lány.
- Te is kezded? - sóhajtott fel Chris és leszállt a motorról.
- Nem mehetsz így el - mondta halkan.
- Miért nem? - emelkedett meg a szemöldöke kérdőn. - Ugye nem hitted, hogy itt maradok családosdit játszani veletek?
- Ne bánts! - lehelte Rosie a gúnyolódást hallva, talán még sem volt olyan jó ötlet utána jönni, de Chris nem reagált, csak nézte őt. - És ne nézz így! - a vadász felkuncogott és felé lépett. Olyan perzselően tudott nézni a szemeivel, mintha mindent látna. Minden gondolatát, minden érzését. Bár ez nem volt nehéz, mindig is olyan volt neki, mint egy nyitott könyv. Jobban ismerte Chris, mint bárki más, pedig alig találkoztak, ellenben nagyon jól tudta, hogy hogyan érez iránta. De a legfájóbb az volt, hogy nem érdekelte, nem akarta viszonozni.
- Miért hogy nézek? - kérdezte már előtte állva, olyan közel, hogy Rosie ki tudta venni az íriszének a mintáját még a lámpafényben is. Így, hogy egy lépcsőfokkal alatta állt meg a fiú, nem volt annyira alacsony hozzá képest. Végigsimított az arcán, mire megborzongott és elmosolyodott. - Mit nevetsz? - kérdezte halkan Chris.
- Csak az jutott eszembe, hogy régen láttalak kesztyű nélkül - mondta a lány, mire a vadász is elmosolyodott.
- Az egyik kezem be van kötve, ha az megfelel - villantotta rá a legszebb féloldalas mosolyát.
- Nem mehetsz el! - Chris felsóhajtott és hátrább lépett. - Tudod, hogy túl makacs hozzá, hogy kimondja, de nem akarja, hogy elmenj.
- Kimondta, hogy mit akar, Rosie - váltott ellenséges hangnemre. - Nagyon is.
- Kiprovokáltad, hogy ezt mondja.
- Kiprovokáltam, hogy kimondja végre az igazat - ellenkezett Chris. - Nem ugyanaz.
- Akkor sem hagyhatod itt - próbálkozott. - Csak méregből mondta azt, amit, nem gondolta komolyan és ezt te is tudod.
- Miért nem hagyhatom itt? Vele vagytok ti, rendben lesz - vonta meg a vállát.
- Csak menekülni akarsz - nézett a szemébe a lány sértetten.
- Nem vagyok idevaló, ezt te is nagyon jól tudod, jobban, mint a többiek. Viszlát Rosie!
Adott egy búcsúcsókot a feje búbjára, és visszalépett a motorjához, hogy elmenjen.
- Ne csinálj semmi ostobaságot! - szólt utána. A vadász ránézett, elmosolyodott, de ezzel cseppet sem nyugtatta meg sőt, majd felbődült a motor és egyedül hagyta a lányt a sötétben.