16. fejezet

Sziasztok!

Meghoztam a 16. fejezetet, remélem, hogy tetszeni fog. Most, hogy vége a szünetnek ezzel a résszel kívánok sok erőt és kitartást, már csak félév (hú, de rosszul hangzik) van hátra.
Még egyszer sikerekben gazdag, boldog újévet mindenkinek, már így átlépve az új esztendőbe.
Jó olvasást! :)

Puszi:)

16. fejezet

    Miután James elment, Vick közelebb kúszott a földön. Még mindig véres volt a szája, de a sajátja volt, akkor sérült meg, amikor a foga a szájába vágott. Halkan nyöszörgött, nem sírt, de közel állt hozzá. Megfogta Chris kezét, Lisa rá akart szólni, hogy hogy merészeli, de a fiú látszólag nem bánta a dolgot, így nem tette, inkább újra becsukta a száját.
– Annyira sajnálom! – hüppögött a lány, és végül mégis elkezdet sírni. Szóval könnyekkel sírnak a vámpírok is, állapította meg Lisa.
– Nem te tehetsz róla – mondta szelíden Chris, mintha egy kisgyermeket nyugtatna. Sosem hallotta még ilyen lágyan beszélni a fiút. Most figyelhette csak meg igazán, mennyi hasonlóság van a testvérek arcában. Annyira emlékeztette ebben a pillanatban az öccsére Lisát, pedig ha az ember először rájuk nézett, nem is gondolta, hogy rokonok. – Na… – mondta, és elkezdet felállni.
– Nem kellene mozognod – szólt rá Lisa. – Végül is most haltál meg.
– Jól vagyok – nyugtatta a fiú, bár amint felállt megszédült, de hamar megoldotta az egyensúly problémát.
– Nem hittem, hogy… Nem gondolkodtam… Olyan éhes voltam – motyogott összefüggéstelenül Vick. – Bocsáss meg!
– Nem a te hibád, én voltam meggondolatlan – erősködött Chris. Bár már érződött a türelmetlenség a hangjában. – Túl hamar adtam vért, még gyenge voltam.
    Lisa értetlenül állt mögöttük. Chris hátranézett rá a válla felett, de nem kezdte el megmagyarázni, hogy tulajdonképpen mi baja is van. Kilépett a szobából, a kezét a kardja markolatán tartva, mint aki támadástól fél.
    Vicktorie már nem sírt, sőt nyoma sem volt rajta az előbbi megpróbáltatásnak. Figyelmesen lépdelt Chris mellett, Lisa mögéjük szorult. Vick egyszer megpróbálta megfogni a fiú kezét, de az arrébb húzta az övét. Önkéntelenül tette, ez biztos volt, észre se vette, volt benne valami belenevelt távolság tartás. Lisa nem tudta miket élt át a fiú, de abban biztos volt, hogy már sokat szenvedett, többet mint szabadott volna.
    Úgy tűnt Chris még mindig nincs jól. Bár még most is a kardját fogta, de nem igazán figyelt a környezetére. Kifelé menet több ijesztő fekete ruhás alak mellett elmentek, de egyik sem merészelt Chris útjába állni. Mindegyik furcsán méregette a távozó hármast, de hátrább is léptek, ha a fiú három méternél közelebb került hozzájuk.
    Mikor kiértek a fényre, Vick hunyorogva morgott rá a napra, ami más szituációban egészen vicces lett volna, de nem most. Chris felé fordult, és suttogva megkérdezte:
– Megtennél nekem valamit?
– Mit? – Vick szeme először felcsillant, hogy segíthet valamiben, majd gyanakvóvá vált. Jól látszott, hogy ismeri a fiút, tudta, hogy bármit is akar, nem lesz egyszerű, és talán veszélytelen sem.
– Figyelnéd nekem Jamest? – Chris úgy nézett a lányra, hogy attól bármelyik másiknak remegni kezdet volna a térde. De csak bármelyik másiknak! Vick viszont szigorúan nézett vissza rá.
– Észre fog venni, és akkor rögtön tudni fogja, hogy te figyelteted.
– Tudom, de nem baj. Csak tudni akarom, miben mesterkedik. Megteszed nekem? – nézett még nagyobb szemekkel a lányra, aki nagyot sóhajtva adta meg magát.
– Ehhez mindig is értettél – nevetett. Chris féloldalas mosolyra húzta a száját. – Te nem csak karddal vagy veszélyes, mint James.
– Köszönöm – suttogta, és elkezdte felé közelíteni az arcát. Vicktorie lehunyta a szemét, és várta a csókot, de Chris csak a homlokára lehelt egyet, majd Lisához fordult. – Most pedig visszaviszlek – jelentette ki.
– Még meggondolom, hogy felülök-e mögéd. Eléggé rossz passzban vagy, nehogy tömeg balesetet okozz útközben – morfondírozott. Vick felé nézett, de már csak a lány hűlt helyét találta.
– Még így is jobbak a reflexeim az emberekénél – a napfényben még jobban látszott, mennyire nincs jól. Egészen beesett volt az arca, nem csillogtak úgy a szemei, mint eddig. A haja és a bőre között még erősebb lett kontraszt.
– Tényleg szörnyen festesz – érintette meg az arcát.
    Találkozott a tekintetük. Gyönyörű szép kék szeme volt, átható, különleges… sebezhető. Ahogy az ujjai végig simítottak a bőrén érezte, hogy kicsit borostás az arca. Meglepően kellemes érzés fogta el. Nem igazán értette miért, de az eddigi fájdalmas érintések eltűntek, most inkább melegséget érzett.
    És Chris csak nézte. Nem szólt, nem mozdult, egyáltalán nem csinált semmit, csak nézte Lisát. Kék szemei nagyra nyitva, mintha mindent látnának, a gondolatait, az érzéseit…
    Nem gondolta át, mit is tesz, csak megtette. Miután már másodszorra futtatta végig az ujjait az állán, közelebb hajolt, és megcsókolta a fiút. Meglepődött, kimeresztette a szemeit, de visszacsókolt. Lisa arcát a kezei közé fogta, majd a hajába túrt.
    Teljesen máshogy csókolt, mint Eric. Ő gyengéd volt, és óvatos. Chris inkább vad, és akaratos. Sokkal szenvedélyesebb, mint az öccse. Úgy érezte, menten felfalja, de nem bánta. Élvezte a csókot. Tetszett neki, hogy a fiú mindent elvett, amit akart, de végül mégis véget ért. Chris elhúzódott, hátrább lépett és úgy nézett rá, mintha haragudna valamiért.
– Szállj fel! – mondta ridegen, mintha az előbb veszekedtek, és nem pedig csókolóztak volna. 
– Mi? – suttogta Lisa kábultan.
– Még ma vissza akarlak vinni – morogta amaz.
– Nem mehetek. Még nem – vette fel a fonalat a lány.
– Miért nem?
– Téged kerestelek. Segítened kell nekem – lépett bizonytalanul közelebb.
– Segítenem? Mégis miben kellhet az én segítségem? – kérdezett vissza hitetlenkedve.
– Keresek valakit – mondta. Chris érdeklődve nézett rá, várta a folytatást. – Egy angyalt.
– Egy angyalt? – nevetett fel. – Eltévedtél Lisa. Én áttértem a sötét oldalra, nem igazán bírnak a jedi templomban – gúnyolódott.
– Az angyal szerint csak te segíthetsz – erősködött a lány. – A sötét fiú, ezt mondta, az csak te lehetsz.
– Szóval már találkoztatok. Miért nem kérted meg, hogy hagyja meg a telefonszámát? – élcelődött tovább, bár a tekintete koránt sem volt már annyira gúnyos, sőt talán el is gondolkodott egy kicsit.
– Álmomban üzent. Kérlek!
– Valamit félreérthettél – lágyította meg a hangját. – Tényleg nem tudok segíteni, csók ide vagy oda – tette azért hozzá vigyorogva.
    A lány pár pillanatig mélyen a szemébe nézett, de az nem kapta el a fejét, állta a pillantását keményen. Végül Lisának kellett elengednie a tekintetét, kissé remegett a hangja, amikor megszólalt.
– Akkor visszaviszel? – kérdezte félénken.
– Szállj fel! – mondta és felpattant a motorjára. Amint a lány is fent ült, már indult is.
    Semmi sem történt út közben. Most nem merte elengedni a fiú derekát. Csendben utazott mögötte, és a tájat figyelte. Semmi sem változott a környéken mióta megtudta, ki is ő valójában, a többiek észre sem vették, hogy a feje tetejére állt a világ. Az vajon feltűnt nekik, hogy nem jár iskolába? Vagy a barátai észre se vették a hiányát? Vajon Eric keresi? Vagy örül, hogy eltűnt? Aggódhat érte egyáltalán ilyen rövid ismeretség után? Mindjárt megtudja.
    Hamar odaértek, amúgy sem volt nagy táv, de motorral még rövidebb. Most nem az utca végéig vitte Lisát, hanem a ház előtt parkolt le. Értetlenül kászálódott le a motorról, és szólt utána.
– Hogy-hogy idáig hoztál? – kérdezte a lány. De nem válaszolt csak az ajtóhoz ment, és becsöngetett.
    Hirtelen feltépték az ajtót, és Eric állt mögötte. Egy pillanatra megállapodott a szeme a bátyján, majd körbepásztázta a környéket, mikor meglátta Lisát, felcsillant a szeme. Egy darabig nézte a lányt, majd újra a bátyjára nézett, végigmérte, mérgesnek látszott, szikrákat szórt a szeme a dühtől.
– Szia, öcskös! – mosolyodott el Chris. Eric még mérgesebb lett, megragadta a bátyja kabátját, és berántotta az ajtón. Lisa ijedten rohant be utánuk.
– Te! – morogta a fiú, és még mindig nem engedte el a fekete hajút.
– Na, ki volt… az? – lépett be Rosie az előtérbe, a nyomában Alexszel. – Akkor haza lehet hívni a többieket, hiszen megvan. Még ha hozott magával egy rakás szemetet is – nézett lenézően Chrisre.
– Úgy imádom, ha dicsérsz. Legalább tudom, hogy még mindig nem tudsz nekem ellenállni – húzódott magabiztos mosolyra újra a szája. – Na, most már elengednél végre? – nézett újra Ericre, aki válaszként bemosott neki egyet. A bátyja térdre esett az ütés erejétől, de csak nevetett a földön.
– Igen, most már elengedlek – mondta szőke fiú, mire Chris felnézett az öccsére. Felrepedt a szája, egy hanyag mozdulattal letörölte a vért. – Úgy festesz, mint akin átment egy úthenger. Mi van veled?
– Megvagyok – dőlt neki háttal a falnak. A jobb térdét felhúzta, és lazán nyugtatta rajta a kezét. – Ezt teszi velem a hiányod, öcsém.
– Elég legyen a szarkazmusból. Miért vitted el Lisát? – szólt rá haragosan.
– Áá – intett nemet a mutató ujjával. – Én visszahoztam. Kérdezd csak meg – intett most a lány felé. – Magától szökött meg.
– Ez igaz? – nézett hátra Lisára kétségbeesetten. Nem tudott válaszolni, csak nézte a fiú barna szemeit. – De hát miért?
– Én… én csak… – kezdet bele a lány hebegve.
– Nem fontos, hogy miért ment el – vágott közbe Chris. – A lényeg az, hogy vissza akart jönni, hiába biztosítottam a teljes kiszolgálásról.
    Lisa a fekete fiúra nézett, aki hazudott a saját öccsének őérte. Hitetlenkedve figyelte, amikor találkozott a pillantásuk, a fiú csak megrázta a fejét, nem szólt semmit, majd újra Ericre nézett. Kék szemei figyelték az öccse minden mozdulatát, a többiekkel nem is törődött, mintha ott se lennének. Eric az ajtóhoz lépett, neki támaszkodott, úgy maradt pár pillanatig, majd visszafordult, és felsegítette a bátyját. De az amint talpon volt a falnak nyomta, és egy kardot szorított a nyakának. Rosie és Alex rögtön megindultak, hogy segítsenek, de Eric leintette őket.
– Öcsi, tompulnak az érzékeid – nevetett Chris.
– Tényleg? – kérdezett vissza Eric, és lefelé intett a fejével.
– Észrevettem, megnyugodhatsz. Van egy ajánlatom elteszem a kardom, ha elveszed onnan a tőröd, még szeretném használni.
– Én benne vagyok – Chris visszahívta a kardját, valami pedig zörögve ért földet. Egy szépen kidolgozott tőr volt. Fekete nyele volt, és arany angyalszárnyakat formázott a keresztvas. Gyönyörű, egyedi darab.
– Miért csináljátok ezt? – panaszkodott Rosie. – Egyszerűen hajítsuk ki innen, és kész, hátha nem jön vissza többet.
– Nem. Mondani akar valamit, különben nem jött volna be az oroszlán barlangjában – elégedett fény csillant Eric szemében, ahogy újra találkozott a pillantása a bátyjáéval.
    Lisa nem láthatta Chris arcát, de sejtette, hogy Eric leolvashatta, igaza van. Belegondolva teljesen logikusnak tűnt. Az utca végéről is figyelhette volna, hogy Lisa bejön-e a házba, de ő eljött idáig a szabadságát, sőt talán az életét kockáztatva. Azért nem tette volna, hogy ő biztosan visszaérjen, valami fontosabbról van szó.
– Miért vagy itt? – kérdezte lassan.
– Törlesztem az adósságom – vonta meg a vállát Chris, majd előre hajolt, és valamit hosszasan súgott az öccse fülébe. Nem lehetett hallani, de Eric arcáról eléggé egyszerű volt olvasni. Valami szörnyű hírt mondhatott, legalábbis az elborzadt, és kissé bosszús arca ezt mutatta. A másik két fiatal idegesen fészkelődött, Lisa pedig ide- odajártatta a jelenlévőkön a tekintetét. Eric Alexre nézett, és megszólalt végre.
– James itt van – több se kellett a fiúnak előkapta a telefonját, és már tárcsázott is.
– Nem veszi fel – mondta idegesen, és fel-alájárkált.
– Menj! – mondta Rosie. A két fiúnak találkozott a pillantása, Eric beleegyezően bólintott, Alex már indult is kifelé. – Te pedig ereszd el, vagy kicsipkézem a hátsód – mutatott Chrisre a vörös lány.
    A fiú elengedte Ericet, és Rosie elé lépett. Az nem mozdult, csak konokul nézett fel a fiúra. Felemelte a kezét, és végigsimított a lány arcán. Rosie beleborzongott az érintésébe, de lehunyta a szemét, és elmosolyodott.
    Chris elégedetten elvigyorodott, Eric pedig szintén mosolyogva megrázta a fejét. A lánynak egy pillanat múlva felpattant a szeme, és hátrább lépett. Idegesen megköszörülte a torkát, vádlón nézett a fekete fiúra, szóra nyitotta a száját, de Eric előbb szólalt meg.
– Mi van veled? – kérdezte Christ. – Komolyan rosszul nézel ki.
– Nincs tízperce, hogy meghalt – kotyogott bele Lisa.
– Fogd be! – szűrte a fogai között amaz mérgesen.
– James élesztette újra – folytatta a lány. Eric szemei egészen apróra húzódtak össze, aggodalom csillogott benne, és újra fellángolt a dühe.
– Vért adtam Vicktorienek, túl sokat ivott ennyi az egész – magyarázta a fiú.
– Annyit nem ihatott, veled nem tenné. Alapból le vagy gyengülve – állapította meg Eric. Megint megragadta a bátyja kabátját.
– Hé! – förmedt rá az idősebb fiú.
– Mikor ittál? – kérdezte.
– Eressz el, vagy megbánod – vicsorogott Chris.
– Mikor ittál utoljára? – ismételte meg a kérdést. Percekig néztek farkasszemet. 
– Mondom, eressz! – suttogta fenyegetően. Majd mikor Eric nem engedett, ellökte a kezeit, és nagyot taszított a fiún, az hátratántorodott, de hamar visszanyerte az egyensúlyát. Chris elindult az ajtó felé, hogy elmenjen.
– Nem rég, igaz? – szólt utána Eric, a bátyja pedig megtorpant.
– Nem minden úgy történik, mint ahogy akarjuk, öcskös – mondta majd kisétált.
    Lisa hallotta, ahogy beindítja a motort, és elhajt. Ericre nézett, a fiú nem szólt egy szót se, csak állt egy helyben, úgy tűnt gondolkozik. Majd pár perc múlva felsóhajtott, és megszólalt.
– Alexék után megyek – lépett az ajtóhoz.
– Menjek én? – kérdezte Rosie.
– Ne – vágta rá sietve, majd hozzátette –, ki kell szellőztetnem a fejem. Vigyázz Lisára! – még utoljára találkozott a pillantásuk, majd kilépett a szabadba, hogy megkeresse Alexéket.