12. fejezet

Sziasztok!

Bocsi a késésért, de máris itt az új fejezete. Remélem, hogy tetszeni fog!
Jó olvasást!

Puszi :)

12. fejezet

Chris lelépkedett a csigalépcsőn, az edzőteremben csak egy valaki volt, de ő nagyon püfölte a gyakorlóbábút a karddal. Vörös haja szoros lófarokba volt fogva és szűk, de kényelmes, nyúlékony futóruhát viselt. Dühösnek tűnt, és hajthatatlannak. Forgott, szúrt, kitért, lecsapott, folyamatosan, fáradhatatlanul. Egy darabig az ajtónak dőlve nézte a lányt, majd ellökte magát tőle és mellé lépett.

- Már nézni is fáj! - jelentette ki.

- Tessék? - kérdezte Rosie lihegve.

- Mindig ezt a technikát használod? - mérte végig a lányt. Pár rakoncátlan tincs kiszökött a szoros copfból, az arca fénylett az izzadságtól és kipirosodott. Halkan pihegett, miközben kutató zöld szemei szenvedélyesen izzottak és a fiút pásztázták.

- Mert?

- Rengeteg energiát pazarolsz - magyarázta. - Mióta csinálod? Fél órája? Mégis úgy nézel ki, mint aki egész este vívott.

- Mire akarsz kilyukadni? - húzta össze a szemeit.

- Adnék pár tanácsot - vigyorodott el a fiú. – Támadj meg!

– De fegyvertelen vagy – ellenkezett hevesen Rosie.

– Csak nem féltesz? – piszkálta a vadász. – Fahusángokkal csak a gyerekek játszanak, nem lesz bajom, nyugi.

A nephilim egy darabig még habozott, majd hirtelen lecsapott. A fiú gyomra felé szúrt, de szinte fel se fogta, mi történik. Chris megragadta a csuklóját és egy pillanat alatt kicsavarta a kezéből a kardot, és máris a nyakának nyomta a hegyét.

– Halott vagy – jelentette ki komolyan. A szemeiben fellángolt a tűz, hirtelen vadság költözött belé, hogy használja azt a kardot. Rosie egy pillanatra megrettentet tőle, de közben nem tudta levenni róla a tekintetét, annyira gyönyörű volt még vérszomjasan is. A fiú megrázta a fejét és hátrébb lépett, leeresztette a fegyvert, aztán ismét ránézett.

– Te vagy a legjobb íjász, akit ismerek, de csapnivaló vívó vagy – mondta aztán.

– Ne sértegess! – húzta fel az orrát a lány.

– Nem sértegetlek, őszinte vagyok – vonta meg a vállát nevetve Chris. – Ki tanított? 

Rosie összefonta a mellein a karját, egy darabig figyelte a fiút, ő pedig visszanézett rá komoly tekintettel. Meg akarta fejteni, Chris nem szokott csak úgy jó szándékból segíteni, pláne akkor nem, ha éppen Saikert akarja előkeríteni, valahogy bűzlött neki ez az egész.

– Szerintem Jason – kezdte, amikor a lány nem válaszolt. – Hasonló technikát használsz. De ne ragaszkodj ennyire a szabályokhoz, legyél kreatív. Azzal, hogy leutánzod, amit ő csinál, nem leszel jó vívó, csak béna másolat.

– Hogy érted? – vonta össze a szemét.

– Jason jól vív, már ahogy emlékszem. Te? Közepesen, vagy még gyengébben – mondta nem kímélve a lányt. – Nem is leszel a legjobb, te íjász vagy. Biztos a kezed, azzal nincs baj, csak figyelmetlen vagy. Itt is kell számolnod, például, hogy milyen erős az ellenfél, milyen gyorsan mozog.

A fiú arrébb sétált, levette a kabátját és az ingét, majd a bordásfalra akasztotta, egy szál atlétában és fekete farmerben maradt, a földről pedig felvett még egy fegyvert és a nephilimhez hajította.

– Jason nagyobb és erősebb is nálad, az ő technikája inkább a testi erejére támaszkodik, egy hozzám hasonló erősebb ellenfél ellen nincs esélyed vele – hívta elő a pengéjét és a megforgatta a kezében. – Neked gyorsnak kell lenned és kecsesnek. Lehet, hogy kicsi vagy, de ezt is az előnyödre fordíthatod, csak meg kell tanulnod.

– Harcolni akarsz? – kérdezte Rosie.

– Nem, teázni – vágta rá gúnyosan Chris. – Természetesen, megtanítalak, amire csak tudlak. Szóval? Védd magad!

Miután a fiú elkiáltotta magát már támadott is, Rosie-nak alig volt ideje kivédeni, Chris nem kímélte. Úgy csapott le rá akár egy kígyó, gyors volt és határozott, hamar kiverte a kezéből a kardot, de most nem vitte be a majdnem halálos döfést.

– Gondold komolyan! – szólt rá.

– Mi? – döbbent le Rosie.

– Ne fogd vissza magad, nem lesz bajom – hajolt le a kardért Chris. – Még csak hozzám sem értél, túlzottan félsz, hogy megsebzel, de hidd el, tudok magamra vigyázni. Megölni nem fogsz, egy-két vágásba pedig nem halok bele.

Gyakoroltak egy darabig, mutatott neki pár trükköt, rávezette, hogy hogyan cselezhet ki egy erősebb ellenfelet. Sokáig nem beszéltek másról, semmiről csak a kardforgatásról.

– Miért lett ez most ennyire fontos? – kérdezte Chris, amikor úgy döntöttek, hogy szusszannak kicsit. – A kardfogatás, már megvan belőle a vizsgád, nem? A mágiát kellene most nagyon nyomatnod.

– Próba – javította ki Rosie.

– Akkor próba – vonta meg a vállát a vadász. – Teljesen mindegy, minek hívjuk.

– Honnan tudsz róla egyáltalán? – kérdezte a lány.

– Nephilimek voltak a szüleim, emlékszel? – mosolyodott el halványan. – De nem válaszoltál. Baj van?

– Nincs meg – felelte szemlesütve.

– Hogyhogy? – lepődött meg Chris. – Mindig azt hittem, hogy ez csak amolyan formalitás, ha nem vágod le saját magad a karddal, átmész.

– Crusader húzott meg – magyarázta.

– Ó, az más – bólintott a fiú. – Vele ne törődj!

– Te is azt mondtad, hogy csapnivaló kardforgató vagyok – emlékeztette Rosie.

– Igen – nevetett fel Chris –, de az én mércém más. Így is jobb vagy, mint rengeteg régi ellenfelem, olyanok ellen akarlak felkészíteni, mint James, Eric vagy én, a jobbak ellen.

– Nem gondolsz kicsit túl sokat magadról? – piszkálódott a lány, mire Chris felnevetett.

– Tisztában vagyok vele, mire vagyok képes – felelte. – Például tudom, hogy íjászatban a nyomodba sem érek.

– Miért vagy itt? – kérdezte a lány hirtelen, mire Chris szemöldöke összeszaladt.

– Hogy érted? Csak nem zavarlak?

– Nem Saikert kellene a föld alól is előhalásznod? – fejtette ki jobban.

– Rajta vagyok az ügyön, nyugi – felelte a fiú titokzatos.

– Akkor is, miért én? – a vadász értetlenül nézett rá, így hát folytatta. – Miért tűntetsz ki a figyelmeddel? Mi történt?

– El is mehetek, ha akarod. – Hogy nyomatékosítsa a szavait el is indult, már elkezdet belebújni az ingébe, amikor Rosie ismét megszólalt.

– Várj! – kiáltotta ijedten. Valójában nagyon is élvezte, hogy vele foglalkozik a fiú, csak vele. Nem rohan Saiker után, nem Ericet pesztrálja, vagy Vicktorie-val enyeleg, vele van itt kettesben, amikor annyi dolga lenne, bár kritizálta, de nem bántásból tette, segíteni próbált.

– Tessék? – fordult meg Chris, az arcán elégedett mosoly ült.

– Nem akarom, hogy elmenj! – mondta halkan a lány és lesütötte a szemét. Elvörösödött, tudta, hogy könnyen pirul a fehér bőre, hiába próbálta rejtegetni, túl feltűnő volt. A szíve hevesen kalapált, de már nem az edzés miatt, ha a közelében volt mindig így reagált. Idegesebb lett, érdektelenebb minden másra, a fiú kötötte le minden figyelmét. Szemeinek kékje, ahogy a pupillától a világosból fut a sötétebbe, sötét, fekete hajának a tapintása, mind jobban érdekelte, mint bármi más. Kíváncsi lett volna rá, hogy milyen lehet a csókja, hiszen olyan hívogatóak voltak az ajkai, bár nem nézett az arcára, tökéletesen látta, annyiszor rajzolta le vagy festette meg, hogy hibátlanul élt a szemei előtt.

Észre sem vette, hogy Chris mikor tette meg a köztük lévő távolságot, csak az érintését a bőrén érezte meg hirtelen. Mint a villámcsapás úgy hatott az érzékeire, meglepődve nézett fel, a vadász csak centikre volt tőle, a pillantása aggódva kutatta az arcát. Megcsapta az aftershavejének bódító illata, nem rég borotválkozhatott. A bőre csillogott az izzadságtól, kissé kapkodva szedte a levegőt.

– Jól vagy? – kérdezte rekedten.

– Azt hittem, nem akarsz megérinteni, mégis egyre többet teszed – felelte gondolkodás nélkül a nephilim, de azonnal megbánta, megváltozott a pillantása, előjött a távolságtartása. Chris azonnal bezárkózott, rögtön egy fal mögé húzódott vissza, ami mögött nem volt hely Rosie-nak. Elengedte, megfordult és egy szó nélkül otthagyta.

– Chris! – kiáltott utána, de még csak hátra sem nézett rá.

Elszúrta! Chris akart valamit, hiszen idejött, vele foglalkozott, neki akart segíteni. Már majdnem megtört a jég, de ő elrontotta. A fiú nyitott felé, úgy, mint még soha. Önszántából beszélt vele, megérintette, aggódott érte, sosem érezte, hogy ennyire közel állnának egymáshoz egészen mostanáig. Ő pedig egyetlen kérdéssel tönkretette az egészet. Chris most újra levegőnek fogja nézni, talán már sosem fog rá úgy figyelni, mint az előbb.

De nem tehetett róla, ha a közelében volt, megzavarodott, nem tudta, mit mondjon, hogyan reagáljon. Annyira félt, hogy elüldözi, hogy pont ezt tette. Sosem volt senkije, bár volt három bátyja, velük merőben más kapcsolata volt, ők is fontosak voltak neki, de nem úgy, mint Chris. Senki sem lesz úgy fontos, mint Chris, soha.

A fiú számára ő egy nyitott könyv volt, tudta, hogyan érez iránta, de neki Chris mindig csak egy nagy kérdőjel. Nem tudja, hogy mire számíthat tőle, most ezzel a közeledéssel is meglepte. Fogalma sincs róla, hogy hogyan érez iránta. Vannak-e érzelmei felé egyáltalán, még Lisa után is több érdeklődést mutatott, mint felé. Vicktorie-ról nem is beszélve, és még ki tudja kik, akikről nem is tud.

Nehezen szedte össze magát, fáradt volt és csalódott. Egy ideig fontolgatta, hogy utána rohan, de teljesen felesleges lenne, valószínűleg lerázná egy jól irányzott sértéssel, attól inkább megkímélné magát.