Az angyal érintése - Prológus

Sziasztok!

Megérkeztünk a második kötet prológusához. Remélem, a folytatás is elnyeri majd a tetszéseteket, mint az első kötet. Innentől ismét áll a heti egy rész, jövő héten hozom az első fejezetet. Ó, és aki még nem szavazott, ne felejtsen el :D A szereplőkhöz pedig felkerült pár új infó, szóval érdemes lehet benézni ;)
Jó olvasást most ehhez!:)

Puszi:)

Raboskodó Angyal trilógia - Az angyal érintése

Prológus

    A fiú megérkezett a legelőre, majd leállította a motort, levette a sisakját, és szétnézett. Még senki sem volt ott. Korábban érkezett, ez is volt a terve. Fáradtan dőlt a járműnek és idegesen a hajába túrt. Egész nap azon rágódott, hogy hogyan is tehetné meg nem történté az utóbbi éveket, de leginkább az utóbbi pár napot.
    Sosem hitte volna, hogy valaha idáig jut. Sok mindent átélt már, sok kétes ügye volt, igazából, csoda, hogy még él, és ezt jól tudta, de ez, ez még neki is sok volt. A démonok, és angyalok harca még csak most kezdődik, és ő máris belekerült.
    Szürkült már az ég alja, lassan megérkeznek. Ismerte a megbízóját, sajnos. Gyűlölte azt a napot, amikor megismerkedtek. Gyűlölt mindenki mást, akik nem keveredtek ebbe bele, akik élték a rendes életüket. Gyűlölte a hozzá hasonlókat, s gyűlölte a családját, amiért belekeveredtek, amiért nem lehettek normális, átlagos emberek.
    Feszülten szemlélte a terepet. Minden apró mozdulatra odafigyelt, tökéletes érzékei a fűszálak minden apró libbenését észrevették. Az órájára nézett, lassan 9, ideje volna végre, ha megérkeznének.
    Egyre idegesebb lett. Nem tudta mi történik, és ez bosszantotta. A kezében lévő sisakot pörgette az ujjai között, eljátszadozott még egy ideig, közben teljesen rásötétedett, de a látása így is tökéletes volt, ezzel jár a kiválasztottság.
    Mennydörgéshez hasonló, tompa moraj futott végig a legelőn. Az éjszakai, erdei állatok, amik elkezdtek előbújni vackaikból, most hirtelen visszafordultak. Egy nagyobb vadász közeledett, az ösztöneik megsúgták, hogy veszélyben forognak, így inkább elhalasztották a ma éjjeli zsákmányt.
    A fiú bátornak tartotta magát, de neki is minden idegszála azt súgta, meneküljön, bár ezekre a figyelmeztetésekre sosem figyelt, most mégis megfordult a fejében. De tudta, hogy nem mehet el, kötötte az esküje. Alkut kötött, megesküdött, nincs visszaút, csakis egyedül a halál akadályozhatja meg a feladat végrehajtásában.
    Újra felharsant a dördülés, majd újra, de ekkor megjelent egy sötét alak a legelőn, pár méterrel előtte. A fiú ellépett a motortól és letérdelt.
- Örülök, hogy újra látlak – dörmögte a démon.
- Uram! – nézett fel rá a fiú. Az arcát elrejtette egy fekete csuklya alá, a köpenyeg az egész testét eltakarta. Emberien nézett ki, de köze sem volt hozzájuk.
- Állj fel! – utasította. – Dolgunk van.
     Az egyik kezével egy lány karját szorongatta, az nyöszörgött, órák óta sírhatott a szemei vörösségéből és puffadásából ítélve. Fiatal volt, 13-14 éves. Vállig érő szőke haja, és zöld szeme volt, amivel ijedten pislogott felfelé a fiúra.
- Segíts! Kérlek! – suttogta, ahogy találkozott a pillantásuk, ő nagyot nyelt, és a férfire nézett.
- Most mi lesz? – kérdezte.
- Most előkészítjük a rituálét – jelentette ki a démon, és lelökte a fűbe a lányt.
    A másik kettő elkezdte előkészíteni a rituálét. A lány démonvadász volt, így nem adta fel. Utolsó próbálkozásként felpattant, és rohanni kezdet az út felé.
- Hozd vissza! - adta ki a parancsot a démon. A fiú a menekülő után indult. Szívesebben hagyta volna elfutni, de nem tehette. Utána vetette magát, amint beérte, és elkapta a karját, szorosan ragadta meg, hiába kapálódzott, nem tudott szabadulni.
- Kérlek... - nyöszörgött a lány. - Engedj el! - mondta, és újból eleredtek a könnyei, de nem válaszolt semmi, csak visszavitte a démonhoz.
Ezek után folytatták a rituálé előkészítését, a vadász fellocsolt egy nagy kört szentelt vízzel, majd a közepébe a megidézni kívánt angyal jelképét. Utána a démon négy kék ékkövet vett elő, és adott oda neki, hogy tegye le a kör körül egyenlő távolságokra, majd megragadta a lány karját, és a kezei közé lökte.
- Muszáj ezt nekem? – kérdezte.
- Én nem léphetem át a szentelt vizet. – válaszolt mérgesen. – Megesküdtél nem emlékszel Christopher?
    A fiú bólintott, majd belépett a körbe magával rángatva a nephilimet. A nadrágján lógó tőrért nyúlt, amit nagy nehézségek árán szerzett meg. A fehér fegyver kecsesen és halványan világított az éjszakában.
- Kérlek, engedj el – sírta a lány.
- Sajnálom, de nem tehetem – rázta meg a fejét, megpördítette a tőrt a kezében, hogy kényelmesebb legyen a fogása, és egy határozott mozdulattal szíven szúrta a lányt. Meleg vére a kezére folyt, megborzongott az érzéstől. A nephilimnek elapadtak a könnyei, kitágultak a pupillái, és szétnyíltak az apró, rózsaszín ajkai. Megroggyant a térde, de a fiú nem hagyta elesni. Még utoljára ránézett, majd élettelenül előre bicsaklott a feje. Sosem fogja tudni elfelejteni azokat a szemeket, a tudatába égett, mint a többieké, akiknek valaha elvette az életét, a pillanatot, amikor kihunyt a szemükből a fény, sosem felejti.
    Éles fénycsóva villant végig a legelőn. Megfordult, egy gyönyörűséges lány állt előtte, csak egy karnyújtásnyira. Hosszú barna haja a bokájáig hullott le apró hullámokban. Hátából két szárny állt ki, amik bronzos, fehéres fényben csillogtak. Fehér ruhája a combja közepéig ért, vékony, selymes anyagból készült. Hátán egy bronzköpenyt viselt, kámzsáját lassú mozdulattal hátrahajtotta. A lábain nem volt semmi, csak egy-egy csillogó bronzszál szaladt végig a lábfejétől, és tűnt el a ruhája alatt. Az arcán mérhetetlen fájdalom ült, ahogy az élettelen testre nézett, könnyek csillogtak a szemében, ahogy a fiúra emelte őket.
- Hogy merészeled egy nephilim gyermek vérével bemocskolni a nevem? – a hangja szomorú, és egyben szigorú dallammal csengett.
- Az én parancsomra tette – lépett közelebb a démon. Az angyal ránézett, félrefordította a fejét, és úgy vizsgálgatta.
- Arcot cseréltél az utolsó találkozásunk óta, de még mindig ugyanaz a mocskos fattyú vagy, aki voltál, Lucifer gyermeke – mondta.
    A fiú magával rángatva a halott lány testét kilépett a körből, mire a kristályokból indulva lángcsóva futott körbe. Az ékkövek pedig vörös színre váltottak.
- Tá dám! – kiáltott fel a démon, és széttárta a karjait. – Nehéz volt, évekbe tellett mire megtaláltam őket, de fő a türelem, nem igaz? – kérdezte.
    Az angyal elindult felé, de megtorpant a tűzhöz érve. Ijedtség futott át az arcán, ahogy felismerte, nem menekülhet, csapdába csalták, és ő ostobán belesétált.
- Ezt még megbánod – suttogta mérgesen.