Befejezett történet!

2013. december 24., kedd

14. fejezet

Sziasztok!

Gondoltam, hozok egy kis karácsonyi meglepetést az olvasóimnak. Elhoztam nektek a következő fejezetet a fa alá:D Remélem, örültök neki.
Akkor hát ezúton szeretnék minden kedves olvasómnak és idetévedőnek BOLDOG KARÁCSONYT kívánni. Remélem, mindenkinek boldogan telik az ünnep.
Boldog karácsonyt még egyszer, és jó olvasást a fejezethez!

Puszi:)

14. fejezet
 
 Miután Eric eltűnt a lépcsőn senki se tudta, mit tegyen. Josh végül újra enni kezdett, Jason követte a   példáját. Stephanie felállt az asztaltól, és idegesen pakolászni kezdet. A másik három gyerek aggódó pillantásokat váltott. Végül Rosie lábon rúgta, felszisszent a sípcsontján ért fájdalomtól, és felháborodva nézett a pöttöm lányra.
– A tetőn! – tátogta, Lisa értetlenül nézett körbe, mind a hárman őt nézték.
    Végül Felisz lökött rajta egyet, a lépcső felé irányítva. Rájött, hogy azt várják tőle, menjen a fiú után. Már újra lökni készült, így inkább gyorsan felpattant, majd idegesen körbenézett, minden szem rászegeződött.
– Öhm… – motyogta. – Na… nagyon finom… volt. Izé… Köszönöm.
    Végigjártatta a szemét az embereken. Stephanie elmosolyodott, Josh semmit se reagált. Jasontől pedig bezsebelt egy lenéző pillantást, a többiek bátorítóan mosolyogtak rű. Kibotladozott az asztaltól, majd elindult az emeletre.
Nem tudta, hogy hogyan is juthatna fel a tetőre, így jobb híján kinyitogatott minden ajtót. Végig nézte az összes szobát, még nem talált egy ajtót, mögötte egy létrával, amin felmászva kijutott a tetőre.
    Eric ott ült a szélén, nem csinált semmit, csak ült. Nem látszott semmilyen érzelem rajta, amikor hátranézett a lányra. Lisa mellette foglalt helyet, egy darabig nem szólt semmit csak figyelte az alattuk lévő utcát, és úgy tűnt, a fiú sem akaródzik megszólalni.
– Hogy vagy? – kérdezte végül megtörve a csendet.
– Voltam már rosszabbul is. Ne aggódj! – válaszolt szárazon.
    Újabb csönd állt kettejük közé, Lisa újra a város fényeit kezdte kémlelni, miközben a beszélgetés folytatásán gondolkozott.
– Miért utál ennyire Jason? – nézett Ericre hirtelen.
– Fogalmam sincs – rázta meg a fejét. – De jó lenne tudni.
– Talán féltékeny – tippelt Lisa.
– Féltékeny? – nevetett fel keserűen, és hitetlenkedve a fiú. – Mégis mire?
– Az életedre.
– Arra, hogy a bátyám az ellenségem? Hogy meghaltak a szüleim? Hogy ostoba elvárásoknak kell megfelelnem? Tényleg irigyelhető az életem. Jobb nem is lehetne – élcelődött.
– Sok minden irigyelhető van benned – bizonygatta Lisa.
– Na, persze – horkantott fel Eric. A lány inkább nem válaszolt, így egy időre megint csend telepedett közéjük. Nem volt kínos, nem feszélyezte egyikőjüket sem, csak elüldögéltek egymás mellett a gondolataikba merülten.
– Miért pont a tető? – nézett fel a csillagokra kicsit később.
– Jó hely a gondolkodásra – emelte ő is a tekintetét az égre.
– Nagyon szép – suttogta, és a vállára hajtotta a fejét.
– Az, gyönyörű – mosolyodott el Eric, és ránézett.
– Még sosem figyeltem igazán. Ismered őket? – kérdezte.
– Csak párat. Mondjuk, ezt biztosan ismered – mutatott fel az égre, és összekötött az ujjával pár csillagot.
– A Kis Medve – nevetett fel Lisa boldogan. – Igen, az még nekem is megvan. De hol a nagy? Nem találom.
– Ilyenkor nem látható. Sajnos várnod kell, már ha megéred – sóhajtott fel.
– Eric, ne beszéljünk most erről – nézett a fiúra.
– De hát… – próbált ellenkezni, de Lisa közbe vágott.
– Most a csillagokkal szeretnék foglalkozni – mélyen a barna szemekbe nézett. – Kérlek – suttogta és Eric végül megenyhült. Leengedte a vállait, szép lassan elmúlt a feszültsége. Bár a szeméből még mindig aggódást olvasott ki, de többé nem hozta fel a témát. Még egy aprócska mosolyt is az arcára erőltetett.
– Nos? Melyik melyik? – döntötte újra a fejét a vállának. – Hmm?
– Az ott – sóhajtott fel Eric lemondóan –, a Skorpió, most látszik a legjobban. Az pedig a Hiúz – mutogatta sorra őket. – Aztán a személyes kedvencem a Nagy kutya, vagy Szíriusz, bár most annyira nem látszik jól.
– Gyönyörűek – ámuldozott Lisa, miközben próbálta odaképzelni az állatok képét az összekötött vonalakra. – Kitől tanultad ezeket?
– Az édesanyámtól. Nem nagy dolog. Ő is a szüleitől tanulta, nekünk is megmutatta – magyarázta. – Imádta őket, órákig el tudta nézegetni. Én is eltudnám – suttogta.
– Sajnálom, biztosan nagyon hiányzik – simított végig a karján az együtt érzően. – De legalább te ismerted, én semmit se tudok róla.
– Talán neked a jobb – rázta meg a fejét. – Nem láttad, ahogy egész nap csak sír. Nem eszik, nem szól egy szót se, mintha nem is léteznél. Látod, ahogy elsorvad szépen lassan, és nem tehetsz semmit. Tehetetlenül kell nézned, hogy szenved – Eric hangjának elkeseredett élét hallani, olyan volt Lisanak, mintha kést forgatnának a szívében. Könnyek szöktek a szemébe, de sikerült őket visszatartania.
– Sajnálom – suttogta, és végig simított a fiú arcán. Szerette volna magához húzni, megölelni, megvigasztalni, de nem merte megtenni –, hogy mindezt át kellet élned. Hogy ennyit kellett szenvedned, de megannyi boldog perced is volt az édesanyáddal, ezekre kellene inkább gondolnod.
    A fiú egy ideig az arcát fürkészte, összehúzta a szemét, és szólásra nyitotta a száját, de végül meggondolta magát, megrázta a fejét, és lehajtotta. Pár pillanat múlva viszont újra felé nézett, és hirtelen megszólalt.
– Lisa… – de ahogy találkozott a pillantásuk benne akadt a szó. – Én…
– Igen? – suttogta minden rezdülésére figyelve. Eric lehajtotta a fejét, így már nem láthatta a barna szemeit.
– Olyan más vagy, mint a többiek, akiket ismerek – mondta.
– Ó – csak ennyit tudott kinyögni hirtelen –, talán, mert nem így nevelkedtem – tette hozzá zavartan.
– Nem arra gondoltam – végigsimított a lány arcán, majd közelebb hajolt. Lehunyta a szemét, Lisa is így tett, majd összeértek az ajkaik. Finoman, puhán csókolta, mint legutóbb. Óvatosan, édesen. Eric a derekára tette a kezét, és közelebb húzta magához, jobb kezével a hátát simogatta. Önkéntelenül, szinte észre se vette, mit tesz, a nephilim nyaka köré fonta a kezeit.
    Annyira magával ragadta csók, hogy egyáltalán nem figyelt a külvilágra. Valahonnan messziről érzékelte, hogy fázik, de mégis melege volt, teljesen felforrósodott a teste a csóktól. A fiú ujjai beletúrtak a hajába, beleremegett az érintésébe, még jobban szomjazta az ajkait, de Eric elhúzódott. Csalódottan nyitotta ki a szemét, és nézett a barna szempárba. Hirtelen úgy érezte rajtakapták valamin. Valamin, amit tilos lenne megtennie. Idegesen húzódott hátrébb, majd felpattant, és elrohant. Sietve lépkedett lefelé a létrán, az utolsó fokokról leugrott a földre. Hallotta, amint Eric utána kiált, de képtelen volt megállni, és a fiúra nézni. Végig futott a folyosón, majd be a szobába, rögtön bezárta az ajtót, és lihegve dőlt neki.
    Könnyek csordultak végig az arcán. Nem tudta, miért sír, és hogy miért menekült el. Csak azt érezte, hogy valami nagyon nem stimmel, hogy valamit nagyon elrontott. Lecsúszott az ajtó elé a földre, és a térdét átölelve zokogott.
    Hallotta, amint Eric megállt az ajtó túloldalán, megpróbálta kinyitni, majd kopogott.
– Lisa! Nyisd ki, légy szíves – szólította aggódó hangon. Tudta, hogy segíteni szeretne, hogy nem érti, mi történt. Hogy is érthetné? Hiszen ő maga se tudja, miért futott el. Nem tudja, miért érzi rossznak, amit tettek az előbb. Csak érezte… Érezte, hogy nem szabad.
    Zúgott a feje, majd hirtelen fájdalom nyilallt bele, elég erős ahhoz, hogy nem tudjon figyelni többet a környezetére. Olyan hirtelen jött, egyáltalán nem számított rá. Suttogást hallott. Két hang suttogott. Egy nő, és egy férfi, beszélgettek. Olyan volt, mintha egy rádióadást hallgatna az autóban, egyszer jobb, máskor rosszabb volt a vétel.
Meg kell keresnünk? – mondta a férfi. Lágy, morgós hangja volt, és tiszteletet parancsoló.
De hol? Sehol se találjuk – felelte a női hang kissé félénken.
Mindenhol. Akár a Földön is – adott utasítást az első.
A Földön? – kérdezett vissza megszeppenve.
Aztán elhaltak a hangok, a többit már nem hallotta. Kinyitotta a szemét, most vette csak észre, hogy a földön fekszik, és a fejét fogva húzza össze magát. Még mindig könnyek áztatták az arcát, Eric pedig már azzal fenyegetőzött odakint, hogy betöri az ajtót.
    Végül összeszedte magát. Felállt, felvette a dzsekijét, a zsebébe süllyesztette a kardot, amit még a fiútól kapott, és az ablakhoz lépett. Már a párkányon állt, amikor rájött, hogy ez talán nem is annyira jó ötlet. Nagyon magasan van, de el kell mennie. Nem sodorhatja veszélybe Ericet. Nem tudná elviselni, ha megsérülne, vagy rosszabb… Meg kell találnia az angyalt is, biztos volt benne, hogy amit halott annak köze van hozzá. Csak tudná, hol raboskodhat?
    Eric egyre mérgesebben fenyegetőzött. Lisa végül átmászott a párkányról az ereszcsatorna kiszögelésére, és óvatosan, lassan, lemászott rajta. Puhán landolt a földön. Majd rohanni kezdet az utca vége felé.
    Már nem sírt, de égett az arca. Hátranézett a házra, szinte látta maga előtt Eric csalódott arcát, ahogy rájön, mit tett. Újra szúrni kezdet a szeme a kitörni készülő könnyektől, gyorsabb tempóra ösztökélte magát. Félt, hogy nem lesz elég ereje, hogy végig csinálja mindezt, hogy visszafordul. Többet nem mert hátranézni, csak az utat figyelte, és próbált uralkodni a gondolatain.
    Meg kell találnia Christ, csak ő segíthet. Bárcsak tudná, hol keresse. Kiért az utca végére. Fázott, és félt, de most nem adhatja fel. NEM! Ekkor jutott eszébe a temető.
– Mit is mondott Eric? – suttogta maga elé. – "Minden gyilkosság után elmegy a szüleink sírjához."
    Végül úgy döntött, hogy elmegy a temetőbe, egy próbát megér. Egész úton a háta mögé tekingetett. Félt, hogy valaki követi. Úgy érezte, mintha bármelyik percbe kiugorhatnának elé, és megtámadhatnák, mintha valaki figyelné minden lépését, és követné.
    Végre odaért, de a bejáratnál megtorpant. Sötét volt és még mindig nagyon hideg, ez mégis csak egy temető. A filmekben ezeken a helyeken mindig valami rossz dolog történik. Remegve nyitotta ki a kiskaput, és lépett be.
    Igazából fogalmam sem volt, hol keresse Eric és Chris szüleit. Vagy egy óráig bolyongott, amikor kiszúrta a Laser nevet az egyik sírkőn, elbotladozott odáig, hogy jobban megnézze.
    Két fehér sírkő állt egymás mellett, Emily Laser, és Peter Laser. Az asszonyén egy fehér rózsa pihent egymagában, a férfién semmi. Mindketten mosolyogtak a fekete-fehér képeken. Chris nagyon hasonított az édesanyjára. Kicsit keményebbek voltak ugyan a vonasai, de mégis fel lehetett fedezni ugyanazokat az arcukon. Hosszú fekete haja befonva futott végig a hátán, a szemei csillogtak a boldogságtól.
    Az apuka pedig, mintha Eric lenne, bár a szemén látszott, hogy világosabb, de ezenkívül tökéletesen hasonlítottak. Apró nevető ráncok futottak a szájánál, és a szeme sarkában. Az ő kék szemei is csillogtak. Boldog embernek tűntek. Letérdelt eléjük, és az égre nézett.
– Mr. és Mrs. Laser! Kérem, nem ismerjük egymást, de ha hallanak, vezessenek el Chrishez – suttogta. – Kérem.
    Visszanézett a két fényképre. Még mindig nehezére esett neki hinni az angyalokban, démonokban, de ha ezek vannak, miért ne lehetne mennyország is? Egy ideig még térdelt mellettük csöndben, majd csalódottan felállt, hogy elmenjen.
– Nagyon hasonlítanak, nem igaz? – szólította meg egy ismeretlen hang. Gyorsan megfordult a tengelye körül, és egy fiúval találta szemben magát. Fekete ruhát viselt, fekete göndör haja volt és ijesztően fekete szeme, egy fekete kalapot tett a fejébe. Fagyos mosolyra húzta az ajkait, erős, markáns vonásai első ránézésre a tudatába égtek. A szemeivel lassan és tüzetesen végigmérte Lisát.
– Ki vagy te? – kérdezte, és a keze a zsebébe csúszott, megmarkolta a kardot. Rossz érzés fogta el a srác látványától, hideg rázta ki a mosolyától.
– Engem nem fog jelezni – válaszolt. – Ó, bocsánat. James – nyújtotta a jobbját.
 – Lisa – lépett felé, és megfogta a kezét, de rögtön el is rántotta, majd elhátrált. Sokkal erősebben érezte azt a fájdalmat, amit Chrisnél is szokott, szinte már fizikailag megégette. – Te?
– Igen – mosolygott James gúnyosan.
– De akkor miért… – hebegte ijedten.
– Ezért – emelt fel egy vörös követ, pont olyat, mint ami Lisa nyakában is lógott. – Nem mondta még neked senki, hogy veszélyes egyedül kint a sötétben? Főleg ilyen kislányoknak.
    Kivette a zsebéből a kardot, ami rögtön kinyílt a kezében. James elnevette magát.
– Tedd el, még mielőtt megvágod magad – gúnyolódott, majd ő is kinyitott egy fekete kardot. – Ha szépen velem jössz nem lesz semmi bajod – mondta. – Úgyis Chrishez akartál menni. Én elkísérhetlek.
– Mióta figyelsz? – kérdezte Lisa, még mindig szorongatva a fegyvert.
– Ó, egy ideje. Nagyon megható volt a tető jelenet – jegyezte meg kajánul. – Gyerünk! – intett a lánynak, hogy menjen előtte, és eltette a kardját.
    Lisa elindult, közben eltette ő is a fegyvert, viszont amikor elment a fiú mellett, futásnak eredt. Botladozva jutott el temető kapujáig, de ott vacakolnia kellett a kilinccsel, nem akart kinyílni. Hiába rángatta teljes erejéből, feszegette, mégsem engedett. James beérte, és durván maga felé fordította, neki nyomta a kerítésnek, a szeme szikrázott a dühtől. Lisa hátába fúródott a hegyes díszítés, éles fájdalmat okozva. Hideg volt, fázott, és még a fiú szorítása is fájt neki.
– Eressz el! – kiabálta Lisa, és megpróbált szabadulni. – Segítség!
– Fogd be! – szűrte a fogai között James.
– Segítsen valaki – sikította újra, majd egy pofon csattant. Égett az arca ott, ahol a fiú megütötte, de csöndben maradt. A szemei megteltek könnyel, de visszanyelte őket, hideg kezével próbálta meg hűteni a fájdalmasan égő bőrét.
– Végre! – morogta, és durván megragadta a karját, aztán maga után rángatta.

4 megjegyzés:

  1. Szilviiiiii
    Áááá, te normális vagy??? Hogy lehet így abbahagyni???Á mitakar tőle az a démonpasi??Áww és ez meg mi volt?Már régóta várom Lisa és Eric nagy pillanatát és csak ennyi?? Lisa meghülyült??Hogy volt képes otthagyni azt az álompasit??? Na de ettől eltekintve imádtam :DD ez lett az új kedvenc részem :DD Jajj, nem tudok várni!!!!Kell a kövi rész!!Tudnom kell mi lesz, hogy lesz miért áwww :DDD siesssss vele!!
    Cup-cup ♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Lora:D
      Köszönöm szépen:)
      Á, nem vagyok normális, de már régóta tudom:D
      Sietek a kövivel:) Már teszem is fel, hogy ne kelljen várni többet.
      Puszi:D ♥

      Törlés
  2. Szia Szilvi!
    Már nagyon vártam ezt a részt, és örülök h elolvashattam. Te tényleg nagyon értesz hozzá, hogyan kell befejezni minden részt, mert a végén mindig csak azt érzem: a kövit is el szeretném olvasni! Azt én sem értettem h Lisa miért hagyta ott hirtelen Ericet, de biztos oka volt rá, talán megijedt.. De tényleg nagyon jó rész lett, és már megint csak azt tudom mondani h siess a kövivel!
    Puszi♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Dana:)
      Köszönöm szépen, igyekszem feltenni, már szerkesztem, szóval pár perc, és felkerül:)
      Szóval sietek:)
      Puszi:) ♥

      Törlés