2017. július 9., vasárnap

43. fejezet

Sziasztok!

Nos, elérkezett az idő, itt az utolsó fejezet, ezután már csak egy epilógus lesz, és vége a történetnek.
Remélem, hogy tetszeni fog nektek.
Jó olvasást!

Puszi:)

43. fejezet
Ifaril éppen a szakadék felett lebegett, a pokol bejáratánál és egy újabb támadást készült indítani a démon ellen. Egy másodpercre a fiúra esett a pillantása, majd gyorsan tovább is vándorolt, mert úgy tűnt, hogy Saiker nem vette őt észre. Chris pedig tudta mit kell tennie, meg kell szerezni a tőrt és leszúrni vele a démont.
– És mégis mit gondolsz, mi lesz, ha velem végeztél? – kérdezte Ifaril az időt húzva. – Újabb angyalok akarnak majd elkapni – folytatta.
– A seregem így is legyőzhetetlen – felelte a démon magabiztosan. – Pár angyal nem jelent kihívást.
– És Gabriel? – kérdezte aztán. Chris már majdnem a démon háta mögé ért. Olyan halkan osont, ahogy csak tudott. Saiker kezében ott volt az angyalok kardja, a másik, a vadász célpontja pedig a köpenye alatt, néha látta a csapkodó szélben.
– Láthatod, hogy nem dugja ide az orrát – nevetett fel kegyetlenül.
Chris pedig egy karnyújtásnyira volt a fegyvertől, ezért Saikerre ugrott, de a démon kitért előle, így a földre esett.
– Csak nem ezt akartad? – húzta ki a hüvelyéből a démonkardot és a vadászra szegezte. – Rettentően csalódott vagyok, Christopher. Bíztam benne, hogy jól döntesz. Tévedtem! – kiáltott rá dühtől izzó szemekkel.
Aztán Chris már csak azt érezte, hogy repül, majd a kőfalnak vágódott és minden levegő kifutott a tüdejéből. Úgy sejtette pár pillanatra az eszméletét is elvesztette. Nem emlékezett a becsapódás utáni fájdalomra, csak a földön találta magát. Lüktetett a koponyája és szédült. A fejéhez kapott, az ujjait vörösre festette a vére.
Próbált feltápászkodni, de az erő kifutott a karjaiból és visszazuhant a porba. Homályosan látta Ifaril és Saiker párbaját, de csak egy világos és egy sötét foltot tudott megkülönböztetni, ahogy egymás körül irdatlan ütemben mozogtak.
Tudta, hogy össze kell szednie magát, hogy segítenie kell az angyalnak. Egy hangos nyögés kíséretében sikerült magát először négykézlábra, majd két lábra küzdenie. Botladozva indult a csatázók felé. Megrázta a fejét, próbálta kitisztítani az elméjét, nem figyelni a kínzó fájdalomra.
Minden levegővétel fájt, mintha ezernyi szilánk szabdalná a tüdejét. A feje pedig hasogatott. A térdére támaszkodva meg kellet állnia, mélyeket lélegzett, hogy elmúljon a hányingerre, mire felnézett kitisztult a látása.
Ifaril szinte ott csapódott a hegyoldalnak, ahol ő nem olyan rég. Az angyal szárnya vérzett, innen is látta, hogy valami nem stimmelt vele. Nem úgy állt, ahogy kellett, rendellenes pózban volt kicsavarodva, eltörhetett.
Saiker fagyos, de elégedett mosollyal indult el felé, hogy befejezze, amit elkezdet. Ő is meg volt tépázva, de Ifaril rosszabbul festett.
– Vesztettél! – mondta a démon magabiztosan, majd lecsapni készült, Chrisnek még pont idejében sikerült elhajítani a tőrét, ami a démon jobb vállába állt, megállítva így a pengéjét.
Saiker felkiáltott, és hátrább lépett, Ifarilnak ennyi pont elég volt, hogy felálljon, bár repülni nem tudott többé, azért ellenállt az ellenfele támadásainak.
Chrisnek pedig sikerült összeszedni magát és ő is a démonra támadt. Egyszerre vívott kettejük, a vadász talán csak ezért bírta tartani a lépést. Ifarilt úgy tűnt, hogy a kardforgatásban is zavarja az élettelenül logó szárnya, de ettől még halálos ütemet diktált. A fiú csak az elmosódott alakját látta. Aztán a démonkard hirtelen elszállt. Az angyalnak sikerült kiverni Saiker kezéből.
Chris utána vetődött, de nem érhette el. A csúszó fegyvert egy fekete bakancs állította meg. A fiú felnézett az újonnan érkezőre, és vereség keserűségétől úgy érezte, ismét nem kap levegőt.
James lehajolt a fegyverért, majd intett neki, hogy álljon fel, a saját pengéi pedig a földre hullottak. A démonkard a nyakának szegeződött, Chris rengeteg vért látott a fiú ruháján, megsebesülhetett. Nem hagyhatta, hogy ennyivel a cél előtt legyőzzék. Az ellenfele sebére alapozva rávetette magát. A könyökével elütötte a kardpengét a nyakáról, majd mindketten a földre estek, de ahogy a sebhez nyúlt, hogy fájdalmat okozzon neki, csak ép bőrt tapintott. A döbbenettől lefagyott egy pillanatra, ezt James kihasználta, és felé gördült. Teljes súlyával szegezte a földhöz Christ.
– Vicktorie? – suttogta döbbenten, ahogy a penge ismét a torkának nyomódott, mire megadóan felemelte a kezeit. James szemei megvillantak, így tudta, hogy kitalálta. A vámpír lány meggyógyította őt, mielőtt feláldozta volna magát érte. Chris semmit se értett, miért tenné ezt Vicktorie? James Saikernek dolgozott!
A nephilimvadász nem szólt, csak a démon és az angyal kettősére bökött. Ifarilt is legyőzték, az angyalkard Saikernél volt, az egyetlen fegyver, amivel őt megölhették volna pedig a csatlósánál. Vége volt! Vereséget szenvedtek! Annyi szenvedés után ilyen kevesen múlott a győzelem.
– Hát fájdalom – kezdte Saiker szomorúnak szánt hangon –, de kedves kis játékunk a végéhez ér lassan. Őszintén sajnálom Christopher, hogy így lesz vége.
A démon intett Jamesnek, hogy ölje meg a másik vadászt. A fiú felé lépett és felemelte a kardot. Chris már régen megbékélt a halállal, sosem tervezte, hogy túl fogja élni, de azt rettenetesen bánta, hogy nem ránthatja magával a démont. James a szemébe nézett, a pillantása nem árult el semmit. Pedig Chris azt hitte, hogy boldog lesz, amiért leszúrhatja őt, hiszen mindig is ezt akarta. A hóhéra felemelte a kardot, Chris észrevette, hogy megremegett a keze, úgy szorította, hogy teljesen elfehéredtek az ujjai. Lehunyta a szemét és várta a végsőcsapást, de nem érkezett.
– James? De… – hallotta meg a démon döbbent hangját. Chris kinyitotta a szemét. James már nem vele szemben állt, hanem éppen Saiker szívében mártotta meg a pengét.
A démon ajkai meglepetten kerekedtek el, ahogy a fém áthatolt a szívén ezzel véghez víve azt, amit Chris olyan rég meg akart tenni. James el akart hátrálni, de Saiker megragadta a vállát és utolsó erejét arra használta, hogy magához láncolja a gyilkosát.
A testéből fekete felleg csapott ki, elnyelve őt és a fiút is. Chris nem tudta mitévő lehetne, csak dermedten figyelte a történéseket.
Aztán Ifaril elindult mellette a démon irányába, miközben szaladt fehér fény ölelte körül a testét, majd teljes erőből a feketeségnek csapódott. Robbanás rázta meg a hegyoldalt, ahogy a két erő találkozott és kioltotta egymást. Christ egy óriási szélroham lökte le a lábáról, egészen a sziklaperem szélére zuhant, szerencséje volt. De nem látta, hogy mi történt ezután a démonnal és az angyallal.
Viszont nem ő volt az egyetlen, akit a robbanás elrepített. Jamesnek sikerült kiszabadulnia, de ő kevésbé volt szerencsés, átbucskázott a sziklaperemén és a mélységbe zuhant volna, ha a másik fiú nem veti azonnal utána magát.
Chris az egyik kezével elkapta a vadász karját, a másikkal a sziklába kapaszkodott nehogy magával rántsa őt is. Felüvöltött, ahogy a kőfal a mellkasának csapódott, lehúzta őt James súlya, de nem volt hajlandó megadni magát a fájdalomnak. A másik vadásszal hasonló lehetett a tömegük, próbálta őt megtartani, de úgy érezte, majd kiszakad a karja és a keze is csúszni kezdet.
– Engedj el! – kiáltott fel James. – Csak magammal rántalak!
– Nem – ellenkezett a másik vadász. – Nem hagylak lezuhanni!
– Chris! – A fekete szemek mélyen és őszintén néztek az ő kék szemeibe. – Nem a te hibád – mondta halkan, aztán James szorítása enyhült, nem kapaszkodott többé.
– Nem! – kiáltott fel amaz, érezte, hogy kicsúszik az ujjai közül, de még éppen idejében nyúlt le mellette egy másik kéz.
Chris észre sem vette, hogy már nincsenek egyedül, a vékony ujjak szintén James karjára kulcsolódtak és együttes erővel sikerült visszahúzniuk a fiút a szakadékból. James már fent lihegett mellette a peremen, amikor Chris felnézett.
Döbbenten nézett a lányra, aki mellette térdelt. Ifaril volt és mégsem.
– Lisa? – suttogta.
Nem volt már angyal. Nem voltak szárnyak, nem volt ragyogás, és nem volt fehér ruha… Chris elkapta a pillantását a lány meztelen alakjáról. Gyorsan levette a kabátját és átnyújtotta neki. Lisa ujjai az övéhez értek, ahogy megfogta a ruhadarabot. Jóleső melegség futott végig a gerincén, majd a lány a karjai közé vetette magát.
– Chris! – mormolta a nevét a vállába. A fiú először tétován ölelt vissza, majd erősebben magához szorította. Hiányzott neki, örült, hogy visszakapták, hát még az öccse hogy fog.
– De hogy? – kérdezte döbbenten.
– Fogalmam sincs – rázta meg a fejét Lisa. – Ifaril belerepült a robbanásba, hogy elfojtsa egymást a két erő és legalább ti túléljétek, aztán pedig így tértem magamhoz és láttam, hogy Jamest próbálod megtartani. Nem emlékszem semmi többre.
Chris még mindig hitetlenül nézte a lányt, majd felállt és magával húzta őt is, de már csak ketten álltak a pokol kapuja előtt. Még ők egymással foglalkoztak, James elment, nem maradt utána más csak a kalapja. De nem volt kétsége felőle, hogy nem most látta utoljára. A fejfedőt felvette, leporolta miközben visszaindult az öccséhez, Lisát pedig kézen fogta és maga után húzta.
Chris maga mögött tartotta a lányt, hogy megvédje, de úgy tűnt, bent is elült a csatazaja, vége volt. Saiker vére kötötte a lidérceket a testekhez, most elszabadultak tőlük. Fekete füstként szálltak tova a világba. Lisa csak nézte őket nem szólt semmit. Kíváncsi lett volna rá, hogy mi jár az ex angyal gondolataiban.
Eric azonnal a visszatérő bátyjára nézett, majd elkerekedtek a szemei és döbbenten elnyíltak az ajkai. Gondolkodás nélkül megindult feléjük, még egy sziklában is majdnem orra bukott, de nem érdekelte.
Lisa elmosolyodott, majd futva elindult felé és a fiú karjai közé robbant, az megtántorodott a súlyától, de szorosan magához ölelte a lány kecses, vékony testét. Mondtak egymásnak valamit, de Chris ilyen távolságból nem hallhatta, de nem is volt rá szüksége. Mosolyogva nézte a párosukat, amikor valaki az ő nevét kiáltotta.
– Chris! – Rosie bukkant fel mögötte, a hang irányába fordult, a lány felé sietett boldogan. Mocskos volt, poros, véres, és koszos, mégis gyönyörűnek látta. A haja kócos volt, néhol sebek tarkították hófehér bőrét, de úgy tűnt, nagyjából rendben van.
A nephilim tétován megállt előtte és csak nagy szemekkel nézett fel rá. Chris megragadta a karját, majd magához rántotta és megcsókolta. Rosie meglepetten szívta be a levegőt, de készségesen visszacsókolt.
Azt hitte, ezzel vége, de amíg ő a lánynak szentelte a figyelmét, fehér fény villant fel. Elengedte Rosie-t és az érkező felé pillantott. Gabriel állt a csatatér közepén és Lisát nézte. Chris melléjük lépett a nephilimmel az oldalán, de Jason és Felisz is ott volt már.
– Tényleg ezt akarod? – kérdezte meg Gabriel, a hangja kedves volt és szelíd. – Ember akarsz maradni?
Lisa csak némán bólintott és az őt szorító Ericre mosolygott.
– Jól meggondoltad?
– Mellette van a helyem – suttogta, majd kinyúlt és megszorította Gabriel kezét. – Köszönöm a bizalmad!
Az arkangyal felsóhajtott.
– Azért sajnálom – felelte szomorú mosollyal, indulni készült, de Lisa még közbe szólt.
– A lidércek… – be sem fejezhette, mert Gabriel félbeszakította.
– Begyűjtjük őket – bólintott. – Már többen dolgoznak az ügyön.
Ezzel a végszóval Gabriel eltűnt. Chris Feliszt kereste a szemével, a lány pár méterre állt tőlük és a csatamezőt pásztázta a pillantásával.
– Felisz! – szólította meg Chris. A lány rávezette a tekintetét, ekkor vette észre a fiú kezében lévő kalapot, és értetlenül ráncolta össze a homlokát.
– Ő tette – suttogta a fiú, nem mondott többet, de látszott Felisz arcán, hogy megértette, mit is tett James, majd Chris átnyújtotta neki a kalapot. A nephilim lány kicsit bizonytalanul mozdult, de végül elvette a fejfedőt, és halványan elmosolyodott.




2017. június 26., hétfő

42. fejezet

Sziasztok!

Meghoztam a következő részt! Remélem, hogy mindenkinek kellemesen telik a nyár, és élvezi a szabadságot. :D
Jó olvasást!

Puszi:)


42. fejezet

Timothy nem kapott halálos sebet, viszont térdre esett. A kardja a földre hullott, de meg se próbálta ismét a kezébe venni, csak az oldalára szorította az ujjait, ahol Eric kardja megsebezte.
Chris nem is figyelt a másik vadászra, csak lefektette a földre a vámpírlányt, és a mellkasára szorította a kezeit.
– Rendbe jössz – suttogta rekedt hangon. – Ha iszol a véremből…
– Chris… nem fogok… – szorította meg a karját Vicktorie, de elcsuklott a hangja. Közben Eric felvette Tim kardját, a vércsatornába betűk voltak vésve. A fiú közelebbről is megnézte és felismerte a szavakat, az ő kardjaikba is belevésték, ha vámpírral kellett végezniük.
– Chris! – szólította meg a bátyját, aki felnézett. Az öccse szemmagasságban felé fordította a kardot, bár véres volt a szavak jól láthatóak voltak. Borzalom futott át az arcán, ahogy felismerte őket. Lehunyta a szemeit, de a könnyeit nem tudta megállítani, pár csepp végigszántotta az arcát, ahogy még szorosabban magához vonta a lányt.
– Kitalálok valamit – erősködött és a lány hajába fúrta az arcát, hogy elrejtse a könnyeit.
– Nem tehetsz… semmit – felelte Vicktorie meg-megakadva –, áthatolt… a szíve… szívemen.
– Megölöm! – sziszegte Chris lágyan ringatva a lányt.
– Ne tedd! – kérte még utoljára a vámpír. – Nem akarom, hogy… hogy bosszút állj… értem!
– De…
– Chris – vágott közbe a lány halkan. Az ajkai véresek voltak, a torkát is elszorította a vér. – Én… szeretlek…
– Kérlek – suttogta a fiú, és az arcához emelte a lány kezét – nem hagyhatsz el, nem bírom ezt nélküled!
– Chris – mosolyodott el halványan a lány. Egyre nehezebb vette a levegőt. – Ígérd meg! Meg kell ígérned, nem maradhatsz… nem szabad egyedül… – de nem fejezhette be. A vadász karját markoló ujjainak szorítása enyhült, a tekintette elrévedt a semmibe, és meghalt.
– Ne! – Chris tehetetlenül kiáltott fel, és megrázta az élettelen testet. – Nem… – A második kiáltás már inkább csak egy gyenge, fájdalmas nyögés volt.
Eric csak állt a bátyja mellett, nem tudta, mit is tehetne. Elkapta róla a pillantását, a torka elszorult a fájdalmától. Tudta, hogy a vámpír rengeteget jelentett a testvérének, azon kevesek közé tartozott, akikhez igazán kötődött.
A szemei pont a kiosonó Saikerre tévedtek, de Ifaril követte. Igaz, pár félig démon, félig ember lény az útjába állt, de elintézte őket.
Chris az ingujjába törölte az arcát, remegő kézzel lecsukta Vicktorie szemeit, majd a földön térdelő fiúhoz lépett.
– Mi van? Megölsz? – kérdezte Tim keserűen felnevetve.
– Nem – nézett rá gyűlölettel a vadász. – Valamiért azt akarta, hogy ne álljak rajtad bosszút, de ha még egyszer meglátlak, nem fogok kegyelmezni.
Timothy arcán vegyes érzelmek játszottak, de leginkább döbbenet ült ki rá. Chris visszafordult és a démon után akart eredni, de az öccse elkapta a jobbját.
– Veled megyek – mondta. Először nem ezt akarta mondani, de mielőtt kimondta volna rájött, hogy felesleges. Chris nem az a fajta, akinek jól esik, ha valaki a részvétét nyilvánítja.
– Nem – rázta meg a fejét. – Ez az én dolgom. Segíts a többieknek!
Eric kelletlenül bólintott, Chris pedig átfurakodott a tömegen.

*

Az áruló besántikált a folyosóra, folyamatosan hátra tekingetett, hogy követik-e. Rögtön a teleportokhoz indult. Alex mögé lépett, már készült lecsapni, le akarta ütni a kardmarkolattal, de John valahogy megérezte, hogy ott van, és még idejében kitért előle. Alex a falnak esett, de rögtön fordult is vissza, hogy elkapja a fiút.
Nem volt ideje gondolkozni azon, hogy vajon Jessica miért nem jött elő, mert a következő pillanatban a lány kiesett a könyvtár ajtaján, mint akit hasba rúgtak, és egészen a falig csúszott a lendülettől.
– Jess! – kiáltott fel Alex ijedten. Jessica megrázta a fejét és nyögve felállt.
– Jól vagyok – lihegte. – Csak társaságot kaptunk.
Két démon rontott ki a lány után, Alex a segítségére akart sietni, de Johnról teljesen megfeledkezett, aki hátulról vállon szúrta, amíg nem figyelt. A nephilim felkiáltott a fájdalomtól, és ismét Johnra akart koncentrálni, de eszébe jutott Annabell haldoklása. Megrázta a fejét, majd térden rúgta az ellenfelét, aki így összeesett, és Jessicához sietett.
A lányt már beszorították az egyik sarokba, épphogy ki tudta védeni a felé irányuló csapásokat. A démonok inkább csak kaszaboltak, minden taktika nélkül, de pont ezért voltak nagyon veszélyesek. Alex nem fejezhette le az egyik démont, mert ha az véletlenül észreveszi és lebukik a csapás elől, akkor a másik nephilimet szelné ketté, így hát hátulról ráugrott, és a földre lökte.
Ahogy földet értek a kardja kiesett a kezéből, a démon felülkerekedett rajta, és a súlyával a földhöz szögezte. A fogait csattogtatta a nyakánál, Alexnek minden erejére szüksége volt, hogy távoltartsa magától. Rothadó bűz csapta meg az emberi testbe bújt démon szájából, a szemei vérben forogtak, nem ismert kegyelmet.
Egy pillanatra sikerült az ellenfele felé kerekednie, de az hamar ismét maga alá gyűrte. Már kezdte elhagyni az ereje. A karjai ólomsúlyúak lettek, amikor Jessica a nevét kiáltotta.
– Alex! – a fiú egy másodpercre odakapta a pillantását, Jess kinyitotta az egyik a teleportot. Egy pillanat kellett, hogy megértse, mit akar tőle a lány, majd megvilágosodva, minden erejét összeszedve lerúgta magáról az ellenfelét, az pedig az üvöltve esett át a teleporton. Ha teleportba nem táplálnak koordinátákat, a semmibe vezetnek. Aki átlép, atomjaira hullik szét, és szétszóródik a semmiben.
Alex lihegve könyökölt fel, úszott az izzadtságban az erőfeszítéstől, de a szemével máris Johnt kereste, aki éppen befejezte a koordináták bepötyögését. Már nyitotta is a hozzá legközelebb eső ajtót, és lépett is át rajta. Alexnek nem volt ideje gondolkodni, ha most hagyja elmenekülni, talán sosem kapják el, így hát utána vetette magát, és átugrott az ismeretlenbe. Még utoljára hallotta, ahogy Jessica ismét a nevét kiáltja, majd zuhanni kezdett.

*

Rosie a földre esett, de azonnal felpattant, és elővette a kardját. Lily előtte állt, kétpengéjű fegyverét gyorsan forgatta.
– Már a Richmond-birtok óra várok erre a pillanatra – mondta Lily vérszomjasan.
– Látom, nagyon magadra veszed, ha az ellenséged megpróbál megölni – válaszolt a nephilim, a bőre felszakadt az arcán, ahol a kővel találkozott.
– A hátbatámadás nem a kedvencem – ugrott neki a vadász. Rosie kivédte a csapást, és a térde felé célzott.
– Az íj egy távolsági fegyver – felelte újabb támadást indítva. – Messziről szokták használni.
– Én jobb szeretek a szemébe nézni az ellenfelemnek, amikor meghal – mosolyodott el Lily.
Rosie nem felelt, csak a vadász felé vágott. Körbe táncoltak a kis erkélyt, Chrisnek hála jól ismerték a másik stílusát, ugyanis mindkettőjüket ő tanította. Lily egyre idegesebb lett attól, hogy nem talál fogást a másikon, így kiseperte Rosie alól a lábait, aki ettől hátraesett. A kardja kicsúszott a kezéből, és az erkély szélén egyensúlyozott, de esélye sem volt utána ugrani, hiszen Lily máris rávetette magát. Éppen sikerült elkapnia a lány csuklóját, mielőtt az szíven szúrta volna.
A vadász minden erejét beleadta, hogy a nephilimbe vezethesse a kardját, már csak pár centi választotta el, amikor Rosie-nak sikerült hasba rúgni, így az ellenfele legördült róla, ő pedig utána. Felülre került, és megpróbálta kicsavarni Lily kezéből az egyetlen fegyvert, amit megszerezhetett, de a másik lány sem volt rest, hamar visszavágott. Végül addig küzdöttek így, még Rosie feje le nem lógott az erkélyről. Ekkor már nem a leszúrás volt Lily feltétlen célja, azzal is beérte volna, ha sikerül lelöknie a lányt a szirtről. A fejét többször a kőnek csapta, érezte, ahogy kibuggyan a vére.
Rosie lenézett a szirtről, ekkora zuhanást lehetetlen túlélni, Lily pedig még kintebb lökte. Végül sikerült felrántania a lábát, és hasba rúgta az ellenfelét, aki sikítva repült át a feje felett, majd bukott le a peremen át a mélybe. A nephilim feltápászkodott és a vadász utána nézett. Ott feküdt a több méteres mélységben kitekeredett tagokkal, mozdulatlan.
Rosie lehunyta a szemét, a szíve száguldott, a mellkasa hihetetlen ütemben emelkedett, majd süllyedt, aztán fáradtan visszahanyatlott a kőre. Lüktetett a feje, az ujjait végig húzta a tarkóján, a vére vörösre festette a végüket.
Nem maradhatott így sokáig, a barátainak szüksége volt rá. Felállt, és újabb vesszőt tett az idegre, de a pillantása találkozott Timével, aki összehúzott szemekkel, dühösen nézett rá. Ismét Lily halott testére pillantott, de mire visszanézett, a fiú már nem volt sehol.
  
*


Alex átfordult a hátán, hogy tompítson az érkezés fájdalmán, majd talpra szökkent. A sérült vállába fájdalom nyilallt, körözött egyet vele, míg körbe kémlelt. Ott volt, ahonnan indult. A balesetükkor totálkárosra tört motor néhány méterre volt csak tőle.
Meglepte a helyszín, döbbenten nézett szét. John egyenesen előtte haladt sietősen, már amennyire a sérült lába engedte. Arra felé tartott, amerre Vicktorie is távozott, a Pokol lehetett a célja.
– John! – kiáltott rá Alex, mire az áruló megpördült és találkozott a pillantásuk. – Játsszuk ezt le, csak te és én. Nincs itt más!
John arcán öntelt vigyor terült szét, elővette a kardját, majd hívogatóan intett a nephilimnek. Alex elindult felé, csak pár lépés választotta el tőle, amikor az ellenfele lecsapott. Kivédte az ütést, majd kifordult előle és ő támadott. A válla minden mozdulatnál lüktetett a fájdalomtól, de próbálta kizárni az elméjéből, és csak a feladatára összpontosítani.
– Sosem adod fel? – kérdezte két csapás között John.
– Kitartó vagyok – felelte, és a másik fiú felé vágott.
– Inkább idegesítő.
John kardja ismét a hasát vette célba, ami elől hátra kellett ugrania. A lába beleakadt egy kiálló gyökérbe, és hátraesett. Az ellenfele a pengéjét a nyakának szegezte.
– Utolsó szó? – kérdezte gonosz mosollyal az arcán. John ügyes volt, de túlzottan önelégült.
– Rohadj meg! – mondta, majd kiütötte a másik fiú alól a sérült lábát, így fordítva a helyzetükön. John feküdt a földön, ő pedig gyorsan felkapta az elejtett kardját, és az éppen felállni készülő fiú nyakának nyomta a hegyét.
– Add fel! – John felnézett rá, a kezeit megadóan felemelte.
– Mégis mi a terved? – kérdezte.
– Átadlak a nephilimeknek, majd ők eldöntik, mi legyen veled, áruló!
A portál ismét kinyílt és Jessica futott át rajta. A kezében kard volt, gyorsan felmérte a helyzetet, majd leeresztette a fegyvert.
– Ó, istenem! – sóhajtott megkönnyebbültem. – Hát semmi bajod!
– Jól vagyok! – felelte a fiú halvány mosollyal az arcán. Aztán Jessie hirtelen hozzálépett, majd a tarkójánál fogva az ajkaira húzta. Alex döbbenten meresztette ki a szemeit, de mire magához tért a pillanatnyi sokból el is húzódott tőle.
– Bocsánat, csak úgy örülök, hogy… – kezdte, majd ijedt pillantással kiáltott fel. – Alex!
A fiú gyorsan pördült meg, Jessicával egyszerre szúrtak, mindkettejük pengéje áthaladt Johnon, aki még egy utolsó kísérletet tett a megölésükre. Az áruló fiú holtan esett össze.
– Sajnálom! – suttogta a nephilim lány remegő hangon, Alex magához húzta, és átölelte.
– Minden rendben!


2017. június 10., szombat

41. fejezet

Sziasztok!

Meghoztam a következő részt, most már majd próbálom mindig időben hozni, remélem, sikerül.
Jó olvasást!

Puszi:)


41. fejezet
Felisznek sikerült kijutni a szobából, és a többiek után eredt. Próbálta követni a csata hangjainak forrását, bár nem volt egyszerű dolga a visszhangzó folyosókon, végül mégis sikerrel járt és kijutott a csatatérre.
Látta a bátyjait küzdeni, Jason Jamesszel került szembe. A vadász éppen az előbb húzta ki Rosie egyik nyílvesszőjét a vállából. Felisz pár pillanatig tétovázott, majd Jasonék felé indult. Mikor James háta mögé ért szúrni készült, de a fiú mintha megérezte volna, hogy ott van, kifordult a kardpengéje elől.
A vadász szembekerült a lánnyal, egy pillanatra döbbenet ült ki az arcára, de hamar rendezte a vonásait.
– Jason menj! – kiáltott rá a bátyjára, aki még mindig Jamest nézte, a fiú pillantása a testvérek között járt.  – James az enyém – mondta a nephilim lány jelentőségteljesen nézve a vadász szemeibe.
– De… – akart ellenkezni az idősebb, de Felisz rákiáltott.
– Menj!
A szeme sarkából látta, hogy Jason a csata sűrűjébe veti magát, de nem kellett sokáig keresnie az új ellenfelét.
– Csak nem haragszol rám, amiért bezártalak? – fordult felé egy mosollyal az arcán James. Felisz válaszra se méltatta, csak lecsapott a fiúra. A kardja csak a levegőt szelte keresztül, James kifordult előle. A továbbiakban is csak kitért a nephilim elől, nem támadt vissza.
– Ne légy bolond, Felisz! – figyelmeztette egy újabb kitérés után. – Nem tudsz legyőzni!
A nephilim csak felkiáltott és újra támadt. James ismét kifordult, majd megragadta a karját, és kicsavarta azt.
– Nem akarlak bántani! – rázta meg a fejét. – Menj haza, menj, amíg teheted!
– Figyelmeztettelek James, ha még egyszer az utamba állsz, nem fogok hezitálni – felelt a lány ridegen, majd kirántotta a csuklóját a fiú szorításából. Roppanást hallott és fájdalom szaladt végig a testén, ahogy megszabadult az erős szorítást, de azonnal döfött. James döbbenten nézett rá, az ajkai szétnyíltak, a térde megrogyott. Felisz kihúzta belőle a kardot, amit vörösre festett a vére, de egy pillanatig megtartotta a vadász súlyát, mielőtt hagyta volna összeesni.
– Te kényszerítettél, hogy válasszak – suttogta. – Nem dönthettem másként.
Elengedte a vadászt, aki döbbenten rogyott a fölre, majd otthagyta meghalni. Fájó, valószínűleg törött csuklóját markolva belevetette magát a csata forgatagába.

*

Jessica a könyvtárban nézelődött, edzés után még úgy döntött, beugrik ide valamilyen könyvért, aminek hasznát veszi a próbák teljesítéséhez. Épp egy könyvet akart levenni a polcról, amikor kiáltozás és csörömpölés hangját hallotta. Visszalökte az olvasmányát, majd kifelé indult, hogy kiderítse, mi történhetett. Amikor kilépett az ajtón körül kémlelt, John fordult be a sarkon, és felé sietett.
– Mi történt? – kérdezte a fiút, de az nem válaszolt, csak tovább lépdelt felé. Crusader fia után pedig nem sokkal Alex nyargalt be a folyosóra.
– John! – kiáltott rá. Kissé gyorsan szedte a levegőt a futástól. – Állj meg!
A következő pillanatban a fiú megtorpant, majd megragadta Jessica karját, és maga elé rántotta, mint egy pajzsot, és egy kardot szegezett a nyakának.
– Mi a… – kezdte a lány, de John nem is figyelt rá.
– Engedj el Alex, vagy megölöm – fenyegetőzött. Alex idegesen az egyik lábáról a másikra helyezte a testsúlyát. – Vagy szeretnéd őt is a karjaid közt tartani, amíg kileheli a lelkét, mint a nővérét?
Jessica döbbenten nézett az előtte álló fiúra, nem is tudta, hogy a nővérével volt, amikor meghalt. Alex arcára keserűség ült ki, és leeresztette a fegyvert.
– Meg foglak találni – mondta.
– Próbálkozni lehet – nevetett fel John. Jessica kihasználta ezt a pillanatot és lefejelte Johnt. A fiút az orrán érte az ütés, egy pillanatra meggyengült a szorítása, így sikerült kiszabadulnia a fogságból. El akarta kapni a fiú kezét, hogy kicsavarja a kardot belőle, de az hamar magához tért a támadásból.
De Alex is azonnal reagált, egy pillanat alatt a lány mellett termett, megfogta a karját, és maga mögé húzta, közben pedig lecsapott Johnra, aki ügyesen hárította a csapást…

*

Eric már a sokadik ellenfelével végzett a tömegben, amikor meglátta Christ felé közeledni. Már ekkor feltűnt neki, hogy valami nincs rendben vele, mivel ő sem támadt senkire, és őt sem támadta senki. Aztán a bátyja neki rontott. Látta a szemén, hogy nem önmaga, nincs köze a tetteihez, a démon irányítja. Kivédte a támadást, de nem volt egyszerű dolga, mert míg ő nem akart kárt tenni a testvérében, addig úgy tűnt, Chris most gondolkodás nélkül leszúrná.
– Chris! – Más ötlete nem révén, rákiáltott, hátha észhez tudja téríteni. – Én vagyok az, Eric!
De a bátyja nem reagált, csak ismét neki támadt. Eric kitért a kardja elől, de örökké nem játszhatta ezt, a folytonos menekülés és védekezés nem volt megoldás. Chris kardja megint az övének csapódott, és kiverte az ujjai közül, ő maga pedig hátraesett.
Chris újra lecsapni készült, de megragadta a pengéjét. A fém a bőrébe mart, a fájdalomtól felüvöltött, a vére végigfolyt az alkarján. De aztán a nyomás alábbhagyott, Chris szemei egy pillanatra kitisztultak.
– Ölj meg, kérlek! – suttogta. Ericnek sikerült ezt a pillanatot kihasználni, és a fegyvert a bátyjának lökni. A markolat szemöldökcsonton ütötte, és hátraesett a földre. A kardja az öccse markában maradt.
Chris szemöldöke felrepedt, a vére a szemébe folyt, de nem törődött vele, csak az öccsét nézte. A szemei újra élettelenekké váltak. Ordítva felugrott, és a testvérére vetette magát, mindketten ismét a földre kerültek, és a kard megszerzéséért harcoltak.
Eric volt alul, a bátyja teljes súlya szegezte a földhöz, de a kard még mindig az ő kezében volt. Chris elengedte a fegyvert, majd az öklével be akart húzni a testvérének, de a nevét kiáltották.
– Chris! – kiáltotta egy női hang. A fiú hátranézett, és Vicktorie hanyatlott a karjaiba. Alig tudta elkapni a lányt, döbbenten szorította magához, ahogy a kezeivel valami nedveset tapintott. Ez elég volt ahhoz, hogy azonnal kitisztuljon az elméje.
Még Chris Vicktorie-t tartotta, Eric leszúrta a lány támadóját. Tim hátulról akarta bevinni a végzetes döfést a bátyjának, de a lány elé ugrott, és így őt érte a csapás.

*

Alex segítséget is kapott a John elleni harcban, Jessica ahelyett, hogy elbújt volna, mellette harcolt. Az áruló fiú sem gondolta, hogy itt marad, így az első támadása célba is ért, megvágta a combját. Arra a lábára már amúgy is bicegett, így még inkább hátrányba került. De Alex következő támadása elől mégis kitért, majd megragadta a fiú karját és Jessicának lökte, így mindketten a földre estek. John kihasználtak az alkalmat és elszaladt.
– Bocsánat! – nézett Alex az alatta fekvő lány szemébe.
– Semmi gond – nyögte Jessica. – Csak állj már fel rólam, nehéz vagy!
– Oh! – kapott észbe, majd legördült róla és feltápászkodott felhúzva a lányt is.
Már indulni is akart John után, de Jessica megragadta a csuklóját, és ezzel megállásra kényszerítette. Alex visszanézett a lányra, aki nagy szemekkel pásztázta az arcát.
– Miről beszélt? – kérdezte elfúló hangon. Alex a csuklóját szorító kecses ujjakra nézett, hogy elkerülje a másik pillantását.
– Elmenekül – lehelte szinte hangtalanul.
– A teleportokhoz tart – intette le Jessica –, tudok egy rövidebb útvonalat a könyvtár vészkijárata odavisz. Igazat mondott? Vele voltál, amikor…
Alex némán bólintott. Arra számított, hogy Jessica kiborul, és hibáztatni kezdi, de a lány csak hálásan megszorította a karját, aztán arcon csókolta.
– Örülök, hogy nem volt egyedül. Köszönöm, hogy mellette voltál!
Elengedte Alex karját, majd belökte a könyvtár ajtaját. Egy pillanattal később a döbbent fiú is követte.
– Merre van a vészkijárat? – kérdezte aztán, Jessie felnevetett, mielőtt válaszolt volna.
– Nem sokat jártál itt, igaz? – csipkelődött, majd intett neki, hogy kövesse. – Erre van. Meglepő, de szépirodalmi része is van a könyvtárnak, nemcsak fegyverekről, harcitechnikákról és angyalokról lehet itt olvasni.
Alex követte a polcok labirintusában magabiztosan lépkedő lányt egészen egy nagy ajtóig, majd le egy rövid lépcsőn, ami tényleg a teleportokhoz vezetett. Nem volt senki a folyosón, Alex éppen szólni akart, hogy elkéstek, amikor léptek zaját hallották meg. Intett Jessicának, hogy bújjon vissza az ajtó mögé, amin át kijöttek, ő maga pedig a folyosón másik végére szaladt, és elbújt. Körbe akarták venni Johnt lehetőleg még azelőtt, hogy eléri valamelyik teleportot.


2017. május 23., kedd

40. fejezet

Sziasztok!

Meghoztam a következő fejezetet, bocsi a rengeteg késésért, de idén végzek az egyetemen és nagyon sok a dolgom emiatt.
Jó olvasást!

Puszi:)


40. fejezet
John folyamatosan taszigálta Alexet, mintha magától nem tudna járni. Többször mély levegőt kellett vennie, hogy ellenálljon a visszatámadás kísértésének. Sejtette, hogy minden hirtelen mozdulatot fenyegetésnek venne, és megölné, amint teheti, így nyugodtan kellett eljutnia a Tanácshoz. Két másik nephilim előtt talán nem végez vele, ha nem ad rá indokot.
Amint megérkeztek rögtön a Tanács elé vezették, akik előtt éppen a szülei álltak Rehaillel, és próbálták meggyőzni Crusadert a veszélyről, ami közeleg, de a férfi hajthatatlannak tűnt.
– Komolyan elvárjátok, hogy egy szavatokat is elhiggyem? – nézett Joshékon végig Crusader felsőbbrendűen. – Hát ostobának néztek?
Crusader pillantása Alexre tévedt, mire fagyos mosoly terült szét az arcán.
– És megérkezett a szökevény és áruló fiatok is – John akkorát taszított Alexen hogy pár lépést bentebb tántorodott.
– Nem vagyok áruló – suttogta a kékszemű nephilim.
– Tessék? – Crusader összeillesztett az ujjai fölött nézett rá. – Nem értettem jól.
– Mondom, nem vagyok áruló – acélozta meg a hangját Alex. – Nem én vagyok az.
– Hát akkor mégis ki az Alexander? – folytatta gúnyosan Crusader.
– A fiad – felelte határozottan, mire a férfi felnevetett.
– A fiam? – hahotázott. – Ötletesebb bűnbakot nem találtál.
– Épp egy vámpírral volt – szúrta közbe John. – Biztosan ő is a démonoknak dolgozik.
– Dehogy dolgozik, Chris barátja – felelte Alex.
– Akkor hát benne van az egész család – jelentette ki John.
– Ez kicsit erős feltételezés – szólt közbe Sakura összeillesztve az ujjait az álla alatt. – Ahogy én látom, Alexander szava áll a tiéd ellen, John. Hiszen ugye bár nincs szemtanúnk. Amondó vagyok, hallgassuk meg a Briece fiú verzióját is. – Pár Tanácstag egyetértően morgolódott, így Crusader fogcsikorgatva, de intett, hogy kezdje.
– Oké – kezdte Alex –, Chris gyanakodott rá, hogy tégla van a Tanácsban, mivel James…
– Igen, igen, a bátyádat elrabló démon titkos fegyvere, akiről még senki se hallott, csak ti – vágott közbe Crusader gúnyosan.
– Szóval James tudott dolgokat, amiket csak innen szivárogtathattak ki – hagyta figyelmen kívül a férfi szavait – a Tanács épületének helyét, a kórház helyét, Eric rabságáról, a bálról, mindenről…
– Ezeket bárki elmondhatta – kezdett bele Crusader.
– Igaz – bólintott Alex. – Chris megkért, hogy jöjjek ide Eric helyett kideríteni, hogy ki az áruló. Egyszer, amikor elküldtetek minket vámpírra vadászni, James belső emberei voltak, három vámpírt találtunk ott. Az egyiket megöltem, eggyel John harcolt, egy pedig megszökött. John elkapta az övét, térdre kényszerítette mégis lefejezte, mert információi voltak Jamesről.
– Anno megerősítetted John beszámolóját – szólt most Sakura.
– Igen, hibáztam – bólintott Alex, majd folytatta. – Aztán nem találtam semmit, nem gyanakodtam Johnra, mert csak várnia kellene és rengeteg hatalomhoz jutna, ezért beavattam őt, hogy besúgót keresek. Javasolta, hogy szóljunk neked – nézett Crusaderre –, és hallgattam rá, majd hátulról leütött. Elvonszolt a felújításra váró, elhagyott folyosókra, de nem tudott megölni, mivel Ericék közbeavatkoztak.
– Nincs bizonyítékod – szólalt meg John fenyegetően.
– De van – felelte Alex –, lehet, hogy megfeledkeztél róla, de mielőtt Ericék megmentettek tőled, majdnem megöltél, és bár Ifaril meggyógyított, ez sosem fog eltűnni – húzta fel a pólóját a fiú, a pőrén maradt hasán egy hosszú heg futott végig. – Ha megnézitek az odaszáradt vért a folyosón és varázslat segítségével összehasonlítjátok az enyémmel, rájöttök, hogy az enyém. Ezenkívül hajlandó vagyok esküvel is igazolni, hogy így történt minden, ahogy elmondtam.
– Akkor tedd azt! – szólt Crusader dühösen izzó szemmel.
– Az túl veszélyes – szólt közbe először az apja. – Beleőrülhetsz a fájdalomba…
Alex felnézett a szüleire, majd megrázta a fejét: – Vállalnom kell a kockázatot.
Sakura felállt az asztaltól és az ifjú nephilim felé lépett. Megfogta a karját, az aprócska nőnek meglepően erős szorítása volt, már nyitotta a száját, amikor John felnevetett, és tapsolni kezdet. Amíg az apjával beszélt, érzékelte, hogy valaki belépett a terembe, de nem gondolta, hogy van jelentősége. Ellenben John az ajtóban állóról nézett vissza rá.
– Igazán nemes – mondta gúnyosan. – Bár szívesen megnézném, ahogy az igazad bizonygatva vergődsz a fájdalomtól, de nincs rá időnk. Parancsot kaptam.
Elővette a kardját és az apjához lépett.
– Apa – szólította meg –, az igazság az, hogy minden egyes szava igaz. A segítségem nélkül nem támadták volna meg a Tanács épületét, se a kórházat, sőt minden itt elhangzott szóról tudtak. Jamest pedig mindvégig én tartottam a homályban a Tanács előtt. Az igazság az, hogy tényleg ők a jófiúk – jelentette ki, majd megmártotta az apja vérében a kardot. Crusader ajkai szétnyíltak a döbbenettől, aztán holtan fordult le a székről.
A Tanács nagy része döbbenten nézett a fiúra, de a következő pillanatban berontott pár szakadt öltönyös és estélyiruhás férfi és nő a terembe.
– Démonok! – kiáltott fel Rehail, majd megragadta a szülőket, Alexszel együtt, és elteleportálta őket onnan az épület elé.
– Mit csinálsz? Lemészárolják őket! – támadt neki a fiú.
– Ifaril azt mondta, hogy vigyázzak rátok, ezt a feladatot kaptam – felelte az angyal értetlenül.
Alex felhorkantott, majd visszarohant az épületbe. Hallotta, ahogy a szülei utána kiáltanak, de vissza se nézett. Befordult a folyosóra, ahol már hadakozó nephilimekre talált. Sakura a tömeg közepén pörgött-forgott, rettentő gyorsan mozgott, mellyel meghazudtolta a korát.
De Alex nem álmélkodhatott tovább, mert megtámadták, csak ekkor tudatosult benne, hogy minden fegyver nélkül szaladt vissza, sőt a csuklói is össze vannak kötözve. Káromkodva tért ki a lesújtani készülő kard elől, majd elgáncsolta az ellenfelét. A kardja kirepült a kezéből, a nephilim pedig utána vetődött. Amint megmarkolta, megpördült és lecsapta az ellenfele fejét, aztán belevetette magát a tömegbe és telitorokból kiabálni kezdet.
– A fejüket – ordította. – A fejüket vágjátok le!
Sikerült magát beküzdenie Sakura mellé, ahol megvetette a lábát és a nő oldalán harcolt tovább. Nem sokkal később szüleit és Rehailt is látta visszatérni, akik szintén belevetették magukat a csatába.
John eddig önelégülten nézte a nephilimek haláltusáját, de az angyal feltűnésével elkomorodott, majd a legkisebb feltűnést keltve eloldalgott. Csak azt nem vette észre, hogy Alex kiszúrta a távozását, és utána eredt.

*

Üvöltést hallott, rettentő, fájdalmas üvöltést, ahogy közeledtek egyre hangosodott, és nem akart múlni. Chris hangja volt, ezer közül is felismerte volna. Aztán egyszer csak elhalt. Bár a borzalmas ordítást is fájdalmas volt hallani, a csöndtől még inkább megrémült.
Mindannyian nyugtalanok voltak, Ifaril és Eric mondtak valamit, de Rosie nem tudott rá koncentrálni, csak Chrisre tudott gondolni. Aztán kiértek végre egy nagyobb teremféleségbe (már, ha a pokolban lévő helységeket be lehetett sorolni bármi ember által épített kategóriába).
Senki sem figyelt rájuk, mindenki Saikert nézte és az előtte éppen összeeső Christ. A fiú ájultan zuhant a földre, a szemei fennakadtak, úszott az izzadságban. Rosie nem látta biztosan, de mintha gyengén lélegzett volna. Földbe gyökeredzett a lába, ahogy nézte őt. Saiker lehajolt hozzá, de azt már nem látta, mit tett vele, a tömeg kitakarta.
Ifaril a folyosón maradt, takarásban, nehogy a fényével lebuktassa őket, valószínűleg ezt beszélhették meg korábban. Jason és Eric pedig lopakodni kezdett egy-egy vadász mögé, hogy végezzenek velük. Rosie egy darabig csak nézte őket, majd a még mindig eszméletlen fiúra kúszott vissza a tekintette. Chrisnek szüksége volt rá, ha még élt.
Gyorsan szétnézett a teremben, talált egy tornácot nem sokkal fentebb, biztosan több út is vezetett erre a központi helyre. A falhoz lépett, és a kiálló köveken megpróbált minél gyorsabban és hangtalanul felmászni.
– Meghalt? – hallott meg egy bizonytalan női hangot, még egyre magasabbra igyekezett.
– Nem – felelte Saiker –, bár kicsit talán túllőttem a célon. Csak pislákol benne az élet, de van egy ötletem.
Rosie éppen felért a tornácra, hogy láthassa, ahogy a démon megvágja a csuklóját, hogy Chris szájába csepegtethessen a véréből, de az eredményt már nem nézhette meg, mert Eric és Jason elvágták az áldozataik torkát, és ezzel kitört a káosz. Ifaril is berontott a terembe, hogy segítsen a két nephilimnek.
Rosie gyorsan körbenézett, látott pár szakadt öltönyös férfit, és néhány estélyi ruhás nőt, ezek démonok lehettek, valamint több vadászt is a teremben. Arra jutott, hogy az íja inkább a démonvérűekre lehet hatással, így azokat vette célba.
Hátra nyúlt és megérintette az odacsatolt kis dobozkát, ami kinyílt, a következő pillanatban pedig a nyílvesszők tollait simították végig az ujjai. Megfogta az egyik vesszőt, majd az íja idegére helyezte. Miközben kihúzta a húrt a pillantása visszavándorolt Chrisre, de a fiú már nem feküdt ott. Pislogott párat, nem akart hinni a szemének, az előbb még alig élt, gyorsan körbe kémlelt a teremben, de nem látta őt sehol. Végül megrázta a fejét, célzott és lőtt. Jason egy támadójának a halántékát talált el, a fiú holtan csuklott össze. A bátyja nem állt rosszul, ellenben Eric két démonnal küzdött egyszerre, éppen, hogy védeni tudta a támadásaikat, visszavágni nem maradt ideje.
Rosie tudta, hogy a nyílvesszővel nem ölheti meg, így okosan kellett cselekednie. Az egyik démon lábfejét vette célba, aztán útjára engedte a vesszőt. A nyíl a célpontja lábfejébe fúródott bele, hozzá szegezve ezzel a földhöz, Eric kihasználta ezt, és levágta a fejét.
Miután még pár embert megölt vagy megsebesített a pillantása egy lányra tévedt, aki őt nézte, majd célirányosan elindult felé. Lily volt az, a Richmond birtokon majdnem sikerült meglőnie, úgy tűnt, haragszik rá. Rosie próbálta minél gyorsabban kilőni a nyilait, de a lány túl gyorsan közeledett.
Lily egy macska ügyeségével mászta meg a hegyoldalt, látszott, hogy nem először csinálja. Tudta, hogy a következő nyíl után nem lesz ideje előrántani a kardját, hogy kivédje a lány támadását, de Jason közben a nem rég megjelent Jamesszel került szembe.
Gyorsan döntött, majd célba vette a nephilimvadászt, aztán lőtt. James éppen lecsapni készült a bátyjára, amikor a nyílvessző a vállába fúródott. Felüvöltött a fájdalomtól, de a folytatást már nem láthatta, mert a hajánál fogva megragadta valaki és a falnak csapta.