12. fejezet

Sziasztok!

Visszatértem!!!!!!!!!! :D Letelt a 3 hét, végül 3 hét lett belőle, bocsi. De most végre meghoztam a fejezetet. Köszönöm, hogy amíg nem volt fejezet, addig is látogatott volt az oldal, meglepődtem, de jól esett, szóval köszönöm.
Remélem, hogy kiélvezitek még az utolsó napokat a suliig, mindenkinek sok sikert a suli kezdésre. Tudom, hogy nem vigasztal, de hamar elrepül majd ez az év is ;)
A Chris fanoknak van egy rossz hírem, Chris csak a 16. fejezetben fog szerepelni. Addig a többiek lesznek terítéken. 
Na, de jó olvasást végre a 12. fejezethez!!!

Puszi :)

12. fejezet

– Hagyd! – nézett rá Alex. – Gondolkoznia akar.
– Szerintem meg szüksége van valakire – mondta Lisa halkan. – Utána akarok menni, másnem elküld.
– Ismerem – folytatta. – Szeret elvonulni, és átgondolni a dolgokat.
– Ez nem jelenti azt, hogy nincs szüksége valakire, aki meghallgatja.
A fiú nem válaszolt csak figyelte az arcát. Várta, hogy beadja a derekát, nagyon nem akarta, hogy utána menjen.
– Mi a te véleményed? – kérdezte egyszer csak Lisa. Alex meghökkent, de válaszolt.
– Gyűlölöm, hogy ezt kell tennie, de nem nagyon van más választása. Az egyik lehetőség rosszabb, mint a másik.
– És Jason miért nem lett Tanácstag? – folytatta Lisa a faggatást.
– Passz! – vonta meg a vállát a nephilim. – Tőle kell megkérdezned.
– És Felisz?
– Mi van vele? – emelkedett meg Alex szemöldöke kérdőn.
– Mi van közte és Eric közt? – kérdezte a lány. – Ő volt az egyetlen, aki mást tanácsolt? Miért akarja mindentől védeni?
– Ez bonyolult – sóhajtott Alex.
– Magyarázd el! – nógatta, és összefonta a mellkasán a karját.
– Felisz kislányként felnézett rá, sőt a mai napig is – kezdte. – Gyerekként rajongott érte. Mindig azt képzelte, hogy elveszi majd feleségül, és lesz két gyerekük, egy lány és egy fiú. Ha jól emlékszem az egyiket Joshnak, a másikat Emilynek akarta elnevezni. Persze sosem volt igazán szerelmes Ericbe, csak olyan kislányosan, de biztos pont volt, amíg ide nem jöttél. Jó, gondolom, már egy ideje lemondott arról, hogy Eric felesége lesz, de mégis benne van még valahol az a kislány is.
– Ezért gyűlöl? – lepődött meg Lisa.
– Is – mosolyodott el Alex. – Meg mert mindenki kedvel, még Jason is. És szerintem van egy harmadik oka, tudsz valamit, amit ő nem.
– Mégis mit? – kérdezte a lány hitetlenkedve. – Ez nevetséges, mindenki olyan akarna lenni, mint ő.
– Szereted Christ, megérted, és elfogadod – válaszolt mosolyogva. – Ez Ericnek az egyik legfontosabb, és ez az, amire a húgom nem képes. Sosem volt képes, és sosem lesz.
– Ó! – formálták hangtalanul az ajkai. Erre a válaszra egyáltalán nem számított. – Oké, akkor most már utána megyek – indult el. 
– Lisa – kapta el a karját Alex ismét, majd felszisszent, és visszarántotta. – Mi a...?
Az ujjaira meredt, amiknek a hegye megégett. Éppen hogy, mivel hamar elkapta, de nagyon jól érezte.
– Jól vagy? – kérdezte Lisa ijedten.
– Kutyabajom – vonta meg a vállát a fiú. – De mi volt ez?
– Én... – nem tudott mit mondani. Igazából arra számított, hogy Eric elmesélte neki, hogy valami nincs rendjén vele, de úgy tűnik, ezt még nem osztotta meg Alexszel. – csak... én...
– Oké – mondta végül –, ha el akarod mondani, majd megteszed. Bármikor meghallgatlak, amikor csak akarod, tudod, hol találsz.
Azzal ott hagyta a lányt, és visszament a többiekhez, akik még mindig a konyhában beszélgettek.    

Eric szobája előtt állt, még nem szedte össze a bátorságát ahhoz, hogy bekopogjon. Mély levegőt vett, már éppen emelte a kezét, amikor kinyílt az ajtó, Eric állt ott. Nem úgy tűnt, mint aki ki akar lépni a szobából. A lányra nézett, nem lepődött meg azon, hogy a küszöbén találta. A haja most egészen barnának tűnt, hiszen a szobában semmilyen fény sem volt, és odakinn is alkonyodott már.
– Szia – suttogta Lisa.
– Szia – kérés nélkül arrébb állt az útból. A lány belépett, majd becsukta az ajtót. Az ágy bevetetlen volt. Bár cipő volt a lábán, mégis úgy tűnt, ott feküdt.
– Zavarok?
– Maradj csak, úgyse tudok pihenni – sóhajtott fel Eric gondterhelten.
– Pedig aludnod kellene – mondta a lány, és az íróasztalhoz lépett. Így a lehető legmesszebb került a fiútól, aki még mindig az ajtónál állt.
– Nem tudok – rázta meg a fejét fáradtan. – Folyamatosan kattog az agyam.
– Jutottál valamire? – kérdezte kedvesen.
Eric ismét megrázta a fejét, leült az ágyra, és a tenyerébe temette az arcát. Úgy maradt pár percig, Lisa késztetést érzett rá, hogy megvigasztalja. Nem is bírta sokáig. Azzal a szándékkal jött ide, hogy csak beszélgetnek egy kicsit. Nem akart hozzáérni, nehogy leveszítse az eszét, de most muszáj volt. Odahúzódott mellé az ágyra, és végigsimított a hátán, majd haján.
– Tényleg féltékeny, és gyerekes vagyok – suttogta hirtelen Lisa. Eric rákapta a tekintetét, barna szemei csillogtak. – Gyűlölöm, hogy olyan keveset tudok rólad. Gyűlölöm, hogy néha úgy érzem, fényévek választanak el tőled. Gyűlölöm, hogy sorra kerülnek elő emberek, akikkel van közös múltad, valami, ami összeköt titeket. Gyűlölöm, hogy velem ez nincs meg. Gyűl...
– Ó, fogd be! – szakította félbe Eric. Nem kiáltotta, nem mérgesen, vagy türelmetlenül mondta, sőt kedves hangsúllyal.
Lisa meglepődött, és fel akart háborodni, de nem volt rá ideje, mert máris közelebb hajolt, és megcsókolta. Most nem volt olyan gyengéd, mint minden alkalommal, amikor csak hozzáért. Az ajkai először csak az ajkaival játszottak tüzesen, majd az akaratos nyomás hatására szétnyíltak, és beengedték a nyelvét.
Lisa a hajába túrt, Eric pedig a derekára fonta a kezét. A pólója felcsusszant, amikor a fiú közelebb húzta magához, így a fürge ujjai a lány forró bőrén játszottak.
Lisa libabőrös lett az izgalomtól, nem akarta elengedni a fiút. Villámok cikáztak végig a testén, légszomja volt, mégsem tudott elhúzódni. Végül Eric távolodott el, de csak egy pillanatra, amíg az ajkairól a lány füléhez vezette a csókjait, majd onnan lefelé a nyakára. Hátrahajtotta a fejét, és felnyögött. Nem akarta, de muszáj volt leállítania a fiút. A vállára tette a kezét, és eltolta magától.
Eric értetlenül nézett rá. Halványan elmosolyodott az arcát látva.
– Mondanom kell valamit – suttogta, és hátrébb húzódott. – Már régen kellett volna.
– Miről van szó? – kérdezte, és arrébb húzódott.
– Arról, amit már régen el akartam mondani – folytatta a lány. – Mondtad, hogy valamit nem mondok el, hogy titkolok valamit. Ideje megtudnod, hogy mi az.
– Igen?
– Van egy visszatérő álmom – kezdte a magyarázatot. Idegesen kerülte Eric pillantását, a kezeit az ölébe ejtette, és ott tördelte. – Szinte minden este ugyanazt álmodom, mégis mást. Mindig végigmegyek egy nyirkos folyosón egy nehéz vasajtóig, amit mindig kinyitok, és belépek. Bent pedig egy kis cellába jutok, ahol egy megbilincselt lányt, egy angyalt találok.  Hosszú, barna haja van, és fehér szárnyai, amik bronzos fényben ragyognak. Odalépek hozzá, és nem igen szokott rám nézni, az arca is mindig elhomályosul, mire felkelek, mégis ismerős nekem – most végre rá tévedt a tekintetet. Eric feszülten figyelt, az arcáról semmilyen más érzelmet nem lehetett leolvasni. Kicsit előre dőlt a térdére támaszkodva, le nem vette volna róla a szemét, úgy figyelt rá. – Aztán segítséget kér. Tőlem! Tőlem kér segítséget! De hát, hogy tudnék én segíteni? Hiába kérdezem meg, hogy mit kellene tennem állandóan azt mondja, hogy majd rájövök. Kell egy kis idő, és magamtól rájövök. De hogyan jöhetnék rá? És mikor? Egyáltalán miért én? Miért nem valaki más? Valaki erősebb?
Előtörtek a könnyei, és zokogni kezdet. Eric csitítóan magához húzta. Próbálta megnyugtatni, de Lisa nem akart megnyugodni. Végre kimondta, és óriási súlyt vett le ezzel a válláról.
– Bocs, én csak – kezdet magyarázkodni, amikor pár perc múlva elhúzódott.
– Semmi gond – vonta meg a vállát.  – Tudsz róla beszélni, vagy most hagyjuk?
– Beszéljünk róla – szipogta Lisa, és zsebkendő után kutatott, Eric adott neki egyet. Hálásan nézett fel rá.
– Tudsz még róla valamit? – kezdte a kérdezősködést.
– Semmit – rázta meg a fejét a lány. – Megjelenik az álmaimban. Beszélünk, de az arcát sosem látom igazán, vagy elfelejtem reggelre.
– Ennyi? Semmi több? – kérdezte Eric csalódottan.
– Hát úgy érzem, mintha ismerném, de ez hülyeség, nem ismerek angyalokat – tette hozzá csak úgy mellékesen.
– Mintha ismernéd? – motyogta maga elé a fiú.
– Ó, és azt hiszem, utalt Chrisre, hogy ő kell a megmentéséhez, vagy mi. De Chris elküldött, mondván, ő nem tud nekem segíteni.
– Chris tud róla? – lepődött meg, aztán látszott a szemén, hogy valamit összerakott. – Ezért szöktél meg régebben, nem igaz?
– Igen, ezért – vallotta be Lisa. – És még Rosie is tudja, bár ő csak annyit, hogy egy angyallal álmodom. Elmondtam neki, mert kellett a segítsége a kutatáshoz. Haragszol?
– Nem – suttogta megnyugtatóan. – Végül elmondtad, nem? Miért haragudnék?
Végigsimított Lisa arcán, majd a homlokának döntötte a sajátját.
– És mit találtatok? – kérdezte.
– Semmi hasznosat – rázta meg a fejét. A csalódottság az arcára volt írva. – Képekre lettem volna kíváncsi, hátha felismerem, de nem jártam sikerrel.
– Hát igen – bólintott Eric. – Nem sok képünk van az angyalokról.
Lisa halkan felnevetett, a fiú pedig magához húzta. Megcsókolta, majd felhúzta őt az ágyra, és eldőltek rajta.