Befejezett történet!

2014. január 10., péntek

17. fejezet

Sziasztok! :)

Meghoztam a folytatást, jó olvasást hozzá:) Remélem, tetszeni fog. Aki még nem szavazott, hajrá, kíváncsi vagyok, ki/kik lesznek a befutók. :D
Ezt a fejezetet szeretném ajánlani két embernek, ők ketten szerintem a blogos világ legjobb barátnői, nagyon összetartanak, és én is nagyon megkedveltem őket. Nagyszerű írók, lenyűgöző képzelőerővel és kitartással. Nagyon köszönök mindent Lora és Fanni:) Nektek ajánlom ezt a fejezetet:) ♥♥
Jó olvasást!:)

Puszi:)

17. fejezet

Felisz már végigjárta az egész iskolát. Mindenkit megkérdezett, hogy látták-e ma Lisát, de senki sem. Egy lányokból álló csapat érdeklődött, hogy miért keresi, de ők sem tudtak mondani semmi használhatót.
    Éppen a házukhoz tartott, hogy otthon is megnézze, hátha hazament, bár maga sem hitte, hogy ott lehet, legalábbis így sejtette. Ismerte Felisz gondolkodás módját, jobban, mint bárki más. Megszállottan kutatott utána, azóta, hogy megtudta, mi is valójában.
    Most is követte, amint eljött a búvóhelyről, Felisz nyomába szegődött. Csak távolról figyelte, mert tudta, ha túl közel merészkedik, észreveszi. Ahogy az iskolában kérdezősködött kapott pár mindent elmondó pillantást a fiúktól, és pár irigyet a lányoktól. A lábai most is alig érintették a földet, egy balett táncost megszégyenítő kecsességgel lépkedett.
    Egy egyszerű farmer, és egy bő Superman-es póló volt rajta. Még mindig ilyen fiús ruhákat hordott, pedig már nem volt kislány, aki mindig összekeni magát játék közben, aki mindig tiszta sár, és kosz, és rosszabb mint három fiú együttvéve. A szomszédjukban lakott, mindig is gyerekes rajongással csodálta Feliszt. Minden nap együtt játszottak, mindenfélét csináltak, aztán esténkét mindig koszosan, sárosan estek haza, aztán jött Saiker, és elvitte magával. Kiképezte, a lehető legszörnyűbb dolgokra kényszeríttette, megváltoztatta, szörnyet csinált belőle. Olyanná tette, aki sosem akart lenni, és most mégis, gyilkos volt, még hozzá a lehető legrosszabb fajtából, abból, amelyik élvezettel követi el a tettét. Aztán egy év múlva haza vitte, hogy ölje meg a családját, és akkor tudta meg… Megtudta, hogy micsoda Felisz, és, hogy miatta lett az ami. Saiker olyan gyerekeket rabolt el, akik közel álltak egy nephilimhez. A barátságuk miatt történt minden.
    A gyermekkori emlékektől ökölbe szorult a keze, feléledt benne a régi sérelem. Fájdalmas volt emlékezni. Ellentétben Chrisszel, ő bosszút akart. Meg akart fizetni Felisznek, bár tudta, hogy a lány nem tehetett róla, de őt volt a legkönnyebb büntetni. Gyűlölte, amiért nem volt vele őszinte. A fáról, ami eddig búvóhelyet nyújtott a számára, most leugrott, és két lépéssel a lány mögött ért földet.
– Lám, lám, kit látnak szemeim – villantott fel egy sötét mosolyt. Felisz azonnal megfordult. Szürkéskék szemeiben ijedtség tükröződött, ahogy találkozott a pillantásuk.
– James – suttogta. Felöltötte a magabiztosság álarcát, és azon át nézett aztán a fiú szemeibe. – Miért vagy a városban?
– Van egy kis dolgom itt. Semmi különös – rántotta meg a vállát, és neki dőlt a fának, amiről leugrott.
– Meg akarsz ölni? – kérdezte tárgyilagosan. Szinte tökéletes volt az álarc, csak a szemei árulták el mennyire fél, mégis valahogy boldog is volt.
– Még nem döntöttem, angyalom – elrúgta magát a fától, és a lány elé lépett.
– Saiker miatt vagy itt? – kérdezte.
    James jobbra döntötte a fejét, és úgy vizsgálgatta a lányt. Újra megnézte magának. Régen találkoztak már szemtől szembe. Magasabb lett az utóbbi időben, és nőiesebb, talán még erősebb is. Végigsimított az arcán, de Felisz hátrább lépett, mire a fiú elmosolyodott.
– Igen – válaszolt a kérdésre kissé késve.
– Sajnálom, hogy belekevertelek ebbe az életbe – kezdte a lány. – Ha tudtam volna…
– Fogd be! – kiáltott rá, Felisz összerezzent a heves kirohanástól, de más jelét nem adta félelemnek. – Ismerem ezt a szöveget. Lehet, hogy Chrisnél bejön, de nálam nem. Én más vagyok – ellépett a lánytól, és elővette a kardját. – És tudod mit? – nézett rá felhúzott szemöldökkel. – Élvezem – nevetett fel.
– Ne mondj ilyet – kérte. – Nem akarok veled harcolni.
– Pedig nincs más választásod – felemelte a kardot, és neki rontott. Felisz lehunyta a szemét, és nem mozdult, várta csapást. Csak hogy James egyáltalán nem enyhült meg attól, hogy a lány inkább meghal, minthogy megvívjon vele, lesújtott, de egy angyalkard kivédte.
 – Én szívesen harcolok veled, seggfej – vigyorgott Alex.
– Alex ne – kiáltotta Felisz.
– Nekem aztán, ha meg akarsz halni – rántotta meg a vállát, és ismét lecsapott.
    A fiú kivédte ugyan, de hátratántorodott az ütés erejétől. Felé döfött, de James játszva elugrott a fehér penge útjából, még kétszer félre lökte a kardpengét, majd megsebezte az ellenfele mellkasát.
– Ez nevetséges – mondta James, és leeresztette a kardot. – Gyakorolj még, aztán folytatjuk.
– Ne merj így elmenni! – kiáltott után a másik a tehetetlenségétől dühösen. – Inkább meghalok, de magammal viszlek.
– Alex, Alex, Alex – rázta a fejét, és visszalépett hozzá. – Tudod, hogy nem tudsz legyőzni. Még senkivel se találkoztam, aki meg tudta tenni, minden próbálkozó halott.
– Én is megpróbálnám – jött a háta mögül egy hang. James megpördült, és a fiúra nézett.
– Eric – mondta ki a nevét, olyan örömmel, mintha ajándékot kapott volna. – Ez kedves, de a bátyád nem hiszem, hogy örülne, ha bajod esne.
    Eric nyitotta a száját, hogy válaszoljon., de ő nem láthatta, hogy a testvére közeledik Vickkel az oldalán. Észrevette, hogy mind a hárman elnéznek mellette, így megfordult, Chris elé ért, és elmosolyodott. Kicsit nagy lett a tumultus a néptelen utcán hirtelen.
– Patthelyzet – ironizált Alex.
– Én megnézném, hogy ki az erősebb – morfondírozott Chris, miközben az állát vakargatta. Borostája sercegett az ujjai alatt, ráfért volna már egy borotválkozás. Kék szemeiben furcsa fény csillant, beteges külseje ellenére, elképesztően nézett ki.
– Tényleg? – kérdezte döbbenten Felisz.
– És ha nem fog tetszeni az eredmény? – kérdezte James.
– Eric dönt, ha harcolni akar, hát tessék – rántotta meg a vállát Chris.
– Itt az utcán? – szólt közbe újra Felisz reménykedve. – Bárki megláthat. Eric – fordult a szőke fiú felé –, legalább neked legyen eszed. Nem veszélyeztethetsz ártatlanokat, ha valaki meglát annak súlyos következményei lehetnek.
– Meddig megy? – nézett Jamesre, mit sem törődve a karját markolászó lánnyal.
– Halálig – mosolyodott el amaz. Chris egy pillanatra láthatólag megfeszült, de hamar rendezte a vonásait.
– Tényleg nem kellene ezt – lépett Eric mellé Alex is.
– Menjetek haza. Majd megyek – vette elő a kardot.
– Nem hagyunk itt – suttogta Felisz. – Kérlek, ne tedd ezt – de Eric ellépett mellőle, és James felé indult.
– Ó, szóval komolyan gondolod, Szépfiú – vigyorgott elégedetten. – Azt hittem, előbb a bátyáddal kell végeznem, ha meg akarlak ölni. De végül is mindegy a sorrend, nem igaz?
– Én azért nem tennék elhamarkodott megjegyzéseket a helyedben – szólt közbe Chris. – Őt se győzte még le senki.
– Csak te – tette hozzá Eric.
– Jaj, ne ámíts már! – háborodott fel James. – Mindenki tudja, hogy ti csak játszadoztok egymással. Sajnos, sosem gondoljátok komolyan, pedig mindkettőtök élete könnyebb lenne, ha nem ábrándoznátok állandóan a régi szép időkön – vigyorodott el lenézően. – Szánalmasak vagytok mindketten.
– Na, kezdjétek már – sóhajtott Chris, és nekidőlt annak a fának, aminek nem régen James is.
    A nephilimvadász megemelte a kardot, és lecsapott, de már csak a fiú hűlt helyén szelte a levegőt. Eric két méterrel arrébb állt addigra. A kardja ezüstösen csillogott a napfényben, ahogy megforgatta, és védekező pózba állt.
– Mi lesz, ha nem nyer? – suttogta a kérdést Vick Chris fülébe.
– Azt nem engedem – válaszolt le sem véve a szemét a két párbajozóról.
    Szakértőként elemezte a mozdulataikat. Mindkettő profi volt, efelől semmi kétsége sem volt. Talán, de csak talán kiegyenlítettek voltak az erőviszonyok, ami nem jelentett jót. Abban bízott, hogy Eric lesz az ügyesebb, de egyik sem talált a másikon fogást.
    És akkor Eric elesett, James kigáncsolta. A kardja kiesett a kezéből, méterekre repült tőle. James gúnyos vigyorral a képen mellélépett, és felemelte a kardját, hogy bevigye a végső csapást. Chris már ellökte magát a fától, a keze a kardján volt, de az öccse odébb gurult a lecsapni készülő kard elől. Felkapta a sajátját, és a következőt, már állva védte ki.
– Állítsd le! – lépett elé Felisz. – Megölik egymást.
– Majd meglátjuk – rántotta meg a vállát.
– Nem teheted ezt. Csak te tudod őket megállítani – csattant fel a lány haragosan. Chris hirtelen megragadta a vállát, és megrázta.
– És mond csak, melyiket félted annyira Felicity? – sziszegte.
– Én… – Felisz arcára gyötrődés ült ki, bánattal keveredve. Egy pár pillanatig farkasszemet néztek egymással. – Eric mintha a bátyám lenne – suttogta lassan, mélyen a fiú szemébe nézve.
– Elég – kiáltott Chris. De a két fiú továbbra is küzdött. – Mondom elég volt – kiáltott újra. Közéjük ugrott, és kivédte a fekete fiú felé döfő kardját, majd hátralökte a betonra. James dühtől szikrázó szemmel, Eric meglepetten nézett a bátyjára.
– Vége – mondta ridegen.
– Azt mondtad, az öcséd döntése – tápászkodott fel James.
– Azt mondtam, ha harcolni akar, harcolhat. Harcolt nem igaz? – tette az ártatlant.
– Chris – mérgelődött Eric –, engedj harcolni.
– Most mi lesz? – kérdezte James.
– Most? Elmész, és tovább ábrándozol azon, hogy hogyan ölnél meg, ahogy szoktad – rántotta meg a vállát.
– Ha eljön az ideje boldogan foglak szíven döfni – mondta James mosolyogva, eltette a fegyverét, és elment. Hátra se nézve távolodott az utcán, néha belerúgva egy-egy kődarabba.
    Amint eltűnt az utcasarkon, Eric a bátyjának esett. Mérgesen lökött rajta egyet, Chris megtántorodott, de nem esett el. Lehunyta a szemét, és sziszegve fújta ki a levegőt.
– Miért kellett ezt? – kérdezte Eric vádlón. – Miért kellett leégetni?
– Bocsáss meg, hogy megmentettem az életed, drága öcsém – szólt vissza mérgesen. Hirtelen rátörő fájdalomtól eltorzult arccal a térdére támaszkodott, és reszelősen lélegzett.
– Jól vagy? – lépett mellé Eric.
– Igen, csak szükségem van egy kis… – megakadt egy pillanatra – időre. – mondta végül, és megrázta a fejét.
– Menjetek! – szólt oda Eric Alexnek, és Felisznek. – Nem sokára megyek én is – tette hozzá a másik kettő bizonytalanságát látva.
– Biztos? – kérdezte a lány. Bólintott, Alex megfogta a húga karját, és elkezdte hazafelé húzni. Chris intett Vicknek, aki James után indult.
– Holnapra rendbe jövök – bizonygatta Chris, amikor találkozott a pillantásuk.
– Tudod, hogy tudom, hogy csak akkor jössz rendbe, ha újra iszol. Legalábbis ilyen gyorsan csak akkor jössz rendbe – sóhajtott Eric, és leült az útpadkára, a bátyja pedig mellé.
– Reménykedtem benne, hogy kerüljük ezt a témát – túrt Chris idegesen a hajába.
– Rendben – bólintott az öccse, majd pár pillanat múlva folytatta. – Nyerhettem volna.
– Talán – suttogta Chris. – De nem hiszem.
– Miért nem? – fordult felé hitetlenkedve.
– Eléggé ki voltak egyenlítve az erőviszonyok. Nem vagy nála sokkal jobb, fürgébb, vagy erősebb – magyarázta. – Ő viszont alattomos, ha látja, hogy nem tud nyerni tiszta eszközökkel, akkor keres más módot. Ne várd tőlem, hogy ezt hagyjam.
– Egyáltalán miért hagytad, hogy elkezdjem?
– Tudni akartam, mire vagy képes – fordult szembe az öccsével. – Még csak velem harcoltál, vagyis én nem láttalak mással, és ahogy arra James is rámutatott, az csak játék volt. Most már tudom, hogy az egyik legjobb vagy, akivel találkoztam.
– Legközelebb azt is közöld a tervedben, hogy le fogod állítani – jegyezte meg.
– Abban nem voltam biztos – vigyorgott Chris.
– Mi lesz most? – kérdezte Eric.
– Mi lenne? – fordult újra előre Chris, hogy ne kelljen az öccse szemébe néznie.
– James mindenről kitálal majd Saikernek – világított rá Eric.
– Tudom – sóhajtott fel.
– Mi lesz veled? – kérdezte és aggodalom csengett a hangjában.
– Meg tudom magam védeni, köszönöm – mosolyodott el gúnyosan.
– Te se várd tőlem, hogy tétlenül nézzem, hogy bajod esik – erősködött Eric. Chris ránézett, kék szemeit az övéibe fúrta. Tele volt titkokkal, amiket még neki sem mondhatott el, pedig ugyanúgy érintették Eric életét is, ahogy a sajátját.
– Még szüksége van rám – mondta végül. Gondolt rá, hogy bevall mindent. Bevallja az alkut, hogy ki is Lisa valójában, hogy miért kell pont neki meghalnia, hogy mi történik, ha Saiker megöli, és, hogy csókolóztak, de nem tudta megtenni. Még nem állt készen. – Menj mielőtt mentő csapatot küldenek érted, hogy visszaszerezzenek a csúnya, gonosz bátyádtól.
    Eric felnevetett, majd felállt. Nyújtózott egyet mielőtt a bátyjához fordult.
– Ígérd meg, hogy nem szívódsz fel – Chris hunyorogva nézett fel rá. A nap a szemébe sütött, csak az öccse sötét sziluettjét látta.
– Nem ígérhetek semmit, Eric. Most nem – rázta meg a fejét kétkedve, most nem tudta, mit hoz majd a jövő.

10 megjegyzés:

  1. Szia Szilvi!
    Én is egyetértek veled... Lora és Fanni a világ legjobb barátnői akik ráadásul fantasztikus blogokat írnak. Nagyon kedves volt tőled, hogy megemlítetted őket... Úgy éreztem ezt le kell írnom...
    Na de a rész! Csodálatos volt, a párbaj tetszett a legjobban.. még mindig Chris a kedvencem de a többieket is imádom! :D Nagyon jó lett, várom a folytatást!
    Puszi♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Dana! :)
      Köszönöm szépen:) Legközelebb tényleg olyan szavazást írok ki, hogy több emberre is lehessen szavazni:D
      Jövő héten hozom:)
      Puszi:) ♥

      Törlés
  2. Szíílviiiii ♥
    Jajj olyan aranyos vagy! Wííí, Köszönöm szépen, hogy egy ilyen fantasztikust részt nekem ajánlottál :DD meg persze Fanninak :)
    Áwww Chris! Imádom őt! Olyan kis cukkcsi volt.
    Jó volt az a kis betekintés Felisz múltjába és, hogy milyen kapcsolatban állnak Jamessel meg minden.Fúú az megnéztem volna, hogy reagál Eric ha Chris bevallja, hogy csókolóztak.De ami a legjobban érdekel hogy a gonosz góré mit akar Lisától és miért pont a 18.szülinapja után akarja megöletni vagy mitakar nemtudom már.Fú az első gondolatom az volt, mikor azt írtad, hogy ki is Lisa valójában, hogy ő igazából a főgóré lánya és a mostani apja igazából nem az igazi apja és ezért kell meghalnia mert csak ő tudná megállítani a górét.Ááá én meg a beteges hülye elméleteim...na leállok nem gyártok itt több összeesküvés elméletet, majd azokat máshol :DDD
    hihi
    Na a lényeg, imádtam, Christ is imádtam és siess vele denagyonnagyon, mert nem tudok várni, mert annyira jó!
    Na jó tényleg befejeztem, nem csorgatom itt a nyálamat :)
    Siess vele!!!
    Cup-cup♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Loraaaa!:D ♥
      Csak természetes, az utóbbi időben sokat köszönhettem nektek:) Jól esett, hogy kiálltatok mellettem:) ♥
      Köszönöm:D Gyárts csak összeesküvés elméleteket érdekesek, kíváncsi vagyok, hogy miket találtok ki és hogy melyik lesz az igaz:D
      Köszönöm még 1x:D
      Sietek!:D
      Puszi :) ♥

      Törlés
  3. Szia, Szilvi! :)
    Igen, bizony elgondolkodtató, ki is valójában Lisa és az apja ki is valójában. :) Christ én is imádom, elejétől ő a kedvencem, nekem nagyon szimpatikus. Érdekes a jófiú Eric nem annyira, de ez még változhat. Nagyon várom a folytatást!
    Puszi! :) ♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia:)
      Hát majd minden kiderül később, de még nem mostanában, eléggé hosszúra tervezem a történetet, szóval eltart még egy darabig.
      Jövő héten hozom! :)
      Puszi:) ♥

      Törlés
  4. Szia Drága Szilvi!♥

    Fúú, nem is tudom hol kezdjem! :DD De talán a legelején!
    Mikor elolvastam a rész előtti kis bevezetőt, hát...hogy is mondjam. Nagyon meghatódtam, már a megkönnyezés szélén álltam. Mert jól látod a dolgokat és én is nagyon megkedveltelek Téged.:) Remélem, hogy majd lesz alkalmunk jobban is megismerni egymást!:))♥
    Annak meg kifejezetten örültem, hogy nekünk ajánlottad a részt...nagyon boldoggá tettél vele.

    A részről:
    Egyszerűen FANTASZTIKUS volt!!!! És ez nem elfogultság vagy valami, ha nem ez tényleg egy eszméletlen rész lett. Ugye a többire is mind ezt írtam, de ez most már volt...sokkal jobban megfogott, mint a többi - persze azok is nagyon magával ragadtak - de ez most egészen más. Nagyon tetszett, hogy betekintést nyertünk Felisz múltjába, vagy hogy milyen a kapcsolatuk James-el. Személyes kedvencem, mikor Alex megvédte húgát a támadástól. Tudom mondtad, hogy legnehezebben Alex-ről írsz, de amit írsz róla az fantasztikus. A továbbiakban még olvasnék róla többet vagy vele kapcsolatban, de ez csak személyes megjegyzésem.;)
    Lorához hasonlóan én is nagyon kíváncsi vagyok, hogy mért éppen Lisát kell megölni stb. Nekem is felmerült már egy ilyen gondolat, hogy lehet rokonok a góréval (Lora megfogalmazását használva :DD), szóval ne csak neked vannak ilyen agyszüleményeid Lora!:)
    Hát a vége egyszerűen leírhatatlan...olyan sok érzelem kavargott bennem mikor a két fivér párbeszédét olvastam, hogy az valami hihetetlen. Szeretek ilyen párbeszédeket olvasni, mikor ők beszélgetnek, mert lehet érezni az egymás iránti törődést, féltés. És ez annyira megható. Mert olyan jó látni - ebben az esetben olvasni :) - hogy két testvér ennyire szereti egymást, annak ellenére, hogy ellenséges és ki kéne nyírni a másikat. Engem ez nagyon megfogott!:)♥

    A rész olvasása közben egy kicsit hiányérzetem volt, de nem tudtam rájönni, hogy mi miatt. Aztán a vége fele persze leesett. Nem volt benne Lisa! De miután elolvastam ez egész részt, azt vettem észre, hogy nem is nagyon hiányzott a részből. Sőt. Kifejezetten tetszett, hogy most nem volt benne. Ne értsd félre, nem vagyok Lisa ellenes, de jó volt egy kicsit úgy olvasni, hogy ő nem volt benne, mert így még jobban meg tudtam ismerni a többi szereplőt és közelebb kerülni hozzájuk.:)

    Nem tudom hányszor írtam, vagy mondtam már, hogy ez az egyik kedvenc blogom, de most is muszáj elmondanom. Mert ez egyszerűen FANTASZTIKUS!!! :DD
    Szerintem már ezt is leírtam egy párszor, de úgy megnézném sorozatként is a tévében. Mert ezt mindenképp meg lehetne filmesíteni...persze tudom, hogy akkor lehet romlana a hitele, mert mindenki másképp képzeli el a szereplőket, eseményeket stb., de én szívesen megnézném úgy is.
    Max majd nekem külön megfilmesíti valaki...:D

    És még valami! Azt tudnod kell, hogy nagy rajongód vagyok és én már úgy tekintek rád, mint barátnőmre - annak ellenére, hogy élőben még nem is találkoztunk :) - és én mindig kiállok a barátaim mellet, szóval rám mindig számíthatsz, mint nemrégiben is.:)
    Csak szólj és én segítek!;)

    Nem is fecsegnék itt többet, egyenlőre ennyi lenne és buzgón várom a következő részt, mert mint már mondtam: FANTASZTIKUS ez a blog!!! :DD
    Siess nekem!

    Ui.: Vagy háromszor leírtam, hogy fantasztikus? Csak azért, mert ezt így is gondolom!;D

    Pusszancs!♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Fanni! :)♥
      Először is hú, ez ám a hozzászólás:D
      Igen, már Loranál is írtam a válaszba, hogy ti ketten kiálltatok mellettem és ez megerősített abban,amit eddig is éreztem, hogy már nemcsak olvassuk és imádjuk egymás blogját, hanem már barátnők vagyunk:) Nagyon jó érzés volt ebben megbizonyosodni, és lehet, hogy érdekes, inkább nem illetem jelzővel, hogy milyen módon kritizáltak, de legalább arra rájöttem, hogy ti is úgy gondoljátok, mint én. Rám is számíthattatok bármikor bármiben. :)♥♥
      Fejezet: Örülök, hogy tetszett:) A mellékszereplőket is majd egyre jobban megismerhetitek, egyre többet kerülnek előtérben, majd betekinthetünk az ő életükbe is a következőkben:)
      Igen, sajnos Alexről nehezebben írok, nem tudom, miért. Nála már jó párszor megakadtam, pedig nagyon szeretem az ő karakterét is, talán az ő érzelmi világa és gondolkodás bonyolultabb, mint elsőre látszik.
      A két testvér jeleneteit én a magam részéről imádom írni, azt szeretem legjobban, amikor egymással beszélgetnek. Mindig is érdekelt, és fontos volt számomra a testvéri kötődés, talán ezért is fog meg annyira még a saját történetemben is.:)
      Írtad már, de jó hallani:D Én is megnézném egyébként, de lehet csalódnék, kitudja. Egyszer hátha megfilmesítik;) :D
      Köszönöm még 1x nagyon sokat jelentett:)♥
      Hozom, hozom:D
      Puszi:) ♥

      Törlés
  5. Szia!
    Barátnőim áradoztak a blogodról, de nekem csak msot jutott időm az egészet elolvasni. Megérte. Egyszerűen fantasztikus, de tényleg! Kritikus személyiség vagyok, (kérdezd Lorat és Fannit) de ez a blog lenyűgözött. Pont ma monta Fanni, hogy megnézné filmes változatban. Én is :)
    Egyszóval szuperfantasztikusanüberkirály blogot írsz! Nagyon szeretem az ilyen témájú könyveket, de azt hiszem a te blogod lesz a kedvencem! (mellékesen angyalmániás vagyok, kérdezd Lorát, mert őt megörjítem vele!
    Az én kedvenc szereplőm Chris (na meg ő a leghelyesebb is) bár a többiek is nagyon szímpatikusak.
    Azt hiszem, lett egy új olvasód!
    Puszó!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Réka!:)
      Köszönöm szépen:) Örülök, hogy tetszik:)
      Igen, Chris úgy néz ki, hogy tarol:D Mindenki imádja:D
      Nézegettem a történeteid, most így én is rátaláltam. Párba bele is olvastam, azok nagyon tetszettek, így én is feliratkoztam :D
      Köszönöm még 1x:)
      Puszi:) ♥

      Törlés