8. fejezet

Sziasztok! :)

Meghoztam a 8- fejezetet is, remélem, hogy tetszeni fog.
Jó olvasást!

Puszi :)

8. fejezet

A priccsen hátradőlve feküdt, egész nyugodt volt itt az előző börtönéhez képest. Nem zargatta senki, nem kínozták, nem volt sérült, szóval nem volt annyira vészes az itt töltött idő. Felnevetett, ahogy ezt végiggondolta, kipihentebb volt, mintha kint lett volna.

Alex és John jöttek érte a tárgyalás reggelén. A Briece fiún látszott, hogy nincs ínyére a dolog, de nem szólt egy szót sem, azóta nem esett ki a szerepéből. Most egy bilincset csatoltak a kezére, ami ráfonódott a csuklójára és ha rángatta vagy megpróbált kiszabadulni szorosabbá vált. Ugyanúgy fénylett, mint a kardjaik pengéje, jól ismerte, sokszor látta, azt is nagyon jól tudta, hogy milyen érzés, ha a bőrébe vágnak vele.

Christ nyílt tárgyaláson hallgatták meg, nem csak a Tanács előtt szűk körben, ahogy ezt szokták. Mindenki ott lehetett, aki csak akart, és mindenki akart is. Akkora tömeg volt, hogy egyesek nem fértek be a terembe. Nem különösebben lepődött meg rajta, hogy így döntöttek, oda akarták vetni a dühös tömegnek. Meg akarták szégyeníteni és ijeszteni, de már annyi mindent látott és élt állt, hogy a sok gyűlölködő pillantás nem volt rá különösebb hatással.

Már egy jó ideje azoknak a nevét hallgatta, akiket megölt a nephilimek közül. Borzalmas egy lista, epe gyűlt a szájába, ahogy ismét tudatosult benne, hogy mennyi ember vére tapad a kezéhez.

– Amanda és Richard Parker – értek el Rosie szüleihez, a lányra kapta a tekintetét, aki a nevük hallatán lesütötte a szemét, majd ránézett. Találkozott a pillantásuk, a smaragd szemek az övében fúródtak, nem volt bennük neheztelés, csak aggodalom. A lány a kezeit tördelte az ölébe, és az ajkába harapott.

– Nos, ennyiről tudunk – tette le a listát Crusader –, és még kitudja hányan, akikről nincs információnk. Van bármi hozzáfűznivalód? – nézett a fiúra, aki unott képpel ülte végig a tárgyalását, igaz ez csak a látszat volt.

– Nincs – vonta meg a vállát bőbeszédűen.

– Nem tagadod a gyilkosságokat? – emelkedett meg a szemöldöke.

– Felolvasná még egyszer, nem figyeltem végig – húzta gúnyos mosolyra a száját. A férfi nyakán kidagadtak az erek az idegességtől, nyitotta a száját, hogy mondjon valamit, de megelőzték, az egyik Tanácstag, történetesen egy nő, közbe szólt.

– Kényszeríttetek ezeknek a szörnyű tetteknek az elkövetésére?

– Nem – nézett a szemébe Chris hidegen. – Nagyrészüket élvezetből csináltam, a többiek útban voltak.

– És Peter Laser? – folytatta a nő. – Az ő meggyilkolásával kapcsolatban van bármi mondandód?

– Hátulról szíven szúrtam – vonta meg a vállát.

– Az édesapád volt, miért tetted?

– Hogy miért? Mert gyűlöltem.

– Ez hazugság! – kiáltott közbe egy hang, és a tömegen át előre furakodott valaki. – Nem ő tette! – ért oda Eric a korláthoz, ami elválasztotta őket a megjelent emberektől.

– Fogd be! – vicsorogta Chris.

– Nem – rázta a fejét az öccse. – Nem hagyom, hogy téged büntessenek ezért. Én tettem, én öltem meg az apánkat – nézett a Tanácsra. A tömegből pár ember felhördült, még néhány tag is értetlenül és döbbenten nézett össze.

– Eric – szólt rá Chris nyugodtabban. – Jól esik, hogy védeni próbálsz, de egy gyilkossággal több vagy kevesebb teljesen mindegy – nyomott meg mindegy szót figyelmeztetően. – Ne sározd be magad a kedvemért!

– Csak az igazat mondom – nézett még mindig a Tanácsra, nem vett tudomást a bátyjáról.

– Az öcsém csak védeni próbál, mert annyira ostoba, hogy azt hiszi, jelent nekem bármit is az, amit tenni akar értem – mondta gonoszul Chris. – Pedig semmit sem jelent. Csak azért vagy még mindig életben, mert hasznos voltál, nem jelentesz nekem semmit.

– Mondhatsz bármit, nem tágítok – nézett határozottan a bátyja szemébe.

– Ostoba – sziszegte Chris összeszorított fogakkal, majd átugrott a korláton és az öccsének esett.

Behúzott neki egyet, majd földre lökte, és fojtogatni kezdte, Eric értetlenül markolászta a kezeit, de ő nem törődött vele, csak a füléhez hajolt.

– Nekem már úgyis mindegy, szóval fogd be! – mondta, majd rögtön lerángatták a testvéréről. A kezén megszorult a bilincs büntetésképpen, összeszorított foggal tűrte a bőrébe maró fájdalmat. Az öccse feltápászkodott, felrepedt az ajka az ütéstől.

– Mit akarsz elérni Eric? – fordult hozzá Crusader gúnyosan. – Nem akarod, hogy a bátyád egyedül végezzük ki? Szeretnél társaságot nyújtani?

– Eric – emelkedett fel Josh a székéről – megtiltottam, hogy ide gyere ma! Vigyétek az irodámba, később beszélek vele!

– Ne, nem! – szólt közbe Crusader negédesen. – Tisztázzuk ezt a kérdést! Vajon milyen indítatásból ront be egy tizenéves fiú egy tárgyalásra, vállal magára egy gyilkosságot egy olyan báty miatt, akit elvileg évek óta nem látott és, aki meg akarja őt ölni? Ugye nincs ellenvetésed Josh? – nézett a férfire, aki a fogát csikorgatta. Nem tehetett mást visszaereszkedett a székére. – Hallgatlak, kíváncsivá tettél!

Ismét Ericre emelte a tekintetét, a szemein látszott, hogy győztesnek érzi magát. Hiszen mit is válaszolhatna erre, amivel kihúzza magát a bajból?

Eric körbenézett a teremben, majd vissza a Tanácsra, azon belül Crusaderre.

– Szeretnéd hallani az igazat? – kérdezte színtelen hangon. – Hogy mi történt valójában?

– Ha leszel kegyes megosztani velünk – felelte gúnyosan.

– Hát hallja mindenki, aki itt van – emelte fel a hangját Eric, hogy betöltötte az egész termet. – Meggyilkoltam az apámat, igen. Hátulról szúrtam le, rögtön a szívébe. Büntessetek csak meg egy tettért, amit 10 évesen követtem el a bátyám védelméért, mert az apánk meg akarta ölni. Legyen, vállalom! – nézett végig a Tanács tagokon. – Megbántam-e, hogy megtettem? – fordult a testvéréhez és elkapta a kék pillantását.

– Igen – mondta kíméletlenül és látta a bátyja szemébe a fájdalmat –, mert máshogy kellett volna megállítanom, nem kellett volna leszúrnom, de azt sosem fogom bánni, hogy megmentettelek. Hiszen vigyázunk egymásra, emlékszel? Örökké, senki sem bánthat. Ezt mondtad nem? Nem hagylak magadra, akkor sem, ha ostobaság – ígérte meg.

Chris a körülmények ellenére halványan elmosolyodott, ahogy az öccse visszaidézte a szavait. Ő tökéletesen emlékezett arra az estére, de Eric csak öt éves volt, meglepte, hogy így fel tudja idézni.

– Milyen megható! – sóhajtott fel Crusader teátrálisan.

– Nem fejeztem be! – fordult vissza Eric. – Ha úgyis halálra ítélsz, gyónok még egy kicsit, ha nem bánod.

Érezte, hogy az egész tömeg izgatottan hallgatja, páran értetlenül, mások dühösen, néhány megértő pillantással is találkozott, de sajnálkozó is volt bőven.

– Először is szeretném még elmondani, hogy kiálltam az utolsó próbám – jelentette be ünnepélyesen. – És mivel nem tettem még le az esküm: igen, találkoztam Gabriel arkangyallal a csatatéren. Remélem, nem lőttem le sok nephilimnek a poént – tette hozzá gúnyosan a döbbent és felháborodott tekintetekbe nézve. Hogy nyomatékosítsa a szavait, megfordult és felrántotta a pólóját, hogy jól látható legyen a jele, ami megváltozott kissé, egy kicsi, de feltűnő G betű rajzolódott ki rajta összefonódva a régivel bizonyítva, amit mondott, végzett a próbákkal. – Mondanám, hogy én vagyok a legfiatalabb, de sajnos ez nem volna igaz, ugyanis Rosalie Parker is velem volt, ha nem tévedek, ő is kiállta, bár neki még így is van hátra.

– Gratulálok! De meddig szónokolsz még nekünk? – kérdezte unottan John apja.

– Mindjárt végzek – nyugtatta meg a fiú. – Szeretnék beszélni egy keveset a Tanácsról és rólad. Hiszen mind tudjuk, hogy olyan jól vezeted, remek munkát végzel. Rettentően jól tudsz zsarolni, manipulálni, megtéveszteni. Lenyűgöző, tényleg már-már csodálatra méltó, de nem érdekel. Játszd a játékaid, nem számít, mert hoztam magammal valakit, akinek a szava mindenkinél többet ér ebben a teremben – mosolyodott el Eric győztesen. – Ellene nem tehetsz semmit!

Végszóra kicsapódott a terem ajtaja, és mindenki döbbenten kapta oda a pillantását, egyedül a Tanács színe előtt álló fiú volt ez alól kivétel és a vele farkasszemet néző férfi.

Még Chris is hátrafordult, de nyújtogatnia kellett a nyakát, ha látni akart bármit is a tömegtől. Hamar megpillantotta Ifarilt, aki a sorok között hangtalan léptekkel előre sétált. Az emberek arrébb léptek az útjából, és összesúgva mutogattak rá. Egy kisgyermek tátott szájjal kísérte minden mozdulatát.

Az angyal a lehető legkisebbre csukta össze a szárnyát, de még így is nagy helyet foglalt, ha valaki kinyúlt volna a sorokból egyszerűen megérinthette volna, de ezt persze senki se merte megtenni.

Egészen a testvérekig előre sétált, síri csendben. Rideg volt és távolságtartó. Nem nézett az őt bámuló emberekre, csak megállt Eric és Chris között a Tanáccsal szemben. Ha egy tűt leejtenek az éles csattanás lett volna a csöndben, ami a teremben uralkodott, hát még a hang, amikor megszólalt.

– Mégis hogy képzeli a Tanács, hogy olyanok felett mondd ítéletet, akik az angyalok védelmében állnak? – kérdezte gyönyörű hangon. Dühös volt, és ez feltűnően érződött a beszéde dallamán, mint ahogy Vivaldi ábrázolta a Négy évszak Nyár tételében a vihart. – Inkább dicséret illetné őket, mint megvetés. Rengeteg életet mentettek meg, amikor kiszabadítottak a börtönömből. Azt hiszem, hogy elég egyértelmű, hogy a két fiút élve akarják látni az angyalok.

– Már elnézést, de ez a nephilimek ügye – szólt közbe bátran Crusader.

– A nephilimeknek nem lennének ügyei, ha mi nem döntünk úgy, hogy létrehozzuk ezt a fajt – nézett mélyen a szemébe Ifaril. – Akar-e még valaki ellentmondani nekem? – fordult aztán körbe, de a nagy többség félve sütötte le a szemét vagy bambán bámulta a gyönyörű, de haragos teremtést. – Reméltem!

Aztán megfordult és amerre jött távozni készült, de előtte még a fiúkra nézett. Először Ericre, aki bólintott neki, mintha köszönetet nyilvánítana, majd Chrisre. Percekig néztek egymás szemébe, úgyhogy egyikőjük se mozdult, néma csendben, aztán az angyal megszakította a szemkontaktust, és kifelé indult.

– Várj! – kiáltott a fiú, de nem állt meg. Átugrotta a kordont egy szökkenéssel és utána szaladt. A nephilimek nem reagáltak semmit, egy szó nélkül elengedték maguk közt, de érezte a hátába fúródó pillantásokat.

– Állj! – érte be a terem előtt a folyosón, és megragadta az angyal kezét. Jóleső melegség futott végig a testén a karjából kiindulva. Annyira meglepődött, hogy felkiáltott és hirtelen el is engedte a lányt, de Ifaril is megborzongott. – Beszélnünk kell! – mondta aztán halkan.

– Hagyd ránk ezt Chris! – ért a bilincshez az angyal, ami rögtön kettétört. – Eleget tettél, élj békében! – felelte, még egy halvány mosolyt is küldött a vadász felé, majd semmivé vált.

Nem tudta, hogy mennyi idő telt el, csak állt kint és az angyal hűlt helyére meredt, észre sem vette, hogy utána jött valaki, csak mikor megszólította.

– Chris – hallotta meg Alex hangját a háta mögül – gyere vissza! – kérte halkan. A fiú ránézett és sóhajtva visszalépett.