38. fejezet

Sziasztok!

Meghoztam a következő részt, valamint szeretnék Kellemes Húsvéti Ünnepeket kívánni minden idetévedőnek és olvasómnak!
Jó olvasását!

Puszi:)

38. fejezet

Lily ígéretéhez híven Saikerhöz navigálta. A démon Emilyvel és Jamesszel beszélt meg valamit éppen. Chris ilyen távolságból nem hallhatta, hogy miről volt szó. Lily pedig nem engedte tovább. Megállította és csak várt. Hosszú percekig senki sem nézett feléjük, Chris már lassan kezdte elveszíteni a türelmét, amikor Saiker végre mosolyogva feléjük fordult. Előtte viszont biccentett Jamesnek, aki gyors léptekkel masírozott el mellettük, de pillantásra se méltatta Christ.

– Micsoda váratlan meglepetés – csapta össze a tenyerét. – Minek köszönhetem a látogatásod?

– Gondoltam, egyezségre juthatnánk – felelte a fiú.

– Mégis milyen egyezséget köthetnék én veled? – kérdezte felvont szemöldökkel.

– Még mindig fáj a fogad Ifarilra – kezdte Chris –, én megadhatom neked. Megvan rá a befolyásom, egyszerűen be tudnám csapni.

– A vérhold elmúlt – felelte a démon.

– Már hónapokkal ezelőtt volt, félévente szokott lenni – válaszolt Chris magabiztosan –, nem kellene már sokat várnod.

– Tudod, nincs szükségem rád ahhoz, hogy megkaparintsam Ifarilt – kezdte Saiker. – Vagy legalábbis bőven elég, hogy idejöttél.

– Miről beszélsz?

– Úgyis utánad jön, ő is és az egész pereputtyod is – mosolyodott el hidegen a démon.

– Nem tudnak belépni a pokolba – mondta a vadász. – Még egy angyal sem.

– Ó, te magad gondoskodtál a belépőjükről – nézett titokzatosan a fiú szemeibe. – Hagytál nekik egy ajándékot a pincében.

– Timothy! – Chris döbbenettől hátrábblépett, mintha valaki taszított volna egyet rajta. Meg is felejtkezett a fiúról, akit megkötözve a pincében hagyott, és aki mindennél jobban gyűlöli az árulást. Az Ő árulását!

*

Ifaril elég rázósan landolt velük, mindannyian a földön kötöttek ki.

– Elnézést! – szabadkozott az angyal. – Nem szoktam ennyi emberrel repülni egyszerre.

– A lényeg, hogy itt vagyunk – tápászkodott fel Eric, majd felsegítette Rosie-t is, Felisz addigra már a környéket kémlelte Jasonnel együtt.

– És hogyan tovább? – kérdezte a lány. – Én csak egy nagy szakadékot látok és egy nagyon meredek sziklafalat.

Timothy mindentudóan elmosolyodott, majd a sziklához nyomta a tenyerét, csakúgy, mint nemrég Chris, és szikla fodrozódni kezdet. A nephilimek döbbenten nézték a jelenetet.

– Mire vártok még? – nézett át a válla felett a vadász. – Nem tudok örökké itt várni!

Rosie eltökélten megindult előre és belépett a pokol kapuján. Ahogy betette a lábát az arcába forró levegő csapott, majd a többiek követték szépen sorban. Eric, Felisz, Jason, Ifaril, és Timothy zárta a sort, majd bezáródott a bejárat.

Rengeteg folyosó indult arról a helyről, ahol beléptek, és mind ugyanolyannak tűnt, sötét, kacskaringós folyosók, amik lefelé lejtettek, mintha a Föld gyomrába vezetnének. Csak furcsa fényű fáklyák világítottak odabent, nem lehetett messzire ellátni, és minden folyosó végén ugyanaz volt, sötétség.

– Most merre tovább? – fordult Tim felé Eric. A vadász gúnyosan elmosolyodott, majd az egyik falhoz lépett.

– Ez itt kérdés igaz-e – mondta vontatottan –, merre lehet a jó Chris?

– Vezess hozzá! – parancsolt rá Rosie erélyesen, mire a vadász kuncogva végigsimított a falon.

– Kár volt idejönnötök – kezdte baljóslatúan. – Chris nem véletlenül jött egyedül… Ez nem a ti terepetek nephilimek, itt elvesztek, itt minket hajt a vérünk, felerősödnek az érzékeink, a tieitek pedig tompulnak.

Ezzel a zárszóval lelökte a hozzá legközelebb lévő fáklyát, ami azonnal kialudt. Eric és Jason rögtön a fiú helyére vetődött, de ő már nem volt ott.

– Bon voyage! – hallották visszhangozni a falakból. – Jó bolyongást idelenn!

– A fenébe! Az a szemét kis… – szitkozódott Eric. – Most hogyan tovább? – nézett körbe, de mindenki tanácstalanul pillantott rá vissza.

Ifaril a falakra tette a kezét, és lehunyta a szemét.

– Majd én vezetlek titeket!

*

 Saiker kiélvezte a kétségbeesést az arcán, percekig csak figyelte a fiút. Csak nézte őt, ahogy rádöbben, hogy nemcsak magát sodorta veszélybe az öngyilkos tervével, hanem mindenkit, akit szeretett.

– Tényleg azt hitted, hogy ilyen könnyen megvezetsz? – kérdezte a démon. – Komolyan elhitted egy percig is, hogy bedőlök neked? Hogy elhinném, feladod Ifarilt?

– Egy próbát megért – vetette oda Chris, Saiker felkacagott.

– Nem kell a gondolataidba látnom, hogy tudjam, sosem tennéd meg. Főleg mióta tudod, hogy ki ő. Hiszen tudod, nem igaz?

– Nem vagyok nephilim, sem vadász – nézett a szemeibe a fiú. – Igen, sikerült összeraknom.

– Ne hibáztasd magad, mindig figyeltem rá, hogy ne gyanakodj – felelte Saiker és közelebb lépett a fiúhoz. – Féltem, ha megtudod, elpártolsz tőlem. De ennél kevesebb is bőven elég volt. Pedig igazán nem panaszkodhattál, mindened megvolt.

– Mindent elvettél tőlem – helyesbített Chris összeszorított fogakkal.

– Mégis mit? – kérdezte a démon. – Olyan szülőket, aki semmibe vettek? Az apád gyűlölt Christopher, az anyád pedig semmit sem tett ez ellen. Jobb apád voltam, mint Peter. Hittem benned, lehetőséget adtam, naggyá tettelek.

– Elvetted az életem – ordított rá Chris. – Mindent, ami lehettem volna. Nephilim!

– Ennél nem lehetnél nagyszerűbb – felelte a démon. – Egy átlagos nephilim, ez lenne a vágyad? A legjobb harcos vagy, a legerősebb, rettegnek tőled.

– Szerinted erre vágyom? – suttogta szinte hangtalanul Chris. Lecsillapította magát, már csak közönyösen nézett Saiker szemeibe. – Erre maximum te vágytál.

– Nem tagadom – felelte. – A mesterművemnek tartalak, ezért is akaródzom olyan nehezen elpusztítani téged.

– Pedig itt van rá a tökéletes alkalom. Mire vársz még?

James pont ez a pillanatot választotta a visszatérésre. Saiker figyelte a fiút, ahogy megáll közte és Emily között, majd egy szó nélkül ellépett Christől, mintha mi sem történt volna. Menet közben előhúzta a kardot, amiért a fiú jött, amit el akart csenni tőle, a fegyvert, ami végezhet vele.

James hirtelen megragadta Emilyt, hátracsavarta a kezeit, hogy ne szabadulhasson.

– Mi ez? – nézett a tőrre a bukott angyal kétségbeesetten, de Saiker már meg is mártotta benne. James elengedte és hátraugrott a forróság elől. Chris is hátrábblépett, de most nem úgy történtek a dolgok, mint Mistriel halálánál.

Emily testéből fekete felleg robbant ki, de ez nem oszlott szét, hanem a kardon keresztül Saikerbe szállt. Chris döbbenten nézte, ahogy a lány teste a földre rogy és kiszáll belőle minden élet. A fekete felleg, Emily ereje, pedig az utolsó cseppig a démonba szállt.

Saiker megropogtatta az ujjait, majd a nyakát. Olyan arcot vágott, mint egy jól lakott ragadozó a sikeres vadászat után.

– Ezt… – kezdte a fiú, de nem tudta befejezni, a döbbenten annyira letaglózta, hogy nem sikerült összeraknia a mondatot.

– Miért tettem? – kérdezte a démon. – Miért végeztem egy szövetségesemmel? Mert démonná vált és egy démonban nem lehet megbízni. Előbb utóbb az életemre tört volna, így viszont enyém lett az ereje. Holtában is hasznom volt belőle. Hát annyi év után se tanultad meg a dzsungeltörvényt Christopher?

Saiker ahelyett, hogy visszalépett volna hozzá rámutatott, mire a fiút egy láthatatlan béklyó ragadta meg és a démonhoz húzta. Döbbenten esett térdre előtte.

 – Tudod, Emily erejével és a lidércekkel már gyerekjáték lesz legyőznöm Ifarilt és a kisbarátaid – mondta aztán Saiker. – És tudod, hogy mihez van még elég erőm?

A következő pillanatban fájdalom hasított Chris koponyájába és a démon az elméjében szólalt meg újra.

– Hogy megszálljalak – válaszolta meg a saját kérdését. Chris felüvöltött a fájdalomtól és a tehetetlen dühtől. Nem tudta volna megmondani, hogy percek vagy órák teltek el, amíg próbált ellenállni, de végül elsötétült előtte a világ.

James elborzadva fordította el a fejét, majd inkább kihátrált a helységből. Bár Chris nem tartozott a kedvencei közé, nem szívesen nézte az esélyek nélküli szenvedését.