Befejezett történet!

2013. december 13., péntek

12. fejezet

Sziasztok!

Meghoztam a 12. fejezetet. Mivel holnap csak este érek haza, gondoltam, hogy ne kelljen annyit várnotok felteszem. Remélem, tetszeni fog.
Jó olvasását! :)
Puszi

Szilvi:)


12. fejezet


    Lisa lassan elérte Ericék házát. Sosem érezte magát még ennyire furcsán. Pár perce hagyta csak ott Christ, de máris hiányzott neki. Egy kisebb űrt érzett a mellkasában. De közel sem akkorát, mint mikor Erictől vált el pár órával ezelőtt szintén egy utcasarkon.
    Osonó léptek zaját hallotta maga mögött. Olyan halkan settenkedett, hogy szinte észrevehetetlen volt. Megijedt. Kezét a zsebében lévő kardra csúsztatta, majd egy gyors lendülettel előhúzta, és lecsapott, de elkapták a csuklóját, mielőtt bevihette volna a csapást. Még a kezét is elkezdte kirángatni a szorításból, mikor végre leesett neki, hogy kivel áll szemben, Eric fogta le, és nézett le rá. Barna szemei csillogtak, ahogy az ajkai féloldalas, huncut mosolyra húzódtak, Lisának elakadt a lélegzete. Elpirult a fiú kezének erős, mégis gyengéd, forró érintésétől.
– Nem hittem, hogy ilyen veszélyes leszel vele – mondta állával a fegyver felé bökve, de a szemét nem vette le a lázrózsás arcról, ami csak neki köszönhette, hogy zavarba jött.
– Azt hittem, démon vagy – eresztette le a kardot. Christől megtudta, hogy a gondolataival irányítani tudja, így újra lekicsinyítette.
– És ha gyanútlan járókelő, akit itt menten kettészelsz? – gúnyolódott komolytalanul a fiú.
– Biztos van a véletlen balesetekre is módszeretek. Mondjuk, eltemetjük? Vagy elégetjük? A filmekben így szokott lenni – rántotta meg a vállát.
– Ja, de ez nem a Supernatural – indultak tovább az utcán.
– Kár, pedig a Winchester testvérekekel szívesen megismerkedtem volna – vigyorgott.
– Azt hittem, nem bírod a kitalált dolgokat – jegyezte meg Eric.
– De a jó pasikkal semmi bajom. Amúgy meg egy gyanútlan járókelő nem tud úgy osonni, mint te – tette hozzá.
– Bocs, megszokásból megyek így – magyarázkodott.
– Semmi, szerencse, hogy észnél voltál – mosolygott rá. – De azért valljuk be kissé ijesztő.
– Inkább az az ijesztő, hogy milyen könnyen válsz olyanná, mint mi, azok után, hogy évekig el volt nyomva az erőd, és hogy ezt ilyen könnyen el is fogadod – morfondírozott a fiú. Lisa erre nem válaszolt semmit, nem is igen tudott ehhez mit szólni. Már Chris feltételezése is meglepte, sosem gondolt bele úgy igazán, hogy valószínűleg ő is közéjük tartozik, persze eljátszott a gondolattal, de nem hitt benne komolyan. Ő túl átlagos a többiekhez képest, túl egyszerű, túl gyenge, túl… emberi. Bár igazából sosem érezte magát odavalónak, az átlagos, közemberek közé valónak. Ericékkel kicsit már otthonosabban, szabadabban tudott viselkedni, de még ezt sem érezte az igazi helyének. Valami hiányzott, csak azt nem tudta, hogy mi. Lemondóan felsóhajtott, és inkább a fiúra koncentrált. 
– Na és – szólalt meg újra egy hosszabb csend után –, Castiel se létezik? Pedig ő angyal – Eric elnevette magát.
– Létezik egyes feljegyzések szerint, de vannak, akik más néven ismerik. Sachielnek, vele azonosítják.
– Érdekes – morfondírozott Lisa. – Szóval ti sem tudjátok biztosan.
– Nem – rázta meg a fejét. – Mond csak, Lisa… – szólalt meg Eric újra pár perc múlva – mikor leszel 18?
– Június 15-én. Miért? – nézett rá vissza a lány, mivel megtorpant.
– Semmiért. Nem érdekes.

    Nem sokára megérkeztek. Lisa felment az ideiglenes szobájában kipakolni. Majd ledőlt az ágyra, és hamar el is aludt. Nem volt rémálma sem. Igazából semmit se álmodott, vagy nem emlékezett rá. Amikor felébredt már szürkült odakint, viszont valaki betakarta. Csodálkozva bújt ki a puha paplan alól, majd az ablakhoz lépett.
    Odakint csak a csöndes utcát látta. Már felkapcsolták a lámpákat, de még egy-két ember is sétált itt-ott. Nyugodt emberek, akiknek fogalmuk sincs róla, milyen különleges, és veszélyes szomszédjaik vannak. Akiknek fogalmuk sincs arról, mi is vár rájuk odakint. 
    Bement a fürdőszobába, hogy felfrissítse magát. Először csak az arcát mosta meg, de aztán úgy döntött letusol. Beindította a zuhanyrózsát, majd ledobta magáról a ruhákat, és beállt alá. Élvezte, ahogy a meleg víz végig csurog a testén. Hosszú percek teltek el, már teljesen elázott a haja, de nem akaródzott kiszállni a zuhanyzóból. A vízcseppek lágyan simogatták a testét, mintha finom ujjak lettek volna, amik mindenhová elértek. Lehunyt szemmel állt, és élvezte a kényeztetést. 
    De nem sokáig maradhatott minden ilyen nyugodt. Amint kilépett a fürdőből újra átvette a nyugalom helyét a félelem. Valaki vadászik rá, és fogalma sincs róla, hogy miért. El akarják rabolni, talán meg is ölni, és még egy angyal is tőle kér segítséget. Vajon Eric mit szólna, ha elmondaná neki? Hinne neki egyáltalán? Az rendben, hogy hisz az angyalokban, de az még neki is abszurd lehet, hogy pont Lisától kérnek segítséget, olyan lények, amik bármit megtehetnek.
    Végül összeszedte magát, és kilépett a folyosóra. A konyhából hangokat halott, így arra indult. Ahogy közeledett a gyomra is megkordult. Nagy volt bent a fennforgás. Rosie és Steph szaladgáltak ide-oda a vacsorát készítve, kezükben edényekkel, és tányérokkal, akár az évek óta gyakorló pincérek, de mindketten kiszúrták Lisát közben.
– Felébredtél? Eric mondta, hogy elaludtál. Remélem azért este is tudsz majd pihenni – mosolygott kedvesen az anyuka. – Pont a legjobbkor jöttél, fél óra múlva kész a vacsora. Szólnál a többieknek?
– Öhm… Persze… De merre találom őket? – kérdezte Lisa.
– A pincében gyakorolnak. A lépcső melletti ajtón át tudsz lemenni. Köszönöm.
– Ez a legkevesebb – válaszolt kedvesen, majd elindult megkeresni őket.
    Amint belépett az ajtón felgyulladt a villany a folyosón. Egy kanyargós csigalépcső vezetett lefelé. Nem volt túlzottan oda ezekért a lépcsőket, mindig is ostobaságnak találta őket, és a szédülés is mindig elfogta egy ilyen tetején állva, pedig nem volt tériszonyos.
    Hangok szűrődtek fel. Nevetésre, esetleg fegyvercsörgésre számított, de kivehetetlen, viszont komoly beszélgetés folyt odalenn. Óvatosan, és halkan ereszkedett le a lépcsőn. Tudni akarta, hogy azok hárman miről beszélhetnek így elvonulva. A lépcsőn leérve egy újabb ajtó állta útját. A hangok mögüle szűrődtek ki. Elé somfordált, és hallgatózni kezdet.
– Nem tudom – hallotta Eric kétségbeesett hangját. – Fogalmam sincs, nem tudom, mit is kellene tennem.  
– Mi lenne, ha szólnál neki? – vetette fel Alex.
– Nem, csak megijeszteném. Jobb, ha nem tudja.
– Hát nem tudom, hogy te, hogy vagy vele, de én örülnék, ha megmondanád, hogy csak pár hetem van, ha tudnád – felelte újból a fiú.
– Joga van tudni – tette hozzá Felisz is.
– Sok mindenhez van jogunk, még se kapjuk meg. Hát nem értitek? – Lisa léptek zaját hallotta, Eric el kezdhetett fel-alájárkálni. – Ha megtudja, csak félni fog. Úgysem tud semmit se csinálni. Még csak ki sem képezték.
– Mit mondott Chris? Miért akarják megölni? – kérdezte Felisz.
– Nem mondta. Ennyit mondott csak – torpant meg.
– Meg kell mondanod neki – jelentette ki a lány.
– Miért kellene? – háborodott fel Eric, a hangokból ítélve.
– Azért, mert nemcsak ő nem tud tenni semmit se, hanem te sem – hideg, és kemény volt hangja, nem ellenséges, csak közölte a tényeket. 
– Miért ne tudnék? Megmenthetem – emelte fel a hangját idegesen. 
– Azt hittük, Saiker meghalt, hogy megölted legutóbb. A szavaidból ítélve, Chris is azt hitte. De nem tudtad megölni, visszatért. Sakkban tartja a bátyádat, vele téged, veled minket. Ezenkívül a legutóbbi találkozásotokba majdnem belehaltál. Napokig voltál eszméletlen Eric, napokig – a lány még mindig nem kiabált, ahogy Eric tette, inkább könyörgött. – Megkedveltem Lisát, de nem akarlak elveszíteni. A családom mindenkinél fontosabb, érted? Ha te nem mondod el, megteszem én.
Csattanás hallatszott, majd Alex felháborodott kiáltása.
– Engedd el! – kiáltotta. – Csak segíteni akar. A testvérünk vagy.
– Mit akarsz velem tenni? – kérdezte Felisz. – Hmm?
– Lisa az én dolgom. Ígértet tettem, és nem szegem meg. Ne állj az utamba! – sziszegte a fiú. Lisát most először megijesztette. Olyan vad volt, és könyörtelen, mint Chris. Ijesztő, hogy mennyire hasonlítottak, mégis mennyire mások voltak.  A keze remegve a kilincsre csúszott, halkan nyikordult az ajtó, ahogy kinyílt.
    Belépett, és teljesen meglepődött az elé táruló látványtól. Feliszt a falnak nyomva találta, Eric előtte állt, és szorosan tartotta, Alex pedig próbálta lefejteni a kezét a húgáról. 
– Mit csináltok? – kérdezte ijedten Lisa.
– Csak gyakorlunk – engedte el Eric Feliszt, és megfordult, szembe a lánnyal.
– Lassan kész a vacsora. Csak azért jöttem, hogy elmondjam – erőltetett egy mosolyt az arcára. De nem járhatott túl nagy sikerrel, mert Eric furcsán méregette.
– Kösz! – mondta Felisz és Alex egyszerre, majd elindultak felfelé.
– Jól vagy? – kérdezte Eric.
– Persze, csak most ébredtem fel – hazudta Lisa. – Öhm… és köszönöm, hogy betakartál.
– Az kellett volna még, hogy megfázz. Főleg, hogy nyitott ablaknál aludtál el – mosolygott.
– Nyitott ablaknál? – kérdezte ijedten.
– Igen, miért? Valami baj van? – kérdezett vissza a fiú.
– Nem, semmi, semmi. Csak elfelejtettem, hogy kinyitottam. Menjünk, éhes vagyok – mondta végül könnyedén. Eric pár pillanatig habozott, és az arcát kémlelte, de Lisa nem sütötte le a szemét, állta a pillantását. Végül intett neki, hogy menjen előre, és mindketten felmentek a többiek után.

    Miután felértek Lisa besegített Rosienak, és Stephnek a terítésben. Addig a többiek elmentek lezuhanyozni. Josh, és feltehetőleg Jason, akkor futottak be, amikor az utolsó villát is az asztalra tették. Még sosem látta a legidősebb fiút. Érdekes volt végre találkozni vele, főleg, hogy tudta, Eric nem bírja túlzottan. Igazából nem volt benne semmi különleges.
    Külsőre hasonlított Alexre, és a többiekre, mégis ő volt a legeltérőbb. Neki szögletes volt kissé az arca, és világosabb, gesztenye barna a haja. Alex csibészes, és Felisz mindig nevető szeme helyet Jasoné fekete, haragos volt, ami egy kissé megrémisztette. De neki is meg volt a maga sajátos szépsége, ami kiemelte az átlagos emberek közül.
– Lisa – szólította meg Steph –, ő itt a legidősebb fiam, Jason – mutatta be.
– Nagyon örülök – nyújtott kezet.
– Szintén – rázta meg unottan a fiú, majd leült az apja mellé.
– Örülök, hogy az édesapád elengedett – kezdte Josh.
– Öhm… igen. De nem akarok zavarni, szóval, ha…
– Dehogy zavarsz. Ne beszélj zöldségeket – vágott közbe a háziasszony mosolyogva. – Ülj csak le – húzott ki neki egy széket, és a többiek is befutottak.
    Mellé Felisz és Eric keveredett. Vele szemben Rosie foglalt helyet, az ő két oldalán Alex és Jason. A két szülő a két végére. Még sosem vacsorázott ennyi emberrel egyszerre. Érdekes volt, ahogy rutinszerűen adták tovább a tálakat. Mindenki tudta, hogy a másik mit szeret, és mit nem.
    Eric végig szótlan volt, ha kérdezték röviden válaszolt, de úgy tűnt nem ott jár az esze. Nem sokat evett. Csak kavargatta az ételt, pedig nagyon finom volt. Nem csak Lisának tűnt fel, Alex és Felisz is figyelték már egy ideje. De még Rosie is, aki semmit se hallott, lopva rá-rá pillantott aggódó tekintettel.
– Nos, mi van? – kérdezte gúnyosan Jason. – Ilyen sok gondolkodni valót adott volna a bátyád, hogy ránk figyelni már nincs is időd?
    Eric kezében megállt a villa a meglepetéstől, és hirtelen támadt csendben hallani lehetett, ahogy magát nyugtatva lassan kifújja a levegőt. Jasonre nézett, aki összehúzott szemekkel, elégedetten konstatálta, hogy betalált.
– Te Chrisszel találkoztál? – kérdezte hitetlenkedve Josh. Eric pillantása átvándorolt a nevelőapjára, majd lassan bólintott.
– Igen, de én csak… – Josh az asztalra csapott, a fiúban pedig bennrekedt a szó.
– És ki tudott még erről? Csak én nem? – kérdezte mérgesen, végig pillantva a családon. Alex mintha szólni akart volna, de Eric némán nemet intett a fejével. Alig volt látható, de mégis észrevette a jelzést, és lentebb csúszott a széken.
– Senki sem tudta – felelte halkan Eric. – Persze, kivéve az önjelölt kémet, apuci kedvencét – fordult újra Jason felé. – Törődhetnél a saját kis nyomorult életeddel, én megbirkózom az enyémmel magam is, úgyhogy kösz, de nem kell a segítség.
– Ó, bocsáss meg, hogy megzavartam a családterápiát. Bosszantó, gyilkos, féreg báty, és hiszékeny, nagyképű, arrogáns öcsike között – vágott vissza.
– Nem beszélhetsz így a bátyámról – állt fel hirtelen Eric, már fegyverrel a kezében.
– Ne merészeld! – rántotta elő a kardját a másik fiú is.
– Leülni! – mennydörögte Josh. – Fejezzétek be a gyerekes vitát.
    Jason lassan visszaereszkedett a székre. Eric viszont állva maradt, sőt elindult az emelet felé, bár a pengét ő is eltette.
– Most mégis hová mész? Nincs vége a vacsorának – mondta az apa.
– Nem vagyok éhes – vetette hátra a válla felett. – Végeztem.
– Én viszont veled nem. Ülj vissza most.
– Nincs mit mondanom – fordult vissza Eric. – Szóval, ha megengeded…
– Nem, nem engedem meg – szólt rá keményen Josh. – Nagy jövő áll előtted, miért akarod elszúrni?
– Mégis milyen jövő? – kelt ki magából. – Egész eddigi életemben mást se csináltam, csak próbáltam megfelelni. Mindent megtettem. Ha valami nem sikerült, addig nem aludtam, nem ettem, nem csináltam mást, amíg mégis. És mindezt miért? Milyen jövő?
– Az apád az ő helyét szánta neked – Lisa megdermedve figyelte a vitát, a többiek se tudtak beleszólni. – Az a sorsod, hogy vezess minket. Te vagy a legjobb, akit ismerek. Ha elég idős leszel tökéletes vezető leszel. Ezt szúrod el azzal, hogy beszélsz Chrisszel. Tudom, hogy a bátyád, és sokat jelent neked, de el kell felejtened. Rajta már nem segíthetsz. Elég időt fecséreltél már a kutatásra. Az apád a legjobb barátom volt, kötelességem téged megvédeni.
– Senki se kérdezett, hogy én akarom-e – vette visszább a hangját. – Mindig megszabtátok nekem az utam. De már felnőttem. Saját magam akarok dönteni a sorsomról, és meg is teszem.
– Dehogy vagy te felnőtt, fiatal vagy még… – rázta a fejét Josh.
– De igen, apa – szólt bele Alex. – Nem a kor mutatja meg, hogy valaki felnőtt-e. Már felnőttünk, mind, de még mindig gyermekként kezelsz. Pedig értjük már… Értjük a helyzetünk súlyát.
– Mondd meg, Josh – lépett a férfi elé Eric. – Őszintén. Ha a helyemben lennél, és mondjuk Alex Chrisében. Te lemondanál róla? – Josh nem válaszolt, csak nézte az előtte álló fiút. – Én nem vagyok az apám. Sosem voltam. Tudom, hogy vissza akarod kapni, de én nem ő vagyok, és nem is akarok ő lenni – fejezte be Eric, és elindult a lépcső felé. – Nem mondok le Chrisről, ahogy ő tette – szólt vissza a válla felett –, még akkor sem, ha ez nem tetszik a Tanácsnak. Sajnálom.
    Majd nem nézett hátra többet, és felment az emeletre.

6 megjegyzés:

  1. Szia!!
    Jajj ne már!!Most megint várhatok egy hetet a kövi részig!!Nem tudok várni!!Tovább akarom olvasni!!!
    Jajj tudom nem mondok újat, de ezt a részt is imádtam!!annyira jól fogalmazol és jó ötleteid is vannak és áááá!!!
    Siess azzal az új résszel!
    Cup-cup♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Lora:)
      Köszönöm szépen, örülök, hogy tetszett:)
      Sietek vele!
      Puszi:) ♥

      Törlés
  2. Szilvi!
    Én is csak azt tudom mondani h siess a kövivel mert egyszerűen imádom! Annyira tetszett ez a rész is! A vége nagyon jól sikerült! Tényleg nagyon siess vele!
    Puszi♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Dana! :)
      Köszönöm a dicséretet, igyekszem:)
      Jövő héten hozom:)
      Puszi:)

      Törlés
  3. Szijja!♥
    Bocsi, hogy csak most írtam, de elég hosszú és sűrű hétvégém volt...:/
    Na de csapjunk is bele!:DD
    Először is! Hogy fejezhetted így be???!:o Tudom, hogy csakis a mi érdekünkben tetted, hogy felcsigázd az érdeklődésünket, de akkor is!!:)
    Másodszor! Lehet, hogy már említettem - sőt, biztos is! - ,de ezt a blogot én úgy megnézném sorozatként is. Mert,ha belegondolunk, tényleg olyan. Hétről hétre várjuk az újabb részeket és mikor megjön a szokásos szombati - kivételes esetekben pénteki - napon, akkor rögtön elolvassuk az egészet. Utána meg várhatunk egy újabb teljes hetet, de megéri!!!!!:)♥
    Harmadszorra! Nem lehet elégszer elmondani, hogy mennyire jól írsz, mennyire tehetséges vagy, mennyire szuper ez a blog! Én mégis elmondom minden egyes alkalommal, mert szerintem a dicséretből soha nem elég.:)
    Negyedszerre! Eric annyira CUKIII!!! :D Milyen jó lenne már, ha én is találkoznék egy ilyen cuki, szeretni való, helyes, védelmező, megértő, izmos, harcias, bátor és nem utolsósorban(!) kedves sráccal.^^ Gondolj csak bele! :D

    Na jó! Azt hiszem kifecsegtem magam mára.:D Remélem, hogy érthetően fogalmaztam és nem bántottalak meg semmivel, esetleg olyat írtam volna, ami felkavaró lehet...bocsi, csak közben Mentalistát nézek, és ebben ilyen dumát vágnak le..:DD
    Most már tényleg abbahagytam!:)
    Nagyon siess nekem Bloggerína!♥ *-*

    Pusszancs!♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Fanni! :) ♥
      Köszönöm szépen a dicséretet és, hogy mindig van mit írnod nekem.
      Hát igen a függővég... Más írókkal egyetemben én is szívesen használom, de te vagy a függővég koronázatlan királynő szerintem:D
      Én is találkozhatnék már egy ilyen sráccal, de valamikor egyszer majdcsak szembejön, ahogy veled is:D
      Nem volt ebben semmi bántó, sőt mosolyogva olvastam és nagyon jól estek a szavaid:) Köszönöm szépen:)
      Hétvégén hozom a friss részt:)
      Puszi:)♥

      Törlés