31. fejezet

Sziasztok!

Először is elnézést mindenkitől, akinek olvasom a blogját, hogy eltünedezem és nem írok, bocsánat, de sajnos ez egyre gyakoribb lesz. Bocsi! De amint tudom pótolom a lemaradást, ígérem.
Másodszor pedig meghoztam a fejezetet :D Remélem, hogy örültök, és jól telik a tavaszi szünet mindenkinek. Még egy fejezet és egy epilógus van hátra, és igen, tudom, hogy rövid lett:P :D
Imádlak titeket!
Jó olvasást és kellemes húsvéti ünnepeket! :)

Puszi:)

31. fejezet

    James kilökdöste őt a bálterem ajtaján, majd még tovább az utcára. Lisának nem volt ismerős a környék, csak annyit tudott megállapítani, hogy valahol vidéken. Nem volt a környéken semmi, csak pár szintén óriási, fényűző ház, mint amiből ők is kijöttek, kész villák. Az utca üres volt, az éjszaka nyugodt, túl nyugodt. Még tücsök ciripelést se lehetett hallani, a környéken lévő házakban pedig mindben sötét volt. Egyedül a hátuk mögül kiszűrődő moraj hangjai jutottak Lisa fülébe. Valahogy ettől a furcsa, és idegen csendtől még nyugtalanabb lett, ha ez még lehetséges volt.
– Érdekes egy hely, nem igaz? – suttogta a fülébe James. – Olyan vérfagyasztó, ahogy minden megérzi, hogy valami gonosz közeledik. Talán... – de nem tudta befejezni, mert közbevágtak.
– Ereszd el őt! – kiáltotta a hátuk mögül Eric.
– Vagy? – fordult meg James, magával rántva a lányt is.
– Vagy megöllek – nyúlt a zakójába, de rá kellett döbbennie, hogy ott nem talál semmit, még egy cifra káromkodás is elhagyta a száját.
– Nagy szavak ezek egy fegyvertelen nephilimtől, még tőled is Szépfiú – nevetett kárörvendően a fogva tartója, és hátralökte Lisát a földre, majd a szőke fiú felé indult.
– Nem félsz, hogy riasztom a bent lévő nephilimeket? – húzta az időt Eric.
– Nem ijeszt meg pár fegyvertelen ellenfél – vonta meg a vállát.
– Honnan tudott fegyvertelenek? – kérdezett vissza, James felnevetett, mielőtt válaszolt.
– Ti ostobák, azt hiszitek, senki sem tud a béna kis bálotokról, de besúgok mindenhol akadnak, vagy jól álcázott emberek.
Megpörgette a kezében a kardot, aztán suhintott, Ericnek el kellett előle hajolnia, és hátrálni kezdet, de James követte. Néha elütötte a fegyvert forgató kezét, máskor meg elhajolt, elugrott, vagy éppen egy szaltót csinált, ha úgy jött ki, de fegyver nélkül semmi esélye sem volt, és úgy tűnt James szívesen kivárja, amíg elfárad.
– Kapd el! – kiáltotta valaki, és egy fekete tárgyat hajítottak a sötétből Ericnek, a következő csapást már azzal védte ki. James továbbra is erősen nyomta a kardját a másik fiú fegyverének, ezzel sakkba tartva őt, nem mozdulhatott, mert súlyos sebet kapott volna, és elnézett a hang irányába, egy elégedett mosoly jelent meg az arcán, majd a kardját a még mindig a földön fekvő Lisára fogta, Ericen pedig taszított egyet, akkorát hogy pár lépést hátrálni kényszerült, ha vissza akarta szerezni az egyensúlyát, hogy ne vágódjon hanyatt. Aztán kilépett a sötétből Chris, egy lányt lökdösve maga előtt megindult feléjük. Lisa még sosem látta azelőtt. Fekete haja volt, és zöld szeme. Aprócska volt, egy fejjel kisebb, mint a fogva tartója. Egy másik kardot a torkának nyomott a fiú, de egyáltalán nem látszott rajta, hogy félne.
– Ó, hát lebuktattad. Gratulálok – mosolygott gúnyosan James.
– Általában felismerem azt – vonta meg a vállát Chris –, aki már meg akart ölni, bárhogy is nézzen ki éppen, pláne ha ugyanazt a fegyvert használja. Az óriási hiba volt, drágám, főleg úgy, hogy adtam egy másikat – nézett rá a fiú, de nem vette el a kardot a nyakáról. – Ajánlok egy alkut, engedd el Lisát, és visszaadom, ezt a... inkább nem illetném jelzővel, legyen csak Emily, ha már úgyis ezt a nevet választotta. Megjegyzem, ha nem az anyám nevét használod, talán egy darabig be is vettem volna – súgta az utolsó mondatot a rabja fülébe megszokott, hideg, gúnyos mosolyával az arcán.
– Rendben – ment bele minden gondolkodás nélkül James, mire Eric és Chris is meglepődött, és mindketten gyanúsan méregették őt.
– Ennyi? – adott hangot a csalódásának az idősebb. – Pedig olyan jó érvekkel készültem.
– Majd máskor meghallgatom, ha nem haragszol – kontrázott James, és elengedte Lisát. – Úgy is lesz rá időnk bőven.
– Miről beszélsz? Csak nem meghívsz egy teapartira? – gúnyolódott Chris, nem foglakozott többet Emilyvel, aki átrohant James mellé, Lisa pedig Eric karjaiba vetette magát, ő pedig magához szorította a rettegő lányt.
– Majdnem – lépett feléjük közelebb. – Teám nincs, szóval csak száraz kenyérrel, és vízzel szolgálhatok.
– Azt inkább kihagynám – bizonytalanodott el Chris.
– Látom már kapiskálod – felemelte a kardját, és megpörgette a kezében. – Nem Lisáért jöttem ma, nincs is rá szükségem, jelenleg inkább csak útban lenne, ahogy te is vagy, Chris. A csapda a tiéd volt. Sosem volt más célom, csak eltüntetni téged az utamból, mindig megnehezíted a dolgom, sokszor keresztül is húztad már a terveimet, amit nem tolerálok valami jól.
– Miért? – kérdezte őszinte döbbenettel a hangjában. – Miért most? Miért épp itt? Mi változott?
– Hát természetesen az én kezem is meg van kötve, el kellett érnem, hogy ténylegesen eláruld Saikert. Tudod, milyen, imád téged, bár a mai napig nem tudom, mit lát benned, de komolyan – vonta meg a vállát James. – Tanúim is vannak rá, hogy már közel sem vagy annyira hűséges, mint régen – tárta szét a karját.
Pár fekete ruhás alak közeledett az utcán, halkan, szinte észrevétlenül, úgy hatan lehettek. Lisának fel sem tűntek volna, ha Eric nem szúrta volna ki őket a sötétben, és ha háta mögé nem tolta volna a lányt, így közé és Chris közé került, ahol a legjobban meg tudták védeni. Bár nem a megszokott fehér kard derengett a kezében, hanem egy fekete, amit a bátyjától kapott, de az is tökéletesen hallgatott rá.
– Megadhatod magad egyszerűen, és a többiek elmehetnek vagy rendezhetjük nehezebben, és durvábban – vigyorgott James győztesen, nem hitte, hogy elbukhat még. Lisa tudta, mire gondol most Chris. Tudta, hogy nem akarja annyiban hagyni ezt, hogy csapdát állítottak neki. Tudta, hogy meg akarja ölni Jamest, még ha akkor talán újra pszichopata gyilkossá is válik, de a többiekre is gondolnia kellett. James őt akarja, mindig is őt akarta elintézni, ez nyílt titok volt, bár most látszott rajta, hogy komolyan meglepte ez hirtelen lépés. Aljas húzás volt tőle belekeverni öccsét, és még őt, Lisát is, de hát James már csak ilyen volt, aljas, gonosz, és számító. Bár azt mondta, elengedi őket, ha megadja magát, de ez is csak egy újabb hazugság volt, mint minden amit valaha is kimondott. Ericet szintén holtan akarta látni, rá pedig szüksége volt, sosem hagyta volna őket futni. Nem akarta, hogy a testvére itt végezze, de döntés kellett hoznia, azt amivel legalább egy parányi esélyük marad. Lisa látta az arcán, hogy már tudja, mit tesz, csak aztán, hogy beválik-e, arra nem tudott választ adni.
– Menj a pokolba! – vágta James arcába, és lecsapott a kardjával a fiúra.
– Voltam már, de te már csak tudod, milyen is az – védte ki a csapást egy határozott mozdulattal, aztán már viszonozta is. Eric is kivédhetett pár kard csapást, de látható volt, hogy nem neki jutott a nehezebb feladat, még ha az övé is volt a több ellenfél. Többeket olyan súlyosan megsebesített, hogy nem tudták folytatni a harcot, volt akit meg is ölt. Lisát megrémisztette egy kicsit, de tudta, hogy most az életükért küzdenek, nem kevesebbért. Emily már, amint kitört a zűrzavar, eltűnt a helyszínről, megfutamodott. Nem csak fegyvertelen volt, hiszen Chris Ericnek adta a kardját, hanem még gyáva is. Lisának pedig fogalma sem volt róla, mit is tehetne. Bántani nem bánthatták, arra már rájött, de amikor megpróbált a Tanács épülete felé iramodni, hogy segítséget hívjon, máris elé ugrott egy fekete ruhás nephilimvadász, és megakadályozta ebben. Megragadta a karját, és lefogta őt. Erősen tartotta, nem engedte, hogy szabaduljon, bárhogy is próbálkozott, nem tudta kirántani magát az erős karok közül.
Chris eléggé el volt foglalva Jamesszel, de a fiúnak közben másokkal is törődnie kellett. Néha-néha be akart segíteni egy-két embere a kalapos fiúnak, de ha Chris nem intézte el azonnal, James megtette helyette. Nem akarta, hogy más is beleszóljon a csatájukba, így simán megsebesítette a saját embereit is, nem ölte meg őket, de figyelmeztetésként megvágta, megszúrta bármelyiket, ha kellett.
Hosszú percekig hadakoztak, mindketten megsérültek már. Több vágásból is véreztek. James egyszer csak alattomosan szúrásnak induló mozdulatból felkapta a kardját, és az arcán ütötte meg a kemény markolat gombbal a fiút, aki hátratántorodott, majd egy újabb mozdulattal az egyik bordáját vette célba hasonlóan a kard markolatával. Chris összegörnyedt a fájdalomtól, James pedig lassan a háta mögé sétált, majd térdhajlaton rúgta a fiút, aki térdre esett a földön, a kard kiesett a kezéből, vér csöpögött az inge ujjából eláztatva a földet. Látszott rajta, hogy fájdalmai vannak, de az ellenfelére emelte a tekintetét. A csatának vége volt, Eric is, és a többiek is megálltak, bár az is igaz, hogy nem sokan voltak már talpon. Ijedten nézte a bátyját, akit térdre kényszeríttetek, oda akart rohanni, amint felocsúdott, de a talpon maradt két nephilimvadász kardot fogott rá, és elállták az útját.
– Mire vársz még? – kérdezte Chris és dacosan James szemébe nézett. – Ölj meg!
Az előtte álló fiú felemelte a kardját, Chris lehajtotta a fejét, a kard elindult, hogy bevigye a végső döfést.
– Ne! – kiáltotta Lisa, Eric pedig újra megpróbált áttörni az előtte álló fegyvereseken sikertelenül, az egyik úgy meglökte, hogy hátrazuhant a földre. De nem ért célba a penge, James nem szúrta le a térdelő fiút. Lisa lelökte magáról a fogva tartója kezét, elindult Chris felé, de meggondolta magát, és leguggolt az öcshöz
– Sajnos nem tehetem meg – magyarázta, amikor a kék szemek értetlenül tekintettek rá. – Saiker magának akar. Így nem tehetek veled azt, amit akarok.
– Mindig arra vártál, hogy megküzdhessünk, és megölhess. Legyőztél. Mégis miért tart vissza Saiker szava? – értetlenkedett továbbra is Chris. Nem tudta elképzelni, hogy James félt volna a démon haragjától, valami más oka is volt, hogy életben hagyta, de nem volt még tippje sem. Neki mindig hosszú távú tervei vannak, és mindig is jól tudta mozgatni a szálakat.
– Nem, sajnos nem – rázta a fejét James. – Tisztességesen akarlak legyőzni, csak te meg én, senki más, semmi trükk, csak a pengék. Most nem így tettem, de eljön annak is az ideje, egyszer. Nyugodj meg, le foglak még győzni!
– Saiker úgyse hagy életben, ha átadsz neki – mondta Chris tárgyilagos hangon, mintha nem is magáról, és a saját életéről beszélne, hanem valami idegenéről, aki semmit se jelent neki.
– Ó, de naiv vagy – vigyorodott el lenézően a másik. – Azt hiszed, a halál a legrosszabb, amit tehet veled? Közel sem.
– Jól tudom, milyen a bosszúja – suttogta a térdelő fiú. Lisa mellett pedig Eric lehajtotta a fejét.
– Igaz, majdnem elfelejtettem, hogy te és az öcsikéd vagytok az egyetlenek, akik túlélték egy démon haragját – emelte a tekintetét egy pillanatra a szőke fiúra. – Meglátjuk másodszorra melyikkőtöknek sikerül.
Égzengéshez nagyon hasonló hang hangzott a távolból. Lisa nem értette miért, de mindenki felkapta a fejét a hangra, és idegesebb lett, talán csak James és Chris voltak ez alól kivétel, mintha őket nem érdekelné. A lány nem tudta, mi történik, de kezdet rájönni, hogy nem csak egy sima, átlagos vihar távoli hangjait hallja. A dördülés újra felhangzott, Chris pedig ránézett, egyenesen bele a szemébe. A hideg kék szemek tele voltak fájdalommal, amit most meg sem próbált leplezni.
– Sajnálom! – formáltak az ajkai, de hangot nem adtak ki. Aztán egy hirtelen mozdulattal valahonnan elővarázsolt egy tőrt, és egyenesen a lány felé hajította. Lisa ijedten felsikított, és lehunyta a szemét. Eric is kiáltott mellette valamit, de nem értette, elnyomta a saját hangja. Nem tudta, mire számítson, őrjítő fájdalomra, vagy meg sem érzi majd, csak egyszerűen meghal. Furcsa remegés járta át a testét, majd hirtelen csend lett körülötte, és nem a kemény aszfalton, hanem valami puhán ült. Szóval a második lehetőség, meg sem érezte, hát így történt. Csak meghalt minden fájdalom nélkül, legalább kegyes volt vele a halál ennyi szörnyűség után. Aztán valami megmozdult mellette, és csak ekkor tudatosult benne, hogy még nem nyitotta ki a szemét.
– Hol vagyunk? – kérdezte bizonytalanul Eric, és megszorította a kezét, amit még mindig fogott. Lisa óvatosan körbenézett. Nem hitt a saját szemének. James és a fekete ruhások eltűntek, de még csak Christ sem látta sehol, de a hely mégis ismerős volt. Először mégsem tudta beazonosítani, arra rögtön rájött, hogy tévedett, mégsem halt meg, csak azt nem tudta, hogy hogyan menekült meg, és hogy hogyan került ide. Egy szőnyegen ültek, méghozzá nem is akárhol, jött rá hirtelen, otthon, a saját otthonában, a saját szobájában, a saját padlóján, a saját szőnyegén.
– A szobámban – suttogta.