15. fejezet

Sziasztok! 

Meghoztam a következő fejezetet, remélem, hogy tetszeni fog. 
Jó olvasást!

Puszi! :)

15. fejezet

Ifaril egy nyomot követett, ami most megszakadt, csak Saikerből nézte ki, hogy így el tudja fedni magát. Egyedül akart lenni, azért döntött úgy, hogy ma egyedül vág neki a kutatásnak. Nagyon várta már, hogy ismét angyal legyen és végezhesse a feladatát, de most, hogy itt van, valahogy olyan üresnek érezte magát, mintha kiszakítottak volna belőle egy darabot. Nem emlékezett rá, hogy ennyire rossz lett volna, most mégis az volt. A többiek aggódtak érte, örültek neki, ő mégsem tudta ezt őszintén viszonozni. Megváltozott még ember volt, ezt nem tagadhatta. 

Végül kinyitott egy rozoga, rozsdás kaput, ami nehezen mozdult, az idő már eléggé kikezdte és belépett. Bent egy vonattemetőbe jutott, régi, öreg gőzmozdonyok és elhagyatott vonatroncsok voltak mindenhol. A jobb napokat is megélt szerelvényeket benőtte a gaz, lepergett róluk itt-ott a festék és több graffiti is díszítette az oldalukat.

Elindult a matuzsálemek mellett előre, a szárnyait nem tudta kiterjeszteni a vonatok közötti szűk folyosókon, ha megtámadják, nem tud felszállni futott át az agyán, de nem foglalkozott vele sokáig, túl kíváncsi volt. Csend volt, csak az öreg vonatok nyikordultak meg néha, és furcsa kongó, visszhangzó hangokat hallattak, egyébként semmi más nem hatolt a fülébe. Elhagyatottnak tűnt az egész vonattemető. Igaz minden neszre odakapta a pillantását, de senkit sem látott vagy érzett.

Már készült feladni, amikor hirtelen megállt. Rossz érzés fogta el. Körbenézett, az egyik vonat oldalára vérfröccsent, mint mikor valakinek egy gyors és kegyetlen mozdulattal vágják el a torkát. Lassan hozzáért a vörös folthoz. Meglepetten vonta össze a szemöldökét egy nephilimvadásztól származott. A testet elvonszolták, a laza földön jól lehetett látni a két lábnak a nyomát, ahogy vékony csíkot húzott a homokba, követni kezdte. Egyre bentebb és bentebb ért a roncsok közt.

Ahogy előrébb haladt sötétedni kezdet, pedig a Nap ugyan úgy tűzött az égbolton. Valahogy mégis elborult és komor sötét éjszakává kezdet változni a vonattemető fölött. Ifaril szárnyai megborzongtak, de egyáltalán nem kellemesen. Szinte az orra hegyéig se látott, csak óvatosan lépegetett előrébb. Nagyon rosszat sejtett, gonoszságot érzett és romlottságot.

Aztán észrevette a démont, két holtest felett állt, éppen a vérüket gyűjtötte egy díszes tálba, amit rúnák és szimbólumok díszítettek, már több ezer éve nem látták ezt az ereklyét. Meglepetten hőkölt hátra, azt hitték az angyalok, hogy elpusztult, miután évszázadokig keresték sikertelenül, de vajon hogy juthatott hozzá éppen ő?

– Reméltem, hogy meglátogatsz – szólalt meg hirtelen Saiker, majd hátra is nézett rá és fagyosan elmosolyodott.

Aztán mintha valami erősen megragadta volna a szárnyait és egy helyben tartotta, nem tudott megmozdulni, hiába erőlködött, pedig nem látott mást csak sötétséget.

– Hagy mutassam be a barátaim – intett a feketeségre. – Nem hitted, hogy újra látod őket igaz-e?

– Mit tettél? – küszködött az angyal, de sikertelenül. A szárnyaiba egyre élesebb fájdalom hatolt és feketedni kezdtek.

– Hadsereget toboroztam – felelte a démon és közelebb lépett hozzá. – Vagyis toborzom.

*

Eric a kanapén ült Felisz mellett, aki unottan kapcsolgatta a tévét, nem talált semmilyen műsort, ami érdekelné. Ő maga nem is figyelte, Chrisszel akart menni, de a bátyja nem engedte.

Eddig Alexért aggódott, de ő pár órája hazajött, beszélt az apjával, majd tovább is állt a Tanácshoz. Azóta nem történt semmi, nem tudták meg, hogy hol járt, nem volt idejük beszélni. Tehetetlennek és feleslegesnek érezte magát, mint akit ott felejtették, és most nem tudja, hogy most szabad-e tovább állnia. De a legrosszabb nem is ez volt, hanem nem csinált semmit és eszébe jutottak a történtek, Lisa, hogy hogyan is veszítette el őt. Fájdalmas volt emlékeznie a lányra.

– Azt hittem, nem akarsz többé látni – emlékezett vissza az utolsó alkalomra, amikor beszéltek.

– Hiszen Chrisről van szó, bajban van – felelte.

– Szóval azt akarod, hogy ezt tegyem – gondolkozott az angyal. – Hogy jelenjek meg a Tanács előtt és félemlítsem meg őket?

– Akármit, ami megmenti az életét.

– Rendben – bólintott az angyal. Nem gondokozott sokat, hogy szabadna-e neki ilyet, hogy megteheti-e, csak egyszerűen igent mondott. Ahogy a hívására is rögtön válaszolt, pedig előtte Chris hiába kereste annyiszor. Nem akarta emiatt kérdőre vonni, de ott motoszkált a fejében a kérdés: miért? Chrisnek miért nem? Pedig hozzá is közel került, még ha nem is úgy, mint hozzá, de tagadhatatlanul.

Mintha csak a gondolatait hallotta volna meg, megjelent előtte.

– Lisa! – ugrott fel a fiú döbbenten, de az angyal nem felelt csak a kezei közé ájult. Elkapta az alélt testet és magához húzta, mintha csak ölelné. Lélegzett, a pillái néha megrebbentek, az ajkai elfehéredtek, semmilyen sérülés nem látszott rajta, csak nem volt magánál.

– Hát ez meg? – hatolt át az aggodalmán Felisz kérdése.

– Elájult – felelte fojtott hangon.

– Azt látom – bólintott a lány. – A szárnyaira gondoltam – mutatott a legutóbb még gyönyörű fehér tollakra, amik most nem bronzos fényben, hanem feketében vibráltak, és szürkéllettek.

– Nem tudom – suttogta és nagyot nyelt. – De semmiképpen se jó.

Aztán a karjaiba kapta és elindult vele felfelé a lépcsőn. Egészen a szobájáig vitte, ahol lefektette az ágyra, csak úgy, mint mikor először járt Lisa ebben a házban. Felisz pár lépéssel lemaradva követte.

– Szólni kellene apának – tanácsolta.

– Nem – rázta meg a fejét Eric. – Josh a Tanácsnál van, ha most idehívod, jön Crusader is, tudná, hogy valami fontos miatt kerested meg.

– Akkor? – bizonytalanodott el a lány. – Nem hagyhatjuk így, nem tudjuk, mi baja van.

– Csak egy embert tudok, aki már láthatott hasonlót vagy sejtheti, hogy mit kellene tenni – simított végén gyengéden az angyal arcán Eric.

– Christ? – emelkedett meg Felisz szemöldöke kérdőn, mire bólintott.

Chris nem kérdezett sokat a telefonba és hamar vissza is ért, rögtön motorra pattanhatott.

– Eric? – kiáltotta, amint kivágódott az ajtó.

– Idefent – szól le az öccse. A vadász felvágtázott a lépcsőn és berontott a szobájába, ekkora már Jason is csatlakozott az egyik sarokban gubbasztott szótlanul. Ifaril állapota semmit se változott, igazából olyan volt, mintha aludna. Chris arcára kiült az aggodalom, ahogy meglátta a szárnyait.

– Van valami ötleted? – kérdezte Eric idegesen. – Fogalmunk sincs, mi történhetett vele.

– Én tudom – felelt gondterhelten Chris. – Bár reménykedtem, hogy erre nem kerül sor.

– Miről beszélsz? Mi ez? – kérdezgette az öccse kétségbeesetten.

– Lidércekkel érintkezhetett, akik "megfertőzték" vagy nem tudom, mi a jó szó rá – vakarta meg a tarkóját zavartan. – Azt hittem, hogy erre nem képes Saiker egy angyal ereje nélkül.

– Az igazság az, hogy van egy angyala – jött egy hang a hátuk mögül az ajtóból.

– Alex? – pördültek meg mindannyian. – Hát te? – kérdezte Felisz.

– Elengedtek, ma nincs több dolgom – vonta meg a vállát és belépett.

– Miről beszélsz? – vonta fel a szemöldökét idegesen Chris. – Milyen angyal?

– Emily – lehelte Alex szinte hangtalanul. – Egy bukott angyal, de még inkább angyal.

– Lehetséges? – fordult Eric a bátyja felé.

– Elvileg igen – gondolkozott. – Ha meg van még hozzá az ereje, akkor igen, segíthetett kinyitni a pokol legutolsó kapuját. Pont azért kell hozzá angyal erő, hogy ne tudják a démonok felnyitni, de egy bukott angyal nem sokkal a bukása után képes lehet rá.

– Oké, de ez nem fontos – zárta le a témát Eric. – Mit tegyünk, hogy rendbe jöjjön?

– Az angyalok? – kérdezte Chris.

– Próbáltam miután veled beszéltem, de nem reagáltak – rázta meg lemondóan a fejét az öccse.

– Hát van valami, amit megpróbálhatunk, de nem tudom, hogy sikerülni fog-e. – A hangja nem volt túl bizakodó, sötét hajába túrt miközben folytatta. – Még Saiker tanított rá, hogy hogyan adhatok neki erőt, ha megsérül. Eric bent marad, a többiek kimennek, és nem jönnek vissza, akármit hallanak is! – utasította őket.

– De... – kezdet ellenkezni Felisz.

– Nincs de – hallgattatta el Chris komoran.

Végül csak ő meg az öccse maradtak a szobában. Közelebb lépett az ágyhoz és felhajtotta az inge ujját.

– Szerinted haldoklik? – kérdezte nagyot nyelve a nephilim.

– Nem tudom – ingatta a fejét. – Gyere! – intett az öccsének. – Nincs más dolgod csak meg kell fognod a szárnyát és lehunyni a szemed, nem nyithatod ki érted, semmi esetre sem.

– Miért nem?

– Nem tudom, mi fog történni, ha megjelenik az igazi alakja, meg is vakíthat vagy meg is ölhet – nézett mélyen a szemébe a bátyja. – Megértetted, hogy csukva kell tartanod a szemed, akármi is történik?

– Meg – bólintott. – Aztán?

– Aztán majd meglátjuk, hogy segít-e – dünnyögte az orra alatt alig halhatóan. Egy tőrt vett elő és megvágta a tenyerét, majd az öccsének nyújtotta, aki ugyanígy tett.

Mindketten megfogták az angyal szárnyát, ami felragyogott, Eric pedig szorosan lehunyta a szemét. Chris kántált valamit, de nem értette mit mond. Aztán fájdalmasan felszisszent és érezte maga mellett, hogy az izmai görcsbe rándulnak.

– Chris?

– Jól vagyok – lihegte. Eric nem érzett kínt, sőt valami kellemes meleg kúszott a bőre alá, bár érezte, hogy valamivel csökken az ereje és egyre fáradtabb lesz, de semmi más, semmi fájdalom.

Chris ellenben hallhatóan szenvedett, aztán nem tudta volna megmondani, mennyi idő után a bátyja megragadta a vállát és elrántotta onnan. A kezei elengedték az angyal szárnyát és kinyitotta a szemeit. A bátyja mellett ült a padlón, aki zaklatottan vette a levegőt és egészen elsápadt, de úgy tűnt, nincs egyéb baja.

– Jól vagy? – kérdezték egyszerre, majd mindketten bólintottak.

Ifaril szárnyáról lassan eltűnt a feketeség, majd a lány szemei felpattantak, az ajkai szétnyíltak, ahogy mély levegőt vett, mintha eddig nem jutott volna elég oxigén a tüdejébe, aztán oldalra fordította a fejét és rájuk nézett.

– Hogy kerülök ide? – kérdezte miközben felült még egy kicsit gyenge volt.

Eric azonnal felugrott, majd a bátyja is feltápászkodott, kevésbé sietősen.

– Egyszer csak megjelentél a nappaliban, majd rögtön elájultál – felelt a fiatalabb.

– Mit tettetek? – kérdezte aztán, közben a lábait a földre helyezte és megpróbált felállni, Eric elkapta a karját, hogy segítsen.

– Varázslattal újra összekötöttem a vérünket, így kaptál tőlük valamennyi energiát – vette át a szót Chris. – Sajnos, ennyit tudtunk adni.

Ifaril döbbenten nézett rá, szétnyíltak az ajkai mintha mondani akarna valamit, de végül csak megrázta a fejét.

– Pihenned kell még! – mondta utoljára Chris és eltűnt.