24. fejezet

Sziasztok:)

Meghoztam a 24. fejezetet. Ó, és megint Eric és Lisa, bocsi Chris fanok. :)
A játék még mindig tart, szóval ha szeretnétek nyerni 3 kérdést, akkor hajrá, bár már így is nehéz döntés előtt állok:D Nagyon szép munkákat kaptam eddig, nagyon szépen köszönöm, de várom még a folytatást.
Addig is jó olvasást!:)

Puszi:)

24. fejezet

Végül Eric összeszedte magát, elment a tőrért, és felvette a földről. Megforgatta a kezei közt, hogy megnézze baja esett-e. Eddig észre se vette, hogy egy jel van belegravírozva, egy nagyon ismerős jel. Jól ismerte, gyakran látta már. Eléggé meglepte ez a felismerés, de elhessegette a gondolatait, és az övébe csúsztatta a tőrt. Lisára nézett, aki ott állt mellette, látszott rajta, hogy semmit sem ért. Tele lehetett kérdésekkel, de nem tette fel őket, vagy nem tudta, hogyan kezdjen bele, vagy nem akarta ezzel terhelni ezek után.
– Megkeressük Alexet – mondta Eric színtelen hangon. – Aztán haza megyünk, ott minden kérdésedre válaszolok, ha tudok. Ígérem!
    Lisa lassan bólintott, szórakozott volt és figyelmetlen. Elindult kifelé a szobából, a fiú pedig, mint az árnyék követte. Eric megszokta már ezt a járás módot, nem is tudott máshogy menni, csak ha koncentrált. Gyorsan kiértek a házból, Lisa minél hamarabb el akart tűnni onnan, Ericnek meg nem volt ellenvetése. A lány teljesen kikészült. Nem csak a jövője, de múltja is kezdet összeomlani. Minden, ami biztos volt az életében semmivé lesz lassan. Már az apjáról sem tudhatja biztosan, hogy kicsoda, és mi van vele. Talán végig tudta, hogy kicsoda ő valójában? És hová tűnt? Ki tette ezt a házukkal? Mi ez a tőr? És mi van Chrisszel? Mi történhetett a fiúval, hogy sötétebb lett a szeme? Melyik oldalon állhat vajon? Valószínűleg ő sem tudja még erre a kérdésre a választ. Egyszer így, másszor úgy érezhet. Annyira szerette volna megérteni, megfejteni, hogy mire gondol, de ez lehetetlen lenne. Még Ericnek se sikerül, ő pedig alig ismeri, honnan is tudná, mit akarhat.
    Megrázta a fejét, és megpróbálta eltüntetni ezeket a mérgező gondolatokat. Mély levegőt vett, és csak az útra figyelt. A fiú azóta már mellette ment, sőt szinte már lehagyta. Gyorsabbra fogta a lépteit, hogy tarthassa az iramot. Kicsit nehezére esett most a gyaloglás, főleg, hogy állandóan eszébe jutottak az elmúlt események. Nem bírta tovább, megállt, és nekidőlt az egyik ház falának, és lecsúszott a tövébe. Már beértek a belvárosba, így nem kertes házak, hanem panelek, irodák, és boltok vették őket körbe, és persze sok- sok ember az utcán. Fájdalom nyilallt a mellkasába, így rászorította a kezét. A szíve hevesebben kezdet el dobogni, a fülében lüktetett a vér, elnyomva az utca zajait. Tudta, hogy a fájdalom nem fizikai, csak az agya szüleménye, mégsem sikerült visszafojtania. Úgy érezte megfullad, zihálni kezdet, verejték ütközött ki a homlokán, és a halántékán. Eric amint észrevette, hogy lemaradt rögtön visszaszaladt hozzá.
– Mi a baj? – kérdezte. Lisa alig értette, mit mond, a fülébe hangzó dobogástól.
– Nem bírom ezt tovább – esett kétségbe a lány még jobban. Újból könnyezni kezdet, és a remegés is átjárta. – Ez nekem túl sok. Én ezt nem bírom. Kikészít!
– Tudom, hogy nehéz – suttogta Eric, és végigsimított az arcán, de a pánikroham nem csillapodott. – De elég erős vagy, ebben biztos vagyok.
– Nem vagyok erős – mondta nehezen, az ólomsúly még mindig a mellkasára nehezedett.
– Dehogynem – mosolygott rá bátorítóan. – Mások nem bírták volna idáig, már régen összeomlottak volna.
– Felisz most nem sírna az utca kellős közepén – megszorította a kezét teljes erejéből, de az mintha észre se vette volna.
– Felisz nem lány, valami külön faj – viccelt Eric. Lisa felnevetett, kicsit könnyebben kapott már levegőt.
    A fiú magához húzta átölelte, és a hátát simogatta, majd szépen lassan segített neki felállni. A járókelők nem törődtek velük, nem érdekelte őket, mi baja is lehet a lánynak. Kikerülték, sőt egyesek még morogtak is miattuk, amiért elállták az utat.
Lisa megnyugodott kicsit, jól esett neki a közelsége, és kedvessége, bármilyen kusza érzelmek is kavarogtak most benne. Hagyta, hogy vezesse, fogta a kezét, és engedte, hogy húzza az iskola felé. Nem akart újra elkezdeni gondolkodni a történteken, így más nem lévén Ericet kezdte el nézni. Több kisebb sérülést is beszerzett az összecsapás alatt. Volt egy horzsolás az arcán, vágás a jobb kezén, és még ki tudja mik, de ezeket is mind meggyógyította, így semmi nyoma nem maradt a bőrén az összecsapásnak. Csak az inge szakadt el, ott ahol áthatolt rajta a kard. A szürke anyagra rászáradt a vére, nagy és feltűnő foltot hagyva maga után. Szőke haja összetapadt az izzadságtól, de most a gyenge szellő megszárította kicsit.
    Gyorsan húzta maga után, de egyáltalán nem olyan tempóban, hogy Lisa ne bírta volna tartani. A hűvös szellő csípte a kisírt szemeit. Kicsit még szédelgett, de nem akarta megállítani a fiút. Minél hamarabb biztonságos, nyugodt helyen akart lenni, ahol nem retteg, eddig azt hitte, ilyen az otthona, de most kiderült, hogy tévedett. Válaszokat is minél hamarabb akart kapni, és úgy hitte, azokkal Eric tud neki szolgálni, ha nem is mindenre, pár dologra már biztosan rájött. Hevesen zakatolt a szíve, nem tudta mihez kezdhetne most. Abban reménykedett, hogy az egész csak egy borzalmas rémálom, amiből nemsokára felébred. Ha pedig felébred otthon lesz az ágyában, az apja a konyhában, ahogy minden reggel. Elindul az iskolába, végig üli az unalmas óráit, hallgatja a csacsogó barátnőit, majd haza megy, és otthon csinálja a további unalmas teendőit, a házimunkát, a leckét, esetleg elmegy a csajokkal moziba. Unalmas, és átlagos életet akart újra, mint amilyen volt neki. Nyugodt napokkal, még tanulni is szívesen visszamenne, ha azt jelentené, hogy vége ennek a rémálomnak.
    De ahogy ezt végig gondolta újra a fiúra vándorolt a tekintete, az egyszerű munkába siető emberekről. Ahogy ott állt előtte, és hajlandó lett volna magát feláldozni érte… Azt viszont nem akarta kitörölni. Eric őszintén foglalkozott vele, érdekelte, hogy mi van vele, és ez melengette a lány szívét. Sosem érzett boldogságot okozott. Aztán sorra eszébe jutottak a többiek. Alex, Felisz, és Rosie, mind segítettek már neki, és akaratlanul is megkedvelte őket. Aztán Chris is megjelent a szemei előtt. A sötét fiút is megkedvelte, bármit is tett vele, vagy másokkal. Amikor James leütötte, nagyon kedves volt vele, és segített neki. Van egy kedves, barátságos énje, csak ritkán mutatta. Meglepődött ezen, meglepte, hogy ennyire ragaszkodik hozzájuk ilyen rövid idő után is.
    Nem sokára már látták az iskola épületét a távolban. A régi épület málladozott egy kicsit. Sárga falakon sok helyen lepergett már a vakolat, és látszott régen költöttek már a felújítására, de Lisa szeretett ide járni. Más volt ez az épület, mint a többi. Különleges volt, és szép. Nem egy nagy tégla ablakokkal. A bejárat felett részt kőfaragások díszítették. A tornaterem kicsit külön állt a többitől, és kicsit csúnyább volt, de így is szép, és utánozhatatlan látványt nyújtott az iskola. Lisa ajkait sóhaj hagyta el, most semmi kedve nem volt visszamenni az órákra, de úgy tűnt Ericnek sem ez a terve. Ugyanis nem odavezette, hanem a parkolóba. A fekete terepjáró ugyanott állt, ahol hagyták a parkoló legszélén, a lehető legtávolabb az épülettől. Hangos rock zene üvöltött benne, és több diáklány is nyüzsgött körülötte, bár már becsöngettek az órára, talán már a másodikra is, a tömeg közepén állt Alex. Azt hinné az ember – gondolta Lisa –, hogy szereti, ha ennyi nőnemű veszi körbe, most mégis úgy festett, mint aki citromba harapott. Egykedvűen álldogált a tömeg közepén, és körbenézett néha.
    Észrevette őket, ahogy közelednek, és el is indult feléjük. Pár lány követte volna, de mondott nekik valamit, és nem jöttek utána. Mérgesen, trappolva közeledett, ami nem volt jellemző a démonvadászok járására. A szemei összeszűkültek, dühösen fixírozta őket, ahogy egyre közelebb értek. Még mindig fáradtnak tűnt, de ez valahogy eltörpült az arcán játszó többi érzelem mellett. Meglepő volt ilyennek látni, mindig vigyorgott, és szórakozott, úgy tűnik eléggé a szívére vette, hogy egyedül maradt.
– Itt hagytatok! – kiáltotta mérgesen, ahogy odaért. – Csak úgy elmentetek és itt hagytatok. Se egy SMS, se egy búcsúlevél, se semmi. Azt hittem, már megszöktetek nélkülem, és elutaztatok Dubaiba, hogy új életet kezdjetek.
– Most miért? – kérdezte Eric. – Úgy látom, volt társaságod.
– Hagyj engem azokkal a csajokkal – nézett hátra a válla felett. – Le sem lehet őket vakarni.
– Pedig muszáj lesz, mert indulunk – folytatta Eric. Alex az arcát figyelte, megsejtette, hogy valami nincs rendben, ez jól látszott a pillantásán, majd végigmérte.
– Mondd, hogy az nem a te véred – akadt meg a szeme a másik fiú medencéje felett lévő óriási vérfolton.
– Majd elmagyarázom, bár én se nagyon értem – tette Eric a vállára a kezét, és visszafordította az autó felé. – Menjünk – lökte meg a fiút, hogy az útjára indítsa.
    Amint a kocsihoz értek felragyogott a lányok szeme, de Eric elhessegette őket onnan, ugyanígy tett Alex is, bár tőle valahogy nem ijedtek meg annyira. A szőke fiúnak csak az arckifejezése elég volt, hogy hátráljanak pár lépést. Lisa amilyen gyorsan csak tudott, becsusszant a hátsó ülésre, nem akart útban lenni. Eric hamar beindította az autót, és gyorsan el is hajtott, nem törődve a sebesség korlátozással. Egész úton egyikőjük sem szólt, még Alex sem, aki általában mindig beszélt, főleg, ha beállt közéjük a csend. Eric le sem vette a szemét az útról, és görcsösen markolta a kormányt. Nagyon ideges volt, próbálta elnyomni, de egyre kevésbé sikerült neki, és egyre jobban látszott rajta. Idegesen ráncolta a homlokát, mint egy kisfiú, ha nem ért valamit, és ez bosszantja. Lisa a visszapillantó tükörben figyelte, és nagyon aranyosnak tartotta, még ha egyértelmű is volt, hogy a fiúnak nem ez a legfőbb célja ezzel a pillantással. Mosolyogni támadt kedve a látványtól, de visszafogta magát, a történetek után furán vette volna ki magát.
    Hamar visszaértek a házhoz. Eric leparkolt a feljáróra, és már kint is volt az autóból. Olyan gyorsan kiugrott, hogy Lisa fel sem fogta, csak már a nyílt az oldalán lévő ajtó. Még ki sem kapcsolta a biztonsági övet, először el is felejtette, csak nézett a fiúra nagy szemekkel. Ő is visszanézett rá, de aztán eszébe jutott, hogy be kellene menniük, áthajolt a lány előtt, és egy gyors mozdulattal kikapcsolta az övet, majd megragadta a karját, és egy rántással már kint is volt az autóból. Lisa felsikított, de biztonságba Eric karjaiba érkezett. A fiú nem szólt semmit, csak elengedte a derekát, és már indult is befelé. Zsebre vágta a kezét, és lehajtotta a fejét, mint aki nagyon gondolkodik valamin. Alex pár lépéssel lemaradva követte. Már mindketten az ajtóhoz értek, amikor a barna fiú szemei keresni kezdtek valamit, aztán megállapodtak a lányon, és intett neki a fejével, hogy jöjjön. Lisa felocsúdott, és felszaladt a verandára, majd becsusszant Alex mellett az ajtón. Ericet már sehol sem láttam, csak Rosiet, amint fogkefével a szájában jön le a lépcsőn.
– Ti meg hol voltatok? – mutatott vádlón kettejükre. – Csak egy cetlit hagytatok elmentünk felirattal, nem sok segítség, már nem azért.
– Bocs, hogy nem hagytunk magyarázatot – szabadkozott Lisa.
– Nem vitettek magatokkal, az a bajom, nem a magyarázat, Felisz úgy alszik, mint akit leütöttek, Eric majdnem elütött úgy rohant be a szobájába – összegzett a vörös hajú lány.
– Gyomorrontása van – vágott közben vigyorogva Alex. Rosietól kapott egy lekicsinylő pillantást a megjegyzéséért.
– Én pedig unatkoztam, megettem egy csomó jégkrémet. Ha miattatok elhízom, csúnyán megkeserülitek – fejezte be megrovóan.
– Olyan karcsú vagy, hogy egy egész focicsapat elbújhatna mögötted, és senki sem sejtené, hogy hol rejtőznek – vigyorgott tovább a fiú.
    Rosie fújt egyet, és felé hajította a fogkeféjét, de az gyorsabb volt, és elhajolt előle, majd a konyha felé rohant, védelmet, és talán ételt keresve.
– Van valami kaja? – hallatszott egy kiáltás a konyhából a hűtőnyitódásával egy időben.
– Keress magadnak! – ordított vissza Rosie. – Te nem vagy éhes? – fordult Lisához.
– Nem, köszönöm – rázta meg a fejét a lány, majd ő is felindult a lépcsőn. Érezte a hátán a pöttöm lány pillantását, de most semmi kedve nem volt magyarázkodni, inkább csak magányra vágyott.
    Lassan lépkedett felfelé, megpróbált semmire se gondolni, de nem nagyon tudott, állandóan felrémlettek a házban látott képek a szemei előtt. Megtorpant Eric szobájánál, be akart menni, de végül meggondolta magát, majd később beszélnek, most inkább nem zavarja. Aztán belépett a saját szobájába, becsukta az ajtót, és neki dőlt. Fáradtan fújta ki a levegőt, és a hajába túrt. Válaszokat akart, még ha tudta is, hogy várnia kell, de tudnia kellett. Annyi kérdése lett volna, de most mégis kinek tegye fel. Eric minden szó nélkül elviharzott, és a szobájába zárkózott, biztosan, mert nem akar beszélni róla. Ő is eléggé kivolt, de ő legalább sejtett valamit, ellenben Lisa, neki csak a balsejtelem maradt, semmi több.
    Ellökte magát az ajtótól, és a fürdőbe lépett. A mosdókagylóra támaszkodott, úgy nézett a tükörbe. Megviselt volt, az arca nyúzott, és piros a sok sírástól, a haja kócos, mint aki most ébredt. A szemei alatt karikák éktelenkedtek, és valahogy eltűnt belőlük a csillogás is. Először le akart tusolni, de aztán meggondolta magát, túl hosszúnak tartotta. Csak az arcát mosta meg, és gyorsan rendbe hozta magát. Lecserélte a pólóját, eddig észre sem vette, hogy arra is jutott Eric véréből, majd megfésülködött, copfba fogta a haját, és kilépett a szobájából.
    A fiú szobájához lépett, és bekopogott, nem kapott bentről semmilyen választ. A kezei közé fogta a kilincset, és óvatosan lenyomta, az ajtó kinyílt, és ő belépett. A szobába félhomály volt, le volt eresztve a redőny, nem volt bent senki. Beletelt pár percbe, amíg leesett Lisának, hogy Eric a fürdőben van. Leült az ágyára úgy döntött megvárja, amíg végez a zuhanyzással. Körbejártatta a szemét a szobában, és bár többször is megfordult már itt, még sosem nézett körbe igazán. Arra számított, hogy lesz valahol kitéve legalább egyetlen egy fénykép Eric szüleiről, de nem volt. Ő maga többször is kért az apjától fotót az anyjáról, bármilyet, akármilyen megtette volna, de nekik nem volt. A nagyszüleit, pedig meg sem említette sose, mintha nem is léteztek volna. Most így utólag, ez nagyon furcsa volt a lánynak, akkoriban ebbe bele se gondolt. Sosem firtatta, vagy kérdezte. Lisa felállt, és az íróasztalhoz lépett. Kihúzogatta a fiókokat, de nem talált semmit. Pár kardot, tőrt, néhány papírt, könyveket, tollakat. Egyetlen egy képet talált a fiók legalján, porosan, kissé gyűrötten, amin Felisszel, Rosieval, és Alexszel van együtt a fiú, amikor még kis gyerekek voltak. Mosolyt csalt az arcára a vidám kép, majd kitette az asztalra jól látható helyre. Nem tudta megmondani, miért tette ezt, csak muszáj volt, annyira tetszett neki. Majd tovább kutakodott, az egyik fiókban csupa sötét dolgot talált. Démonmágiával foglalkozó könyveket, pár kitépett oldalt, amik azzal foglalkoztak, hogy vajon meg lehet-e tisztítani a démonvérűek vérét, vajon vissza lehet-e őket terelni a helyes útra. Lisa beleolvasott ezekbe az írásokba, de a legtöbb kísérlet, próbálkozás rosszul sült el, így abbamaradtak. Az ötletet jónak tartották, de még nem tudták kivitelezni.
– Nem mondták még neked, hogy nem szép dolog más dolgai között turkálni? – szólították meg hátulról.
    Lisa megmerevedett, Eric lebuktatta. Aztán észbe kapott, és gyorsan visszahányta a dolgokat a fiókba. Nem figyelt rá, hogy mit hova tesz vissza, még a képet is visszadobta az aljára, az összes papírral együtt. Aztán gyorsan belökte a fiókot.
– Mit kerestél? – kérdezte a fiú.
    Lisa még mindig nem mert megfordulni, nem akart vele szembenézni. Megijedt, igazából fogalmam sincs róla, mit is válaszolhatott volna a kérdésre. Valójában csak egy képet keresett a családjáról, de ezt úgyse hinné el neki senki sem, és amúgy sincs joga a cuccai között kutakodni. De azok a dolgok, amiket talált, talán nem kellett volna beleütnie az orrát.
– Csak zsebkendőt kerestem – suttogta.
– A jobb kezed mellett az asztalon – jött a fagyos válasz.
– Áh – nézett oda Lisa, és kivett egyet belőle. – Köszönöm.
    Megfordult, és egy mosolyt erőltetett az arcára. Eric közelebb volt hozzá, mint gondolta. Annyira meglepődött, hogy hátrébb lépett, de ott az íróasztalnak ütközött, beverte a hátát, de most ez volt a legkisebb gondja. A fiú még közelebb lépett hozzá, nem hagyva egérutat a meneküléshez. Látszott rajta, hogy tudja, a lány hazudik. Lisa kapkodva kezdte szedni a levegőt félelmében. A kezével a háta mögötti asztalra nehezedett, próbált minél jobban elhúzódni a fiútól. Eric igazából nem csinált semmit, csak állt előtte, és mélyen a szemébe fúrta a tekintetét. Átöltözött egy fekete póló, és egy fekete nadrág volt rajta. A haja vizes volt, egészen barnának tűnt így. Bőréből már nem a vér és az izzadság kevert szaga áradt, hanem a víz, és a szappan kellemes elegye. Szemei nem dühöt üzentek a lánynak, inkább kíváncsiságot, Lisát mégis elfogta a rettegés. Nem tudta megmondani, miért, talán azért amit olvasott a kísérletekről, és, hogy ezek érdekelték a fiút. Nem tudta pontosan, de érzett valami fenyegetőt abban, ahogy Eric viselkedett, ahogy lenézett rá. De a fiú csak megfogta az asztalon kutakodó karját, és végig simított rajta megnyugtatóan.
– Nem akarlak bántani – suttogta, és elengedte a lányt. Lisa ijedten sütötte le a szemét, megijedt saját magától, a viselkedésétől, attól, hogy átfutott az agyán, hogy Eric talán bántaná.
– Sa… sa… Sajnálom – suttogta rekedten. Félve pislogott fel a fiúra, mire az elmosolyodott.
– Bocsáss meg, hogy rád hoztam a frászt – a fiú megfogta a kezét, és összekulcsolta az ujjaikat. – Nem szeretem, ha a dolgaim közt kutakodnak, de nem akartalak ennyire megijeszteni.
– Semmi gond – tért vissza Lisa hangja. – Nem kellett volna a szobádban turkálnom. Ne haragudj!
    Eric hátrább lépett, közben felvette a tőrt az asztalról. Megforgatta a kezei közt, a penge visszaverte azt a kevés fényt, ami a szobába bejutott a redőnyökön át.
– Gyere, derítsük ki, mi ez – ragadta meg újra a kezét, és az ajtó felé kezdte húzni a lányt.