15. fejezet

Sziasztok!

Meghoztam a 15. fejezetet. :)
Meg volt az első hetem az egyetemen, hát maradjunk annyiban, hogy érdekes. Vannak nagyon jó oldalai is, rosszak is, de tetszik. Kíváncsi vagyok milyen lesz majd hosszútávon, most még nagyon aranyos volt minden prof.-om, majd vizsgaidőszak után újra nyilatkozom :D
Na, de nem húzom az időt, eleget vártatok már, fejezet!
Jó olvasást!

Puszi:)

15. fejezet

Eric a cellája hűvös falának vetette a hátát, egy napja van itt, nagyjából. A kezét ellátták, az orvos fájdalom csillapított akart neki adni, de nem fogadta el. Most a gyér fény felé fordítva nézegette a kötést, és a rajta lévő vérfoltot. Furcsa érzések keringtek benne, nem igazán bánta a történteket, és újra ezt tette volna. Megpróbálta ökölbe zárni a kezét, de felszisszent a fájdalomtól, nem zárult össze, de nem is erőltette. Csontot ért a tőr, csak karcolta, de nem volt kellemes. A fejét sóhajtva hátrahajtotta, a jobb kezét pedig leeresztette maga mellé.
Többször eszébe jutott már, hogy ilyen cellában van a helye az apja megölése miatt, de nem gondolta, hogy egyszer valóban idejut, főleg nem, hogy nem is a gyilkosságért. Chris, és a sok hazugság már kezdte felemészteni. Nemcsak a megtalálása miatt volt fenn annyit, hanem azért is, mert nem tudott aludni. Állandóan kattogott az agya, mindig talált valami kérdést, amit meg kellett válaszolnia. Hát most lesz ideje gondolkodni.
Bosszantotta a tehetetlensége, sosem volt még ennyire korlátozva. Gyűlölte, hogy nem tud semmiről, és nem tud semmit lépni, annyi dolga lenne, mégsem képes változtatni rajtuk. Minden megy a maga útján, ő pedig csak sodródik az árral.
– Szóval ez a nagy nephilim vendég szeretet? – jött egy gúnyos hang a sötétből, megakasztva őt a gondolkozásban. Eric keserűen felnevetett, kicserepesedett szája felrepedt a reakciótól, és a vér fémes ízét érezte a nyelvén.
– Úgy járkálsz ide ki-be, mintha nem is az ősellenségeid főhadiszállása lenne – jegyezte meg. A hangja reszelős volt a víz elvonás miatt, idegen, ő maga is alig ismert rá.
– Hát ilyen biztonsági rendszerrel nem is csoda, hogy bejutottam – vonta meg a vállát a fiú, és még mindig nem lépett ki a fényre. – Egyszerűen tragikus, hogy ezért a látogatásért egyetlen nephilimet sem kellett megölnöm.
– Rémes – kontrázott Eric. – Meddig bujkálsz még a sötétben, James?
– Az én terepem a sötétség.
– Az enyém meg a fény? – nevetett fel hitetlenkedve. – Lassan úgy tűnik, elmosódnak a határok, és nem mindenki lesz gonosz vagy jó.
– Hű, de filozofikus lettél – vigyorodott el James, és előre lépett a fénybe, hogy neki támaszkodhasson a rácsoknak.
– Volt időm gondolkodni, itt nagy magányomban – heccelte Eric.
– Akkor jó, hogy jöttem. Legalább nem unatkozol, Szépfiú. Tessék! – hajított be egy ügyes mozdulattal valamit a cellába. Egy műanyag üveg gördült végig a kőpadlón, Eric lehajolt felvenni, és elnevette magát.
– Szénsavmentes ásványvíz? – kérdezte hitetlenkedve.
– Mit vártál? – vonta meg a vállát a másik. – Szarvasbőr kulacsot, tiszta forrásvízzel?
Eric még mindig nevetve megrázta a fejét, majd a bal kezével lecsavarta a kupakot, és az egészet megitta.
– Honnan tudtál róla, hogy itt vagyok? – kérdezte kíváncsian, miközben visszadobta az üveget, James pedig ügyesen elkapta.
– Egy kémemtől. Ma már mindenki becsületét meg lehet venni – vonta meg a vállát. – Nagyon együtt akartál érezni a bátyáddal, úgy látom.
– Aha, csak azért csukattam le magam, hogy tudjam milyen érzés – vágta rá Eric. – Hol van?
– Mutasd a kezed! – szólította fel James.
– Hol van? – Felállt a priccsről és a kalapos alak felé lépett.
– Mutasd! – intett neki a fekete fiú. Eric felemelte a bal kezét, és megforgatta, a nephilimvadász csak egy lenéző pillantással jutalmazta. Felsóhajtott, majd felemelte a másik kezét.
– Szóval tényleg a kezedbe vágott az a félnótás egy tőrt – biccentett csodálkozva –, ez még rajtam is túltesz, van mit tanulnom tőle. Így már nem lesz olyan nagy dolog a legyőzésed.
– Balkézzel is tudok vívni – vettette ellen Eric.
– Majd meglátjuk
– Miért jöttél ide?
– Csak tudni akartam, hogy tényleg igaz-e – vigyorodott el. – Mi van Szépfiú, nem hatja meg őket a szép kis arcocskád?
– Felnőttem már nem vagyok olyan édes – gúnyoldott Eric. James hangosan felnevetett, majd megrázta a fejét.
– Kár volt pattognod – mondta. – Saiker sosem hagyta volna, hogy kimaradj a buliból. Kellesz neki!
– Miért? – lépett közelebb nephilim.
– Nem tudom – rázta meg a fejét a démonvérű.
– Miért?
– Nem tudom.
– Miért? – kérdezte erélyesebben.
– Nem tudom – ordított rá a türelmét vesztve, és a rácsokon át benyúlva megragadta az ingét. Eric lenézett a kezeire, majd gúnyosan vigyorogva a szemébe.
– Szóval miért? – emelkedett meg kérdőn az egyik szemöldöke.
– Rohadj meg! – lökött egyet rajta James, majd elhátrált a cellától neki a hideg falnak. Csönd állt be közéjük. Most Eric vette fel a vadász előző pozícióját, ő támaszkodott a rácsnak, csak ő a homlokát is neki döntötte, jól esett neki a hideg, megzabolázta a fáradtságtól zavaros, ide-odakeringő gondolatait.
James pedig elnézett a folyosó végére, mintha valaki érkezését várta volna. Nem adta a jelét, hogy tovább akarna társalogni, mégsem mozdult.
– Mire készülsz? – törte meg a csendet Eric.
– Miből gondolod, hogy bármire is készülök? – fordította felé ismét a fejét, és a szemébe nézett.
– Ismerlek annyira, hogy tudjam.
James elvigyorodott, és megvonta a vállát. Volt benne valami, valami feszélyezettség, Eric nem tudta ezt hová tenni, talán a környezet volt ilyen hatással rá, azért ő sem sebezhetetlen.
– Én sem szolgálhatok jobb hírrel, a pokolban van. – James rá se nézett, miközben válaszolt. Az egész helyzet abszurd volt, túl komplikált.
– Mire vársz még? Nem ölsz meg, nem mondasz semmit. Mit... – Nem fejezhette be a kérdését, mert hirtelen léptek hangját verték vissza az ódon falak, de ezek nem a bejárat felől érkeztek, hanem az ellenkező irányból, ahol elméletileg csak pár üres cella állt. Valaki megköszörülte a torkát, mielőtt megszólalt.
– Csak rám várt.
– Saiker – köpte a szót Eric gyűlölködve, és megragadta a rácsot, nem törődve a kezébe nyilalló fájdalommal, és a sebbel, ami felszakadt és vérezni kezdet.
– Örülök, hogy megismersz még – húzódott mosolyra a démon szája. – Vigyázz! Kárt teszel magadba, máris vérzel.
A nephilim kezére pillantott, és a kötésen terebélyesedő vörös foltra, végignyalta az ajkait, mielőtt újra megszólalt.
– Finom lehetsz.
Ericet kirázta a hideg az undortól, de James is megborzongott.
– Mit akarsz itt, kígyó? – kérdezte visszafojtott dühvel.
– Beszélgetni – válaszolt röviden a démon, és közelebb lépett hozzá. Hirtelen mozdulattal megragadta a kezét, és kirántotta a rácson.
– Eressz! – próbálta kiszabadítani magát a szorításból, de nem jutott semmire. Saiker lefejtette a kötést, Eric pedig egyre hevesebben tiltakozott.
– Ez eléggé csúnya – rázta meg a fejét rosszallóan a démon. – Meggyógyíthatnám.
– Eressz el! – sziszegte Eric.
– Remélem, jól vívsz balkézzel – engedte el végül a férfi, a fiú pedig azonnal visszarántotta.
– Én nem akarok beszélgetni – ült le Eric a priccsre ismét.
– Én viszont igen, te pedig nem nagyon tudsz hová menni. Szóval – csapta össze a tenyerét –, lenne egy ajánlatom.
– Nem érdekel – feküdt el, és a plafont bámulta.
– Ó, ez érdekelni fog – felelt magabiztosan Saiker. – Szóval van egy ajánlatom. Mindkettőnknek kielégítő, én úgy hiszem. Visszakapod a bátyád, megígérem, hogy semmi baja nem esik, soha többé.
– Ha? – kérdezte az angyalvérű oda se nézve.
– James kedvenc játékával definiálva, vesztettem mostanában pár bábut a sakktáblámról. Az egyik legjobb futómat többek közt, csak egy maradt, sajnos. Lenne számodra egy előkelő helyem, és nem utolsó sorban úgy gondolom, ha mellém állnál azzal a bátyadat is végleges választásra tudnám bírni irányomban.
Eric a démonra kapta a pillantását, és hitetlenkedve felállt.
– Arra kérsz, hogy a bátyámért adjak fel mindent? – kérdezte lassan, tagoltan, ízlelgetve még az előbb hallottakat.
– Elég jó alkunak gondolom – bólintott a démon.
– Szolgáljalak téged?
– Elég nagy szabadságot kapnál, nem tervezlek téged a véremből itatni, így a gondolataidba se tudnék olvasni és nem tudnálak irányítani sem, ezzel óriási kockázatot vállalva magamra nézve.
– Mi lesz Lisával? – kérdezte pár percnyi csend után halkan. James most újra rákapta a pillantását, a  fekete szemek hitetlenséget, és csalódottságot tükröztek. Ellenben Saiker egészen megélénkült.
– Őt sajnos nem vehetem bele az alkunkba – rázta meg szomorúan a fejét. – Ha nem ölhetem meg, az egész semmit se ér. De legyen, ha a bátyád nem elég, vegyük bele Bireceékat is. Mit szólsz?
– Lisa is, vagy semmi – tartott ki Eric.
– Tudod, a bátyád gondolkozás nélkül igent mondott erre az ajánlatra – kerülte ki az egyenes választ a démon. – De úgy sejtem, ma már ő is rátenné a kis Lisát a listára. Ha lenne időm egy másik olyat szerezni, mint ő, megtenném érted, de már nincs elég időm. Annyi lányt kapsz, amennyit csak akarsz. Szőkét, barnát, feketét, csak kérned kell. Bármilyet választhatsz.
Eric visszafeküdt a priccsre, és újra a plafont bámulta.
– A feltételekből nem engedek – jelentette ki.
– Akkor nincs miért maradnom – mondta még utoljára Saiker, és eltűnt.
De James lépteit nem hallotta. A nephilimvadász még maradt, továbbra is a falnak dőlve, mozdulatlanul.
– Igen? – oldalra sem nézett, úgy tette fel a kérdést.
– Képes lettél volna rá? – kérdezte halkan. – Feladni mindent?
Eric ránézett mielőtt válaszolt, de nem ült fel.
– Valami többet ér az erkölcsnél. Te magad mondtad, mindenki megvásárolható, csak én máshogy.
– Értem – bólintott James, és elindult, de a másik utána szólt.
– Te is megtennéd érte, nem? – Felült az ágyon végre, és kíváncsian nézett utána, a másik hátranézett a válla felett, a pillantása kiismerhetetlen volt, mint általában.
– Kiért?
– Tudod te azt – mosolyodott el Eric halványan.
– Légy egyértelmű – fordult vissza teljesen.
– Feliszért – suttogta komolyan. James szótlan maradt pár percig, gondolkozott a válaszon.
– Nem – mondta aztán. Eric szemei meg elkerekedtek, ezt a választ várta ugyan, de közel sem ilyen határozottan. – Senkiért se tenném meg.
– Ha ez igaz, szomorú, és üres életed lehet – felelt együtt érzően a nephilim. – Még szerencse, hogy tudom, hogy hazudsz. Még megmenthető vagy James.
– Elég lesz neked Lisát megmenteni, engem inkább hagyj békén – megfordult, és úgy folytatta. – Viszlát, Szépfiú! Legközelebb talán nem ilyen barátságos találkozásnak nézünk elébe – intett egyet, majd eltűnt a folyosón.
Eric pedig sóhajtva visszadőlt a priccsre. Újra egyedül maradt a gondolataival.