21. fejezet

Sziasztok!

Meghoztam a 21. fejezetet is, remélem, hogy tetszeni fog.
Még egy hónap van nekem a félévből, aztán itt az első vizsgaidőszakom, jaj, de nem akarom :/ Utálok vizsgázni, de hát ki szeret? Ugye, hát senki. És nektek milyen a suli? Remélem, azért megy és van szabadidőtök, mondjuk olvasni :D
Nem is húzom tovább az időt!
Jó olvasását!

Puszi :)

21. fejezet

Rosie-val külön-külön nyitogattak be a szobákba valami nyomot keresve. Belépett az egyikbe, és mindent átkutatott. Kinyitotta a szekrényt, és abban is körbenézett. Egy bőrkabát akadt a kezébe, azonnal felismerte.
Felisz követte a férfit a sikátorba, pedig nem tartotta jó ötletnek. Valami azt súgta, hogy csapdába sétálnak. De az idős férfi leintette, amikor erre figyelmeztette.
– Én jobban értek ehhez – mondta –, csak félsz, azért érzed ezt kislány.
De ő nem félt, inkább izgatott volt. Ez az első éles bevetése, de tudta, hogy nagyon kell koncentrálnia. Fontos a fegyelem, amire az apja mindig is tanította.
"– A legfontosabb a fegyelem – mondta mindig. – Az életed múlhat rajta."
Ahogy egyre közelebb értek a vámpírok fészkéhez, egyre rosszabb érzése támadt. Valami azt súgta neki, hogy nem csak két vámpírral lesz dolguk. Gyűlölte, hogy nem jöhetett az apjával vagy  a bátyaival.  Ők hallgatnának rá, meghallgatnák. De az apja a Tanács tagja volt, nem volt ideje ilyesmire, a bátyjai pedig még nem voltak elég idősek egy saját feladathoz.
Az öreg elővette a kardját, ami halványan derengett a sötétben. Alapból mit keresnek itt este? Hiszen a vámpírok napközben alszanak, és akkor kevésbé veszélyesek. De nem tehetett semmit, csak előkapta a kardját ő is, és kinyitotta.
A férfi egy régi, kopott faajtóhoz lépett, ahogy kinyitotta megnyikordult. Felisz felszisszent, de az öreget nem zavarta a hang. Belépett rajta, és várta, hogy a lány is kövesse.  Mély levegőt vett, majd ő is belépett az ajtón.
Hangtalan léptekkel követte a mentorát, a sötétben alig látott valamit. Mintha senki se lenne idebenn. A régi épület elhagyatott volt. Régen egy bár lehetett. Legalábbis a szakadt biliárdasztal még midig ott állt a terem közepén, nem messze tőle pedig egy fekete pult álldogált árván. Majdnem árván, egy test feküdt rajta ernyedten.
Az öreg hozzálépett, és a lány nyakára tette a kezét. A pulzusát próbálta kitapintani, de nem érezhette, halott volt már. Hosszú vörös szögegyenes haja volt, és napbarnított bőre. A teste még egészen meleg volt, nem régen vacsorázhattak meg belőle. Ami azt jelentette, hogy a vámpírok már visszatértek az éjszakai vadászatukból, de akkor hol vannak?
Felisznek nem kellett sokáig várnia a válaszra. A következő pillanatban az emeletről egy sötét árnyék zuhant alá, majd a lány hátára érkezett. Megroppant a vállá az idegen súlyától, és összerogyott. A térde alatt a padlón üvegszilánkokat érzett, több fel is hasította a nadrágját vele együtt pedig a bőrét. Fájdalom futott végig a testén, de nem volt ideje erre figyelni. A vámpír a földre lökte, és a hátára térdelt. A kezeit hátracsavarta, majd egy tompa ütést érzett a tarkóján, és előre zuhant a sötétségbe.

Nem tudta, pontosan mikor tért magához, de a kezei össze voltak kötve, és a biliárdasztalon feküdt. Az öreg a földön kitekeredett végtagokkal, nem sok vér volt körülötte, teljesen kiszívták. Ahogy megmozdult a jobb vállába égető fájdalom hasított, és csillagokat kezdet látni. Összeszorította a szemét, mielőtt újra kinyitotta.
– Felébredtél édesem? – kérdezte egy émelyítően édes hang. Felisz gyorsan körbenézett a halott lány mellett egy szőke, hosszú hajú vámpír ült a pulton. A fiú haja copfba volt fogva. Emberien nézett ki. Csak a bőre volt fakóbb. A ruhája kicsit piszkos lett, és a zakója ujja pedig elszakadt a harcban.
– A barátod nem volt olyan szerencsés, mint te – nézett a földön heverő férfire. – Őt nem találtam szépnek. Tudod, hogy van ez, csak szép lányokkal veszem magam körbe.
Felisz a kezein lévő kötelet próbálta rángatni, de újból fájdalom nyilallt a vállába.
– Sajnos két társammal sikeresen végzett – biggyesztette le látványosan az ajkát. – De hál istennek itt van Rebecca – simított végig a mellette fekvő lány haján. – Már csak pár perc, és kész az átváltozás, és persze te.
Kapta rá Feliszre a pillantását. Leugrott a pultról, és a lányhoz lépett, körbejárta a biliárdasztalt, majd a hajához nyúlt.
– Imádom a hosszú hajú nőket – kezdte el kiszedni a csatokat a feltűzött kontyból. – Jobb lenne, ha idősebb lennél. Mennyi is vagy? 15? 14?
Végzett, a haja leomlott, és a vámpír beletúrt, majd beleszagolt. Feliszt kirázta a hideg, és elhúzódott, mire a férfi felnevetett.
– Én már nem is emlékszem mennyi idős voltam, amikor átváltoztattak – morfondírozott. – De mindegy is nem igaz? Holnap már téged sem fog érdekelni. Örökké fogsz élni, örökké fiatal leszel.  Bár azt hallottam – kezdet el körözni a lány és az asztal körül –, hogy egy nephilimnek óriási fájdalommal jár az átalakulás. Vajon igaz ez?
Hajolt hirtelen Felisz fölé, aki felsikkantott. A vámpír rettentően közel volt a nyakához. A lány szíve olyan hevesen vert, hogy a fülében dobogott a vér. Emellett még hangosan is zihált. Érezte a vámpír forró leheletét a bőrén, ahogy egyre fentebb kúszott egészen az arcáig. A szemébe nézett. A saját ijedt tükörképét látta a sötét szemekben. Megemelte a csuklóját, majd megharapta.
 – Tessék – nyújtotta felé a karját – kóstold meg. Ízleni fog, aztán én is megkóstollak, és vámpírrá válsz.
– Ne – kapta el a fejét a lány, és a lehető legtávolabb húzódott tőle. – Inkább meghalok, minthogy ilyenné váljak.
A vámpír mérgesen megragadta az arcát, és a kezével szétfeszítette az ajkait. Már csak pár centi választotta el a lány szájától a férfi véres kezét, amikor megzavarták őket.
– A hölgy azt mondta, nem akarja – hallatszott a vámpír háta mögül. Az hirtelen megpördült, és felmordult.
– Mit keresel itt nephilimvadász? – vicsorogta.
– Csak idetévedtem – vonta meg a vállát a fiú. Felisz nem látta az arcát a sötétben, a teremben felkapcsolt gyér világításon kívül állt. Csak a mozdulatait láthatta, s azok nagyon emlékeztették valakire, rosszat sejtett.
– Ez egy nephilim, az ellenséged. Ha most elmész, nem esik bántódásod – fenyegette a vérszívó.
– Tényleg? – gúnyolódott az idegen. Felisz pedig felsóhajtott, eddig csak sejtette, de most már biztos volt benne, hogy kijött. – Tudod, ezt inkább én mondhatnám neked.
– Többen vagyunk, ne legyél ostoba.
– Hát – a fiú megvakarta az állát – nem szoktam a jó tanácsokra hallgatni.
– Öljétek meg! – parancsolta fagyosan a vámpír, de nem történt semmi. Felnézett az emeletre, de onnan semmilyen hang sem hallatszott.
– Ó, hogy a fentieknek szóltál – lépett közelebb. – Hát, ami azt illeti, ők nem igen érnek rá. Tudod, most kicsit, hát, hogy is fogalmazzak kíméletesen. Nem igazán fognak már vért szívni.
– Megölted őket? – kérdezte eltorzult arccal. – Miért? Mit ártottam én neked?
– Nem nekem – felelte egyszerűen a fiú, majd hátranézett a válla felett. Egy lány közeledett feléjük. A csizmája sarka hangosan kopogott a köveken. Szőke haja még a sötétben is látható volt. Úgy lépkedett, mint egy modell, és úgy is nézett ki.
– Mit tanítottam én neked? – kérdezte a férfit kellemesen csengőhangon. – Mit mondtam, amikor átváltoztattalak?
– Vicktorie – morogta a vámpír.
– Hogy sose ölj embert – kiáltotta a lány mérgesen, majd a vámpír elé lépett. – Elárultál – Felisz így már láthatta az arcát, szép volt, világoskék szemei ragyogtak. Az arca ki volt festve, a szemei feketével kihúzva, ajkain vörös rúzs díszelgett. A parfümjének illata máris belengte a termet. Aztán már mozdult is, óriási erővel a férfi mellkasába vágta a kezét. Áthatolt a bordákon hangos reccsenéssel, majd megragadta a szívét, és kitépte. A vámpír a lábai elé rogyott.
– Kicsit hatásvadász volt – jegyezte meg cinikusan a háta mögül egy gunyoros hang. Felisz észre se vette, hogy a fiú is közelebb jött, most már tisztán látta az arcát. Fekete haj, kék szemek. Chris!
– Szeretem a felhajtást, hiszen tudod – kacsintott rá a vámpír a fiúra.
A következő pillanatban tőr villant, Felisz felsikított, de csak a kezein lévő kötelet vágták el egy gyors mozdulattal.
– Azért ennél jobban is bízhatnál bennem – villantott rá egy mosolyt.
– Sosem fogok bízni egy gyilkosban – vágta rá Felisz. – Még benned se, Chris.
Összehúzta apróra a kék szemeit, és a lányt tanulmányozta.
– Nem öltél még, nem igaz? – kérdezte végül. – Most tetted volna először.
Felisz nem válaszolt.
– Mégis hogy gondoltad? – kérdezte indulatosan a nephilimvadász. – Nulla tapasztalattal besétálsz egy vámpírokkal teli lepukkant bárba egyedül?
– Nem voltam egyedül – szólt a fiatal nephilim sértetten, és az öregre vezette a tekintetét.
– Ennél lehetett volna kicsit megfontoltabb – követte a pillantását Chris.
A pulton lévő lány felébredt, és hirtelen mozdult, a fiú felé vetette magát, de Chris nem figyelt, Felisznek pedig nem volt ideje figyelmeztetni. Nem gondolkozott, csak felkapta a biliárdasztalon heverő dákót, és a vállával mit sem törődve a vámpír szívébe szúrta. A fa áthaladt a lány testén vérrel hintve be a környezetét. Velőt rázó sikítás hatolt át a termen, Felisz ajkai szétnyíltak a meglepetéstől, elengedte hirtelen a fegyvert, mintha csak áram futna benne. Chris a hullára nézett, majd rá, de nem szólt semmit, csak a vállára mutatott.
– Eltört a kulcscsontod, és megrepedt a lapockád – állapította meg, majd hozzáért, mire a lány felszisszent. – A vállad pedig kiugrott, vissza kell tenni. Harapj rá! – utasította, és a kezébe nyomta a nadrágja övét.
– Nem kell a segítséged – mondta dacosan Felisz.
– Oké – tartotta fel a kezét Chris védekezően. – Meglátom, milyen messzire jutsz egyedül, pénz nélkül, egy idegen városban, sérülten.
A nephilim felsóhajtott, majd a szájába kapta az övet. A bőrnek fanyar íze volt, Chris megfogta a karját, és hátrahúzta.
– A szokásosnál is jobban fog fájni a többi sérülésed miatt – figyelmeztette. Felisz fújtatva bólintott.
– Csak csináld már! – parancsolt artikulálatlanul az öv miatt. Szinte érezte, hogy a fiú mosolyog.
– Háromra – mondta. – Egy...
És abban a pillanatban óriási fájdalom hasított a vállába. Felüvöltött és nagyon hálás volt az övnek, hogy arra harapott rá, nem pedig a nyelvére.
– Cseszd meg! – dobta neki az övet egy pillanattal később.
– Egy köszönöm is elég lett volna – nevetett fel Chris. – Vick adnál neki a véredből? – fordult a szőke lány felé aztán a vadász.
– Ne – kiáltotta Felisz.
– Nyugi kislány – vágta meg magát a vámpír. – Csak meggyógyít, nem átváltoztat.
Felisz Chrisre nézett, a fiú pedig meglepetten bólintott. Nem számított rá, hogy tőle vár majd megerősítést. Végül keletlenül bár, de ivott a vámpír véréből.
– Ügyes kislány – mosolyodott el Vicktorie. Felisz rögtön viszkető melegséget érzett a vállánál, a szájában pedig a vér fémes ízét.
– Gyere, hazaviszlek – nyújtotta a kezét Chris a lány felé, hogy lesegítse a biliárdasztalról, de nem fogadta el. Magától kászálódott le róla, még ha ez nagyobb fájdalommal is járt.
– Csak hogy tudd, egyedül is megoldottam volna – szűrte a fogai közt Felisz kifelé menet.
– Hát persze – nevetett fel a nephilimvadász. Egy fekete motorhoz navigálta, amihez két bukósisak volt. – Elviszem, de jövök vissza rögtön – mondta a vámpírlánynak.
– Rendben – bólintott. – Én addig felégetem ezt a kócerájt. Ott találkozunk – nézett mélyen a szemébe, így nyomatékosítva a szavait, a démonvérű pedig csak bólintott.
– Kapaszkodj! – rakta fel a fejére a sisakot, és már indította is a motort. Felisz szólni akart, hogy egy kézzel nehéz lesz, de csak ekkor vette észre, hogy már mind a két kezét tudja mozgatni. Ahogy elindult, hirtelen mindkét karjával ijedten fogta át, így tudta meg, hogy máris meggyógyult.

A hajnali levegő rettentően hűvös volt. Csak egy vékony pulcsit viselt, hirtelen ötlet vezette, amikor az SMS-t megírta. Meg is bánta már. Többször is visszafordult út közben, de végül csak ideért.
A fiú már ott volt. Meghallotta a neszezését, és hátrafordult. Meglepetten pillantott rá. Azóta nem látta, hogy kimentették a vámpírok barlangjából, két hete talán.
– Nem téged vártalak – jegyezte meg, amint odaért. A temető komor volt, és sötét. A hajnal első napsugarai csak most jelentek meg a horizonton.
– Gondoltam, ha én hívlak, nem jössz el – vonta meg a vállát, és kirázta a hideg. Hallotta, ahogy a foga összekoccan. Chris felsóhajtott mellette, majd levette a bőrkabátját, és felé nyújtotta.
– Megfagysz – mondta, Felisz csak nézte a kabátot, aztán Christ, aki bólintott, de a lány csak nem fogadta el.
– Nézd – kezdet bele a vadász –, gyűlölsz. Rendben, nem fogok ezen változtatni. Megérdemlem, de ezért ne akarj megfagyni.
– Azt hittem, már meghaltál – vette el a kabátot végül. Nagy volt rá, az ujjait fel kellett hajtania.
– Volt pár borzalmas hónapom, de végül nem haltam meg – vont vállat. – Magától elmúlt.
– Párszor megfordult a fejemben, hogy elmondom Ericnek – mondta, Chris meghökkenve nézett rá.
– Megígérted, hogy köztünk marad – háborodott fel.
– Mondom, megfordult a fejemben, nem pedig elmondtam – felelte durcásan. – Azok után, hogy egyszer láttam, amint vért köhögsz fel, aztán pedig lelépsz szó nélkül… Nagyon mérges voltam, tudod, el akartam mondani, de nem voltam rá képes. Fájdalmat okoztam volna neki.
Chris bólintott, de nem válaszolt semmit.
– Neked milyen volt az első? – kérdezte hirtelen témát váltva. A fiú szemöldök ráncolva fordult felé.
– Milyen első? – kérdezte értetlenül.
– Az első – kezdte Felisz zavarban –, tudod.
– Nem, nem tudom.
– Az első gyilkosság.
– Nagyon meggyötört lehetsz, ha ezzel hozzám fordulsz – jegyezte meg Chris.
– Rossz ötlet volt, felejtsd el – fordult meg, hogy elmenjen, de a fiú elkapta a karját, és visszahúzta.
– Rémálmaid vannak? – kérdezte, közben pedig kisimította a haját az arcából.
Felisz  bólintott: – Újra, és újra az a pillanat, amikor leszúrom a vámpírt – suttogta. Nem akart gyengének mutatkozni, de könnyek csordultak ki a szemeiből. Chris magához húzta, Felisz először nem akart engedni neki, de végül hagyta. A homlokát a mellkasának döntötte, és zokogni kezdet. 
Nem tudta meddig sírt a fiú vállán, de végül szipogva elhúzódott. Chris nem szólt semmit, csak zavartan zsebre vágta a kezeit. Megtörölte a szemét, és mosolyogva a fiúra nézett.
– Köszönöm, hogy kihoztál onnan – mondta halkan.
– Nem érted tettem – nézett rá Chris lesajnálóan. Felisz arcáról lefagyott a mosoly, és értetlenül állt a démonvérű előtt. Nem tudta, mi történhetett, az előbb még nem volt ilyen fagyos a tekintete, és ilyen gonosz sem. Kedves volt, és megértő, most meg, mintha kicserélték volna. Egyik pillanatról a másikra változott meg valami.
– Mi? – kérdezte aztán.
– Jól hallottad, nem miattad tettem – folytatta kíméletlenül. Kék szemei a szokásosnál is hidegebbek voltak. – Csakis az öcsém miatt. Őt megviselte volna az elvesztésed. Engem egy cseppet sem érdekel, hogy élsz-e. Csak törlesztem az adósságom, mert befogadtátok és vigyáztok Ericre. Semmi több. Ha nem tettétek volna, hagytam volna, hogy a vámpír átváltoztasson, aztán téged is megöllek.
– Hogy mondhatsz ilyet? – suttogta Felisz hitetlenül, letaglózva.
– Csak az igazat mondom – vonta meg a vállát. Felisz könnyei újra potyogni kezdtek.
– Utállak! – kiáltotta sírva és hozzá vágta a kabátját, aztán sarkon fordult, és ott hagyta Christ egyedül. Pár pillanattal később, mikor már a lány elég messze volt, hogy ne hallja, neszezés hangzott fel mögüle. Nem nézett hátra, jól tudta, ki áll mögötte.
– Összetörted a kis szívét – szólalt meg az érkező.
– Mit számít már, hogy mit gondolnak rólam? – fordult felé Chris. Az alak csak némán bólintott. Mindegy is.
Felisz végig simított a bőrkabáton. Ezt adta át neki azon az estén Chris. Azon az estén, amit sosem tud neki megbocsátani. Máig nem értette, miért lökte el akkor olyan csúnyán. Félt a kötődéstől? Vagy ennyire gonosz lenne valójában? Sosem tudta biztosan a választ.
– Felisz, Rosie – kiáltotta a bátyja. – Gyertek! Menjünk!