Befejezett történet!

2014. augusztus 30., szombat

13. fejezet

Sziasztok!

Bocsi, hogy csak este tettem fel, de nem voltam net közelben, hosszú sztori nem is fárasztalak vele titeket, csak hozom inkább a fejezetet.
Jó olvasását!
Még egyszer bocsi!
Puszi :)

13. fejezet


Lisának égett a szeme körül a bőr. A sírástól egészen piros lett, és fájt. Összeszorította, majd kinyitotta a szemeit. Még mindig az ágyában volt, a mellkasára hajtva a fejét, ahogy elaludt. Eric a hátán feküdt és szintén aludt. Olyan ártatlannak és gondtalannak tűnt, hogy nem volt szíve felébreszteni, de ott sem akart maradni, mert egy óvatlan pillanatba biztosan felverné az álmából.
Óvatosan ki akart mászni, de előtte még adni akart neki egy csókot. Közelebb hajolt a homlokához, lassan lentebb ereszkedett, és egy lágy csókot lehelt rá. Közben a pólója alól kicsusszant a nyaklánca, és a fiú bőréhez ért. Lisa utána akart kapni, de addigra már nem látta a láncot.


Megint a falat támasztotta az iskolájával szemben lévő uszodánál. Mellette ismét ott állt Chris és Eric, és újra végighallgatta a múltkori beszélgetést.
– Ő pedig az, akit meg kell védenem – folytatta Chris a beszélgetést, Lisa pedig elvált a faltól, és közelebb hajolt hozzájuk.
– Miért? – faggatta tovább Eric. Csend telepedett közéjük, a bátyja gondolkodott, majd felsóhajtott.
– Mert ő...
– Mert ő? Ki? – kérdezősködött sietetve, igaz a fiúk ezt nem hallhatták.
– Mert ő különleges – rivallt rá Chris –, és jobb ha nem tudod, miért az. Így is túl sokat tudsz, csak veszélybe sodornálak.
– Megérdemli, hogy tudja – emelte fel az öccse is a hangját.
– Addig boldog, amíg nem tudja, hidd el – fordult el Chris, és az utcán távolodó emlékbéli Lisa után nézett.
– Ki fogom deríteni, hogy ki ő – ígérte Eric.
– Hajrá! – vigyorodott el gúnyosan a bátyja. Lisa csalódottan sóhajtott fel, hát Eric tényleg nem tudja, Chris nem mondta el.
– Nem is tudtam, hogy ilyen szőke a hajam napsütésben – szólalt meg egy hang a füle mellett, Lisa nagyot ugrott ijedtében.
– Hogy kerülsz ide? – fordult hátra gyorsan.
– Nem tudom – vonta meg a vállát a fiú lazán. – Te hogy kerülsz ide?
– Gondolom, a nyaklánc hozott ide – gondolkodott el Lisa. – Utoljára hozzád ért, aztán meg már itt voltam. Utána akartam kapni, de már nem értem el.
– Hm... – gondolkodott el Eric. – Szóval már nem csak gyógyítasz és a fejemben beszélsz, hanem a nyakláncot is tudod irányítani, és még engem is belerángatsz.
– Nem direkt csináltam – háborodott fel Lisa. – Magától bolondult meg. Várj csak beszéltem a fejedbe?
– Nem is tudtad? – kérdezett vissza. – Azt hittem, direkt csináltad, még amikor a Tanácsnál voltunk.
– Nem, észre se vettem – rázta meg a fejét értetlenül. –  Hogy tudok innen elmenni? –  kérdezte.
– Gondolom, ha elengeded a láncot, mert elkaptad azt, csak nem érzékelted.
– De hát nem is fogom –  ellenkezett Lisa.
– De igen, és úgy sejtem engem is, csak én vagy alszom még, vagy azonnal elrángattál ide, amikor felébredtem –  mosolyodott el pimaszul a fiú. –  De máris menni akarsz? – kérdezte csibészes pillantással, és a derekára vezette a kezét, majd magához húzta és megcsókolta.
Megváltoztak a fényviszonyok, amikor elválltak az ajkaik. Sötétebb lett, sokkal. Lisa a fiú szemébe nézett, és csak aztán szét. Sötét volt, semmit se látott. Egy fekete, üres térben volt, csak Ericet ismerte fel maga előtt, még a lába alatt lévő padlót sem látta, csak érezte.
– Hol vagyunk? – kérdezte.
– Átjöttél az álmomba – mosolyodott el Eric. – Most már tudjuk, hogy erre is képes vagy. Már meg sem lepődöm.
– Üres, fekete szobákról álmodsz? – kerekedett el Lisa szeme. – Kicsit sem aggasztó.
Eric felnevetett, átölelte a derekát, és a hajával kezdet játszani.
– Sosem jártál itt, azért nem látod, hol vagyunk. Nem ismered, nem tudod, mit kellene látnod – magyarázta. – De én látom, és tudom, hogyha két lépést hátrálsz, fellöksz egy gitárt.
– Gitárt? – lepődött meg a lány, és reflexszerűen hátranézett.
– Egy világos barna akusztikus gitárt. – A fekete padlón hirtelen meglátott egy gitárt egy gitártartóba támasztva. – Miért olyan furcsa ez? – kérdezte vigyorogva.
– Miért álmodsz te gitárokkal? – fordult vissza, és kérdőn nézett fel rá.
– Néha szoktam a múltammal álmodni – suttogta Eric.
– Milyen múlttal?
– Most éppen Alex szobájában állsz, csak még a tűz előtt – folytatta. – Abban a szobában régen hangszerek voltak. Anyám imádott zongorázni, és gyönyörűen játszott, de még több hangszerhez is értett.
– Zongora?
– Igen, zongora – mosolyodott el. – Tőled kb. három lépésnyire jobbra. Egy fekete nagyon értékes páncéltőkés zongora. Gyere!
Megfogta Lisa kezét, és a hangszerhez vezette, ami szintén megjelent a nagyfeketeségben. Felemelte a fedelet, és a billentyűk előbújtak a rejtekükből. A lány mögé állt, és a tenyerébe fogta az apró kezeit. 
– Látod milyen gyönyörű? – suttogta a füle mellett. – Magával ragadó, akárcsak te. Olyan gyönyörű fehér, mint a bőröd, és olyan hibátlan. Nézd! – a kezeit irányítva finoman végigsimított a billentyűkön, a zongora pedig lágyan megpendült. – Semmihez se fogható a hangja. Olyan lágy, puha, és selymes, akár az ajkaid, amikor csókollak – suttogta Eric.
Elengedte a kezét, végigsimított a járomcsontján szelíden, és elhúzta a haját a nyakából, majd lassan belecsókolt. Lisa testén kellemes borzongás futott végig, ahogy a forró ajkai a bőréhez értek, és nem mozdultak onnan. Mindig, amikor kifújta a levegőt csiklandozta, kellemes érzés volt, nem idegesítő. Félárbocra ereszkedett a szemhéja. A pilláin át nézte a feketeséget.
Eric maga felé fordította, majd a fenekénél fogva felrakta a zongorára, és megcsókolta. Lisa a hajába túrt, és szenvedélyesen viszonozta a csókot. Nem vacakoltak könnyed puszikkal, rögtön a tárgyra tértek, és egymás nyelvét kergették.
Már a pólóján volt a keze, készült lehúzni, amikor valami megzavarta őket. Furcsa zúgás hangzott fel, bár először nem tulajdonítottak neki nagy jelentőséget. Eric lefejtette róla a felsőt, Lisa pedig az ingje gombjai után nyúlt. De homályossá vált a kép, már nem látta tisztán az arcát, pedig csak egy ujjnyira volt az övétől.
– Mi történik? – kérdezte ijedten.
– Azt hiszem, ébredezünk – hangzott messziről a hangja, majd eltűnt előle.


A keze kicsúszott alóla, és összecsuklott. Fájt a csuklója, elnyomódott a hosszas támaszkodástól. Ráesett Eric mellkasára, aki erre felnyögött alatta. Kinyitotta a szemét, és meglátta a szürke szőnyeget. A fiú felkönyökölt, ő pedig újból megtámaszkodott. A haja előreesett, így a függönyén át nézett Ericre, aki csibészesen elmosolyodott, Lisa pedig elvörösödött az álom emlékétől.
Az ajtón közben valaki élesen dörömbölt, és őket szólítgatta. A lány a falnak dőlt, Eric pedig felállt, hogy kinyissa az ajtót.
– Tessék? – Elnyomott egy ásítást, miközben a félfának dőlt.
– Na, végre – sóhajtott fel Josh. – Mit csinálsz?
– Aludtunk – vonta meg a vállát, majd a hajába túrt fáradtan.
– Tunk? Többes szám? – kérdezett vissza a férfi. Eric elengedte az ajtót, hogy az apuka szélesre tárhassa. Lisa végre meglátta a férfit, a nephilimek ezüstös fehér köpenyét viselte a ruhája felett, szóval a Tanácstól jött. Josh tetőtől talpig végigmérte, a pillantása rosszalló volt, a lány zavartan felmosolygott rá. – Eric nekem mindegy, mit csinálsz, csak ésszel.
– Nagyfiú vagyok már, ne aggódj – bólintott. – Amúgy meg tényleg aludtunk.
Lisa előre dőlt a térdére támaszkodva, hogy eltakarja az arcát a férfi kutató szemei elől, mert érezte, hogy újra elpirul, és akkor biztosan nem hinné el Eric féligazságát.
– Rendben – biccentett Josh. – Gyere le, muszáj beszélnünk!


2 megjegyzés:

  1. Ez így nem izgi!! Mások már nem is komiznak, így meg már nem tudok abban versenyezni, hogy bibibi én voltam az első! És ez idegesít! Nagyon! Jobban mint amikor valaki beelőzött! Fel tudod fogni ezt!! Ez elfogadhatatlan Szilvi, én ebbe beleőrülök!! Lehet tényleg kezdek bedilizni!! Tegnap leestem a tetőről, aztán rám ömlött a festék, vörös ragadós paca lett a hajam, vettem egy nadrágot aztán kiderült hogy nem jó, mert nem próbáltam fel, aztán egész éjjel nem alszok, és mikor másnap reggel meglátom, hogy juppi van rész, azt találom, hogy ismét senki nincs itt akivel versenyezni tudnék abban, hogy megszívtad én gyorsabb voltam! És ezt már nem tűröm!! Majdnem annyira idegesít mint a festékes hajam!! Na de lépjünk tovább! Nem lehetek örökké ennyire szerencsétlen nem? Naszóval, akkor rá is térek a lényegre.
    Szóval a rész! Szóval ott tartunk hogy ilyennek akarod kiszúrni a szemem? Nyomorult öt mondtattal, ami közül az egyik csak egy szó volt a másikat meg be sem fejezhette? Szóval összességében 3 értelmes mondatot kapott és azt is a nyomorult öcsikéjéhez intézi Lizácskáról!! Kezdek féltékeny lenni! Vele többet törődik mint velem! És én ezt nem tűröm el!! Persze Lisa lisa lisa lisa, mindig csak lisa és én mikor vagyok? Ha lisának meggörbül egy haja szála már ugrik és de én basszus ki kell hogy törjem a nyakam hogy figyeljen rám?! Csak mert már majdnem összehoztam! Ahhj! Chris nagyon felb*szott agyilag! Bocsánat a káromkodásért Chrisnek szántam nem neked!
    NA de mostmár tényleg a részre térek, szóval. Mi az hogy Chris 5 mondatot kapott amiből még kettő nem is teljes?!!! HE?! Most te kerültél a céltáblámra szilvi!! Ahhj! Amúgy az összes többi imádikus volt blablabla, bár tudod lehetett volna jobb is! Mondjuk ha csak Chris beszél az egészben! Na az lenne a megtestesült tökéletesség! Áh miket is beszélek, Chris elmehet a fenébe! Még a rózsámat sem kaptam meg Haragszom rá! Eric meg dugja föl magának a kukcsiját, ha a kanos vágyait a bátyja megtalálása elé meri helyezni! Még mindig ki vagyok bukva és erre mikor végre ott tartok hogy na most na mos elmennek megkeresni őt, bejön az a mitugrász és menjünk politikázni! Ahhhj! Én ezt nem tűröm el! És még ráadásul holnap... nem...képtelen vagyok kimondani! Az is a te hibád! Vagy Ericé döntsd el te melyikőtöké! Én megőrülök Szilvi! mindezt azért mert nincs Chris! Én belehalok...
    Na jó én ennyi voltam....most megyek és bekuporodom a sarokba, lesötétítek mindent és várok amíg eljön a világvége...Addigis soksok puszi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, én is észrevettem, hogy eltűntek a komizók, de a látogatottság nem csökkent, szóval csak elment a kedvük az írástól :/ Hú, rád járt a rúd, de neked jól áll a vörös haj is, Chris üzeni, ha még meghallgatod.
      Éreztem, hogy kevesleni fogod, tudtam, már csak 3 fejezet és egy teljes fejezetnyi Chris jön, remélem, jól emlékszem...
      Chris máris motorra pattant, hogy menjen kiengesztelni, ha akartam se tudtam volna megállítani, úton van.
      Nyugi, nyugi még keresni fogjuk Christ, nem hagyjuk magára, csak nem most. Eric sosem adná fel.
      Holnap meg éld túl!!!!!!!!!!!!!!!! Gondolok rád!
      Puszi ♥

      Törlés