Befejezett történet!

2015. február 20., péntek

28. fejezet

Sziasztok!

Megérkeztem a 28. fejezettel. Chris imádók figyelem, Chris a fejezetben :D Remélem, elégedettek lesztek annyi várakozás után. Előre megsúgom, hogy a következő fejezetben is szerepel és most már többet fog, ígérem.
De nem húzom tovább, olvassatok csak! :)

Puszi :)

28. fejezet

Óvatosan bemászott az ablakon. A lány békésen aludt. Gyönyörű barna haja szétterült a párnáján, arca sima volt, és gondtalan, így még fiatalabbnak tűnt. Végigsimított az arcán, mire felnyögött, és megrebbentek a szempillái. Egy pillanatra a lélegzete is elakadt, várta, hogy felébredjen, de ez nem történt meg. Lassan, nyugodtan kifújta a benntartott levegőt, majd hátrább lépett. Leült a szoba sarkában lévő fotelba, és onnan nézte továbbra is. A gondolatai el-elkalandoztak a gondjai felé, de a nyugodt szuszogás közötti apró rezdülések mindig visszairányították az alvóra a figyelmét.
Megpörgette az ujjai közt lévő hosszú, fehér tollat. Selymes volt a tapintása, és csiklandozóan puha. Aznap hozta el, amikor életében először látott angyalt. Azon a szörnyű estén, amikor Saiker bebörtönözte a legcsodásabb lényt, amit valaha is teremtettek. Rémálom volt az az éjszaka. A halott nephilimlány ijedt, kegyelemért könyörgő pillantása még mindig kísértette az álmaiban. Vajon mennyi gyilkosságot bír el az ember lelke, mielőtt teljesen beleőrül a bűntudatba? Néha úgy érezte, hogy nagyon közel áll hozzá, hogy egyszerűen feladja. Elég egyszerű megoldás lenne.
De a lány megmozdult, hánykolódni kezdet, rémálma volt. Chris jobbnak látta, minél előbb távozni, nehogy felébredjen, és meglássa. Bemászott az ablakba, már éppen készült kiugrani, amikor furcsa ötlete támadt. A tollat még egyszer közelebbről megnézte, majd az ablakpárkányra helyezte. Az éjszakai sötétségben halványan derengett. Még egyszer hátranézett Lisára, aki még mindig a rémálmaival viaskodott, majd kiugrott az ablakon. Két emeletnyit zuhant, de ügyesen ért földet. Szinte hangtalanul, és semmi baja sem esett, hála a démonvérnek, és a gyakorlatnak.


A démon elvette az ujját a halántékáról, majd megvágta a kezét.
- Nem is tudtam, hogy éjszakai besurranó lettél. Emlékeztetni akartad, vagy mi volt a célod? Rá akartad venni, hogy higgyen Ericnek? Mindegy - legyintett, amikor a fiú nem válaszolt. Nagyon jól emlékezett erre, ellenőrizte néhányszor esténként, hogy minden rendben van-e. - Tudod-e, mi lesz azzal, aki túl sokat iszik egy démon véréből? - kérdezte, és Chris ajkaira nyomta a sebet. A szája azonnal megtelt a keserű vérrel, nem akart inni, mégis megtette. Lenyelt pár kortyot belőle, nem tehetett mást. - Hát hogy ne tudnád - nevetett fel a démon.
    Chris próbálta ellökni Saiker kezét, de ő sokkal erősebb volt nála. Aztán feladta, tudta, hogy nem győzhet, sőt egy belső hang arra ösztökélte, hogy igyon még, de ellenállt a kísértésnek. A démon megunta, hogy többé nem küzd vele így elvette a kezét a fiú szájától. Úgy döntött, folytatja tovább a kínzását egy másik régi emlékét előhozva.

– Chris – lépett be Josh a szobába –, beszélnünk kell
– Nem várhat? – kérdezte rá se nézve a férfire.
– Nem, most nem ér rá.
    Chris sóhajtva felállt, majd követte a férfit kifelé. Josh a folyosón megállt és szembefordult vele. Egy darabig fürkészte a fiút, de miután semmit sem tudott kivenni a tekintetéből csak fáradtságot, és aggódást, végül megszólalt.
– Azt hiszem, itt az ideje, hogy elmond, mi történt – mondta végül a férfi. – Elég időt adtam, hogy magadtól tedd meg, de tovább nem várhatok, Eric állapota nem változik. Mi történt veletek? Mi tette ezt veletek?
– Megölte – suttogta Chris.
– Mi? – kérdezte meglepetten, és értetlenül Josh.
– Eric, azt hiszem, megölte – ismételte magát a fiú. – Nem tudom hogyan, de azt hiszem, végzett Saikerrel. Hogy őszinte legyek, nem emlékszem. Minden olyan homályos – dőlt neki fáradtan a falnak Chris. – Arra még emlékszem, ahogy elkap, amikor meg akartam ölni, mert Ericet fojtogatta, de aztán minden olyan zavaros.
– Rosie azt mondta, rengeteg vért vesztettél – segített a férfi, hátha valami fontos dolog az eszébe jut. – Azt mondta, rég hallottnak kellene lenned. És azt is, hogy csak egy vágás talált rajtad, amikor ellátott, egy mély, de közel sem olyan súlyos vágást. Mi történt Chris?
    A vadász lehajtotta a fejét, szégyellte a történteket. Emlékek törtek elő az elméjének elzárt részéből, dolgok, amiket el akart felejteni. A halántékára tapasztotta a kezét, és összegörnyedt a súlyuk alatt. Újból átjárta a fájdalom. Saiker hangja, amit a fejében lüktet, ahogy megragadja, és széttépi a tudatát apró darabokra. A borzalmas kín, ahogy kényszeríti a behódolásra. Eric üvöltése, ahogy arra kéri a démont, hogy eressze el, de Saiker csak nevet rajta. Aztán a vágás... a válasz, hogy hogyan került a kezére. Most nem ő ivott Saiker véréből, hanem fordítva. El is ájult, emlékezett rá, hogy percek estek ki. Azt sem tudta, Eric hogyan szabadult ki, már csak azt látta, ahogy a kardja áthatol a démon szívén, az pedig egy robbanás kíséretében köddé válik. A robbanás ereje mindkettőjük eltaszította. Ericet a falnak vágta, és elvesztette az eszméletét, neki szerencséje volt, ő az ajtónak repült, csak a fa szakadt be a súlya alatt.
– Chris? – szólongatta egy hang ki tudja már mióta. Most felnézett rá, fátyolos volt a tekintete, de még így is látta Josh aggódó arcát. – Ez borzasztó!
    A fiú csak most jött rá, hogy nem csak magában görgette végig újra az eseményeket, hanem ki is mondta, mi történt. Aztán újabb kellemetlen érzés fogta el, mintha gyomorszájon ütötték volna. Köhögni kezdet, a szája elé kapta a kezét, de amikor elvette onnan, nem tudta levenni róla a szemét. Véres volt. A saját vérét köhögte fel. Először az jutott eszébe, hogy talán súlyosabban megsérült, mint hitte, de hamar elvetette ezt a feltevést.
– Mikor ittál utoljára? – szólalt meg Josh kifürkészhetetlen hangon, ő is a véres kezére meredt.
– Mi? – kérdezett vissza rekedten.
– Mikor ittál utoljára Saiker véréből? – ismételte meg a kérdést.
– Miről beszélsz? – próbálta meg otthagyni őt Chris, de Joshnak el kellett kapnia, mert majdnem összeesett.
– Tudok róla, úgyhogy nem kell megjátszanod magad – tartotta meg a gyengéden fiút. – Szóval?
– Nem tudom – rázta meg a fejét, és ellökte magát a férfitől, neki az ajtófélfának, és abba kapaszkodott bele, így háttal került Joshnak. – Nem emlékszem.
– Sejtettem, hogy régen – bólintott.
– Miért? – hunyta le a szemét fájdalmasan, próbált erőt meríteni, gyűlölte ilyen gyengének érezni magát, főleg ha mások is látták.
– Eric ostobaságot tett – kezdet bele Josh. – Ha tényleg megölte Saikert, aláírta a halálos ítéletedet.
– Hogy érted? – szűrte a fogai közt Chris fájdalomtól tompa hangon.
– Régóta próbálunk rájönni, hogy hogyan is tudnánk leszoktatni a nephilimvadászokat, és hogy hogyan tisztíthatnánk meg a véreteket – magyarázta a férfi. – Több kísérletet is tettünk, de mind kudarcba fulladt. Ha nem kaptok vért...
    Chris összeszorította a szemét, és hangosan kifújta a levegőt. Fel kellett fognia a felfoghatatlant, hogy meg fog halni.
– Sajnálom!
– Mennyi időm van még? – kérdezte rekedten. Nem akart gyengének tűnni, mégis megremegett a hangja, amiért átkozta magát.
– Pár hét, pár nap – találgatott a férfi. – Nem tudhatom biztosan.
– Rendben – egyenesedett fel Chris, bár továbbra is úgy érezte, mintha valami elállná a levegő útján, és nem jutna a tüdejébe.
– Ennyi? – suttogta meglepetten Josh. Nem számított rá, hogy ilyen könnyen elfogadja. – Mármint...
– Miért? Mégis mit kellene tennem? – fordult vele szembe. – Tudomásul vettem, mit vársz még? Csapkodjak? Sírjak? Tagadjam? Már régen elfogadtam, hogy nem lesz hosszú életem.
– Chris sajnálom – tette a vállára a kezét a férfi.
– Eressz el! – sziszegte. – Nincs szükségem a sajnálatodra.
    Lelökte Josh kezét a válláról, majd visszalépett a szobába Eric ágya mellé. A férfi követte őt.
– Maradjon köztünk – suttogta Chris.
– Mégis hogyan akarod előle eltitkolni? – nézett végig az eszméletlenül fekvő fiún.
– Amint felébred elmegyek, és nem lát többé – dőlt előre, és kezébe temette az arcát gondterhelten.
– Tudod, hogy nem lesz ilyen egyszerű. Mégis mit tervezel mondani neki?
– Az legyen az én gondom – kerülte ki a válaszadást. – Megoldom. Egy idő után, majd feladja a keresésem.
– Hogy fogod bírni?
– Magamért nem aggódom – vonta meg a vállát Chris. – Csak...
– Itt kellene maradnod – javasolta Josh. – Itt a kórházban talán találnánk valamilyen megoldást.
– Kösz, de nem egy ágyban fekve, gépekkel és orvosokkal magam körül akarok meghalni – nézett felé a fiú. – És amúgy is, ez egy nephilim kórház, én pedig nem vagyok az. Sosem voltam.

2 megjegyzés:

  1. Szia szilvi!
    Imádtam a részt! nagyon jó lett.Bár szegény Chris-t sajnálom,én biztos nem tudnám meginni azt a sok vért habár ezt Saiker ráerőszakolja de sebaj amint kicsit is meg edzem magam megyek a baseball ütőmmel (ami nincs de majd megoldom :D )

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Tori! :)
      Köszi :) Hát igen, szegény Chris elég sokat szenved, de hát így szoktak járni a főszereplők. Hajrá, Saiker megérdemli, hogy elverjék :D
      Puszi :)

      Törlés