39. fejezet

Sziasztok! 

Meghoztam a következő fejezetet. Ezenkívül még egy epilógus maradt, aztán kezdődik a 3. rész. 
Remélem, tetszeni fog. 
Jó olvasást! 

Puszi :)

39. fejezet

– Emilyvel mi lett? – kérdezte Chris, amint lenyugodtak kicsit a kedélyek.

– Elmenekült, amikor elkezdtem visszaváltozni – felelte Ifaril. A fiú bólintott, majd körbenézett a mezőn. Nem csak a bukott hiányát vette észre, hanem Jamesét is, ő is lelépett még valamikor a csata közben, semmi sem maradt utána.

– Eric! – fordult az angyal a fiúhoz, aki azóta nem szólt hozzá, mióta visszatért a halálból a karjai közt. – Beszélhetnénk négyszemközt?

A nephilim bólintott, majd Ifaril oldalra sétált, ő pedig zavartan, zsebre vágott kézzel követte.

Alexék láttak valami fehér villanást, nem is egyet, és furcsa megmagyarázhatatlan hangokat is hallottak, de mire kiértek a tisztásra a csatának vége volt. Furcsa látvány fogadta őket. Rosie és Chris nem messze álldogáltak egymás mellett, de figyelve rá, hogy még csak véletlenül se nézzenek egymásra. Aztán Alex Ericet is kiszúrta távolabb egy angyallal beszélgetett, gondterheltnek tűnt. Lisát pedig... Lisát nem látta sehol.

– Elkéstetek – jegyezte meg Chris, ahogy rájuk nézett.

– Elkeveredett a meghívónk – válaszolt Alex hasonló hangnemben.

– Hogy találtatok meg? – emelkedett meg a vadász szemöldöke.

– Még működik a kereső varázslat, gyengébben, de még megvan – Chris értetlenül nézett rá, mire lemondóan legyintett. – Hosszú. Lemaradtál pár dologról még egy cellában nyaraltál. Mi történt? Az egy angyal?

– Ja, Saiker pedig meglógott – vonta meg a vállát a démonvérű. – Ahogy James és Emily is. Elbuktunk!

A többiek nem szóltak semmit, pár pillanatig némán figyelték, hogy Eric és az angyal beszélnek, látszott a nephilimen a távolságtartás és a legyőzöttség.

– Veletek? – bökött az állával a csapzott társaságra Chris.

– Harcoltunk – vonta meg a vállát Felisz, aki sántikált kicsit.

– De jól vagytok? – kérdezte ijedten Rosie.

– Élünk – bólintott Jason. – Mi folyik ott? – nézett el Ericék felé.

– Nem tudjuk – rázta a fejét a vörös lány. – Már egy ideje beszélgetnek. Miután a többi angyal lelépett, elmentek és azóta beszélgetnek.

– Többi angyal? – kerekedett el Alex szeme.

– Voltak páran – bólintott a lány, és lopva Chrisre nézett.

– Akkor ő lenne Lisa angyala? – folytatta a faggatózást.

– Hát... ő... – kezdte Rosie.

– Ő maga Lisa – vágott közbe a vadász, de rájuk se nézett, csak a távol beszélgető párost figyelte. Eric feléjük indult, mögötte az angyal pedig egy fénycsóva közepette semmivé vált.

– Tessék – nyújtotta felé az angyal a tőrt, de ő csak értetlenül nézett rá. – Vedd el! – nyomatékosította a kezét megmozgatva.

– Miért? – kérdezte végül. – A tiéd.

– Azt mondtad, hogy ha találkozol az angyallal, aki teremtett, megölöd – magyarázta. – Itt vagyok, és nem ellenkezem. Csak ezzel végezhetsz velem, a saját kardod nem megfelelő, az csak megsebez.

Eric továbbra sem vette el a fegyvert, csak nézte a lányt, akit azt hitte, hogy ismer, de kiderült, hogy semmit sem tud róla. Az angyal pillantásában értetlenség tükröződött, pont ugyanolyanok voltak a szemei és az arca sem változott semmit sem, de mégis egy idegen nézett rá vissza.

– Mire vársz? – kérdezte. – A testvéreim nem fognak bántani, nem árthatnak egy halandónak sem, megbuknak, ha mégis, azt pedig sosem kockáztatnák, főleg ha én akartam így, én pedig akarom. Gyerünk, tedd meg! – ragadta meg a fiú karját, hogy belehelyezze a tőrt a tenyerébe, de Eric elrántotta azt.

– Lisával mi történt? – kérdezte a fiú rekedten, tudomást sem véve a fegyverről.

– Lisával? – suttogta meglepetten Ifaril. – Természetesen egyek vagyunk, Lisa egy darab volt belőlem, ami most újra a részem.

– Tudott róla, hogy mi... mi lesz az ára? – csuklott el a hangja beszéd közben.

– Igen, a végén rájött. Neki kellett választania, ő döntött úgy, hogy újra eggyé váljon a két részem. Ő volt a legemberibb bennem, mindig is bennem volt, és mindig is bennem lesz.

– Vissza tudsz változni? – kérdezte Eric bizonytalanul.

– Igen – bólintott az angyal.

– És vissza fogsz? – nézett a szemébe, mire óvatosan megrázta a fejét.

– Nem. Nem lehet, sajnálom.

– Értem – bólintott a nephilim belenyugvóan. – Akkor nincs miről beszélnünk – indult vissza a többiekhez.

– Eric – szólt utána. – Ami köztünk történt...

– Köztünk nem történt semmi – vágott közbe a fiú. – Nincs olyan, hogy mi. Olyan volt, hogy Lisa és én, de ő meghalt ma este – nézett mélyen az angyal barna szemeibe, és keserűen felnevetett. – Hát csak nem tudtam megmenteni, hiába ígértem meg.

– Olyan erőkkel áltál szemben, amik ellen nem győzhettél – próbálta vigasztalni.

– Tudod – sóhajtott Eric –, bátor volt, bátrabb mindenkinél, akit valaha ismertem. Én akartam megmenteni őt, de fordítva történt – mondta még utoljára, majd ott hagyta egyedül az angyalt.

٭

Botladozva botorkált előre, a kezét még mindig a vérző sebére szorítva. Úgy szúrta meg, hogy abba ne haljon bele, nem ért létfontosságú szerveket, de rengeteg vért veszített, már nem látott tisztán, elhomályosodott a látása, lassan elájul. Egy ház falának dőlt erőtlenül, és lefelé kezdet csúszni, nem bírta tovább a lába, képtelen volt továbbmenni. Hát így lesz vége a kettejük csatájának? Ő vesztett, Chris győzött. Biztos volt benne, hogy nem maradhat alul, legutóbb is egész egyszerűen földre kényszeríttette a másik fiút, de úgy tűnt, tévedett. Chris legutóbb hagyta győzni, milyen szánalmas. Elhitte, hogy legyőzhetetlen, mégis mekkorát tévedett. Az öccséért és az angyalkáért bevállalta még a kínzást és az esetleges halált is. Mennyire ostoba volt, amikor azt hitte, hogy Chris előtt jár bármiben is, mindig le volt maradva. Azt hitte, hogy ő mozgatja a szálakat, hogy minden úgy történik, ahogy ő szeretné, közben pedig csak a kezére játszott, minden úgy volt, ahogy Chris akarta, rögtönzött egy veszélyes, de nagyon jó tervet, mint mindig. Még őt is becsapta, annyira önelégült volt, hogy semmit sem vett észre. Az érzelmei vezetik, nem gondol át semmit sem, sosincs terve, ezeket tartotta a legnagyobb hibáinak, hát tévedett. Lehet, nem tervez annyira előre, mint ő, de roppant gyorsan hoz meg elképesztő döntéseket és áll elő tökéletes tervekkel. Amióta csak Saikerhez került folyamatosan versenget vele, amióta csak ismeri, mindig le akarta győzni, de mindig alulmaradt. Chris volt az idősebb, a tapasztaltabb, az ügyesebb, a gyorsabb, és mindig ő kapta a nehezebb feladatokat a démontól, rábízta a legfontosabb dolgokat, mindig jobban bízott az ő képességeiben, mint benne. James mindig csak a második lehetett, egészen idáig, egyszer azt hitte, hogy végre győzött, hogy előrébb járt, és Chris dolgozik az ő keze alá, most mégis úgy néz ki, hogy ő győzött ismét. Úgy hitte, hogy tökéletes a terve, de Chrisé volt az, mint mindig. És most hogyan fogja végezni? Elvérzik egy koszos, elhagyatott utcán egy olyan seb miatt, amit nem szántak halálosnak, talán nem is lenne az, ha ott maradt volna a legelőn. Ismerte Christ, túl jól, tudta, hogy nem hagyta volna meghalni. Ha meg akarná ölni, rögtön ledöfi, simán megtehette volna és nem okozna neki többé gondot, de így... így inkább csak megalázta, ezzel a halállal igen, teljesen tönkretette. Ebben a pillanatban jobban gyűlölte őt, mint eddig bármikor, mindennél és mindenkinél jobban.

Hirtelen kopogó léptek zaját hallotta az utcán közeledni. A sötétben nem láthatta, hogy ki az csak a körvonalait tudta kivenni, de már a járásából felismerte. Egy karcsú, magas és kecses lány volt. Finom vonalai voltak, könnyed és magabiztos mozgása. Hosszú haja loknikban omlott a vállára, parfümje belengte a levegőt, ahogy eléért és leguggolt hozzá.

– Rosszul nézel ki – jegyezte meg.

– Jöttél befejezni, amit a gazdád elkezdet? – kérdezte James szarkasztikusan. A lány felállt és válaszként a tűsarkúja hegyét a vágásba állította, mire felüvöltött a fájdalomtól.

– Van még kedved gúnyolódni? – döntötte félre a fejét érdeklődve. – Éppenséggel megmenteni jöttem, de lehet, azt kellene mondani, hogy elkéstem, sajnos már halott voltál. Miért is érdemelnéd meg az életet?

– Hát ölj meg! – nézett a szemébe a vadász. – Ne kímélj!

– Hagynom kellene itt megdögleni egyedül, szégyenben és megalázottan, de nem tehetem.

– Nem akarok neki tartozni, inkább hagyj meghalni – ellenkezett James.

– Csakhogy nem vagy olyan helyzetben, hogy ezt te döntsd el drágám – vágta meg a kezét a lány. – Igyál!

Nyomta a csuklóját a szájához, mikor a fiú nem volt ezt hajlandó megtenni, befogta az orrát, és végül is mégis lenyelte a vért.

– Miért tetted? – kérdezte James, mikor a lány ellépett tőle.

– Kellesz még neki – vonta meg a vállát. – Aludj jól! – mondta még utoljára Vick, majd minden elfeketült a szeme előtt és a sötétségbe zuhant.

38. fejezet

Sziasztok!

Meghoztam a következőt részt. Lassan elérünk a trilógia második kötetének a végére, még egy fejezet és egy epilógus van ezenkívül hátra.
Remélem, hogy mindenkinek jól telik a nyár és, hogy tetszeni fog a fejezet is.
Jó olvasást!

Puszi :)

38. fejezet

– Ne, ne, ne – vette az ölébe Rosie a fiú fejét. – Chris, nem, nem halhatsz meg – sírta, de a fiú már nem lélegzett. A szeme lecsukódott, az arca békés volt.

– Tegyetek valamit! – ordított rá Eric az angyalokra.

– Sajnáljuk – kezdte a punk angyal –, de meghalt nem tehettünk semmit.

Ifaril Chris teste mellé térdelt, és megfogta a kezét.

– Az ígéretem köt – suttogta maga elé. – Van egy módja – nézett fel a szőke fiúra. – Megmenthetem, ha akarod.

– Ifaril – szólt közbe a harmadik angyal figyelmeztetően. – Azt nem teheted, túl nagy az ára.

– Megmenti? – kérdezte Eric, mire bólintott. – Akkor tedd meg, bármit megfizetek érte!

Ifaril ismét bólintott, majd lehunyta a szemét, és halványan elmosolyodott.

A világ elmosódott, mintha egy torz üvegen át nézte volna. A színek kifakultak, a kontúrok elmosódtak, mint mindig, ha átlépett az árnyékvilágba. Abba a világba, ami a halál, és az élet között van. Ugyanott állt, ahol Eric és a többiek körbevették egy pillanattal korában, most mégsem látta őket. Ők nem léteztek ebben a világban, mert még éltek. Mindig is megijesztette ez a hely, így csak, ha muszáj volt, akkor lépte át a határt a két világ között. Régen járt már itt, a fogság megváltoztatta, erősebbé tette. Most már nem reszketett a lába a halál simogatásától, bátran nézett szembe azzal, ami itt várta. Nem kényszeríttette senki, hogy idejöjjön, ő mégis kötelességének tartotta. Ismerte azt, akivel itt fog találkozni, jól ismerte, de a munkájában még sosem merte megzavarni. Fájdalmas, és nyomasztó volt ez a világ, mégis megvolt a maga szépsége.

      Körbenézett, először nem látott semmit, majd a sötétben megmozdult valami. Egy fiú állt előtte, háttal. Magas volt, és vékony, fekete bőr cipőt hordott, és fekete öltönyt viselt, ami néha-néha ezüstös csillant meg a belevarrt ezüst szálak miatt. A hátán méretes, fekete szárnyak voltak, a fejét oldalra fordította kicsit, a haja barna volt, és elegánsan fésült, elől kicsit felállítva, mégis visszafogott. Most lassan szembefordult a lánnyal, megmutatva magát előröl is. A fekete öltöny alatt, sötétszürke inget hordott, fekete nyakkendővel. Barna szemei áthatóak voltak, arca különleges, nem mindennapi látvány. Vékony ajkai voltak, egyenes szemöldöke, hangsúlyos ádámcsutkája, de az összkép nagyon megnyerő, és helyes volt. Nagyjából húsz évesnek nézett ki, bár ez csak a külső, valójában sokkal idősebb volt.

– Örülök, hogy visszatértél közénk – mosolyodott el egy pillanatra, ahogy a társára nézett. – Ha nem tudnék minden halálesetről, azt hittem volna, hogy meghaltál.

– Jó téged újra látni, de jobb volna nem ilyen helyzetben – válaszolt a lány.

– Gondoltam, hogy nem csak látogatóba jöttél az árnyékvilágba. Sosem szeretted – lépett felé a fiú.

– Te sem szereted – sétált közelebb ő is.

– Ifaril – szólította meg a másik angyal, ahogy elé ért, és végigsimított az arcán –, majdnem elfelejtettem, hogy milyen tökéletes is vagy.

– Kérnem kell tőled valamit, Dethriel – suttogta a lány. A másik angyal végighúzta a kezét a hátán, hozzáérve a szárnyaihoz, amik megremegtek a hideg érintéstől. Mindig is ilyen volt a halál, hideg, és fagyos az érintése.

– Tudom, mit akarsz – lépett el tőle –, de nem segíthetek. Aki meghalt, halott is marad, ez a szabály. De megengedem, hogy lásd még utoljára.

      Csettintett az ujjával, és a sötétségből egy alak lépett elő, Chris volt az. Kissé esetlenül lépett előre a bizonytalan talajon, tőle szokatlan módon. Felismerte az angyalt, de nem őt szólította meg.

– Lisa? – suttogta meglepetten.

– Chris – formálták a lány ajkai is, de a következő pillanatban a nephilimvadász újra eltűnt. Könnyek gyűltek a szemébe, úgy nézett fel ismét a társára. – Kérlek – suttogta.

– Nem tehetem. Te is tudod, nincs hozzá jogom, hogy átírjam a halandók életét – mondta együtt érzően. – Főleg nem valakiét, akié ilyen fontos.

– De neki nem kellett volna meghalnia – ellenkezett Ifaril. – Sőt ami vele történt, annak meg sem kellett volna történnie, csak az én hibám miatt lett ez a jövője.

– A jövő folyamatosan változik Ifaril – keményedett meg a hangja a halálangyalának. – Mindenki változtat rajta, de a múlton már nem lehet.

– Tégy kivételt – kérte kétségbeesetten.

– Miért tenném? – kérdezte kissé ellenségesen. – Sokszor jártam a fiú után, takarítottam a szennyét. Emberek életét vágta el, olyanokét, akiknek még volt jövőjük, ha velük nem tehettem kivételt, miért tennék egy gyilkossal? Mondd! – nézett rá dühtől égő szemekkel.

– Ha valakit hibáztatni akarsz a tetteiért, engem, ne őt – lépett újra közel hozzá a lány. A könnyei kicsordultak, utat szántva maguknak a bőrén, hogy lecsöpöghessenek az állán. – Én rontottam el, hibáztam, és miattam jutottunk idáig. Én tettem lehetővé Saiker megerősödését, csakis én vagyok a hibás.

– Ez nem elég indok – rázta meg a fejét a halálangyala, és el akart menni, de Ifaril megragadta a kezét.

– Megmentette az életem – suttogta.

Dethriel pillantása megenyhült, újból végigsimított a lány arcán, letörölve a könnyeket, majd egy csókot lehelt a homlokára.

– Tudod, hogy ennek ára lesz – mondta csendesen, Ifaril bólintott.

– Vállalom a megfizetését – suttogta a lány. – Felajánlom a lelkem cserébe.

      A másik angyal kezei lehullottak, fájdalom ült ki az arcára. Tiltakozni akart, de a lány az ajkaira tette a kezét.

– Megkötöm az alkut, egy lélek egyért cserébe – suttogta. – Önként adom, az egyensúlyért. Nincs elintézetlen dolgom se földön, se mennyekben. Vigyél hát magaddal Halálangyala, feladom az életem, a kezedbe ajánlom a sorsom.

      Befejezte, és megcsókolta az előtte álló fiút, majd elájult. Dethriel erősen tartotta így nem zuhant a földre. A fénye kifakult, és ő maga lassan elhalványult, eltűnt az árnyékvilágból. A fiú arcán egy könnycsepp szaladt végig. Hirtelen léptek hangja hallatszott a háta mögül, Gabriel a vállára tette a kezét. – Tudod, mi a dolgod.

      Ráemelte barna szemeit, a lány már semmivé lett a keze között. Az arkangyal szomorúan mosolygott, majd bólintott, az útjára engedve őt.

      Lisa vagyis Ifaril Chris mellett térdelt. Lehunyt szemmel, nem rég még könnycseppek csorogtak végig az arcán, de most ismét mosoly ült ki rá. Elégedett, megnyugvó mosoly. Aztán egy pillanattal később előre zuhant, rá a báty testére. Eric ijedten ugrott oda, hogy elkapja, de ugyanabban a pillanatba Chris kinyitotta a szemét, és mint a fuldokló, aki a víz felszínére ér, levegő után kapott, majd köhögő roham jött rá. Rosie felsikkantott örömében, és átölelte a fiú nyakát.

– Mi történt? – kérdezte meglepetten. – Én…

– Meghaltál – fehér fény villant, majd egy férfihang szólalt meg a hátuk mögül. Mindannyian hátra néztek, és egy fekete angyallal találták szemben magukat. – Igen, de most újra élsz, hála Ifarilnak.

– Mit tett? – kérdezte kétségbeesetten egyszerre mind a két fiú.

– Felajánlotta a lelkét a tiedért cserébe – diplomatikus hangot használt, mégis érződött a fájdalma.

– Mi? – ugrott fel Chris, hátralökve Rosie-t, de észre sem vette. – Hogy engedhetted? – fordult mérgesen az angyal felé. – Az én mocskos lelkemért, hogyan fogadhattad el az ő tiszta lelkét?

– Egy lélek, az egy lélek, nincs különbség gyilkos, és angyal között – húzta össze a szemét Dethriel.

– Tedd semmisé az alkut – utasította dühösen a fekete fiú. – Ölj meg engem, én haltam meg, nem ő.

– Nem tehetem, nem tudom visszavonni az alkut, nem változtathatok a halálon, hiába vagyok az angyala – felelt ridegen. – Ha megtehetném, hidd el, megtenném.

– Miért vagy itt? – szólt közbe Eric.

      A következő pillanatban újabb fény gyúlt, és hunyt ki, és egy másik férfi jelent meg közöttük. Fehér öltönyt viselt, aranyszínű nyakkendővel. Átható kék szemei voltak, és barna haja, az arca borostás volt, és szomorú. Nagyjából harminc éves lehetett, külsőre.

– Én kértem, hogy jöjjön ide. Gabriel vagyok – olyan halkan mondta, hogy alig lehetett érteni, mégis óriási erővel.

      Aztán az angyal nem szólt többet, csak Ifaril mellé lépett, és a homlokára tette a kezét. A lány szempillája megremegett, és lassan kinyitotta a szemét. Először a szőke fiút pillantotta meg, aki még mindig szorosan tartotta, egy pillanatra sem engedve el.

– Eric? – súgta a nevét boldogan.