Epilógus

Sziasztok!

Megérkezett az utószó. Nem teljes értékű fejezet, fele olyan hosszú, szóval már előre félek, hogy mit fogok érte kapni :D Jövő hétvégén lesz egy aprócska szünet és nem teszek fel fejezetet, de utána kezdődik a második kötet és hozom a prológust. Addig is kiteszek pár szavazást, várom a véleményeteket.(Az egyik már volt, de kíváncsi vagyok, változott-e az eredmény a végére és most több válaszlehetőség is megadható)
Jó olvasást! :)

Puszi:)

Epilógus

Lisa miután Erickel a tetőn töltötte az éjszaka hátralévő részét, elment lefeküdni. Végig beszélgettek, inkább csak kis semmiségekről, próbálták legalább egy időre elfelejteni, hogy kik is valójában. Pillanatok alatt szaladt el az idő, nem is érezte magát fáradtnak, egészen addig, amíg a fiú nem figyelmeztette rá, hogy lassan reggel lesz. Amint elbúcsúzott tőle, és becsukta maga után az ajtót a fáradtság ólomsúlyként nehezedett a vállaira, vagyis inkább a szemeire. Azonnal az ágyába dőlt, most már nem volt gondja a gondolataival, lelassultak, és hagyták pihenni. Mosolyogva figyelte a plafont, mindazok után, amik ma történtek ezzel magát is meglepte, de még sosem érezte magához ennyire közel a fiút. Most valahogy kisebb volt köztük a szakadék, mint eddig bármikor. Az ujjait a nyakában lévő kőre fonta, most már nem az anyjára emlékeztette, aki talán sosem látta az ékszert, hanem Ericre. Így aludt el, kezeiben a nyakláncával. Az álmok világa hamar a hatalmába kerítette, amint lehunyta a szemét el is aludt.
    Álmában ismerős helyen járt, hamar felismerte az iskoláját. Az út másik oldalán lévő uszoda kerítésének támaszkodva állt egy autó takarásában.  A hátát a falnak vetette, a karjait a mellkasa előtt fonta össze, és átnézett szembe az út másik oldalára, ahol pont az iskola épületéből szállingóztak ki a diákok, a tanítás éppen véget ért. Kiszúrt több ismerős arcot, mind a sulijába jártak, és a tömegben saját magát, egyedül, elmélázva. Meglepődött, hogy egyszerre két helyen van, így lenézett a saját testére, hogy megbizonyosodjon róla, hogy tényleg kettő van belőle az álmában. Ugyanabban a ruhában volt, amiben elaludt, egy kinyúlt felsőben, és egy rövidnadrágban. Újra a másik önmagára kapta a pillantását, aki ott állt a másik oldalban a barátnői mellett, és hallgatta a fecsegésüket, néha- néha elmosolyodott, de látszott, hogy a gondolatai teljesen máshol járnak. Felismerte ezt a pillantott, az azutáni napon történt, hogy találkozott Erickel az iskolában, mikor a büntetését töltötte.
– Ki ő? – szólalt meg mellette valaki. Már éppen nyitotta volna a száját, hogy megmagyarázza, bár maga sem tudta mivel tudná indokolni, hogy ott is ott áll, meg itt is, amikor jött a válasz.
– Lisának hívják – oldalra nézett, és meglátta, hogy Eric, és Chris álldogál mellette, közvetlenül mellette. Meglepetten nézett rájuk, újból meg akart szólalni, de úgy tűnt azok ketten nem veszik észre, mintha nem is látnák.
– Eric! – suttogta, de nem reagált. – Chris! – próbálkozott a másik fiúnál, de az sem nézett rá. Rájött, hogy tényleg nem látják, teljesen láthatatlan, fogalmuk sincs róla, hogy ott van. Talán nincs is, valójában nincs.
– Úgy értettem, miért érdemelte ki a figyelmed? – fordult Eric a bátyja felé.
– Nem is tudom – vont vállat Chris. – Figyelemre méltó nem?
– Ne érj hozzá! – szűrte a fogai között a fiatalabb fiú.
– Nyugalom! – emelte fel védekezően a kezét. – Jelenleg biztonságban van.
– Mit akarsz tőle? – rivallt rá Eric. Chris gúnyosan elvigyorodott, majd megragadta az öccse grabancát.
– Te maradj ki ebből! – suttogta fenyegetően. –  Sosem volt még ennyire fontos, hogy hallgass rám. Most komolyan gondolom, hogy nem kellene beleavatkoznod. Ez túlnyúlik rajtad. Felfogtad?
– Igen – rántotta ki magát a testvére szorításából, és megigazította az ingét.
– Meg fogod magad öletni – sóhajtott fel Chris lemondóan.
– Legalább valamiben hasonlítok a bátyámra – vágott vissza Eric, mire a másik keserűen felnevetett.
– Figyelmeztettelek, de mint mindig most sem izgat, nem igaz? – nézett mélyen az öccse szemében
– Mégis ki ő? – kerülte ki a válaszadást Eric, a másik pedig gúnyosan felhorkantott. – Ez most más, mint szokott. Hazajöttél, sosem teszed. Bármi is van, ide sosem térsz vissza. A temetőbe eljössz néha, de nem maradsz itt, a városba se tetted be a lábad azóta az este óta.
– Adósságot rendezek – fordult el Chris. – Ő pedig az, akit meg kell védenem.
– Miért? – faggatta tovább Eric. Csend telepedett közéjük, a bátyja gondolkodott, majd felsóhajtott.
– Mert ő... – kezdte, de nem fejezhette be, mert a lányt felverték az álmából.
– Lisa! Kelj fel! – hatolt a lány tudatáig Rosie hangja, még az ajtón keresztül is éles volt, és bántotta a fülét. Felpattantak a szemei, és felült az ágyban. A ujjai közt még mindig ott nyugodott a kő, ami most meleg volt, és lüktetett, igaz, amint elengedte abba is hagyta. Tisztán emlékezett rá, mit látott az álmában, bár abban nem volt biztos, hogy álom volt. Csak egy dologra tudott gondolni, hogy a legrosszabbkor ébresztették fel, Chris még nem mondta ki a legfontosabb dolgot. Azt, amit legjobban tudni akart, hogy ki is ő valójában.
– Eric – suttogta maga elé.

Vége az első résznek!