Befejezett történet!

2014. december 25., csütörtök

24. fejezet

Sziasztok!

Megérkezett a 24. fejezet, kissé ironikus, nem? Pont a 24. :D Kicsit előbb hoztam ezzel szeretnék minden olvasómnak Boldog, Békés Karácsonyt kívánni! :)
Remélem, hogy tetszeni fog.

Jó olvasást a fejezethez!

Puszi :)

24. fejezet



Alex az ágyán ült és gondolkozott. Csak nehezen tudta megemészteni a történteket. Valahogy minden olyan bonyolultnak hatott, és megoldhatatlannak. Újra és újra végigvette a délután történéseit, de egyszerűen nem talált rá más magyarázatot. Viszont megzavarták az elmélkedésben, valaki kopogott az ajtón.
– Gyere – kiáltott ki erőtlen hangon.
Eris szőke feje bukkant fel a nyitott ajtóba, és vigyorogva lépett be, bár hamar eltűnt a mosolya, ahogy meglátta. Számított a bátyja megjelenésére, furcsán méregette, amikor hazaértek. Azonnal kiszúrta, amint belépett, hogy valami nem stimmel vele. Meg se kellett szólalnia már tudta, ahogy ő is mindig tudta, ha vele baj van. Leült mellé az ágyra, de nem nézett rá. Pár pillanatnyi csend telepedett közéjük, de végül Eric megtörte.
– Szóval mesélj, kibántott?
Halkan felnevetett, de hamar újra elkomorult. Arra az emberre nézett, aki azóta mindent tud róla, mióta először beszéltek a kórházban. Legjobb barátok lettek, gyerekként elválaszthatatlanok. Most mégsem tudta, hogyan is beszélhetne vele mindarról, ami történt. Pedig Eric arra vár, mindig arra vár, hogy megvédhesse.
– Emlékszel, amikor gyerekként kitaláltam, hogy márpedig én tudok gördeszkázni? – kérdezte halkan. Érezte, ahogy társa meglepődik mellette, hirtelen nem is válaszolt, de hamar átgondolta a hallottakat.
– Persze – nevetett fel aztán. – Tizenkét évesek voltunk. Vettél egy deszkát, de hamar véget ért vele a pályafutásod.
– Már amikor először ráálltam – emlékezett vissza Alex –, neki mentem valakinek. A srác akkora volt, mint egy ruhásszekrény – nevetett fel. – Meg akart verni.
– Egyedül is elintézted volna – vetette közbe Eric.
– Őt igen, de egy komplett szekrény sor volt a három haverjával együtt. Ellökött, emlékszem lehorzsoltam a könyököm, de odaértél, és közbeléptél. Azt mondtad, hogy...
– Remélem, csak felsegíteni akarod – fejezték be egyszerre.
– De csak felröhögött, és azt mondta, várj a sorodra pisis – ölelte át a felhúzott térdét. – Emlékszem akkorát behúztál neki, hogy eltört az orra. Csúnya látvány volt.
– Három hét szobafogságba került nekem a dolog – bólintott Eric. – De nem bántam meg.
– Viszont a többiek nem mertek packázni – nézett rá oldalra Alex.
– Mire akarsz kilyukadni? – vonta fel a szemöldökét a szőke fiú.
– Mindig mindent megoldasz helyettem – kezdte. – Mindig ott voltál, amikor bajban voltam. Megvédtél, fejbe vágtál, ha hülyeséget akartam csinálni, segítettél és tanácsot adtál, ha kellett...
– De ebből most maradjak ki – fejezte be a gondolatmenetet.
– Hagy oldjak meg végre valamit egyedül – bólintott Alex. – Csak hagy próbáljam meg.
– Ha ezt akarod, rendben.
– Köszönöm – nézett rá hálás mosollyal.
– Csak tudod, jó volt, hogy rám is rám szorult valaki. Valaki, akinek végre én is segíthettem – mondta őszintén Eric. – Előtte nem volt hasonló. Mindig mindenkire én szorultam rá, rád  is, te is mindenben segítesz, és nélküled semmi se sikerülne.
– Ez nem igaz – hitetlenkedett Alex a fejét rázva. – Te mindig erős voltál, nem volt szükséged senkire, főleg nem rám.
– Erős? – hökkent meg látványosan. – Amikor először találkoztunk egy kórházi ágyon kuporogtam a párnámat szorítva azzal a szándékkal, hogy többé nem szólalok meg. Neked ez erős?
– Előtte halt meg az apád – vettette ellen Alex.
– Előtte öltem meg az apám, nem ugyanaz – nézett rá vissza Eric fájdalmasan szomorú pillantással. 
– Nem a te hibád volt.
A másik válasz helyett felhorkantott, majd az orra alatt motyogott.
– Ahogy vesszük, mégis csak én szúrtam át a szívén a kardot.
Alex felemelte a kezét, tarkón vágta a barátját. Eric értetlenül felkiáltott, majd ráripakodott.
– Ezt most miért kellett? – simogatta az ütés helyét fancsali képpel kicsit felnagyítva a fájdalmát.
– Megérdemelted – nevetett Alex. – Zöldségeket beszéltél.
– Már versz is? – játszottal túl a szerepét Eric. – Feljelentelek a rendőrségen, te állat.
– Csak, hogy tudd hol a helyed – vigyorgott a bátyjára, majd komolyabb témára váltott. – Most mi lesz? Lassan itt van Lisa születésnapja.
– Tudom, és fogalmam sincs – rázta meg a fejét tehetetlenül. – Gondolom, James fog akciózni valamit. Egyszerűbb lenne, ha itt lenne Chris. Ő nemcsak őt ismeri, hanem a tervet is, és a démont is.
– Saikert?
– Igen – bólintott.
– Azt hittem, hogy meghalt. Annyi évvel ezelőtt, majdnem belehaltál abba, hogy megöld, és nem sikerült. – Alex csalódottan felsóhajtott, majd folytatta. – Az orvosok csodának tartották, hogy túl élted, nagyon meglepődtek, de én tudtam, hogy megmaradsz. Csak azt furcsálltam – ráncolta a szemöldökét a fiú –, hogy Chris köszönés nélkül lelépett Vicktorie-val, pedig előtte el sem lehetett rángatni az ágyad mellől.
– Várj, mit mondtál – emelte fel a kezét Eric.
– Hogy el sem lehetett rángatni az ágyad mellől – ismételte magát Alex.
– Nem, nem – ugrott fel, és idegesen járkálni kezdet. – Vick ott volt? Nem is tudtam, azt hittem, később találkoztak.
– Nem – rázta meg a fejét a másik. – Biztos, hogy nem. Rosie látta, és nagyon nem tetszett neki, egy csomó ideig hajtogatta.
– Én sem értettem, hogy hogyan gyógyulhattam, láttam a kórlapom – túrta végig idegesen a haját, miközben rótta a köröket a szobában. Végigsimított az ajkain, hát innen volt neki, olyan ismerős az íz. – De most végre rájöttem.
– És hogy? – kérdezte izgatottan Alex.
– Vicktorie adott a véréből – jelentette ki határozottan. – Most már értem, biztos alkut kötöttek, és Chrisnek vele kellett menni, cserébe pedig megmentette az életem. Így már érthető. Sosem tudtam kitalálni, hogy miért lépett le.
– Aha – bólintott Alex. – Vick nagyon elő akarja keríteni.
– Hát persze, hiszen szereti – csúszott ki a száján, majd a legjobb barátjára pillantott félve.
– Mi az? – kérdezte Alex ahogy észrevette, hogy figyeli.
– Csak azt hittem, hogy te és Vick... – kezdet magyarázkodni. – Hogy tetszik neked.
– Tudod, hogy nem kötöm le magam.
– Gondoltam, ki tudja – vonta meg a vállát. – Egyébként Chris nem viszonozza, ha érdekel. Legalábbis szerintem, nem úgy ismerem.
– Eric – nézett rá Alex komolyan –, én nephilim vagyok, ő vámpír, tudom, hogy lehetetlen.
– Mindig is realista voltál – jegyezte meg Eric.
– Valakinek annak is kell lenni melletted – vigyorodott el a másik fiú. – Szóval akkor várjuk még James akcióba lendül?
– Valahogy úgy. Ötletem sincs, mit tervez, legutóbb elvihette volna magával, de azt hiszem, csak útban lett volna nekik. Nem tudom, mi a nagyszabású terv. Egy csomó éjszakát végig gondolkoztam, de nem jutottam közelebb. Végig vettem mindent, de Chris nem mondott semmi hasznosat.
– Itt nem lehet baja – nyugtatta a bátyját. – Kb. állandóan itthon vagyunk, ha nem is mindenki, de valaki biztos, és a teleport is itt van, bármikor átszaladhat a Tanácshoz. Nem lesz baja, nyugi.
– Nem tudom – rázta a fejét Eric tehetetlenül. – Remélem.
Csend állt be közéjük, sokáig egyikük sem szólt. Alex gondolatai visszatértek az eredeti problémájára, a délutánra. Szerette volna elmondani a bátyjának, de egyedül akarta megoldani, és tudta, hogy nem hagyná. Túlzottan érdekelné a dolog, és őt sem akarná egyedül hagyni egy ekkora gonddal, elvonni Lisáról a figyelmét, pedig önzőség lenne. Gondolt még Feliszre, hogy vele megbeszélhetné, hiszen mégis csak érintett, de a lányt csak felzaklatná vele, rosszul esne neki. Jasont pedig, ő Jason, sosem tudhatja, hogyan reagál.
– Akkor te rendben vagy? – törte meg a csendet Eric. Alex először értetlenül nézett a gondolataiból felébredve, majd bólintott.
– Igen, persze.
– Kérhetnék egy szívességet?
– Persze, mit? – fordult felé ismét, hogy a szemébe nézhessen.
– Átnéznél nekem pár iratot a Tanácsnál? – kérdezett rá.
– Vagyis törjek be hozzájuk? – emelkedett meg a szemöldöke kérdőn.
– Valami olyasmi, igen – helyeselt Eric. – Megértem, ha nem vállalod, túl sokat...
– De – vágott közbe Alex. – Megteszem, de kell majd egy hátvéd, viszem Feliszt vagy Rosiet.
– Köszönöm – nézett rá hálásan Eric.
– Szívesen.
Majd a szőke fiú felállt, és az ajtóhoz lépett. Bizonytalanul rátette a kezét a kilincsre, és még visszafordult, hogy a testvérére nézzen.
– Tudod, hol találsz, ha kellek – mondta halkan. – Bármit kérhetsz tőlem.
– Tudom – suttogta Alex, és halványan elmosolyodott, már nyitotta volna az ajtót, amikor újra megszólította. – Eric, várj!
– Igen? – nézett rá, és visszahajtotta az ajtót, de nem zárta be rendesen.
– Ha találkoznál az angyallal, akinek a vére folyik az ereidben, mit tennél? – kérdezte. A bátyja meglepődött, felszaladt a szemöldöke a homlokára, de nem kérdezett semmit, amit most nagyra értékelt.
– Azt hiszem, megölném – jelentette ki. – Legalábbis megpróbálnám.
– Mi? Miért?
– Mert nem volt joga a sorsom felől dönteni.
Azzal kilépett az ajtón, ahol a döbbent Lisába ütközött, úgy tűnt hallott pár dolgot, csak azt nem tudták, hogy mennyit.

4 megjegyzés:

  1. Szia szilvi!
    Végre eljutottam idáig és imádom a történetet.Nekem is árnyvadász blogom van csak sajnos nem olyan jó mint ez.Az előző részből az Alex-Emily jelenet nekem se volt tiszta pedig sokszor visszaolvastam na mindegy.Váá imádom Christ nekem is kell egy és nem osztozok vele senkin :P :D Csak sajnos ő a 3.évadban kap szerepet és addig csak az az idióta (Eric) és a szerencsétlen (Lisa) fog szerepelni :/ Hamar hozzd a kövit és ha lehet Chris-es legyen ^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Tori! :)
      Majd be akarok hozzád nézni, csak kevés az időm a vizsgáim miatt, de ha végeztem mindenképpen elolvasom ;)
      Akkor később próbálom majd az Alex-Emily képet kitisztítani, remélem, sikerül.
      Chris nagyon kapós lett :D
      Sietek, a következő jön nem sokára!
      Köszi :)
      Puszi :)

      Törlés
  2. Omg!!! Hihetetlen hogy így lemaradtam. DE ma úgy döntöttem nekiugrok, ha már a kötelezőt nem olvasom ki, legalább azt elmondhassam, hogy igenis olvastam valamit :DD Cöh, most nagyon csalódtam Alexben. A gördeszka, az....pff hogy lehet azt abbahagyni. Mert lehúzta a kis kezecskéjéről a bőrt...Pff ha tudná én honnan húztam le egész bőrfelületeket... Na mindegy... Most itt gonosz vihogok, mert tudok néhány dolgot. Na, de nem dumálok tovább, folytatom, már csak 10 rész van hátra, ja nem 9 ahhj mittomén.. na majd 10 rész múlva találkozunk

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy visszatértél és mondhatjuk hogy van rá időd :P :D
      Alex nem olyan kemény, mint te :D
      :)

      Törlés