32. fejezet

Sziasztok! :)

Eljött a első kötet utolsó fejezetének ideje. Remélem, hogy tetszeni fog a majdnem lezárás és nem akartok majd sokan kinyírni :D
Ehhez is jó olvasást kívánok! :)

Puszi:)

32. fejezet

– Ne! – kiáltotta James, de nem tehetett már semmit, a tőr szállt a levegőben, de továbbrepült, majd beleállt egy közeli ház fa ablakkeretébe. Lisának és Ericnek már csak hűlt helye volt, csak úgy eltűntek onnan, nyomuk sem maradt. Több embere is meglepődött ezen, ő viszont egyáltalán nem. Tudta jól, mi a lány, és mire képes, még ha csak tudat alatt is. Bosszúból azonnal behúzott egyet a térdelő fiúnak, de az csak nevetett rajta.
– Csak nem keresztül húztam a terveidet? – törölte le a felrepedt szájából kibuggyanó vért Chris egy hanyag mozdulattal. James kardot rántott, meg akarta ölni, de aztán újabb dördülés hangzott fel, és megjelent a démon. Még mindig a másiknak szegezte a pengét, remegett a keze az indulattól, éppen döfni készült, amikor Saiker megszólította.
– Túl gyengéd büntetés lenne neki a halál. Vagy ennyire gyenge vagy? Megadnád neki, amire vágyik?
James megragadta az ingénél fogva, a fegyverrel még mindig a szívét vette célba. Chris gúnyosan mosolygott fel rá, direkt csinálta, hogy irritálja őt, de végül csak teljes erejével, üvöltve hátralökte őt a kemény aszfaltra, aztán még belé is rúgott. Otthagyta őt a földön, és hátrább lépett. 
– Ügyes volt. Most nyertél neki egy kis egérutat – lépett elé a démon –, de te is tudod, hogy el fogom őt kapni, és meg fogom ölni. Utána pedig senki sem állhat már az utamba, még az angyalok sem. Csak tudod, nem értelek, számodra is kedvező alkut kötöttünk, biztosítottalak arról, hogy be is tartom. Ostobaság volt hinned, hogy legyőzhetsz engem, főleg, hogy egyszer már megpróbáltatok megölni. Ennél okosabbnak hittelek.
– Szeretek meglepetéseket okozni – mondta Chris.
– Meglepetés, és egyben ostobaság – rázta a fejét Saiker –, mintha már nem is ismernélek.
– Most mit tegyek? – szólt közbe James, és a démonhoz fordult.
– Amit akarsz – vonta meg a vállát, majd megragadta a földön lévő fiút, és eltűnt.
– Öljétek meg mind! – adta ki fagyosan az utasítást, és a fegyveresek berontottak a bálterembe.

٭

– Eric! – kiáltott a fiú után, és ő is felpattant. – Mégis hová rohansz? – kérdezte, de nem válaszolt, talán meg sem hallotta annyira magával ragadták a heves érzelmek, és gondolatok.
Magas sarkúban semmi esélye sem volt tartani a lépést, inkább kilépett belőle, majd felkapta az ágya mellé ledobott egyik pár torna cipőjét, és rohant is kifelé az ajtón. Már az utcán volt a fiú, amikor a bejárati ajtóhoz ért. Feltépte, és kirontott az éjszakába. Közbe az egyik lábára már felhúzta a cipőjét, most éppen a másikra próbálta felügyeskedni menet közben.
– Eric! – kiáltotta már sokadszorra a nevet. A fiú hátranézett, és idegesen megállt az utca közepén.
– Vissza kell mennem – mondta, amint beérte, majd megragadta a lány kezét, és újból futni kezdet.
– Vissza? Mármint Jamesékhez? – kerekedtek el Lisa szemei. – Ez nem hiszem, hogy jó ötlet.
– Ő a bátyám – mondta Eric határozottan.
– Meg akart ölni – rántotta ki Lisa a kezét a fiú szorításából, így kényszerítve megállásra.
– Nem – rázta meg a fejét. – Megmentett.
– Most ugye csak viccelsz? – emelte meg a hangját a lány. – Meghalsz, ha odamész.
– Nem érdekel – rázta a fejét Eric, és ismét tovább indult határozott, gyors léptekkel. – Velem jössz vagy maradsz?
– Megyek – suttogta Lisa, és próbálta tartani a lépést. Eric nem fogta meg újra a kezét, nem húzta maga után, még csak rá sem nézett addig, amíg Brieceékhoz nem értek. Ott azonnal felrohant az emeletre, és berontott a könyvtárba. Felkapta az asztalon hagyott kardokat, és máris feltépte a teleport ajtaját, utána hamar el is tűnt mögötte, Lisa pedig követte. 

Odaát fennforgás volt. Mindenfelé sikítva rohantak emberek, a bálozok, és az őket kergető temérdek fekete ruhás. Felbolydult az egész épület. A legtöbb nephilimnél nem volt fegyver, senki sem számított ma este támadásra, de anélkül is remekül helyt álltak, mindenki azzal harcolt, amit éppen kéznél volt. Bár sokaknak már csak a holttestét tudták átlépni.
– Miért támadtak? – kérdezte Lisa ijedten. – Azt hittem, nem akarnak feltűnést.
– Gondolom, James mérges lett, mert megléptünk – suttogta Eric, miközben átlépett pár testet. A harcolók nem igen foglalkoztak velük, néhol besegített, de nem állt meg hosszabb időre, és nem vette ki jobban a szerepét a csatából. Alex tűnt fel a tömegben, feléjük tartott véresen, koszosan, megtépázottan, de úgy látszott, nincs semmi komolyabb baja.
– Merre voltatok? – rohant oda hozzájuk, és egy ezüst gyertyatartót használt fegyver gyanánt. – Kényelmesebb cipőt cseréltél a csatára vagy mi? – viccelt még ebben a helyzetben is, ahogy észrevette a tornacipőt a lány lábán.
– Hosszú sztori – rendezte le ennyivel Eric. – Fogd! – nyomta a fiú kezébe a kardokat, csak egyet tartott meg magának. – Keresd meg Feliszéket, és vigyázz rájuk.
Alex bólintott, majd belevetette magát a forgatagba, a tömeg azonnal elnyelte, nem tudták szemmel tartani a mozgását, csak annyit tudhattak, hogy távolodik, és, hogy minden pillanatban halálos veszélyben forog az élete, ahogy az övék is.
– Te menj vissza a teleporton keresztül – fordult Lisához –, ott nem bánthatnak. Nem tudnak átlépni rajta.
– Nem – rázta a fejét a lány. – Maradok! Minden barátom itt van.
– A barátaid kaptak kiképzést – mondott ellent Eric.
– Én meg fura dolgokat csinálok a gondolataimmal. Egy- egy – vágott vissza Lisa. Végül a fiú inkább sóhajtva ráhagyta, és tovább törte maguknak az utat a kijárat felé, az utcára akart kijutni. Azt aki elé állt, hogy ebben megakadályozza, levágta.
– A ruhám! – kiáltotta egy ismerős hang mérgesen, egy kétszer akkora feketébe burkolózott férfi állt előtte. – Tudod, milyen ritka, és drága anyagból készült? – rivallt rá az ellenfelére Rosie nem messze tőlük, majd a legfájdalmasabb területen rúgta meg a magas sarkújával. – Megérdemled, te agyatlan melák. Senki sem teheti tönkre az általam tervezett darabokat – lökött még egyet az összegörnyedt alakon, aki a földre zuhant, Rosie pedig kecsesen hátradobta a haját, és a hátára lépve átsétált rajta. Aztán a következőt vette kezelésbe, őt még nem találhatta meg Alex, mert jobb híján még mindig a cipőjét használta fegyverként, meg egy fekete kardot, amit az egyik ellenségétől kobozhatott el.
Feliszt is kiszúrta Rosietól pár méterre. Ő is küzdött, a másik lánnyal ellentétben nem vigyázott a ruhájára, sőt lehasított belőle egy nagyobb darabot, hogy könnyebben mozoghasson, és most éppen kicsavarta az egyik fekete ruhás kezéből a fegyvert. A lefegyverzett próbált még ellenállni, de Felisz megszerezte a kardját, és gyorsan ledöfte. Csak, hogy a megölt helyébe hamarosan egy másik lépett, és küzdeni kezdtek. A lánynak muszáj volt hátrálnia, nem bírt a támadójával. Eric már éppen el akart indulni feléjük, amikor hátulról egy kard döfte át hirtelen a nephilimvadászt. A húga megmentésére megérkezett Alex. A kezében ott voltak a kardok, egyet odadobott Felisznek, majd egymást segítve folytatták a csatát, és próbáltak Rosie közelébe jutni.
De Lisa nem bámészkodhatott tovább, mert Eric tovább húzta maga után. Észrevette, hogy egy kalapos alakot próbál utolérni. Az előttük járó fiú, éppen leszúrt egy az útját álló nephilimet, aki holtan rogyott a földre. Eric gyorsított, de a harcolók tömegén át nagyon lassan a haladtak. James megfordult rájuk nézett, és küldött feléjük egy széles mosolyt, majd gúnyolódva meghajolt, és kilépett az utcára. Sietve követték őt, de odakint nyoma veszett, itt nem folytak harcok, nem volt kint senki, leszámítva azt a pár embert, akik menekültek az utcán minél messzebb ettől a helytől, és a harcoktól. Eric azonnal odaindult, ahol nem régen megküzdöttek Jamesszel, és az embereivel. De ott már nem találtak senkit sem, mindenki eltűnt, egyedül az ablak keretben maradt tőr fénylett fel a hold fényében emléket állítva az eseményeknek. Az aszfalton volt pár apróbb vércsepp, de ebből ítélve Chris még életben lehetett, vagy legalábbis nem itt ölték meg. 
– Elkéstetek – vált ki egy alak a sötétből. – Chris már nincs itt. Saiker elvitte magával – vigyorodott el elégedetten James. Jobb kezében kard fénylett, a végéről csöpögött a bent meggyilkoltak vére.
– Mit tettetek vele? – kiáltott rá Eric.
– Még semmit – vonta meg a vállát unottan.
– Ha bármi történik vele én... – fenyegetőzött a fiú.
– Megölsz? – kérdezett vissza nevetve James.
– Azt csak szeretnéd, könyörögni fogsz érte, hogy megtegyem – szűkültek össze a szemei a dühtől.
– Hoppá! – csapta össze a másik srác a tenyerét lenyűgözve. – Erre nem számítottam. Tanultál valamit a bátyádtól, vagy inkább ő tőled? – látszott rajta, hogy jól szórakozik a helyzeten, ezzel még inkább felidegesítve Ericet.
– Hívd vissza az embereid! – parancsolta a szőke fiú. James felnevetett, és közelebb lépett hozzájuk.
– Mégis miért tenném? – hajolt közel bizalmaskodóan. – Úgy szeretnek játszani, miért rontanám el a jó kedvüket?
– Mert mind meg fognak halni – suttogta fenyegetően Eric.
– Másra úgyse jók – tárta szét a karját nevetve. – Nem érdekel, mi lesz velük, ha megtizedelik a fajtádat.
– Engem akarsz, itt vagyok – játszotta ki Eric az utolsó kártyáját. – Hagyd a bálozókat, nem tettek semmit, csak jól érezték magukat.
– Ők az ellenségeink – vetett ellent James. – Hányunk vére tapad a kezükhöz? Vagy akár a tiédhez? Bármennyire is szeretnélek holtan látni, ők többet érnek nálad. Menj segíts csak nekik! Én pedig átadom az üdvözleted a bátyádnak – intett a fiú.
– Megöllek! – szűrte a fogai között, és fegyvert rántott, mire a másik felnevetett.
– Rendben. Alig várom már a következő találkozást – hátrált James. – De most, ha megbocsátasz, sietnem kell. A barátaid bajban vannak, én a helyedben a segítségükre sietnék. Viszlát Szépfiú! – megemelte a kalapját, és gúnyosan meghajolt feléjük.
– Eric! – kiáltotta egy női hang, és feléjük tartó rohanó lépteket hallottak. A fiú is és Lisa is egy pillanatra megfordult, de mire visszanéztek Jamesnek nyoma sem volt. Elnyelte őt az éjszaka, Eric szitkozódott, amiért hagyta elfutni, majd újra az érkezők felé fordult. Alex és Rosie sietett feléjük, és megálltak mellettük kardokkal a kezükben. Mindketten megtépázottak voltak, több helyen elszakadt a ruhájuk, és összemocskolta őket a vér. Pár vágást, és kék-zöld foltot is beszereztek, de semmi komoly bajuk nem esett.
– Mi történt? – kérdezte Alex lihegve.
– James – suttogta Lisa a fiú nevét, és a távolba meredt, arra amerre távozott. Nem kellett többet mondania, a többiek így is megértették. A csata hamarosan véget ért. A nephilimek győztek. A legtöbb démonvérű meghalt, vagy elmenekült, keveset pedig elkaptak. Jason és Felisz is hamar előkerültek, mindketten könnyebb sérüléseket szenvedtek. Viszont Josh és Stephanie is komolyabb ápolásra szorult. Eric az este további részében nem szólt semmit, csak elvonult, egyedül akart lenni. Lisa segítette a sebesültek ellátásában, mást nem igen tudott tenni az emberekért, a többiek is követték a példáját. Morrison jajveszékelt egy sort, arról, hogy ilyesmi, hogyan történhetett, de nagyon úgy tűnt, hogy ő, maga elbújt a csata elől, vagy rettentően profi harcos lehetett, hiszen egyetlen sérülést sem szerzett be, de még csak vérfolt sem maradt a makulátlan öltönyén.
Lisának összefolytak az órák mire visszajutott a szobájába, Ericet már nem látta többet aznap este, utoljára akkor, ahogy otthagyta őket az utcán, csak a távolodó alakját figyelhette. Nem ment utána, időt akart neki adni. Gondolkozni kellett, és magányra vágyott, nem akarta ebben megzavarni. Aztán pedig mindenki hazaindult, a súlyosabb sérültek ellátták, ha kellett elszállították a kórházukba, a hallottakat pedig letakarták, és átadták a hozzátartozóknak. A démonvadászok sok emberüket vesztették el ezen az éjszakán, de valahogy Lisa úgy érezte, hogy ez csak a kezdet. Bármennyire is fáradt volt, nem tudott elaludni, állandóan kattogott az agya, és nem tudta kikapcsolni. Végül felkelt lement egy pohár vízért, hátha megnyugtatja kicsit. Visszafelé hűvös szellőt érzett, kirázta a hideg, körbenézett, a tetőre vezető ajtó félig nyitva volt. Óvatosan kinyitotta, majd felment a létrán. Egészen hideg lett az éjszaka, vagyis inkább már hajnal. Amint felért, meglátta a fiút, aki szokásához híven a tető szélén üldögélt, és lógatta a lábát.
– Meg fogsz fázni – suttogta hátra sem nézve a lányra. Lisa hozzálépett, és letelepedett mellé.
– Meg fogjuk találni – mondta biztatóan, és megfogta Eric kezét.
A fiú nem szólt semmit, csak ránézett. Az arca megtört volt, és elkeseredett. Piszkos volt, és véres, nem régen jöhetett haza, és első útja ide fel vezethetett.
– Minden rendben lesz – suttogta a lány, és megszorította a kezét. Eric keserűen felnevetett, majd újra a városra fordította a tekintetét.
– Semmi sem lesz már rendben – rázta meg a fejét. – Semmi!