18. fejezet

Sziasztok!:)
Meghoztam a 18. fejezetet. Remélem, hogy tetszeni fog. 

További kellemes hétvégét és Jó olvasást!:D 

Puszi:)

 18. fejezet

    Miután Eric is elment, csak ketten maradtak Rosieval. Bementek a nappaliba, és leültek a kanapéra.
– Nem vagy éhes, vagy szomjas? – kérdezte udvariasan.
– Egy pohár víz jól esne. Köszönöm – válaszolt Lisa. A vörös lány rámosolygott, majd kiment a konyhába a vízért. Hamar visszatért, a kezébe nyomta a poharat, hálásan biccentett, és Rosie pedig leült vele szemben, megvárta még ivott pár kortyot, csak utána szólalt meg.
– Miért mentél el? – kérdezte.
– Beszélnem kellett Chrisszel – mondta halkan.
– Miért pont vele? Tud valami fontosat? – Rosie felhúzta a térdeit, és kíváncsian nézett rá.
– Sok mindent tud. Tudom, de nem hajlandó semmit se mondani – sóhajtott fáradtan. – Csak egy puklival a tarkómon lettem gazdagabb.
– Hogy sérültél meg?
– Jamestől kaptam ajándékba – felelte, kicsit megkerülve a pontos válaszadást.
– Ő már csak ilyen – rántotta meg a vállát a lány. – Azért legközelebb inkább szólj Ericnek, ha a bátyával akarsz beszélni. Könnyebben el tudja intézni.
– Nem akarlak titeket még nagyobb veszélybe sodorni, így is túl nagy kockázatot vállaltatok miattam  – a másik lány reakcióját figyelte, de az csak felnevetett és megrázta a fejét.
– Hidd el, ha benne akarunk lenni, nem tehetsz semmit se ellene, hogy megakadályozd – mondta Rosie. – Makacsok vagyunk.
– Meglehet – suttogta Lisa. Chris kérése jutott eszébe, hirtelen gombóc nőtt a torkába, a gyomra pedig összeszűkült.
    Rosie előre-hátra billegni kezdet. Hosszú, vörös haján megcsillant az ablakon át besütő fény, annyira fiatal volt még, és apró. Egyszerűen borzasztó volt belegondolni, hogy ez a pöttöm lány, olyan fiúkkal áll ki nap, mint nap, mint Chris vagy James. Hogy engedhetik, hogy ilyen veszélynek tegye ki magát?
    Nem szóltak többet. Mindketten tudták, hogy a másiknak lenne egy csomó kérdése, mégse tették fel, csak ültek a szobában és várták a többieket.
    A feszült csendet végül megzavarta az ajtó nyitódása. Rosie rögvest felugrott, és rohant az érkezők elé, Lisa pedig követte. Csak Felisz, és Alex volt, a fiúnak elszakadt a felsője, és átáztatta a vére, de úgy tűnt nincs komolyabb baja.
– Megsérültél? – kérdezte Rosie. – Gyere, ellátlak – ragadta meg a kezét.
– Jól vagyok – makacskodott Alex, és kirángatta a kezét a szorításból.
– Hol van Eric? – szólalt meg Lisa. – Nem talált meg titeket?
– De, megtalált. A bátyjával van, nem lesz baja – válaszolt Felisz. – Neki köszönhető, hogy ez az agyatlan még mindig él – vágta fejbe a saját bátyját.
– Te beszélsz? – emelte fel a hangját sértetten a fiú. – Nekem meg az köszönhető, hogy te élsz.
    Felisz mérgesen megrázta a fejét, majd felrángatta a bátyját az emeletre. Még odafenn is veszekedtek, lehallatszottak a hangok, de nem lehetett érteni egy szót sem. Lisa fel-alá kezdet járkálni a szobában. Nem sokára kinyílt újra az ajtó, és megjelent Eric.
    Újból odarohant mind a két lány. Eric fáradtnak tűnt, de nem látszott rajta semmiféle komolyabb sérülés, csak kicsit poros volt a ruhája, mintha elesett volna. Elgondolkodva lépett be, nem is vette észre őket, csak amikor Rosie megragadta.
– Jól vagy? – kérdezte idegesen a lány.
– Hmm? – nézett rá felébredve a kábulatból. – Ja! Igen, semmi bajom – azzal elintézte a dolgot, és lement az edző terembe.
    A két lány egymásra nézett. Rosien látszott, hogy nem tudja hova tenni a bátyja viselkedését. Lisa utána indult, de a másik lány elkapta a kezét, mire értetlenül emelte rá a tekintetét.
– Adj neki egy kis időt – mondta Rosie. – Ilyenkor hagyni kell.
    Végül mindketten felmentek megnézni, mi van a testvérekkel. Felisz és Alex mindent elmeséltek a történtekről, amit tudtak. Hogy hogyan állt ki Eric Jamesszel, és hogyan lépett közbe Chris. Amikor újra lementek, még mindig nem jött vissza a fiú az edző teremből. Lisa már kezdett aggódni, de a többiek szerint ez normális volt Eric részéről, akár órákra el tudott vonulni, ha bántotta, aggasztotta valami, és ilyenkor nem volt tanácsos zargatni.
    De már jó ideje nem látta a fiút, így inkább lement utána, mikor leért a csigalépcsőn, tompa puffanásokat hallott. Hirtelen nem tudta hová tenni a hangokat, nem tudott rájönni, mi lehet. Óvatosan kinyitotta az ajtót, és belesett.
    Eric farmerben, és atlétában egy bokszzsákot ütött. Lisának átfutott az agyán, hogy nem lenne a zsák helyében, de még azééban sem, akire gondolt közben. Minden egyes csapástól megremegett a zsák. A tompa puffanások gyors ütemben követték egymást, elképesztő gyorsasággal és erővel méregből ütött.
    A fiú izmai megfeszültek minden egyes ütésnél, profi, begyakorlott technikát használt. Az izzadság már folyt róla, a haja összetapadt, az atlétája egészen átázott. Oldalt állt a lánynak. Lisa nem tudta levenni a szemét a dolgozó izmokról, a dühtől szikrázó szemekről, és arról a fagyos, gonosz mosolyról, ami az arcán játszott. Teljesen belefeledkezett a látványba, elbűvölten nézte, mennyire tökéletes.
    Végül hosszú percek után megrázta a fejét, hogy felébredjen a kábulatból, és erővel elszakította a tekintetét róla. Körbenézett a teremben, hogy elterelje kissé a gondolatait. Eddig észre sem vette, mennyire óriási. Volt ott minden, konditermi rész, bordásfal, különböző fegyverek voltak a falakra függesztve, és ott volt a bokszzsák, amit Eric ütött. Az inge nem messze tőle a földön feküdt, mellette pedig egy törülköző, és egy üveg víz.
– Meddig püfölöd még, amíg komolyabb bajod nem lesz tőle? – szólalt meg végre.
– Értek hozzá – válaszolt két ütés között.
– Ó, értem. Akkor csak addig, amíg minden rendbe nem jön magától – jegyezte meg epésen Lisa.
    Eric keze ütés közben megállt a levegőben, majd leeresztette. Odalépett a törülközőhöz, és megtörülte az arcát, majd felvette az üveget, és ivott. Levette az atlétát, és ledobta az inge mellé, hogy nagyjából letörölje magáról az izzadságot. Lisa lélegzette elállt egy pillanatra. A fiú felé fordult, és elé lépett.
– Mit akarsz tőlem? – kérdezte lihegve.
– Beszélni – Lisa próbált csak az arcára fókuszálni, nem engedhette magának, hogy eltereljék a figyelmét a tökéletes izmok, és a kockás has.
– Feliszék már biztos elmondtak mindent – rántotta meg a vállát, és vissza akart fordulni a zsákhoz, de a lány megragadta a karját.
– Van, amit nem tudnak, nem igaz? – vonta fel a szemöldökét gyanakvóan. Az érintkező bőrüktől elektromosság cikázott végig a testén, és még jobban felszökött a pulzusa, a szíve úgy dörömbölt, hogy az már szinte fájdalmat okozott. Ha így folytatja el is ájul, futott végig Lisa agyán a gondolat, és egy kardiológust is fel majd keresnie.
– Mit akarsz tudni? Hogy Chrisszel beszéltem-e? Igen. Hogy miről? Nem a te dolgod – emelte fel a hangját, kicsit jobban a kelleténél.
– Igen? Mint ahogy ahhoz sincs jogom, hogy tudjam, június 15-én meg fogok halni? – kérdezte a lány. Nem kiabált, csak nyugodtan feltette a kérdést.
– Ki mondta el? – kérdezte Eric halkan, és mérgesen. – Felisz volt?
– Nem, nem mondta el senki, hallottam – jelentette ki Lisa és dacosan a fiú szemébe nézett.
– Hallgatóztál – ismerte fel Eric. A hajába túrt, és az égre nézett. – És most mit akarsz? Mentegetőzzek? Kérjek bocsánatot? Mert nem fogok.
– Nem is kell. Nem várom el – válaszolt a lány. – Csak mondd el, miért vagy ilyen ideges?
– Mert nincs jobb dolgom – gúnyolódott.
– Eric! – szólt rá Lisa.
– Miért érdekel ennyire? – lépett még közelebb hozzá a fiú, a lány homlokának döntötte az övét, és lenézett rá.
– Mert segíteni szeretnék – suttogta. – Törődöm veled.
– Nem tudsz segíteni – rázta meg a fejét.
– Hátha – nógatta.
    Eric pár percig csak nézte, nem szólt semmit csak az arcát fürkészte, Lisa ugyanígy tett. Nem tudta, mi legyen a következő lépés, de végül a fiú megszólalt.
– Mert minden kicsúszik a kezeim közül – válaszolt halkan Eric. – Fogalmam sincs, mit tegyek. Hogyan mentselek meg. Hogy mi legyen a bátyámmal, és hogyan ne sodorjam veszélybe a többieket, ezért vagyok ideges.
– Megoldjuk. Rám is számíthatsz, és Chris is rendben lesz, és hagyd, hogy Rosiet idézzem: "Hidd el, ha benne akarunk lenni, nem tehetsz semmit se ellene, hogy megakadályozd" – nevetett fel Lisa, és a fiú is vele.
– Igen, ő már csak ilyen – végre úgy tűnt feloldódott az idegessége, és őszinte volt az a mosoly.
    Egymás szemébe néztek, Lisa úgy érezte megfordult vele a világ, ahogy a gyönyörű barna tekintet összefonódott az övével. Fájdalom, és melegség egyszerre járta át. Közelebb akart húzódni a fiúhoz, hozzáérni, megölelni, megcsókolni, de nem tehette. Visszaemlékezett a múltkorira, arra hogy mi történt. Nem akarta, hogy újra megtörténjen, nem akarta újra úgy érezni magát, mint egy áruló. Nem akart szégyenkezni az érzései miatt, főleg úgy nem, hogy nem tudta, mi szégyellni való van benne. Nem tudta, de érezte, hogy rossz, amit érez.
– Eric – szólította meg a lány pár percnyi csend után, és lehajtotta a fejét.
– Tessék? – ejtette ki a szót a fiú lágyan.
– James mondott valamit, amit nem akarok elhinni, de meg kell kérdeznem – még mindig a fiú sportcipőjét figyelte. Nem akart a szemébe nézni. Több okból is, de most legfőképp a szeméből könnyen kiolvasható kétely miatt.
– Mit mondott? – kérdezte még mindig kedvesen.
– Hogy nem olyan vagy, mint amilyennek megismertelek – most már felnézett, de csak egy röpke pillanatra. – Hogy tettél olyanokat, amire nem vagy büszke… hogy hazudtál nekem – az utolsót James nem mondta ugyan, de Lisa úgy érezte ez igaz, talán mind közül a legigazabb.
    Eric hátrább lépett. Megszűnt a köztük lévő bizalmas hangulat, hirtelen újra rideg lett, és komor, ismét távolságtartóvá vált. Eltűnt a megértés a szeméből, az együttérzés, az öröm. Szomorúság, szégyen, és düh keveredett már benne, ijesztő volt a változás. Kezdte bánni, hogy rákérdezett, talán jobb lett volna hagyni a dolgokat, ami megtörtént, már úgyis megtörtént, nem visszafordítható. Úgy tűnt, nem is akaródzik válaszolni. Már Lisa kezdte feladni a reményt, hogy most választ fog kapni minden kérdésére, de a fiú meglepte, és megszólalt.
– Igazat mondott – suttogta. – Már nem is igen tudom, mi az igazság, annyiszor adtam elő a mesét – nevetett fel keserűen. – Emlékszel arra, amit meséltem, Chrisről, rólam, és hogy hogyan váltunk el gyerekként?
    Lisa lassan bólintott, és a fiú vállára tette a kezét. Eric nem nézett rá, csak előre emlékekbe merülten.
– Nem akarja megkeseríteni az életem, azt csak azért találtuk ki, hogy a Tanács megbékéljen velem. Öt éves voltam, amikor megígérte, hogy mindig megvéd, és azóta is tartja a szavát – halkan mesélt, Lisa pedig nem akarta megakasztani, nehogy újra begubóddzon.
    Elmesélte azt az éjszakát, amikor Chris megtette ezt az ígéretet. Akkor váltak igazán jó testvérekké, akik mindent megtennének egymásért. A lány azt hitte, meglepetést fog okozni neki a történet, de egyáltalán nem. Valahol mindig is tudta, hogy van egy ilyen fogadalom a testvérek között. Mindig érezte azt a különös kapcsot, ami összekötötte őket.
– Egy csomó bajból húzott ki, mindig segített, most nekem is kell neki. Nem hagyhatom, hogy baja legyen. Gyilkolt, nem is egyszer, de én sokkal rosszabb vagyok nála. Főleg, hogy hagytam, hogy magára vállalja a tettem – suttogta a fiú.
– Mi tettél? – kérdezte, miközben közelebb húzódott.
– Én… – bizonytalankodott. Lisára nézett, és úgy mondta ki – megöltem az apámat.