30. fejezet

Sziasztok:)

Megérkeztem, itt van már a 30. fejezet, már nincs sok hátra ebből a könyvből, aztán pedig jön a második, szóval még soká lesz vége.
Jó olvasást mint mindig:D

Puszi:)

30. fejezet

– Hogy kerülsz ide? – kérdezte Lisa, amint magához tért a döbbenetből.
– Az ajtón át – mosolygott rá a fiú gúnyosan. Chris is ugyanolyan óvatosan, mégis biztosan fogta, mint Eric, és tökéletesen tudta, mikor milyen mozdulatot kell tennie, hogy hová kell lépnie vagy, hogy hogyan kell vezetnie a lányt. Fekete öltönyben volt, és fekete ingben, nyakkendő ugyan nem volt a nyakában, de azért ő nem a megszokott cipőjében, nem a bakancsában volt. Az arcának nagy részét egy egyszerű fekete álarc takarta el.
– Miért jöttél ide? – hagyta figyelmen kívül az előző válaszát.
– Szeretek táncolni – vigyorgott le rá.
– Most komolyan, fogsz te valaha normális, egyenes választ adni bármire, vagy legalább minimum nem fogsz gúnyolódni rajtam? – nézett rá mérgesen, bár nem tudott rá igazán haragudni, bármennyire is akart.
– Nem, nem hiszem – rázta meg a fejét. – Az öcsém komolyan tornacipőben van? Sosem hittem, hogy valaha lázadni fog, erősen kamaszodik – mondta nevetve, és elnézett Lisa mellett, ő  is odakapta a pillantását, és Ericet meg Feliszt pillantotta meg tőlük nem messze, ahogy táncoltak, hirtelen átjárta a féltékenység, máshoz volt olyan közel, mint hozzá nem rég, és ez rettentően bosszantotta. Végül nehezen, de rávette magát, hogy felülemelkedjen az érzésen, és újra Chrisnek szentelje a figyelmét, bár a fiú nem viszonozta ezt a gesztust.
– Ne Erickel foglalkozz! – rivallt rá Lisa halkan, de erőteljes hangsúllyal, a fiú azonnal rákapta a tekintetét.
– Nem örülsz nekem – jelent meg a szokásos gúnyos mosoly az arcán, de ma valahogy nem volt őszinte, valami változott, csak Lisának ötlete sem volt, hogy vajon mi.
– Nem, tényleg nem – suttogta. – Féltelek.
– Mitől? – ráncolta értetlenül a szemöldökét Chris.
– Mitől? – hitetlenkedett Lisa visszafojtott hangon. – Ezt most komolyan kérded? Tele van ez a terem angyalvérűekkel, te csökött agyú nephilimvadász –  a fiú felnevetett a sértés hallatán.
– Itt rajtatok kívül senki sem ismer – nézett mélyen, és komolyan a lány szemébe.
– Ó – formálták az ajkai a hang nélkül, amikor rájött. Persze, hogy senki sem ismeri, nem is ismerhetik, mert aki mégis, az már régen halott. Chris eddig minden ellenfelét legyőzte, az összeset, és mindegyiket megölte. Csakis Brieceék ismerik, ők pedig nem adnák fel Eric miatt.
– Látom érted már – tette hozzá, amikor észrevette, hogy hogyan változott meg a táncpartnere arckifejezése.
– És az öregek, akik ismerték a szüleidet? – kérdezősködött tovább a lány.
– Morrisonnak gondoltam, hogy odaköszönök, de nem hiszem, hogy felismerne, ahogy a többi sem – vigyorodott el újra.
– Nem félsz, hogy lebuksz? – faggatta tovább.
– Sosem fogysz ki a kérdésekből, igaz? – nevetett fel a fiú, annyira hasonlítottak Erickel, mégis annyira mások voltak, hogy arra nem voltak szavak, egyszerűen leírhatatlanok voltak mindketten, magukkal ragadták az embert, lenyűgözték, teljesen máshogy, de kétségtelenül. Valami belső késztetés mégsem engedte, hogy teljesen, feltétlenül megbízzon bennük az ember. – Nem, nincs is mitől – rázta meg a fejét, majd újra megszólalt: – Egyébként illik hozzád ez a ruha.
– Az öcséd is ezt mondta – mosolyodott el Lisa is furcsamód, de őszintén, és önfeledten.
– Nem véletlenül, hiszen igaz – suttogta Chris, kék szemei pedig egy pillanatra sem engedték el a pillantását. A lány érezte, hogy belepirul a fürkésző tekintetbe, de mégsem tudta elkapni a szemeit a fiú szép arcáról, aki a kezét a derekáról a hátára csúsztatta – ő nem viselt kesztyűt, ahogy egyetlen férfi sem a teremben –, és közelebb vonta magához. Egészen közel, alig pár centi távolság maradt az arcuk között, de mégsem ettől felejtett el levegőt venni, Chris keze a szabadon maradt bőréhez ért, és valami furcsa, ismerős érzés járta át a testét, ilyet, ilyen intenzíven sosem érzett még a fiú közelében. Villámcsapás, és kellemes melegség. Ismerős volt, de eddig csak valaki más váltotta ki ezt az érzést belőle. A fiú is érezte látszott a pillantásán.
– Döntöttél – suttogta Lisa, hirtelen csúszott ki a száján, de nem bánta meg. Chris értetlenül vonta össze a szemöldökét, de nem fűzött hozzá semmit, csak elvette a kezét a hátáról, és újra a derekára rakta.
– Miattad – suttogta.
– Miattam? – kérdezte értetlenkedve a lány. – Ezt hogy érted?
– Miattad vagyok itt. James is itt van, gondolom érted jött, ezért vagyok itt én is – magyarázta Chris. – Most is éppen minket figyel.
– Hol? – nézett körbe Lisa, de sehol sem találta a fekete szemű fiút.
– A sarokban a bejárat mellett – bökött a fejével óvatosan a Lisa háta mögötti sarokba, már éppen fordulni készült, amikor Chris rászólt. – Ne nézz oda!
– Miért ne? – suttogta meglepetten a lány.
– Nem kell, hogy tudja, elmondtam, hogy itt van – felelt, és közben pedig úgy manőverezett, hogyha mégis akar, akkor a lány is nyugodtan és feltűnésmentesen nézhessen rá. Csak ekkor vette észre, hogy az előző számnak vége lett, és Chris már kötetlenül táncol vele egy másik számra, aminek szintén hamarosan vége – De az öcsém már rájött – szisszent fel a fiú.
Lisa oldalra fordult, és meglátta a feléjük közeledő Ericet, nem tűnt túl boldognak. Sebesen vágott át a tömegen, és egyértelműen őket vette célba. Chris elengedte őt, de amint ez megtette Lisa elvesztette az egyensúlyát, és majdnem orra esett.
– Nem a te cipőd a magas sarkú – jegyezte meg a fiú mosolyogva, de nem gonoszan, amint elkapta, majd gúnyos mosolyra váltott, és úgy nézte az öccsét, aki egyre közelebb ért.
– Hogy kerülsz te ide? – kezdte köszönés nélkül. – Mi van, ha észrevesznek?
– Na, és te? – vágott vissza a fekete hajú fiú, nem igazán szerette, ha számon kérték. – Úgy tudom, nem vagy oda a Tanácsért, és a partijaikért.
– Lisa miatt jöttem – vágta rá Eric.
– Én is – reagált azonnal a báty. Az öccse először elképedt, majd elbizonytalanodott, aztán pedig gyanakvóvá vált.
– Történt valami? – lépett még közelebb teljesen kizárva mindent, az egész estélyt, mintha elfelejtette volna, hogy hol is van, vagyis inkább nem érdekelte már, hogy hol is van.
– Még nem – suttogta, de egyértelmű volt a hangsúlyából, hogy valami történni fog, valami rossz.
– Eric! – kiáltott fel egyszer csak boldogan tőlük nem messze Morrison, és odadöcögött hozzájuk. A megszólított olyan gyorsan megpördült, hogy Lisa szinte nem is látta a mozdulatot, Chris pedig lehajtotta a fejét.
– Mr. Morrison – bólintott Eric. – Hogy van?
– Jól, édes fiam, egészen jól – mosolygott rá, majd elnézett a fiú mellett. Pár másodpercig Christ fürkészte, de aztán úgy dönthetett, hogy nem ismeri, mert az öregedő férfi átkarolta Ericet, és elkezdte elvezetni tőlük, mintha ott se lennének. – Szeretnék neked bemutatni valakit.
– Semmit se változott – jegyezte meg halkan a fekete fiú.
– Ismered? – lepődött meg Lisa.
– Persze, még gyerekkoromból – mosolygott le rá egy pillanatra, de aztán rögtön elkomorult. Láthatóan észrevett valakit, akinek nem örült. Megfeszült a teste, látszott rajta, hogy erősen töri a fejét, hezitált valamin. Aztán gyorsan körbenézett, és káromkodott egyet.
– Baj van? – suttogta a lány.
– Maradj itt! – fordult felé sietve. – Nem mozdulj innen! Rendben? Csak maradj idebenn! – azzal választ se várva elrohant és ott hagyta Lisát minden magyarázat nélkül. Ő pedig nem tudott mást csak tanácstalanul utána nézni. Végül nem volt semmi ötlete arra, hogy mit csináljon, miután mindkét fiú ott hagyta, ezért a táncparkett felé fordult, és figyelte a táncolók tömegét. A torkát mardosta a kétségbeesés, a gyomra összeszorult a félelemtől. Elképesztően egyedül érezte magát, talán még soha sem annyira, mint akkor. Csak állt ott elhagyottan, és egyre jobban elhatalmasodott rajta a rettegés. Nem tudta mihez kezdjen, nem akarta elveszíteni Ericet, és Christ. Olyan korán volt még. Még hetek voltak a születésnapjáig. Megint, mint az utóbbi napokban annyiszor, a sírás kerülgette. Összeszorult a torka, és könnybe lábadt a szeme. Valaki mellé lépett, először azt hitte, valamelyik fiú tért vissza, éppen nagy sóhajt készült venni, hogy visszafojtsa a kitörni készülő könnyeit, amikor az illető megszólította, és sajnos rá kellett jönnie, hogy nincs igaza, nem a testvérek közül tért vissza valamelyik.
– Tetszik ez a bál, olyan kellemes. Jó a hangulat, és a társaság – hallotta meg James hangját, amikor eljutott a tudatáig, ki áll mellette hátrálni kezdet, de a fiú elkapta a karját. – Maradj még, kérlek – mondta gúnyosan. Teljesen feketében volt, mint egy gonosz démon, szokásos kalapja most is a fején tündökölt. Oldalra döntötte a fejét úgy nézett rá a lányra, és mérte őt végig.
– Mit akarsz tőlem? – suttogta remegő hangon Lisa, de James nem válaszolt csak felnevetett.
– Most pedig velem jössz – jelentette ki keményen, és megszorította a csuklóját.
– Mi van, ha nemet mondok? – ellenkezett, és próbálta elrejteni a félelmet a hangjában.
– Hmm – gondolkozott el a fiú, majd megvonta a vállát. – Megöllek – mondta egyszerűen.
– Itt nem mered – ijedt meg még jobban, és akaratlanul hátrált még egy lépést.
– Kipróbáljuk? – szűkült össze James szeme, és valami beteg vidámság csillogott benne, mintha szórakoztatná, hogy Lisa halálra rémült tőle. – Te sem hiszed, hogy nem merem megtenni.
Aztán egy rántással magához húzta őt, és egy tőrt nyomott az oldalának. A ruhán át is érezte a hűvös pengét, és riadtan megborzongott. Tényleg elhitte, hogy James itt helyben megölné, ha elárulná, vagy nem tenné amit mond. Már az előtt így hitte, hogy a fiú említette volna. Bármennyire is tűnt Chris eleinte ijesztőnek, ő mintha százszor gonoszabb lenne. Benne nem látta, nem érezte Lisa a jóságot, egyszerűen csak elborzadt tőle, már csak a megjelenésétől is.
– Most mi lesz? – kérdezte, és érezte, hogy, akár csak a hangja, egész testében remeg.
– Most, mint már mondtam, szépen velem jössz – suttogta a fülébe a fiú, olyan közel, hogy érezte a nyakán a leheletét, reflexből arrébb húzódott, vagyis csak akart, mert a támadója vasmarokkal fogta. Esélye sem volt a menekülésre, és úgy tűnt senki sem vette észre, hogy mi történik, akkora volt a tömeg, és a hangzavar, hogy senkinek sem tűnt fel a rettegő lány, és az oldalához kést szorító fiú.
– Mit akarsz velem?
– Majd meglátod – intézte el ennyivel a választ, aztán elkezdte kifelé tolni Lisát. A magas sarkúban kicsit botladozott, de nem hatotta meg Jamest, és nem lassított. Ijedt szemekkel pásztázta a környéket hátha lát valaki ismerőst, vagy akár egy idegent, akinek leesik, hogy bajban van, de semmi. Úgy tűnik ezt a fiút se ismeri itt senki, csak Brieceék, és Ericék. Olyan hát, mint Chris, senki sem győzte még le. Lisa már éppen feladta volna, amikor meglátta a szőke fiút. Feszülten beszélgetett egy lánnyal és Morrisonnal, ez jól látszott. Alig várta, hogy elmehessen, egyik lábáról a másikra állt, és folyamatosan helyeselt, oda sem figyelt a beszélgetésre. Aztán észrevette Lisát, majd Jamest, elkomorult, csak a szemén látszott az ijedtség. Egy szót se szólva hagyta ott a beszélgetést, és sietve vágott át a tömegen a lány felé.
– Eric – kiáltottak utána értetlenül, de hátra se nézett.