7. fejezet

Sziasztok!

Meghoztam a 7. fejezetet. Remélem, tetszeni fog.
Jó olvasást kívánok hozzá!

Puszi

Szilvi:)

7. fejezet

    Aznap nem mozdult ki többet a szobájából. A láncát szorongatva, úgy döntött holnap iskola után elmegy Erichez. Fájt a feje, és szédült. Több helyen kék-zöld foltos lett Chris szorításától. De mégis jól érezte magát, örült, de közben félt is. Nem igazán tudta ezt mire vélni.
    Vacsoránál nem sokat beszélt az apjával. De végre felengedte a szobafogságát. Nem mondta, hogy Chris megtámadta egy fekete karddal, vagy egy csavarhúzóval, esetleg egy fogóval, így valamennyire megnyugodott.
    Este nehezen aludt el. Sokáig forgolódott. Amikor pedig elbóbiskolt rögtön rémálmai lettek. Mindig Chris volt benne, amint elvágja Eric, vagy az apja torkát. Mikor végül pár percnél hosszabb időre sikerült elaludnia, valami nagyon furcsát álmodott.
    Egy sötét folyosón járt. Nyirkos volt, és hideg. Valahonnan víz csöpögött, legalábbis remélte, hogy az. Követte a hangot, a csöpögést. Olyan baljóslatú volt, olyan ijesztő. Félt álmában, rettentően. Nagyon fázott, jobban összehúzta magán a pulóvert. Az áthatolhatatlan sötéttől nem sokat látott, szinte semmit, csak kartávolságig. Csak ment előre, nem állt meg, nem nézett körbe. Egészen a folyosó végén lévő nagy vasajtóig gyalogolt.
    Rátette a kezét a rozsdás kilincsre, nehezen, de sikerült lenyomnia. Nyitva volt. Nyikorogva kitárult. A csöpögés hangosabb lett, ahogy belépett. Ijedtében sikítani akart, de a torkára fagyott a szó.
    Egy barna hajú lány volt a szobában. Fejét lehajtotta, alig élt. Kezei a falhoz voltak rögzítve rövid láncokon. Lábain súlyos bilincsek. De, ami a legmeglepőbb volt, két szárny állt ki a hátából. Fehér, puha tollai voltak, kicsit bronzos, fehéres színben ragyogtak. Vagyis inkább pislákoltak.
    A csöpögés pedig, az az iszonyatos csöpögő hang, amit hallott, nem más volt, mint az angyal vére. A csuklóiból szivárgott kis vörös tavakká gyűlve a földön. Erőtlenül lógott a feje, a kezei. Csak azért nem csuklott össze, mert szorosan rögzítette a bilincs. Hosszú haja a bokájáig ért, de most lucskos volt a vértől.
    Úgy tűnt nincs magánál, de ahogy közelebb lépett, az angyal megszólalt.
– Segíts! Kérlek! – suttogta fájdalomtól rekedt, de mégis fényes hangon, majd elkezdte felemelni a fejét…

٭

    Lisa zihálva ült fel az ágyon. Patakokban folyt róla a hideg izzadság. A takarója összegyűrve. Az ablaka tárva nyitva, besüvített rajta a szél, táncoltatva a függönyöket. Fázott.
    Odament, hogy becsukja. Ahogy behajtotta az ablakot, valami lezuhant belőle. Egy fehér toll, puha volt, és selymes. Puhább, mint egy madártoll, és sokkal, de sokkal nagyobb is. Olyan volt, mint az angyalé az álomban.
    Ijedten nézett ki az ablakon. Nem igazán tudta mit is keres. Talán fehér szárnyak távolodását, vagy egy lány sötét sziluettjét az utcán. Nem tudta, csak azt, hogy valami járt nála. Talán az a valami, ami az álmában is szerepelt.
    Rémes egy álom volt. Ijesztő, és olyan valóságos. Talán pont ezért volt valóságos. Vagy puszta véletlen, hiszen a szél is befújhatta azt a tollat. Bár tisztán emlékezett rá, hogy nem hagyta nyitva az ablakot, mielőtt lefeküdt.
    Végül úgy döntött visszafekszik. Ez a furcsa álom, csak egy álom volt, semmi több. Angyalok nem léteznek. Még ha léteznének is, miért pont tőle kérnének segítséget?

    Másnap reggel teljesen megfeledkezett az álomról. Elhomályosult. Kiugrott az ágyból, majd ment reggelizni. Az apjával megbeszélte, hogy elmegy délután egy barátjához, nem tudja, mikor jön. Bár azt nem mondta el neki, hogy Chris fenyegetését megy átadni. Egy iskolai feladat, felelte az apja kérdésére.
    Ahhoz képest, hogy Chris tegnap fenyegette meg, hogy ő biztosan meghal, és nem lehet megmenteni, teljesen nyugodt volt. Úgy döntött ezen nincs értelme problémázni, majd ha eljön az ideje. Az iskola úgy telt, mint mindig, unalmasan.
    Amint vége lett a tanításnak indult is Erichez. Emlékezett a házra, pedig legutóbb este látta. Volt csengő, de úgy döntött inkább kopog. Alig várt pár pillanatig már nyílt is az ajtó.
    Egy szőke, kócos fej jelent meg mögötte. Kitárta az ajtót, és csak nézte Lisát. Barna szemei az övébe fúródtak, úgy, hogy a lánynak el kellett kapni a tekintetét, és érezte, elpirul. A vörös szín hamar kiütközött a fehér bőrén, tudta, hogy mindig jól látható, ha zavarban van.
– El kell menned – suttogta.
– Én is örülök, hogy látlak – felelte Eric. – Oké, hogy nem akarsz velem egy levegőt szívni, de azért a városi levegőből sok embernek jut, hidd el.
– A városból, az államból, az országból… Nem tudom, hogy értette – hadarta kétségbeesetten. Most fogta fel igazán, mit is jelent ez. Most, hogy újra látta őt, rájött mit is veszíthet. Ilyen rövid idő alatt milyen fontos lett neki a fiú? Fel se fogta igazán. Teljességgel érthetetlen volt számára ez a furcsa, ismeretlen érzés.
– Ki? Mi? Mi van? – értetlenkedett. – Gyere be! – állt el az útból. Lisa pedig sietve belépett.
    Bekísérte a őt a nappaliba, és leültette egy kanapéra. Hozott neki egy csésze forró teát.
– Megnyugtat – adta át.
– Köszönöm – nyúlt érte remegő kézzel.
– Nos, mi történt? – kérdezte pár korty után Eric, és helyet foglalt a lány mellett.
– Chris jött el hozzám tegnap, és megfenyegetett. Azt mondta, hogy engem már úgyse tudsz megmenteni, így inkább mentsd magad és tűnj el – hadarta el egy szuszra.
– Ennyi? Nem mondott mást? – kérdezte.
– Nem. Mit kellett volna?
– Mondjuk, hogy ki a megbízója, vagy valami utalást rá. Könnyebb lenne elkapni – morfondírozott a fiú.
– Elkapni? – emelkedett egy oktávnyit Lisa hangja.
– Igen, mégis mint gondoltál? Elmegyek, hogy Chris bánthasson? Nem hagylak cserben. Nem félek tőle.
– Ez nem arról szól, hogy elég bátor vagy-e – rivallt rá Lisa.
– Nem, tényleg nem. Ez a te biztonságodról szól – keményedett meg a fiú hangja.
– Bajod eshet, ha maradsz – suttogta Lisa.
– Nem érdekel – felelte csendesen Eric.
– Nem akarom, hogy bántsanak.
– Arra választottak ki, hogy megvédjem azokat, akik nem tudják magukat. Te is védtelen vagy – fúrta a tekintetét a lányéba, és közelebb hajolt hozzá.
– És te meg tudsz védeni? – kérdezte.
– Bárkitől – suttogta, a lehelete csiklandozta Lisa száját.
    Eric óvatosan megcsókolta. Finoman, és puhán értek össze az ajkaik. Úgy érezte menten elolvad ott a kanapén az érintésétől. Átölelte a derekát, és közelebb húzta magához. Lisa pedig átkarolta a nyakát. Egyre jobban belemerültek a csókba, megfeledkeztek a külvilágról. Hátradőlt a kanapén, a fiú pedig követte. Átfűzte a lábát a derekán, Eric pedig a combját simogatta. Csak egy-egy rövidke pillanatra szakították meg a csókjukat. Lisa keze felfedezőútra indult. Végig húzta a nyakán, a mellkasán, majd elkezdte kigombolni az ingét. Eggyel végzett, a következőhöz viszont nem érhetett hozzá, mert Eric már nem volt ott.
    Felült, és körbenézett. Elképesztő sebességgel ugorhatott le róla. Nem hitte, hogy ilyen sebességgel tud bárki is mozogni. A szoba másik végében, neki háttal egy íróasztalra támaszkodott. Fejét lehajtotta, és hangosan zihált. Az ujjai elfehéredtek olyan erővel szorította az asztallapot.
– Eric? – kérdezte félénken Lisa. – Jól vagy?
– Sajnálom – suttogta a fiú. – Elragadtattam magam.
– Nem tettél semmit – Lisa felállt, és közelebb lépett. Ő maga sem tudta mi ütött belé az előbb, de nem bánta egy pillanatig sem.
– De akartam – Eric még mindig ugyanúgy állt, nem fordult felé, nem nézett rá. – Senki se mondta, hogy ennyire nehéz lesz ellenállni. Sosem hittem volna, hogy meghaladja majd a képességeimet.
– Miről beszélsz? – kérdezte a lány, már csak egy lépés választotta el a fiútól, amikor az hirtelen megfordult.
– Semmiről. Nem vagy éhes? – mosolygott újra úgy, mint mikor együtt töltötték a napot. – Összeütök valamit. Mit szólsz egy kis rántottához? Mást nem tudok csinálni, úgyhogy be kell érned azzal. Vagy esetleg rendelhetünk valamit. Pizzát? Kínait? Indiait?
– Tökéletes lesz, ha pizzát rendelsz – szakította félbe Lisa.
– Rendben – már a kezében is volt a telefon. – Milyet kérsz?
– Sonkás, sajtost. Hol vannak a többiek? – nem feszegette, hogy mi is történt közöttük az előbb, Eric nem úgy tűnt, mint aki elmondja, bárhogy is nyaggatná.
– Rosie és Stephanie vásárolni. Alex, Felisz és Josh az autót szerelik hátul. Jason pedig… – elgondolkozott, majd megvonta a vállát – hát fogalmam sincs. De nem is igazán izgat, a lényeg, hogy nincs itt – felelte könnyed hangon Eric.
– Nem kedveled – jegyezte meg Lisa. 
– Nem mondhatnám, hogy túlzottan, de inkább ő nincs oda értem – rántotta meg a vállát, majd leadta a rendelést.
– Miért?
– Szerinte vonzom a bajt, és nem veszem elég komolyan.
– Biztos nem annyira, mint én – felelte Lisa szomorúan. – Úgy félek, Eric.
– Minden rendben lesz – lépett mellé a srác, és kissé bizonytalanul átölelte. – Maradj itt, amíg ennek vége. Van elég szobánk.
– Nem hagyhatom védtelenül az apám. Ha Chris nem talál ott, bánthatja.
– Csak ma estére, amíg kitaláljuk, hogy mi hogy legyen – könyörgött Eric.
– Nem is tudom. Féltem az apám – bizonytalankodott Lisa továbbra is.
– Nem fogja bántani. Esetleg, ha napokra eltűnsz. Elég jól ismerem.
– Tudom – felelte automatikusan a lány. – Rendben. Felhívom az apámat, hogy elhúzódik a házi írás, és egy osztálytársamnál alszok.
– Hidd el, rendben lesz. Megvédünk mindkettőtöket – biztatta a fiú. – Amíg telefonálsz, beszélek Joshsal, hogy vendégünk lesz ma estére. Jövök mindjárt – azzal el is tűnt a hátsó ajtó mögött.