20. fejezet

Sziasztok!

Hogy bírjátok ezt a forróságot? Én nagyon szenvedek... Egyébként nagyon örültem az előző fejezethez érkező hozzászólásoknak és egyéb visszajelzéseknek. Köszönöm szépen őket! :)
Itt pedig a következő fejezet. 
Jó szórakozást!

Puszi! :)

20. fejezet

Fél 9 volt, amikor felébredt, majdnem 8 órát aludt, rég volt már ilyen, nem is érezte magát annyira fáradtnak. Sőt annyira nyugodt volt, hogy szabályosan megijedt, amikor felült és észrevette, hogy nincs egyedül. 

– Megrémült a nagy vadász? – kérdezte nevetve Vicktorie, ő ült az ágya szélén és úgy tűnt, csak nézte, ahogy alszik.

– Mióta vagy itt? – kérdezte álmos, rekedt hangon.

– Már egy órája figyelem hogyan szundikálsz – jelentette be mosolyogva.

– Kezdek elpuhulni – rázta meg a fejét Chris. – Észre se vettelek.

– Halk voltam – felelte a lány. – Még csak nem is lélegeztem, nehogy felébredj, örülök, hogy aludtál – simított végig az arcán gyengéden. – Viszont – váltott dorgáló hangnemre – minek neked a mobil, ha nem tudsz felhívni vagy üzenni, halálra aggódtam magam, amikor nem jöttél haza. Végül Alextől tudtam meg, hogy itt vagy, nem szép dolog elfelejtkezni rólam.

– Bocs, lemerültem és nem volt időm feltölteni – mutatta fel a sötét telefonját a fiú. – Tényleg sajnálom – folytatta, mert a lány arca még mindig megbántott volt –, valahogy mindenféleképpen üzennem kellett volna.

Az arcához hajolt és egy puszit adott neki engesztelésképpen.

– Ne haragudj! – gügyögte a fülébe, mint egy kisfiú.

– Utállak – húzódott arrébb, de Chris a derekára fonta a karját és visszahúzta magához.

– Dehogy is, imádsz – felelte mosolyogva.

– Nem, utállak – ellenkezett.

– Nem utálsz? – fordította ki a szavait a vadász nevetve. – Mondtam én!

– Akkor is utállak!

– Még mindig imádsz – lökte hátra az ágyra és a lány fölé tornyosult. Hosszú, szőke fürtjei szétterültek a sötét ágyneműn, halványan mosolygott fel a fiúra és a kócos hajába túrt, majd lerántotta az ajkaira.

– Hé – húzódott el Chris –, még nem mostam fogat.

– Már megszoktam – nevetett fel Vicktorie és már vissza is húzta. A vadász engedett neki és viszonozta a csókját. Chris csípője az övének feszült, a testének súlya egyáltalán nem volt nehéz, sőt kellemes érzés volt ennyire közel tudni magához, a lábait a derekára fonta és olyan hevesen csókolta, mintha az élete múlna rajta, de a fiú elhúzódott.

– Nem, itt nem lehet – lihegte.

– Miért? – kérdezte a lány.

– Bármikor benyithatnak – akart elhúzódni, de Vicktorie a hátára lökte és a csípőjére ült.

– Nem érdekel! – felelte és újra az ajkaira hajolt. Chris ellen akart állni, de a testének más volt a terve, mint az eszének és ismét viszonozta a közeledést. Vicktorie jól csókolt és gyönyörű volt, mindezen túl jól tudta, hogy teljesen mindegy, hányszor fekszenek le egymással ő nem szerelmes belé és nem is lesz.

– Úgyse akarod őt megrontani – kapta le a vámpír a saját pólóját. – Még túl fiatal, nem igaz?

– Kiről beszélsz? – simított végig a lány formás testén Chris.

– A Kisvörösről, kiről másról? – tépte szét a vadász ingét egy határozott mozdulattal. A gombok szanaszét gurultak a padlón.

– Hé – kiáltott fel Chris megjátszott bosszúsággal –, ez az egy ing volt nálam.

– Úgyis bűzlött a vértől – felelte Vicktorie és csókolgatni kezdte a vadász testét, majd ismét visszatér az ajkaihoz.

Aztán egy csattanást hallottak, a szoba ajtajából jött a hang. A fiúból mintha egy jós szólt volna, rájuk nyitottak. Vicktorie annyira meglepődött, hogy hirtelen meg is harapta, ahogy elhúzódott, de Chris nem törődött a vérző szájával csak a csalódott égő zöld szempárt látta. Egy tálca feküdt a földön, biztosan reggelit hozott neki, mivel tudta, hogy zavarban van, ha a családdal kell együtt lennie.

– Elnézést! – hebegte Rosie, majd kihátrált.

– Emlegetett... – kezdte Vick, de a fiú már nem volt ott, éppen az ajtót tépte fel, hogy utána szaladjon, közben egy hanyag mozdulattal letörölte a szájáról a vért.

– Várj! – kapta el a nephilim kezét, az kirántotta a szorításából, de ránézett. – Sajnálom, hogy láttad ezt.

– Nem, én sajnálom, hogy megzavartalak – mondta elfúló hangon. – Most már a te szobád lett, jogod van benne henteregni.

– Henteregni? – mosolyodott el a szóhasználaton, de rögtön elkomorult, mert a zöld szempár fagyosan nézett vissza rá.

– Menj vissza, mielőtt elmegy a kedved tőle – intett az ajtó felé Rosie és már el is indult.

– Mit vársz tőlem, mondd? – kérdezte Chris és kezdte elveszíteni a türelmét.

– Nem várok semmit – nézett a szemébe mélyen a nephilim. – Egyáltalán semmit.

– Jobb is – fonta össze a karját a mellkasán a vadász mérgesen. – Jobb is, ha nem vársz tőlem semmit és békén hagysz a gyerekes rajongásoddal végre.

– Tessék? – hökkent meg Rosie és könnyek futottak a szemébe.

– Hallottad – nyomatékosította a fiú –, 16 éves kislány vagy, mégis mit vársz tőlem? Várjam meg, még nővé érsz? Mit gondolsz, ki vagyok én? Valami Teréz anya vagy mi?

– Te csak egy seggfej vagy! – pofozta fel a vadászt és berohant a szobájába.

Chris meglepetten simított végig az arcán, ahol a lány keze csattant a bőrén, talán túlzásba esett, túl durva volt vele.

– Te tényleg törődsz vele – állapította meg Vicktorie.

– Hm? – fordult felé a vadász értetlenül.

– Egy emberrel van ilyen se veled, se nélküled kapcsolatod és az az öcséd – magyarázta. – Magad mellett akarod tudni, közben pedig úgy gondolod, hogy jobb, ha ellököd, mert veszélyt jelentesz rá, a Kisvörös is bekerült ebbe a kategóriába, pedig mindig azt hittem, hogy egyszemélyes. Ne érts félre, én nem akarok ennek a kategóriának a része lenni!

– Hogyhogy? – emelkedett meg kérdőn Chris szemöldöke.

– Jobb szeretek a közeledbe lenni, ha kedves vagy, utálom, ha veszekedsz – nézett mélyen a szemébe, a vadász felsóhajtott, majd visszalépett a szobába és felkapta a kabátját, majd elindult lefelé, a lány pedig követte. Útközben Joshba ütköztek, aki éppen az irodájába tartott.

– Hová mész? – kérdezte a fiút.

– Vicktorie-hoz – vetette oda félvállról, de a férfi visszatartotta.

– Azt hittem, megegyeztünk – nézett rá kedvesen, de komolyan.

– Mindenem nála van, csak a cuccaimért megyek – felelte Chris, az apuka bólintott, majd továbbállt.

– Be akar szervezni a családba – kommentálta Vick.

– Ja, csak éppen azt nem veszi észre, hogy ez nekem mennyire kínos – rázta meg a fejét a vadász, majd az egyik bukósisakot nyomta a lány kezébe. – James?

– Egész este a Hong Kong Rice étteremben ültem, mint valami szomorú szingli és a lakását figyeltem, de se ki, se be, senki – Chris kinyitotta az ajtót és előre engedte.

– Ez még nem jelenti, hogy nem járt ott senki.

– Rá lehet látni az ablakára, nem láttam nagyon mozgást – folytatta a lány. – Csak ő volt bent és ki sem mozdult.

– Furcsa – ült fel a motorra Chris, Vicktorie pedig mögé helyezkedett. – Mire várhat? – feltette a bukósisakot, majd mikor megérezte a derekán a lány ölelő karjait elindult.