14. fejezet

Sziasztok! 

Meghoztam a következő részt. Kezdek tőle félni, hogy beérem magam, igaz már legvégét írom a sztorinak, de amennyi időm van mostanában írni, nem lenne meglepő, ha nem készülnék el időben. Reméljük, hogy nem így lesz. 
Na, de jó olvasást ehhez a fejezethez is! 

Puszi:)

14. fejezet

Amikor kinyitotta a szemét csak a szőke hajzuhatagot látta. Vicktorie kecses nyakának az ívébe hajtotta a fejét, belélegezte a bőre kellemes, egyedi illatát. Azonnal megrohanták az emlékek, eszébe jutott az este. Mindenre emlékezett, ami fontos volt, az együtt töltött éjszakának minden részletét tökéletesen fel tudta idézni. Zavarba jött és elszégyellte magát, ha nem ivott volna, ez nem történik meg. Egy darabig mozdulni sem mert, de a lány megérezte, hogy felébredt és hátranézett rá.

– Jó reggelt! – mosolyodott el.

– Jó reggelt! – felelte rekedten. Eddig észre sem vette, de most belenyilallt a fejébe a fájdalom. Miközben felült rászorította a kezét a homlokára. Vicktorie követte és óvatosan elmosolyodott.

– Másnaposság?

– Az – sóhajtott fel lemondóan. – Hú, de rühellem.

– Jól vagy? – kérdezte aggódva.

– Kiheverem – bólintott. – Csak fáj a fejem.

Vicktorie kiszállt az ágyból és hamar felöltözött. Alex is kikászálódott, már rajta volt a nadrágja, de pólóját nem találta sehol. Az ágy alá esett be valahogy, nyögve hajolt le érte.

– Tessék! – nyújtott felé egy tiszta inget Vick.

– Már megvan – emelte fel a sajátját.

– Tudom – bólintott a lány. – De ez nem volt rajtad egész nap, és nincsenek rajta vérfoltok.

Hálásan elvette, és felkapta, de nem bírta ki, meg kellett kérdeznie: – Kié volt? – gombolta be a gombokat és csak akkor nézett a lányra, mikor az összessel végzett.

– Chrisé – felelte halkan és kilépett a hálóból a nappaliba, Alex pedig követte. Nem lepődött meg különösebben rajta, hogy Chrisnek ruhái vannak Vicktorie-nál, sőt úgy sejtette, hogy sokkal több minden van ebben a lakásban, ami a fiúé lehet.

– Ami a tegnap estét illeti – kezdte zavartan –, sajnálom, pont eleget ittam ahhoz, hogy ne érdekeljen semmi, csak amire vágyom.

– Úgy beszélsz, mintha csak rajtad múlott volna – nevetett fel Vick, közben kitett egy pohár vizet és egy tablettát az asztalra. – Aspirin – magyarázta.

– Ízé, én csak...

– Nem vagyok egy ostoba kislány, akit bűnbe vittél – nézett rá komolyan. – Sőt inkább én vagyok az, akinek rosszul kellene éreznie magát. Jobb színész vagy, mint hittem. Nem vagy túl tapasztalt jól sejtem?

Alex elpirult és lehajtotta a fejét. Nem sok nővel akadt össze eddig, még ha ezt nem is szerette hangoztatni. Reménykedett benne, hogy Vicktorie ezt nem veszi észre, de szép kis áltatás volt, ő idősebb, mint bárki, akit ismer.

– Fiatal vagy, nincs ebben semmi – mondta vigasztalóan. – Én elégedett voltam – tette hozzá aztán nevetve.

– Mi lesz most? – kérdezte aztán halkan Alex.

– Kapsz reggelit, aztán hazamész, biztosan aggódnak érted – nyitotta ki a hűtőt a lány, hogy ne kelljen ránéznie.

– Tudod, hogy nem így értettem – suttogta.

– Alex – nyögte Vick fájdalmasan és ránézett. – El kell felejtened engem is és azt is, ami történt!

– És ha nem akarom? – lépett hozzá közelebb. A lány szelíden felnézett rá, a szemében szánalom csillogott.

– Fiatal vagy még, találni fogsz valakit, aki jobban illik hozzád.

– Ne mondd, hogy neked semmit nem jelentek, mert nem hiszem el! – erősködött a nephilim.

De Vicktorie nem válaszolhatott, ugyanis kulcscsörgés szakította őket félbe, valaki jött. Az ajtó kinyílt, a lány pedig megkerülte a konyhapultot és az érkező nyakába vetette magát, aki pedig magához szorította. Alex persze azonnal felismerte, Chris volt az, ki más lett volna.

– Attól féltem, bajod esett – motyogta mellkasába Vicktorie.

– Velem minden oké – adott egy csókot a kócos hajába a vadász. – Veled? Bocs, hogy nem jelentkeztem előbb.

– Először haragudtam, de már nem tudok – suttogta a lány. – Meghaltak és nem tudtam meg semmit, sajnálom.

– Meghaltak? Hogy? James? – kérdezte Chris értetlenül.

– Nem ő volt, hanem mi – szólt közbe Alex, aki eddig meg sem mozdult.

A nephilimvadász felemelte a fejét és meglepetten nézett a fiúra, majd Vicktorie-ra, látszott a pillantásán, a lényeget összerakta, hogy mi történt köztük tegnap éjjel. Kinyitotta a száját, de végül nem mondott semmit, nem jegyzet meg semmit, nem szólt be neki miatta.

– A szüleid aggódnak – mondta inkább.

– Akkor jobb lesz, ha megyek is. – Vicktorie-ra nézett, de a lány nem viszonozta a pillantását, felkapta a cuccát és már kint is volt. Chris utána kiáltott, hallotta, de nem akart megállni. Szédült, lüktetett a feje és felfordult a gyomra. Hívta a liftet, aztán nyomogatta a gombot, hogy gyorsabban elinduljon, lezötykölődött az ötödikről a földszintre. Az utazástól még inkább háborgott a gyomra, öklendezni kezdet, kilökte a lépcsőház ajtaját és az épület mögött lyukadt ki. Nem bírta tovább visszatartani, a falnak támaszkodott, kétrét görnyedt és elhányta magát.

– Add ki mindet! – hallotta maga mellett. Fel akart nézni, de még mindig hányingere volt és borzalmas íz uralkodott a szájában.

Végül hátra pottyant a fenekére, és az amúgy is koszos pólójába törölte a száját. A szeme könnyes lett az erőlködéstől, miközben felnézett végre Chrisre.

– Jól vagy?

– Miért jöttél utánam? – kérdezte lihegve.

– Láttam, hogy gáz van – felelte Chris, majd egy napilapot dobott a hányására. – Rágót?

Meg se várta a választ, rögtön egy csomagot dobott a markába.

– Kösz – biccentett Alex.

– Lesz még folytatás? – kérdezte aztán, a nephilim megrázta a fejét. – Gyere – nyújtotta a kezét –, sétáljunk!

 Alex elfogadta a jobbját, hamar talpon volt ismét. Chris elindult, ő pedig követte. Egész úton nem szólt semmit, csak egymás után vezette végig az utcákon. A koszos pólóját pedig kihajította az első kukába. Egy parkba vezette őt, ahol leült az egyik padra.

– Egy park? – kérdezte döbbenten.

– Nem szeretek egy adag hányás mellett álldogálni – vonta meg a vállát a vadász. Alex elmosolyodott és leült mellé. – Szóval mi van?

– Semmi – rázta meg a fejét. – Jól vagyok!

– Aha, látom – bólintott az idősebb és az utcán sétáló embereket nézte. – Kimaradsz otthonról, berúgsz, Vicktorie-val hálsz, lelépsz, mint akit rajta kaptak, aztán meg szétrókázod a küszöböt, bocs, nem tudtam, hogy gyakran ilyen a hétvégéd.

– Ez nem én vagyok – suttogta.

– Nem mondod? – kérdezte szarkasztikusan Chris.

– Nem tudom, én csak... – kezdte, de megakadt. – Nem fontos!

– Figyelj, nem szoktam lelkisegély-szolgálatot nyújtani, de elmondhatsz bármit, nehogy összeroppanj nekem.

– Miért? – kérdezte idegesen Alex. – Miért féltesz ennyire? Nem akarod elveszíteni az informátorod, vagy mi van? Csak a Tanács meg Saiker elpusztítása, más se jár a fejedben.

– Mi van?

– Nyugi, nem esem ki a szerepemből – el akart menni, de Chris utána nyúlt és megállította.

– Na jó, figyelj! – utasította és durván visszarántotta a padra. – Én, érted? Én úgy döntöttem, hogy megkeresem Saikert és vagy ő vagy én fogunk ebbe belepusztulni, de én döntöttem így. Belekevertelek, mert szükségem van rád, de bármikor kiszállhatsz és meg fogom érteni, nem hibáztatnálak érte. Nem kérhetem, hogy ezt tedd, mert nem tudlak megvédeni, nem garantálhatom, hogy nem esik bajod. Vicktorie-nak is felajánlottam, hogy szálljon ki, neked is felajánlom.

– Nem akarok kiszállni – rázta meg a fejét Alex. – Benne vagyok nyakig és nem miattad. Mind benne vagyunk Eric, Felisz, Rosie, Vicktorie, te, nem választhatunk. Csak kicsit sok ez nekem, öltem már nem is egyszer, hogy életben maradjak, de most meglepően sokszor kell megtennem. A bátyám menyasszonya a kezeim között halt meg és itt van Vicktorie is...

– Vicktorie? – ráncolta a szemöldökét a vadász értetlenül. – Mi van vele?

Alex nem nézett rá, nem is válaszolt, csak a cipője orrát szemlélte, mintha nagyon fontos lenne ezt tennie valamiért.

– Ó, értem, nem tudtam – mondta aztán Chris. – Elutasított, megvan rá az oka, hidd el.

– Mi? Hogy szeret téged? – nézett rá felindultan a nephilim, mire a másik felsóhajtott.

– Nem, legkevésbé sem – rázta meg a fejét. – Hogy megértsd őt, tudnod kell valamit, amit nem mondott el rajtam kívül senkinek, bár titok, de azt hiszem, hogy most kivételt tehetek.

– Mit? – kérdezte aztán.

– Tudod – kezdte –, amikor Saiker börtönében voltam azzal kínzott, hogy előszedte a régi emlékeimet és megmutatta, néha megváltoztatta őket. Rettentően fájdalmas procedúra, amikor valaki más veszi át az irányítás az elméd felett. Egy óra, ennyit bírtam ájulás nélkül, nem többet.

– Aha, de hogy jön ez ide? – Alex emlékezett rá, amikor vele csinált hasonlót Emily, tudta, mennyire fájdalmas, ha az ember fejébe kutakodnak. Ahogy átnézte az emlékeit, mintha egy hosszú tűt nyomott volna egyre beljebb és beljebb a régibbiek felé.

– Mindjárt megtudod – hessegette el Chris a közbeszólást és folytatta. – Egyszer nagyon régen, nem sokkal azután, hogy vámpírrá változott, találkozott egy nephilimmel, egy fiatal sráccal, azzal, akitől a motoros kesztyű van, amit most Eric hord. A Tanács azért küldte Vicktorie után, hogy végezzen vele, de nem tudta megtenni. Sőt megtanította neki, hogy hogyan uralja a vérszomját, és hogy nem kell gyilkolnia minden egyes ivásnál. Aztán természetesen, ahogy ez meg van írva, egymásba szerettek. Tudod, mi történik, ha egy nephilim egy vámpírt választ és ki akar lépni? – Alex megrázta a fejét, fogalma sem volt, még nem hallott ilyenről. – Én se tudtam, amíg Vicktorie nem mesélte. Megfosztják minden egyes emlékétől, ami a nephilimek, nephilimvadászok, vámpírok világához köti. Gondolj csak bele, mi marad belőled, ha az összes ilyen emlékedet erővel elveszik, és hogy milyen fájdalommal jár ez. A srácot örültek házába zárták, megtébolyodott. Mindezt, azért mert szerelmes lett valakibe, aki nem tetszett a Tanácsnak. Vicktorie csak védeni akar téged – nézett rá Chris. – Megvetheted azért, mert engem szeret és nem lép túl rajtam, pedig tudja, hogy én őt nem, de ha belegondolsz, nekem nem árthat, nem eshet bajom az érzelmei miatt, egy démont egy cseppet sem érdekel, hogy kivel vagyunk együtt, ha elvégezzük a feladatunk, biztonságos engem szeretnie. Ellenben rád bajt hozhat, inkább ellök magától, minthogy megismétlődjön ez a régi eset.

– Miért mondtad ezt el? – kérdezte Alex és rettentően elszégyellte magát így, hogy ismerte már a lány történetét.

– Hogy tanulj belőle – felelte komolyan a vadász. – Nem áll szándékomba elpusztítani a Tanácsot, de meg akarom változtatni. Nem akarom, hogy emberek sorsáról döntsenek jogtalanul.

– És mégis hogyan tervezed ezt? Átveszed a vezetést? – vonta össze a szemöldökét Alex, Chris pedig felnevetett.

– Nem, se én, se az öcsém nem vagyunk vezetőknek valók, nem tudunk objektíven szemlélni egy problémát, mást akarok a vezetői székbe. Nem akartam még elmondani, mert így is túl sok súly nyomja a vállad, de ha már idáig jutottunk megteszem. Te vagy a jelöltem Alex, szerintem neked kellene vezetned a Tanácsot.

*

Chris miután beültette a szinte sokkos Alexet egy taxiba, visszasétált a lakáshoz. Mikor felért az ötödikre és benyitott az ajtón a lányt a kanapén ülve újságot olvasva és teát szürcsölve találta. Egészen átlagosnak tűnt ebben a pillanatban, mint egy normális tinédzser lány. Egy egyszerű fehér blúzt és egy fekete cicanadrágot viselt. Felnézett rá, ahogy belépett és elmosolyodott. Leült mellé és a combjára tette a kezét.

 – Veled minden oké? – kérdezte aggódva. A vámpír megfogta a kezét és megszorította.

– Megvagyok, nem kell féltened – mondta aztán. – Te viszont gondterheltnek tűnsz.

– Csak ilyenkor mindig eszembe jut, hogy még csak gyerekek – rázta meg a fejét.

– Megszólalt a vénkecske – gúnyolta Vicktorie, mire nevetve összekócolta a haját.

– Ne szurkálj, mert visszaszúrok – csiklandozta őt Chris, mire a lány is kuncogni kezdet.

– Rég hallottalak így nevetni – jegyezte meg, miután lenyugodtak.

– Nem sok lehetőségem van rá – felelte halvány mosollyal a fiú.