1. fejezet

Sziasztok!

Megérkeztem és hoztam a fejezetet ;) :D
Remélem, hogy tetszeni fog.
Nem tudom, hogy csak velem szórakozik-e a blogger, vagy másnál se látszódnak a szavazás adatai, de remélem rendbe jön, amikor lezár. :/ 
Jó olvasást! :)

Puszi:)

1. fejezet

    Lisa kikecmergett az ágyából, megdörzsölte a szemét, megpróbálta eltűntetni az álmosságát. Fáradtan ébredt, nem sokat aludt az éjjel. Rosie pedig felkiabálta az álmából. Már régen megkezdődött a nap, de mégis nagyon fájlalta, hogy máris felkeltették a puha ágyából. Kivonszolta magát a fürdőszobába, és próbálta viszonylag elfogadható állapotba hozni a külsejét. A szemei alatt óriási táskák éktelenkedtek a kialvatlanságból. Mélyet sóhajtott, majd valamicskét javított a helyzeten egy kis alapozóval, aztán felöltözött, majd kilépett a szobájából, és elindult lefelé a lépcsőn. A többieket a tágas nappaliban találta meg. Josh is otthon volt már, bár a bal keze fel volt kötve. Stephanie-t viszont sehol sem látta, még nem engedhették haza. Ott volt az összes gyerek, kivéve egyet. Lisa meglepetten konstatálta ezt, még köszönni is elfelejtett.
- Eric? - szaladt ki a kérdés a száján, még a fáradtságát is elfelejtette. Mindenki ránézett, és mindenki felettébb idegesnek tűnt, a lány rosszat sejtett. - Hol van?
- Nem tudjuk - rázta meg a fejét Alex. - A tegnap történtek óta nem láttuk.
- Haza se jött - tette hozzá Rosie.
- De igen - válaszolt Lisa. - Tegnap este együtt ültünk a tetőn, és beszélgettünk.
- Nem mondta, hová megy? - lépett felé hevesen Felisz, ő pedig reflexből hátrált.
- Nem, azt se mondta, hogy elmegy - suttogta lemondóan. - Talán csak kiszellőzteti a fejét - próbált bizakodó hangnemet megütni, de nem sikerült, ő maga sem hit ebben.
- Mi van, ha valami hülyeséget csinál? - suttogta Rosie, és leült a kanapéra
- Tud vészjelzést küldeni, ha bajban van - biztatta a gyermekeit Josh.
- Meg kell keresnünk - erősködött Felisz. - Annyira makacs, és dühös. Ha mérges, figyelmetlen szokott lenni.
- Ha nem akarja, úgysem találjuk meg - szólt közbe most először Jason.
- De nem ülhetünk itthon tétlenül - nyafogta Rosie tehetetlenül. Látszott rajta, hogy majd szétrobban, amiért csak várni tud, és nem léphet.
- Pedig muszáj lesz, mert nem tehetsz mást - emelte meg a hangját a bátyja ingerülten.
- Ez is az a nyavalyás Chris miatt van - morogta Felisz.
- Nem ő tehet róla - suttogta Lisa, akaratlanul mondta ki a gondolatait. Tudta, hogy igaza van, de ahogy Feliszre nézett legszívesebben visszaszívta volna, az előbbit, de nem tehette, sajnos.
- Hát persze, te már megint véded. Miért is lep meg? - legyintett gúnyosan a lány.
- James támadta meg a nephilimeket, és nem Chris, és arról sem ő tehet, hogy elfogták - állt ki végül mégis az igaza mellett Lisa, pedig először visszavonulót akart fújni, de annyira bosszantotta az alaptalan vádaskodás, hogy nem tudta magát visszafogni.
- Ha Chris nem lenne, nem keveredtünk volna bele ebbe az egészbe - lépett felé határozottan Felisz csak úgy szikrázott a szeme a dühtől.
- Nem ő tehet róla. Nem hibás abban, ami vele történt, és abban sem, ami most történik - emelte meg a hangját ő is, talán jobban, mint kellett volna.
- Hagyjátok abba mindketten! - szólt közbe Josh, de nem figyeltek rá. 
- Igazad van - mosolyodott el gúnyosan a lány. - Nem ő a hibás, hanem te. Minden akkor kezdődött, amikor Eric találkozott veled.
Lisa annyira meglepődött, hogy még pislogni is elfelejtett, csak bámulta az előtte álló lányt, és nem tudott mit válaszolni, amit hallott, az teljesen letaglózta. Ő is hibáztatta saját magát a történtek miatt, éppen eleget, de ezt mástól is hallani rémisztő volt. De nem csak ő nem tudott reagálni, a többiek is meglepődtek azon, amit Felisz mondott. Se Alex, se Rosie nem szólalt meg, csak nézték a testvérüket megrendülten.
- Mi az fáj az igazság? - kérdezte gúnyosan a húguk.
- Na, ezt most fejezd be Felisz! Elég volt! - szólt rá Jason. A lány a bátyjára nézett, majd dühösen fújt egyet, és feltrappolt a szobájába. Amint elhalt a hang, néma csönd telepedett rájuk.
- Én inkább felmegyek - köszörülte meg a torkát zavartan Lisa pár pillanat múlva, és választ sem várva elindult felfelé az emeletre.

A gondolataiba merülve lépkedett fel a lépcsőn. Csendben, figyelmetlenül, már megszokásból lépett be a szobájába, alig volt itt pár napja mégis magáénak érezte. Hamar megtalálta a helyét, bár megszokni még nem igazán tudta az új életét. Nem maradt sokáig egyedül a gondolataival, mert halkan kopogtak az ajtaján, Rosie lépett be tőle szokatlanul bátortalanul. Vörös lobbonca most is kiengedve omlott a vállára, zöld szemei szinte világítottak a szoba félhomályában.
- Jól vagy? - kérdezte, amint becsukta az ajtót, leült mellé az ágyra.
- Őszintén? - nézett rá keserű mosollyal Lisa. - Voltam már jobban is.
- Ne is figyelj Feliszre! - rázta a fejét Rosie. - Makacs, és elképesztő gonosz tud lenni, ha akar.
- Lehet... - vonta meg a vállát. - De azért volt abban igazság is, amit mondott. Ha pedig ő így gondolja, talán más is - mondta elfúló hangon.
- Én biztos nem - vágta rá Rosie -, még Jason sem, Eric pedig biztos, hogy nem.  Most már közénk tartozol.
- Köszönöm - nézett rá hálásan Lisa. Tényleg úgy érezte, hogy megtalálta azt a legjobb barátnőt, akiről annyi könyv, és idézet szól, és akiről mindig azt hitte, hogy csak kitalált szerepkör a művekben. Most ő mégis megtalálta, és végre hitt a kissé klisés, de talán nagyrészt még mindig igaz legjobb barátnő fogalmában. Úgy érezte, neki mindent elmondhat, benne teljesen megbízhat. Egy dologtól félt csupán, hogy még nagyobb veszélybe sodorhatja.
- Mondd csak Rosie - fordult hirtelen a lányhoz -, mennyit tudsz az angyalokról?
- Hát... - húzta el a száját a lány. - Nem sokat, eléggé rejtélyesek.
- És van aki tudhat? - kérdezősködött tovább Lisa felspannolva.
- Inkább mi - helyesbített Rosie -, a könyvtárban biztosan vannak könyvek, amik segíthetnek. De miért?
- Csak szeretnék többet tudni a világotokról.
- Csak ennyi?  - kérdezte felvont szemöldökkel.
- Hát, nem, nem igazán - hajtotta le a fejét Lisa.
- Történt valami?
- Furcsa álmaim vannak - bökte ki végül a lány, ha Rosie-ban nem, akkor mégis kiben bízhatna? - Egy angyal van bennük megbilincselve, de nem tudom, mit jelenthet - fejezte be tanácstalanul.
Félt, hogy megijeszti, őrültnek nézi, vagy hasonló. De ő csak megrántotta a vállát, és felugrott az ágyról.
- Gyere! - nyújtott kezet neki Rosie. - Segítek, hátha ki tudjuk deríteni.
- Most? - kérdezte meglepetten Lisa.
- Persze, Josh úgyis elment Stephhez - kacsintott rá a lány, és kirángatta a szobából.

A könyvtárban tényleg nem volt senki. Lisa remegett kicsit, és aggódott, hiszen mégis csak engedély nélkül voltak itt. Félt, hogy lebuknak, és Josh haragudni fog rájuk, de Rosie nagyon otthonosan mozgott, nem zavartatta magát, még csak csöndes sem akart lenni.
- Az angyalokról úgy általánosságban kellenek az információk, vagy külön valamelyik érdekel? - kérdezte a polcokat szemlélve.
- Inkább az érdekelne, hogy milyenek vannak - fordult felé a lány. - Vannak róluk képeitek? Vagy rajzok? Esetleg leírások? Hátha felismerem.
- Képek biztosan nem, legalábbis még nem hallottam, hogy egy angyal modellt állt volna egy fotó, vagy egy festmény kedvéért - vigyorodott el. - Emlékezetből készült rajzok esetleg, meg leírások, de nem sokan találkoztunk angyalokkal eddig.
- Tényleg? - kérdezte meglepetten Lisa.
- Hát a jelünk megkapása után nem nagyon találkozunk velük - vonta meg a vállát egykedvűen, és kitett elé egy könyvet az asztalra.
- Még azzal sem, aki megjelölt? - csodálkozott.
- Nem örökbe fogadnak, csak megjelölnek - magyarázta Rosie. - Szerintem azt sem tudják, mi történt azóta velünk - próbált nemtörődömnek látszani, de nem járt sok sikerrel.
- De tudják - vágta rá Lisa, magát is meglepve azzal, hogy ebben mennyire biztos.
- Mi? - fordult felé Rosie, és elszakította a tekintetét a polcokról.
- Úgy értem, biztosan tudják - kapta el a lányról a tekintetét Lisa. - Biztosan érzik, mi van veletek.
- Akkor nem nagyon érdekelheti őket, ha hagynak meghalni, amikor bajban vagyunk - felelte Rosie szárazon, majd a könyvhöz lépett, és fellapozta. Lisa szomorúan nézett rá, de nem jutott eszébe semmilyen vigasztaló szó. - Itt vannak azoknak az angyaloknak a nevei, akiket ismerünk, és akikről tudunk.
- Ez írva van! - lepődött meg Lisa a kacskaringós, tollal írt betűkön. A könyv eléggé réginek, és megviseltnek tűnt, a végén még sok-sok oldal üres volt. Nagyjából egy oldalt szenteltek minden angyalnak, volt pár kivétel, akiknek több is jutott, mint például Gabriel arkangyal. Van ahol szinte csak az angyal neve, és jele volt az oldalon, máshol sok- sok adat, egy- két rajz, leírás, észlelés. Sokféle, különböző betűvel írtak a könyvbe.
- Akriel - olvasott fel egy nevet hangosan Lisa, majd lapozott még egyet. - Annanchel?
- Ezek mind angyalok - bólintott Rosie.
- Baglis és Mistriel - sorolt még neveket a könyvből. - Ifaril? - ért a következő oldalra.
- Aha - bólintott Rosie -, ilyen is van, nem túl átlagos a nevük.
- Igen, de ez valahogy ismerős - suttogta Lisa.
- Lehet, hogy Eric miatt cseng ismerősen -  vonta meg a vállát a nephilim.
- Eric miatt? - nézett rá kíváncsian.
- Hát - kezdet magyarázkodni -, tudod, őt jelölte meg Ifaril angyal.
- Igaz, tényleg - bólintott Lisa, remélve, hogy nem árulta el, hogy ő bizony nem tudta, hogy ki is jelölte meg Ericet. - Akkor ezé az angyalé a tőr is, amit találtunk - suttogta maga elé.
- Azt hiszem - bólintott Rosie. Lisa végigfutotta az angyal lerajzolt pecsétjén az ujjait. Majd megpróbálta elolvasni a kacskaringós írásokat, talált pár nevet felsorolva, köztük Ericét is. - Őrző? Az mit jelent?
- A béke őrzője - magyarázta Rosie. - Ők teremtenek minket, hogy békét tartsunk a földön, ez az ő feladatuk. Persze egyes angyalok több dolgot is csinálnak. Ifaril például csak 22 éve tölti be ezt a posztot, hogy előtte mit csinált azt nem tudjunk, de az is lehet, hogy ennyire fiatal angyal.
- Hm - bólintott Lisa, és végigfutotta az évszámokat. - De úgy két éve senkit sem jelölt meg - mutatott az utolsó dátumra. A másik lány a könyv fölé hajolt, és gondolkozva ráncolta a homlokát.
- Hát ez érdekes - nézett Lisára értetlenül. - Nem tudom, miért.
- Ti meg mit csináltok? - zavarta meg őket hirtelen egy éles hang az ajtóból. Mindketten arra kapták a fejüket, és meglátták Feliszt karba tett kézzel és a győztesek örömével az arcán.
- Mi csak... - kezdet bele a magyarázkodásba Lisa sikertelenül.
- Csak oktatom Lisát, hiszen jó formán még nem tud semmit se rólunk - segítette ki Rosie.
- Hát persze - szűkölt össze rosszallóan a lány szeme. - Hogy is gondolhattam bármi helytelenre.
- Na jó - lépett felé Lisa feltartott kézzel, jelezvén, hogy győzött. - Kutattunk egy kicsit az angyalok, és a múltam után. Kérlek ne mondd el senkinek.
- Miért tenném? - emelkedett meg Felisz szemöldöke. - Megérdemled, hogy megtud, ki vagy - mondta szinte már kedves mosollyal, majd megfordult, és ott hagyta őket egyedül a könyvtárszobában.