9. fejezet

Sziasztok!

Jobban tudjátok, mint én, hogy mikor kell új fejezetet tennem. Csak nézem itt, hogy miért ilyen magas ma a látogatotság, mire leesik, hogy szombat van és lejárt a 2 hét. :D Szóval hozom a fejezetet.
Nem szeretek hozzászólásért kuncsorogni, de ha már itt jártok, írhatnátok nekem pár szót arról, hogy hogy tetszett, vagy akármit. Köszi! :)
Na, de jó olvasást a fejezethez!

Puszi :)

9. fejezet

Miután az angyal elment a Tanács úgy döntött, hogy zárt ajtók mögött folytatja a megbeszélést. Megbánták már százszor, hogy először nem így jártak el. Csak a két fiú és a Tanácstagok voltak jelen, még Rosieékat is kiküldték. Alex az ajtóban állva tördelte az ujjait, John pedig unottan támaszkodott a falnak, alig várta, hogy vége legyen már, nem különösebben érdekelte a testvérek ügye.

Chris és Eric nyugodtnak tűntek. Alex ismerte annyira a fiatalabb fiút, hogy lássa a pókerarc mögé rejtett érzelmeket. Semmi jót nem jelentett, hogy most még itt kellett lenniük. Chris arcáról ellenben nem olvasott le semmit.

A Tanácstagok egy ideje már tanakodtak, nem sokra jutottak. Crusader ágált az angyal szavai ellen, a többiek inkább hallgattak volna rá, csakhogy a férfitől is féltek.

– Szóval az angyalok azt akarják, hogy éljetek – nézett a két fiúra Crusader. – Hát legyen, nem ítélünk halálra titeket, de bebörtönzünk – mosolyodott el gúnyosan, nagyon ravasznak tartotta magát.

– MI? – kiáltotta egyszerre a két fiú döbbenten.

– Elég egyszerű megoldás – folytatta –, de muszáj tennünk valamit. Adott két gyilkos, akiket nem ölhetünk meg, de van egy börtönünk, ahol van egy pár cella, amiknek nagy része általában üres, szerintem egyet fent tarthatunk nektek.

– Nem teheted ezt – szólt közben Josh. – Szükségünk van rájuk a démon, Saiker előkerítéséhez.

– Nem azt mondtad, hogy az angyalok arra kértek maradjunk ki ebből? – fordult felé Crusader érdeklődve.

– De igen – bólintott. – De azt is mondom, hogy Chris az egyetlen közülünk, aki ismeri a démont. Ő tudja, hogyan gondolkodik, milyen tartalékai vannak, mire képes. Az angyaloknak sincs ilyen ismerete.

– És ezt te honnan tudod? – kötözködött továbbra is a Tanácstag. – Ha igazad is van, mi a biztosíték arra, hogy bízhatnánk Chrisben?

– Én bízom benne – felelte Josh magabiztosan. – Az életem is rábíznám ezekre a fiúkra.

– Ez nagyon szép és jó, rettentően megindító, de mind tudjuk, hogy túl sok kapoccsal kötődsz hozzájuk – gúnyolódott Crusader.

– Vállalom értük a felelősséget – mondta az apuka. – Beszámolok neked minden lépésükről, ha azt szeretnéd.

– Akkor hát szavazzunk! – adta meg magát Crusader. – Ki bízik meg Joshban, hogy képes féken tartani ezt a testvérpárt, akik már többször bizonyították, hogy senkire sem hallgatnak?

Eric meglepődött, hogy bárcsak két szavazattal, de a Tanács bizalmat szavazott nekik és Joshnak. Crusader a fogát csikorgatva bólintott.

– Legyen hát – mondta mosolyogva. – Chris elmehet és segíthet elkapni a démont. Az öccse nem ismeri Saikert, szóval Eric újabb látogatást tesz a celláinkban.

– Nem – szólalt meg erélyesen Chris és a férfire nézett.

– Micsoda? – hökkent meg Crusader. – Neked itt nincs szavad démonvérű.

– De van – felelte a fiú – és azt mondom, hogy nem. Nem segítek az öcsém nélkül és az ígéret nélkül, hogyha ezzel végeztünk békén hagyjátok őt.

– Nem fogunk fejet hajtani egy koszos, utcaszéli csavargónak. – Crusader feje egyre vörösebb lett a méregtől. Egyre kevésbé tudta kordában tartani a haragját. Végül a mellette lévő széken ülő nő húzta ki magát és vette át a szót. Hosszú fekete hajába már őszhajszálak keveredtek, barna bőre ráncos volt, de még látszott, hogy hajdan szép lehetett. Mandulavágású szemei kedvesen, de határozottan csillogtak. Olyasfajta erős nő volt, akinek nem sokan mertek ellentmondani, még a férfiak közül sem.

– Én úgy értelmeztem – kezdte –, hogy Josh mindkét fiút hajlandó a pártfogásába venni, nemcsak az egyiket. Elég idős vagyok, ismertem Petert gyermekkora óta, mellette álltam, amikor meghalt az apja és átvette a székét mindössze 21 évesen. Egy pillanat alatt változott bohókás széltolóból érett férfivá, aki képes elbírni bármilyen súlyt, még a Tanács vezetését is. Ismertem Emilyt, az egyik legerősebb ifjú nephilim hölgyet, akivel valaha találkoztam. Láttam, hogyan szerettek egymásba, és hogyan fogta vissza a férjét, ha túlzásba esett. Igen, Peter hajlamos volt rá, hogy az érzelmei irányítsák, ha nem lett volna mellette Emily hamar tönkrement volna.

– Mire akarsz kilyukadni Sakura? – vágott közbe Crusader szemtelenül.

– Csak arra – folytatta –, hogy bár már évek óta nem láttam Christopher Lasert, de én tanítottam meg írni és olvasni, valamint a kardforgatás alapjaira is többek közt, és most ne akadjunk ki rajta, hogy úgy tettem ezt, hogy tudtam, nem jelölték meg az angyalok, hiszen az apjával ellentétben én láttam a szemében, hogy ő egy született nephilim angyalvér ide vagy oda.

Chris lehajtott fejjel hallgatta az asszonyt, hogy is felejthette volna el az egyetlen felnőttet, aki hajlandó volt oktatni, sosem tudná.

– Még gyermekkorában, amikor a szüleinek dolga volt, vagy küldetésre mentek, én vigyáztam rájuk. Olyan, mint az apja, ezt nem hiszem, hogy kinőhette. Hiába akarod tagadni Christopher – fordult felé az asszony –, te is tudod nagyon jól, hiszen ezért gyűlölöd magad annyira, nem igaz? – nem várt választ már folytatta is. – Azt pedig nem régen megtudhattam, hogy Eric pedig az anyjára ütött, hidegségével és pimaszságával együtt. Nem sok mindent tudok rólatok, mióta meghaltak a szüleitek, de azt még így is látom, hogy az öcséd az oka annak, hogy van még benned lelkiismeret. Nem vagy lelketlen gyilkos, sosem voltál, csak egy kisfiú voltál, akit eldobtak, aki csalódott és bosszúra szomjazott – Chris nem nézett fel az asszony szemeibe, pedig azok szinte égették az arcát. – Eric az, aki visszatartja őt – fordult újra Crusaderhez. – Ha elveszed őt tőle, előreláthatatlan károkat csinálsz, és százszor meg fogjuk bánni, ezt a döntésed. És én is rábíznám az életem egy Laserre, bármelyikre.

– Hát legyen – sóhajtott Crusader. – Legyen, vidd haza mind a kettőt Josh. De jelentened kell, ha bármi is történik, legyen az akármilyen jelentéktelennek tűnő. Ha pedig bármelyik is bajt kever, ha nem tudod őket kordában tartani, téged foglak felelősségre vonni. 

– Úgy érted, hogy fogjuk – helyesbített Sakura.

– Természetesen a Tanács nevében beszéltem – biccentett Crusader.

– Természetesen – helyeselt az asszony.

– Menjetek! – intett kifelé a férfi bosszúsan, bár az arcvonásait rendezte, de a szemei még mindig dühösen izzottak.

Eric és Chris egymás mellett léptek ki a Tanács terméből, egy darabig egyikük sem szólt. A báty nagyon elgondolkozott, nem is igazán figyelt a mellette lépdelő öccsére, amíg az meg nem szólította.

– Nem kiabálsz? – törte meg aztán a csendet.

– Hm? – nézett rá kábán Chris.

– Nem szidsz meg? Nem üvöltöd le a fejem, amiért elmondtam az igazat? – ismételte a kérdést.

– Akartam – felelte. – De idehívtad Ifarilt miattam. Két lépést tettünk előre, egyet meg hátra, de egy lépést akkor is haladtunk. Nem örülök, hogy tudják te ölted meg az apánkat, de ezzel ráérünk később foglalkozni, most egy darabig őket sem érdekli.

– Sajnálom – felelte Eric. – Csak belefáradtam már ezekbe a titkokba.

– Tudom és megértem, hogy miért tetted – bólintott Chris. – Figyelj – fogta meg az öccse vállát bátorítóan –, sok hibát követtem el, tudom. Az égvilágon semmi jogom nincs kioktatni, igazad van, de nem akarom, hogy te is elkövesd az én a hibáimat. A bátyád vagyok, nem az apád. Én csak... én csak próbállak megvédeni. Lehet, hogy ezt nem a legjobb módon teszem. De értsd meg, hogy nekem még mindig az a kissrác vagy, aki fél, hogy a sötétben elkapják a vámpírok. 13 évesen voltam utoljára tényleg a bátyád, még meg kell szoknom, hogy már nem vagy gyerek, bele kell rázódnom ebbe. Még mindig meg akarlak védeni, de meg kell értened, hogy ez nem fog változni, amíg élek.

– Ezért nem mondtad el azt se, hogy mi Lisa? – kérdezte fagyosan. – Meg akartál védeni?

Tudta, hogy az öccse haragszik rá emiatt, már számított rá, hogy mikor jön kettejük közt szóba, de eddig mindig elkerülték az említését. Eric nem volt egy könnyű eset, sosem volt az, a titkolózással pedig eléggé magára haragította és még mindig nem bocsátott meg. Lehet, hogy segített, mert bajban volt, de még mindig dühös és nem lesz egyszerű kiengesztelni, hosszú időbe fog telni.

– Féltem, hogyha elmondom, nem véded meg – vallotta be Chris. – Először ki akartalak hagyni, és el akartam távolítani a közeledből, de aztán James érdeklődni kezdet iránta, így nem hagyhattam felügyelet nélkül. Tudtam, hogy te figyelni fogsz rá, önző módon kihasználtalak, hogy ne nekem kelljen bébiszitterkedni. Rám haragudhatsz azért, mert titkolóztam, de rá... Ő maga sem tudta, hogy micsoda, nem azért nem mondta el, mert nem volt kedve. Sajnálom, hogy nem szóltam.

– Ez esetben igazad volt – nézett a bátyja szemébe Eric. – Jól tetted, hogy nem mondtad meg. Nem védtem volna meg, sőt talán meg is ölöm.

Aztán megfordult és ott hagyta a bátyját egyedül a folyosón. Chris egy darabig nézte az öccse távolodó alakját, aztán sóhajtva megrázta a fejét. Nem gyerek már, de annak kezeli, meg kell tanulni, hogy felnőtt és képes egyedül dönteni, képes vigyázni magára.

– Majd megbékél – hallott egy kedves hangot a háta mögül.

– Sakura sensei – fordult meg hirtelen a vadász és fejet hajtott.

A nő elmosolyodott, majd intett, hogy kövesse.