32. fejezet

Sziasztok! :)

Eljött a első kötet utolsó fejezetének ideje. Remélem, hogy tetszeni fog a majdnem lezárás és nem akartok majd sokan kinyírni :D
Ehhez is jó olvasást kívánok! :)

Puszi:)

32. fejezet

– Ne! – kiáltotta James, de nem tehetett már semmit, a tőr szállt a levegőben, de továbbrepült, majd beleállt egy közeli ház fa ablakkeretébe. Lisának és Ericnek már csak hűlt helye volt, csak úgy eltűntek onnan, nyomuk sem maradt. Több embere is meglepődött ezen, ő viszont egyáltalán nem. Tudta jól, mi a lány, és mire képes, még ha csak tudat alatt is. Bosszúból azonnal behúzott egyet a térdelő fiúnak, de az csak nevetett rajta.
– Csak nem keresztül húztam a terveidet? – törölte le a felrepedt szájából kibuggyanó vért Chris egy hanyag mozdulattal. James kardot rántott, meg akarta ölni, de aztán újabb dördülés hangzott fel, és megjelent a démon. Még mindig a másiknak szegezte a pengét, remegett a keze az indulattól, éppen döfni készült, amikor Saiker megszólította.
– Túl gyengéd büntetés lenne neki a halál. Vagy ennyire gyenge vagy? Megadnád neki, amire vágyik?
James megragadta az ingénél fogva, a fegyverrel még mindig a szívét vette célba. Chris gúnyosan mosolygott fel rá, direkt csinálta, hogy irritálja őt, de végül csak teljes erejével, üvöltve hátralökte őt a kemény aszfaltra, aztán még belé is rúgott. Otthagyta őt a földön, és hátrább lépett. 
– Ügyes volt. Most nyertél neki egy kis egérutat – lépett elé a démon –, de te is tudod, hogy el fogom őt kapni, és meg fogom ölni. Utána pedig senki sem állhat már az utamba, még az angyalok sem. Csak tudod, nem értelek, számodra is kedvező alkut kötöttünk, biztosítottalak arról, hogy be is tartom. Ostobaság volt hinned, hogy legyőzhetsz engem, főleg, hogy egyszer már megpróbáltatok megölni. Ennél okosabbnak hittelek.
– Szeretek meglepetéseket okozni – mondta Chris.
– Meglepetés, és egyben ostobaság – rázta a fejét Saiker –, mintha már nem is ismernélek.
– Most mit tegyek? – szólt közbe James, és a démonhoz fordult.
– Amit akarsz – vonta meg a vállát, majd megragadta a földön lévő fiút, és eltűnt.
– Öljétek meg mind! – adta ki fagyosan az utasítást, és a fegyveresek berontottak a bálterembe.

٭

– Eric! – kiáltott a fiú után, és ő is felpattant. – Mégis hová rohansz? – kérdezte, de nem válaszolt, talán meg sem hallotta annyira magával ragadták a heves érzelmek, és gondolatok.
Magas sarkúban semmi esélye sem volt tartani a lépést, inkább kilépett belőle, majd felkapta az ágya mellé ledobott egyik pár torna cipőjét, és rohant is kifelé az ajtón. Már az utcán volt a fiú, amikor a bejárati ajtóhoz ért. Feltépte, és kirontott az éjszakába. Közbe az egyik lábára már felhúzta a cipőjét, most éppen a másikra próbálta felügyeskedni menet közben.
– Eric! – kiáltotta már sokadszorra a nevet. A fiú hátranézett, és idegesen megállt az utca közepén.
– Vissza kell mennem – mondta, amint beérte, majd megragadta a lány kezét, és újból futni kezdet.
– Vissza? Mármint Jamesékhez? – kerekedtek el Lisa szemei. – Ez nem hiszem, hogy jó ötlet.
– Ő a bátyám – mondta Eric határozottan.
– Meg akart ölni – rántotta ki Lisa a kezét a fiú szorításából, így kényszerítve megállásra.
– Nem – rázta meg a fejét. – Megmentett.
– Most ugye csak viccelsz? – emelte meg a hangját a lány. – Meghalsz, ha odamész.
– Nem érdekel – rázta a fejét Eric, és ismét tovább indult határozott, gyors léptekkel. – Velem jössz vagy maradsz?
– Megyek – suttogta Lisa, és próbálta tartani a lépést. Eric nem fogta meg újra a kezét, nem húzta maga után, még csak rá sem nézett addig, amíg Brieceékhoz nem értek. Ott azonnal felrohant az emeletre, és berontott a könyvtárba. Felkapta az asztalon hagyott kardokat, és máris feltépte a teleport ajtaját, utána hamar el is tűnt mögötte, Lisa pedig követte. 

Odaát fennforgás volt. Mindenfelé sikítva rohantak emberek, a bálozok, és az őket kergető temérdek fekete ruhás. Felbolydult az egész épület. A legtöbb nephilimnél nem volt fegyver, senki sem számított ma este támadásra, de anélkül is remekül helyt álltak, mindenki azzal harcolt, amit éppen kéznél volt. Bár sokaknak már csak a holttestét tudták átlépni.
– Miért támadtak? – kérdezte Lisa ijedten. – Azt hittem, nem akarnak feltűnést.
– Gondolom, James mérges lett, mert megléptünk – suttogta Eric, miközben átlépett pár testet. A harcolók nem igen foglalkoztak velük, néhol besegített, de nem állt meg hosszabb időre, és nem vette ki jobban a szerepét a csatából. Alex tűnt fel a tömegben, feléjük tartott véresen, koszosan, megtépázottan, de úgy látszott, nincs semmi komolyabb baja.
– Merre voltatok? – rohant oda hozzájuk, és egy ezüst gyertyatartót használt fegyver gyanánt. – Kényelmesebb cipőt cseréltél a csatára vagy mi? – viccelt még ebben a helyzetben is, ahogy észrevette a tornacipőt a lány lábán.
– Hosszú sztori – rendezte le ennyivel Eric. – Fogd! – nyomta a fiú kezébe a kardokat, csak egyet tartott meg magának. – Keresd meg Feliszéket, és vigyázz rájuk.
Alex bólintott, majd belevetette magát a forgatagba, a tömeg azonnal elnyelte, nem tudták szemmel tartani a mozgását, csak annyit tudhattak, hogy távolodik, és, hogy minden pillanatban halálos veszélyben forog az élete, ahogy az övék is.
– Te menj vissza a teleporton keresztül – fordult Lisához –, ott nem bánthatnak. Nem tudnak átlépni rajta.
– Nem – rázta a fejét a lány. – Maradok! Minden barátom itt van.
– A barátaid kaptak kiképzést – mondott ellent Eric.
– Én meg fura dolgokat csinálok a gondolataimmal. Egy- egy – vágott vissza Lisa. Végül a fiú inkább sóhajtva ráhagyta, és tovább törte maguknak az utat a kijárat felé, az utcára akart kijutni. Azt aki elé állt, hogy ebben megakadályozza, levágta.
– A ruhám! – kiáltotta egy ismerős hang mérgesen, egy kétszer akkora feketébe burkolózott férfi állt előtte. – Tudod, milyen ritka, és drága anyagból készült? – rivallt rá az ellenfelére Rosie nem messze tőlük, majd a legfájdalmasabb területen rúgta meg a magas sarkújával. – Megérdemled, te agyatlan melák. Senki sem teheti tönkre az általam tervezett darabokat – lökött még egyet az összegörnyedt alakon, aki a földre zuhant, Rosie pedig kecsesen hátradobta a haját, és a hátára lépve átsétált rajta. Aztán a következőt vette kezelésbe, őt még nem találhatta meg Alex, mert jobb híján még mindig a cipőjét használta fegyverként, meg egy fekete kardot, amit az egyik ellenségétől kobozhatott el.
Feliszt is kiszúrta Rosietól pár méterre. Ő is küzdött, a másik lánnyal ellentétben nem vigyázott a ruhájára, sőt lehasított belőle egy nagyobb darabot, hogy könnyebben mozoghasson, és most éppen kicsavarta az egyik fekete ruhás kezéből a fegyvert. A lefegyverzett próbált még ellenállni, de Felisz megszerezte a kardját, és gyorsan ledöfte. Csak, hogy a megölt helyébe hamarosan egy másik lépett, és küzdeni kezdtek. A lánynak muszáj volt hátrálnia, nem bírt a támadójával. Eric már éppen el akart indulni feléjük, amikor hátulról egy kard döfte át hirtelen a nephilimvadászt. A húga megmentésére megérkezett Alex. A kezében ott voltak a kardok, egyet odadobott Felisznek, majd egymást segítve folytatták a csatát, és próbáltak Rosie közelébe jutni.
De Lisa nem bámészkodhatott tovább, mert Eric tovább húzta maga után. Észrevette, hogy egy kalapos alakot próbál utolérni. Az előttük járó fiú, éppen leszúrt egy az útját álló nephilimet, aki holtan rogyott a földre. Eric gyorsított, de a harcolók tömegén át nagyon lassan a haladtak. James megfordult rájuk nézett, és küldött feléjük egy széles mosolyt, majd gúnyolódva meghajolt, és kilépett az utcára. Sietve követték őt, de odakint nyoma veszett, itt nem folytak harcok, nem volt kint senki, leszámítva azt a pár embert, akik menekültek az utcán minél messzebb ettől a helytől, és a harcoktól. Eric azonnal odaindult, ahol nem régen megküzdöttek Jamesszel, és az embereivel. De ott már nem találtak senkit sem, mindenki eltűnt, egyedül az ablak keretben maradt tőr fénylett fel a hold fényében emléket állítva az eseményeknek. Az aszfalton volt pár apróbb vércsepp, de ebből ítélve Chris még életben lehetett, vagy legalábbis nem itt ölték meg. 
– Elkéstetek – vált ki egy alak a sötétből. – Chris már nincs itt. Saiker elvitte magával – vigyorodott el elégedetten James. Jobb kezében kard fénylett, a végéről csöpögött a bent meggyilkoltak vére.
– Mit tettetek vele? – kiáltott rá Eric.
– Még semmit – vonta meg a vállát unottan.
– Ha bármi történik vele én... – fenyegetőzött a fiú.
– Megölsz? – kérdezett vissza nevetve James.
– Azt csak szeretnéd, könyörögni fogsz érte, hogy megtegyem – szűkültek össze a szemei a dühtől.
– Hoppá! – csapta össze a másik srác a tenyerét lenyűgözve. – Erre nem számítottam. Tanultál valamit a bátyádtól, vagy inkább ő tőled? – látszott rajta, hogy jól szórakozik a helyzeten, ezzel még inkább felidegesítve Ericet.
– Hívd vissza az embereid! – parancsolta a szőke fiú. James felnevetett, és közelebb lépett hozzájuk.
– Mégis miért tenném? – hajolt közel bizalmaskodóan. – Úgy szeretnek játszani, miért rontanám el a jó kedvüket?
– Mert mind meg fognak halni – suttogta fenyegetően Eric.
– Másra úgyse jók – tárta szét a karját nevetve. – Nem érdekel, mi lesz velük, ha megtizedelik a fajtádat.
– Engem akarsz, itt vagyok – játszotta ki Eric az utolsó kártyáját. – Hagyd a bálozókat, nem tettek semmit, csak jól érezték magukat.
– Ők az ellenségeink – vetett ellent James. – Hányunk vére tapad a kezükhöz? Vagy akár a tiédhez? Bármennyire is szeretnélek holtan látni, ők többet érnek nálad. Menj segíts csak nekik! Én pedig átadom az üdvözleted a bátyádnak – intett a fiú.
– Megöllek! – szűrte a fogai között, és fegyvert rántott, mire a másik felnevetett.
– Rendben. Alig várom már a következő találkozást – hátrált James. – De most, ha megbocsátasz, sietnem kell. A barátaid bajban vannak, én a helyedben a segítségükre sietnék. Viszlát Szépfiú! – megemelte a kalapját, és gúnyosan meghajolt feléjük.
– Eric! – kiáltotta egy női hang, és feléjük tartó rohanó lépteket hallottak. A fiú is és Lisa is egy pillanatra megfordult, de mire visszanéztek Jamesnek nyoma sem volt. Elnyelte őt az éjszaka, Eric szitkozódott, amiért hagyta elfutni, majd újra az érkezők felé fordult. Alex és Rosie sietett feléjük, és megálltak mellettük kardokkal a kezükben. Mindketten megtépázottak voltak, több helyen elszakadt a ruhájuk, és összemocskolta őket a vér. Pár vágást, és kék-zöld foltot is beszereztek, de semmi komoly bajuk nem esett.
– Mi történt? – kérdezte Alex lihegve.
– James – suttogta Lisa a fiú nevét, és a távolba meredt, arra amerre távozott. Nem kellett többet mondania, a többiek így is megértették. A csata hamarosan véget ért. A nephilimek győztek. A legtöbb démonvérű meghalt, vagy elmenekült, keveset pedig elkaptak. Jason és Felisz is hamar előkerültek, mindketten könnyebb sérüléseket szenvedtek. Viszont Josh és Stephanie is komolyabb ápolásra szorult. Eric az este további részében nem szólt semmit, csak elvonult, egyedül akart lenni. Lisa segítette a sebesültek ellátásában, mást nem igen tudott tenni az emberekért, a többiek is követték a példáját. Morrison jajveszékelt egy sort, arról, hogy ilyesmi, hogyan történhetett, de nagyon úgy tűnt, hogy ő, maga elbújt a csata elől, vagy rettentően profi harcos lehetett, hiszen egyetlen sérülést sem szerzett be, de még csak vérfolt sem maradt a makulátlan öltönyén.
Lisának összefolytak az órák mire visszajutott a szobájába, Ericet már nem látta többet aznap este, utoljára akkor, ahogy otthagyta őket az utcán, csak a távolodó alakját figyelhette. Nem ment utána, időt akart neki adni. Gondolkozni kellett, és magányra vágyott, nem akarta ebben megzavarni. Aztán pedig mindenki hazaindult, a súlyosabb sérültek ellátták, ha kellett elszállították a kórházukba, a hallottakat pedig letakarták, és átadták a hozzátartozóknak. A démonvadászok sok emberüket vesztették el ezen az éjszakán, de valahogy Lisa úgy érezte, hogy ez csak a kezdet. Bármennyire is fáradt volt, nem tudott elaludni, állandóan kattogott az agya, és nem tudta kikapcsolni. Végül felkelt lement egy pohár vízért, hátha megnyugtatja kicsit. Visszafelé hűvös szellőt érzett, kirázta a hideg, körbenézett, a tetőre vezető ajtó félig nyitva volt. Óvatosan kinyitotta, majd felment a létrán. Egészen hideg lett az éjszaka, vagyis inkább már hajnal. Amint felért, meglátta a fiút, aki szokásához híven a tető szélén üldögélt, és lógatta a lábát.
– Meg fogsz fázni – suttogta hátra sem nézve a lányra. Lisa hozzálépett, és letelepedett mellé.
– Meg fogjuk találni – mondta biztatóan, és megfogta Eric kezét.
A fiú nem szólt semmit, csak ránézett. Az arca megtört volt, és elkeseredett. Piszkos volt, és véres, nem régen jöhetett haza, és első útja ide fel vezethetett.
– Minden rendben lesz – suttogta a lány, és megszorította a kezét. Eric keserűen felnevetett, majd újra a városra fordította a tekintetét.
– Semmi sem lesz már rendben – rázta meg a fejét. – Semmi!

31. fejezet

Sziasztok!

Először is elnézést mindenkitől, akinek olvasom a blogját, hogy eltünedezem és nem írok, bocsánat, de sajnos ez egyre gyakoribb lesz. Bocsi! De amint tudom pótolom a lemaradást, ígérem.
Másodszor pedig meghoztam a fejezetet :D Remélem, hogy örültök, és jól telik a tavaszi szünet mindenkinek. Még egy fejezet és egy epilógus van hátra, és igen, tudom, hogy rövid lett:P :D
Imádlak titeket!
Jó olvasást és kellemes húsvéti ünnepeket! :)

Puszi:)

31. fejezet

    James kilökdöste őt a bálterem ajtaján, majd még tovább az utcára. Lisának nem volt ismerős a környék, csak annyit tudott megállapítani, hogy valahol vidéken. Nem volt a környéken semmi, csak pár szintén óriási, fényűző ház, mint amiből ők is kijöttek, kész villák. Az utca üres volt, az éjszaka nyugodt, túl nyugodt. Még tücsök ciripelést se lehetett hallani, a környéken lévő házakban pedig mindben sötét volt. Egyedül a hátuk mögül kiszűrődő moraj hangjai jutottak Lisa fülébe. Valahogy ettől a furcsa, és idegen csendtől még nyugtalanabb lett, ha ez még lehetséges volt.
– Érdekes egy hely, nem igaz? – suttogta a fülébe James. – Olyan vérfagyasztó, ahogy minden megérzi, hogy valami gonosz közeledik. Talán... – de nem tudta befejezni, mert közbevágtak.
– Ereszd el őt! – kiáltotta a hátuk mögül Eric.
– Vagy? – fordult meg James, magával rántva a lányt is.
– Vagy megöllek – nyúlt a zakójába, de rá kellett döbbennie, hogy ott nem talál semmit, még egy cifra káromkodás is elhagyta a száját.
– Nagy szavak ezek egy fegyvertelen nephilimtől, még tőled is Szépfiú – nevetett kárörvendően a fogva tartója, és hátralökte Lisát a földre, majd a szőke fiú felé indult.
– Nem félsz, hogy riasztom a bent lévő nephilimeket? – húzta az időt Eric.
– Nem ijeszt meg pár fegyvertelen ellenfél – vonta meg a vállát.
– Honnan tudott fegyvertelenek? – kérdezett vissza, James felnevetett, mielőtt válaszolt.
– Ti ostobák, azt hiszitek, senki sem tud a béna kis bálotokról, de besúgok mindenhol akadnak, vagy jól álcázott emberek.
Megpörgette a kezében a kardot, aztán suhintott, Ericnek el kellett előle hajolnia, és hátrálni kezdet, de James követte. Néha elütötte a fegyvert forgató kezét, máskor meg elhajolt, elugrott, vagy éppen egy szaltót csinált, ha úgy jött ki, de fegyver nélkül semmi esélye sem volt, és úgy tűnt James szívesen kivárja, amíg elfárad.
– Kapd el! – kiáltotta valaki, és egy fekete tárgyat hajítottak a sötétből Ericnek, a következő csapást már azzal védte ki. James továbbra is erősen nyomta a kardját a másik fiú fegyverének, ezzel sakkba tartva őt, nem mozdulhatott, mert súlyos sebet kapott volna, és elnézett a hang irányába, egy elégedett mosoly jelent meg az arcán, majd a kardját a még mindig a földön fekvő Lisára fogta, Ericen pedig taszított egyet, akkorát hogy pár lépést hátrálni kényszerült, ha vissza akarta szerezni az egyensúlyát, hogy ne vágódjon hanyatt. Aztán kilépett a sötétből Chris, egy lányt lökdösve maga előtt megindult feléjük. Lisa még sosem látta azelőtt. Fekete haja volt, és zöld szeme. Aprócska volt, egy fejjel kisebb, mint a fogva tartója. Egy másik kardot a torkának nyomott a fiú, de egyáltalán nem látszott rajta, hogy félne.
– Ó, hát lebuktattad. Gratulálok – mosolygott gúnyosan James.
– Általában felismerem azt – vonta meg a vállát Chris –, aki már meg akart ölni, bárhogy is nézzen ki éppen, pláne ha ugyanazt a fegyvert használja. Az óriási hiba volt, drágám, főleg úgy, hogy adtam egy másikat – nézett rá a fiú, de nem vette el a kardot a nyakáról. – Ajánlok egy alkut, engedd el Lisát, és visszaadom, ezt a... inkább nem illetném jelzővel, legyen csak Emily, ha már úgyis ezt a nevet választotta. Megjegyzem, ha nem az anyám nevét használod, talán egy darabig be is vettem volna – súgta az utolsó mondatot a rabja fülébe megszokott, hideg, gúnyos mosolyával az arcán.
– Rendben – ment bele minden gondolkodás nélkül James, mire Eric és Chris is meglepődött, és mindketten gyanúsan méregették őt.
– Ennyi? – adott hangot a csalódásának az idősebb. – Pedig olyan jó érvekkel készültem.
– Majd máskor meghallgatom, ha nem haragszol – kontrázott James, és elengedte Lisát. – Úgy is lesz rá időnk bőven.
– Miről beszélsz? Csak nem meghívsz egy teapartira? – gúnyolódott Chris, nem foglakozott többet Emilyvel, aki átrohant James mellé, Lisa pedig Eric karjaiba vetette magát, ő pedig magához szorította a rettegő lányt.
– Majdnem – lépett feléjük közelebb. – Teám nincs, szóval csak száraz kenyérrel, és vízzel szolgálhatok.
– Azt inkább kihagynám – bizonytalanodott el Chris.
– Látom már kapiskálod – felemelte a kardját, és megpörgette a kezében. – Nem Lisáért jöttem ma, nincs is rá szükségem, jelenleg inkább csak útban lenne, ahogy te is vagy, Chris. A csapda a tiéd volt. Sosem volt más célom, csak eltüntetni téged az utamból, mindig megnehezíted a dolgom, sokszor keresztül is húztad már a terveimet, amit nem tolerálok valami jól.
– Miért? – kérdezte őszinte döbbenettel a hangjában. – Miért most? Miért épp itt? Mi változott?
– Hát természetesen az én kezem is meg van kötve, el kellett érnem, hogy ténylegesen eláruld Saikert. Tudod, milyen, imád téged, bár a mai napig nem tudom, mit lát benned, de komolyan – vonta meg a vállát James. – Tanúim is vannak rá, hogy már közel sem vagy annyira hűséges, mint régen – tárta szét a karját.
Pár fekete ruhás alak közeledett az utcán, halkan, szinte észrevétlenül, úgy hatan lehettek. Lisának fel sem tűntek volna, ha Eric nem szúrta volna ki őket a sötétben, és ha háta mögé nem tolta volna a lányt, így közé és Chris közé került, ahol a legjobban meg tudták védeni. Bár nem a megszokott fehér kard derengett a kezében, hanem egy fekete, amit a bátyjától kapott, de az is tökéletesen hallgatott rá.
– Megadhatod magad egyszerűen, és a többiek elmehetnek vagy rendezhetjük nehezebben, és durvábban – vigyorgott James győztesen, nem hitte, hogy elbukhat még. Lisa tudta, mire gondol most Chris. Tudta, hogy nem akarja annyiban hagyni ezt, hogy csapdát állítottak neki. Tudta, hogy meg akarja ölni Jamest, még ha akkor talán újra pszichopata gyilkossá is válik, de a többiekre is gondolnia kellett. James őt akarja, mindig is őt akarta elintézni, ez nyílt titok volt, bár most látszott rajta, hogy komolyan meglepte ez hirtelen lépés. Aljas húzás volt tőle belekeverni öccsét, és még őt, Lisát is, de hát James már csak ilyen volt, aljas, gonosz, és számító. Bár azt mondta, elengedi őket, ha megadja magát, de ez is csak egy újabb hazugság volt, mint minden amit valaha is kimondott. Ericet szintén holtan akarta látni, rá pedig szüksége volt, sosem hagyta volna őket futni. Nem akarta, hogy a testvére itt végezze, de döntés kellett hoznia, azt amivel legalább egy parányi esélyük marad. Lisa látta az arcán, hogy már tudja, mit tesz, csak aztán, hogy beválik-e, arra nem tudott választ adni.
– Menj a pokolba! – vágta James arcába, és lecsapott a kardjával a fiúra.
– Voltam már, de te már csak tudod, milyen is az – védte ki a csapást egy határozott mozdulattal, aztán már viszonozta is. Eric is kivédhetett pár kard csapást, de látható volt, hogy nem neki jutott a nehezebb feladat, még ha az övé is volt a több ellenfél. Többeket olyan súlyosan megsebesített, hogy nem tudták folytatni a harcot, volt akit meg is ölt. Lisát megrémisztette egy kicsit, de tudta, hogy most az életükért küzdenek, nem kevesebbért. Emily már, amint kitört a zűrzavar, eltűnt a helyszínről, megfutamodott. Nem csak fegyvertelen volt, hiszen Chris Ericnek adta a kardját, hanem még gyáva is. Lisának pedig fogalma sem volt róla, mit is tehetne. Bántani nem bánthatták, arra már rájött, de amikor megpróbált a Tanács épülete felé iramodni, hogy segítséget hívjon, máris elé ugrott egy fekete ruhás nephilimvadász, és megakadályozta ebben. Megragadta a karját, és lefogta őt. Erősen tartotta, nem engedte, hogy szabaduljon, bárhogy is próbálkozott, nem tudta kirántani magát az erős karok közül.
Chris eléggé el volt foglalva Jamesszel, de a fiúnak közben másokkal is törődnie kellett. Néha-néha be akart segíteni egy-két embere a kalapos fiúnak, de ha Chris nem intézte el azonnal, James megtette helyette. Nem akarta, hogy más is beleszóljon a csatájukba, így simán megsebesítette a saját embereit is, nem ölte meg őket, de figyelmeztetésként megvágta, megszúrta bármelyiket, ha kellett.
Hosszú percekig hadakoztak, mindketten megsérültek már. Több vágásból is véreztek. James egyszer csak alattomosan szúrásnak induló mozdulatból felkapta a kardját, és az arcán ütötte meg a kemény markolat gombbal a fiút, aki hátratántorodott, majd egy újabb mozdulattal az egyik bordáját vette célba hasonlóan a kard markolatával. Chris összegörnyedt a fájdalomtól, James pedig lassan a háta mögé sétált, majd térdhajlaton rúgta a fiút, aki térdre esett a földön, a kard kiesett a kezéből, vér csöpögött az inge ujjából eláztatva a földet. Látszott rajta, hogy fájdalmai vannak, de az ellenfelére emelte a tekintetét. A csatának vége volt, Eric is, és a többiek is megálltak, bár az is igaz, hogy nem sokan voltak már talpon. Ijedten nézte a bátyját, akit térdre kényszeríttetek, oda akart rohanni, amint felocsúdott, de a talpon maradt két nephilimvadász kardot fogott rá, és elállták az útját.
– Mire vársz még? – kérdezte Chris és dacosan James szemébe nézett. – Ölj meg!
Az előtte álló fiú felemelte a kardját, Chris lehajtotta a fejét, a kard elindult, hogy bevigye a végső döfést.
– Ne! – kiáltotta Lisa, Eric pedig újra megpróbált áttörni az előtte álló fegyvereseken sikertelenül, az egyik úgy meglökte, hogy hátrazuhant a földre. De nem ért célba a penge, James nem szúrta le a térdelő fiút. Lisa lelökte magáról a fogva tartója kezét, elindult Chris felé, de meggondolta magát, és leguggolt az öcshöz
– Sajnos nem tehetem meg – magyarázta, amikor a kék szemek értetlenül tekintettek rá. – Saiker magának akar. Így nem tehetek veled azt, amit akarok.
– Mindig arra vártál, hogy megküzdhessünk, és megölhess. Legyőztél. Mégis miért tart vissza Saiker szava? – értetlenkedett továbbra is Chris. Nem tudta elképzelni, hogy James félt volna a démon haragjától, valami más oka is volt, hogy életben hagyta, de nem volt még tippje sem. Neki mindig hosszú távú tervei vannak, és mindig is jól tudta mozgatni a szálakat.
– Nem, sajnos nem – rázta a fejét James. – Tisztességesen akarlak legyőzni, csak te meg én, senki más, semmi trükk, csak a pengék. Most nem így tettem, de eljön annak is az ideje, egyszer. Nyugodj meg, le foglak még győzni!
– Saiker úgyse hagy életben, ha átadsz neki – mondta Chris tárgyilagos hangon, mintha nem is magáról, és a saját életéről beszélne, hanem valami idegenéről, aki semmit se jelent neki.
– Ó, de naiv vagy – vigyorodott el lenézően a másik. – Azt hiszed, a halál a legrosszabb, amit tehet veled? Közel sem.
– Jól tudom, milyen a bosszúja – suttogta a térdelő fiú. Lisa mellett pedig Eric lehajtotta a fejét.
– Igaz, majdnem elfelejtettem, hogy te és az öcsikéd vagytok az egyetlenek, akik túlélték egy démon haragját – emelte a tekintetét egy pillanatra a szőke fiúra. – Meglátjuk másodszorra melyikkőtöknek sikerül.
Égzengéshez nagyon hasonló hang hangzott a távolból. Lisa nem értette miért, de mindenki felkapta a fejét a hangra, és idegesebb lett, talán csak James és Chris voltak ez alól kivétel, mintha őket nem érdekelné. A lány nem tudta, mi történik, de kezdet rájönni, hogy nem csak egy sima, átlagos vihar távoli hangjait hallja. A dördülés újra felhangzott, Chris pedig ránézett, egyenesen bele a szemébe. A hideg kék szemek tele voltak fájdalommal, amit most meg sem próbált leplezni.
– Sajnálom! – formáltak az ajkai, de hangot nem adtak ki. Aztán egy hirtelen mozdulattal valahonnan elővarázsolt egy tőrt, és egyenesen a lány felé hajította. Lisa ijedten felsikított, és lehunyta a szemét. Eric is kiáltott mellette valamit, de nem értette, elnyomta a saját hangja. Nem tudta, mire számítson, őrjítő fájdalomra, vagy meg sem érzi majd, csak egyszerűen meghal. Furcsa remegés járta át a testét, majd hirtelen csend lett körülötte, és nem a kemény aszfalton, hanem valami puhán ült. Szóval a második lehetőség, meg sem érezte, hát így történt. Csak meghalt minden fájdalom nélkül, legalább kegyes volt vele a halál ennyi szörnyűség után. Aztán valami megmozdult mellette, és csak ekkor tudatosult benne, hogy még nem nyitotta ki a szemét.
– Hol vagyunk? – kérdezte bizonytalanul Eric, és megszorította a kezét, amit még mindig fogott. Lisa óvatosan körbenézett. Nem hitt a saját szemének. James és a fekete ruhások eltűntek, de még csak Christ sem látta sehol, de a hely mégis ismerős volt. Először mégsem tudta beazonosítani, arra rögtön rájött, hogy tévedett, mégsem halt meg, csak azt nem tudta, hogy hogyan menekült meg, és hogy hogyan került ide. Egy szőnyegen ültek, méghozzá nem is akárhol, jött rá hirtelen, otthon, a saját otthonában, a saját szobájában, a saját padlóján, a saját szőnyegén.
– A szobámban – suttogta.

30. fejezet

Sziasztok:)

Megérkeztem, itt van már a 30. fejezet, már nincs sok hátra ebből a könyvből, aztán pedig jön a második, szóval még soká lesz vége.
Jó olvasást mint mindig:D

Puszi:)

30. fejezet

– Hogy kerülsz ide? – kérdezte Lisa, amint magához tért a döbbenetből.
– Az ajtón át – mosolygott rá a fiú gúnyosan. Chris is ugyanolyan óvatosan, mégis biztosan fogta, mint Eric, és tökéletesen tudta, mikor milyen mozdulatot kell tennie, hogy hová kell lépnie vagy, hogy hogyan kell vezetnie a lányt. Fekete öltönyben volt, és fekete ingben, nyakkendő ugyan nem volt a nyakában, de azért ő nem a megszokott cipőjében, nem a bakancsában volt. Az arcának nagy részét egy egyszerű fekete álarc takarta el.
– Miért jöttél ide? – hagyta figyelmen kívül az előző válaszát.
– Szeretek táncolni – vigyorgott le rá.
– Most komolyan, fogsz te valaha normális, egyenes választ adni bármire, vagy legalább minimum nem fogsz gúnyolódni rajtam? – nézett rá mérgesen, bár nem tudott rá igazán haragudni, bármennyire is akart.
– Nem, nem hiszem – rázta meg a fejét. – Az öcsém komolyan tornacipőben van? Sosem hittem, hogy valaha lázadni fog, erősen kamaszodik – mondta nevetve, és elnézett Lisa mellett, ő  is odakapta a pillantását, és Ericet meg Feliszt pillantotta meg tőlük nem messze, ahogy táncoltak, hirtelen átjárta a féltékenység, máshoz volt olyan közel, mint hozzá nem rég, és ez rettentően bosszantotta. Végül nehezen, de rávette magát, hogy felülemelkedjen az érzésen, és újra Chrisnek szentelje a figyelmét, bár a fiú nem viszonozta ezt a gesztust.
– Ne Erickel foglalkozz! – rivallt rá Lisa halkan, de erőteljes hangsúllyal, a fiú azonnal rákapta a tekintetét.
– Nem örülsz nekem – jelent meg a szokásos gúnyos mosoly az arcán, de ma valahogy nem volt őszinte, valami változott, csak Lisának ötlete sem volt, hogy vajon mi.
– Nem, tényleg nem – suttogta. – Féltelek.
– Mitől? – ráncolta értetlenül a szemöldökét Chris.
– Mitől? – hitetlenkedett Lisa visszafojtott hangon. – Ezt most komolyan kérded? Tele van ez a terem angyalvérűekkel, te csökött agyú nephilimvadász –  a fiú felnevetett a sértés hallatán.
– Itt rajtatok kívül senki sem ismer – nézett mélyen, és komolyan a lány szemébe.
– Ó – formálták az ajkai a hang nélkül, amikor rájött. Persze, hogy senki sem ismeri, nem is ismerhetik, mert aki mégis, az már régen halott. Chris eddig minden ellenfelét legyőzte, az összeset, és mindegyiket megölte. Csakis Brieceék ismerik, ők pedig nem adnák fel Eric miatt.
– Látom érted már – tette hozzá, amikor észrevette, hogy hogyan változott meg a táncpartnere arckifejezése.
– És az öregek, akik ismerték a szüleidet? – kérdezősködött tovább a lány.
– Morrisonnak gondoltam, hogy odaköszönök, de nem hiszem, hogy felismerne, ahogy a többi sem – vigyorodott el újra.
– Nem félsz, hogy lebuksz? – faggatta tovább.
– Sosem fogysz ki a kérdésekből, igaz? – nevetett fel a fiú, annyira hasonlítottak Erickel, mégis annyira mások voltak, hogy arra nem voltak szavak, egyszerűen leírhatatlanok voltak mindketten, magukkal ragadták az embert, lenyűgözték, teljesen máshogy, de kétségtelenül. Valami belső késztetés mégsem engedte, hogy teljesen, feltétlenül megbízzon bennük az ember. – Nem, nincs is mitől – rázta meg a fejét, majd újra megszólalt: – Egyébként illik hozzád ez a ruha.
– Az öcséd is ezt mondta – mosolyodott el Lisa is furcsamód, de őszintén, és önfeledten.
– Nem véletlenül, hiszen igaz – suttogta Chris, kék szemei pedig egy pillanatra sem engedték el a pillantását. A lány érezte, hogy belepirul a fürkésző tekintetbe, de mégsem tudta elkapni a szemeit a fiú szép arcáról, aki a kezét a derekáról a hátára csúsztatta – ő nem viselt kesztyűt, ahogy egyetlen férfi sem a teremben –, és közelebb vonta magához. Egészen közel, alig pár centi távolság maradt az arcuk között, de mégsem ettől felejtett el levegőt venni, Chris keze a szabadon maradt bőréhez ért, és valami furcsa, ismerős érzés járta át a testét, ilyet, ilyen intenzíven sosem érzett még a fiú közelében. Villámcsapás, és kellemes melegség. Ismerős volt, de eddig csak valaki más váltotta ki ezt az érzést belőle. A fiú is érezte látszott a pillantásán.
– Döntöttél – suttogta Lisa, hirtelen csúszott ki a száján, de nem bánta meg. Chris értetlenül vonta össze a szemöldökét, de nem fűzött hozzá semmit, csak elvette a kezét a hátáról, és újra a derekára rakta.
– Miattad – suttogta.
– Miattam? – kérdezte értetlenkedve a lány. – Ezt hogy érted?
– Miattad vagyok itt. James is itt van, gondolom érted jött, ezért vagyok itt én is – magyarázta Chris. – Most is éppen minket figyel.
– Hol? – nézett körbe Lisa, de sehol sem találta a fekete szemű fiút.
– A sarokban a bejárat mellett – bökött a fejével óvatosan a Lisa háta mögötti sarokba, már éppen fordulni készült, amikor Chris rászólt. – Ne nézz oda!
– Miért ne? – suttogta meglepetten a lány.
– Nem kell, hogy tudja, elmondtam, hogy itt van – felelt, és közben pedig úgy manőverezett, hogyha mégis akar, akkor a lány is nyugodtan és feltűnésmentesen nézhessen rá. Csak ekkor vette észre, hogy az előző számnak vége lett, és Chris már kötetlenül táncol vele egy másik számra, aminek szintén hamarosan vége – De az öcsém már rájött – szisszent fel a fiú.
Lisa oldalra fordult, és meglátta a feléjük közeledő Ericet, nem tűnt túl boldognak. Sebesen vágott át a tömegen, és egyértelműen őket vette célba. Chris elengedte őt, de amint ez megtette Lisa elvesztette az egyensúlyát, és majdnem orra esett.
– Nem a te cipőd a magas sarkú – jegyezte meg a fiú mosolyogva, de nem gonoszan, amint elkapta, majd gúnyos mosolyra váltott, és úgy nézte az öccsét, aki egyre közelebb ért.
– Hogy kerülsz te ide? – kezdte köszönés nélkül. – Mi van, ha észrevesznek?
– Na, és te? – vágott vissza a fekete hajú fiú, nem igazán szerette, ha számon kérték. – Úgy tudom, nem vagy oda a Tanácsért, és a partijaikért.
– Lisa miatt jöttem – vágta rá Eric.
– Én is – reagált azonnal a báty. Az öccse először elképedt, majd elbizonytalanodott, aztán pedig gyanakvóvá vált.
– Történt valami? – lépett még közelebb teljesen kizárva mindent, az egész estélyt, mintha elfelejtette volna, hogy hol is van, vagyis inkább nem érdekelte már, hogy hol is van.
– Még nem – suttogta, de egyértelmű volt a hangsúlyából, hogy valami történni fog, valami rossz.
– Eric! – kiáltott fel egyszer csak boldogan tőlük nem messze Morrison, és odadöcögött hozzájuk. A megszólított olyan gyorsan megpördült, hogy Lisa szinte nem is látta a mozdulatot, Chris pedig lehajtotta a fejét.
– Mr. Morrison – bólintott Eric. – Hogy van?
– Jól, édes fiam, egészen jól – mosolygott rá, majd elnézett a fiú mellett. Pár másodpercig Christ fürkészte, de aztán úgy dönthetett, hogy nem ismeri, mert az öregedő férfi átkarolta Ericet, és elkezdte elvezetni tőlük, mintha ott se lennének. – Szeretnék neked bemutatni valakit.
– Semmit se változott – jegyezte meg halkan a fekete fiú.
– Ismered? – lepődött meg Lisa.
– Persze, még gyerekkoromból – mosolygott le rá egy pillanatra, de aztán rögtön elkomorult. Láthatóan észrevett valakit, akinek nem örült. Megfeszült a teste, látszott rajta, hogy erősen töri a fejét, hezitált valamin. Aztán gyorsan körbenézett, és káromkodott egyet.
– Baj van? – suttogta a lány.
– Maradj itt! – fordult felé sietve. – Nem mozdulj innen! Rendben? Csak maradj idebenn! – azzal választ se várva elrohant és ott hagyta Lisát minden magyarázat nélkül. Ő pedig nem tudott mást csak tanácstalanul utána nézni. Végül nem volt semmi ötlete arra, hogy mit csináljon, miután mindkét fiú ott hagyta, ezért a táncparkett felé fordult, és figyelte a táncolók tömegét. A torkát mardosta a kétségbeesés, a gyomra összeszorult a félelemtől. Elképesztően egyedül érezte magát, talán még soha sem annyira, mint akkor. Csak állt ott elhagyottan, és egyre jobban elhatalmasodott rajta a rettegés. Nem tudta mihez kezdjen, nem akarta elveszíteni Ericet, és Christ. Olyan korán volt még. Még hetek voltak a születésnapjáig. Megint, mint az utóbbi napokban annyiszor, a sírás kerülgette. Összeszorult a torka, és könnybe lábadt a szeme. Valaki mellé lépett, először azt hitte, valamelyik fiú tért vissza, éppen nagy sóhajt készült venni, hogy visszafojtsa a kitörni készülő könnyeit, amikor az illető megszólította, és sajnos rá kellett jönnie, hogy nincs igaza, nem a testvérek közül tért vissza valamelyik.
– Tetszik ez a bál, olyan kellemes. Jó a hangulat, és a társaság – hallotta meg James hangját, amikor eljutott a tudatáig, ki áll mellette hátrálni kezdet, de a fiú elkapta a karját. – Maradj még, kérlek – mondta gúnyosan. Teljesen feketében volt, mint egy gonosz démon, szokásos kalapja most is a fején tündökölt. Oldalra döntötte a fejét úgy nézett rá a lányra, és mérte őt végig.
– Mit akarsz tőlem? – suttogta remegő hangon Lisa, de James nem válaszolt csak felnevetett.
– Most pedig velem jössz – jelentette ki keményen, és megszorította a csuklóját.
– Mi van, ha nemet mondok? – ellenkezett, és próbálta elrejteni a félelmet a hangjában.
– Hmm – gondolkozott el a fiú, majd megvonta a vállát. – Megöllek – mondta egyszerűen.
– Itt nem mered – ijedt meg még jobban, és akaratlanul hátrált még egy lépést.
– Kipróbáljuk? – szűkült össze James szeme, és valami beteg vidámság csillogott benne, mintha szórakoztatná, hogy Lisa halálra rémült tőle. – Te sem hiszed, hogy nem merem megtenni.
Aztán egy rántással magához húzta őt, és egy tőrt nyomott az oldalának. A ruhán át is érezte a hűvös pengét, és riadtan megborzongott. Tényleg elhitte, hogy James itt helyben megölné, ha elárulná, vagy nem tenné amit mond. Már az előtt így hitte, hogy a fiú említette volna. Bármennyire is tűnt Chris eleinte ijesztőnek, ő mintha százszor gonoszabb lenne. Benne nem látta, nem érezte Lisa a jóságot, egyszerűen csak elborzadt tőle, már csak a megjelenésétől is.
– Most mi lesz? – kérdezte, és érezte, hogy, akár csak a hangja, egész testében remeg.
– Most, mint már mondtam, szépen velem jössz – suttogta a fülébe a fiú, olyan közel, hogy érezte a nyakán a leheletét, reflexből arrébb húzódott, vagyis csak akart, mert a támadója vasmarokkal fogta. Esélye sem volt a menekülésre, és úgy tűnt senki sem vette észre, hogy mi történik, akkora volt a tömeg, és a hangzavar, hogy senkinek sem tűnt fel a rettegő lány, és az oldalához kést szorító fiú.
– Mit akarsz velem?
– Majd meglátod – intézte el ennyivel a választ, aztán elkezdte kifelé tolni Lisát. A magas sarkúban kicsit botladozott, de nem hatotta meg Jamest, és nem lassított. Ijedt szemekkel pásztázta a környéket hátha lát valaki ismerőst, vagy akár egy idegent, akinek leesik, hogy bajban van, de semmi. Úgy tűnik ezt a fiút se ismeri itt senki, csak Brieceék, és Ericék. Olyan hát, mint Chris, senki sem győzte még le. Lisa már éppen feladta volna, amikor meglátta a szőke fiút. Feszülten beszélgetett egy lánnyal és Morrisonnal, ez jól látszott. Alig várta, hogy elmehessen, egyik lábáról a másikra állt, és folyamatosan helyeselt, oda sem figyelt a beszélgetésre. Aztán észrevette Lisát, majd Jamest, elkomorult, csak a szemén látszott az ijedtség. Egy szót se szólva hagyta ott a beszélgetést, és sietve vágott át a tömegen a lány felé.
– Eric – kiáltottak utána értetlenül, de hátra se nézett.

29. fejezet

Sziasztok:)

Megérkezett a 29. fejezet is:) Holnap nem leszek itthon csak este, és mivel egyesek(!) megköveznének, ha csak akkor kerülne fel, inkább felteszem most :D
Remélem, hogy elégedettek lesztek a báli hangulattal.
Jó olvasást! :)

Puszi:)

29. fejezet

    A teleport előtt állva semmit se látott, nem láthatta, mi van a túl oldalon, még csak el sem tudta képzelni. Olyan volt, mint valami furcsa lepel, ami átlátszó volt, mégis kivehetetlen, hogy mit is rejt, és mintha a szél lobogtatta volna. Elbizonytalanodott, és csak azért lépte át végül, mert a fiú áthúzta, de így is lehunyta a szemét, félve az ütközéstől, vagy bármilyen furcsa érzéstől, esetleg fájdalomtól. Végül nem érzett semmit, egy lépéssel később Eric a füléhez hajolt, és belesuttogott.
– Kinyithatod a szemed – érezte a hangján, hogy mosolyog. Ő is elmosolyodott, és körbenézett. A szeme elé egy különleges, tágas, és fényes folyosó került. A falak sárgák voltak, a mennyezetről több kisebb reneszánsz kori csillár lógott le, bár gyertyák helyett, már égők adtak fényt. Eric balra fordult, és elindult a zene irányába. Komoly dallam volt hallható, Lisa úgy érezte, mintha évszázadokat utazott volna vissza az időbe. Körülötte különböző típusú, hosszúságú, és színű estélyik kavalkádja díszelgett, és mindenki ugyanarra tartott. Többen olyan ajtókon át érkeztek, mint ők, másik a főbejáraton át autókkal, vagy taxikkal. Eric még mindig minden szó nélkül vezette át a tömegen egészen a teremig, ahol senki sem ellenőrzött, de még csak nem is kérdezett senki semmit. Aztán megkeresték Alexéket, és egy- egy pezsgős pohárral a kezükben megálltak mellettük. Lisa beleakart inni, de Eric közbeszólt.
– Még ne! – fogta meg a kezét. Felnézett a fiúra, az pedig megforgatta a szemét válaszképpen, ebből arra következtetett, hogy ostobaságnak tartja ezt a szabályt, vagy azt ami jön, ebben nem volt biztos.
Bár folyamatosan ment a zene, senki sem táncolt. Mindenki csak társalgott, és szintén mindenki tartott a kezében egy poharat, amit az óra megütötte a nyolcat páran felléptek a zenekar emelvényére, köztük Josh is.
– Szeretettel köszöntök minden jelenlévő nephilimet – emelte fel a poharát egy idősebb ember, aki már kopaszodott, ötven év körül lehetett. Éles taps hangzott fel, csak egy- két kéz nem emelkedett fel, köztük Ericé, és a többieké. – Ma este, mint minden évben,  szokásunkhoz híven, tisztelgünk a minket megalkotó angyalok előtt, aki vérüket ontották, azért, hogy a mi fajunk életre kelhessen. Egy tökéletesebb, igazabb, jobb emberi faj vagyunk, előrébb valók, felsőbbrendűek, de sajnos megvannak a magunk ellenségei, akiktől bármennyire is próbálkozunk sosem tudunk megszabadulni. De félre mindezzel, a negatív gondolatokkal, ma éjjel a jó kedvé a főszerep. Örülök, hogy ennyien megjelentetek. Vigadjatok! A szebb jövőre! – emelte meg a poharát.
– A szebb jövőre! – visszhangozta a teremben mindenfelől.
– Ostoba majom! – sziszegte Alex.
– Felsőbbrendű faj – prüszkölt Eric. – Inkább szánalmas, ha ilyenek vannak közöttünk, Morrison még mindig undorító.
Lisa először, amikor a beszédet hallgatta, megijedt, hogy talán félreismerte a barátait, de most már látta, hogy nem. Ők nem így gondolkodnak, és ez megnyugtatta. Bár a teremben úgy tűnt, nem sokan osztják a véleményüket. Az emberek kiitták a pezsgőt a poharakból, őket pedig megszólította egy ellenszenves hang.
– Nahát, kit fújt erre a szél? – kérdezte egy fiú. – Csak nem Eric Laser személyesen? Azt hittem, neked túl lealacsonyítóak ezek a partik.
– Ó, a partival nincs gondom, csak az ilyen nagyképű férgek rontják az összképet – fordult meg Eric gúnyos mosollyal az arcán. A fiú szemei összeszűkültek a maszk alatt, düh égett az arcán, amikor újra megszólalt.
– Semmi keresnivalód itt – mondta. Alex és Felisz arcára döbbenet ült ki, Ericén viszont semmi érzelem nem látszott. – Én vagyok féreg? Nem hinném, inkább te vagy egy undorító csúszómászó – közelebb lépett és farkas szemet nézett a szőke fiúval –, hagytad meghalni az apádat, csak hogy magadat mentsd. Szánalmas, és gyenge vagy. Semmi keresnivalód közöttünk.
– Kopj le John! – termet Eric mellett hirtelen Alex, és lökött egyet a fiún. – Senki sem kíváncsi rád.
– Ne merj hozzám érni, te aljas áruló – lépett hátrább az idegen undorodva.
– Mi? Mit mondtál? – kérdezte tágra nyílt szemekkel Alex, és neki akart esni a fiúnak, de Eric a barátja elé rakta a kezét, mint egy sorompót, és megrázta a fejét, ahogy kérdőn ránézett.
– Nem éri meg – mondta halkan. – Érte nem.
– Jó kutya – vigyorgott John. – Ügyesen betanítottad, ehhez nagyon jól értesz, de ez mindig is jellemezte a családod, jól tudtok manipulálni.
– Inkább menj, és pitizz a Tanács tagoknak, úgyis az való neked – nézett rá Eric lesajnálóan. – Aztán nehogy valaki előbb nevessen Morrison béna faviccein, abba belehalnál, hiszen te vagy az elsőszámú talpnyalója.
– Te, ezért még megfi... – de nem fejezhette be, mert Jason és Rosie is megérkezett a társaságba, és a fiú közbe vágott.
– Most inkább menned kellene – John fagyosan, és lenézően nézett rajta végig, majd minden szó nélkül eltűnt. Olyan gyorsan veszett el a tömegben, hogy Lisa pár lépés után elvesztette szem elől. Eric bólintott Jason felé, a fiú pedig viszonozta, majd a színpad felé fordultak.
– Ki volt ez? – kérdezte Lisa, amikor úgy tűnt már senki se fogja neki megmagyarázni a történteket.
– Senki – jött a válasz mindenkitől egyöntetűen.
– Mégis... – próbált ellenkezni, de Eric olyan pillantást küldött felé, hogy benne akadt a szó, egyértelmű volt az üzenete, ne most, így inkább nem szólt többet a lány.
– Köszönöm! – hajolt meg egy ember a színpadon, és ellépett a mikrofontól, majd váltotta egy másik. Lisa eddig észre sem vette, hogy amíg körülöttük folyt a vita minden egyes Tanácstag szólt pár szót. Még három ember unalmas szónoklatát kellett végigvárniuk. Josh volt az utolsó, aki röviden, és tömören dicsérte a démonvadászokat, szinte észrevehetetlen volt a hangjába bújtatott gúnyos él, néhány megjegyzésnél. Ő volt az egyetlen, akit Alexék megtapsoltak, sokan pedig nagy eséllyel nem jöttek rá, hogy a mondandója dicséretbe rejtett éles kritika volt, ezért azok is heves tapsviharban törtek ki. Ő volt talán az egyetlen, aki úgy tűnt nincs magától elszállva, és az egyetlen, aki tényleg a feladatok elvégzése végett, és nem a hírnév, és felhajtás miatt volt a Tanács tagja. De messze tiszteletet parancsolóbb volt a megjelenése a többiekénél, akik a színpadon mellette álltak. Mind jellemtelen, szürke egérnek tűntek mellette, akik összeroppannának, ha a vállukra igazi felelősséget raknának, amit muszáj lenne egyedül cipelniük.
– És most következik a keringő – harsogta egy éles hang a mikrofonba.
Pillanatok alatt bolydult fel a terem, és kereste meg mindenki a párját. Eric Lisa felé nyújtotta a kezét, és táncparkettre vezette.
– Biztos? – suttogta a lány ijedten, amíg befelé mentek.
– Ne aggódj, menni fog – mosolygott rá le a fiú, és megállt vele szemben.
Lisa körbenézett, látszólag semmi rendszer sem volt abban, hogy hol állnak a párok, mégis mindenki nagyon figyelt, hogy merre, és kitől milyen távolságban legyen. Nem messze állt tőlük Rosie. Bár ha Lisa jól látta nem Jasonnel táncolt, de nem volt benne biztos. Még Alex és Felisz is kivehető volt a teremben. Aztán belekezdet a zenekar, Eric pedig meghajolt, Lisa meg pukedlizett. A fiú elé lépett, és magához húzta, ahogy a derekára fonódott a keze egy pillanatra elfelejtett lélegezni, az érintése még a ruhán át is forró volt, olyan melege lett hirtelen, hogy el is felejtette hol van, csak Ericet látta, és a lágy zenét hallotta, ahogy keringtek rá óvatosan, de biztosan. A fiú annyira vigyázva vezette, mintha törékeny lenne, bár Lisa jelenleg inkább attól tartott elolvad.
– Ne haragudj! – suttogta egyszer csak a fiú, kitudja mennyi idő után. Lisa kérdőn nézett rá, mire magyarázkodni kezdet. – Az előbbi vita miatt.
– Ki volt az a fiú? John? – mondta ki bizonytalanul a nevet.
– Egy leendő Tanácstag, abból a családból, amelyik sosem nézte jó szemmel, hogy az én felmenőim voltak a tényleges vezetők, de hagyjuk ezt.
– Oké, rendben – bólintott. – Mond csak – váltott társalgó hangnemre a lány a bizalmaskodóról, Eric elvigyorodott a változás hallatán, de érdeklődve nézett rá –, mégis milyen alakzatban álltak be a táncosok?
– Tudod ez Gabriel arkangyal keringője – mondta a fiú. – Azé az angyalé, amelyik úgy döntött megteremt minket. Az alakzat pedig az ő jele, már amennyire tudjuk. De kitudja? Talán hibásak a forrásaink.
– Gabriel? Mármint a Szűz Máriás, fehér liliomos, hír hozós Gabriel? – hadarta Lisa a kérdést felvillanyozva.
– Igen – nevetett fel Eric halkan –, a Szűz Máriás, fehér liliomos, hír hozós Gabriel. Másikról legalábbis nem tudok.
– Minden angyal jelét ismered? – faggatta tovább a lány.
– Elképesztő kíváncsi vagy, ugye tudod? – nevetett fel, és egy pillanatra elengedte a kezét, amíg megpörgette maga előtt a lányt.
– Elméletileg közétek tartozom, ideje okulnom – próbált viccelni, de Eric inkább elkomolyodott, mint újra nevetett, vagy legalább mosolygott volna. – Mi az?
– Te több vagy nálunk, Lisa – suttogta a fiú olyan halkan, hogy ő is alig értette, pedig most még közelebb húzta magához, őrülten közel, annyira, hogy érezte a meleg leheletét a bőrén, amitől rögtön libabőrös lett, és bármilyen fontos dolgot is mondott éppen Eric, nehezére esett figyelnie. – Nem tudom, hogyan, vagy miért, de te sokkal többet tudsz nálunk. Mi nem tudunk gyógyítani, még csak kisebb sebeket sem. Igaz nehezebben sérülünk meg, mint az átlag emberek, ha a mi életünket élnék, de ugyanolyan lassan gyógyulunk, mint ők. Nincs kézrátétel, nincsenek gyógyfüvek, és varázslatok, csak a hosszú lábadozás.
– Szerinted akkor mégis mi vagyok? – kérdezte ijedten Lisa.
– Őszintén? – nézett a mélyen szemébe a barna szempár. – Nem tudom, vannak ötletem, de eléggé bizarr. Sosem láttam, vagy hallottam olyanról, mint te, de kiderítem, talán a régi feljegyzésekben találok valamit.
– Vannak nálatok ilyesmik? – kérdezett rá a lány. – Régi feljegyzések?
– Nálunk otthon nincsenek, de itt a Tanács épületében vannak még az első nephilimek idejéből is – magyarázta. – Csak egy baj van – húzta el a száját –, hogy csakis kizárólag Tanács tagok férhetnek hozzá, még az írásos engedélyükkel sem érsz semmit, én csak akkor mehetnék be oda, ha mondjuk Josh elkísér, de kétlem, hogy téged beengednének, akár ott van velünk Josh, akár nincs ott.
– Akkor mi lesz? – nézett fel rá Lisa választ várva.
– Majd még kitalálom – mosolyodott el halványan Eric. Aztán egy darabig nem szóltak, mindketten a gondolataikba merültek, mindketten megoldást kerestek, bármit ami segíthet. De még Lisának arra is gondolnia kellett, hogy a fiú nem tud mindent, nem tud az angyalról, és az álmairól, nem tud a tollról a szobájából, és nem tud semmit sem az ablakról sem, ami kinyílik néha, amíg alszik. Már éppen nagy levegőt vett, kezdte összeszedni a gondolatait, hogy elmondhassa ezeket, de a fiú előbb szólalt meg újra.
– Elfelejtettem mondani valamit – kezdte.
– Mit? – suttogta Lisa értetlenül, még a titkai kavarogtak a fejében.
– Ez a tánc párcserés – suttogta bocsánatkérő mosollyal.
– Mi? – kérdezte először kábán, majd ijedten a lány. – Mi?
– Sajnálom, hogy elfelejtettem szólni.
– De mondanom kell valamit – hadarta ijedten.
– Szavad ne feledd! – pörgette meg a fiú, a következő pillanatban, pedig egy másik férfi keze simult a derekára. Lisa ijedten kapkodta a fejét, kereste Ericet a tömegben, de az már elnyelte a fiút, a sok táncoló pár között, akik állandóan forogtak lehetetlenség volt kiszúrni.
– Azért megérdemelnék egy kis figyelmet én is, bármilyen elbűvölő is az öcsém – súgta a fülébe egy kellemes, sokszor hallott hang. Lisa azonnal a táncpartnerére kapta a tekintetét, a szemeibe azonnal belefúródott az ismerős hideg kék pillantás, ami egy árnyalatnyival még mindig sötétebben csillogott.
– Chris? – suttogta ijedten, és döbbenten.