21. fejezet

Sziasztok! :)

Meghoztam a 21. fejezetet, remélem, hogy tetszeni fog.
Most egy kis Chris jön:D 
Jó olvasását hozzá!:)

Puszi:)

21. fejezet

     Még gombolta az ingét, ahogy lefelé vágtatott a lépcsőn. Veszekedés ütötte meg a fülét, amint leért az előtérbe. A nappaliból jött a hang, követte, hogy megtalálja a forrását, egy csapatnyi tini volt a szobában, lányok, fiúk egyaránt. Félhomály uralkodott a teremben, csak pár gyertya világított. Elég nagy volt a helyiség, akárcsak az egész ház, régi, nagy és elhagyott. Tökéletes ennek a szedett-vedett bagázsnak, akiket az utcára engedni is veszélyes.
    Ahogy közeledett hozzájuk egyre fáradtabbnak érezte magát, semmi kedve nem volt bébiszitter játszani, mégis erre kényszeríttette Saiker. Nekidőlt az ajtófélfának, és onnan hallgatta a veszekedőket, akiket a többiek körbeálltak, bár egyáltalán nem figyelt rájuk, nem érdekelte, hogy miről van szó. A hátsó sorban az egyik lány észrevette, de csak félve pislogott felé. Zöld szeme volt, ami Rosiera emlékeztette, és ehhez még az alkata is társult, szintén pici volt, és madárcsontú, csak a haja volt fekete. Ijedten nézett rá, pedig most találkoztak először. Rámosolygott, azzal a mosollyal, aminek nem tudnak ellenállni a lányok, még rá is kacsintott, a kiszemelt pedig rögtön elpirult. Nem igen szokott az itt lévőkkel keveredni, de azért nagyjából ismerte őket, mindannyian ugyanolyanok voltak, roppant erősnek, és legyőzhetetlennek hitték magukat és mindegyik imádott gyilkolni is.
    De az idegen lánynak volt még a pillantásában valami más is, amit nem tudott megfejteni. Hosszú farmer volt rajta, egy sötétszürke felső, és egy fekete, szegecses magas sarkú csizma. Nem volt nála fegyver, ebből is látszott, hogy nem régen érkezhetett, még senki sem vette a szárnyai alá, ha ez így marad, nem lesz sokáig az élők között. Percekig figyelte még a lányt, aki csak néha vetett rá egy-egy ijedt pillantást. Zavarba hozta őt Chris, de a fiú mégsem volt hajlandó másfelé nézni, tetszett neki minden egyes ijedt pillantása, amit félve vetett felé, annyira nem illett ide ezzel a viselkedésével, olyan kis ártatlan, félénk és törékeny volt.
    Csak az zökkentette ki a mélázásból, hogy valaki mellette keményen a falnak vetette a hátát. Szőke hajzuhatag jelent meg a látóterében, és kellemes illatfelhő töltötte meg az orrát. Vick morcosnak tűnt, kissé idegesnek, karba tett kézzel dőlt a falnak, és halkan mormogott valamit.
– Nem is akarsz közbeavatkozni? – kérdezte kissé sértet hangon pár perccel később, és a fiú felé fordult.
– Hmm? Mi? – nézett rá Chris, mint akit az álmából keltettek fel.
– Éppen lázadni akarnak ellened, ha nem vennéd észre – morogta az orra alatt a lány, de mégis jól hallhatóan.
– Lázadni csak az akar ellenem, aki meg akar halni – mosolyodott el Chris fagyosan, és a szemében újra fellángolt a düh, amit Saiker távozása után is érzett.
– Látom, nem lesz ez a kedvenc napod – jegyezte meg Vicktorie, és végigsimított a fiú arcán. – De legalább végre jól nézel ki. Semmi bajom a beteges Chrisszel, de ez szexibb, főleg a félig begombolt inggel. Észveszejtő! – nyalta végig az ajkait vágyakozóan, és a keze tovább haladt az ingen, még alá is benyúlt néha.
Végigsimított az izmos mellkasán, a kockás hasán, amin egy vékony szőrcsík futott és tűnt el a nadrágja alatt. A csípő háromszögét már nem láthatta, mert az inge begombolt rész eltakarta. Az összes szálkás izmot végigjárták az ujjai, de Chris csak a füléhez hajolt, és visszadöntötte a falnak. Gyengéden megharapta a fülcimpáját, Vick kéjesen felnyögött és végighúzta a hátán az éles körmeit, piros csíkokat szántva a fiú bőrébe. De ő csak a fülébe súgott valamit, nem volt más terve a lánnyal, legalábbis ma este biztos nem.
– Tanuld meg türtőztetni magad, édesem – azzal elengedte a falat, és elindult a tömeg belseje felé.
    Hallotta Vicktorie dühös morgását, de nem zavarta, majd kiengeszteli, mindig sikerült neki, ezzel sosem volt probléma. Egy gyors pillantást vetett a titokzatos, fekete hajú lányra, aki végigkövette a jelenetet, és most is, ahogy éppen a tömegen vágott át, figyelte az útját. Chris rákacsintott ismét, mire rögtön elkapta a pillantását, elérve, hogy a fiú arcán elégedett, öntelt vigyor jelenjen meg.
    Végre már látta a két veszekedőt, az egyik tényleg őt szidta, de a másik védte. Pont az állt neki háttal, aki lázadt. Elővette a kardját, halkan kicsusszant a penge, szorosan maga mellett tartotta, de utat nyitottak neki az emberek. Megfagyott a szobában a levegő, csak éppen az nem vette ezt észre, aki fenyegetve volt. Csak beszélt és beszélt, úgy hitte, hogy a monológja van ilyen hatással a közönségére, és egyre jobban belelendült. Szánalmas – gondolta Chris, és megrázta a fejét, majd a lázongó mögé lépett, és a torkának nyomta a fegyvert.
– Kihagynál egy ilyen fontos megbeszélésből Henry? – kérdezte. Foglya fegyverrel a torkán nagyot nyelt, amivel csak azt érte el, hogy a penge belevágott a bőrébe, és vékony vércsík csordult végig a nyakán.
– Én… én csak… – dadogta.
– Ne magyarázkodj, értem én – engedte el Chris, és az térdre esett a padlón, a tömeg felhördült, vért akartak látni, de a fiú nem törődött velük. – Nem vagy elégedett a vezetéssel. Előfordul – rántotta meg a vállát. – És ki lenne a megfelelőbb vezér? Hmm? – fordult körbe Chris, és végignézett mindenkin. – Te? – állapodott meg Henryn a tekintete.
– Én csak… én csak azt nem értem, mi… miért engedted el a… a lányt – fejezte be nehézkesen a földön fekvő fiú.
– Az, hogy mit miért teszek, csak az én dolgom. A tiéd pedig az, hogy teljesítsd, amit mondok – vicsorogta Chris, és a gallérjánál fogva felrángatta őt a földről.
– Bo… bo… bocsánat – kérlelte a fiú. – Ne… – nyelt egy nagyot – ne ölj meg, kérlek.
– Mégis mi lenne a tekintélyemmel? Sajnos rossz napom volt – vonta meg a vállát, majd markolatig mártotta benne a kardját. Henry pupillái kitágultak, meglepett pillantást vetett a gyilkosára, és erőtlenül előrebicsaklott a feje. A halott meleg vére Chris kezére folyt, összepiszkolta az ingét is. Kihúzta a fiúból a fegyvert, és az a lábai elé rogyott, mint egy rongybaba. Ormótlan pózban fordultak ki a végtagjai a földön, egy óriási vörös folt csúfította el a mellkasát. Chris pontosan szíven szúrta, a penge teljesen áthatolt a fiú testén. Aki most a lábai előtt üveges pillantással meredt a semmibe. A szobában síri csend honolt, amúgy is rettegtek tőle, de most még inkább félni fognak. Lehajolt a halotthoz, és undorodva megtisztította a véres kardot a ruhájában, Henry fegyverét, pedig lecsatolta az övéről.
– Szeretne még valaki ellenkezni velem? – fordult körbe. Mindenki néma csöndben állt, a többség még a szemét is lesütötte, csak James volt kivétel. Ő az egyik sarokban ült, és gúnyos vigyorral nézte végig a jelenetet. Most találkozott a pillantásuk. Felugrott a szemöldöke a homloka közepére, majd biccentett egyet felé elismerően.
    Felállt, és átvágott a tömegen, de kifelé indult, és nem Chris irányába, a terem közepére. Egy darabig követte a tekintetével, majd ő is elindult kifelé, de megtorpant, elfelejtkezett valamiről.
– Te ott! – mutatott a fekete hajú lányra, aki halálra vált arccal lépett ki a tömegből. Lesütötte a szemét, és idegesen tördelte a kezeit, biztos volt benne, hogy most ő következik. Megszólalni sem mert. Chris elé lépett, és a kezeibe helyezte Henry fegyverét. – Mostantól a tiéd.
    Lágyan beszélt a lányhoz, finoman érintette meg, nem akart még jobban ráijeszteni. Most ráemelte végre a szemeit, nagyok voltak, kétségbeesettek, és könnyek csillogtak bennük. Chris csak most jött rá, mennyire fiatal, a smink, és az öltözéke eddig megtévesztette, de most, most már látta, hogy nem lehet több 16 évesnél.
– Tanuld meg használni, vagy itt nincs esélyed. Enélkül meghalsz – mondta neki halkan.
– Köszönöm – lehelte a lány.
– Vick – szólt Chris, és máris mellette termett a szőke vámpír –, segíts neki.
    Azzal otthagyta a döbbent lányt a terem közepén, és James után indult.
– Egyébként – kiáltott utána a lány – Emilynek hívnak. Ha érdekel, persze… – tette hozzá halkabban, és zavarban.
    Chris hátrafordult, és megeresztett felé egy félmosolyt.
– Örvendek Emily – biccentett, majd újra elindult a célja felé, ki az épületből.
    Emily magához szorította a kardot, és mosolygott. Mennyire megijesztette őt először az a kék szempár, ahogy dühtől szikrázott, és lecsapott. Most pedig ez a kis kedves gesztus, és már is elolvadt. A fiú bárki is volt, ennek a helynek a vezetője, erős, és bátor, mindemellett pedig helyes. Fekete haj, kék szemek, rosszfiús mosoly, némi kedvesség… Persze van, amit sosem felejthet, bármi is történik, emlékeztetnie kell magát, hogy miért van.
– Használd ki! – utasította a mellette álló nő felébresztve őt a révedezésből.
– Hogy? Mit? – kérdezett vissza értetlenül a lány.
– Azt, hogy tetszel neki, te butus – pöckölte meg gyengéden Emily orrát.
– Mert ki ő? – kíváncsiskodott a lányka.
– Hát ezt sem tudod – rázta a fejét mérgesen Vick. – Christopher Laser – világosította fel a másikat.
– Az nem lehet… – suttogta elfúló hangon.
– De bizony, ha megkedvel, jó dolgod lesz, ha elszúrod, pedig… Nos, azt hiszem, azt nem akarod tudni.
    Azzal elsietett mellőle az emelet felé. Kecses léptekkel lépkedett felfelé a lépcsőn, de a felénél visszafordult, és lekiáltott a lányra. –  Gyere már! Nem érek rá egész nap. Más dolgom is van.
    Emily ijedten összerezzent, majd utána indult sebesen.

    Chris kisietett a ház elé, Jamest a veranda lépcsőjén találta. Lazán az alkarjára támaszkodott, és a város utcáját kémlelte. Szokásos fekete szerelésben volt, csak a kalapja hiányzott a fejéről, most mellette feküdt a lépcsőn. Chris meg mert volna rá esküdni, hogy sosem látta még úgy, hogy nem volt a fején. Az ujjaival pedig unottan dobolt a térdén.
– Unalmas ez a hely – sóhajtott rosszkedvűen.
– Azt azért nem mondanám – válaszolt Chris.
– Azt hittem, már közbe se lépsz – morfondírozott a fekete szemű fiú. – De most nem csalódtam benned, remélem, örülsz – gúnyolódott.
– Egy álmom vált valóra – válaszolt Chris szarkasztikusan, James felhorkantott, de nem mondott semmit. – Miért hívtál ki?
– Nem hívtalak – rázta meg a fejét. Egy cigarettát vett elő, és gyújtott meg.
– Ne játszadozzunk, nincs hozzá kedvem. Mit akarsz tőlem? – Chris lesétált a lépcsőn, hogy szembe lehessen a fiúval.
– Miért segítettél neki? – kérdezte.
– Kinek? – kérdezett vissza hevesen. Fáradt volt, és a másik köntörfalazása idegesítette, kezdte újra kihozni a sodrából.
– Az új lánynak – dőlt előre a térdére kíváncsian James. A cigaretta égett az ujjai közt, de még egyszer sem szívott bele.  – Miért segítettél az új lánynak?
– Nem volt kardja – rántotta meg a vállát Chris.
– Ennyi? – kicsit csalódottnak, és meglepettnek tűnt.
– Miért fontos ez? – kérdezett vissza ismét.
– Csak kérdeztem – rántotta meg a vállát James, majd beleszívott a cigibe, és újra hátradőlt.
– Furcsa, hogy nem kapott Saikertől a kiképzésen – folytatta Chris, James pedig felröhögött, és a képébe fújta a füstöt.
– Ez most komoly? – röhögött. Chris pedig grimaszolt a füst miatt, ami csípte a szemét, és kaparta a torkát. – Lehet, hogy túl hamar dicsértelek meg.
– Na, jó – elégelte meg a viselkedését –, nekem erre nincs időm. Most komolyan, mi ütött beléd?
– Te tényleg azt hitted, hogy mindannyinkra hónapokat áldoz, hogy kiképezzen?
– Hátha már téged is kiképzett… – válaszolt Chris gúnyosan. James elvigyorodott, de nem szólt vissza semmi csípőset. – Akkor ők mégis mire jók? Oké, tudom volt, akit én képeztem ki, de az alapokat nekik is elmondta.
– Olyanok, mint a gyalogok a sakkban – vette újra a szájába a cigit. – Feláldozhatók. Az első védelmi vonal.
    Chris eltávolodott pár lépést. Kócos hajába túrt, a kezeit összekulcsolta a tarkóján, és felnézett az égre. Mérgesen elüvöltötte magát, majd belerúgott a kerítésbe, ami kongva nyögött egyet, majd visszhangot vert.
– Ezért pesztrálom én ezt a sok barmot? – fordult vissza mérgesen. – Minek? Semmi értelme, áldozati bárányok semmi több. Csak, hogy én nem vagyok juhász – füstölgött ő is, akár a cigaretta a másik kezében.
     James arcán önelégült mosoly jelent meg, ahogy a mérges fiúra nézett. Ez a vigyor pedig csak még jobban idegesítette Christ. Ökölbe szorult a keze, és keményen az oldalához nyomta, remegett kissé az indulattól.
– Most úgy behúznék neked egyet – jelentette ki, miközben megrázta a fejét, és leült mellé a lépcsőre.
– Látom, meglátogatott ma este – jegyezte meg James csak úgy témát váltva.
    Chris felsóhajtott, és elnézett a távolba. Nem sok látszott innen a városból, csak pár utca, semmi mozgás nem volt rajtuk, ilyenkor mindenki alszik. Hajnali 3 felé járhatott, az utcák üresek, a boltok zárva, a házak sötétek. Csend volt. Szokatlan, ijesztően nagy csend. Ő pedig el sem hitte még igazán, hogy Jamesszel üldögél a veranda lépcsőjén, mintha legjobb barátok lennének. Pont Jamesszel, pont ő. Nevetséges látványt nyújthattak ők ketten.
– Tudtad, hogy eljön ma, igaz? – kérdezte Chris.
– Sejtettem – válaszolt egyszerűen James. – Ez volt az érdeke.
    Újból csend állt be közéjük. Csak a cigaretta sercegését lehetett hallani, meg azt, amikor James néha-néha beleszívott, majd kifújta a füstöt.
– Máris beköltözött a fejedbe, nem igaz? – kérdezte egyszer csak. – Nem hagy nyugodni, amit mondott neked. Vagy tévedek? Főleg azután, amit az előbb tettél odabent. Máris elért valamit – biccentett a ház felé.
    Chris nem válaszolt. Sajnos James nem tévedett. Állandóan visszaették magukat a mérgező gondolatok az elméjébe, és nem hagyták nyugodni. Az ami a szemével történt pedig csak olaj volt a tűzre, remélte, hogy elmúlik majd, mert elég feltűnő volt. James hirtelen felállt, elnyomta a csikket, majd sóhajtva nyújtózott egyet.
– Úgyis győzni fog, te is tudod. Túl gyenge vagy, hogy ellenállj, de nem csak te... – villantotta ki a fogait, majd elindult a kihalt utcákat róni. Vissza se nézett, hamar eltűnt a sötétben, ez ellen gyér utcai világítás semmit se tehetett.
    Chris tudata visszajátszott újra és újra minden egyes szót, amit Saiker elejtett az este folyamán és az álom képei is folyton visszatértek. Jól emlékezett Rosie szüleire. Sokszor hallotta azóta is a vörös lány anyjának halál sikolyát. Látta maga előtt az apját, amit keservesen küzd. És a kis tizenegy éves Rosiet… Igen, ő is ott volt. Az álomból kimaradt, de ott volt. Ő volt az, aki kirontott az egyik szobából, ahová elrejtették előle. Ő volt az, aki átkarolta a haldokló anyját. Ő volt az egyetlen túlélője annak az estének. Ott zokogott az anyja mellett, és Chris pedig nem tudta leszúrni, nem volt képes megölni. Fehér ruhája csupa vörös vér volt, a világos, tejszínű bőrét is beszennyezte, az arcát könnyek mosták, vörös hajának függönye elrejtette az édesanyja halott arcát, ahogy ráborult.
    Chris gyomra összeszorult az emléktől. Hideg járt végig a gerincén, undorodott saját magától, és a tetteitől. Megbánta már százszor az összes gyilkosságot. Annyiszor akart már véget vetni a saját életének, de mindig túl gyáva volt hozzá, hogy megtegye.
    De sosem tudott megálljt parancsolni magának. Most is, odabent megölte Henryt, pedig először nem akarta. Elborította az agyát a vörös köd, és máris elvesztette az irányítást. Előtört a vérszomj. Minél jobban próbálja elnyomni, annál erősebb, felgyülemlik benne, hiába is tagadja. Euforikus boldogságot okozott neki a gyilkolás, ahogy még most is, és ezt Saiker nagyon is jól tudja. Tudja, hogy könnyebb lenne engedni a vágynak, és erre játszik. Újra őrjöngő gyilkost készül belőle csinálni. Jól tudta ezt, mégse tehetett ellene semmit. Ha pedig elnyomta az élvezetet, csak a bűntudat maradt, amit cseppet sem volt könnyű elviselni, fárasztó, és nagyon nehéz.
     Chris is felállt, és a motorjához sétált. Felpattant rá, és gázt adott, minél messzebbre akart menni. Valahová, ahol nem érhetik utol a nyomasztó gondolatok, még ha tudta is, hogy ilyen hely nem létezik a Földön.