13. fejezet

Sziasztok!

Meghoztam a következő részt, remélem, hogy tetszeni fog. Kicsit elvagyok havazni, szóval bocsi a késésért.
Jó olvasást hozzá!

Puszi:)

13. fejezet

Tanács előtt állt, John éppen az előbb fejezte be az eset összefoglalását. Crusader nem tűnt túl elégedetnek, enyhén megvetően nézett a fiára a kudarca miatt, de nem mondott semmit, csak Alexhez fordult.

– Te is így emlékszel? – kérdezte a férfi. Egy pillanatra megdöbbent, de hamar összeszedte a gondolatait és bólintott. John nem nézett rá, nem jelzett, nem reagált semmit. Emelt fővel várta, hogy eldöntse beköpi-e vagy hazudik érte.

– Igen – felelte –, miután megtámadtak minket, nem tehettünk mást, ha nem öljük meg mindkettőt, ők végeznek velünk, és mikor a másodikkal is végeztünk a harmadik elmenekült, olyan gyorsan eltűnt, hogy nem tudtuk követni.

– Értem – sóhajtott lassan Crusader. – Ez sajnálatos! Mehettek! – intett.

Alex pillantása összeakadt az apjáéval, de nem tudott belőle kiolvasni semmit sem, aztán már meg is fordult és követte kifelé Johnt. Amint becsukódott az ajtó felé fordult és gyanakvóan szűkültek össze a szemei. 

– Miért falaztál? – kérdezte élesen, számon kérően. – Láttad, hogy nem önvédelem volt, megadta magát.

– Tán baj? – tette keresztbe a mellkasán a kezeit sértetten.

– Csak nem értem – rázta meg a fejét.

– Tetszik vagy sem társak vagyunk – mondta magától értetődően. – Felelősek lettünk egymásért, nem tudom, miért tetted, nem is fogom megkérdezni, ha elmondod, elmondod, ha nem nem, nem számít

Aztán kikerülte a döbbent fiút, és elment. Eddig tudta visszatartani a mosolyát, Johnt sikerült meglepnie, egyre közelebb kerül hozzá, hogy bízzon benne. Kicsit azért büszke volt magára, igaz még nem sikerült teljesen a bizalmába férkőznie. De ha nem fogja állandóan árgus szemekkel figyelni minden lépését, nyomozni is könnyebb lesz majd.

Nem volt több feladata, haza akart menni, de jobb ötlete támadt. Úgy döntött, hogy visszamegy a nigth clubba, hátha talál valami nyomot, hogy miért volt ott Vicktorie. Nem lehetett véletlen, Christ is megkérdezhette volna, de valahogy kételkedett benne, hogy rendes választ kapna.

Most már besötétedett, a sikátor nappal sem volt túl bizalomgerjesztő, de éjszaka rosszabbul festett. Nem voltak utcai lámpák, csak a nem messze elhaladó autók fényszórói világítottak néha halványan. Mély levegőt vett, a tüdejét megtöltötte a hűvös, de büdös, áporodott szagú levegő. Koszos hely volt tele szeméttel, eldobált szeszes üvegekkel. Az épületek koszos falára plakátok voltak ragasztva, de nagy részükkel már elbánt az idő, kifakultak, elsárgultak, semmit sem lehetett róluk leolvasni.

Megkereste megint a hátsó ajtót, ahogy a kilincsre tette a kezét kirázta a hideg a fém hűvös érintésétől. Óvatosan belépett és körül kémlelt. A látási viszonyok csak romlottak idebent is az éjszaka beálltával. A hullákat nem vitték el, a Tanács nem foglalkozik ilyesmivel, majd lesz velük valami, csak a saját halottaik érdeklik őket. Még szinte bentebb se lépett, amikor cipősarkak kopogása ütötte meg a fülét.

– Tudtam, hogy visszajössz – jelentette ki Vicktorie, alig egy lépésnyire állt meg előtte.

– Én csak reméltem, hogy te is – felelte és megpróbált rámosolyogni, de a lány nem enyhült meg. Ugyan olyan hideg pillantással kémlelte, mint legutóbb. A lelkébe gázolt és úgy tűnt, nehéz elnyerni a megbocsátását. Fáradt volt és most már levert is. – Kérsz egy italt? – sóhajtott fel, miközben megdörzsölte a szemét.

A vámpír meglepő módon halkan felkuncogott, majd a pulthoz sétált. Hirtelen annyira megdöbbent, hogy követni is majdnem elfelejtette.

– Szerencse, hogy egy tulaj nélküli bárban vagyunk – mondta és levett egy üveget a polcról, majd két whiskeys poharat. Alex leült az egyik bárszékre és figyelte, ahogy a lány kiönti az italt.

– Mi ez? – kérdezte, ahogy elé tolta az alkoholt és felült mellé.

– Jack Daniel's – tüntette el hamar Vicktorie a sajátját.

– Kissé morbid egy hullákkal teli bárban iszogatni – forgatta a poharat feszengve.

– Nem sokára nem fog zavarni – nézett rá komolyan a nephilimre. – Miért voltál itt ma?

– A Tanács küldött, hogy vigyük be a vámpírt, akié ez a hely – gurította le ő is. Az alkohol marta a nyelőcsövét, de nem vett róla tudomást, valahogy még jól is esett.

– Hm... – morfondírozott a lány és öntött még egy pohárral. – Minek kellett volna nektek?

– Nem tudom – vonta meg a vállát a nephilim. – Neked? Mit kerestél itt?

– Azok a vámpírok James szemei és fülei voltak – felelte Vicktorie. – Chris kért meg, hogy tartsam szemmel pár ismert besúgóját és tudjak meg mindent, amit csak tudok, amíg ő kideríti, hogy hogyan végezhet Saikerrel.

– Miért csinálod ezt? Miért veszélyezteted az életed érte? – kérdezte hirtelen Alex a harmadik kör után.

– És te? – dobta vissza a labdát a lány.

– Jogos! – bólintott. Természetesen a barátaiért, a családjáért, mindenkiért, aki fontos volt neki, hiszen mind benne voltak, akár akarták, akár nem.

Nem szólt többet, inkább a lányra nézett. Vicktorie gyönyörű volt, mint mindig. Hibátlan, makulátlan fehér bőre halványan derengett a sötétben, a nyakának finom ívén az ereinek kusza kékes hálója futott, finoman vörös, telt ajkaiba harapott, ahogy öntötte az italt. Nem tudta nem bámulni kecses alakját, keskeny derekát, homokóra alakját, formás melleit, amik finoman emelkedtek és süllyedtek minden egyes apró lélegzetvételekor.

– Ha átlagos lány lennék már elpirultam volna – jegyezte meg csipkelődve és minden leplezés nélkül végigmérte a fiút. Éppen bocsánatot akart kérni, amiért csak így mustrálgatta, de még ki sem jött a hang a torkán Vicktorie már kérdezett is. – Tudod, miért kedvelem annyira a nephilimeket és a vadászokat?

– Miért? – nyelt egyet Alex szárazon.

– Mert nincs köztük olyan, aki ne lenne kigyúrva – felelte a vámpír, a lábait keresztbe rakta és teljesen felé fordult. Magas sarkú csizmája a combjáig ért és apró szegecsek borították, amiken megcsillant a halvány beeső fény.

– Hű, és én még bocsánatot akartam kérni, amiért megbámultalak – nézett rá a fiú.

– Nem adhatom meg azt, amire vágysz – mondta komolyan Vick.

– Tessék? – Döbbenten figyelte, ahogy a játszadozó hangnemből egy pillanat alatt vált kérlelhetetlenül komollyá. Nem tudta, hogy hány pohár Jack Daniel's-t ivott meg, de azt már érezte, hogy túl sokat ahhoz, hogy bármilyen fontos témáról tudjon beszélni, tisztán gondolkodni.

– Alex – kezdte magyarázni kétségbeesetten –, én vámpír vagyok, te nephilim... Nem szoktam ilyet mondani, de ez ostobaság, lehetetlen.

– Várj! – emelte fel a kezét a fiú, pár pillanatig csend állt be közéjük. – Mi van?

– Nem akarom, hogy beleéld magad valamibe, ami nem lehetséges – felelte halkan Vicktorie. – Érted már?

– Na jó, egy: nem vagyok már gyerek, ne beszélj úgy velem! – mutatta fel egy ujját Alex, majd a következőt. – Kettő: most ne is mondj ilyeneket, mert tuti nem fogom fel teljesen. Három: Azt hiszed, nem tudom? De mivel kb. leitattál most nem érdekel különösebben, hogy mi lesz velem vagy velünk.

Felállt a székről, de rögtön imbolyogni kezdet, és majdnem visszaült a fenekére, de a lány elkapta a karját és állva tartotta.

– Csak óvatosan! – mosolygott.

– Te nem vagy részeg? – kérdezte a fiú meglepetten.

– Nem tudok az lenni hála az öngyógyító képességemnek. És bocsi, ezért nem is tudom, hogy nektek, embereknek mi az elég.

– Hmm, érdekes, nem is tudtam – felelte úgy, hogy néha összeakadt a nyelve.

– Gyere! – ragadta meg a fiú karját. – Haza viszlek!

– Ne! – kiáltott fel ijedten Alex. – Így nem mehetek, részegen nem! Itt maradok, majd ha kijózanodtam.

– Nem maradhatsz itt! – ellenkezett a lány.

– Nem megyek haza! – rántotta ki a karját a szorításból és neki esett a pultnak. – A fene, ez fájni fog holnap! – vakargatta a hátát.

– Nemcsak az! – rázta meg a fejét nevetve Vicktorie. – Na, gyere!

– Hová? – kérdezte a nephilim kábán.

– Akkor hozzám – vezette az ajtóhoz a fiút.

Alex nem fogta fel, hogy mennyi idő alatt értek oda és azt se, hogy hol van ez az „oda” pontosan. Csak az utcák fényét látta homályosan és a taxis recsegő hangját hallotta, de nem értett belőle semmit. Valami problémája volt, de Vicktorie elintézte. Érezte, hogy folyamatosan figyeli még ő bambán bámulta a rohanó házakat, fákat, embereket.

Aztán egy lift monoton zaja, kulcszörgés, majd éles fény. Felkapcsolta a lámpát a lakásba, amitől megvakult egy pillanatra. Mire hozzászokott már egy másik szobában voltak. A lány leültette egy ágyra és magára hagyta, körbenézett, de csak egy gyönyörű fehér szobát látott maga előtt. Fehér falak, fehér bútorok, fehér ágyneműk, csak pár kép a falon volt színes, mégsem tűnt sterilnek, kórháziasnak, de minden furcsán imbolygott.

Aztán visszatért egy pohár vízzel és a kezébe nyomta.

– Idd meg! – utasította, közben pedig leszedte a lábáról a cipőjét és levette a köpenyét valamint a pulcsiját. – Azt hittem, hogy szellemesebb részeg vagy – jegyezte meg közben piszkálódva.

– Nem, rettentő unalmas részeg vagyok – felelte nevetve a fiú.

– Feküdj le! – nyomta le az ágyba gyengéden és be is takarta.

Aztán ráoltotta a villanyt és kiment a szobából a fürdőbe. Nem zárta be magára az ajtót, nem tudhatta, hogy úgy áll pont, hogy a tükörben minden látszott. Arra számított, hogy Alex rögtön beájul a sok alkoholtól, amit ivott, de igenis éber volt, sőt kezdet kitisztulni a feje legalábbis egy kicsit.

Vicktorie kilépett a csizmájából, levette a felsőjét felfedve egy csinos kis csipke melltartót, aztán letolta a nadrágját a bugyijával együtt. Egy pillanatig elfogta a bűntudat, és lehunyta a szemét, de nem tudta csukva tartani, mire újból kinyitotta, már nem volt rajta melltartó és éppen a haját kötötte fel. Ekkor, ebben a pillanatban találkozott a pillantásuk a tükrön keresztül. Ijedten szívta be a levegőt, ahogy a kék szemek az övébe fúródtak, egy röpke másodpercre összekapcsolódtak. Nem volt megrovó vagy bosszús, inkább csak meglepett. Aztán Alex a hátára fordult, hogy véletlen se nézzen arra, amire nem illik. Úgy elszégyellte magát, mint egy kisgyerek, akit az anyja szid éppen. Aztán már csak a zuhany hangját hallotta. A plafont nézte, próbált másra gondolni, de lopva néha-néha visszapillantott a fürdőszobára. Utána akart menni, rettentő vágyat érzett rá, hogy kövesse és átölelhesse a karcsú, formás testét, de leállította magát. Vicktorie számára mást jelentett, nemcsak testi vágyat, lelkit is. Nem tudott volna vele ilyen tiszteletlenül bánni.

A lány hamar letusolt, aztán feltehetőleg megtörülközött, de Alex nem mert oldalra nézni, félt, hogy elveszíti az önkontrolt, már az elképzelését is veszélyesnek tartotta. Aztán kijött a fürdőből, halkan átszelte a szobát és befeküdt mellé az ágyba. A nephilim pislogás nélkül meredt a plafonra. Egyszerűen érezte, hogy kombiné van rajta, csak, hogy még jobban őrölje az idegeit.

– Azt hittem, utánam jössz. – Hallotta meg a csöndben Vicktorie kellemes, szoprán orgánumát és nagyot nyelt.

– Kellett volna? – kérdezte bizonytalanul, a hangja rekedt és vágyakozó volt. A lány megmozdult, a karjára támaszkodva ránézett, de nem felelt rögtön.

– Talán.

Alex rákapta a pillantását, Vick pedig az ajkába harapott, valahogy más volt ebben a pillanatban, mint a bárban. Nem úgy tűnt, mint aki most is rossz ötletnek gondolja.