23. fejezet

Sziasztok:)

Megérkeztem a 23. fejezettel. Van benne Eric meg Lisa, és még Chris is, bár biztos többre számítottatok:D Mindjárt kiderül, hogy mi van a házban.
Remélem, tetszeni fog. Nem is húzom tovább az időd.
Jó olvasást!:)

Puszi:)

23. fejezet

 Valahogy olyan más volt a házuk, olyan csendes és elhagyatott. A kertben a fű, ahogy mindig, most is tökéletesen le volt vágva, virágok nem voltak, az apja sosem volt az a kertészkedő típus, ahogy ő sem. Látszott, hogy nincs feleség a háznál, hogy csak ketten vannak egymásnak, amit Lisa sosem szégyellt, ahogy az apja munkáját se, hogy nem voltak túl gazdagok. Persze hiányzott neki az anyja, sajnálta, hogy sosem ismerhette meg, de szerette az apját. Mindent megadott neki, sosem hagyta, hogy bármiről is lemondjon, csak azért, mert ketten vannak, vagy, mert nem keres olyan jól, mint egy ügyvéd. Különösebb rend sem volt a ház körül. A ház előtt állt a kuka megtömve szeméttel, a verandán pedig égett a villany, ez különös volt, mert szinte sosem kapcsolják fel azt a lámpát. A garázsból pedig semmi hang se szűrődött ki, ez is meglepő, és még idegen is volt Lisa számára. Általában az apja ott volt a műhellyé alakított garázsban, és a kocsikat szerelte. Mindig lehetett hallani, ahogy szerel valamit. Kopácsolást, csiszolást, valamit mindig csinált. Bár Lisa nem sokszor volt bent, de az tudta, hogy az apja imádja a garázst, és az autókat. Összeszorult a gyomra, rossz érzése támadt. Talán Betty nem hazudott, és tényleg volt náluk, az apja pedig tényleg nem volt itthon, talán tényleg eltűnt, vagy rosszabb...
    Befelé indult a lakásba, hogy ott is körbenézzen. Az ajtó nyitva volt, halkan nyitott be, most nem kiáltotta el magát, mint, ahogy szokta, amikor hazaér a suliból. Az előtér is üres volt. Az apja kulcsai ott voltak az asztalon, ahogy mindig, ha itthon volt. Viszont az a két szál margaréta is ott volt még, de már elszáradtak, és senki nem dobta ki őket, azóta mióta ő elment. Halkan becsukta maga után az ajtót, és tovább lopakodott. Felfelé indult az emeletre. Először a saját szobáját nézte meg, mivel őt zaklatták, hátha ott hagytak valami nyomot, ha valami tényleg történt a házban, bár ebben már biztos volt, túl elhagyatottnak érezte, mintha eltűnt volna belőle az élet. A hideg futkosott a hátán, úgy érezte, mintha nem is otthon lenne, hanem egy idegen, hátborzongatóan ijesztő helyen. Lábujjhegyen ment az ajtóig, majd óvatosan benyitott. A szoba olyan volt, ahogy hagyta. Semmit se mozdítottak el, még az egyik szekrény ajtaja is nyitva volt, ő hagyta így, annyira sietett. Senki se járt itt azóta, hogy ő kiköltözött. Behúzta maga után az ajtót, majd leült az ágyára. Sikoltozni szeretett volna, csapkodni, és elrohanni, de valahogy az az érzése támadt, hogy valakik vannak még a lakásban. Mint aki karót nyelt, egyenesen ült az ágyon. Gondolkozni akart, de egyszerűen nem pörgött az agya, csak csendben pánikolt. Ijedten figyelte az ajtót, végül úgy döntött örökké úgysem maradhat a szobában, egyszer úgyis bejönnek, így újra kilépett a folyosóra. Elkezdet lefelé botorkálni, de mielőtt még elérte volna a lépcsőn, valaki megragadta hátulról, és berántotta az egyik szekrénybe, ami a falba volt építve. Egy kéz fogta be a száját, amint elkapta, de még így is egy artikulálatlan vészkiáltás hallatott. A szekrényben félhomály volt, csak az ajtórésen beszökő gyenge fény miatt látta a támadóját, aki maga felé fordította. Eric állt előtte, mutató ujját az ajkaira nyomta, jelezvén, hogy maradjon csendben. Lisa aprót bólintott, ekkor a fiú elengedte. Még ebben a helyzetben is bele tudott feledkezni a szépségében. Szőkésbarna haja, ebben a megvilágításban már szinte teljesen barnának tűnt, még a napfényben gyönyörűen szőkén szokott ragyogni. Az álla megfeszült, ahogy hallgatózott, a szemeit összehúzta apróra. De kizökkentették az álmodozásból, mert meg hallotta azt, amitől félt. Idegen léptek szaladtak fel a lépcsőn, álltak meg a tetején, és sorra benyitottak az összes szobába.
– Tudom, hogy hallottam valamit – mondta egy női hang ingerülten.
– Nincs itt senki – válaszolt egy férfi unottan. – Menjünk vissza.
    Eric a füléhez hajolt, és belesúgott: – Maradj itt! – majd kirontott a szekrényből.
– Ó, én már nem is számítok? – hallotta meg Lisa a hangját, amint szomorúságot mímelt.
    Egy pillanatig néma csend volt odakint, majd fém csattant fémen. Lisa habozott kicsit, majd kilesett a rejtekhelye mögül. Hárman voltak, két férfi és egy nő, bár egyikük sem lehetett több huszonötnél. A fiúnak nehéz volt a dolga, mert három kard csapásait kellett kivédenie. A nő felé suhintotta a fehér kardot, az felüvöltött, és hátratántorodott, de csak egy pillanatra esett ki a küzdelemből. Eric már éppen leszúrta az egyik férfit, amikor még egy fekete ruhás szaladt fel a lépcsőn. Mindegyik a fiúra vetette magát. Sorra védte ki a rázáporozó csapásokat, és fürgén ugrált el, emberfeletti sebességgel, előlük. De az egyik kiütötte a kezéből a kardot, ami a földre esve csúszott egy darabig, majd a korlát rácsai között leesett a földszintre. Eric szitkozódva nézett utána, majd fegyver nélkül hajolt el a kardok elől. Az egyik támadónak megragadta a csuklóját, és a falnak vágta, a fiú, pedig kábán zuhant a földre. Egy kiütve, de még mindig maradt kettő hátra, akik nem fáradtak el.
    Lisa kilépett a búvóhelyéről, és elővette a kardját. De nem vettek róla tudomást. Most vagy tudták kicsoda, és tudták, hogy nem ellenfél, vagy látszik rajta, hogy fogalma sincs, hogyan kell küzdeni, ami azért elég lehangoló a számára. Egyszer csak felkapott egy vázát, és Eric egyik támadójának vágta, az megszédült az ütés erejétől, és vérezni kezdet a tarkója, hátra nézett Lisára, vetett rá egy gyűlölködő pillantást, de utána rögtön újra suhintott a kardjával. A szőke fiú már nem tudott hova hátrálni, így felugrott a lépcsőkorlátra, úgy szaladt végig rajta, mintha nem is össz vissz 7 centi lenne, majd Lisa mellé érkezett az ellenség háta mögött, megragadta a lány kezét és lerángatta az emeletről. Odalent azonnal felkapta a kardját, és rögtön ki is védhetett egy kardcsapást. Lisát a háta mögé lökte, úgy próbálta védeni. Nagyon ügyes volt, és fürge, csak éppen nem volt ideje támadni, a védelem eléggé lefoglalta.
– Ha lesz rá lehetőséged, fuss – utasította a lányt védekezés közben.
– Nem hagylak itt – suttogta Lisa.
    Segíteni akart, csak attól félt, hogyha beleavatkozik, inkább útban lesz Ericnek, minthogy a hasznára válna. Igyekezett láthatatlan lenni, és a falhoz simult. A fegyvert még mindig a kezében szorongatta, de nem tudott vele mit tenni. Szabad volt az út az bejárati ajtóhoz, de nem akarta magára hagyni a fiút. Félt, hogy meghal. Bár azt is tudta, hogyha marad csak azt éri el, hogy ketten halnak meg, de még ez is jobb megoldásnak tűnt, minthogy egyedül maradjon.
    Eric felüvöltött hirtelen fájdalmában. A jobb, a kardforgató, keze már több apróbb sebből vérzett, de most a másikat az oldalára szorította. Az egyiknek sikerült megszúrni. Lisa annyira el volt foglalva a gondolataival, hogy észre sem vette, melyiknek. Próbált még mindig védekezni, de egyre gyengébbek, és lassabbak voltak a csapásai.
– Menekülj! – kiáltott a lányra. – Menj már! – Lisa sírva elindult, de megtorpant az ajtónál. Ericnek eltorzult az arca a fájdalomtól. A bal kezét pedig gyorsan eláztatta a vére. Kiütötték a kezéből a kardot, és térdre kényszeríttették.
– Ne! – kiáltotta Lisa, felemelte a pengét, hogy nekik rontson, de nem volt rá szükség.
    Fehér fény villant végig a házon Lisától indulva. A nephilimvadászok eldobták a kardokat, mert azok megégették őket, majd sorban a torkukhoz kaptak, mintha fojtogatná őket valaki, nem kaptak levegőt, végül holtan borultak a földre. A fehér fény elhalt, csak Eric és ő maradtak életben. A fiú a falnak dőlt a fájdalomtól, és a vérveszteség okozta fáradtságtól. Lisa hozzá sietett. A holtak szájából apró patakokba gyűlve folyt elő a vér. Nem mozdultak többet, meghaltak. Vigyázva átlépte a mozdulatlan, élettelen testeket, majd térdre esett a fiú mellett. Eric szaggatottan lélegzett, de elmosolyodott, amikor meglátta a lányt.
– Tudsz te még meglepetést okozni, azt hiszem – suttogta rekedten. A mosolya Lisa arcára is mosolyt csalt egy pillanatra.
– Hagy nézzem! – fogta meg a fiú kezét, hogy elhúzza a vágásról.
– Nem hiszem, hogy jó ötlet. Elég csúnya, és mély vágás. Nehogy… – de nem fejezhette be, már szabaddá is tette a sebet. Elvette onnan a kezét, majd felhúzta a felsőjét. – Mit csinálsz? – kérdezte összeszorított foggal.
– Nyugalom, tudom, mit kell tennem. Bízz bennem! – mondta Lisa magabiztosan, és a sebre helyezte a kezét. Eric összerándult az érintés okozta fájdalomtól, de nem ellenkezett. Újabb fehér fény villant, csak sokkal gyengébben, a lány tenyeréből tört elő, és a fiút vette körbe ragyogással. Eric felnyögött, és a fájdalomtól megfeszült a teste Lisa tenyere alatt. Hátravetette a fejét, ökölbe szorult a keze, és folyamatosan fel-felszisszent a fájdalomtól. – Mindjárt vége – suttogta kellemes, de idegen hangon a lány.
    Igaza lett, a fény lassan elhalványult, majd kialudt és Eric is elernyedt a karjai közt. A csata közben is megizzadt, de most újra kiverte a víz az erőfeszítéstől, előre dőlt, egy pillanatra elvesztette az eszméletét, de Lisa elkapta. A haja összetapadt, a homloka síkos volt az izzadságtól, de nem volt semmi baja. Érezte a kezei alatt, hogy a fiú bőre újra sima, és sértetlen. Ő maga is csodálkozott, de valahogy mégis számított rá, hogy ez lesz. Tudta, mit kell tennie, valami belső hang megsúgta neki. Vezette az ösztöne, nem tudta megmagyarázni, hogy honnan tudta, és hogy hogyan volt rá képes, egyszerűen csak tudta. Talán soha többé nem csinál majd hasonlót, de ez most nem számított. Megmentette Eric életét, csak ez volt a fontos, nem fog meghalni csak azért, hogy őt védje.
    A fiú magához tért, és megtapogatta ő is a hasát, a csípője felett. Hitetlenkedve húzta végig többször is az ujjait a bőrén. A sebnek nyoma sem volt, még csak heg sem maradt utána. A bőre sima volt, mint előtte. Sok helyen csúfították már sebek után maradt hegek, de ez nem zavarta. Ilyen volt, az életével járt, de most heg sem maradt. Most már csak a kezein lévő vér volt rá a bizonyíték, hogy egyszer létezett az a vágás, és, hogy a lány meggyógyította. Pedig súlyos sérülés volt, úgy hitte, hogy ez volt az utolsó, amit beszerzett az ellenségeitől, és vége. Nem is remélte, hogy valaha elmegy még innen. Lisára emelte a barna szemeit, ámulat, öröm, de bizonytalanság is csillogott a szemeiben. – Hogy csináltad?
– Nem tudom, csak úgy jött – mondta Lisa, és leült szembe a földre, ő is falnak vetette a hátát, csak a szemköztinek. Elfáradt kicsit, nem volt egyszerű a gyógyítás, elvett az erejéből. – Csak tudtam, hogy meg tudom csinálni, és megcsináltam. Fogalmam sincs, hogy vagyok rá képes.
Előrébb hajolt, a tiszta kezével végig simított Lisa arcán, de végül meggondolta magát, csak a homlokát döntötte a lányénak – Megmentetted az életem – suttogta. – Köszönöm.
Pár pillanatig így maradtak, majd Eric újra megszólalt. – Menjünk, mielőtt újra megjelennek itt – felállt, magával húzva lányt is.
– Várj! – állította meg. – Valamit még meg akarok nézni.
    Lisa elindult a garázs felé, és kinyitotta az ajtót. Valami furcsa, rossz érzés ösztökélte erre. Muszáj volt megtudnia, hogy mi van a garázsban. Valahogy érezte, hogy valami rossz. Félve nyitotta ki az ajtót. Arra számított, hogy az apját találja ott megkínozva, vagy holtan, de nem. Az egész helyen terjengett a vér, és rothadás gyomorforgató szaga. Undorodva tette az orra elé a kezét. Eric is felnyögött mögötte a bűztől, és hasonlóan tett. Egy asztal állt a szobában, vörösre festette a rászáradt vér. Valami feketével volt az asztal lapjába vésve, de a sok mocsoktól nem lehetett már látni, hogy mi az. Megtorpant az ajtóban, nem tudott tovább menni. Nagyot nyelt, és próbálta visszatartani a hányást, ami kikívánkozott belőle. Öklendezni kezdet, de nem tudott mozdulni. A szemei újra és újra végigjárták a helyiséget. Különböző ormótlan, és véres kardok, tőrök, bárdok, és egyéb eszközök voltak a falakra akasztva, és szanaszét hagyva mindenhol a földön, ezek nem voltak megtisztítva, némelyiket legyek dongták körül. A falra pedig néhol vér fröccsent. Az asztalon nem volt más csak vér, és még több vér. Az ajtó mellett, pedig a falból két bilincs állt ki. Végül Eric megelégelte a nézelődést, megragadta a derekát, és kirántotta a helységből.
    A fiú falfehér volt, és látszott rajta, hogy rosszul van. Mélyeket lélegzett, és próbálta visszanyerni a gyomra felett az irányítást. Megrázta a fejét, mintha ezzel a mozdulattal simán elfelejtethetné magával azt, amit látott. Lisa fellélegzett, ahogy bezáródott mögötte az ajtó. Hasonlóan nézhetett ki, mint Eric, de idekint egyáltalán nem érezték a bent terjengő szagokat, és nem látták a vért sem. Semmi nyoma nem volt annak, amit bent találtak. Mindketten a falnak dőltek egymás mellett. Lisa megfogta a fiú kezét, nem zavarta, hogy véres, de valaminek meg kellett nyugtatnia. Eric nem húzta el, sőt megszorította a lány vékony, gyenge ujjait, amit szintén beszennyezett az ő vére. Forró volt az érintése, Lisanak még ebben a helyzetben is olyan érzés volt, mintha villámcsapás járná át a testét. Kellemesen megborzongott, és ő is megszorította a fiú kezét.
– Ez mi volt? – suttogta rekedten, és plafont bámulta. Ő is zaklatottan vette a levegőt.
– Őszintén? – kérdezett vissza a fiú. – Fogalmam sincs.
– De ez… ugye nem… – újra folyni kezdtek a könnyei, Eric magához szorította. – ugye nem az apámat kínozták itt meg? – kérdezte ijedten Lisa a könnyeivel küszködve.
– Nem, nem hiszem – vigasztalta Eric, és a hátát simogatta a lánynak a tiszta kezével, ugyanis a másikat még mindig szorongatta.
– Akkor mi az a sok vér? – mormolta a mellkasába temetett arccal.
– Még nem tudom, de kiderítem – ígérte meg Eric. Megszorította Lisa kezét, és visszahúzta az emeletre. Ott a leütött srác még mindig a földön feküdt, az ő szájából is vér szivárgott a padlóra. Eric lehajolt, és megnézte a pulzusát, majd lecsukta a szemeit, ő is meghalt. – Melyik szoba az apádé?
    Lisa remegő kézzel mutatott rá az egyik ajtóra. Abbahagyta a sírást, de még mindig rettegett. Eric az ajtóhoz lépett, és kinyitotta. Először nem láttak mást csak sötétséget, majd ahogy hozzá szokott a szemük, körbe tudtak nézni. Nem volt odabenn ágy, csak egy újabb asztal. Ez nem véres volt, hanem ébenfekete, furcsa jeleket karcoltak bele mindenhol, a lábakba úgy, mint a fiókokba, és az asztallapba. Egy fordított kereszt lógott felette a falon. Be voltak húzva a fekete függönyök, kizárva ezzel minden fényt. Gyertyák voltak az asztalon, és a sarkokban a földön is, mindegyik oldalán viaszcsíkok szilárdultak meg, de most egyik sem égett. Eric közelebb lépett az asztalhoz, végigfuttatta az ujjait a jeleken. Egy nagy rézedény volt még az asztalon, amit belül rászáradt vér csúfított. Kihúzta a fiókokat. Az elsőbe talált pár könyvet, amik a démonmágiával foglalkoztak, tele voltak az asztalon lévőhöz hasonló jelekkel, pentagrammákkal, démonidéző szövegekkel. A másodikban egy különleges tőr volt, angyal szárnyak díszítették, ezüstösen csillogott, nem démoni eredetű ezt ránézésre megállapította. Kivette, és megforgatta a keze között. Hűvös volt a fogása, de kellemes. Átjárta az energia, de nem démoni, kellemes, vibráló energia. Mellette feküdt még pár darab kő, amik kék fénnyel halványan világítottak a sötétben. Pont olyanok, mint amilyen Lisa nyakában is van, csak ezek nem voltak aktiválva. Eddig is értetlenül állt a dolgok előtt, de most, hogy egy ilyen démoni helyen egy angyal tőrt talált csak még homályosabb lett minden. Az övébe akarta csúsztatni a tőrt, amikor meglátott egy kilógó jelet az rézedény alatt. Ez volt az asztalba karcoltak közül a legnagyobb. Arrébb húzta az edényt, és majdnem elejtette a tőrt, ahogy felismerte. Hátrább lépett, és megrázta a fejét, tudhatta volna, ki más lenne mind e mögött. Szögletes vonalak futottak körbe egy pentagrammát, olyan volt mintha két egymásba szorosan fonódó négyzet lenne, a pentagrammán belül pedig volt egy felirat, amit a fiú nem értett, a démonok nyelvén írták.
– Tedd csak le szépen azt a tőrt – jött egy gúnyos hang az ajtóból. Eric megpördült, és szemben találta magát a saját bátyával.
– Chris – mondta ki a nevét meglepetten. Nem számított rá, hogy itt találkoznak. Hogy őrzik a helyet az nem meglepő, de hogy a testvére is itt van, az már igen. Vagyis valami fontos van itt, lenézett a tőrre és erősebb szorította tovább.
– Szervusz, öcskös – vigyorodott el fagyosan. A kardját Lisa nyaka előtt tartotta, napszemüveg volt rajta, átláthatatlan üveggel. Jobban nézett ki, ami csak egyet jelenthetett, démonvért ivott, döbbent rá a fiú.
– Engedd el! – utasította a bátyját, és közelebb lépett.
– Nem vagy olyan helyzetben, hogy utasítgass, Eric – válaszolt fagyosan. – Tedd le a tőrt, és elengedem.
– Minek ez nektek? – kérdezte a fiatalabb. – Ez nem démoni.
– Ne érdekeljen – rázta meg a fejét Chris. – Mondtam, hogy ne ártsd bele magad. Csak add ide, és már mehetsz is.
    Lisa nem tudta, mit tehetne ebben a helyzetben. Chris valahogy más volt, erősebb, és durvább. Pedig már azt hitte, a fiú segíthet nekik, de talán tévedett. Sokkal erősebben érződött a benne lévő gonoszság. Ha nem ért volna a bőréhez, akkor is tudta volna, hogy történt valami mióta utoljára látta. Most újra fájdalmas volt az érintése, bár most sem annyira, mint Jamesé valaha. Jobb ötlete nem lévén beleharapott a tenyérbe, ami a száját fogta be. A szájában érezte a bőr kesztyű fanyar ízét. Chris felüvöltött, gyengült a szorítása, Lisa kihasználta ezt, megfordult, és belerúgott a térdébe, mire a fogva tartója hátratántorodott, és elengedte. Átszaladt Erichez, és a fiú védelmezően maga mögé tolta. Elővette a kardját, és megforgatta a keze között, a tőrt pedig az övébe dugta. Chris felegyenesedett, mérgesnek tűnt. A keze vérzett, ahol Lisa fogai a bőrébe martak. A lány saját szájába is érezte a vére ízét, megtörölte az ajkait, és úgy nézett fel.
– Kis vadmacska – vigyorodott el a megharapott fiú. – Te ölted meg az embereimet? – kérdezte. – Nem semmi teljesítmény. Erősebb vagy, mint hittem.
– Mi ez a hely? – kérdezte Eric.
– Azt hittem, már régen rájöttél – csóválta a fejét rosszallóan. – Nincs egy tipped véletlenül? Hmm?
– Vannak sejtéseim, de remélem, hogy nem lesz igazam – a lány Ericre nézett meglepetten, de a fiú nem törődött vele.
– Add oda a tőrt! – nyújtotta a kezét Chris az öccse felé.
– Nem áll szándékomban – rázta meg a fejét, és felemelte a kardját.
– Nem akarlak bántani – suttogta a fekete fiú vészjóslóan. – De nem hagyhatom, hogy azt el vidd. Nehéz volt megszereznem, nem akarod tudni, milyen áron.
– El tudom képzelni – mondta undorodva Eric. A bátyja felsóhajtott, és ő is megemelte a kardját.
    Chris előrébb sétált, ahogy Eric is. Kerülgetni kezdték egymást, mint keselyűk a haldokló felett, arra várva, hogy elvégezhessék a feladatukat. Egyikőjük se akart először támadni, hiszen egyikőjük sem akarta a másikat bántani, de muszáj volt.
– Nincs rá szükséged Eric – szólalt meg Chris. – Nem akarlak bántani, de ha nem hagysz más lehetőséget megteszem, te is tudod.
– Mire kell ez a tőr? – kérdezte a másik fiú, megállva a keringésben.
– Hát nem egyértelmű? Ezzel akarja Saiker megölni Lisát – felelte gúnyosan, és ránézett a lányra. A szemüveg alatt nem látszott a pillantása, így Lisa nem tudhatta, hogy mire gondol, bár el tudta képzelni.
– Akkor pláne nem adhatom vissza.
    Chris újra felsóhajtott, majd eltette a fegyvert. Eric meglepetten figyelte a mozdulatot, csak állt egy helyben, és nézett a bátyjára, Lisa is hasonlóképpen tett, meglepetten figyelt. Bár neki már így is túl kuszák voltak a szálak, hogy értse, azért még próbálkozott annak a kibogozásával. Chris az öccse elé sétált, levette a napszemüveget, és megállt előtte. Eric megijedt, hátrált egy lépést. Lisa nem tudta, mit láthat, amit ő nem. Pedig ő is jól látta a báty arcát. Chris gúnyosan vigyorgott, a szemei csillogtak. Az öccse annyira lefagyott, hogy nem tett semmit, amikor a másik fiú kihúzta a tőrt az övéből, és elindult kifelé. Eric csak nézett utána, nem szólt, nem csinált semmit, csak halálra válva nézett a bátyja után.
    Chris megtorpant az ajtóban, felsóhajtott, és megrázta a fejét. Egy darabig babrált a fegyverrel, forgatta a kezei közt. Gondolkozott, vívódott. Végül elengedte a tőrt, az csörögve hullott földre, pár pillanatig eltartott, amíg megállapodott. A fiú zsebre vágta a kezét, és egy szó nélkül kisétált. Hátra se nézett, mintha ott se lennének, ott hagyta őket. Pár perc múlva felbődült a motor odakint, és Chris elhajtott. Lisa odaszaladt Erichez, aki még mindig lefagyva figyelte az eseményeket, megragadta a kezét, a nevét suttogta, de pár pillanatig semmit sem reagált.
– Mi történt? – kérdezte a lány. – Mit láttál? Mondd már! – rángatta a karját.
– Szeme… megváltozott – csak ennyit suttogott a fiú.
    Lisának, mint egy film úgy peregtek le az agyában az események újra. Chris a fegyverrel, ahogy elkapja hátulról, Eric a tőrrel a kezében, ahogy köröznek, ahogy elveszi az öccsétől a tőrt, és itt megállt a film. A szeme… Lisa először észre se vette, nem tűnt fel neki a változás, de az öccsének rögtön. Sötétebb volt. A gyönyörű hideg kék szemei egy árnyalatnyival közelebb kerültek a feketéhez. Ez ijesztette meg Ericet annyira. Szóval ez volt az a  változás, amit érzett.