Befejezett történet!

2014. január 31., péntek

20. fejezet

Sziasztok!:)

Megérkezett a 20. fejezet is. Most az Eric-Lisa szálat visszük egy kicsit tovább a múltkori Chris után. Remélem, tetszeni fog:)
Jó olvasást!

Puszi:)

20. fejezet


    Lisa ijedten eresztette el a vállát. Tudta, hogy nem kellene így kimutatni az érzéseit, de nem tehetett róla, teljesen letaglózta ez a fordulat. Eric arcát figyelte, miközben próbálta rendezni a saját vonásait. Fájdalom, és bánat keveredett a fiú barna szemeiben. Szívfacsaró fájdalom, ami miatta van, amiatt, ahogy reagált.
– Nem kellett volna elmondanom – suttogta meggyötörten.
– Nem. Én… én csak… – dadogta Lisa.
– Gondolhattam volna, hogy ennyire elborzaszt – rázta a fejét Eric lemondóan.
    Ellépett a lánytól, pár lépéssel arrébb háttal állt meg neki. Tapintható volt a feszültség a szobában. Tökéletesen egyenes háttal állt előtte, fejét oldalra fordította, ajkait vékony vonallá préselte, ádámcsutkája fel-lejárt, amíg gondolkozott, majd ökölbe szorította a kezeit, az ujjai egészen elfehéredtek.
– Nem tehettem mást – suttogta hirtelen, és újra a lány felé fordult. – Nem volt más választásom – a hangja már szinte könyörgő volt. Vágyta, hogy higgyen neki.
    Lisa a tette ellenére szánni kezdte a fiút. Nem mutatott megbánást, csak színtiszta fájdalmat, nem is próbálta leplezni ezt az érzelmet. Csak nézte a lányt, mint aki engedélyre vár. Nem megbocsájtásra, csak engedélyre. Engedélyre, hogy beavathassa a titkába. Egy titokba, amit mélyen eltemetett magába, és most fájdalmas előásni. Egy titokba, ami megváltoztathat mindent, s mindenkit. Egy titokba, amit talán senki sem tud a testvéreken kívül. Eric arca teljesen megváltozott. Még az előbbi gondterheltnél is szívszorítóbb volt, így látni őt, megtörten, meggyötörten, reményvesztetten. Érezte, hogy teljes valójában remeg. Rettegett. Rettegett, attól, amit most megtudhat Ericről. Talán megváltozhat köztük pár dolgot, de egyet érzett, és ez adott erőt feltenni a következő kérdést, azt, hogy az érzésein a fiú iránt semmi sem tud változtatni, egyáltalán semmi.
– Mi történt? – kérdezte Lisa rekedten.
Kiszáradt a szája, benedvesítette az ajkait, de nem sokat segített. Még mindig ijedt nyuszinak érezte magát a fiú előtt állva. Eric lenézett rá, pár pillanatig fürkésző tekintettel vizslatta a lány arcát. Felemelte a kezét, és végig simított rajta, a forró bőre perzselte Lisáét. Az álláig vezette a kezét, majd vissza. Egy kósza tincset, ami a szemébe lógott, igazított a lány füle mögé.
Lisa megragadta a kezét, és a két tenyerébe vette, rázárta az ujjait, majd a fiúra nézett. Próbált a szemébe nézni, de Eric csak a kezeiket nézte. Majd szépen lassan a lányra emelte a tekintetét.
– Nem fogsz meggyűlölni? – kérdezte.
– Soha – suttogta a lány. – Nem tudsz olyat mondani, amiért meggyűlölnélek. 
    Eric mélyet sóhajtott, mielőtt újra megszólalt. Látszott rajta, hogy még mindig nem szívesen teszi, de már elhatározta magát.
– Emlékszel arra, amit meséltem? – kérdezte. – Arra, hogy hogyan vitte el Saiker Christ? Hogy hogyan választott szét minket?
– Igen – bólintott Lisa.
– Nos, az igaz volt – folytatta a fiú. – Az teljesen úgy történt, ahogy meséltem. Aztán újra építettük a házunkat – végig nézett a falakon. Szeretett csillogott a szemében, ahogy a plafonra emelte a tekintetét.
– Ez az? – kérdezte Lisa döbbenten, Eric aprót bólintott, majd folytatta.
– Szinte ugyanolyan, mint a régi volt, csak kicsit kibővítettük azóta. Itt születtem, és itt nőttem fel. Miután apa meghalt Joshék lettek a felelősek értem, így az ő tulajdonuk.
    Hátrább lépett, kihúzta a kezét a lányéból, majd leült a padlóra, Lisa pedig mellé telepedett. A fiút figyelte, de az nem volt hajlandó ránézni.
– Szóval, fél évvel azután, hogy leégett a régi ház, Chris és Saiker visszatért. Miután anya meghalt nem sokat beszéltem az apámmal, már akkor megromlott a kapcsolatunk, amikor engem választott a bátyám helyett. Nem engem kellett volna… tévedett – suttogta meggyötörten. Lisa újra a kezébe fogta a fiúét, de Eric semmit se reagált a gesztusra.
– Az egyik este csak úgy megjelentek a lakásban – folytatta.
    Sötét éjszaka volt, a szél durván csavarta odakint a fákat. A nagy ház ablakai be-berezdültek, a teraszon a szélcsengő ideges dallamot játszott. Valahol a távolban villámok cikáztak végig az égen, fényük besütött a gyerekszobába. Közeledett a vihar.
    A szőke kisfiú eddig az eltűnt bátyja ágyán feküdt, de amikor már dördülés is csatlakozott a viharhoz kiszaladt a szobából. A nappaliban az apja elbóbiskolt a tv előtt. A viharra sem ébredt fel, pedig a hangos csattanások egyre közelebbről jöttek. A kisfiú megtorpant. Az apja fáradt volt és megviselt már hetek óta, ő viszont valami rosszat sejtett. Maga sem tudta, mi lehet, de érezte, hogy nem csak egy egyszerű vihar közeledik.
    Az apjához lépett, hogy felébressze. Megrázta a vállát, és szólongatta. Hirtelen kinyíltak a szemei, és a fiára fókuszált.
– Baj van? – kérdezte.
– Nem tudom – mondta a szőke kisfiú. – Olyan rossz előérzetem van.
– Csak a vihar miatt – nyugtatta az apa. – Nem lesz semmi gond, hamar elvonul, próbálj meg elaludni.
    A kisfiú megfordult, hogy visszainduljon a szobájába, bár egyáltalán nem nyugtatták meg az apja szavai. De egy újabb dörgés után egy fekete emberi alak rajzolódott ki az ablaknál a villám fényénél. Előtte pedig egy fiatal fiú állt. Fekete haja volt, és kék szeme. Kicsit megnőtt ugyan az utolsó találkozásuk óta, de így is felismerte benne a testvérét. 
    Az apa felpattant a kanapéról, a fiát pedig óvatosan az egyik fotel mögé lökte, hogy ott rejtőzzön el.
– Tudod a dolgod Christopher – nézett rá a démon az előtte álló fiúra, aki bólintott, és elővette a kardját. A fekete fegyver élettelen derengésbe vonta a gazdája fiatal vonásait. Gyermek volt még, de kék szemeiben düh szikrázott és fájdalom. Sértett volt, megbántott.
    A másik fiú a fotel mögött reszketett félelmében. A karfa alatt nézte, ahogy a bátyja az apjuk felé közeledik. A felnőtt férfi szemében szomorúság, és csalódottság ült, egy pillanatig habozott, majd ő is kardot rántott.
– Mit tettél a fiammal? – kérdezte vádlón.
– Lehetőséget adtam neki, valamit, amit te sosem, mert nem volt kiválasztott – felelte gúnyosan a démon.
    A kisfiú a fotel mögött jobban szemügyre vette a démont. Ijesztően magas volt, és erős. Nagydarab férfire emlékeztetett, csak éjfekete szeme nem illet az összhangba, elvette az emberségét. Markáns arca volt, erőteljes vonásokkal. Nem volt egy szépség, sőt kifejezetten ijesztő. Barna haja volt, bozontos szemöldöke. Éles mosolya, amivel a bátyjára nézett, sokkal inkább vicsor volt, mint kedves, szeretetteljes gesztus.
    Chris felemelte a kardját, és lecsapott. Az apjuk eleinte csak védekezett, de egyre biztosabb lett benne, hogy a fia meghalt, és ez csak egy szörnyeteg, az ő alakjában. A másik fia jutott eszébe, akit meg kell védenie, akinek már csak ő maradt, és visszatámadott.
    Meglepte az ellenfelét, de az gyorsan reagált, és ügyesen védte ki a döféseket. Olyan mozdulatokat is használt, amiket ő tanított Ericnek. Pedig Chris csak nézhette az edzéseket, sosem vehetett részt bennük. Egy pillanatra megint elbizonytalanodott, a fiú ki is használta ezt, és megsebesítette. Fájdalom nyilallt a jobb karjába, de nem törődött vele.
    Egy erős lökéssel hátra lökte a fiát, aki elterült a padlón, a kardja az öccse foteléhez csúszott. Találkozott a tekintetük. Fájdalmas és ijedt őzike szemekre emlékeztette a szőke kisfiú pillantása. Ericnek könnyek gyűltek a szemébe, próbálta őket visszanyelni, de nem sikerült neki.
– Semmi baj! – suttogta neki hangtalanul, majd gúnyosan elmosolyodott, ahogy az apjára nézett.
Felemelte a kardját, és lecsapni készült. A démon egy szót sem szólt, csak kíváncsian várta a fejleményeket. Ez volt nála mindig is a teszt, ha nem élik túl, nem is lettek volna érdemesek a támogatására.
    De a csapást nem vihette be. A kisebb fiú előugrott a fotel mögül, és elkapta az apjuk csuklóját.
– Ne! – kiáltotta. – Nem teheted.
    Könnyek csorogtak végig az arcán, az ujjai elfehéredtek, olyan erővel szorította az apja karját. Könyörgő szemekkel nézett a férfire, aki egy pillanatra ellágyult, és lentebb eresztette a kardját.
– Eric – suttogta –, ezt te nem értheted, ő már nem a bátyád.
– De igen! – ellenkezett.
– Ez egy szörnyeteg – kiáltotta, és durván ellökte a fiát az útból.
    Felemelte a kardját, lecsapni készült újból, de a mellkasában először tompa, majd egyre erősödő fájdalmat érzett. Lenézett, és egy fekete pengét pillantott meg. A hegye átszúrta a mellkasát, éppen a szíve közepén. Esetlenül megfordult, közben elejtette a kardját, szembenézett a kisebbik fiával. Eric már nem sírt. Ugyan ijedten tágultak ki a pupillái, de nem ejtett könnyeket, csak az apja mellkasából kiálló fegyvert figyelte. Nézte a tettét, és már nem tudott sírni. Hátrább lépett, de az apja megragadta a vállát, és térdre esett előtte.
– Sajnálom – mondta a fiú.
– Fiam… – suttogta, és a szemébe nézett.
    De elhagyta az ereje, és nem tudta befejezni, Ericnek kellett megtartani, lassan lefektette a padlóra, majd lecsukta a szemét. Az ő keze által halt meg az apja.
    Chris még mindig döbbenten feküdt a padlón. A halott apjuk, és az öccse között járt idegesen a pillantása, majd odakúszott Erichez. Ő is megsérült, megsebesítette az apja az összecsapásuk közben. Vérzett a combja, de ezenkívül nem történt semmi komoly baja. Átölelte az öccsét, a kisfiú a vállába fúrta az arcát, és újra sírni kezdet.
    Majd a démonra emelte a tekintetét, aki összeráncolt szemöldökkel a gondolataiba merült, nem is nézett a testvérekre. Észrevette, hogy figyelik, találkozott a pillantása a kék szemekkel, majd megszólalt. – Gyere Christopher! – intett a fiúnak, miután a fejére helyezte a csuklyáját. – Megyünk.

    Eric maga elé bámult, magával ragadták az emlékei. Mintha most is ugyanaz a sebezhető kisfiú lenne, mint akkor volt. Lisa szinte látta maga előtt az egész történetet. Megelevenedett előtte kis Chris és a kis Eric, de még a démont is látta. Különös módon emlékeztette valakire, csak éppen fogalma sem volt róla, hogy kire. Pont úgy, mint az álombéli angyal, aki ismerős volt neki, csak nem tudta honnan. Már-már ijesztő volt ez, de gyorsan elhessegette ezeket a gondolatokat, és a fiút látta újra. Hiszen csak a képzelete játszott vele.
– Igazából fogalmam sincs miért hagyott életben – suttogta Eric. – Arra sem emlékszem, hogy mi történt aztán. A következő emlékem az, amint egy kórházfélében felébredek. Egy kórház nephilimeknek.
    Lisa még mindig fogta a kezét, és most a fiú finoman megszorította azt, de még mindig nem nézett rá, csak előre.
– Két hónapig egy árva szót sem szedtek ki belőlem – folytatta. – Semmit. Brieceék jártak be hozzám csak, hiszen nem maradt senkim, aki megtehette, hogy meglátogat. Ismertem őket, mert apa barátai voltak. Mindig behozta hozzám a fiát, aki állandóan beszélt, egy pillanatra sem fogta be – mondta szinte már nevetve – és Alexet egyáltalán nem zavarta, hogy nem érdekelt. Úgy csinált, mintha normális gyerek lennék, aki játszik, rendesen eszik, és beszél vele – nevetve rázta meg a fejét. – Megkedveltem, de sosem mondhattam neki, ugyanis nem állt szándékomban újra beszélni. Tudtam, ha megszólalok, el kell mondanom, mi történt azon az estén.
– De akkor hogy lehet, hogy most itt vagy? – kérdezte Lisa, egy pillanatra a lányra nézett, és aztán válaszolt.
– Chris valahogy megtudta, mi van velem. Sosem kérdeztem, honnan. Belopódzott a kórterembe az egyik este, nem volt tőle kis teljesítmény – újra elmosolyodott, mint aki szép, idilli emlékekre gondol vissza. – Megkért, hogy újra beszéljek. De azt is elmondta, mit mondjak, hogy ne az igazat, akkor még nem igazán értettem, hogy mi ennek a súlya a bátyámra nézve. Kérdeztem, hogy nem lesz-e baja, de ő csak mosolyogva megrázta a fejét, és én hittem neki. Most pedig már annyi a hazugság, hogy fogalmam sincs, hogyan lábaljak ki belőle.
– És Chris mondott még valamit? – kérdezte Lisa kíváncsian. Eric ránézett megint, és elmosolyodott.
– Egész este maradt – most már neki beszélt, nem csak úgy el mellette, mintha ott se lenne. – Igaz, még az előtt lelépett, hogy jöttek volna hozzám, de maradt, és akkor nekem csak ez számított.
    Lisa szívét melengette a testvérek összetartása, ez olyasféle kapcsolat volt, amit igazán sosem érthetett. Elképzelhetett, de nem érthetett, és nem élhetett meg.
– Rávett, hogy beszéljek. Kicsit nehezen indult be újra, de vele már egész könnyű volt a reggel közeledtével. Először olyan távolinak, másnak tűnt a hangom, mintha nem is én lennék – Lisa érezte, hogy mosolyog, még hozzá óriási boldog mosoly ült ki az arcára. Kicsit dilisnek érezte magát, de cseppet sem zavarta. – Aztán eljött minden este. Pár napra rá már Alexnek is megszólaltam…
– Hagy tippeljek! – mondta Lisa. – Nagyot nézett.
– Sosem felejtem el az arcát – nevetett fel Eric.
– Olyan jó lett volna látni – sóhajtott a lány nevetve.
– Aztán kirohant, és azt kiáltozta, hogy: Megszólalt! Megszólalt! – mesélte tovább a fiú. – De aztán mérges lett rám, mert megszívattam, eleinte csak neki voltam hajlandó beszélni, ha más is bent volt vele, nem mertem, aztán meg nem akartam, vicces volt a pukkadozó képe.
    Lisa csak nevetett, és nevetett. A szomorú történet egészen kedves, és szívmelengető lett a végére. Elképzelni a fiatal fiúkat, ahogy Eric játszik Alexszel, ahogy Chris meglátogatja az öccsét esténként. Erről ugrott be neki, egyszer csak kijött a kórházból, és aztán?
– És aztán mi lett? – kérdezte. – Aztán, hogy kijöttél?
– Miután Alex után, megnyíltam a húgának, Felisznek, majd a szülőknek is, elhoztak. Először hozzájuk, majd hogy én otthon legyek, elköltöztünk ide – magyarázta Eric. – Az utolsó kórházi estémen Chris elbúcsúzott. Azt mondta, látjuk még egymást, de nem tudja megmondani nekem, hogy mikor. Ez újra szomorúvá tett, de közben valahol belül izgatottan vártam, hogy újra lássam a világot, és Alexéket is nagyon megkedveltem.
    Felsóhajtott, és végigsimított Lisa arcán. Megint a szemébe lógott egy kósza tincs, amit a fiú ismét a helyére igazított, a füle mögé.
– Nem is ítélsz el? – kérdezte komolyabban.
– A bátyád választottad, így volt a helyes, azt hiszem – suttogta a lány, bár nem túl magabiztosan. – Én is a testvérem választottam volna, ha lenne. Hiszen ő nem tehet semmiről, ahogy te sem.
    Eric elmosolyodott, és jókedv csillogott a szemeiben. A keze még mindig a lány arcán pihent. Forró volt az érintése, perzselte a bőrét, az összes idegszálával a fiúra figyelt, de a hosszú érintkezéstől kezdet zavarba jönni. Érezte, ahogy pirul a bőre, miközben Eric szemeiről, az ajkaira vándorolt a tekintete, viszont ekkor elmúlt a varázs, mert a fiú megszólalt.
– Meddig bujkálsz még? – kérdezte pimaszul vigyorogva, és az ajtó felé nézett, ahol Alex feje jelent meg.
– Csak nem akartam megzavarni ezt a meghitt pillanatot – nevetett a fiú, és belépett.
    Szürkéskék szemei most is, mint mindig csibészesen fénylettek, és huncut mosoly húzódott az arcán. Barna haja viszonylag jól fésült volt, nem zselézte be. Minden bizonnyal lezuhanyozott, ugyanis kicsit még vizes volt. Lecserélte a véres pólóját, egy szürke felsőt viselt, piros felirattal, ami azt kívánta hirdetni, hogy a viselője még hatvan év múlva is profi lepedőakrobata lesz, alatta pedig két pálcika ember volt félreérthetetlen pózban.
– Látom rosszkor jöttem, Eric már a felsőjét is elvesztette – vigyorgott. – Távozzak?
– Nem kell Alex – fordult felé Lisa –, csak vigasztalódtam Erickel, de most, hogy itt vagy mindjárt más minden.
– Ezt jó hallani, drágaságom. Már megijedtem, hogy lecserélsz – vigyorgott továbbra is 1000 wattos mosollyal, és leült Lisa másik oldalára.
– Hogy vagy? – kérdezte Eric a legjobb barátját.
– Összefoltoztak – rántotta meg a vállát. – Majdcsak megmaradok.
    Alex magára mutatott, majd Lisára, és Ericre nézett, a fiú bólintott. A lány pedig értetlenül kapta a pillantását az egyikről a másikra.
– Nincs több titok – mondta Eric.
– Nincs több titok? – ismételte Alex kérdő hangsúllyal. – Mi van? Mármint teljesen nincs? Mindent tud? Minden mindent? – Eric folyamatosan bólogatott a barátja esztelen kérdéseire válaszolván.
– Amit csak akar, megtudhat – mondta.
– Okééé – válaszolt Alex elgondolkozva. – Nézzük csak… Nem szeretem az avokádót, és a babot. Rém poénos vagyok, és imádnivaló, de ezekre gondolom már rájöttél. Ó, és a legfontosabb nem vagyok egoista – vigyorgott a lányra.
– Hát persze, egy kicsit sem – rázta meg a fejét rosszallóan Lisa.
– Szóval viccet félretéve – folytatta Alex tőle szokatlan komolysággal –, James ittléte nagyon aggaszt.
– Nemcsak téged – sóhajtott Eric, és nyújtózott egyet.
– Nem akarom megsérteni a bátyád önbecsülését a kételkedésemmel, de mit akar csinálni? – kérdezte a másik fiú.
– Nem tudom – válaszolt. – Nem mondta el, én pedig nem látom előre, mit tervez. De James a legrosszabb ami jöhetett, Saiker után igazán már csak ő hiányzott…

2014. január 24., péntek

19. fejezet

Sziasztok:)

Itt a 19. fejezet is végre. Remélem, hogy tetszeni fog:) Ez most tiszta Chris:D
Jó olvasást kívánok!

Puszi:)

19. fejezet 


    – Kérlek ne! – kiáltotta egy kétségbeesett hang a sötétben.
    Vér borított be mindent, az ódon falakat, a régi folyosókat. Minden vörös volt a vértől. Lenézett a kezére, és ijedten hőkölt hátra, a kezei is vérben fürödtek. A fekete ingét is vörös foltok csúfították. Ahogy viszolyogva végignézett magán, a tekintette nem állt meg, végigpásztázta a padlót, és a folyosót. Több fiatal fehér ruhás lány és fekete reverendás pap holtteste feküdt körülötte, de ez a hely nem csak egy sima kolostor volt, az itt lakók nagy része nephilim volt.
     A torkukat elvágták. Pupilláik félelemtől tágultak ki. Szemükből kiveszett a csillogás, az élet szikrája. Vakon bámultak a világra, soha többé nem mozdultak. Ijedten hátrálni kezdet. Ziláltan lélegzett, a falak felerősítve verték vissza a hangját. Szemeit az egyik testről a másikra kapkodta. Nehéz bakancsa minden egyes lépésnél gyomorforgató cuppanó hangot adott ki, ahogy elvált a véres földtől.
    Beleütközött valamibe, elvesztette az egyensúlyát és hátrazuhant. Felüvöltött a látványtól. Az egyik férfi élettelen testén esett át. Szőke haja csatakos volt a vértől, szemei nagyra nyitva, üvegesen néztek el mellette, az arca eltorzult a fájdalomtól. Elvágott torkán még mindig bugyborékolt elő a vér. Nephilim harci öltözetet viselt, a ruhája felé ezüstös, fehér köpenyt vett.
    Pár pillanatig nézte a halott férfit. A látványtól felfordult a gyomra, eluralkodott rajta a hányinger. Feltérdelt, és négykézlábra ereszkedett. Öklendezni kezdet, alig tudta visszanyerni a gyomra felett az irányítást. Fekete hajából csöpögött a vér, az orrát betöltötte a fémes illat. Menekülni akart, de megmozdulni sem tudott, ott kuporgott a földön undorodva, szégyenkezve.
    Egy sikoly hatolt át az éjszakán hirtelen. Vérfagyasztó volt. Egy fiatal nő iszonyatos halálsikolya, majd fuldokolva elhalt. Sikerült visszanyernie a teste fölött az irányítást, felugrott, és a hang irányába kezdet rohanni. Szinte lehetetlen iramra ösztökélte a fáradt testét. Éles kanyarokat vett, minden egyes lépését visszhangozták az öreg falak. Elég volt követnie a holttestek sorát, mindenütt ott voltak, és mindegyikből elszivárgott már az élet.
    Folyosókkal arrébb megtalálta a fiatal nőt. Szintén fehér hálóruhában volt, ő is viselt felette egy fehér köpenyt. Ő is pont olyat, amilyet a nephilimek hordanak, amikor a munkájukat végzik. Kard hullott ki a kezéből, majd csörögve földet ért. Vörös haja csillogott az ablakon át beeső holdfényben, szájából vér bugyogott fel. Alabástrom fehér bőre, még fehérebbé vált, ahogy egyre közelebb került a halálhoz. Egy sötét alak állt előtte, miközben kihúzta a kardját a nőből, az ablakhoz lépett és a fehér ruhás térdre esett. Az utolsó erejével ránézett, zöld smaragd szemei kitágultak, könnyek csillogtak bennük. Szája szétnyílt, mondani akart valamit, de nem jött ki hang a torkán, csak még több vér. Fuldoklott, a saját vérében.
    Odarohant hozzá, és átkarolta, annyira ismerős volt neki, csak nem tudta, hogy honnan. Apró teste rázkódott a fájdalomtól. Felemelte a kezét, végig simított az arcán, mintha azt közölné, hogy semmi baj, megbékélt. Még percekig szenvedett, majd mellkasa még utoljára megemelkedett, majd elhalt a hörgő, fuldokló hang. A fiatal nő arcára nyugalom ült ki, nem fájt neki többé semmi. Remegő kézzel csukta le a szemhéját, így az arca egészen békés lett, mintha aludna.
    A gyilkos még mindig az ablak előtt állt és kifelé bámult az éjszakába. Csak a sötét alakját látta, ahogy felnézett rá. Nem tudta kivenni az arcát, amíg meg nem fordult. Ajkait elégedett vigyorra húzta, ahogy lenézett az előtte térdelő fiúra, aki még mindig szorította a halott nő testét. Kék szemei hideg, kegyetlen dühvel csillogtak. Látszott bennük az élvezet, az élvezet, amit a gyilkolás adott nekik. Fekete haja kócosan állt, kezében egy fekete kard nyugodott. Arcát, és ruháját másvalaki vére szennyezte.
– Te? – suttogta meglepetten.
– Én – nevetett fel ördögien. – Nem menekülhetsz. Előlem nem, ezt te is tudod, én benned élek Christopher – éles kacagás hagyta el a száját. Egészen elsötétült a tekintete, felemelte a kardját, és lecsapott…

٭

    Zihálva ült fel az ágyában. Izzadság gyöngyözött a meztelen mellkasán, és a homlokán, a haja pedig összetapadt. Annyira dobálta magát, hogy összegyűrte az ágyneműt, ami még őrizte Lisa bőrének illatát. Hirtelen valami megmozdult a szobában, mire felkapta a kardját, és felugrott az ágyból.
– Csak nem egy rémálom? – szólították meg a sötétből. Leeresztette a fegyvert, de továbbra is a kezében tartotta. – Hogy is szóltak akkoriban az újság címek? A kolostori mészárlás? Vagy egy 16 éves fiú ámokfutása? Jaj, nem, hiszen sosem jöttek rá, ki volt a gyilkos. Vagy rosszul emlékszem? Egy alkalom, amikor elkésett az öcséd, pedig megmenthette volna a kicsi Rosie szüleit.
– Mit akarsz itt? – kérdezte cseppet sem kedvesen, de a démont csak mulattatta az indulatossága, egyáltalán nem bőszítette fel a fiú udvariatlansága.
– Visszakapni a régi emberemet – a hold fénye pont úgy sütött be, hogy Chris nem láthatta Saikert, szépen megbújt a sötétben.
– Megváltoztam – suttogta.
– Mérhetetlen sajnálatomra. Tudod, mennyire lelomboz ez a változás – jegyezte meg sajnálkozva a démon. – Jobban kedveltem azt a féktelen, dühös, bosszúra szomjazó énedet. bár a mostani minden bizonnyal többrétű, de a másik mégis jobban szórakoztatott.
– Nem fogod visszakapni – szűrte a fogai között a fiú.
– Majd meglátjuk.
– Bármilyen álmot küldhetsz rám, nem fogok újra ártatlanokat gyilkolni – emelte fel a hangját újra Chris. – Ezt a munkámat befejezem, és elmegyek, nem látsz többet.
– Nehogy azt reméld, hogy szükségem lesz ilyen olcsó trükkökre – suttogta baljóslatúan, majd hirtelen összecsapta a tenyerét, és azt mondta: – Ó, magadtól is kísért ez az álom, nem kellek hozzá. Én csak érdekesebbé tettem. Ne mond, hogy nem élvezted, ahogy újra láttad a régi önmagad – lépett ki a fényre Saiker. – Ahogy újra láttad a fiút, aki élvezte az életet. Nem érdekelték a többiek, csak a saját maga feje után ment, akitől rettegtek. Én tettelek azzá, aki vagy. Tartozol nekem, sosem foglak elereszteni, ahhoz meg kell ölnöd.
– Talán annak is eljön az ideje – suttogta dühösen. Erősebben markolta a kardot, összeszűkült szemekkel figyelte a démon minden egyes mozdulatát. Saiker pedig felnevetett, mulattatta a fiú viselkedése.
– Csak azt ne feledd, hogy penge élen táncolsz. Nem sok kell hozzá, hogy elhagyd magad, bármelyik pillanatban robbanhatsz. Már várom a percet, amikor ez megtörténik – húzódott gunyoros mosolyra a szája.
    Újra leengedte a kardot, rájött, hogy egy ördögi kör rabja. Saiker mindenképpen győzni fog, ha megöli, nem tud majd leállni, őrjöngő gyilkos énjét, amúgy is vékony fal választja el a kitöréstől. Kitudja, talán rosszabbat szabadítana a világra, mint az a démon, aki most előtte áll. Ha pedig behódol, és megteszi, amit kér…
– Ott van James, ő nem elég bosszúszomjas neked? – kérdezte a fiú.
– Ó, James – gondolkozott el a démon. – Igen, ő egy érdekes figura. Igaz, ami igaz, jelenleg rá lehetek a legbüszkébb, de mindig te voltál a kedvencem. Benned és az öcsédben van valami, ami megfogott. Nem tudom mi, de tény, hogy mások vagytok, mint a többiek. Gondolkodtál már azon, mi lenne, ha akkor az apád másként dönt?
    Chris elfordult, kinézet az ablakon, pont úgy, mint az álmában, csak éppen most nehéz, és fájdalmas gondolatok kavarogtak a fejében. Többször belegondolt már abba, mi lenne, ha minden fordítva sül el, és mindig ugyanarra jutott…
– Vajon az öcsédnek lenne ekkora lelki ereje? Vissza tudná magát így fogni? Kötve hiszem – suttogta hidegen a démon.
– Miért mondod el ezt nekem? – kérdezte Chris továbbra is az ablakon át kifele bámulva, bár nem figyelt arra, hogy mi is van a túl oldalt. – Mit vársz tőlem?
– Csak a véleményed érdekelt – válaszolt Saiker elégedetten vigyorogva. – Na, essünk túl rajta – sóhajtott fel.
    Elvette a fiútól a kardot, majd megvágta a kezét, és kinyújtotta felé. Chris elhúzta a száját, ahogy a vérszag megcsapta az orrát, de nem mozdult, továbbra sem vette le a szemét az ablakról. Saiker vére végig folyt az ujjain, és lecsöpögött a padlóra, ahol kiégetett egy kisebb részt.
– Nos? Iszol, vagy ilyen gyenge maradsz az elkövetkező napokban? Így nem veszem sok hasznod – már leeresztette a karját, készült elmenni, amikor Chris utána szólt.
– Várj! – megfordult, és szembenézett a démonnal.
– Meggondoltad magad? – kérdezte negédesen.
– Meg – egyezett bele a fiú keserűen, bár egy része hevesen tiltakozott ez ellen, de nem figyelt rá. – Meg kell tennem.
– Bölcs döntés – mosolyodott el elégedetten.
– De kérek cserébe valamit
– Hallgatlak – bólintott kíváncsian Saiker.
– Hagyd békén Ericet – a démon elgondolkozva nézett a fiúra, a szájára tette a mutató ujját, és többször megveregette azt.
– Ez egy kicsit túl nagy kérés, nem gondolod? – lépett felé a démon, majd újra megvágta magát, mert időközben a régi seb begyógyult, és Chris felé nyújtotta a karját.
    A fiú visszakozott pár pillanatig, majd odalépett, és inni kezdet. Rögtön megérezte a szájában a vér rémes ízét, legszívesebben kiköpte volna, de nem tehette, szüksége volt az erejére. A jól ismert égető fájdalom mellé, most valami kellemes érzés is társult, ami arra ösztökélte, hogy igyon még. Egyre erősebben szorította a démon karját, és csak szívta, szívta a vérét, mint egy vámpír. Abba akarta hagyni, de a teste nem engedelmeskedett a tudatának.
– Nyugodtan! – simította végig a haját Saiker. Hangjában büszkeség és nyugalom csengett. – Amennyire csak szükséged van, fiam. Amennyi csak kell.
    A torkát egyszerre égette, és hűtötte a vér, kellemes fájdalom járta át a testét. A tudata tudta, hogy nem ihat határtalanul, mert a túl sok megmérgezi, de mégse tudott megálljt parancsolni magának.
– Neked lehet – válaszolt a gondolataira a démon. – Téged nem tud megölni.
    Chris nem értette, hogy mit akart ezzel mondani, de most nem is tudott ezzel foglalkozni. Végül percek múltán, visszanyerte az uralmat a teste fölött. Gondolt rá, hogy nem saját magától sikerült, Saiker talán segített neki. Nem hitte, hogy van ekkora a lelki ereje.
    Egészen a szoba másik végébe hátrált, amíg a háta falat nem ért. Az iszonytató fejfájása máris elmúlt, sokkal jobban érezte magát. Érezte, ahogy visszaszáll az ereje, ami az első ivás alkalmával eltűnt. Egészségesebbnek érezte magát, nem volt fáradt, és gyenge.
    Letörölte a szájáról a vért. Még mindig kapart kicsit a torka, de nem zavarta. Saiker ugyanott állt továbbra, és figyelte a fiút. Nem akart újra függővé válni, pedig, ha így folytatja, hamar mégis az lesz. Jól tudta, hogy a démonnak kapóra jönne, ha visszaesne. Mindent megtenne érte, nem lennének kétségei, és még ha lennének is, akkor se érdekelné, mert sokkal jobban függne a vérétől. Olyan lenne, mint egy drogos, azt pedig nem akarta.
    Nem akart újra, olyan megfékezhetetlen őrülté válni, mint a 16 éves önmaga. Rettegett tőle, hogy újra elemészti a düh, és csak a gyilkolásban szerez majd örömet. Emlékezett rá, hogy milyen nehéz volt, olyanná válnia, mint amilyen most, milyen nehéz volt megfékeznie a vérszomját. Fájdalom és kín maradt csak utána. Ericnek köszönheti egyedül, hogy vissza tudja magát fogni. De meddig képes még kordában tartani a benne lévő állatott?
– Reménykedem benne, hogy nem sokáig – jegyezte meg Saiker.
    Most döbbent rá, hogy a démon az összes gondolatát hallotta, s amíg a vére az ő ereiben is csörgedezik, ez nem is lesz másként, ha a közelében van. Hogy lehetett ennyire figyelmetlen?
– Az öcsédet én nem fogom belekeverni, de ha az utamba áll, eltakarítom onnan. Most pedig megyek, ha nem bánod Christopher. Sok a dolgom – mondta a démon, és el is tűnt a szobából.
    Chris leroskadt az ágyára, a kezébe temette az arcát, és így maradt pár percig. Mindig is tudta, hogy nem egyszerű az élete, de egyre, csak egyre bonyolultabb lesz. Fáradtan sóhajtva hátradőlt, és a plafonra emelte a tekintetét. Hiányoztak neki a felfestett csillagok a gyerekszobájából, még Eric idegesítő forgolódása, és morgolódása is, ha túl melege volt az éjszaka. Elmosolyodott, ahogy az öccse kócos, sértődött ábrázata az eszébe jutott, amikor mérges volt rá, mert valami nem úgy történt, ahogy eltervezte.
    Mostanában egyre többet emlékezett vissza az elveszett gyermekkorukra. Sokszor fájdalmas volt, de valahol belül érezte, hogy ezek az emlékek adnak neki erőt a folytatáshoz. Megrázta a fejét, felállt, és bement a fürdőbe. Felkattintotta a villanyt, majd a tükörhöz lépett.
Határozottan jobban nézett ki, nem volt már olyan beteges az ábrázata. Az arca már nem volt beesett, bőre is jobb színt kapott, a szemei se alatt sem látott karikákat. Ráfért már egy borotválkozás, de ezenkívül jól nézett ki. Csak egy valami aggasztotta. A szemei… vadabbak, sötétebbek lettek, egy árnyalatnyival csak, de sötétebbek. Egy darabig farkasszemet nézett saját magával. Még sosem ivott egyszerre ennyit, úgy tűnik, ez lett a következménye. Nem tudta sokáig elviselni a látványt, lekapcsolta a villanyt, és vissza kiment a szobájába. Sötétben felöltözött, majd elment. 

2014. január 18., szombat

18. fejezet

Sziasztok!:)
Meghoztam a 18. fejezetet. Remélem, hogy tetszeni fog. 
További kellemes hétvégét és Jó olvasást!:D 

Puszi:)

 18. fejezet

    Miután Eric is elment, csak ketten maradtak Rosieval. Bementek a nappaliba, és leültek a kanapéra.
– Nem vagy éhes, vagy szomjas? – kérdezte udvariasan.
– Egy pohár víz jól esne. Köszönöm – válaszolt Lisa. A vörös lány rámosolygott, majd kiment a konyhába a vízért. Hamar visszatért, a kezébe nyomta a poharat, hálásan biccentett, és Rosie pedig leült vele szemben, megvárta még ivott pár kortyot, csak utána szólalt meg.
– Miért mentél el? – kérdezte.
– Beszélnem kellett Chrisszel – mondta halkan.
– Miért pont vele? Tud valami fontosat? – Rosie felhúzta a térdeit, és kíváncsian nézett rá.
– Sok mindent tud. Tudom, de nem hajlandó semmit se mondani – sóhajtott fáradtan. – Csak egy puklival a tarkómon lettem gazdagabb.
– Hogy sérültél meg?
– Jamestől kaptam ajándékba – felelte, kicsit megkerülve a pontos válaszadást.
– Ő már csak ilyen – rántotta meg a vállát a lány. – Azért legközelebb inkább szólj Ericnek, ha a bátyával akarsz beszélni. Könnyebben el tudja intézni.
– Nem akarlak titeket még nagyobb veszélybe sodorni, így is túl nagy kockázatot vállaltatok miattam  – a másik lány reakcióját figyelte, de az csak felnevetett és megrázta a fejét.
– Hidd el, ha benne akarunk lenni, nem tehetsz semmit se ellene, hogy megakadályozd – mondta Rosie. – Makacsok vagyunk.
– Meglehet – suttogta Lisa. Chris kérése jutott eszébe, hirtelen gombóc nőtt a torkába, a gyomra pedig összeszűkült.
    Rosie előre-hátra billegni kezdet. Hosszú, vörös haján megcsillant az ablakon át besütő fény, annyira fiatal volt még, és apró. Egyszerűen borzasztó volt belegondolni, hogy ez a pöttöm lány, olyan fiúkkal áll ki nap, mint nap, mint Chris vagy James. Hogy engedhetik, hogy ilyen veszélynek tegye ki magát?
    Nem szóltak többet. Mindketten tudták, hogy a másiknak lenne egy csomó kérdése, mégse tették fel, csak ültek a szobában és várták a többieket.
    A feszült csendet végül megzavarta az ajtó nyitódása. Rosie rögvest felugrott, és rohant az érkezők elé, Lisa pedig követte. Csak Felisz, és Alex volt, a fiúnak elszakadt a felsője, és átáztatta a vére, de úgy tűnt nincs komolyabb baja.
– Megsérültél? – kérdezte Rosie. – Gyere, ellátlak – ragadta meg a kezét.
– Jól vagyok – makacskodott Alex, és kirángatta a kezét a szorításból.
– Hol van Eric? – szólalt meg Lisa. – Nem talált meg titeket?
– De, megtalált. A bátyjával van, nem lesz baja – válaszolt Felisz. – Neki köszönhető, hogy ez az agyatlan még mindig él – vágta fejbe a saját bátyját.
– Te beszélsz? – emelte fel a hangját sértetten a fiú. – Nekem meg az köszönhető, hogy te élsz.
    Felisz mérgesen megrázta a fejét, majd felrángatta a bátyját az emeletre. Még odafenn is veszekedtek, lehallatszottak a hangok, de nem lehetett érteni egy szót sem. Lisa fel-alá kezdet járkálni a szobában. Nem sokára kinyílt újra az ajtó, és megjelent Eric.
    Újból odarohant mind a két lány. Eric fáradtnak tűnt, de nem látszott rajta semmiféle komolyabb sérülés, csak kicsit poros volt a ruhája, mintha elesett volna. Elgondolkodva lépett be, nem is vette észre őket, csak amikor Rosie megragadta.
– Jól vagy? – kérdezte idegesen a lány.
– Hmm? – nézett rá felébredve a kábulatból. – Ja! Igen, semmi bajom – azzal elintézte a dolgot, és lement az edző terembe.
    A két lány egymásra nézett. Rosien látszott, hogy nem tudja hova tenni a bátyja viselkedését. Lisa utána indult, de a másik lány elkapta a kezét, mire értetlenül emelte rá a tekintetét.
– Adj neki egy kis időt – mondta Rosie. – Ilyenkor hagyni kell.
    Végül mindketten felmentek megnézni, mi van a testvérekkel. Felisz és Alex mindent elmeséltek a történtekről, amit tudtak. Hogy hogyan állt ki Eric Jamesszel, és hogyan lépett közbe Chris. Amikor újra lementek, még mindig nem jött vissza a fiú az edző teremből. Lisa már kezdett aggódni, de a többiek szerint ez normális volt Eric részéről, akár órákra el tudott vonulni, ha bántotta, aggasztotta valami, és ilyenkor nem volt tanácsos zargatni.
    De már jó ideje nem látta a fiút, így inkább lement utána, mikor leért a csigalépcsőn, tompa puffanásokat hallott. Hirtelen nem tudta hová tenni a hangokat, nem tudott rájönni, mi lehet. Óvatosan kinyitotta az ajtót, és belesett.
    Eric farmerben, és atlétában egy bokszzsákot ütött. Lisának átfutott az agyán, hogy nem lenne a zsák helyében, de még azééban sem, akire gondolt közben. Minden egyes csapástól megremegett a zsák. A tompa puffanások gyors ütemben követték egymást, elképesztő gyorsasággal és erővel méregből ütött.
    A fiú izmai megfeszültek minden egyes ütésnél, profi, begyakorlott technikát használt. Az izzadság már folyt róla, a haja összetapadt, az atlétája egészen átázott. Oldalt állt a lánynak. Lisa nem tudta levenni a szemét a dolgozó izmokról, a dühtől szikrázó szemekről, és arról a fagyos, gonosz mosolyról, ami az arcán játszott. Teljesen belefeledkezett a látványba, elbűvölten nézte, mennyire tökéletes.
    Végül hosszú percek után megrázta a fejét, hogy felébredjen a kábulatból, és erővel elszakította a tekintetét róla. Körbenézett a teremben, hogy elterelje kissé a gondolatait. Eddig észre sem vette, mennyire óriási. Volt ott minden, konditermi rész, bordásfal, különböző fegyverek voltak a falakra függesztve, és ott volt a bokszzsák, amit Eric ütött. Az inge nem messze tőle a földön feküdt, mellette pedig egy törülköző, és egy üveg víz.
– Meddig püfölöd még, amíg komolyabb bajod nem lesz tőle? – szólalt meg végre.
– Értek hozzá – válaszolt két ütés között.
– Ó, értem. Akkor csak addig, amíg minden rendbe nem jön magától – jegyezte meg epésen Lisa.
    Eric keze ütés közben megállt a levegőben, majd leeresztette. Odalépett a törülközőhöz, és megtörülte az arcát, majd felvette az üveget, és ivott. Levette az atlétát, és ledobta az inge mellé, hogy nagyjából letörölje magáról az izzadságot. Lisa lélegzette elállt egy pillanatra. A fiú felé fordult, és elé lépett.
– Mit akarsz tőlem? – kérdezte lihegve.
– Beszélni – Lisa próbált csak az arcára fókuszálni, nem engedhette magának, hogy eltereljék a figyelmét a tökéletes izmok, és a kockás has.
– Feliszék már biztos elmondtak mindent – rántotta meg a vállát, és vissza akart fordulni a zsákhoz, de a lány megragadta a karját.
– Van, amit nem tudnak, nem igaz? – vonta fel a szemöldökét gyanakvóan. Az érintkező bőrüktől elektromosság cikázott végig a testén, és még jobban felszökött a pulzusa, a szíve úgy dörömbölt, hogy az már szinte fájdalmat okozott. Ha így folytatja el is ájul, futott végig Lisa agyán a gondolat, és egy kardiológust is fel majd keresnie.
– Mit akarsz tudni? Hogy Chrisszel beszéltem-e? Igen. Hogy miről? Nem a te dolgod – emelte fel a hangját, kicsit jobban a kelleténél.
– Igen? Mint ahogy ahhoz sincs jogom, hogy tudjam, június 15-én meg fogok halni? – kérdezte a lány. Nem kiabált, csak nyugodtan feltette a kérdést.
– Ki mondta el? – kérdezte Eric halkan, és mérgesen. – Felisz volt?
– Nem, nem mondta el senki, hallottam – jelentette ki Lisa és dacosan a fiú szemébe nézett.
– Hallgatóztál – ismerte fel Eric. A hajába túrt, és az égre nézett. – És most mit akarsz? Mentegetőzzek? Kérjek bocsánatot? Mert nem fogok.
– Nem is kell. Nem várom el – válaszolt a lány. – Csak mondd el, miért vagy ilyen ideges?
– Mert nincs jobb dolgom – gúnyolódott.
– Eric! – szólt rá Lisa.
– Miért érdekel ennyire? – lépett még közelebb hozzá a fiú, a lány homlokának döntötte az övét, és lenézett rá.
– Mert segíteni szeretnék – suttogta. – Törődöm veled.
– Nem tudsz segíteni – rázta meg a fejét.
– Hátha – nógatta.
    Eric pár percig csak nézte, nem szólt semmit csak az arcát fürkészte, Lisa ugyanígy tett. Nem tudta, mi legyen a következő lépés, de végül a fiú megszólalt.
– Mert minden kicsúszik a kezeim közül – válaszolt halkan Eric. – Fogalmam sincs, mit tegyek. Hogyan mentselek meg. Hogy mi legyen a bátyámmal, és hogyan ne sodorjam veszélybe a többieket, ezért vagyok ideges.
– Megoldjuk. Rám is számíthatsz, és Chris is rendben lesz, és hagyd, hogy Rosiet idézzem: "Hidd el, ha benne akarunk lenni, nem tehetsz semmit se ellene, hogy megakadályozd" – nevetett fel Lisa, és a fiú is vele.
– Igen, ő már csak ilyen – végre úgy tűnt feloldódott az idegessége, és őszinte volt az a mosoly.
    Egymás szemébe néztek, Lisa úgy érezte megfordult vele a világ, ahogy a gyönyörű barna tekintet összefonódott az övével. Fájdalom, és melegség egyszerre járta át. Közelebb akart húzódni a fiúhoz, hozzáérni, megölelni, megcsókolni, de nem tehette. Visszaemlékezett a múltkorira, arra hogy mi történt. Nem akarta, hogy újra megtörténjen, nem akarta újra úgy érezni magát, mint egy áruló. Nem akart szégyenkezni az érzései miatt, főleg úgy nem, hogy nem tudta, mi szégyellni való van benne. Nem tudta, de érezte, hogy rossz, amit érez.
– Eric – szólította meg a lány pár percnyi csend után, és lehajtotta a fejét.
– Tessék? – ejtette ki a szót a fiú lágyan.
– James mondott valamit, amit nem akarok elhinni, de meg kell kérdeznem – még mindig a fiú sportcipőjét figyelte. Nem akart a szemébe nézni. Több okból is, de most legfőképp a szeméből könnyen kiolvasható kétely miatt.
– Mit mondott? – kérdezte még mindig kedvesen.
– Hogy nem olyan vagy, mint amilyennek megismertelek – most már felnézett, de csak egy röpke pillanatra. – Hogy tettél olyanokat, amire nem vagy büszke… hogy hazudtál nekem – az utolsót James nem mondta ugyan, de Lisa úgy érezte ez igaz, talán mind közül a legigazabb.
    Eric hátrább lépett. Megszűnt a köztük lévő bizalmas hangulat, hirtelen újra rideg lett, és komor, ismét távolságtartóvá vált. Eltűnt a megértés a szeméből, az együttérzés, az öröm. Szomorúság, szégyen, és düh keveredett már benne, ijesztő volt a változás. Kezdte bánni, hogy rákérdezett, talán jobb lett volna hagyni a dolgokat, ami megtörtént, már úgyis megtörtént, nem visszafordítható. Úgy tűnt, nem is akaródzik válaszolni. Már Lisa kezdte feladni a reményt, hogy most választ fog kapni minden kérdésére, de a fiú meglepte, és megszólalt.
– Igazat mondott – suttogta. – Már nem is igen tudom, mi az igazság, annyiszor adtam elő a mesét – nevetett fel keserűen. – Emlékszel arra, amit meséltem, Chrisről, rólam, és hogy hogyan váltunk el gyerekként?
    Lisa lassan bólintott, és a fiú vállára tette a kezét. Eric nem nézett rá, csak előre emlékekbe merülten.
– Nem akarja megkeseríteni az életem, azt csak azért találtuk ki, hogy a Tanács megbékéljen velem. Öt éves voltam, amikor megígérte, hogy mindig megvéd, és azóta is tartja a szavát – halkan mesélt, Lisa pedig nem akarta megakasztani, nehogy újra begubóddzon.
    Elmesélte azt az éjszakát, amikor Chris megtette ezt az ígéretet. Akkor váltak igazán jó testvérekké, akik mindent megtennének egymásért. A lány azt hitte, meglepetést fog okozni neki a történet, de egyáltalán nem. Valahol mindig is tudta, hogy van egy ilyen fogadalom a testvérek között. Mindig érezte azt a különös kapcsot, ami összekötötte őket.
– Egy csomó bajból húzott ki, mindig segített, most nekem is kell neki. Nem hagyhatom, hogy baja legyen. Gyilkolt, nem is egyszer, de én sokkal rosszabb vagyok nála. Főleg, hogy hagytam, hogy magára vállalja a tettem – suttogta a fiú.
– Mi tettél? – kérdezte, miközben közelebb húzódott.
– Én… – bizonytalankodott. Lisára nézett, és úgy mondta ki – megöltem az apámat.

2014. január 10., péntek

17. fejezet

Sziasztok! :)

Meghoztam a folytatást, jó olvasást hozzá:) Remélem, tetszeni fog. Aki még nem szavazott, hajrá, kíváncsi vagyok, ki/kik lesznek a befutók. :D
Ezt a fejezetet szeretném ajánlani két embernek, ők ketten szerintem a blogos világ legjobb barátnői, nagyon összetartanak, és én is nagyon megkedveltem őket. Nagyszerű írók, lenyűgöző képzelőerővel és kitartással. Nagyon köszönök mindent Lora és Fanni:) Nektek ajánlom ezt a fejezetet:) ♥♥
Jó olvasást!:)

Puszi:)

17. fejezet

Felisz már végigjárta az egész iskolát. Mindenkit megkérdezett, hogy látták-e ma Lisát, de senki sem. Egy lányokból álló csapat érdeklődött, hogy miért keresi, de ők sem tudtak mondani semmi használhatót.
    Éppen a házukhoz tartott, hogy otthon is megnézze, hátha hazament, bár maga sem hitte, hogy ott lehet, legalábbis így sejtette. Ismerte Felisz gondolkodás módját, jobban, mint bárki más. Megszállottan kutatott utána, azóta, hogy megtudta, mi is valójában.
    Most is követte, amint eljött a búvóhelyről, Felisz nyomába szegődött. Csak távolról figyelte, mert tudta, ha túl közel merészkedik, észreveszi. Ahogy az iskolában kérdezősködött kapott pár mindent elmondó pillantást a fiúktól, és pár irigyet a lányoktól. A lábai most is alig érintették a földet, egy balett táncost megszégyenítő kecsességgel lépkedett.
    Egy egyszerű farmer, és egy bő Superman-es póló volt rajta. Még mindig ilyen fiús ruhákat hordott, pedig már nem volt kislány, aki mindig összekeni magát játék közben, aki mindig tiszta sár, és kosz, és rosszabb mint három fiú együttvéve. A szomszédjukban lakott, mindig is gyerekes rajongással csodálta Feliszt. Minden nap együtt játszottak, mindenfélét csináltak, aztán esténkét mindig koszosan, sárosan estek haza, aztán jött Saiker, és elvitte magával. Kiképezte, a lehető legszörnyűbb dolgokra kényszeríttette, megváltoztatta, szörnyet csinált belőle. Olyanná tette, aki sosem akart lenni, és most mégis, gyilkos volt, még hozzá a lehető legrosszabb fajtából, abból, amelyik élvezettel követi el a tettét. Aztán egy év múlva haza vitte, hogy ölje meg a családját, és akkor tudta meg… Megtudta, hogy micsoda Felisz, és, hogy miatta lett az ami. Saiker olyan gyerekeket rabolt el, akik közel álltak egy nephilimhez. A barátságuk miatt történt minden.
    A gyermekkori emlékektől ökölbe szorult a keze, feléledt benne a régi sérelem. Fájdalmas volt emlékezni. Ellentétben Chrisszel, ő bosszút akart. Meg akart fizetni Felisznek, bár tudta, hogy a lány nem tehetett róla, de őt volt a legkönnyebb büntetni. Gyűlölte, amiért nem volt vele őszinte. A fáról, ami eddig búvóhelyet nyújtott a számára, most leugrott, és két lépéssel a lány mögött ért földet.
– Lám, lám, kit látnak szemeim – villantott fel egy sötét mosolyt. Felisz azonnal megfordult. Szürkéskék szemeiben ijedtség tükröződött, ahogy találkozott a pillantásuk.
– James – suttogta. Felöltötte a magabiztosság álarcát, és azon át nézett aztán a fiú szemeibe. – Miért vagy a városban?
– Van egy kis dolgom itt. Semmi különös – rántotta meg a vállát, és neki dőlt a fának, amiről leugrott.
– Meg akarsz ölni? – kérdezte tárgyilagosan. Szinte tökéletes volt az álarc, csak a szemei árulták el mennyire fél, mégis valahogy boldog is volt.
– Még nem döntöttem, angyalom – elrúgta magát a fától, és a lány elé lépett.
– Saiker miatt vagy itt? – kérdezte.
    James jobbra döntötte a fejét, és úgy vizsgálgatta a lányt. Újra megnézte magának. Régen találkoztak már szemtől szembe. Magasabb lett az utóbbi időben, és nőiesebb, talán még erősebb is. Végigsimított az arcán, de Felisz hátrább lépett, mire a fiú elmosolyodott.
– Igen – válaszolt a kérdésre kissé késve.
– Sajnálom, hogy belekevertelek ebbe az életbe – kezdte a lány. – Ha tudtam volna…
– Fogd be! – kiáltott rá, Felisz összerezzent a heves kirohanástól, de más jelét nem adta félelemnek. – Ismerem ezt a szöveget. Lehet, hogy Chrisnél bejön, de nálam nem. Én más vagyok – ellépett a lánytól, és elővette a kardját. – És tudod mit? – nézett rá felhúzott szemöldökkel. – Élvezem – nevetett fel.
– Ne mondj ilyet – kérte. – Nem akarok veled harcolni.
– Pedig nincs más választásod – felemelte a kardot, és neki rontott. Felisz lehunyta a szemét, és nem mozdult, várta csapást. Csak hogy James egyáltalán nem enyhült meg attól, hogy a lány inkább meghal, minthogy megvívjon vele, lesújtott, de egy angyalkard kivédte.
 – Én szívesen harcolok veled, seggfej – vigyorgott Alex.
– Alex ne – kiáltotta Felisz.
– Nekem aztán, ha meg akarsz halni – rántotta meg a vállát, és ismét lecsapott.
    A fiú kivédte ugyan, de hátratántorodott az ütés erejétől. Felé döfött, de James játszva elugrott a fehér penge útjából, még kétszer félre lökte a kardpengét, majd megsebezte az ellenfele mellkasát.
– Ez nevetséges – mondta James, és leeresztette a kardot. – Gyakorolj még, aztán folytatjuk.
– Ne merj így elmenni! – kiáltott után a másik a tehetetlenségétől dühösen. – Inkább meghalok, de magammal viszlek.
– Alex, Alex, Alex – rázta a fejét, és visszalépett hozzá. – Tudod, hogy nem tudsz legyőzni. Még senkivel se találkoztam, aki meg tudta tenni, minden próbálkozó halott.
– Én is megpróbálnám – jött a háta mögül egy hang. James megpördült, és a fiúra nézett.
– Eric – mondta ki a nevét, olyan örömmel, mintha ajándékot kapott volna. – Ez kedves, de a bátyád nem hiszem, hogy örülne, ha bajod esne.
    Eric nyitotta a száját, hogy válaszoljon., de ő nem láthatta, hogy a testvére közeledik Vickkel az oldalán. Észrevette, hogy mind a hárman elnéznek mellette, így megfordult, Chris elé ért, és elmosolyodott. Kicsit nagy lett a tumultus a néptelen utcán hirtelen.
– Patthelyzet – ironizált Alex.
– Én megnézném, hogy ki az erősebb – morfondírozott Chris, miközben az állát vakargatta. Borostája sercegett az ujjai alatt, ráfért volna már egy borotválkozás. Kék szemeiben furcsa fény csillant, beteges külseje ellenére, elképesztően nézett ki.
– Tényleg? – kérdezte döbbenten Felisz.
– És ha nem fog tetszeni az eredmény? – kérdezte James.
– Eric dönt, ha harcolni akar, hát tessék – rántotta meg a vállát Chris.
– Itt az utcán? – szólt közbe újra Felisz reménykedve. – Bárki megláthat. Eric – fordult a szőke fiú felé –, legalább neked legyen eszed. Nem veszélyeztethetsz ártatlanokat, ha valaki meglát annak súlyos következményei lehetnek.
– Meddig megy? – nézett Jamesre, mit sem törődve a karját markolászó lánnyal.
– Halálig – mosolyodott el amaz. Chris egy pillanatra láthatólag megfeszült, de hamar rendezte a vonásait.
– Tényleg nem kellene ezt – lépett Eric mellé Alex is.
– Menjetek haza. Majd megyek – vette elő a kardot.
– Nem hagyunk itt – suttogta Felisz. – Kérlek, ne tedd ezt – de Eric ellépett mellőle, és James felé indult.
– Ó, szóval komolyan gondolod, Szépfiú – vigyorgott elégedetten. – Azt hittem, előbb a bátyáddal kell végeznem, ha meg akarlak ölni. De végül is mindegy a sorrend, nem igaz?
– Én azért nem tennék elhamarkodott megjegyzéseket a helyedben – szólt közbe Chris. – Őt se győzte még le senki.
– Csak te – tette hozzá Eric.
– Jaj, ne ámíts már! – háborodott fel James. – Mindenki tudja, hogy ti csak játszadoztok egymással. Sajnos, sosem gondoljátok komolyan, pedig mindkettőtök élete könnyebb lenne, ha nem ábrándoznátok állandóan a régi szép időkön – vigyorodott el lenézően. – Szánalmasak vagytok mindketten.
– Na, kezdjétek már – sóhajtott Chris, és nekidőlt annak a fának, aminek nem régen James is.
    A nephilimvadász megemelte a kardot, és lecsapott, de már csak a fiú hűlt helyén szelte a levegőt. Eric két méterrel arrébb állt addigra. A kardja ezüstösen csillogott a napfényben, ahogy megforgatta, és védekező pózba állt.
– Mi lesz, ha nem nyer? – suttogta a kérdést Vick Chris fülébe.
– Azt nem engedem – válaszolt le sem véve a szemét a két párbajozóról.
    Szakértőként elemezte a mozdulataikat. Mindkettő profi volt, efelől semmi kétsége sem volt. Talán, de csak talán kiegyenlítettek voltak az erőviszonyok, ami nem jelentett jót. Abban bízott, hogy Eric lesz az ügyesebb, de egyik sem talált a másikon fogást.
    És akkor Eric elesett, James kigáncsolta. A kardja kiesett a kezéből, méterekre repült tőle. James gúnyos vigyorral a képen mellélépett, és felemelte a kardját, hogy bevigye a végső csapást. Chris már ellökte magát a fától, a keze a kardján volt, de az öccse odébb gurult a lecsapni készülő kard elől. Felkapta a sajátját, és a következőt, már állva védte ki.
– Állítsd le! – lépett elé Felisz. – Megölik egymást.
– Majd meglátjuk – rántotta meg a vállát.
– Nem teheted ezt. Csak te tudod őket megállítani – csattant fel a lány haragosan. Chris hirtelen megragadta a vállát, és megrázta.
– És mond csak, melyiket félted annyira Felicity? – sziszegte.
– Én… – Felisz arcára gyötrődés ült ki, bánattal keveredve. Egy pár pillanatig farkasszemet néztek egymással. – Eric mintha a bátyám lenne – suttogta lassan, mélyen a fiú szemébe nézve.
– Elég – kiáltott Chris. De a két fiú továbbra is küzdött. – Mondom elég volt – kiáltott újra. Közéjük ugrott, és kivédte a fekete fiú felé döfő kardját, majd hátralökte a betonra. James dühtől szikrázó szemmel, Eric meglepetten nézett a bátyjára.
– Vége – mondta ridegen.
– Azt mondtad, az öcséd döntése – tápászkodott fel James.
– Azt mondtam, ha harcolni akar, harcolhat. Harcolt nem igaz? – tette az ártatlant.
– Chris – mérgelődött Eric –, engedj harcolni.
– Most mi lesz? – kérdezte James.
– Most? Elmész, és tovább ábrándozol azon, hogy hogyan ölnél meg, ahogy szoktad – rántotta meg a vállát.
– Ha eljön az ideje boldogan foglak szíven döfni – mondta James mosolyogva, eltette a fegyverét, és elment. Hátra se nézve távolodott az utcán, néha belerúgva egy-egy kődarabba.
    Amint eltűnt az utcasarkon, Eric a bátyjának esett. Mérgesen lökött rajta egyet, Chris megtántorodott, de nem esett el. Lehunyta a szemét, és sziszegve fújta ki a levegőt.
– Miért kellett ezt? – kérdezte Eric vádlón. – Miért kellett leégetni?
– Bocsáss meg, hogy megmentettem az életed, drága öcsém – szólt vissza mérgesen. Hirtelen rátörő fájdalomtól eltorzult arccal a térdére támaszkodott, és reszelősen lélegzett.
– Jól vagy? – lépett mellé Eric.
– Igen, csak szükségem van egy kis… – megakadt egy pillanatra – időre. – mondta végül, és megrázta a fejét.
– Menjetek! – szólt oda Eric Alexnek, és Felisznek. – Nem sokára megyek én is – tette hozzá a másik kettő bizonytalanságát látva.
– Biztos? – kérdezte a lány. Bólintott, Alex megfogta a húga karját, és elkezdte hazafelé húzni. Chris intett Vicknek, aki James után indult.
– Holnapra rendbe jövök – bizonygatta Chris, amikor találkozott a pillantásuk.
– Tudod, hogy tudom, hogy csak akkor jössz rendbe, ha újra iszol. Legalábbis ilyen gyorsan csak akkor jössz rendbe – sóhajtott Eric, és leült az útpadkára, a bátyja pedig mellé.
– Reménykedtem benne, hogy kerüljük ezt a témát – túrt Chris idegesen a hajába.
– Rendben – bólintott az öccse, majd pár pillanat múlva folytatta. – Nyerhettem volna.
– Talán – suttogta Chris. – De nem hiszem.
– Miért nem? – fordult felé hitetlenkedve.
– Eléggé ki voltak egyenlítve az erőviszonyok. Nem vagy nála sokkal jobb, fürgébb, vagy erősebb – magyarázta. – Ő viszont alattomos, ha látja, hogy nem tud nyerni tiszta eszközökkel, akkor keres más módot. Ne várd tőlem, hogy ezt hagyjam.
– Egyáltalán miért hagytad, hogy elkezdjem?
– Tudni akartam, mire vagy képes – fordult szembe az öccsével. – Még csak velem harcoltál, vagyis én nem láttalak mással, és ahogy arra James is rámutatott, az csak játék volt. Most már tudom, hogy az egyik legjobb vagy, akivel találkoztam.
– Legközelebb azt is közöld a tervedben, hogy le fogod állítani – jegyezte meg.
– Abban nem voltam biztos – vigyorgott Chris.
– Mi lesz most? – kérdezte Eric.
– Mi lenne? – fordult újra előre Chris, hogy ne kelljen az öccse szemébe néznie.
– James mindenről kitálal majd Saikernek – világított rá Eric.
– Tudom – sóhajtott fel.
– Mi lesz veled? – kérdezte és aggodalom csengett a hangjában.
– Meg tudom magam védeni, köszönöm – mosolyodott el gúnyosan.
– Te se várd tőlem, hogy tétlenül nézzem, hogy bajod esik – erősködött Eric. Chris ránézett, kék szemeit az övéibe fúrta. Tele volt titkokkal, amiket még neki sem mondhatott el, pedig ugyanúgy érintették Eric életét is, ahogy a sajátját.
– Még szüksége van rám – mondta végül. Gondolt rá, hogy bevall mindent. Bevallja az alkut, hogy ki is Lisa valójában, hogy miért kell pont neki meghalnia, hogy mi történik, ha Saiker megöli, és, hogy csókolóztak, de nem tudta megtenni. Még nem állt készen. – Menj mielőtt mentő csapatot küldenek érted, hogy visszaszerezzenek a csúnya, gonosz bátyádtól.
    Eric felnevetett, majd felállt. Nyújtózott egyet mielőtt a bátyjához fordult.
– Ígérd meg, hogy nem szívódsz fel – Chris hunyorogva nézett fel rá. A nap a szemébe sütött, csak az öccse sötét sziluettjét látta.
– Nem ígérhetek semmit, Eric. Most nem – rázta meg a fejét kétkedve, most nem tudta, mit hoz majd a jövő.

2014. január 4., szombat

16. fejezet

Sziasztok!

Meghoztam a 16. fejezetet, remélem, hogy tetszeni fog. Most, hogy vége a szünetnek ezzel a résszel kívánok sok erőt és kitartást, már csak félév (hú, de rosszul hangzik) van hátra.
Még egyszer sikerekben gazdag, boldog újévet mindenkinek, már így átlépve az új esztendőbe.
Jó olvasást! :)

Puszi:)


16. fejezet

    Miután James elment, Vick közelebb kúszott a földön. Még mindig véres volt a szája, de a sajátja volt, akkor sérült meg, amikor a foga a szájába vágott. Halkan nyöszörgött, nem sírt, de közel állt hozzá. Megfogta Chris kezét, Lisa rá akart szólni, hogy hogy merészeli, de a fiú látszólag nem bánta a dolgot, így nem tette, inkább újra becsukta a száját.
– Annyira sajnálom! – hüppögött a lány, és végül mégis elkezdet sírni. Szóval könnyekkel sírnak a vámpírok is, állapította meg Lisa.
– Nem te tehetsz róla – mondta szelíden Chris, mintha egy kisgyermeket nyugtatna. Sosem hallotta még ilyen lágyan beszélni a fiút. Most figyelhette csak meg igazán, mennyi hasonlóság van a testvérek arcában. Annyira emlékeztette ebben a pillanatban az öccsére Lisát, pedig ha az ember először rájuk nézett, nem is gondolta, hogy rokonok. – Na… – mondta, és elkezdet felállni.
– Nem kellene mozognod – szólt rá Lisa. – Végül is most haltál meg.
– Jól vagyok – nyugtatta a fiú, bár amint felállt megszédült, de hamar megoldotta az egyensúly problémát.
– Nem hittem, hogy… Nem gondolkodtam… Olyan éhes voltam – motyogott összefüggéstelenül Vick. – Bocsáss meg!
– Nem a te hibád, én voltam meggondolatlan – erősködött Chris. Bár már érződött a türelmetlenség a hangjában. – Túl hamar adtam vért, még gyenge voltam.
    Lisa értetlenül állt mögöttük. Chris hátranézett rá a válla felett, de nem kezdte el megmagyarázni, hogy tulajdonképpen mi baja is van. Kilépett a szobából, a kezét a kardja markolatán tartva, mint aki támadástól fél.
    Vicktorie már nem sírt, sőt nyoma sem volt rajta az előbbi megpróbáltatásnak. Figyelmesen lépdelt Chris mellett, Lisa mögéjük szorult. Vick egyszer megpróbálta megfogni a fiú kezét, de az arrébb húzta az övét. Önkéntelenül tette, ez biztos volt, észre se vette, volt benne valami belenevelt távolság tartás. Lisa nem tudta miket élt át a fiú, de abban biztos volt, hogy már sokat szenvedett, többet mint szabadott volna.
    Úgy tűnt Chris még mindig nincs jól. Bár még most is a kardját fogta, de nem igazán figyelt a környezetére. Kifelé menet több ijesztő fekete ruhás alak mellett elmentek, de egyik sem merészelt Chris útjába állni. Mindegyik furcsán méregette a távozó hármast, de hátrább is léptek, ha a fiú három méternél közelebb került hozzájuk.
    Mikor kiértek a fényre, Vick hunyorogva morgott rá a napra, ami más szituációban egészen vicces lett volna, de nem most. Chris felé fordult, és suttogva megkérdezte:
– Megtennél nekem valamit?
– Mit? – Vick szeme először felcsillant, hogy segíthet valamiben, majd gyanakvóvá vált. Jól látszott, hogy ismeri a fiút, tudta, hogy bármit is akar, nem lesz egyszerű, és talán veszélytelen sem.
– Figyelnéd nekem Jamest? – Chris úgy nézett a lányra, hogy attól bármelyik másiknak remegni kezdet volna a térde. De csak bármelyik másiknak! Vick viszont szigorúan nézett vissza rá.
– Észre fog venni, és akkor rögtön tudni fogja, hogy te figyelteted.
– Tudom, de nem baj. Csak tudni akarom, miben mesterkedik. Megteszed nekem? – nézett még nagyobb szemekkel a lányra, aki nagyot sóhajtva adta meg magát.
– Ehhez mindig is értettél – nevetett. Chris féloldalas mosolyra húzta a száját. – Te nem csak karddal vagy veszélyes, mint James.
– Köszönöm – suttogta, és elkezdte felé közelíteni az arcát. Vicktorie lehunyta a szemét, és várta a csókot, de Chris csak a homlokára lehelt egyet, majd Lisához fordult. – Most pedig visszaviszlek – jelentette ki.
– Még meggondolom, hogy felülök-e mögéd. Eléggé rossz passzban vagy, nehogy tömeg balesetet okozz útközben – morfondírozott. Vick felé nézett, de már csak a lány hűlt helyét találta.
– Még így is jobbak a reflexeim az emberekénél – a napfényben még jobban látszott, mennyire nincs jól. Egészen beesett volt az arca, nem csillogtak úgy a szemei, mint eddig. A haja és a bőre között még erősebb lett kontraszt.
– Tényleg szörnyen festesz – érintette meg az arcát.
    Találkozott a tekintetük. Gyönyörű szép kék szeme volt, átható, különleges… sebezhető. Ahogy az ujjai végig simítottak a bőrén érezte, hogy kicsit borostás az arca. Meglepően kellemes érzés fogta el. Nem igazán értette miért, de az eddigi fájdalmas érintések eltűntek, most inkább melegséget érzett.
    És Chris csak nézte. Nem szólt, nem mozdult, egyáltalán nem csinált semmit, csak nézte Lisát. Kék szemei nagyra nyitva, mintha mindent látnának, a gondolatait, az érzéseit…
    Nem gondolta át, mit is tesz, csak megtette. Miután már másodszorra futtatta végig az ujjait az állán, közelebb hajolt, és megcsókolta a fiút. Meglepődött, kimeresztette a szemeit, de visszacsókolt. Lisa arcát a kezei közé fogta, majd a hajába túrt.
    Teljesen máshogy csókolt, mint Eric. Ő gyengéd volt, és óvatos. Chris inkább vad, és akaratos. Sokkal szenvedélyesebb, mint az öccse. Úgy érezte, menten felfalja, de nem bánta. Élvezte a csókot. Tetszett neki, hogy a fiú mindent elvett, amit akart, de végül mégis véget ért. Chris elhúzódott, hátrább lépett és úgy nézett rá, mintha haragudna valamiért.
– Szállj fel! – mondta ridegen, mintha az előbb veszekedtek, és nem pedig csókolóztak volna. 
– Mi? – suttogta Lisa kábultan.
– Még ma vissza akarlak vinni – morogta amaz.
– Nem mehetek. Még nem – vette fel a fonalat a lány.
– Miért nem?
– Téged kerestelek. Segítened kell nekem – lépett bizonytalanul közelebb.
– Segítenem? Mégis miben kellhet az én segítségem? – kérdezett vissza hitetlenkedve.
– Keresek valakit – mondta. Chris érdeklődve nézett rá, várta a folytatást. – Egy angyalt.
– Egy angyalt? – nevetett fel. – Eltévedtél Lisa. Én áttértem a sötét oldalra, nem igazán bírnak a jedi templomban – gúnyolódott.
– Az angyal szerint csak te segíthetsz – erősködött a lány. – A sötét fiú, ezt mondta, az csak te lehetsz.
– Szóval már találkoztatok. Miért nem kérted meg, hogy hagyja meg a telefonszámát? – élcelődött tovább, bár a tekintete koránt sem volt már annyira gúnyos, sőt talán el is gondolkodott egy kicsit.
– Álmomban üzent. Kérlek!
– Valamit félreérthettél – lágyította meg a hangját. – Tényleg nem tudok segíteni, csók ide vagy oda – tette azért hozzá vigyorogva.
    A lány pár pillanatig mélyen a szemébe nézett, de az nem kapta el a fejét, állta a pillantását keményen. Végül Lisának kellett elengednie a tekintetét, kissé remegett a hangja, amikor megszólalt.
– Akkor visszaviszel? – kérdezte félénken.
– Szállj fel! – mondta és felpattant a motorjára. Amint a lány is fent ült, már indult is.
    Semmi sem történt út közben. Most nem merte elengedni a fiú derekát. Csendben utazott mögötte, és a tájat figyelte. Semmi sem változott a környéken mióta megtudta, ki is ő valójában, a többiek észre sem vették, hogy a feje tetejére állt a világ. Az vajon feltűnt nekik, hogy nem jár iskolába? Vagy a barátai észre se vették a hiányát? Vajon Eric keresi? Vagy örül, hogy eltűnt? Aggódhat érte egyáltalán ilyen rövid ismeretség után? Mindjárt megtudja.
    Hamar odaértek, amúgy sem volt nagy táv, de motorral még rövidebb. Most nem az utca végéig vitte Lisát, hanem a ház előtt parkolt le. Értetlenül kászálódott le a motorról, és szólt utána.
– Hogy-hogy idáig hoztál? – kérdezte a lány. De nem válaszolt csak az ajtóhoz ment, és becsöngetett.
    Hirtelen feltépték az ajtót, és Eric állt mögötte. Egy pillanatra megállapodott a szeme a bátyján, majd körbepásztázta a környéket, mikor meglátta Lisát, felcsillant a szeme. Egy darabig nézte a lányt, majd újra a bátyjára nézett, végigmérte, mérgesnek látszott, szikrákat szórt a szeme a dühtől.
– Szia, öcskös! – mosolyodott el Chris. Eric még mérgesebb lett, megragadta a bátyja kabátját, és berántotta az ajtón. Lisa ijedten rohant be utánuk.
– Te! – morogta a fiú, és még mindig nem engedte el a fekete hajút.
– Na, ki volt… az? – lépett be Rosie az előtérbe, a nyomában Alexszel. – Akkor haza lehet hívni a többieket, hiszen megvan. Még ha hozott magával egy rakás szemetet is – nézett lenézően Chrisre.
– Úgy imádom, ha dicsérsz. Legalább tudom, hogy még mindig nem tudsz nekem ellenállni – húzódott magabiztos mosolyra újra a szája. – Na, most már elengednél végre? – nézett újra Ericre, aki válaszként bemosott neki egyet. A bátyja térdre esett az ütés erejétől, de csak nevetett a földön.
– Igen, most már elengedlek – mondta szőke fiú, mire Chris felnézett az öccsére. Felrepedt a szája, egy hanyag mozdulattal letörölte a vért. – Úgy festesz, mint akin átment egy úthenger. Mi van veled?
– Megvagyok – dőlt neki háttal a falnak. A jobb térdét felhúzta, és lazán nyugtatta rajta a kezét. – Ezt teszi velem a hiányod, öcsém.
– Elég legyen a szarkazmusból. Miért vitted el Lisát? – szólt rá haragosan.
– Áá – intett nemet a mutató ujjával. – Én visszahoztam. Kérdezd csak meg – intett most a lány felé. – Magától szökött meg.
– Ez igaz? – nézett hátra Lisára kétségbeesetten. Nem tudott válaszolni, csak nézte a fiú barna szemeit. – De hát miért?
– Én… én csak… – kezdet bele a lány hebegve.
– Nem fontos, hogy miért ment el – vágott közbe Chris. – A lényeg az, hogy vissza akart jönni, hiába biztosítottam a teljes kiszolgálásról.
    Lisa a fekete fiúra nézett, aki hazudott a saját öccsének őérte. Hitetlenkedve figyelte, amikor találkozott a pillantásuk, a fiú csak megrázta a fejét, nem szólt semmit, majd újra Ericre nézett. Kék szemei figyelték az öccse minden mozdulatát, a többiekkel nem is törődött, mintha ott se lennének. Eric az ajtóhoz lépett, neki támaszkodott, úgy maradt pár pillanatig, majd visszafordult, és felsegítette a bátyját. De az amint talpon volt a falnak nyomta, és egy kardot szorított a nyakának. Rosie és Alex rögtön megindultak, hogy segítsenek, de Eric leintette őket.
– Öcsi, tompulnak az érzékeid – nevetett Chris.
– Tényleg? – kérdezett vissza Eric, és lefelé intett a fejével.
– Észrevettem, megnyugodhatsz. Van egy ajánlatom elteszem a kardom, ha elveszed onnan a tőröd, még szeretném használni.
– Én benne vagyok – Chris visszahívta a kardját, valami pedig zörögve ért földet. Egy szépen kidolgozott tőr volt. Fekete nyele volt, és arany angyalszárnyakat formázott a keresztvas. Gyönyörű, egyedi darab.
– Miért csináljátok ezt? – panaszkodott Rosie. – Egyszerűen hajítsuk ki innen, és kész, hátha nem jön vissza többet.
– Nem. Mondani akar valamit, különben nem jött volna be az oroszlán barlangjában – elégedett fény csillant Eric szemében, ahogy újra találkozott a pillantása a bátyjáéval.
    Lisa nem láthatta Chris arcát, de sejtette, hogy Eric leolvashatta, igaza van. Belegondolva teljesen logikusnak tűnt. Az utca végéről is figyelhette volna, hogy Lisa bejön-e a házba, de ő eljött idáig a szabadságát, sőt talán az életét kockáztatva. Azért nem tette volna, hogy ő biztosan visszaérjen, valami fontosabbról van szó.
– Miért vagy itt? – kérdezte lassan.
– Törlesztem az adósságom – vonta meg a vállát Chris, majd előre hajolt, és valamit hosszasan súgott az öccse fülébe. Nem lehetett hallani, de Eric arcáról eléggé egyszerű volt olvasni. Valami szörnyű hírt mondhatott, legalábbis az elborzadt, és kissé bosszús arca ezt mutatta. A másik két fiatal idegesen fészkelődött, Lisa pedig ide- odajártatta a jelenlévőkön a tekintetét. Eric Alexre nézett, és megszólalt végre.
– James itt van – több se kellett a fiúnak előkapta a telefonját, és már tárcsázott is.
– Nem veszi fel – mondta idegesen, és fel-alájárkált.
– Menj! – mondta Rosie. A két fiúnak találkozott a pillantása, Eric beleegyezően bólintott, Alex már indult is kifelé. – Te pedig ereszd el, vagy kicsipkézem a hátsód – mutatott Chrisre a vörös lány.
    A fiú elengedte Ericet, és Rosie elé lépett. Az nem mozdult, csak konokul nézett fel a fiúra. Felemelte a kezét, és végigsimított a lány arcán. Rosie beleborzongott az érintésébe, de lehunyta a szemét, és elmosolyodott.
    Chris elégedetten elvigyorodott, Eric pedig szintén mosolyogva megrázta a fejét. A lánynak egy pillanat múlva felpattant a szeme, és hátrább lépett. Idegesen megköszörülte a torkát, vádlón nézett a fekete fiúra, szóra nyitotta a száját, de Eric előbb szólalt meg.
– Mi van veled? – kérdezte Christ. – Komolyan rosszul nézel ki.
– Nincs tízperce, hogy meghalt – kotyogott bele Lisa.
– Fogd be! – szűrte a fogai között amaz mérgesen.
– James élesztette újra – folytatta a lány. Eric szemei egészen apróra húzódtak össze, aggodalom csillogott benne, és újra fellángolt a dühe.
– Vért adtam Vicktorienek, túl sokat ivott ennyi az egész – magyarázta a fiú.
– Annyit nem ihatott, veled nem tenné. Alapból le vagy gyengülve – állapította meg Eric. Megint megragadta a bátyja kabátját.
– Hé! – förmedt rá az idősebb fiú.
– Mikor ittál? – kérdezte.
– Eressz el, vagy megbánod – vicsorogott Chris.
– Mikor ittál utoljára? – ismételte meg a kérdést. Percekig néztek farkasszemet. 
– Mondom, eressz! – suttogta fenyegetően. Majd mikor Eric nem engedett, ellökte a kezeit, és nagyot taszított a fiún, az hátratántorodott, de hamar visszanyerte az egyensúlyát. Chris elindult az ajtó felé, hogy elmenjen.
– Nem rég, igaz? – szólt utána Eric, a bátyja pedig megtorpant.
– Nem minden úgy történik, mint ahogy akarjuk, öcskös – mondta majd kisétált.
    Lisa hallotta, ahogy beindítja a motort, és elhajt. Ericre nézett, a fiú nem szólt egy szót se, csak állt egy helyben, úgy tűnt gondolkozik. Majd pár perc múlva felsóhajtott, és megszólalt.
– Alexék után megyek – lépett az ajtóhoz.
– Menjek én? – kérdezte Rosie.
– Ne – vágta rá sietve, majd hozzátette –, ki kell szellőztetnem a fejem. Vigyázz Lisára! – még utoljára találkozott a pillantásuk, majd kilépett a szabadba, hogy megkeresse Alexéket.