14. fejezet

Sziasztok!

Meghoztam a 14. fejezetet. Túlélte mindenki az első hetet? Remélem, minden jól ment és mindenkinek ennyi suli éppen elég is volt :D
Vigaszképpen itt az új fejezet, hátha segít kicsit. Jó olvasást!

Puszi:)

14. fejezet

Eric behajtotta az ajtót, mielőtt követte volna a férfit, és Lisához lépett.
– Rendben vagy? – kérdezte.
– Igen – nézett fel rá a lány –, de ez nagyon kínos volt.
– Kicsit – vigyorodott el –, de lehetett volna rosszabb is.
– Nem igen – rázta a fejét Lisa.
– Ó, hidd csak el, hogy még jól jártunk – ült le mellé az ágyra, közel húzódott hozzá. – Ha amit tennél akartam veled, nem egy álomban teszem, rosszabb lett volna – súgta a fülébe.
– Tényleg nem kellett volna – állt fel az ágyról Lisa, és ott hagyta Ericet, aki meglepetten nézett utána.
– Mi történt? – kérdezte összevont szemöldökkel.
– Semmi – rázta meg a fejét. – Menj! Beszélj Joshsal!
– Jó, de gyere velem – fogta meg a kezét, és kihúzta a szobából.
– Ha azt akarta volna, hogy én is tudjam, már a szobádban elmondta volna – ellenkezett a lépcsőn lefelé menet.
– Lehet, de én szeretném, hogy tudd – fordult hátra hozzá, és kedves mosollyal nézett rá. Végül beleegyezően bólintott, és hagyta, hogy vezessék.
Josh a konyhában várt rájuk, egyedül ült az asztalnál. Egyik gyerek sem volt ott, csak ők hárman.
– Négyszemközt akartam veled beszélni – jegyezte meg a férfi.
– Akkor én megyek – indult kifelé Lisa, de Eric elkapta a csuklóját.
– Mondhatod előtte – nézett rá határozottan.
– Rendben – bólintott a férfi. – Ami a Tanácsnál történt...
– Tudom, vissza kellett volna fognom magam – bólintott. – Sajnálom, de már az felbosszant, hacsak meghallom a Tanács szót.
– Tudom, de meg kell tanulnod szabályozni a dühöd. Ülj le, kérlek! – intett az egyik szék felé. – Még nem fejeztem be, sajnos.
Ericnek kérdőn megemelkedett a szemöldöke, de hallgatott a nevelőapjára, és leült az asztalhoz.
– Történt valami? – kérdezte.
– Eddig a Tanácsnál voltam, megbeszélésünk volt – folytatta gondterhelten. – A támadásról, a bátyádról, és rólad beszéltünk.
– Azt hittem, tisztáztuk, hogy semmi köze hozzá – szólt közbe felindultan.
– Eric – sóhajtott fel a férfi –, túlzottan érintett vagy az ügyben. Úgy gondolják, hogy veszélyes lehetsz a bátyád miatt. Nem tudják biztosan, hogy bízhatnak-e benned, hogy kinek az oldalára állnál. Félnek, ha a tűz közelében maradsz, megégeted magad.
– Nem értelek – gondolkodott el. – Valamiféle esküt kellene tennem? Nincs akadálya, bármikor.
– Fiam – a fiú megmerevedett, ahogy kimondta ezt a rövid, de erős szót, Josh viszont úgy tett mintha nem venné észre a zavarát –, bárcsak ennyiről lenne szó, de az utolsó próba előtt veszélyes lehet rád nézve egy ilyen erős eskü, akár meg is ölhet.
– Hozzuk előrébb az utolsó próbámat.
– Nem engedem! – vágta rá rögtön Josh. – Túl veszélyes! Még van egy éved a próbáig, ha egy-két hétről lenne szó, legyen, meg tudnád csinál, de egy év nagyon sok idő, Eric.
– Akkor mégis mit tegyek, hogy megnyugodjanak? – kérdezte hevesen.
– A Tanács úgy döntött, hogy az lesz a legjobb, ha elküldenek a városból, mivel úgy tűnik, innen indult az egész – mondta ki, amitől a fiú legjobban félt.
Eric pár pillanatig dermedten nézett maga elé, majd a férfira vezette a pillantását, ami csak úgy lángolt a dühtől. Lisa ijedten figyelte az arcát, amelyen most nyoma sem kedvességnek, vagy csibészségnek, még nem látta ennyire mérgesnek. Látta már dühösnek, elkeseredettnek, de ilyennek még soha.
– Biztos, hogy nem hagyom el a várost – sziszegte összeszorított fogakkal.
– Csomagolj, holnap 10-re jönnek érted, hogy elvigyenek – állt fel Josh az asztaltól.
– Nem – ugrott fel Eric, a széke hangos csattanással vágódott el a padlón. – Megmondtam, hogy nem megyek el.
– Nincs más választásod – váltott kérlelő hangnemre az apa. – Nem tehetek semmit, talán ha kicsit leülepedtek a dolgok, visszajöhetsz, de most nincs más út.
A fiú szeme szikrázott a dühtől, majd megfordult, és a lépcső felé indult. Felrohant rajta hármasával szedve a fokokat, Josh azonnal utána szaladt rosszat sejtve. Jól érezte, hogy ebből baj lesz. Lisa már csak akkor érte utol őket, amikor a férfi eltűnt a könyvtár ajtaja mögött. Nem gondolkozott, csak követte őket. Most már értette, miért nem itt beszélt vele Josh, tudta, hogy ez lesz, hogy azonnal a Tanács felé veszi az irányt. Lisa is átrohant a teleporton, és ismét a Tanács épületében találta magát, mindketten eltűntek már, de lépteik még mindig visszhangot vertek a folyosón. A hangot követve futni kezdet. Addig rohant, amíg újra a tanácsterem előtti folyosóra nem ért. Éppen akkor rázta le magáról Eric a férfi visszatartó kezeit, és berontott a terembe.
Lisa és Josh pedig követték. A férfi nem szólt semmit arra, hogy itt van, volt most égetőbb problémája is ennél.
A Tanács úgy tűnik, várta vissza, mert bár mindenki cseverészett éppen egyik másik taggal, de senki se hagyta el a termet. A fiú érkezésére mind odakapták a fejüket, és abbahagyták a beszélgetést.
– Eric – csapta össze a kezeit boldogan Morrison. Lisa furcsán nézett a férfire, és ezzel nem volt egyedül, de az nem adta jelét, hogy ezt észrevette volna. – Minek köszönhetjük a látogatásod?
– Félre akarsz állítani az útból? – kérdezte mérgesen, figyelembe se véve az öreg, kopaszodó férfit, Crusadernek szánta a kérdését.
– Ne gondolj butaságokat – felelt az hűvös nyugalommal –, csak a legjobbat szeretném neked.
Eric felhorkantott, majd közelebb lépett az asztalhoz. Mérgében elvesztette a mozgása kecsessége, a nyugalom rideg, szarkasztikus álarcát, amivel legutóbb védekezett.
– Nem fogom elhagyni a várost, és nem fogom elárulni a nephilimeket – mondta határozottan.
– Úgy érted a Tanácsot? – emelkedett meg Crusader szemöldöke, és sunyi mosoly jelent meg az arcán.
– Szarok a Tanácsra – felelt vulgárisan Eric. – A barátaimra gondoltam, és azokra, akik nem tehetnek semmiről.
– Azt hiszem, most inkább elmennél, mielőtt olyat teszel, amit megbánsz – könyökölt az asztalra a férfi, és összeérintette az ujjai hegyét. Olyan negédes hangon beszélt, hogy Lisának felállt a szőr a kezén az undortól, és kirázta a hideg. – A Tanács döntött, holnap elhagyod a városod.
– És mégis hová küldötök? – vitázott Eric hevesen. – A világ végére, valami szentfazék kolostorba, ahol bezárva tarthattok állandó megfigyelés alatt?
– Egy olyan helyen tanulhatnál egy-két dolgot – bólintott a férfi. – Még van mit elsajátítanod a fegyver forgatással, és a küzdelemmel kapcsolatban, de az érzelmeid kordában tartása sem az erősséged, úgy látom.
Lisa nem látta honnan, de Eric elővarázsolt egy tőrt, és kecsesen, olyan gyorsan, és hirtelen elhajította, hogy elmosódott a mozgása. A fegyver szép ívet írt le, és közvetlen Crusader füle mellett beleállt a székébe. A Tanácstagok közül többen ijedten kiáltottak fel, páran fel is pattantak, de neki még csak a szeme se rebbent.
– Azt hiszem, már nincs mit tanulom – jelentette ki Eric. A Tanácstag oda se nézve megragadta a tőr markolatát, és egy határozott mozdulattal kirántotta azt.
– Ügyes – mondta, és felállt, majd a fiú elé sétált. – De van még mit tanulnod, mondjuk egy kis jó modort.
Azzal megragadta a jobb kezét, az asztalra csapta, majd egy határozott mozdulattal beleállította a tőrt. Eric felüvöltött a fájdalomtól, ahogy a tőr áthatolt a kézfején, és az asztallapban állt meg. Az ajkába harapott, és összegörnyedt. Lisa is felsikoltott ijedtében.
– Majd én megtanítalak arra, hogyan illik viselkedni – sziszegte Crusader, és a hajánál fogva felemelte a fejét, hogy muszáj legyen ránéznie. – Most már van mit tanulnod, bal kézzel vívni, innentől az életed múlik rajta.
– Mit csinálsz? – lökte el az útból Josh, és a nevelt fiához rohant. – Mire volt ez jó? – jól megnézte a sebet, majd egy határozott mozdulattal kihúzta a tőrt a kezéből, és közelebbről is szemügyre vette.
– Eressz! – rántotta ki a sérült kezét a markából. A vére már az egész kézfejét bemocskolta.
– Zárjátok be az egyik cellába, ma este ne kapjon ételt, és vizet. Meglátjuk holnap is ennyire nagyszájú lesz-e majd – intett Crusader Annabellnek és a fiának.
– A kezét el kell látni – ellenkezett a lány. A férfi szeme haragosan villant, de bólintott.
– Rendben vidd el a kórházba, de utána rögtön az egyik cellába, megértetted? – Annabell habozott, de végül mégis bólintott.
Josh közben lehasított egy darabot az ingéből, és erősen a kezére kötözte, hogy elállítsa a vérzést. Amint végzett Annabell és John azonnal elvezették.
– Ráfér, hogy megtanulja, hol a helye – magyarázta Crusader. – Először az apja kapatta el, hogy mindent megengedett neki, az én fiam sosem mert volna velem úgy beszélni, mint ő. Aztán meg te – bökött Joshra –, hagytad hagy nyalogassa a sebeit évekig, ehhez pedig mindent megadtál neki, amit csak akart. De sosem késő megnevelni, csak drasztikusabb eszközök kellenek.
– De ilyenek? – Josh még jobban elképedt. – És ha maradandó sérülést okoztál?
– Rendbe fog jönni, csak eltart egy darabig – intette le az aggódó férfit. – Mára végeztünk, haza mehetünk.
Mindenki felállt, és egy szó nélkül, talán még mindig a sokk hatása alatt, elhagyta a termet, de Josh elkapta Crusader karját.
– Őrült vagy – rázta meg a fejét. – Nehogy azt hidd, hogy ezt megúszod.
– Már meg is úsztam – vigyorgott elégedetten, és gőgösen leszedte magáról kezét. – Hát nem látod, Josh