43. fejezet

Sziasztok!

Nos, elérkezett az idő, itt az utolsó fejezet, ezután már csak egy epilógus lesz, és vége a történetnek.
Remélem, hogy tetszeni fog nektek.
Jó olvasást!

Puszi:)

43. fejezet

Ifaril éppen a szakadék felett lebegett, a pokol bejáratánál és egy újabb támadást készült indítani a démon ellen. Egy másodpercre a fiúra esett a pillantása, majd gyorsan tovább is vándorolt, mert úgy tűnt, hogy Saiker nem vette őt észre. Chris pedig tudta mit kell tennie, meg kell szerezni a tőrt és leszúrni vele a démont.

– És mégis mit gondolsz, mi lesz, ha velem végeztél? – kérdezte Ifaril az időt húzva. – Újabb angyalok akarnak majd elkapni – folytatta.

– A seregem így is legyőzhetetlen – felelte a démon magabiztosan. – Pár angyal nem jelent kihívást.

– És Gabriel? – kérdezte aztán. Chris már majdnem a démon háta mögé ért. Olyan halkan osont, ahogy csak tudott. Saiker kezében ott volt az angyalok kardja, a másik, a vadász célpontja pedig a köpenye alatt, néha látta a csapkodó szélben.

– Láthatod, hogy nem dugja ide az orrát – nevetett fel kegyetlenül.

Chris pedig egy karnyújtásnyira volt a fegyvertől, ezért Saikerre ugrott, de a démon kitért előle, így a földre esett.

– Csak nem ezt akartad? – húzta ki a hüvelyéből a démonkardot és a vadászra szegezte. – Rettentően csalódott vagyok, Christopher. Bíztam benne, hogy jól döntesz. Tévedtem! – kiáltott rá dühtől izzó szemekkel.

Aztán Chris már csak azt érezte, hogy repül, majd a kőfalnak vágódott és minden levegő kifutott a tüdejéből. Úgy sejtette pár pillanatra az eszméletét is elvesztette. Nem emlékezett a becsapódás utáni fájdalomra, csak a földön találta magát. Lüktetett a koponyája és szédült. A fejéhez kapott, az ujjait vörösre festette a vére.

Próbált feltápászkodni, de az erő kifutott a karjaiból és visszazuhant a porba. Homályosan látta Ifaril és Saiker párbaját, de csak egy világos és egy sötét foltot tudott megkülönböztetni, ahogy egymás körül irdatlan ütemben mozogtak.

Tudta, hogy össze kell szednie magát, hogy segítenie kell az angyalnak. Egy hangos nyögés kíséretében sikerült magát először négykézlábra, majd két lábra küzdenie. Botladozva indult a csatázók felé. Megrázta a fejét, próbálta kitisztítani az elméjét, nem figyelni a kínzó fájdalomra.

Minden levegővétel fájt, mintha ezernyi szilánk szabdalná a tüdejét. A feje pedig hasogatott. A térdére támaszkodva meg kellet állnia, mélyeket lélegzett, hogy elmúljon a hányingerre, mire felnézett kitisztult a látása.

Ifaril szinte ott csapódott a hegyoldalnak, ahol ő nem olyan rég. Az angyal szárnya vérzett, innen is látta, hogy valami nem stimmelt vele. Nem úgy állt, ahogy kellett, rendellenes pózban volt kicsavarodva, eltörhetett.

Saiker fagyos, de elégedett mosollyal indult el felé, hogy befejezze, amit elkezdet. Ő is meg volt tépázva, de Ifaril rosszabbul festett.

– Vesztettél! – mondta a démon magabiztosan, majd lecsapni készült, Chrisnek még pont idejében sikerült elhajítani a tőrét, ami a démon jobb vállába állt, megállítva így a pengéjét.

Saiker felkiáltott, és hátrább lépett, Ifarilnak ennyi pont elég volt, hogy felálljon, bár repülni nem tudott többé, azért ellenállt az ellenfele támadásainak.

Chrisnek pedig sikerült összeszedni magát és ő is a démonra támadt. Egyszerre vívott kettejük, a vadász talán csak ezért bírta tartani a lépést. Ifarilt úgy tűnt, hogy a kardforgatásban is zavarja az élettelenül logó szárnya, de ettől még halálos ütemet diktált. A fiú csak az elmosódott alakját látta. Aztán a démonkard hirtelen elszállt. Az angyalnak sikerült kiverni Saiker kezéből.

Chris utána vetődött, de nem érhette el. A csúszó fegyvert egy fekete bakancs állította meg. A fiú felnézett az újonnan érkezőre, és vereség keserűségétől úgy érezte, ismét nem kap levegőt.

James lehajolt a fegyverért, majd intett neki, hogy álljon fel, a saját pengéi pedig a földre hullottak. A démonkard a nyakának szegeződött, Chris rengeteg vért látott a fiú ruháján, megsebesülhetett. Nem hagyhatta, hogy ennyivel a cél előtt legyőzzék. Az ellenfele sebére alapozva rávetette magát. A könyökével elütötte a kardpengét a nyakáról, majd mindketten a földre estek, de ahogy a sebhez nyúlt, hogy fájdalmat okozzon neki, csak ép bőrt tapintott. A döbbenettől lefagyott egy pillanatra, ezt James kihasználta, és felé gördült. Teljes súlyával szegezte a földhöz Christ.

– Vicktorie? – suttogta döbbenten, ahogy a penge ismét a torkának nyomódott, mire megadóan felemelte a kezeit. James szemei megvillantak, így tudta, hogy kitalálta. A vámpír lány meggyógyította őt, mielőtt feláldozta volna magát érte. Chris semmit se értett, miért tenné ezt Vicktorie? James Saikernek dolgozott!

A nephilimvadász nem szólt, csak a démon és az angyal kettősére bökött. Ifarilt is legyőzték, az angyalkard Saikernél volt, az egyetlen fegyver, amivel őt megölhették volna pedig a csatlósánál. Vége volt! Vereséget szenvedtek! Annyi szenvedés után ilyen kevesen múlott a győzelem.

– Hát fájdalom – kezdte Saiker szomorúnak szánt hangon –, de kedves kis játékunk a végéhez ér lassan. Őszintén sajnálom Christopher, hogy így lesz vége.

A démon intett Jamesnek, hogy ölje meg a másik vadászt. A fiú felé lépett és felemelte a kardot. Chris már régen megbékélt a halállal, sosem tervezte, hogy túl fogja élni, de azt rettenetesen bánta, hogy nem ránthatja magával a démont. James a szemébe nézett, a pillantása nem árult el semmit. Pedig Chris azt hitte, hogy boldog lesz, amiért leszúrhatja őt, hiszen mindig is ezt akarta. A hóhéra felemelte a kardot, Chris észrevette, hogy megremegett a keze, úgy szorította, hogy teljesen elfehéredtek az ujjai. Lehunyta a szemét és várta a végsőcsapást, de nem érkezett.

– James? De… – hallotta meg a démon döbbent hangját. Chris kinyitotta a szemét. James már nem vele szemben állt, hanem éppen Saiker szívében mártotta meg a pengét.

A démon ajkai meglepetten kerekedtek el, ahogy a fém áthatolt a szívén ezzel véghez víve azt, amit Chris olyan rég meg akart tenni. James el akart hátrálni, de Saiker megragadta a vállát és utolsó erejét arra használta, hogy magához láncolja a gyilkosát.

A testéből fekete felleg csapott ki, elnyelve őt és a fiút is. Chris nem tudta mitévő lehetne, csak dermedten figyelte a történéseket.

Aztán Ifaril elindult mellette a démon irányába, miközben szaladt fehér fény ölelte körül a testét, majd teljes erőből a feketeségnek csapódott. Robbanás rázta meg a hegyoldalt, ahogy a két erő találkozott és kioltotta egymást. Christ egy óriási szélroham lökte le a lábáról, egészen a sziklaperem szélére zuhant, szerencséje volt. De nem látta, hogy mi történt ezután a démonnal és az angyallal.

Viszont nem ő volt az egyetlen, akit a robbanás elrepített. Jamesnek sikerült kiszabadulnia, de ő kevésbé volt szerencsés, átbucskázott a sziklaperemén és a mélységbe zuhant volna, ha a másik fiú nem veti azonnal utána magát.

Chris az egyik kezével elkapta a vadász karját, a másikkal a sziklába kapaszkodott nehogy magával rántsa őt is. Felüvöltött, ahogy a kőfal a mellkasának csapódott, lehúzta őt James súlya, de nem volt hajlandó megadni magát a fájdalomnak. A másik vadásszal hasonló lehetett a tömegük, próbálta őt megtartani, de úgy érezte, majd kiszakad a karja és a keze is csúszni kezdet.

– Engedj el! – kiáltott fel James. – Csak magammal rántalak!

– Nem – ellenkezett a másik vadász. – Nem hagylak lezuhanni!

– Chris! – A fekete szemek mélyen és őszintén néztek az ő kék szemeibe. – Nem a te hibád – mondta halkan, aztán James szorítása enyhült, nem kapaszkodott többé.

– Nem! – kiáltott fel amaz, érezte, hogy kicsúszik az ujjai közül, de még éppen idejében nyúlt le mellette egy másik kéz.

Chris észre sem vette, hogy már nincsenek egyedül, a vékony ujjak szintén James karjára kulcsolódtak és együttes erővel sikerült visszahúzniuk a fiút a szakadékból. James már fent lihegett mellette a peremen, amikor Chris felnézett.

Döbbenten nézett a lányra, aki mellette térdelt. Ifaril volt és mégsem.

– Lisa? – suttogta.

Nem volt már angyal. Nem voltak szárnyak, nem volt ragyogás, és nem volt fehér ruha… Chris elkapta a pillantását a lány meztelen alakjáról. Gyorsan levette a kabátját és átnyújtotta neki. Lisa ujjai az övéhez értek, ahogy megfogta a ruhadarabot. Jóleső melegség futott végig a gerincén, majd a lány a karjai közé vetette magát.

– Chris! – mormolta a nevét a vállába. A fiú először tétován ölelt vissza, majd erősebben magához szorította. Hiányzott neki, örült, hogy visszakapták, hát még az öccse hogy fog.

– De hogy? – kérdezte döbbenten.

– Fogalmam sincs – rázta meg a fejét Lisa. – Ifaril belerepült a robbanásba, hogy elfojtsa egymást a két erő és legalább ti túléljétek, aztán pedig így tértem magamhoz és láttam, hogy Jamest próbálod megtartani. Nem emlékszem semmi többre.

Chris még mindig hitetlenül nézte a lányt, majd felállt és magával húzta őt is, de már csak ketten álltak a pokol kapuja előtt. Még ők egymással foglalkoztak, James elment, nem maradt utána más csak a kalapja. De nem volt kétsége felőle, hogy nem most látta utoljára. A fejfedőt felvette, leporolta miközben visszaindult az öccséhez, Lisát pedig kézen fogta és maga után húzta.

Chris maga mögött tartotta a lányt, hogy megvédje, de úgy tűnt, bent is elült a csatazaja, vége volt. Saiker vére kötötte a lidérceket a testekhez, most elszabadultak tőlük. Fekete füstként szálltak tova a világba. Lisa csak nézte őket nem szólt semmit. Kíváncsi lett volna rá, hogy mi jár az ex angyal gondolataiban.

Eric azonnal a visszatérő bátyjára nézett, majd elkerekedtek a szemei és döbbenten elnyíltak az ajkai. Gondolkodás nélkül megindult feléjük, még egy sziklában is majdnem orra bukott, de nem érdekelte.

Lisa elmosolyodott, majd futva elindult felé és a fiú karjai közé robbant, az megtántorodott a súlyától, de szorosan magához ölelte a lány kecses, vékony testét. Mondtak egymásnak valamit, de Chris ilyen távolságból nem hallhatta, de nem is volt rá szüksége. Mosolyogva nézte a párosukat, amikor valaki az ő nevét kiáltotta.

– Chris! – Rosie bukkant fel mögötte, a hang irányába fordult, a lány felé sietett boldogan. Mocskos volt, poros, véres, és koszos, mégis gyönyörűnek látta. A haja kócos volt, néhol sebek tarkították hófehér bőrét, de úgy tűnt, nagyjából rendben van.

A nephilim tétován megállt előtte és csak nagy szemekkel nézett fel rá. Chris megragadta a karját, majd magához rántotta és megcsókolta. Rosie meglepetten szívta be a levegőt, de készségesen visszacsókolt.

Azt hitte, ezzel vége, de amíg ő a lánynak szentelte a figyelmét, fehér fény villant fel. Elengedte Rosie-t és az érkező felé pillantott. Gabriel állt a csatatér közepén és Lisát nézte. Chris melléjük lépett a nephilimmel az oldalán, de Jason és Felisz is ott volt már.

– Tényleg ezt akarod? – kérdezte meg Gabriel, a hangja kedves volt és szelíd. – Ember akarsz maradni?

Lisa csak némán bólintott és az őt szorító Ericre mosolygott.

– Jól meggondoltad?

– Mellette van a helyem – suttogta, majd kinyúlt és megszorította Gabriel kezét. – Köszönöm a bizalmad!

Az arkangyal felsóhajtott.

– Azért sajnálom – felelte szomorú mosollyal, indulni készült, de Lisa még közbe szólt.

– A lidércek… – be sem fejezhette, mert Gabriel félbeszakította.

– Begyűjtjük őket – bólintott. – Már többen dolgoznak az ügyön.

Ezzel a végszóval Gabriel eltűnt. Chris Feliszt kereste a szemével, a lány pár méterre állt tőlük és a csatamezőt pásztázta a pillantásával.

– Felisz! – szólította meg Chris. A lány rávezette a tekintetét, ekkor vette észre a fiú kezében lévő kalapot, és értetlenül ráncolta össze a homlokát.

– Ő tette – suttogta a fiú, nem mondott többet, de látszott Felisz arcán, hogy megértette, mit is tett James, majd Chris átnyújtotta neki a kalapot. A nephilim lány kicsit bizonytalanul mozdult, de végül elvette a fejfedőt, és halványan elmosolyodott.