3. fejezet

Sziasztok!

Megérkezett a harmadik fejezet is, remélem, hogy tetszeni fog nektek.
Felkerült az új menüpont is tegnap Szereplők II. néven, az angyalokról találtok fent pár adatot.
De itt az ideje jó olvasást kívánnom a mostani fejezethez!

Puszi :)

3. fejezet

Nem itt kereste először, hanem a boxzsák mellett, meglepő módon most nem büntette magát a haragjával. Leült mellé a tetőre és lelógatta a lábát.

- Hogy vagy? - kérdezte és végigsimított a karján.

- Mint aki most mondta azt a bátyjának, hogy bárcsak halott lenne - sóhajtott Eric.

- Túlteszi magát rajta - nyugtatta a lány. - Tudod, hányszor kívántam már Alex halálát? Többször, mint azt meg lehet számolni - Eric elmosolyodott. - De azt is sokszor szerettem volna, hogy Rosie-nak vágják ki a nyelvét, de attól még szeretem őket, ahogy te is a bátyád.

- Nem fog visszajönni - rázta meg a fejét a fiú.

- De visszafog - bíztatta Felisz. - Csak időre van szüksége.

- Remélem, igazad van.

- Nekem mindig igazam van - mondta magabiztosan, mire Eric felnevetett.

Pár percnyi csend állt be kettőjük közé. Felisz csak nézte az éjszakát és gondolkozott. Annyi mindent szeretett volna tudni, kíváncsi volt valamire, amit eddig sosem mert megpróbálni. Hirtelen a bátyja felé fordult és már kérdezett is.

- Kipróbálhatok valamit? - mondta még volt bátorsága, Eric meglepetten nézett rá, de bólintott.

- Persze. Mit?

Azonnal gondolkodás nélkül közelítette az arcát a fiúé felé, mielőtt még beijedne, de Eric elhúzódott.

- Mit csinálsz? - kérdezte gyorsan.

- Kiderítem végre, hogy hogyan érzek irántad - ragadta meg a felsőjét és visszarántotta a nephilimet, aki döbbenten hagyta.

Eric hamar megérezte a lány puha ajkait az övéin, Felisz lehunyta a pilláit. Bármennyire is próbált elvonatkoztatni tőle, hogy a húgával csókolózik, nem tudott. Lehet, hogy valójában nem voltak testvérek, de úgy tekintett rá. Mindig is úgy nézett rá, és eddig nem tudta, hogy Felisz nem így van ezzel, bár sejtette. Vagyis nem is ő vette észre, Alex mondta neki, de abban bízott, hogy ez már elmúlt. Aztán a lány elhúzódott, kinyitotta a szemét és elmosolyodott.

- Na, mi az ítélet? - kérdezte a fiú rekedten és félve.

- Csak a bátyám vagy - felelte Felisz, mire megkönnyebbülten fújta ki a levegőt.

- Akkor minden oké - kacsintott rá Eric.

- Ja, de jó lett volna, ha nem így van - suttogta, mire a fiú értetlenül nézett rá.

- Miért?

- Veled egyszerűbb lenne - mondta Felisz. - Neked is, meg nekem is.

- Ez igaz - értett egyet. - Könnyebb lenne, mint egy halottat vagy inkább soha nem is létezőt szeretni.

- Az én helyzetem se sokkal egyszerűbb - felelte a lány.

- Tudom - bólintott, majd átölelte a húga vállát, aki pedig a mellkasának dőlt, és úgy nézték a felkelő napot.

- Sosem értettem... - kezdte a lány aztán.

- Mit?

- Mindig én jöttem utánad, ha gáz volt és én próbáltam belőled legjobban kihúzni, hogy mi bánt, mégis mindent a tökfej bátyámnak mondtál el - panaszkodott, mire Eric felnevetett.

- Részben az ő hibája - felelte. - Egyszer elmondta, hogy hogyan érzel irántam és utána féltem belevonni téged a dolgaimba, mert nem tudtam, hogy hat rád.

- Lehet jobb is - bólintott Felisz. - Talán félreértettem volna. Amikor idekerültél fülig beléd zúgtam - emlékezett vissza. - De sosem mondtam el Alexnak, mert tudtam, hogy rögtön elmondaná neked, de a szemétje kitalálta és még csak nem is szólt róla.

- Ő már csak ilyen - nevetett Eric. - De nekem azt mondta, hogyha szórakozok veled szétrúgja a seggem, ha érdekel.

- És mit szóltál? - kuncogott fel a lány is.

- Hogy a húgom vagy, megőrült? - válaszolt.

- Aztán elmúlt, ahogy nőttem - folytatta. - Azt hittem, hogy elmúlt egészen addig, amíg Lisa meg nem jelent és észre nem vettem, hogy ti ketten... Na, akkor rettentő féltékeny lettem és nem tudtam hová tenni ezt az érzést. Annyira vártam egy pillanatot, hogy tegyen valamit, amiért gyűlölhetem, de csak erőltettem, nem igazán ment.

- Már mindegy úgy sincs itt - vonta meg a vállát Eric.

- És ennyi? - nézett rá hitetlenül a húga. - Feladod? Nem harcolsz érte?

- Hogy harcolnék érte? Angyal lett - háborodott fel és arrébb húzódott, hogy szembefordulhasson.

- Nem tudom, akárhogy - tárta szét a karját. - Kitaláljuk!

- Nem csupán egy angyal lett Felisz - vette vissza a hangját a báty.

- Hát? - vonta össze a szemöldökét értetlenül.

- Ifaril lett - fúrta a tekintetét a lányéba -, az én angyalom.

- Ezt nem tudtam - suttogta megszeppenve. - Én még sosem találkoztam az enyémmel.

- Nem olyan nagy cucc - vonta meg a vállát a fiú. - Tudod, esélyt adott rá, hogy megöljem és láttam a szemén, hogy tényleg hagyta volna.

- De nem tudtad megtenni - tette hozzá Felisz, Eric pedig megrázta a fejét.

- Pedig nem kellett volna sok a bosszúmhoz.

- Be kellene mennünk - mondta aztán a lány. - Hideg van és mindannyian fáradtak vagyunk, te is.

- Nem tudnék most aludni - túrt hajába gondterhelten.

- Meg kell próbálnod - fogta meg a karját, hogy felhúzza. - Rettentő fáradtnak tűnsz pedig.

*

A szobájában tért magához az ágyában. Meglepetten ült fel, zúgott a feje a hirtelen mozdulattól. Nyögve a szemére tapasztotta a tenyerét, hogy enyhítse a lüktetést.

- Jó reggelt Csipkerózsika! - hallott meg egy gunyoros hangot a szoba másik végéből. - Azt hittem, már vissza sem térsz az élők világában.

- Mondd, hogy ez egy rémálom - felelte James.

- Nem az - állt meg az ágy mellett és egy pohár vizet nyújtott a fiúnak. - Hiányoztam?

- Mit akarsz Chris? - kérdezte ellenségesen, de elfogadta az italt.

- Csak meg akartam bizonyosodni róla, hogy egyben vagy - vonta meg a vállát.

- A kiskutyád megtalált és rendbe rakott - válaszolt szarkasztikusan.

- A kiskutyám még itt van, szóval a helyedben vigyáznék, hogy mi hagyja el a számat. Öltözz át! - dobott oda neki egy inget. - Kint megvárunk.

Azzal egyedül hagyta a sötét szobában. Nem volt még igazán ereje teljében, a vámpírvér meggyógyította a sebet, de a fáradtságát és a nyúzottságát nem űzte el. Levette az elszakadt ingét és megnézte mi maradt a szúrás után, egy friss heg, még nem tűnt el rendesen, bár úgy sejtette, hogy igazán nem is fog. A vér csak felgyorsítja a gyógyulást, de ha heg keletkezne a seb után, az így is megmarad. Aztán fel akarta venni a másik, tiszta inget, de egy harapást pillantott meg az alkarján. Végigsimított rajta, egy begyógyult vámpírharapás volt. Amilyen gyorsan tudott felöltözött és kibotladozott a szobából.

Vicktorie a konyhaszekrényen ült, Chris pedig előtte állt. A vámpír combjai a fiú derekára fonódtak, de úgy tűnt, csak beszélgetnek, halkan sugdolóztak.

- Hogy van a kezed? - kérdezte tőle aggódva a lány.

- Hála neked, jól - felelte mosolyogva Chris, majd ránézett oldalra. - Gyere nyugodtan! - James az ajtófélfának dőlve támasztotta ki magát, de most tovább indult.

- Mit tettetek velem? - kérdezte a fiú felháborodottan.

- Semmit - vonta össze a szemöldökét értetlenül a másik vadász. - Vick adott a véréből, hogy meggyógyulj, aztán idehozott, én kb. 5 perccel azelőtt érkeztem, hogy felkeltél.

- Akkor mi ez a harapásnyom? - mutatta fel az alkarját.

- Vicktorie? - kérdezte meglepetten Chris és a lányra nézett.

- Megérdemelte - vonta meg a vállát.

- Most vámpírrá válok? - kérdezte James.

- Előtte meggyógyítottalak, nem haltál meg - vágta rá Vick ellenségesen.

- Addig nem, amíg meg nem halsz - felelte a nephilimvadász figyelmen kívül hagyva a vámpír válaszát. - Úgy 36-48 óráig próbáld meg nem feldobni a talpad, és nem lesz gond, ennyi idő alatt kiürül a szervezetedből a mérge.

- Meg kellene, hogy öljelek - simított végig a fogain a nyelvével a lány.

- Nem! - szólt rá Chris. - Nem akarom, hogy meghaljon.

- Mégis miért nem? - kérdezte James. - Mit akarsz tőlem? Nem állok át az oldaladra, ne is reménykedj!

- Meg se fordult a fejemben - vonta meg a vállát Chris. - Csak a tartozásom teljesítettem. Vicktorie vérével megmentetted az életem, amíg börtönben voltam.

- Ahová én jutattalak - szúrta közbe.

- Mellékes, Saiker egyszer úgyis rájött volna, hogy nem az ő oldalán állok, ha nem vagy, halott lennék. A kérésemre pedig neked is adott Vick a véréből, amikor haldokoltál, most már kvittek vagyunk, viszont ha megöl, mi a francnak fáradoztam ennyit. Na, meg az kéne még, hogy egy örökkévalóságig rászabadítsalak erre a világra.

- Ugye tudod, hogy ez semmin sem változtat - nézett a másik vadászra.

- Tudom - bólintott Chris. - Most már újra szabadon gyűlölhetsz. Menjünk Vick! - intett a lánynak, aki ki is ment az ajtón, de a nephilimvadászt még megállította.

- Egyszerűbb lett volna, ha hagysz meghalni - akadékoskodott James.

- Neked lehet - fordult vissza Chris. - De veled ellentétben nekem csak egy ellenségem van és csak vele fogok végezni.

- Mi van Erickel? - kérdezte aztán. - Nem fogadta túl jól, hogy végighazudtál, igaz? Különben most vele játszanál jótestvéresdit, ha nem tévedek. Hagy tippeljek, kidobott?

A fiú egy darabig nézett rá, de nem reagált a gúnyolódásra. 

- 36-48 óra, ne feledd! - mondta még utoljára Chris, majd kilépett az ajtón és magára hagyta.