2017. július 23., vasárnap

Epilógus

Sziasztok!

Elérkezett az idő, hogy a legeslegutolsó részt feltegyem. Köszönöm mindenkinek, aki eddig kitartott, és mindent elolvasott. Remélem, hogy teszett, nem okozott csalódást, és jól szórakoztatok. Köszönöm szépen még egyszer, hogy olvastatok!
Utoljára jó olvasást!

Puszi:)

Epilógus
Eric becsukta utánuk a szobája ajtaját, majd a szekrényéhez lépett és előkeresett egy pólót és melegítő nadrágot, amit összehúzhatott magán a lány.
– A ruháid a padláson vannak – nyújtotta át a kupacot –, de ha akarod máris felmegyek értük.
– Jó lesz ez is – vette át a ruhákat, közben hozzáért a fiú ujjaihoz. Eric még mindig úgy nézett rá, mintha nem volna valóságos, pedig nagyon is az volt. Rég érezte magát ennyire igazinak, mintha egy álomból ébredt volna fel.
Még magára kapkodta a ruhákat Eric illedelmesen elfordult.
– Nem akarsz zuhanyozni esetleg? – kérdezte az orrnyergét masszírozva a nephilim.
– Jól vagy? – fogta meg a kezét Lisa, és maga felé fordította. Eric nagy barna szemeire óriásiak voltak, ahogy a pillantásuk találkozott.
– Csak még nem fogtam fel teljesen – suttogta, és végigsimított az arcán. – Tényleg itt vagy? Nem haltam meg? Nem lepődnék meg, ha ez lenne a mennyország.
Lisa felkuncogott, majd megrázta a fejét.
– Nem haltál meg, nem is álmodsz, én tényleg itt vagyok.
– És te most Lisa vagy, vagy Ifaril, vagy valaki más? – kérdezte bizonytalanul.
– Hát ez egy jó kérdés – túrt a hajába zavartan a lány. A ruhák rettentően nagyok voltak rá, szinte eltűnt bennük. Még gyámoltalanabbnak tűnt ettől, mint általában.
– Lisa vagyok – felelte. – Lisának érzem magam, de emlékszem az angyal életemre is, de arra is, amit hittem a múltamnak, amit Saiker tett a fejemben. Mintha mindkettőt megéltem volna. Kicsit nehéz elmagyarázni.
Eric bólintott, majd leült az ágyára, Lisa pedig követte.
– És itt maradsz? Velem maradsz? – kérdezte félve. A lány megfogta a kezét, és összekulcsolta az ujjaikat.
– Nem hagylak el többet.

­*

– Biztosan ezt akarod? – kérdezte Eric már kitudja hányadszorra. Chris felnevetett és ismét bólintott. A ház előtt állt a motorjának támaszkodva, indulni készült.
– Ez lesz a legjobb – felelte. – Tudod jól.
– Nem akarom, hogy elmenj – erősködött az öccse.
– Tudom – bólintott –, de mennem kell. Rengetegen akarják most a fejem, mozgásban kell maradnom.
Közben elbúcsúzott a többektől, Jasontől, Alextől, Lisától, Joshtól, Stephanie-től, de még Felisztől is. Egy ember hiányzott csak. Az ajtóra nézett, de az konok volt és nem akart kinyílni. Nem várhatott rá tovább, úgy tűnt, nem hajlandó tőle elbúcsúzni. Végül egy fáradt sóhajjal elfordult a háztól és ismét az öccsére nézett. Eric hozzá lépett és megölelte.
– Találkozunk még – biztosította róla, mire még szorosabban vonta magához. – Ha kellek, itt leszek.
Eric nem válaszolt, csak aprót bólintott, majd elengedte a bátyját. Chris még egyszer a házra kapta a pillantását, majd átvetette a lábát a motoron. Éppen a bukósisakját készült felvenni, amikor mégis nyílt az ajtó.
Rosie lépett ki rajta motoros szerelésben. Bőrnadrágot viselt, bőrkabátot, valamint bakancsot és kesztyűt, plusz egy nagyobbacska sporttáska is volt nála. Vörös haja lebegett, ahogy fújta a szél miközben lesietett a verandáról és megállt mellettük. Chris hitetlenül megrázta a fejét.
– Hát te? – kérdezte döbbenten.
– Ugye nem hitted, hogy elengedlek felügyelet nélkül? – kapta fel a másik bukósisakot a motorról, de a vadász elkapta a karját.
– Itt nagyobb biztonságban vagy – mondta komolyan, mire a zöld szemek az övéibe fúródtak.
– Mindketten tudjuk, hogy kell melléd valaki, aki segít, hogy ember maradj – felelte magabiztosan. – Vicktorie pedig nem töltheti be többé a posztot.
Chris lesütötte a szemét, még mindig fájt neki a vámpírlány elvesztése, de elengedte a sisakot. Rosie a családjához fordult és elbúcsúzott tőlük.
– Vigyázz rá! – szólt oda neki Jason, Chris némán bólintott, majd megérezte Rosie ölelő karjait a derekán.
– Mióta tartasz ilyen szerelést a szekrényedben? – kérdezte még utoljára huncut mosollyal a sisak felvétele közben, majd mikor a lány a hátára csapott, nevetve beindította a motort és elhajtottak.

*

Alex sóhajtva nyitott be a szobájába. Fáradt volt, alig várta, hogy lezuhanyozhasson, és az ágyába ájulhasson. Chris és Eric ráhagyták a Tanács vezetését, és bár Eric elvállalta, hogy segít neki rendbe tenni a dolgokat, és Jessica is mellette állt, a nagyja mégis rámaradt. Minden erejét elszívta a nephilimek ráncba szedése, és megreformálása.
De ahogy belépett a szobájába Jasont és Feliszt az ágyon ülve találta. Elmélyülten beszélgettek, de az ajtónyitódásra mindketten elhallgattak.
– Hát ti? – kérdezte ásítva. – Bármi is az, ráér holnapig – indult el a fürdőjébe.
– Nem éppen – szólt utána Felisz. – Holnap már nem leszünk itt.
Alex megtorpant, olyan gyorsan fordult meg, hogy megroppant a nyaka. Fájdalmasan masszírozta, ahogy a bocsánatkérően mosolygó testvérei nézett.
– Tessék? – kérdezte döbbenten. – Mi van? Miről beszélsz?
– Elmegyünk öcskös – erősítette meg Jason a húga szavait.
– Minek? Hová? – tárta szét a karjait értetlenül. – Szükségem van rátok, a Tanács, Eric… Chris és Rosie már így is lelépett, én…
– Semmi hasznunkat nem veszed – felelte mosolyogva Felisz és hozzálépett, majd szorosan átölelte. Alex visszaölelte, de közben a fejét rázta.
– Miért? – suttogta.
– Időre van szükségünk – vette át a szót Jason. – Még nem tudtam meggyászolni Annabellt, és itt most minden túl boldog ahhoz, hogy el tudjam viselni. Lisa és Eric el sem szakadnak egymásról, te és Jessica…
– Én is elvesztettem valakit – suttogta Alex megtörten.
– Tudom – bólintott a bátyja, és a vállára tette a kezét együtt érzően.
–  És te?  Együtt maradtok? – fordult a húga felé, közben pedig letörölte az arcán végig futni készülő könnyeket. Más esetben takargatni próbálta volna, de most nem érdekelte, hogy így látják a testvérei. Felisz megrázta a fejét miközben válaszolt.
– James nem véletlenül hagyta hátra a kalapját – felelte. – Nekem szól az üzenet. Meg kell őt találnom.
– Leszúrtad őt, veszélyes lehet – aggodalmaskodott Alex.
– Nem fog bántani – szorította meg a karját a húga, és ő is könnyezni kezdet.
– Ez a legborzalmasabb végregyőztünkésmindenkiboldog jövő, amit el tudok képzelni – nevetett fel keserűen Alex, mire a testvérei szoros ölelésbe húzták.
– Nem örökre búcsúzunk! – szorította őt Felisz. – Hazajövünk!
Alex némán bólintott, majd hagyta, hogy a testvérei kilépjenek a szobája ajtaján. A folyosóról beszűrődő fényben megcsillant valami az ágyán, egy gyűrű volt. Annabell eljegyzései gyűrűje.
– Jason! – kiáltott a bátyja után, aki elejthette, de az csak mosolyogva nézett vissza rá.
– Nem mondom, hogy itt az ideje – nézett az öccse szemébe –, de ha itt lesz, ezt használd! – kacsintott rá, majd behúzta maga után az ajtót.
Alex döbbenten lépett a szekrényéhez, és biztonságos helyre rejtette az aprócska ékszert.




Vége


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése