2017. március 19., vasárnap

36. fejezet

Sziasztok!

Meghoztam a következő részt, remélem, tetszeni fog nektek. Bocsánat a késések miatt, de végzős vagyok az egyetemen, szakdogát írok, meg államvizsgára készülök, úgy hogy elég kevés az időm. Ne haragudjatok! De most már meghoztam a részt.
Jó olvasást!

Puszi:)

36. fejezet
Az ágyán feküdt, amikor kopogtak az ajtaján. Felült, a mamuszába csúsztatta a lábát, majd az ajtóhoz lépett és kinyitotta. Christ találta ott zsebre vágott kézzel, kifürkészhetetlen arccal. Nem tudta volna megmondani, hogy mennyi ideig nézte a fiút, hogy mikor szólalt meg, lehetett pár másodperc, de akár hosszú percek is, elveszett a kék szemekben.
– Bejöhetek? – kérdezte halkan a vadász, mire bólintott és arrébb lépett az útból. Becsukta utána az ajtót, majd nekidőlt, úgy nézett fel a fiúra. Gondterheltnek tűnt, amit nem csodált holnapi nap fényében.
– Rosie… – lehelte erőtlenül. – Arra akarlak kérni, hogy ne gyere velünk a csatába – mondta halkan. – Nem akarom, hogy veszélyben légy.
– Chris – lépett felé halvány mosollyal –, ha tehetnéd, te senkit se vinnél magaddal.
A fiú halkan felnevetett, de bólintott. Igen, így érezte ő is, legszívesebben egyedül menne…
– Megtanítottál rá, hogy hogyan vigyázzak magamra – folytatta a nephilim. – Nem lesz bajom!
– Nem akarom, hogy meghalj! – nézett a szemeibe a fiú őszintén, nem rejtegette tovább az érzelmeit. Ebben a pillanatban annyira sebezhetőnek tűnt, viszont azt is kiolvasta a pillantásából, hogy mennyire fontos neki, amitől elállt a lélegzete, sosem nézett még rá így.
– Nem fogok – suttogta halkan és felé lépett. Olyan közel állt meg hozzá, hogy érezte a teste melegét és a szapora lélegzetvételeit. – Ez a búcsúd nem igaz? – kérdezte aztán döbbenten. – Te a halálodra készülsz? – ismerte fel, hogy a fiú nyitottsága nem lehet véletlen.
Chris nem válaszolt, de nem is tagadta. Meg akart halni.
– Nem, ne merészeld! – csapott ököllel a fiú mellkasára. – Ne merészeld feladni, értetted? Nem fogsz meghalni, csak Saiker fog meghalni.
– Rosie! – kapta el a lány karját ütlegelés közben. Nem mondta el a lánynak, egyszerűen nem tudta, amit Ifaril mondott neki, aki a kardot használja Saikeren vele fog halni. Túl közel lesz a robbanáskor, így az ő számára nincs menekvés, akár nyernek, akár nem. – Nem adom fel! – suttogta inkább, mire a lány megnyugodott kicsit és átölelte. Chris a vörös tincsekbe temette az arcát, nem tartotta a távolságot, pedig kellett volna. El kellene húzódnia, és magára hagynia a lányt. Rosie mintha csak megérezte volna, hogy mi a szándéka, erősebben kezdet kapaszkodni belé.
– Ne menj el! – mormolta a mellkasába. – Maradj velem ma este – felnézett a fiúra, találkozott a pillantása a kék szemekkel.
Chris arcán látszott a visszakozás, hogy mit is kellene felelnie.
– Kérlek! – suttogta Rosie és lábujjhegyre állt, hogy megcsókolhassa a vadászt.
A fiú nem állította le, nem állt ellen, készségesen visszacsókolt és magához szorította.
– Tudom, hogy kislánynak tartasz – húzódott el Rosie –, de ma éjszaka kérlek, felejtsd ezt el!
– Rosie... – suttogta a fiú és a füle mögé igazított egy tincset. – Biztos vagy benne?
– Teljesen. Ki tudja, talán ezek a napjaink lesznek az utolsók, nem akarok úgy meghalni, hogy megbántam bármit is.
– És ezt nem fogod megbánni? – kérdezte a vadász rekedten.
– Soha! – csókolta meg ismét a lány.
Az ágyhoz hátrált a nephilim pedig követte. Eldőltek rajta és úgy csókolóztak tovább. Chris gyengéd volt és figyelmes, egyáltalán nem sietett, sőt egyszer csak elhúzódott és a füle mögé simított egy haj tincset.
– Nem kell ezt tenned, ha nem akarod – suttogta a szemeibe nézve.
– Akarom – felelte Rosie, de megremegett a hangja. Chris elmosolyodott és homlokon csókolta.
– Ráérsz még – mondta aztán kedvesen. – Várd meg, amíg biztos leszel benne, hogy szeretnéd.
– De mi lesz, ha nem éljük túl ezt a háborút? – kérdezte kétségbeesetten, sokszor gondolt már rá, hogy mi lesz, ha vége lesz mindennek, ha meghalnak.
– Minden rendben lesz, nem hagyom, hogy bajod essen – simított végig a karján a vadász. – Nem bánthatnak, nem engedem.
– És mi lesz, ha te halsz meg? – nézett a kék szemekbe ijedten Rosie. Szomorú volt, és tehetetlennek érezte magát.
– Akkor majd találsz helyettem valakit, aki érdemesebb hozzád nálam. – A fejét a nyaka és a vállá ívébe hajtotta és apró csókokkal hintette be a bőrét.
– Ígérd meg – hunyta le a szemét a nephilim –, hogy életben maradsz!
– Ezt nem ígérhetem meg – továbbra is a sápadt, fehér bőrét nézte, kerülte a zöld pillantást.
– Pedig számomra csak te létezel – felelte és felemelte a fiú állát. – Nem akarlak… nem tudlak elveszíteni. Nem, az a pár pillanat is rémisztő volt, amikor múltkor meghaltál, nem lennék képes túlélni még egyszer, nem…
Érezte, hogy folynak a könnyei, ahogy Chris csendesen átöleli, és a mellkasára húzza. Az ingébe temette az arcát, így próbálva elfojtani a sírása hangját, de a válla továbbra is rázkódott.
– Ssh! – ringatta a fiú. – Nem lesz semmi gond!
Rosie az ajkaira húzta a vadászt és szenvedélyesen megcsókolta. Chris meglepődött, majd lehunyta a pilláit és viszonozta a közeledést. A lány derekát simította végig, a finom ujjak pedig a hajába kapaszkodtak akaratosan. Élvezte a nephilim csókjait, tüzesek voltak és magával ragadóak. Nehezen maradt ura a vágyainak ilyen közeledés után.
– Tudom, hogy hazudsz – suttogta a lány alig hallhatóan, miután elhúzódott. Chris egy pillanatra megdermedt, felkelt benne a gyanú, hogy Rosie kihallgatta a beszélgetést. – Semmi sem lesz már rendben, úgy, mint régen…
A vadász homlokon csókolta a lányt és magához húzta.
– Jobb lesz, ha most megyek – akart felállni az ágyról, de a nephilim a karjaiba kapaszkodott.
– Ne menj! – kérte nagy szemekkel.
– Azt hittem, hogy ezt megbeszéltük – simított végig az arcán Chris gyengéden. – Én tudok várni. Rád tudok várni!
– Csak aludj itt mellettem. Megnyugtat, ha itt vagy.
A fiú az ajkaira hajolt és lopott tőle egy csókot, majd visszadőlt mellé az ágyra és a mellkasára húzta a lányt és a vállán kezdet körözni az ujjaival. Rosie lehunyta a pilláit és halkan lélegzett, percekig nem szólalt meg újra.
– Olyan békés így – suttogta aztán. – Jó lenne mindig így maradni. Jó lenne, ha sosem múlna el ez az éjszaka.
– Nem lesz semmi baj – szólt halkan, fojtott hangon, tudta, hogy hazudik. Rosie-nak rettentő fájdalmat fog okozni, és még csak bocsánatot sem kérhet, nem mondhatja el, hogy mennyire sajnálja.
Chris a lány kócos hajába csókolt, majd hagyta, hogy mindkettőjüket elnyomja az álom. 

Chris még hajnal előtt felébredt. A lány halkan szuszogott mellette, egyenletesen vette a levegőt. Égő vörös haja szétterült a párnán, a feje még mindig a fiú mellkasán pihent. Rózsaszín ajkain apró mosoly játszott. Egész éjszaka így aludtak, egyikük sem mozdult. Egy pillanatig csak nézte, ahogy álmodik, majd amilyen halkan és óvatosan csak tudott felállt mellőle az ágyról, véletlenül sem akarta felébreszteni.
Még utoljára leguggolt hozzá, végigsimított a vörös haján, és egy gyöngéd csókot adott a homlokára. Rosie mocorogni kezdet, de nem ébredt fel, csak megváltoztatta a helyzetét az ágyban. Apró kezeivel a párnáját ölelte Chris helyett és a hasára fordult.
A fiú mosolyogva figyelte még egy kicsit az alvó lánykát. Annyira békés volt, szelíd és fiatal. Nem akarta, hogy baja essen. Azzal nyugtatta magát, hogy bár mérges lesz rá, csalódott és szomorú, de élni fog és ez mindennél fontosabb volt a számára.
Halkan betette maga mögött az ajtót. Aztán belépett a számára kijelölt szobába és összeszedte, amire szüksége volt. Nem vitt sok mindent magával, csak a fegyvereket, majd felkapta a kulcsait és elhagyta a házat.
Ő volt az egyetlen, aki Saiker közelébe juthatott, meg kellett oldania vérontás nélkül, legalábbis meg kellett próbálnia. A többiek valószínűleg csalódottak lesznek, de meg kell védenie őket. Ha elbukik, az angyalok még mindig lecsaphatnak a nephilimekkel együtt.
Mivel nem akarta felébreszteni a családot, ráérnek még rájönni arra, hogy lelépett, az utca végéig csak tolta a motorját.
Aztán átvetette a lábát a gép testén, és berúgta. Nem kímélte tovább és felbőgetve száguldott tovább. Imádta vezetni, ilyenkor mindig szabadnak érezte magát, és most jól jött ez a kevés szabadság érzés, mielőtt belekezd a végjátékba.
Elég hamar odaért a legközelebbi bejáratához a pokolnak. Egy hegyre kellett felhajtani. Levette a bukósisakját, majd először a szakadékhoz sétált és lenézett. Gyönyörű érintetlen erdő terült el a lábai előtt, de aki ilyen magasról lezuhant, az azonnal szörnyethalt.
Végül visszalépett a hegy oldalához. A kezét a sziklához nyomta, az fodrozódni kezdet és az akadály eltűnt az útjából. Forró levegő csapott az arcába, majd belépett. A bejárat pedig bezáródott mögötte.
Bent a soha el nem égő fáklyák adták az egyetlen fényt. A félhomályos alagutakat már nagyon régen nem használta. Tudta, hogy egyszerű eltévedni és akár egy életen át bolyongani idelent, de visszatért az az ismerős érzés, amit mindig csak itt érzett. Mintha forrna a vére, egyszerűen a sejtjeiben érezte, hogy merre kell mennie. Tudta merre kell fordulni, nem tévedt el.
De nem jutott el Saikerig, mert…
– Hová-hová? – kérdezte valaki a háta mögül, és a lapockái között egy penge hegyét érezte. Felemelt kézzel fordult meg és szembenézett Lilyvel.
– Saikerhöz jöttem – jelentette ki. A lány arcán fagyos mosoly látszott, most pedig a szemöldökét ráncolta.
– Miért? – kérdezte. – Csak nem vagy olyan ostoba, hogy egyedül próbálod megölni.
– Meg akarok egyezni – felelte. – Alkut kötni.
Lily kétkedve nézett rá, de végül beadta a derekát.
– Akkor odaviszlek – mondta. – De előtte kérem az összes fegyvered.
Chris leakasztott két kardot az övéről, és egy tőrt vett elő a bakancsából, majd a lány kinyújtott kezébe helyezte.
– Ez az összes? – kérdezte Lily, de látszott rajta, hogy nem hiszi el. – Állj a falhoz!
– Ez most komoly? – kérdezte Chris.
– Gyerünk, vagy most azonnal leszúrlak – fenyegette a fiút.
Chris sóhajtva a kezeit a barlang falának támasztotta, még Lily megmotozta. A lány alapos volt, végigtapogatta a testét, de nem talált semmit.
– Élvezed? – kérdezte Chris öntelt vigyorral, miközben a lány ujjai a lábán matattak. Nem válaszolt rögtön, befejezte a motozást, majd a fiút a falnak nyomva hátracsavarta a kezét. Chris méltatlankodva felkiáltott.
– Nincs itt semmi, amit ne láttam volna – súgta a fülébe –, és nem is hiányzott.
De ekkor megakadt a keze valamiben, és a kabátja ujjába rejtve talált aprócska tőrt.
– És ez? – kérdezte aztán.
– Erről megfeledkeztem – vonta meg a vállát Chris, akit közben elengedett a lány.
– Ha megfogatsz egy jó tanácsot, inkább lelépsz – mondta aztán Lily és a szemeibe nézett. – Most nem győzhetsz, tűnj el inkább a szeme elől, húzd meg magad.
– Alkut kötni jöttem – felelte Chris. Lily felsóhajtott, de nem válaszolt, csak elindult az egyik irányba, a fiú pedig követte.

2017. február 25., szombat

35. fejezet

Sziasztok!

Meghoztam a következő fejezetet is, remélem, hogy elnyeri a tetszéseteket.
Jó olvasást!

Puszi :)

35. fejezet
Eric és Ifaril hamar előkerültek, és az angyal mindannyiukat haza szállította. Nem sokkal később Rosie-ék is megérkeztek, de nem voltak egyedül, ők is egy angyal kíséretében értek vissza.
– Jól vagytok? – kérdezte Chris, élesen kihallatszódott az aggodalom a hangjából, még ő maga is meglepődött rajta, mennyire. De azonnal elöntötte a félelem, ahogy meglátta a lányt, a ruháján több méretes vágás is éktelenkedett és rengeteg vér borította a karját és a kulcscsontját is.
– Megvagyunk – felelte kissé erőtlen hangon, de közben a fiúhoz lépett és magához szorította. – Rehail megmentette az életem – motyogta a mellkasába.
– Köszönöm – nézett a vadász hálásan a szőke angyalra, aki csak bólintott válaszként. 
– És mi lesz most? – Eric melléjük lépett, de nem vette le a szemét Ifarilről, ahogy feltette a kérdést.
– Nem húzhatjuk tovább az elkerülhetetlent – kezdte az angyal. – Megkeresem Saikert a pokolban, és megölöm.
Eric felhorkantott, majd felelt: – Mert az olyan egyszerű. Ha besétálsz oda, valószínűleg meghalsz.
– Maradunk az eredeti tervnél – szólt közbe Chris mielőtt az angyal reagálhatott volna.
– És mi az? – nézett rá az öccse.
– Ifaril lefoglalja Saikert, én pedig ellopom a kardot és végzek vele – felelte. Eric egy pillanatig döbbenten nézett rá, majd hangot adott a nem tetszésének.
– Túl veszélyes ez a terv! Legalább hagyd, hogy veletek menjek és segítsek.
– Ha elbukom, a helyembe léphetsz, hiszen úgysem lesz nyugtod Saikertől – nézett rá Chris komolyan. – De ez az én harcom, én segítettem neki megerősödni.
– És mi? – szólt közbe Rosie Chrisnek címezve a szavait – Csak ülünk itt és várjuk a halálodat?
– Rátok is szükségünk lesz, meg annyi nephilimre, ahányra csak lehetséges – felelte a fiú. – Saiker körbevette magát vadászokkal, meg ezekkel a lényekkel, utat kell hozzá törnünk, kell a segítségetek.
– A nephilimek elég sok veszteséget szenvedtek mostanában – mondta Jason –, nem tudom, mennyire hajlandóak támogatni.
– Muszáj lesz nekik – válaszolt Eric –, Saikernek és Johnnak a tervei közt van az elpusztításunk, nem tudunk ebből kimaradni, ezt a Tanácsnak is be kell látnia.
– Csak éppen a Tanács feje jelenleg John apja, Crusader nem fog mellénk állni – állapította meg az idősebb fiú.
– Talán – kezdte Eric –, de nem feltétlen kell a fiáról tudnia, elég, ha meggyőzzük arról, hogy ki akarják irtani a fajtánkat, ebben pedig nem nagyon kételkedhet.
– Muszáj lesz valahogy rávennünk – bólintott Chris. – Holnap meglátogatjuk a Tanácsot, minél hamarabb kell lépnünk, Saiker csak egyre erősebb lesz.
– Elkísérlek titeket – szólalt meg hosszú idő után ismét Ifaril –, hátha jelent valamit egy angyal jelenléte.

Miután megegyeztek mindenki elindult pihenni, holnap hosszú nap vár rájuk és a mai sem volt egyszerű. Chris is ki akart menni a konyhából, de Ifaril megragadta a karját. A fiú meglepetten pillantott fel rá, de az angyal pár percig csak komolyan visszanézett rá. Mikor már senki sem volt hallótávolságon belül, megszólalt.
– Tudod ugye, hogy mi történik veled, ha megölöd Saikert? – kérdezte.
– A Richmond birtok óta sejtem – felelte halkan a vadász.
– Nem fogod túlélni – szorította még jobban a karját az angyal, és végigsimított az arcán. Chris nagyot nyelt és percekig csak nézett a lány szemébe, majd megfogta az arcán végigsimító ujjakat és elhúzta onnan.
– Nem érdekel – suttogta. – Ha magammal viszem őt is, nem bánom – mondta még utoljára, majd otthagyta. Még nem ért fel a lépcsőn, amikor a távozását jelző fény felragyogott, ő pedig a lépcsőkorlátnak dőlt és nagyot sóhajtott. Bár már sejtette, hogy valószínűleg nem élheti túl a robbanást, amivel a démon halála jár majd, de most minden reménye szertefoszlott, mégsem akart visszakozni, meg kellett ölnie Saikert.

*

Ifaril a dombtetőn ücsörgött, a hátát egy öreg, göcsörtös fának vetette. Nézte a domb előtt elterülő várost. Az emberiség csodái. Saiker mindezt elpusztítaná és meg kell akadályozni. Tudta jól, mi a dolga. Az életét is feláldozta volna értük és meg is fogja tenni, úgysincs már értelme. A saját bukását fogja okozni, érezte már egy ideje, a szárnyaiban, hogy nincs már messze…
Éles fény ragyogott fel mellette, majd finoman a vállát érintették óvatos ujjak.
– Tudod, hogy nem segíthetek – hatolt a fülébe az érkező hangja. – Nem, ha ezt az utat választod.
– Nem volt választásom – nézett fel a mellette álló férfira. Gabriel beletörődő sóhajt hallatott, majd végig simított a lány haján. Kék szemei aggodalmasan csillogtak.
– Nagyon sajnálom – felelte. – Az érzelmeket nehéz megtagadni.
– Talán nehezebb elfogadni – fogta meg a férfi elhúzódó kezét és felállt. – Nem akarok többé harcolni a saját szívem ellen, Gabriel.
– De tudod, hová vezet ez – mondta az arkangyal megszorítva a lány kezét. – Nincs visszaút, többé nem segíthetek neked, nem védelmezhetlek. Ha őt választod, megbuksz, lassan elszivárog az erőd, aztán meg…
– Tudom – bólintott Ifaril. – De ezen ráérek aggódni, ha legyőztem Saikert.
– Mindebben sem állhatok melletted – hajtotta le a fejét a férfi.
– Nem hibáztatlak – felelte Ifaril.
– De egy valamit még megtehetek – mondta aztán. – Nem hívom vissza a segítségedre kivezényelt angyalokat, de újakat nem adhatok melléd, tiltják a szabályaink.
– Tudom – bólintott az angyal –, és köszönöm!
Gabriel egy atyai csókot lehelt a homlokára, majd eltűnt.

Még ki sem hűlt az arkangyal helye, amikor ismét megszólították.
– Úgy látszik, mégis találtál kibúvót – jegyezte meg egy hang a háta mögött. Bár gunyoros akart lenni, mégis érződött a fájdalom a hangjában.
Ifaril megfordult és Dethriellel találta szemben magát. A fiú azt a fát támasztotta, amelyik a tövében egy perccel ezelőtt még ő ült. Semmi sem változott rajta, mióta legutóbb látta.
– Mire gondolsz?
– Hallottam a beszélgetésed Gabriellel – lökte el magát a fától és a lányhoz sétált. – Szóval így döntöttél?  
– Egyszer majd talán megérted – suttogta halkan. Dethriel végigsimított az arcán.
– Jobbat érdemelsz – nézett mélyen a szemeibe. Ifaril a férfi kezére csúsztatta az övét és megszorította.
– Szeretem – suttogta. Dethriel felsóhajtott, majd elhúzta a kezét és hátrált egy lépést.
– Megéri a bukást ez a szerelem? – kérdezte. – Tudod jól, hogy mivé válsz idővel.
– Addig van időm, amit kihasználhatok – ellenkezett a lány.
– És aztán? – Dethriel csalódottan nézett rá, elárulva érezte magát. – Aztán mi lesz? Miután démonná válsz? Már nem leszel ugyanaz Ifaril. Mi van, ha megölöd? Vagy rosszabb?
– Megakadályozod – suttogta a lány és közelebb lépett a másik angyalhoz. – Meg akartalak rá kérni, hogyha elvesztem a lelkem, ölj meg. Megtennéd ezt értem?
Dethriel összeszorította az állkapcsát és kerülte Ifaril pillantását. A szemei égették mégsem tudott ránézni. Nem akarta teljesíteni ezt a borzalmas kérést.
– Meg kell tenned – suttogta a lány. – Nem akarom, hogy ártatlanok vére tapadjon a kezemhez.
– És az én lelkiismeretemmel ki törődik? – suttogta a halálangyala. – Szerinted képes vagyok erre? Hogy megöljem azt, akit szeretek?
– Csak te vagy rá képes. – Ifaril a másik angyal álla alá tette a kezét és maga felé fordította az arcát. – Gyűlölöm, hogy erre kell, kérjelek, de nem tehetek mást. Meg kell tenned! Nem akarok gyilkossá válni.
– Tudod – kezdte elfojtott hangon –, jobban szerettem, amikor még egy kis senki voltál, csak egy angyal, aki a holtak nyugalmára figyelt a mennyekben. Gyűlölöm, hogy Gabriel téged választott Emily helyett, hogy téged tett meg a helyettesének.
– Ez volt a sorsom – suttogta Ifaril. Dethriel mélyet sóhajtott, majd bólintott.
– Rendben, megteszem, ha eljön az ideje.


2017. február 12., vasárnap

34. fejezet

Sziasztok!

Meghoztam a 34. fejezetet, bocsi a csúszásért.
Jó olvasást!

Puszi:)

34. fejezet
– Eric! – lépett be a szobájába Josh kopogás nélkül. A fiú felkapta a fejét, éppen az ingét igyekezett begombolni. – Feladatod van.
– Milyen? – ráncolta értetlenül a homlokát.
– Üzent a Tanács. Mozgolódni kezdtek – kezdte a magyarázatot –, a nephilimvadászok ártatlan embereket támadnak meg szerte a világban, nincs elég kapacitásunk rá, így a legjobb fiataljainkat is muszáj kiküldenünk.
– Rendben – bólintott a fiú, majd a szekrényéhez lépett és felcsatolta a fegyverövét rajta különböző kardokkal és tőrökkel.
– Felisszel mész, neki már megadtam a koordinátákat, a teleportnál vár.
Eric ismét bólintott, majd Josh magára hagyta. Legközelebb csak a dolgozószobában találkoztak, ahol éppen beállították a teleportot, aztán Felisszel már át is léptek rajta.

*

Chris végre visszakapta a motorját Vicktorie-tól, így azonnal rá kellett ülnie és mennie vele egy kört. Kiszellőztette kicsit a fejét, jól esett neki.
Nyújtózkodva lépett be a házba, amikor az emeletről izgatott beszélgetés hallatszódott le. Kíváncsian lépdelt felfelé a lépcsőn és benyitott a dolgozószobába. Rosie és Jason teljes harci díszben álltak a szoba közepén, arra vártak, hogy átmehessenek a teleporton.
Chris értetlenül összevonta a szemöldökét és kérdezett:
– Lemaradtam valamiről?
– Zavarognak a vadászok – tájékoztatta Jason. – Embereket támadtak meg, őket kell elkapnunk. Nephilim feladat.
– Milyen embereket? – vonta össze a szemöldökét a fiú.
– Változó, nem igazán van rendszer, csak bajt okoznak – felelte. – Nem olyanokat, akik fontosnak tűnnek, sima embereket. Volt köztük postás, mérnök, családanya, teljesen véletlenszerű.
– Miért ti mentek? – kérdezte aztán. – Tapasztaltabbakkal mi van?
– Már mindenki, aki elérhető küldetésen van. – A vadász nyitotta a száját, hogy válaszoljon, de közben szóltak.
– Kész! Mehettek! – mondta Josh, de Chris elkapta az előre induló Rosie karját.
– Várjatok! – kért egy kis időt gondolkodni. – Nekem ez gyanús! Miért öldökölnének vadászok csak úgy ártatlanokat?
– Nem tudom, mert ilyen a természetük? – vonta meg a vállát Jason.
– Nem – felelte Chris –, nem ölünk csak heccből, főleg nem ennyire feltűnően, hirtelen ennyi támadás nem lehet véletlen.
– Mire gondolsz? – lépett visszább Jason is érdeklődve.
– Szerintem köze lesz a Richmond birtokon történtekhez – nézett a szemeibe Chris. – Ezek az embertestbe bújt démonok lesznek, valahogy érzem.
– De miért most? – kérdezett közbe Josh. – Már napok teltek el.
– Nem tudom – felelte őszintén a vadász. – De így van, ezt súgja az ösztönöm – aztán körbenézett és újabb rossz érzése támadt. – Hol van Eric?
– Már elment Felisszel – felelte Josh ledermedve. – Azt hiszik, hogy vadászokkal van dolguk…
– Utánuk kell küldened! – ugrott hozzá Chris kétségbeesetten. – Meg fogják őket ölni!
– Mi átmegyünk még előtte! – mondta Rosie.
– Tessék? – hökkent meg Chris és megpördülve a lányra nézett. – Nem hallottad mit mondtam? Azok démonok!
– Tudom – bólintott a lány –, démonok, akik ártatlan embereket ölnek. Az a feladatunk, hogy megvédjük őket, ezért teremtettek az angyalok.
Megszorította a fiú karját, majd lábujjhegyre állt és egy csókot adott az arcára. Chris még mindig döbbenten figyelte, Rosie el akart tőle lépni, de még megszorította a karján lévő kezét, mire a lány visszanézett rá.
– A fejüket vágd le – mondta. – Talán ha használhatatlanná válik a test, akkor…
Rosie bólintott, majd eltűnt a teleporton át Jasonnel a nyomában.
– Most pedig küldj az öcsémék után – nézett Joshra a fiú azonnal. Az apuka rögtön hozzálátott a koordináták megadásához.
– Azóta már bárhol lehetnek – suttogta aztán.
– Megtalálom őket – felelte a vadász magabiztosan. – Tudod, hogy képes vagyok rá.
– Tudom – bólintott Josh. – Vigyázz rájuk!
– Bízz bennem! – mondta Chris, majd elindult, hogy ő is átlépjen a teleporton. – Próbáld meg figyelmeztetni a többi nephilimet.
– Megteszem, amit lehet – hallotta még utoljára, majd elnyelte a furcsa fátyol.

­*

Chris kilépve a teleportból egy sikártorban találta magát, ami egy forgalmas utcára vezetett. De nem kellett odáig elmennie, mert talált egy hullát a kukák közé dobva. Egy fiatal lány volt, a vérét lecsapolták, de nem egy vámpír műve volt, ők sokkal kifinomultabbak, ez barbár munka volt. Démonok.
Idevonszolták, látszott a porban. Dulakodás nyomait fedezte fel, de úgy tippelte, nem a nephilimek voltak, inkább az áldozat ellenkezhetett, vagyis Ericék érkezése előtt halt meg. Ők már nem találhatták itt a démonokat.
A lány szoknyája kicsit nedves volt, de a haja és a felsője nem, lecsaphatta egy autó, állapította meg a fiú. Reklámszatyrok voltak nála különböző butikokból, egy plázában járhatott. Sejtette, hogy a nephilimek is erre a következtetésre jutottak, valószínű, hogy a bevásárlóközpontból követték.
Chris kilépett az utcára, pár vércsepp már itt került a járdára, így tudta merre induljon. Az utcán mit sem sejtve hömpölygött a tömeg, ő pedig a lehető leggyorsabban próbált köztük elcsusszanni.
Egy mélygarázshoz ért, ahol megtorpant, egy éppen kikanyarodó autó majdnem lefröcskölte egy pocsolya vizével. Tovább akart menni, hogy a plázába lépjen be, amikor velőtrázó sikítás ütötte meg a fülét. A garázsból jött.
Megszorította a kardját, majd ott ahol az autó távozott az előbb, belépett. Átcsusszant a sorompó mellett, mielőtt tényleges belépett volna, körbekémlelt.
A neoncsövek élettelen fényénél nem látott semmilyen mozgást, egyetlen alakot se, pedig határozottan innen jött a sikítás és nem bentről. Bentebb merészkedett hát, a kardját feltartva.
Rengeteg autó állt odalenn, de semmi mozgás. Elindult a sorok között egyre bentebb. Mígnem két autó között kiszúrt egy rángatózó lábat. A démonokra akadt rá előbb.
Fogást váltott a kardján, majd egy szökkenés a két autó között termet. Egy szmokingos férfi térdelt egy fiatal srác teste felett, akinek a pillantása a semmi révedt, halott volt már.
A démon most felnézett Chrisre, az egész arca vérben úszott. Vicsorított, ahogy meglátta a fiút, neki akart ugrani, de a vadász gyorsabb volt, odaugrott és azonnal suhintott. A férfi feje begurult a legközelebbi autó alá, a vér mindent összefröcskölt.
A testből kiszállt a fekete felleg. Egy darabig kavargott a fiú felett, majd tovatűnt.

Később egy csattanást hallott, mély levegőt vett és a hang irányába indult. Nem messze megtalálta Feliszt. Egy démonnal hadakozott. A démon rávetette magát, a lány felkiáltott és elesett. Chris odaugrott és gyorsan levágta a fejét.
A még vonagló hulla a lányra esett, aki sietve próbált alóla kikecmeregni. Az egész testét vér borította be, még az arcára és a hajára is jutott belőle.
– Nem lehetett volna kíméletesebben? – méltatlankodott felállva, közben próbálta magát megtisztítani valahogy.
– Bocs, legközelebb hagyom, hogy megöljön, nehogy egy kicsit piszkos légy – felelte szarkasztikusan a fiú.
– Jól van, kösz – mondta aztán, mire a vadász csak biccentett.
– Jól vagy? – kérdezte aztán Chris, mert Felisz felhúzta a karján a felsőjét és azt nézegette.
– Megharapott, remélem, nem kaptam el valamilyen vesztettséget – rázta meg a fejét, majd a fiúra nézett.
– Eric merre van? – kérdezte aztán.
– Szétváltunk – suttogta a lány. – Lentebb ment egy szinttel.
Chris morgott magába valamit, majd lehajolt a hullához, hogy megvizsgálja.
– Mik ezek egyébként? Alig lehet őket megölni.
– Démonok emberi testben – felelte.
– Démonok? – szaladt fel a nephilim szemöldöke. – De Saiker olyan normális, ezek meg olyan… barbárok.
– Gondolom, régen nem jártak a földön – vonta meg a vállát Chris, az öccse után akart indulni, amikor megszólították.
– Milyen igazad van – kezdte egy öntelt, magabiztos hang a hátuk mögül. – Az a szerencsétlenflótás már több millió éve nem járt a Földön.
Mindketten megpördültek, az egyik parkoló kocsi tetején egy férfi állt hanyagul, mégis elegánsan. Öltönye még mindig makulátlan volt, száját egy elegáns vászon zsebkendővel törölgette óvatos, precíz mozdulatokkal.
– De a 100 évemmel én se panaszkodhatok. – Az autó tetejéről a motorházra lépett, majd egy kecses szökkenéssel a földön landolt.
– Ki vagy te? – kérdezte, és ösztönből Felisz elé húzódott, hogy megvédje az idegentől.
– Az lényegesebb hogy ki vagy te – mondta a férfi. – Láttalak, amikor a testünket kaptuk, ott voltál.
– Próbáltam megakadályozni, de elbuktam – felelte Chris. A démon felnevetett, közben tüzetesen végigmustrálta a fiút.
– Nem vagy nephilim és nem vagy vadász – állapította meg. – Érdekes! Hogy ez nekem anno nem jutott eszembe. Azt hiszem, megemelhetem a kalapom Saiker előtt, pedig sosem volt a kedvencem.
– Mégis neki dolgozol – szólt közbe Felisz, Chris meg is feledkezett a lányról.
– Ideiglenesen – felelte a démon. – Most viszont éppen ebédelek, és még eléggé éhes maradtam.
Chris fogást váltott a kardján, tudta, hogy a bájcsevejnek vége.
– Ne aggódjatok, én vagyok olyan állatias, mint akikkel végeztetek, főleg egy hölggyel. – Két tőrt húzott elő és feléjük közelített lassan, hangtalanul, egy párduc kecsességével.
Chris támadt először a démon gond nélkül kivédte. Felisz pedig a háta mögé került és úgy sújtott le, de elvétette. Olyan gyorsan mozgott, hogy ketten sem bírtak vele. Pedig mindketten jók voltak, nagyon jók, mégsem elegek. A két tőrrel úgy harcolt, hogy hiába voltak ők karddal mégsem tudták megsebezni. Végül a lánynak az egyik tőrt sikerült kiütni az ellenfelük kezéből. De aztán még azzal a lendülettel a démon hasba vágta Feliszt, aki az egyik autó tetejére repült bezúzva a szélvédőt.
– Felisz! – kiáltotta Chris, de nem volt ideje a lánnyal törődni. Le akarta csapni a démon fejét, de az megragadta a csuklóját, és kicsavarta a karját. Felkiáltott a fájdalomtól, a kardja pedig kicsúszott az ujjai közül, és csörögve landolt a földön. A férfi a pengéjét pedig a nyakának szegezte.
– Hölgyekkel szoktam kezdeni, de most úgy tűnik, kivételt kell tennem – sziszegte a fiú arcába és olyan erősen tartotta, hogy moccanni sem tudott. Hiába próbált erőlködni, nem ért el vele semmit. – Gyors leszek!
Vágásra emelte a tőrét, de az kiesett a kezéből, a szájából pedig vér bugyogott fel, a szemei kidülledtek, egy pillanattal később pedig elvált a feje a testétől. Chris azt hitte, hogy Felisszel fog szembenézni, de Dethriel állt az összeeső test mögött egy bárddal a kezében.
Egy pillanatig farkasszemet nézett az angyallal, de nem állt szándékában kimondani azt a szót, inkább hű volt önmagához.
– Ennél már csak a kasza lenne klisésebb – jegyezte meg Chris, miközben lehajolt a kardjáért. Az angyal felsóhajtott, s el kezdte megtisztítani a bárdot. A fiú pedig Feliszhez lépett, de a lánynak nem esett semmi baja, pár lila folttal és kisebb karcolással megúszta a dolgot.
– Nem kell megköszönnöd – jegyezte meg unottan. Úgy tűnt, indulni készül, így Chris gyorsan újra megszólalt volna, de az angyal közbevágott kitalálva a gondolatait.
– Az öcséd Ifarillal van – mondta, majd felszívódott. 

2017. január 21., szombat

33. fejezet

Sziasztok!

Meghoztam a következő fejezetet, bocsánat a késésért, csak vizsgaidőszakom volt és kicsit összejöttek a dolgok. Na, de itt az új rész.
Jó olvasást!

Puszi:)

33. fejezet
Alex úgy érezte, mintha egy pallós feküdne kettejük között az ágyon. Nagyon figyelt rá, hogy hozzá ne érjen a lányhoz, mintha csak megégethetné. Meg se mert fordulni. Háttal feküdt le neki még két órával korábban, azóta nem mozdult, csak az éjjeliszekrényen lévő órát figyelte, ahogy változtak rajta a számok mutatva az idő lassú, ólomsúlyú mozgását. Nem is próbált meg aludni, tudta, hogy úgyse menne neki.
Vicktorie közben mocorogni kezdet és átölelte a fiú derekát, a homlokát pedig a vállának hajtotta. A nephilim élesen szívta be a levegőt és elfelejtette kifújni. A lány nyilvánvalóan elaludt, hűvös bőre az ő forró bőréhez ért. Nem tudta tovább elviselni a közelségét és felugrott az ágyból.
Nem maradt a szobában sem, kifutott a konyhába, mint egy kisgyerek, akit megijesztettek az ágy alatt megbúvó szörnyek. A konyhapultra támaszkodott és próbált úrrá lenni a testén. Zaklatottan vette a levegőt és dübörgött a szíve, a tenyere izzadt.
Vicktorie túl közel van itt hozzá, összezárva vele a legborzasztóbb kínzás, amit csak átélhetett főleg a legutóbbi beszélgetésük után. Túlzottan máshogy néztek egymásra, túl sok minden állt közéjük és mégis egy ágyban feküdni vele őrjítő volt a számára.
– Jól vagy? – kérdezte egy álmos, de aggódó hang. Észre sem vette, hogy Vick utána jött. Bár sejthette volna, nincs ember, akit ne vert volna fel, ha így ugrik ki az ágyból.
Nem válaszolt, csak nézett maga elé, aztán megérezte a lány ujjait a vállán. Vicktorie hangtalanul járt, révén, hogy mezítláb volt.
– Ne! – Arrébb húzódott a keze elől, hogy ne érhesse el.
– Hagyd, hogy segítsek! – kérte a lány halkan.
– Nem tudsz, miattad van. – Alex a kezeibe temette az arcát, és még most sem fordult szembe Vicktorie-val. – Nekem ez nem megy.
– Mi?
– Ez – fordult meg és a lányra nézett. Vicktorie alig pár lépésre állt tőle a karját dörzsölve, mintha fázna. Őzbarna, selyem kombinéje éppen, hogy takarta a fenekét, nagy, kék szemeivel pedig őrá nézett. – Nem tudok melletted feküdni, megőrjít. Nem tudok másra gondolni csak rád. Nem tudom magam csak úgy túltenni rajtad, főleg nem így.
– Rendben – bólintott Vicktorie lassan. – Megágyazok neked a kanapén.
Azzal kihozta az ágyneműt a fiúnak és hamar kényelmes fekvőhellyé varázsolta a kanapét, majd megvárta még a nephilim lefekszik, és visszatért a saját szobájába. Sóhajtva az ajtónak dőlt, majd halvány mosollyal az arcán lefeküdt az ágyába immár egyedül és visszaemlékezett arra az időszakra, amikor ő érezte hasonlóan magát.

Már lassan egy hete lázálmok gyötörték a fiút, csak néhány pillanatra tért magához, akkor is nagyon gyenge volt. Nem igazán tudta, hogy mit tehetne, de egyet biztosan nem volt hajlandó, akárhányszor is kérte tőle, nem fogja sem megölni, sem magára hagyni, hogy meghaljon.
Újabb adag vizet hozott, hogy azzal hűsítse a tűzforró testét. Időnként adott neki a véréből, hogy életben tartsa. Néha próbált egy kis levest leerőltetni a fiú torkán, de ritkán sikerült. A vére nem hagyja éhen és szomjan halni, jobb ötlete nem volt sajnos.
Összefüggéstelenül motyogott, kihallotta többször Eric, Saiker és a saját nevét, valamint rengeteg olyan dolgot, amiről fogalma sem volt.
Ő is rettentően fáradt volt már. Mióta Chris ennyire rossz állapotba került egy percre se hagyta magára. Pár napja pedig az otthoni vértartaléka is elfogyott. Simán ki kellene bírnia, de mivel a vadásznak is adott a véréből sokkal hamarabb kezdte magát gyengének érezni.
Miután áttörölte a fiú homlokát, leheveredett mellé az ágyra, és hamar elnyomta az álom. Nem tudta volna megmondani, mennyit aludt, de amikor felébredt be volt takargatva és nem feküdt mellette senki.
Éppen leállította valaki a zuhanyt, nem sokkal később Chris lépett ki a fürdőből egy szál törülközőt tekerve a derekára. Fekete haja vizesen hullott a homlokába. Az arca beesett volt és nyúzott, de mégis elmosolyodott, ahogy meglátta a lányt.
Vicktorie nem tudta nem bámulni, túlzottan is tetszett neki a látvány. Bár feltűnően lefogyott a betegsége miatt, attól még szívesen legeltette rajta a szemét.
– Nem akartalak felébreszteni – szólalt meg először a fiú.
– Semmi gond – mosolyodott el halványan Vicktorie. – Hogy vagy?
– Jobban, sokkal jobban – felelte és közelebb lépett. – Úgy múlt el, ahogy jött, hirtelen.
Vicktorie a kék szemekbe nézett, elveszett a pillantásában. Ha lehetséges még jobban szerette a fiút az egy hetes ápolása után, mint előtte. Hallott már ilyesmiről, hogy az ápolónő beleszerethet a betegébe, de most első kézből tapasztalta, hiszen a vonzalom mindig is megvolt.
Chris leült mellé az ágyra, nem nagyon zavartatta magát, Vicktorie-t viszont egyre jobban.
– Fáradtnak tűnsz – simított végig az arcán. A csuklóján az ütőér mozgása élesen rajzolódott ki a vámpír lány szemei előtt. Érezte a vérének illatát, hallotta a szívének ütemét, ahogy pumpálta az életét jelentő folyadékot. El kellett fordítania a fejét, mert kiugrottak a szemfogai.
– Előttem ne szégyelld! – A fiú az állánál fogva kényszerítette, hogy ismét ránézzen. – Mióta nem ettél? Legyengítetted magad miattam.
Chris rosszallóan nézett rá, majd még közelebb csúszott hozzá és felkínálta magát.
– Egyél belőlem – suttogta, de Vicktorie elhúzódott.
– Nem! – ugrott fel az ágyról. – Szerzek vért.
– Túl gyenge vagy – lépett utána Chris és hátulról átölelte a derekát. – Ennyivel tartozom neked.
Vicktorie nem reagált, de nem is mozdult, nem hagyta ott a vadászt.
– Azt hallottam – folytatta a fiú, közben pedig elhúzta a nyakáról a haját és finoman a bőrébe harapott –, hogyha egy vámpír beléd mélyeszti a fogát, és a véredbe jut a mérge, megismered az érzéseit, hogy mit is érez irántad.
A lány megfordult a karjai közt és a szemeibe nézett: – Tudod?
– Nem voltam benne biztos, de az hogy így kitartottál mellettem, mindent megmagyarázott.
– Tudod, hogy fordítva is igaz? – suttogta a lány. – Én is megtudom, hogy jelentek-e neked valamit.
– Sejtettem – bólintott Chris. – Én benne vagyok.
– Talán én nem akarom tudni – felelte és lehajtotta a fejét.
– Nem vagyok beléd szerelmes – mondta a vadász.
– Látod? – nevetett fel keserűen Vick. – Nem akartam tudni.
– De szeretlek – folytatta mit sem törődve a közbeszólással. – Azt akarom, hogy tudd. Fontos vagy nekem. Nem vagyok szerelmes, de mégis van köztünk valami.
Vicktorie megcsókolta a fiút, és visszahátráltak az ágyhoz és eldőltek rajta.
– Még visszakozhatsz, először nem lesz kellemes – figyelmeztette.
– Kíváncsi vagyok – mosolyodott el Chris.
– A mérgemtől át is változhatsz – folytatta a lány.
– Tudom – bólintott –, ha meghalok, de nem tervezem.
– Ez egy elég intim élmény – magyarázta tovább.
– Lefeküdtünk egymással, nem hinném, hogy olyan nagy a különbség – vágta rá Chris kissé türelmetlenül.
– Majd megtudod – suttogta a lány utoljára.
A vámpír a csípőjén ült és megcsókolta. Chris meglepő módon hagyta, hogy vezessék. Vicktorie hosszas csókcsata után otthagyta az ajkait és a nyakával folytatta, majd a bőrében mélyesztette a fogait. A fiú megfeszült a fájdalomtól, Vicktorie érezte, ahogy görcsbe rándul az egész teste alatta, de nem próbálta meg ledobni magáról. 
Aztán hamar ellazult. A lány szinte rögtön megérezte a kavargó érzéseket, régen csinált már ilyet. Nem szerette, túl sok mindent megtudott róla a másik fél, nem maradt titka. Chris felnyögött alatta, ő is érezte ezt a furcsa kapcsolatot.
Nem tudta volna leírni, hogy milyen is. Eufóriás köd telepedett az agyára, nem akarta, hogy Vicktorie megszakítsa ezt a köztük lévő kapcsolatot. Érezte a lány érzéseit, az odaadását, a vágyait, a szerelmét, olyan törődést, amit régen nem tapasztalt. Nem tudta volna mihez hasonlítani, talán a szexhez, de ez annál sokkal bensőségesebb volt, sokkal több.
Nem tartott sokáig, mert a lány elhúzódott. Chris feje pedig egy pillanat alatt kitisztult. Most jött rá, hogy ellenkezés nélkül hagyta volna, hogy Vicktorie minden csepp vért kiigyon a szervezetőből, annyira megfelejtkezett mindenről.
De nem tudott ránézni. Még fel kellett dolgoznia az élményt. Szó nélkül felállt és otthagyta a lányt. A fürdőbe lépett és megnézte a nyakán lévő sebet.
– Begyógyíthatom – mondta a vámpír és megharapta a saját csuklóját, de Chris nem reagált. – Jól vagy? – suttogta aztán Vicktorie és közelebb lépett a fiúhoz.
– Ez… – kezdte Chris, de nem tudta hogyan is kellene folytatnia.
– Nagyon rossz volt? – kérdezte halkan.
– Nem, egyáltalán nem – rázta meg a fejét a vadász. – Nem tudom, én… olyan közel érzem magam hozzád, mint senki máshoz. Ez…
– Ez egy kötelék – bólintott Vicktorie. – Minden érzésem ismered, én is a tieid. A pletykákkal ellentétben nemcsak azt, amit irántam érzel. Neked kicsit zavaros lehet, mert nem vagy benne jártas, hogy hogyan különböztesd meg, de én tudom.
– Megtanulhatom? – kérdezte a fiú.
– Chris – sóhajtott fel Vick szomorúan. – Nem fogjuk többet csinálni.
– Miért? – Úgy kérdezte, mint egy kisfiú, aki nem ehet többé cukorkát.
– Mert könnyen függővé válhatsz – felelte a lány. – Az emberek könnyen az érzés rabjává válhatnak, te pedig különösen érzékeny vagy.
– Miből gondolod? – vonta össze a szemöldökét a vadász értetlenül.
– Túl sok fájdalom ért, és kevés öröm, éreztem – lépett felé Vicktorie. – Könnyen droggá válhat a számodra, a kellemes eufória elfelejtet veled mindent, az érzéseim pedig még erősebbé teszik.
– Sajnálom – felelte a fiú. – De köszönöm, hogy megmutattad. El sem tudtam képzelni, hogy mit is jelent. Igazad volt, ez teljesen más, mint a szex, de akkor maradjuk inkább annál.
Vicktorie felnevetett, majd hagyta, hogy Chris magához ölelje.