2017. május 23., kedd

40. fejezet

Sziasztok!

Meghoztam a következő fejezetet, bocsi a rengeteg késésért, de idén végzek az egyetemen és nagyon sok a dolgom emiatt.
Jó olvasást!

Puszi:)


40. fejezet
John folyamatosan taszigálta Alexet, mintha magától nem tudna járni. Többször mély levegőt kellett vennie, hogy ellenálljon a visszatámadás kísértésének. Sejtette, hogy minden hirtelen mozdulatot fenyegetésnek venne, és megölné, amint teheti, így nyugodtan kellett eljutnia a Tanácshoz. Két másik nephilim előtt talán nem végez vele, ha nem ad rá indokot.
Amint megérkeztek rögtön a Tanács elé vezették, akik előtt éppen a szülei álltak Rehaillel, és próbálták meggyőzni Crusadert a veszélyről, ami közeleg, de a férfi hajthatatlannak tűnt.
– Komolyan elvárjátok, hogy egy szavatokat is elhiggyem? – nézett Joshékon végig Crusader felsőbbrendűen. – Hát ostobának néztek?
Crusader pillantása Alexre tévedt, mire fagyos mosoly terült szét az arcán.
– És megérkezett a szökevény és áruló fiatok is – John akkorát taszított Alexen hogy pár lépést bentebb tántorodott.
– Nem vagyok áruló – suttogta a kékszemű nephilim.
– Tessék? – Crusader összeillesztett az ujjai fölött nézett rá. – Nem értettem jól.
– Mondom, nem vagyok áruló – acélozta meg a hangját Alex. – Nem én vagyok az.
– Hát akkor mégis ki az Alexander? – folytatta gúnyosan Crusader.
– A fiad – felelte határozottan, mire a férfi felnevetett.
– A fiam? – hahotázott. – Ötletesebb bűnbakot nem találtál.
– Épp egy vámpírral volt – szúrta közbe John. – Biztosan ő is a démonoknak dolgozik.
– Dehogy dolgozik, Chris barátja – felelte Alex.
– Akkor hát benne van az egész család – jelentette ki John.
– Ez kicsit erős feltételezés – szólt közbe Sakura összeillesztve az ujjait az álla alatt. – Ahogy én látom, Alexander szava áll a tiéd ellen, John. Hiszen ugye bár nincs szemtanúnk. Amondó vagyok, hallgassuk meg a Briece fiú verzióját is. – Pár Tanácstag egyetértően morgolódott, így Crusader fogcsikorgatva, de intett, hogy kezdje.
– Oké – kezdte Alex –, Chris gyanakodott rá, hogy tégla van a Tanácsban, mivel James…
– Igen, igen, a bátyádat elrabló démon titkos fegyvere, akiről még senki se hallott, csak ti – vágott közbe Crusader gúnyosan.
– Szóval James tudott dolgokat, amiket csak innen szivárogtathattak ki – hagyta figyelmen kívül a férfi szavait – a Tanács épületének helyét, a kórház helyét, Eric rabságáról, a bálról, mindenről…
– Ezeket bárki elmondhatta – kezdett bele Crusader.
– Igaz – bólintott Alex. – Chris megkért, hogy jöjjek ide Eric helyett kideríteni, hogy ki az áruló. Egyszer, amikor elküldtetek minket vámpírra vadászni, James belső emberei voltak, három vámpírt találtunk ott. Az egyiket megöltem, eggyel John harcolt, egy pedig megszökött. John elkapta az övét, térdre kényszerítette mégis lefejezte, mert információi voltak Jamesről.
– Anno megerősítetted John beszámolóját – szólt most Sakura.
– Igen, hibáztam – bólintott Alex, majd folytatta. – Aztán nem találtam semmit, nem gyanakodtam Johnra, mert csak várnia kellene és rengeteg hatalomhoz jutna, ezért beavattam őt, hogy besúgót keresek. Javasolta, hogy szóljunk neked – nézett Crusaderre –, és hallgattam rá, majd hátulról leütött. Elvonszolt a felújításra váró, elhagyott folyosókra, de nem tudott megölni, mivel Ericék közbeavatkoztak.
– Nincs bizonyítékod – szólalt meg John fenyegetően.
– De van – felelte Alex –, lehet, hogy megfeledkeztél róla, de mielőtt Ericék megmentettek tőled, majdnem megöltél, és bár Ifaril meggyógyított, ez sosem fog eltűnni – húzta fel a pólóját a fiú, a pőrén maradt hasán egy hosszú heg futott végig. – Ha megnézitek az odaszáradt vért a folyosón és varázslat segítségével összehasonlítjátok az enyémmel, rájöttök, hogy az enyém. Ezenkívül hajlandó vagyok esküvel is igazolni, hogy így történt minden, ahogy elmondtam.
– Akkor tedd azt! – szólt Crusader dühösen izzó szemmel.
– Az túl veszélyes – szólt közbe először az apja. – Beleőrülhetsz a fájdalomba…
Alex felnézett a szüleire, majd megrázta a fejét: – Vállalnom kell a kockázatot.
Sakura felállt az asztaltól és az ifjú nephilim felé lépett. Megfogta a karját, az aprócska nőnek meglepően erős szorítása volt, már nyitotta a száját, amikor John felnevetett, és tapsolni kezdet. Amíg az apjával beszélt, érzékelte, hogy valaki belépett a terembe, de nem gondolta, hogy van jelentősége. Ellenben John az ajtóban állóról nézett vissza rá.
– Igazán nemes – mondta gúnyosan. – Bár szívesen megnézném, ahogy az igazad bizonygatva vergődsz a fájdalomtól, de nincs rá időnk. Parancsot kaptam.
Elővette a kardját és az apjához lépett.
– Apa – szólította meg –, az igazság az, hogy minden egyes szava igaz. A segítségem nélkül nem támadták volna meg a Tanács épületét, se a kórházat, sőt minden itt elhangzott szóról tudtak. Jamest pedig mindvégig én tartottam a homályban a Tanács előtt. Az igazság az, hogy tényleg ők a jófiúk – jelentette ki, majd megmártotta az apja vérében a kardot. Crusader ajkai szétnyíltak a döbbenettől, aztán holtan fordult le a székről.
A Tanács nagy része döbbenten nézett a fiúra, de a következő pillanatban berontott pár szakadt öltönyös és estélyiruhás férfi és nő a terembe.
– Démonok! – kiáltott fel Rehail, majd megragadta a szülőket, Alexszel együtt, és elteleportálta őket onnan az épület elé.
– Mit csinálsz? Lemészárolják őket! – támadt neki a fiú.
– Ifaril azt mondta, hogy vigyázzak rátok, ezt a feladatot kaptam – felelte az angyal értetlenül.
Alex felhorkantott, majd visszarohant az épületbe. Hallotta, ahogy a szülei utána kiáltanak, de vissza se nézett. Befordult a folyosóra, ahol már hadakozó nephilimekre talált. Sakura a tömeg közepén pörgött-forgott, rettentő gyorsan mozgott, mellyel meghazudtolta a korát.
De Alex nem álmélkodhatott tovább, mert megtámadták, csak ekkor tudatosult benne, hogy minden fegyver nélkül szaladt vissza, sőt a csuklói is össze vannak kötözve. Káromkodva tért ki a lesújtani készülő kard elől, majd elgáncsolta az ellenfelét. A kardja kirepült a kezéből, a nephilim pedig utána vetődött. Amint megmarkolta, megpördült és lecsapta az ellenfele fejét, aztán belevetette magát a tömegbe és telitorokból kiabálni kezdet.
– A fejüket – ordította. – A fejüket vágjátok le!
Sikerült magát beküzdenie Sakura mellé, ahol megvetette a lábát és a nő oldalán harcolt tovább. Nem sokkal később szüleit és Rehailt is látta visszatérni, akik szintén belevetették magukat a csatába.
John eddig önelégülten nézte a nephilimek haláltusáját, de az angyal feltűnésével elkomorodott, majd a legkisebb feltűnést keltve eloldalgott. Csak azt nem vette észre, hogy Alex kiszúrta a távozását, és utána eredt.

*

Üvöltést hallott, rettentő, fájdalmas üvöltést, ahogy közeledtek egyre hangosodott, és nem akart múlni. Chris hangja volt, ezer közül is felismerte volna. Aztán egyszer csak elhalt. Bár a borzalmas ordítást is fájdalmas volt hallani, a csöndtől még inkább megrémült.
Mindannyian nyugtalanok voltak, Ifaril és Eric mondtak valamit, de Rosie nem tudott rá koncentrálni, csak Chrisre tudott gondolni. Aztán kiértek végre egy nagyobb teremféleségbe (már, ha a pokolban lévő helységeket be lehetett sorolni bármi ember által épített kategóriába).
Senki sem figyelt rájuk, mindenki Saikert nézte és az előtte éppen összeeső Christ. A fiú ájultan zuhant a földre, a szemei fennakadtak, úszott az izzadságban. Rosie nem látta biztosan, de mintha gyengén lélegzett volna. Földbe gyökeredzett a lába, ahogy nézte őt. Saiker lehajolt hozzá, de azt már nem látta, mit tett vele, a tömeg kitakarta.
Ifaril a folyosón maradt, takarásban, nehogy a fényével lebuktassa őket, valószínűleg ezt beszélhették meg korábban. Jason és Eric pedig lopakodni kezdett egy-egy vadász mögé, hogy végezzenek velük. Rosie egy darabig csak nézte őket, majd a még mindig eszméletlen fiúra kúszott vissza a tekintette. Chrisnek szüksége volt rá, ha még élt.
Gyorsan szétnézett a teremben, talált egy tornácot nem sokkal fentebb, biztosan több út is vezetett erre a központi helyre. A falhoz lépett, és a kiálló köveken megpróbált minél gyorsabban és hangtalanul felmászni.
– Meghalt? – hallott meg egy bizonytalan női hangot, még egyre magasabbra igyekezett.
– Nem – felelte Saiker –, bár kicsit talán túllőttem a célon. Csak pislákol benne az élet, de van egy ötletem.
Rosie éppen felért a tornácra, hogy láthassa, ahogy a démon megvágja a csuklóját, hogy Chris szájába csepegtethessen a véréből, de az eredményt már nem nézhette meg, mert Eric és Jason elvágták az áldozataik torkát, és ezzel kitört a káosz. Ifaril is berontott a terembe, hogy segítsen a két nephilimnek.
Rosie gyorsan körbenézett, látott pár szakadt öltönyös férfit, és néhány estélyi ruhás nőt, ezek démonok lehettek, valamint több vadászt is a teremben. Arra jutott, hogy az íja inkább a démonvérűekre lehet hatással, így azokat vette célba.
Hátra nyúlt és megérintette az odacsatolt kis dobozkát, ami kinyílt, a következő pillanatban pedig a nyílvesszők tollait simították végig az ujjai. Megfogta az egyik vesszőt, majd az íja idegére helyezte. Miközben kihúzta a húrt a pillantása visszavándorolt Chrisre, de a fiú már nem feküdt ott. Pislogott párat, nem akart hinni a szemének, az előbb még alig élt, gyorsan körbe kémlelt a teremben, de nem látta őt sehol. Végül megrázta a fejét, célzott és lőtt. Jason egy támadójának a halántékát talált el, a fiú holtan csuklott össze. A bátyja nem állt rosszul, ellenben Eric két démonnal küzdött egyszerre, éppen, hogy védeni tudta a támadásaikat, visszavágni nem maradt ideje.
Rosie tudta, hogy a nyílvesszővel nem ölheti meg, így okosan kellett cselekednie. Az egyik démon lábfejét vette célba, aztán útjára engedte a vesszőt. A nyíl a célpontja lábfejébe fúródott bele, hozzá szegezve ezzel a földhöz, Eric kihasználta ezt, és levágta a fejét.
Miután még pár embert megölt vagy megsebesített a pillantása egy lányra tévedt, aki őt nézte, majd célirányosan elindult felé. Lily volt az, a Richmond birtokon majdnem sikerült meglőnie, úgy tűnt, haragszik rá. Rosie próbálta minél gyorsabban kilőni a nyilait, de a lány túl gyorsan közeledett.
Lily egy macska ügyeségével mászta meg a hegyoldalt, látszott, hogy nem először csinálja. Tudta, hogy a következő nyíl után nem lesz ideje előrántani a kardját, hogy kivédje a lány támadását, de Jason közben a nem rég megjelent Jamesszel került szembe.
Gyorsan döntött, majd célba vette a nephilimvadászt, aztán lőtt. James éppen lecsapni készült a bátyjára, amikor a nyílvessző a vállába fúródott. Felüvöltött a fájdalomtól, de a folytatást már nem láthatta, mert a hajánál fogva megragadta valaki és a falnak csapta. 


2017. május 1., hétfő

39. fejezet

Sziasztok!

Meghoztam a következő részt. Kicsit késtem, ne haragudjatok!
Jó olvasást!

Puszi :)

39. fejezet
Ifaril figyelmeztette őket, hogy a pokol veszélyes és hogy ne maradjanak le, de nem vette elég komolyan. Nem volt elég körül tekintő és szem elől tévesztette a többieket. Most pedig fogalma sem volt, hogy merről jött és merre kellene mennie. Körbenézett, de hiába minden ugyanolyannak tűnt, ugyanolyan barlangos, sötét utak voltak mindenfelé. Felnyögött tehetetlenségében, amikor is hangokra lett figyelmes. Hirtelen örömében, hogy még sincs egyedül elindult a zajok irányába, eszébe sem jutott, hogy talán nem ez a legjobb ötlet és elővigyázatosabbnak kellene lennie, de túlzottan eluralkodott rajta a pánik ahhoz, hogy átgondolja.
Aztán hirtelen hátulról befogták a száját és visszarántották. Éppen ellenkezni akart, amikor meglátta a hangok forrását, két alsóbbrendű démon vihorászott, a ruhájukat és a kezüket az áldozataik vére borította és mögöttük egy fiú egy széttépett hullát húzott utánuk. Felisz szemei kidülledtek a döbbenttől, a száját befogó kezet továbbra is markolászta, de már nem küzdeni akart ellene, hanem megnyugvást keresett. Szaporán vette a levegőt, de közben valami meglepő nyugalom telepedett rá. Az orrát megcsapta a megmentőjének az aftershaveje, és ahogy túltette magát a kezdeti sokkon a bőréhez érő bőr kellemes és összetéveszthetetlen érintését is felfogta és kiélvezte. Felismerte az illetőt, ezer érintés közül is tudta volna, hogy ki áll mögötte. Kinek az erős mellkasához passzírozódott hozzá és kinek a combja feszült az övének.
Aztán ahogy a démonok nevetését már nem lehetett hallani, a kéz elengedte, és eltávolodott tőle. Felisz megfordult és belenézett a fekete szemekbe, amik érdeklődve és kissé bosszúsan kutatták az arcát.
- Mit keresel itt? - háborgott halkan a fiú.
- Én? - kérdezett vissza a nephilim kábán.
- Persze, hogy te - rázta meg a fejét hitetlenül James. - Kettőnk közül te nem tartozol ide.
- Én? - ismételte Felisz. - Én speciel téged - felelte őszintén.
James szemöldöke a homlokára ugrott és megvakarta a kalapját.
- Nem kellett volna idejönnöd - mondta és a hangjában aggodalom csengett, nagyon is kivehető volt. - Túl veszélyes itt neked, és ha nem én veszlek észre, hanem ők...
- De te vettél észre és nem ők - ellenkezett Felisz. - Egyébként köszönöm! - tette hozzá halkan, de James csak legyintett.
- Mit akarsz tőlem? - kérdezte aztán.
- Nem tudom - felelte ismét őszintén. - Talán csak látni - suttogta szinte hangtalanul.
- Csak látni - ismételte döbbenten a vadász és megragadta a karját. - Ezért ostobán besétálsz ide? Ez a pokol Felisz! Nem a pláza, ahol kileshetsz vásárolgatás közben, mint egy átlagos tinédzser.
- Sajnos nem nagyon jársz plázába, hogy ott találkozzunk - emelte fel a hangját a lány is.
- Az agyamra mész! - jelentette ki haragos James és összefonta a karját a mellkasán.
- Mi lesz most? - kérdezte Felisz kissé félve.
- Hazaviszlek - vonta meg a vállát James, mintha mi sem lenne egyértelműbb.
- Nem, ne - ellenkezett túlzottan is hevesen a lány.
- Miért is? - gyanakodott és közelebb lépett hozzá, mintha onnan megérezhetné, hogy hazudik.
- Mert csak most találtalak meg - blöffölt Felisz.
James nyitotta a száját, hogy válaszoljon, de megdermedt, majd a lányt csendre intve kilépett a sötét lyukból a folyosóra. A nephilim csak ekkor hallotta meg, hogy léptek közelednek.
- James? - torpant meg hirtelen valaki a folyosón. Felisz nem mert kinézni, de hangra egy fiatal tizenéves fiúnak tűnt, aki épphogy elkezdet mutálni.
- Igen? - kérdezett vissza a megszólított haragosan.
- Csak hangokat hallottam - csuklott el a fiúcska hangja félelmében.
- Mint láthatod, itt csak én vagyok - tárta szét a kezeit a vadász, egy pillanatra se nézett Felisz felé, nehogy lebuktassa.
- Igen, látom - bólintott félszegen a kisfiú. - Akkor én megyek is!
- Jól teszed! - helyeselt komoran James, majd csúnyán méregette a sietős léptekkel elszelelő srácot.
- Ijesztő vagy - suttogta Felisz, mire James halkan felnevetett.
- Ez a szerencséd - rázta meg a fejét, majd megragadta a kezét, hogy elhúzza onnan. - Gyere!
- Hová megyünk? - kérdezte értetlenül a lány.
- Olyan helyre, ahol biztonságosabb.
 James csak húzta óvatosan maga után a nephilimet a folyosók útvesztőjén keresztül. Ugyanolyan falak előtt haladtak el a fiú mégis tökéletesen tudta merre tartanak. Egyik kanyarnál sem tétovázott egy pillanatig se. Felisz nem látott semmi különbséget, amiből meg lehetne állapítani, hogy merre is járnak, csak döbbenten figyelte a fiút, ahogy az egyik sarok után a másikon fordul be.
Aztán a sokadik leágazás után megálltak egy ajtó előtt. Több ilyen szobát is elhagytak az útjuk közben, de James nem vett róluk tudomást. Ezt az ajtót viszont kitárta és belökte rajta a lányt. Felisz hirtelen majdnem orra esett, de sikerült visszaszereznie az egyensúlyát. James becsapta utánuk az ajtót, majd gyanakodva nézett rá.
– Miért vagy itt? – kérdezte a fiú.
– Mondtam már – húzódott hozzá közelebb Felisz és a karját a vadász nyaka köré fonta –, látni akartalak.
– Tényleg? Legutóbb kicsit másként gondolkodtál kettőnkről – emelkedett meg a szemöldöke kérdőn. Felisz megrázta a fejét és megcsókolta.
Egy injekciós tűt szorongatott a kezében. Még otthonról az orvosi szekrényükből nyúlta le a nyugtatót. Elég erős volt, kiütné őt pár órára, ami pont elég lenne végre hajtani a tervüket.
Úgy érezte, hogy a fiú minden figyelmét neki szenteli. A hajába túrt és a hátát simogatta. Felisz felemelte a tűt és a vadász combjába akarta szúrni, de az megragadta a csuklóját és kicsavarta azt.
Felkiáltott a fájdalomtól, ami a csontjába hatolt és kiejtette az ujjai közül a fecskendőt, James pedig rátaposott. Az üveg hamar megadta magát a súlyának és a földön szétterült a gyógyszeres folyadék.
– Ne! – kiáltott fel a lány, majd James fekete szemeibe nézett, amik szikráztak a dühtől.
– Nem hazudsz olyan jól, mint hiszed – mondta meglepően színtelen hangon.
– Én… – kezdte Felisz.
– Ki akartál ütni, amíg végeztek Saikerrel, nem igaz? – kérdezte, és még erősebben szorította a nephilim karját.
– Eressz! Ez fáj! – próbálta kirángatni a csuklóját a satuból, de nem jutott semmire. – Meg akartalak védeni!
James lenézően mérte végig, majd közelebb rántotta magához, annyira, hogy a lány a szabad kezével meg kellett támaszkodnia a mellkasán, ha nem akart elesni.
– Nekem nincs szükségem védelemre! – sziszegte az arcába, majd ellökte magától. Kilépett az ajtón, és a lányra zárta.
– Ne! – kiáltott fel Felisz ismét és az ajtónak rontott, de nem tudta kinyitni. – James, nem teheted ezt! – üvöltötte közben pedig az öklével püfölte, de nem engedett neki. A fiú otthagyta őt.

*
Ifaril ment elől, Eric utána, majd a többiek sorban. Hirtelen Rosie és Jason megálltak, amikor az angyal észrevette ezt, vissza akart fordulni, de Eric megragadta a karját.
– Honnan tudod, hogy merre kell menni? – kérdezte mélyen a szemébe nézve, sejtette, hogy valami nincs rendben a lánnyal.
– Csak érzem. – Tovább akart menni, de a nephilim nem eresztette.
– Mit nem mondasz el? – fordította maga felé Ifaril arcát.
– Én… – kezdte zavartan az angyal – más vagyok, mint ti emberek, tudok idelenn is tájékozódni.
Ezzel otthagyta Ericet és visszalépett Jasonékhez.
– Mi a baj? – kérdezte.
– Felisz eltűnt – felelte Rosie. – Vissza kell mennünk érte.
– Nem! – kapta el a karját Ifaril. – Már bárhol lehet, tovább kell mennünk, majd megtalál minket.
– De… – kezdte Rosie, de Jason leintette.
– Igaza van, Felisz okos lány – nyugtatta a húgát, aki bizonytalanul bólintott, majd az angyal után indult.

2017. április 15., szombat

38. fejezet

Sziasztok!

Meghoztam a következő részt, valamint szeretnék Kellemes Húsvéti Ünnepeket kívánni minden idetévedőnek és olvasómnak!
Jó olvasását!

Puszi:)

38. fejezet
Lily ígéretéhez híven Saikerhöz navigálta. A démon Emilyvel és Jamesszel beszélt meg valamit éppen. Chris ilyen távolságból nem hallhatta, hogy miről volt szó. Lily pedig nem engedte tovább. Megállította és csak várt. Hosszú percekig senki sem nézett feléjük, Chris már lassan kezdte elveszíteni a türelmét, amikor Saiker végre mosolyogva feléjük fordult. Előtte viszont biccentett Jamesnek, aki gyors léptekkel masírozott el mellettük, de pillantásra se méltatta Christ.
– Micsoda váratlan meglepetés – csapta össze a tenyerét. – Minek köszönhetem a látogatásod?
– Gondoltam, egyezségre juthatnánk – felelte a fiú.
– Mégis milyen egyezséget köthetnék én veled? – kérdezte felvont szemöldökkel.
– Még mindig fáj a fogad Ifarilra – kezdte Chris –, én megadhatom neked. Megvan rá a befolyásom, egyszerűen be tudnám csapni.
– A vérhold elmúlt – felelte a démon.
– Már hónapokkal ezelőtt volt, félévente szokott lenni – válaszolt Chris magabiztosan –, nem kellene már sokat várnod.
– Tudod, nincs szükségem rád ahhoz, hogy megkaparintsam Ifarilt – kezdte Saiker. – Vagy legalábbis bőven elég, hogy idejöttél.
– Miről beszélsz?
– Úgyis utánad jön, ő is és az egész pereputtyod is – mosolyodott el hidegen a démon.
– Nem tudnak belépni a pokolba – mondta a vadász. – Még egy angyal sem.
– Ó, te magad gondoskodtál a belépőjükről – nézett titokzatosan a fiú szemeibe. – Hagytál nekik egy ajándékot a pincében.
– Timothy! – Chris döbbenettől hátrábblépett, mintha valaki taszított volna egyet rajta. Meg is felejtkezett a fiúról, akit megkötözve a pincében hagyott, és aki mindennél jobban gyűlöli az árulást. Az Ő árulását!

*

Ifaril elég rázósan landolt velük, mindannyian a földön kötöttek ki.
– Elnézést! – szabadkozott az angyal. – Nem szoktam ennyi emberrel repülni egyszerre.
– A lényeg, hogy itt vagyunk – tápászkodott fel Eric, majd felsegítette Rosie-t is, Felisz addigra már a környéket kémlelte Jasonnel együtt.
– És hogyan tovább? – kérdezte a lány. – Én csak egy nagy szakadékot látok és egy nagyon meredek sziklafalat.
Timothy mindentudóan elmosolyodott, majd a sziklához nyomta a tenyerét, csakúgy, mint nemrég Chris, és szikla fodrozódni kezdet. A nephilimek döbbenten nézték a jelenetet.
– Mire vártok még? – nézett át a válla felett a vadász. – Nem tudok örökké itt várni!
Rosie eltökélten megindult előre és belépett a pokol kapuján. Ahogy betette a lábát az arcába forró levegő csapott, majd a többiek követték szépen sorban. Eric, Felisz, Jason, Ifaril, és Timothy zárta a sort, majd bezáródott a bejárat.
Rengeteg folyosó indult arról a helyről, ahol beléptek, és mind ugyanolyannak tűnt, sötét, kacskaringós folyosók, amik lefelé lejtettek, mintha a Föld gyomrába vezetnének. Csak furcsa fényű fáklyák világítottak odabent, nem lehetett messzire ellátni, és minden folyosó végén ugyanaz volt, sötétség.
– Most merre tovább? – fordult Tim felé Eric. A vadász gúnyosan elmosolyodott, majd az egyik falhoz lépett.
– Ez itt kérdés igaz-e – mondta vontatottan –, merre lehet a jó Chris?
– Vezess hozzá! – parancsolt rá Rosie erélyesen, mire a vadász kuncogva végigsimított a falon.
– Kár volt idejönnötök – kezdte baljóslatúan. – Chris nem véletlenül jött egyedül… Ez nem a ti terepetek nephilimek, itt elvesztek, itt minket hajt a vérünk, felerősödnek az érzékeink, a tieitek pedig tompulnak.
Ezzel a zárszóval lelökte a hozzá legközelebb lévő fáklyát, ami azonnal kialudt. Eric és Jason rögtön a fiú helyére vetődött, de ő már nem volt ott.
– Bon voyage! – hallották visszhangozni a falakból. – Jó bolyongást idelenn!
– A fenébe! Az a szemét kis… – szitkozódott Eric. – Most hogyan tovább? – nézett körbe, de mindenki tanácstalanul pillantott rá vissza.
Ifaril a falakra tette a kezét, és lehunyta a szemét.
– Majd én vezetlek titeket!


*

 Saiker kiélvezte a kétségbeesést az arcán, percekig csak figyelte a fiút. Csak nézte őt, ahogy rádöbben, hogy nemcsak magát sodorta veszélybe az öngyilkos tervével, hanem mindenkit, akit szeretett.
– Tényleg azt hitted, hogy ilyen könnyen megvezetsz? – kérdezte a démon. – Komolyan elhitted egy percig is, hogy bedőlök neked? Hogy elhinném, feladod Ifarilt?
– Egy próbát megért – vetette oda Chris, Saiker felkacagott.
– Nem kell a gondolataidba látnom, hogy tudjam, sosem tennéd meg. Főleg mióta tudod, hogy ki ő. Hiszen tudod, nem igaz?
– Nem vagyok nephilim, sem vadász – nézett a szemeibe a fiú. – Igen, sikerült összeraknom.
– Ne hibáztasd magad, mindig figyeltem rá, hogy ne gyanakodj – felelte Saiker és közelebb lépett a fiúhoz. – Féltem, ha megtudod, elpártolsz tőlem. De ennél kevesebb is bőven elég volt. Pedig igazán nem panaszkodhattál, mindened megvolt.
– Mindent elvettél tőlem – helyesbített Chris összeszorított fogakkal.
– Mégis mit? – kérdezte a démon. – Olyan szülőket, aki semmibe vettek? Az apád gyűlölt Christopher, az anyád pedig semmit sem tett ez ellen. Jobb apád voltam, mint Peter. Hittem benned, lehetőséget adtam, naggyá tettelek.
– Elvetted az életem – ordított rá Chris. – Mindent, ami lehettem volna. Nephilim!
– Ennél nem lehetnél nagyszerűbb – felelte a démon. – Egy átlagos nephilim, ez lenne a vágyad? A legjobb harcos vagy, a legerősebb, rettegnek tőled.
– Szerinted erre vágyom? – suttogta szinte hangtalanul Chris. Lecsillapította magát, már csak közönyösen nézett Saiker szemeibe. – Erre maximum te vágytál.
– Nem tagadom – felelte. – A mesterművemnek tartalak, ezért is akaródzom olyan nehezen elpusztítani téged.
– Pedig itt van rá a tökéletes alkalom. Mire vársz még?
James pont ez a pillanatot választotta a visszatérésre. Saiker figyelte a fiút, ahogy megáll közte és Emily között, majd egy szó nélkül ellépett Christől, mintha mi sem történt volna. Menet közben előhúzta a kardot, amiért a fiú jött, amit el akart csenni tőle, a fegyvert, ami végezhet vele.
James hirtelen megragadta Emilyt, hátracsavarta a kezeit, hogy ne szabadulhasson.
– Mi ez? – nézett a tőrre a bukott angyal kétségbeesetten, de Saiker már meg is mártotta benne. James elengedte és hátraugrott a forróság elől. Chris is hátrábblépett, de most nem úgy történtek a dolgok, mint Mistriel halálánál.
Emily testéből fekete felleg robbant ki, de ez nem oszlott szét, hanem a kardon keresztül Saikerbe szállt. Chris döbbenten nézte, ahogy a lány teste a földre rogy és kiszáll belőle minden élet. A fekete felleg, Emily ereje, pedig az utolsó cseppig a démonba szállt.
Saiker megropogtatta az ujjait, majd a nyakát. Olyan arcot vágott, mint egy jól lakott ragadozó a sikeres vadászat után.
– Ezt… – kezdte a fiú, de nem tudta befejezni, a döbbenten annyira letaglózta, hogy nem sikerült összeraknia a mondatot.
– Miért tettem? – kérdezte a démon. – Miért végeztem egy szövetségesemmel? Mert démonná vált és egy démonban nem lehet megbízni. Előbb utóbb az életemre tört volna, így viszont enyém lett az ereje. Holtában is hasznom volt belőle. Hát annyi év után se tanultad meg a dzsungeltörvényt Christopher?
Saiker ahelyett, hogy visszalépett volna hozzá rámutatott, mire a fiút egy láthatatlan béklyó ragadta meg és a démonhoz húzta. Döbbenten esett térdre előtte.
 – Tudod, Emily erejével és a lidércekkel már gyerekjáték lesz legyőznöm Ifarilt és a kisbarátaid – mondta aztán Saiker. – És tudod, hogy mihez van még elég erőm?
A következő pillanatban fájdalom hasított Chris koponyájába és a démon az elméjében szólalt meg újra.
– Hogy megszálljalak – válaszolta meg a saját kérdését. Chris felüvöltött a fájdalomtól és a tehetetlen dühtől. Nem tudta volna megmondani, hogy percek vagy órák teltek el, amíg próbált ellenállni, de végül elsötétült előtte a világ.
James elborzadva fordította el a fejét, majd inkább kihátrált a helységből. Bár Chris nem tartozott a kedvencei közé, nem szívesen nézte az esélyek nélküli szenvedését.


2017. április 2., vasárnap

37. fejezet

Sziasztok!

Meghoztam a következőt részt.
Jó olvasást!

Puszi:)

37. fejezet
Rosie a hasára fordulva ébredt, elterülve az ágya közepén. Még csukott szemmel tapogatózott maga mellett, de Chris már nem volt ott. Felült hirtelen, majd körbenézett a szobában, de semmi nyomát nem látta a fiúnak.
Egy pillanatig azt hitte, hogy visszament a szobájába vagy lement a többiekhez, de rossz érzése volt. Úgy érezte, valami nem stimmel. Fel sem öltözött csak a mamuszába és a köntösébe bújt bele. Gyorsan kiszaladt a szobából és lerohant a lépcsőn. A konyhában nagyjából mindenkit megtalált, csak Alex és Josh hiányzott, meg persze Chris.
– Nem láttátok Christ? – Amint felmérte a helyzetet már ki is bukott belőle a kérdés, még köszönni is elfelejtett, csak idegesen tekingetett körbe.
– Neked is jó reggelt! – morogta Jason, de a lány csak legyintett.
– Nem, még nem – felelte Eric.
– Biztosan még alszik – tette hozzá Stephanie és egy tányért tett le Rosie-nak az asztalra. De az ifjú nephilim csak megrázta a fejét és visszaszaladt az emeletre. Majdnem orra esett a bolyhos mamuszában, de nem érdekelte. Rossz érzése volt és csak egyre fokozódott. Kopogás nélkül rontott be Chris szobájába. Az ágyhoz lépett, ami be volt vetve, nem aludtak benne, hiszen a lány mellett feküdt az éjszaka. Benyitott a fürdőbe, de az is üres volt. Azt találta, amire számított, semmit. A fiúnak semmi jele sem volt. Mindene eltűnt. Igaz, hogy nem is rendezkedett be igazán, de az a kevés dolog is felszívódott, amit magával hozott.
Rosie ezután elhagyta a helységet és meg sem állt az utcáig. Nem érdekelte, hogy csupán egy köntösben van, most nem foglalkozott vele. Ekkor már Eric is utána szaladt megsejtve, hogy baj van.
– Nincs itt – suttogta megtörten. Vörös haja izgatott táncot járt, ahogy idegesen forgatta a fejét keresve valamit.
– Mi? – kérdezte a fiú.
– A motor – mutatott körbe Rosie az üres utcán. – Elment…
Eric arca eltorzult, egy pillanatra düh lángolt fel rajta, majd aggodalom vette át a helyét és kétségbeesés. Visszalépett a házba, a lány pedig követte.
– Ifaril! – kiáltotta rögtön, az angyal szinte azonnal megjelent.
– Mi történt? – kérdezte Jasonnel egyszerre.
– Chris lelépett – kezdte az öccse. – Maga akar végezni Saikerrel.
– De hát az öngyilkosság – sápadt el az angyal.
– Számára egy próbát megér – suttogta halkan Rosie és összehúzta magán a köntöst, hirtelen fázni kezdet. – Nem érdekli, hogy él-e vagy hal.
A szemeibe könnyek szöktek, de dacosan kipislogta őket.
– Utána kell mennünk – mondta Eric.
– Nem tudunk – rázta a fejét Ifaril. – Ahhoz, hogy bejuss a pokolba, démonvérnek kell folynia az ereidben. Még én se tudlak bevinni.
– Akkor mit teszünk? Csak várjuk, hogy meghaljon? – kérdezte a fiú.
Rosie megrázta a fejét, nem tudta ilyen könnyen feladni. Felrántotta a pince ajtaját és leszaladt az edzőtermükbe. Ahogy beviharzott azonnal a megkötözött fogolyhoz fordult, aki meglepetten húzta fel a szemöldökét.
– Szexi hálóing – jegyezte meg a fiú pimaszul, ahogy végigmérte a lányt. Fekete-lila hálóing volt rajta, ami éppen csak fedte az érzékeny pontokat, de Rosie-t most nem érdekelte, hogy miben látja őt Tim.
– Hogy lehet bejutni a pokolba? – kérdezte figyelmen kívül hagyva a megjegyzést.
– Miért nem kérdezed Christ? – ráncolta a szemöldökét a vadász. Rosie nem válaszolt, mire Timothy felnevetett. – Csak nem azért, mert lelépett. Ó, a kis hős!
– Tudod vagy sem? – erősködött Rosie.
– Sehogy – vonta meg a vállát, mire a lány már fordított is neki hátat, de ismét megszólalt. – Egyedül nem juthatsz be…
– De? – Kétkedve nézett rá vissza, de azért megtorpant.
– De – kezdte jelentőségteljesen a fiú – én be tudlak vinni, persze nem ingyen.
– Mit akarsz cserébe? – kérdezte óvatosan. Nem bízott Timben és félt attól is, hogy mit akarhat, de Chrisért meg kellett próbálnia.
– Csak annyit, hogy engedj el – felelte. – Nem nagy kérés, úgy sincs már értelme itt tartani.
– Miért bízzak benned? – kérdezte a lány.
– Nincs más választásod – nézett a szemébe Timothy. – Én vagyok az egyetlen esélyed a pokolba vezető út megtalálásához.
– És ha elengedlek, mi garantálja, hogy nem szöksz el azonnal vagy ölsz meg valakit azok közül, akiket szeretek?
– Megesküszöm rá, hogy mindenkit eljuttatok élve a pokolhoz – nézett mélyen a szemeibe a fiú. – Elviszlek a pokolba, ahol megkeresheted a szívszerelmed, ha él még, persze, ígérem.
– Életben van – jelentette ki határozottan és a kötelekhez lépett, hogy eloldozza őket.
– Honnan vagy ebben ilyen biztos? – kérdezte kétkedve.
– Csak tudom – felelte a lány és kioldozta a köteleket, amik fogva tartották.
Timothy felkelt a székről, kinyújtóztatta a tagjait és megdörzsölte a csuklóit, amiket kikezdet a béklyó. Rosie felé fordult és elmosolyodott.
– Látod, nem olyan nehéz megbízni a másikban.
– Nem bízom benned – felelte a lány. – De nincs más választásom, téged kell követnem.
– Ez az én szerencsém – mondta a vadász és elindult kifelé a pincéből.
– Csak hogy tisztázzuk – kezdte még Rosie, miközben leakasztott egy íjat a falról –, egy gyanús mozdulat és véged. Gondolkodás nélkül átlövöm a szívedet.
– Csak magamnak csinálnék problémát, ha megölnélek – nézett rá vissza a válla felett. – Túl sokan vagytok ellenem.
A nephilim bólintott, majd megkerülte a fiút és elindult felfelé a lépcsőn. Tim szorosan a nyomában volt, mint egy árnyék.

Mindenki megdöbbent, amikor meglátta a fiút Rosie után.
– Ő meg mit keres itt? – kérdezte Eric.
– Azt mondja, hogy be tud vinni a pokolba – jelentette ki a lány magabiztosan.
– És bízol benne?
– Nem nagyon van más lehetőségünk – vonta meg a vállát. Eric kelletlenül bólintott, majd Tim felé fordult.
– És hogyan is viszel be minket? – kérdezte.
– Kinyitom a kaput – felelte egyszerűen.
– Ennyi?
– Nem olyan bonyolult bejutni, mint ahogy hiszitek – vonta meg a vállát.
– És mit nyersz ezzel?
– Rosie-val megegyeztünk, hogy szabadon elmehetek utána – mondta a vadász.
Aztán kidolgozták a tervet. Úgy döntöttek megosztják az erőiket. Eredetileg Ifarillal elmentek volna a nephilimekhez rábeszélni őket a háborúra, de most Chris után kellett indulniuk. Így Stephanie-ra és Joshra maradt a Tanács meggyőzése, valamint Rehail is velük tartott. Felisz felhívta Alexet, aki Vicktorie-val már el is indult.

*

Alex letette a telefont, majd az őt aggodalmasan vizslató Vicktorie-ra nézett.
– Mi történt? – Türelmetlenül dobolt az ujjaival az asztalon, ahogy várt a fejleményekre.
– Chris elment Saikerhez – mondta ki a fiú félve –, a pokolba.
– Mit tett? – suttogta maga elé Vicktorie és letaglózva ült le az egyik székre a pultnál.
– Ifaril és a többiek utána készülnek – próbálta bíztatni, de a vámpír nem reagált, csak megrázta a fejét.
– Meg fogják menteni – folytatta.
– Igen? És hogy? – nézett fel kétkedve a kezeiről a nephilim kék szemeibe.
– Nem tudom, de megoldjuk – simította a tenyerét a lány reszkető kézfejére és megszorította azt. Vicktorie viszonozta a szorítást, majd felállt a székről és elindult kifelé.
– Mire várunk még? – nézett rá vissza, de Alex megrázta a fejét.
– Nem érünk oda időben, és azt se tudom hová kell menni.
– Én tudom, és motorral megyünk – felelte a lány.
– Azt Chris elvitte – ellenkezett.
– A sajátját – kacsintott rá Vick. – Az enyém a garázsban áll, igaz már évek óta – tette hozzá, miközben kilépett a lakásból. Alex sietve követte.
Lent a garázsban egy kissé régi és poros motort látott meg, ahogy Vicktorie lerántotta róla a ponyvát. Kívülről épnek és működőképesnek tűnt.
– Remélem, beindul – mondta a lány, majd egy bukósisakot dobott Alexnek.
– Mégis hová megyünk? – kérdezte a kezei között forgatva a fejvédőt.
– A pokolnak nincs messze az egyik bejárata – felelte Vicktorie. – Oda.
– És hogy tervezel bejutni?
– Ezzel – húzott elő a kabátjából egy kisebb üveget, ami félig volt töltve vérrel. – Jamesé, még régebben vettem le tőle.
– Nem csak démonvérrel a szervezetedben léphetsz be a pokolba? – ráncolta a szemöldökét értetlenül Alex.
– Ezt tartják – bólintott Vicktorie –, de én kutakodtam kicsit. Egy próbát mindenképpen megér.
Alex felpattant a lány mögé a motorra és a derekára fonta a karját. Vicktorie berúgta a járművet – elsőre nem indult, de másodszorra már sikerült –, majd kihajtott az utcára.
A lányt szorította magához menet közben és várta, hogy megérkezzenek. Nem tudta merre tartanak, de bízott Vicktorie-ban. Aztán nem sokkal azután, hogy kiértek a városból a motort ugrott egyet, majd irányíthatatlanná vált. Vick próbálta egyenesben tartani, de lesodródtak az útról.
Alex lerepült a járműről és egy fának csapódott, még a bukósisakban is érezte, hogy sajog a feje, és a hátát is erős ütés érte. Nehézkesen felemelte a kezét, hogy leszedje a fejéről a sisakot, de megelőzték. Fürge ujjak csatolták ki, majd húzták le a fejéről a bukósisakot.
– Jól vagy? – kérdezte azonnal Vicktorie. Alex észre sem vette, hogy máris mellé lépett.
– Igen – felelte. – Te?
– Megvagyok – biccentett a lány. – Eltört a jobb karom, vissza tudod rakni a csontot a helyére?
Alex a lány karjára pillantott, a csontja átszúrta a bőrét, erősen vérzett, de ha visszateszi a helyére, hamar meggyógyul, hiszen vámpír volt. Bólintott és ellökte magát a fától, és megfogta a lány karját.
– Háromra, jó? – kérdezte, Vicktorie bólintott, szorosan lehunyta a szemét, és a száját is összeszorította.
– Egy… – kezdte a nephilim lassan. – Kettő… Há-rom! – Visszarántotta a csontot a helyére, Vicktorie felnyögött, de nem adta több jelét a fájdalomnak.
Kinyitotta a szemét, majd biccentett a fiúnak és felállt. A karja máris összeforrt, látta, mikor nyújtotta a kezét, hogy felsegítse.
– Biztosan jól vagy? – kérdezte, mikor Alex nyögve felállt.
– Csak bevertem a hátam, nem nagy cucc – mosolyodott el halványan a fiú, így próbálva megnyugtatni. A vámpír kétkedve nézett rá, így inkább terelte a témát. – Mi történt?
Vicktorie nem válaszolt, csak a megrongálódott motorhoz lépett, majd a hátsókerékből kihúzott egy nyilat.
– A nyilam történt – szólította meg egy ismerős hang. Alex lehunyta a szemét, majd szembefordult Johnnal, aki nem volt egyedül, két másik nephilim állt mellette. – Gondoltam, befejezhetnénk a múltkori fogócskánkat. Mit szólsz hozzá?
Vicktorie morogva húzta elő a kardját, de Alex a pengére tette a kezét.
– Neked menned kell! – mondta a lánynak komolyan.
– De…
– Ezt elintézem, Chrisnek szüksége lesz rád.
Vicktorie leeresztette a fegyvert és a fiúra nézett.
– Vigyázz magadra! – suttogta, majd eltűnt a fák között.
– Velünk jössz önként Alex vagy erőszakhoz kell folyamodnunk? – kérdezte az egyik a másik két nephilim közül.
Alex John szemébe nézett, látta, hogy arra vár, ellenkezzen, így hát megadóan felemelte a kezét, majd nyugodtan várt, míg az egyik nephilim megkötözi.