20. fejezet

Sziasztok!

Meghoztam a 20. fejezetet. Remélem, tetszeni fog. Hogy telik az őszi szünet? Jól? Az a lényeg :D Sajnos lassan vége, de aztán hamar itt lesz a téli, nekem meg az első vizsgaidőszak :/ Sebaj, egyszer azon is túl kell esni. Remélem, hogy több szabadidőtök van, mint nekem és jól érzitek magatokat. 
De nem húzom tovább az időt, jöjjön a fejezet! ;)
Jó olvasását!

Puszi :)

20. fejezet

– Miért? – kérdezte Eric. Vicktorie már a konyhában állt, és mind ott voltak körülötte.
– Gondoltam, velem akarsz jönni, hátha találok valamit – vonta meg a vállát.
– Nézzük csak – kezdte a fiú –, el akarsz menni a régi székhelyükre, hogy nyomott keress, ami Jameshez vezet? Minek?
– Ő az egyetlen, aki esetleg megmondhatja, hogy juthatok le a pokolba – magyarázta Vick. – Nem feltétlen kell ő, bármelyikük megteszi, mindenki nem lehet a pokolban. Ha eleget ölök meg, úgyis előbújik.
– Voltam ott, nincs ott semmi – rázta meg a fejét Eric.
– Csak nem tudod, hogy hol keresd, amikor legutóbb ott jártam, hallottam valakit, visszajárnak.
– Mit akarsz valójában? – kérdezte. – Egy-két emberéért nem fog előbújni. Nem az a fajta, aki sajnálja a halálukat.
– Volt vele egy lány – folytatta Vicktorie –, Emily. Ő valahogy más volt. Nemcsak egy az emberei közül, valami több. Kellett Jamesnek. Őt akarom elkapni.
– Emily? – kérdezett vissza Eric meglepetten. – Biztos Emilynek hívták?
– Igen, miért?
– Ez nem a valódi neve – jelentette ki a fiú.
– Miért? – ráncolta a szemöldökét a vámpír értetlenül.
– Mert az anyánkat is így hívták.
– Nem meglepő, nagyon érdeklődött Chris iránt – állapította meg Vick.
– Szerintem ott volt a támadáskor – szólt közbe Lisa. – Akit elkapott Chris, és kicserélt velem. Egy fekete hajú, alacsony lány.
– Ő az – bólintott Vicktorie. – Nos velem jössz?
Eric nem válaszolt. Látszott, hogy őrlődik. Menni akart, de nem mehetett, veszélyeztette volna a szabadságát. Aztán Lisára nézett, a barna szemek az övébe fúródtak. A lány látta, hogy döntött, és nagyon rosszat sejtett. Egy pillanattal később ellökte magát a pulttól, és az emelet felé indult.
– Mit csinálsz? – fordult utána Felisz aggódva.
– Megyek – válaszolt Eric megtorpanva.
– És mit tervezel, mit mondasz a Tanácsnak? Leugrottál a boltba kenyérért? – vonta fel a szemöldökét kérdőn Alex.
– Nem érdekel a Tanács.
– Téged lehet, hogy nem, de minket igen – állta el az útját az öccse. – Be fognak újra zárni.
– Nem érdekel, Alex – rázta meg a fejét. – Chrisről van szó. Nem állíthatsz meg.
– Ugye tudod, hogy nem azért engedtek ki, mert nem volt más választásuk, nem Crusader jó szívén múlt.
– Alex – szólt rá Felisz és Rosie egyszerre erélyesen.
– Jobb, ha tudja – nézett a húgaira, majd legjobb barátjára.
– Miről beszélsz? – kérdezte Eric gyanakodva, már amikor Crusader említette a nevelőszüleit, akkor sejtette, hogy valami nincs rendben.
– Apa alkut kötött Crusaderrel – folytatta a fiú. – Megígérte, hogy mindenben támogatja, cserébe, ha kienged téged. Ha megszegi a szavát, azonnal lecsuknak. Szerinted miért vagy házi őrizetben? És ha elmész is, újra le fog csukatni, és apának már nincs semmije, amit felajánlhat érted, esküt tett, muszáj tartania a szavát. Ha elmész Crusader két legyet üt egy csapásra. Te rács mögött leszel, apa már így sem teheti azt, amit jónak lát. Csak arra vár, hogy elszúrd. Legalább ezt vedd figyelembe, ha mást nem is.
Eric hátrábblépett, a fejét lehajtotta, a kezeit a tarkójára nyomta. Mély lélegzetet vett, majd hangosan, lassan kifújta, aztán Vicktorie felé fordult.
– Nem mehetek veled, sajnálom – mondta halkan, és legyőzötten. – Josht nem keverem még nagyobb bajba. Nem tehetem.
– Ezért veszélyes kötődni – biccentett Vick. – Annyi éve megtanultam már, mégse tudom betartani. Ha találok valamit, értesítelek.
Eric biccentett, de látszott, hogy nagyon csalódott, hogy nem mehet. Alex figyelte egy darabig a bátyját, majd a távozni készülő vámpírra kapta a tekintetét, és utána szólt.
– Várj! – Vicktorie meglepetten fordult hátra. – Veled megyek.
Alex már indult is az emeletre, kettesével szedte a lépcsőfokokat, hogy gyorsabban fenn legyen, és már el is tűnt a szobájában. Felisz és Rosie követték a mozgását, majd összenéztek, és egyszerre indultak ők is felfelé. Eric meglepetten Lisára nézett, de ő csak tanácstalanul széttárta a karjait. Fogalma sem volt, mire készülnek.
A fiú hamar visszatért. Átötözött, egy sötét nadrágot, és egy szintén sötét vékony dzsekit vett fel. Az övén négy kard lógott összecsukva. Az arcán a szokásos bohókás vigyora játszott.
– Mehetünk – biccentett a szőke lány felé, de Eric az útját állta.
– Mit csinálsz? – kérdezte idegesen.
– Gondoltam, hogy ez most nem hivatalos, így a köpenyem bátorkodtam nem felvenni.
– Nem úgy értem – rázta meg a fejét. – Hová mész?
– Segítek Vicktorienak előkeríteni Christ – vonta meg a vállát. – Miért?
– Tudod, hogy sosem kérném ezt tőled.
Alex a bátyja szemébe nézett, majd bólintott. A vállára tette a kezét, mielőtt megszólalt.
– Tudom – mondta. – De azt is tudom, hogy te is megtennéd értem, ha én nem mehetnék sehová. Vicktorienak pedig kell egy hátvéd.
– Veszélyes lehet – erősködött Eric.
– Ha eddig melletted túléltem komolyabb sérülés nélkül, ez semmi se lesz – vigyorodott el Alex magabiztosan. – Bízol bennem?
A fiú kérdőn felvonta a szemöldökét, kinyújtotta a karját, és várta, hogy a bátyja belecsapjon. Eric is elmosolyodott, és megfogta a legjobb barátja karját, majd megölelték egymást. Alex megpaskolta a vállát, és már el is váltak. Indulni készült, de addigra a lányok is visszatértek.
– Ugye nem gondoltad, hogy nélkülünk elmész? – kérdezte Felisz karba tett kézzel vádlón nézve a bátyjára.
– Jönni akartok? – emelkedett meg kérdőn a szemöldöke. – De hát utálod Christ.
– Ezt Eric miatt teszem – indult el lefelé a lépcsőn.
Mindketten hasonlóan öltöztek fel, mint Alex. Fekete testhez simuló nadrágot viseltek, és fekete pulcsit. Felisznek bakancs volt a lábán és összekötötte a haját, még Rosie vörös lobbonca szabadon kunkorodott, és bőrcsizmát vett fel. Ők is több kardot csatoltak az öveikre, Rosieén volt még valami, összezárva. Lisa egy íjra tippelt, nem volt sokkal nagyobb így, mint a kardok, amiket a többiek viseltek.
Mindketten lejöttek a lépcsőn, és már indultak is az ajtóhoz.
– Engem nem is kérdeztek, hogy jöhettek-e egyáltalán? – kérdezte Vicktorie.
– Nem – vágta rá Felisz, majd Lisához fordult. – Vigyázz rá, hogy ne csináljon semmi hülyeséget, amíg elvagyunk!
– Nem lesz gond – mosolyodott el kedvesen, Felisz pedig viszonozta. Eric meglepetten kapkodta a tekintetét a két lány között.
– Mióta vagytok újra jóban? – kérdezte végül.
– Sokáig nem voltál itt – vonta meg a vállát Lisa. – Változtak a dolgok.
– Hm – töprengett el a fiú –, érdekes. Ha legközelebb összevesztek, hamarabb tetetem magam hűvösre.
– Menjünk – mondta Rosie. – Ha látok egy nephilimvadászt, kicsipkézem a seggét.

Vicktorie ment elől, mellette egy lépéssel lemaradva Alex, mögöttük pedig Felisz és Rosie. Egyikük se szólt, még a fiú se beszélt, ami tőle nagyon szokatlan volt. Mindhármuk kezében már ott volt a kard, de nem nyitották ki, csak felkészültek a lehetséges veszélyre.
Felisz gyanakvó tekintettel kísérte végig a vámpír minden lépését, le sem vette róla a szemét. Várta, hogy mikor fordul ellenük. Még egy karót is hozott magával, a bakancsába rejtette. Rosie sem kedvelte különösebben Vicktoriet, de ő közel sem volt annyira gyanakvó, mint a nővére. Christ anno ez a lány rabolta el tőlük, pedig mellettük lett volna a helye. Haza kellett volna mennie velük, hogy együtt lehessenek, de jött Vick, és elcsalta, kitudja, mit mondhatott neki, hogy vele ment. Rosie azóta is haragudott rá, azért a döntéséért, és a lányra is, de még Chrisnek meg tudott bocsátani, addig a vámpírnak soha.
Hamar megérkeztek a régi házhoz, amit kerestek. Vicktorie jól ismerte a járást, így nem volt nehéz megtalálni. Mind a négyen beléptek, az előtérben Alex feléjük fordult, hogy mondjon valamit.
– Rendben – suttogta halkan. – Szétválunk, hogy gyorsabban végezzük.
– Mi? Nem – ellenkezett Felisz. – Együtt kell maradnunk.
– Felisz – kezdte a bátyja –, te mész Rosieval az emeletre. Én pedig Vicktorieval szétnézek itt.
– Nem hagylak egyedül vele – bökött a vámpír felé a kardjával.
– De igen, mert ha te mész vele, az első hirtelen mozdulatra leszúrod – érvelt Alex. – Nem lesz semmi gond.
Felisz tehetetlenül felsóhajtott, majd leguggolt, kivette a bakancsából a karót, és a bátyja kezébe nyomta.
– Ez legyen nálad. – Aztán már indult is felfelé a lépcsőn Rosieval a nyomában. Alex annyira meglepődött, hogy pislogni is elfelejtett, amikor feleszmélt, a húgai már messze jártak.
– Nem nagyon bírnak engem – jegyezte meg Vicktorie.
– Nem, nem igazán – rázta a fejét Alex.