2017. március 19., vasárnap

36. fejezet

Sziasztok!

Meghoztam a következő részt, remélem, tetszeni fog nektek. Bocsánat a késések miatt, de végzős vagyok az egyetemen, szakdogát írok, meg államvizsgára készülök, úgy hogy elég kevés az időm. Ne haragudjatok! De most már meghoztam a részt.
Jó olvasást!

Puszi:)

36. fejezet
Az ágyán feküdt, amikor kopogtak az ajtaján. Felült, a mamuszába csúsztatta a lábát, majd az ajtóhoz lépett és kinyitotta. Christ találta ott zsebre vágott kézzel, kifürkészhetetlen arccal. Nem tudta volna megmondani, hogy mennyi ideig nézte a fiút, hogy mikor szólalt meg, lehetett pár másodperc, de akár hosszú percek is, elveszett a kék szemekben.
– Bejöhetek? – kérdezte halkan a vadász, mire bólintott és arrébb lépett az útból. Becsukta utána az ajtót, majd nekidőlt, úgy nézett fel a fiúra. Gondterheltnek tűnt, amit nem csodált holnapi nap fényében.
– Rosie… – lehelte erőtlenül. – Arra akarlak kérni, hogy ne gyere velünk a csatába – mondta halkan. – Nem akarom, hogy veszélyben légy.
– Chris – lépett felé halvány mosollyal –, ha tehetnéd, te senkit se vinnél magaddal.
A fiú halkan felnevetett, de bólintott. Igen, így érezte ő is, legszívesebben egyedül menne…
– Megtanítottál rá, hogy hogyan vigyázzak magamra – folytatta a nephilim. – Nem lesz bajom!
– Nem akarom, hogy meghalj! – nézett a szemeibe a fiú őszintén, nem rejtegette tovább az érzelmeit. Ebben a pillanatban annyira sebezhetőnek tűnt, viszont azt is kiolvasta a pillantásából, hogy mennyire fontos neki, amitől elállt a lélegzete, sosem nézett még rá így.
– Nem fogok – suttogta halkan és felé lépett. Olyan közel állt meg hozzá, hogy érezte a teste melegét és a szapora lélegzetvételeit. – Ez a búcsúd nem igaz? – kérdezte aztán döbbenten. – Te a halálodra készülsz? – ismerte fel, hogy a fiú nyitottsága nem lehet véletlen.
Chris nem válaszolt, de nem is tagadta. Meg akart halni.
– Nem, ne merészeld! – csapott ököllel a fiú mellkasára. – Ne merészeld feladni, értetted? Nem fogsz meghalni, csak Saiker fog meghalni.
– Rosie! – kapta el a lány karját ütlegelés közben. Nem mondta el a lánynak, egyszerűen nem tudta, amit Ifaril mondott neki, aki a kardot használja Saikeren vele fog halni. Túl közel lesz a robbanáskor, így az ő számára nincs menekvés, akár nyernek, akár nem. – Nem adom fel! – suttogta inkább, mire a lány megnyugodott kicsit és átölelte. Chris a vörös tincsekbe temette az arcát, nem tartotta a távolságot, pedig kellett volna. El kellene húzódnia, és magára hagynia a lányt. Rosie mintha csak megérezte volna, hogy mi a szándéka, erősebben kezdet kapaszkodni belé.
– Ne menj el! – mormolta a mellkasába. – Maradj velem ma este – felnézett a fiúra, találkozott a pillantása a kék szemekkel.
Chris arcán látszott a visszakozás, hogy mit is kellene felelnie.
– Kérlek! – suttogta Rosie és lábujjhegyre állt, hogy megcsókolhassa a vadászt.
A fiú nem állította le, nem állt ellen, készségesen visszacsókolt és magához szorította.
– Tudom, hogy kislánynak tartasz – húzódott el Rosie –, de ma éjszaka kérlek, felejtsd ezt el!
– Rosie... – suttogta a fiú és a füle mögé igazított egy tincset. – Biztos vagy benne?
– Teljesen. Ki tudja, talán ezek a napjaink lesznek az utolsók, nem akarok úgy meghalni, hogy megbántam bármit is.
– És ezt nem fogod megbánni? – kérdezte a vadász rekedten.
– Soha! – csókolta meg ismét a lány.
Az ágyhoz hátrált a nephilim pedig követte. Eldőltek rajta és úgy csókolóztak tovább. Chris gyengéd volt és figyelmes, egyáltalán nem sietett, sőt egyszer csak elhúzódott és a füle mögé simított egy haj tincset.
– Nem kell ezt tenned, ha nem akarod – suttogta a szemeibe nézve.
– Akarom – felelte Rosie, de megremegett a hangja. Chris elmosolyodott és homlokon csókolta.
– Ráérsz még – mondta aztán kedvesen. – Várd meg, amíg biztos leszel benne, hogy szeretnéd.
– De mi lesz, ha nem éljük túl ezt a háborút? – kérdezte kétségbeesetten, sokszor gondolt már rá, hogy mi lesz, ha vége lesz mindennek, ha meghalnak.
– Minden rendben lesz, nem hagyom, hogy bajod essen – simított végig a karján a vadász. – Nem bánthatnak, nem engedem.
– És mi lesz, ha te halsz meg? – nézett a kék szemekbe ijedten Rosie. Szomorú volt, és tehetetlennek érezte magát.
– Akkor majd találsz helyettem valakit, aki érdemesebb hozzád nálam. – A fejét a nyaka és a vállá ívébe hajtotta és apró csókokkal hintette be a bőrét.
– Ígérd meg – hunyta le a szemét a nephilim –, hogy életben maradsz!
– Ezt nem ígérhetem meg – továbbra is a sápadt, fehér bőrét nézte, kerülte a zöld pillantást.
– Pedig számomra csak te létezel – felelte és felemelte a fiú állát. – Nem akarlak… nem tudlak elveszíteni. Nem, az a pár pillanat is rémisztő volt, amikor múltkor meghaltál, nem lennék képes túlélni még egyszer, nem…
Érezte, hogy folynak a könnyei, ahogy Chris csendesen átöleli, és a mellkasára húzza. Az ingébe temette az arcát, így próbálva elfojtani a sírása hangját, de a válla továbbra is rázkódott.
– Ssh! – ringatta a fiú. – Nem lesz semmi gond!
Rosie az ajkaira húzta a vadászt és szenvedélyesen megcsókolta. Chris meglepődött, majd lehunyta a pilláit és viszonozta a közeledést. A lány derekát simította végig, a finom ujjak pedig a hajába kapaszkodtak akaratosan. Élvezte a nephilim csókjait, tüzesek voltak és magával ragadóak. Nehezen maradt ura a vágyainak ilyen közeledés után.
– Tudom, hogy hazudsz – suttogta a lány alig hallhatóan, miután elhúzódott. Chris egy pillanatra megdermedt, felkelt benne a gyanú, hogy Rosie kihallgatta a beszélgetést. – Semmi sem lesz már rendben, úgy, mint régen…
A vadász homlokon csókolta a lányt és magához húzta.
– Jobb lesz, ha most megyek – akart felállni az ágyról, de a nephilim a karjaiba kapaszkodott.
– Ne menj! – kérte nagy szemekkel.
– Azt hittem, hogy ezt megbeszéltük – simított végig az arcán Chris gyengéden. – Én tudok várni. Rád tudok várni!
– Csak aludj itt mellettem. Megnyugtat, ha itt vagy.
A fiú az ajkaira hajolt és lopott tőle egy csókot, majd visszadőlt mellé az ágyra és a mellkasára húzta a lányt és a vállán kezdet körözni az ujjaival. Rosie lehunyta a pilláit és halkan lélegzett, percekig nem szólalt meg újra.
– Olyan békés így – suttogta aztán. – Jó lenne mindig így maradni. Jó lenne, ha sosem múlna el ez az éjszaka.
– Nem lesz semmi baj – szólt halkan, fojtott hangon, tudta, hogy hazudik. Rosie-nak rettentő fájdalmat fog okozni, és még csak bocsánatot sem kérhet, nem mondhatja el, hogy mennyire sajnálja.
Chris a lány kócos hajába csókolt, majd hagyta, hogy mindkettőjüket elnyomja az álom. 

Chris még hajnal előtt felébredt. A lány halkan szuszogott mellette, egyenletesen vette a levegőt. Égő vörös haja szétterült a párnán, a feje még mindig a fiú mellkasán pihent. Rózsaszín ajkain apró mosoly játszott. Egész éjszaka így aludtak, egyikük sem mozdult. Egy pillanatig csak nézte, ahogy álmodik, majd amilyen halkan és óvatosan csak tudott felállt mellőle az ágyról, véletlenül sem akarta felébreszteni.
Még utoljára leguggolt hozzá, végigsimított a vörös haján, és egy gyöngéd csókot adott a homlokára. Rosie mocorogni kezdet, de nem ébredt fel, csak megváltoztatta a helyzetét az ágyban. Apró kezeivel a párnáját ölelte Chris helyett és a hasára fordult.
A fiú mosolyogva figyelte még egy kicsit az alvó lánykát. Annyira békés volt, szelíd és fiatal. Nem akarta, hogy baja essen. Azzal nyugtatta magát, hogy bár mérges lesz rá, csalódott és szomorú, de élni fog és ez mindennél fontosabb volt a számára.
Halkan betette maga mögött az ajtót. Aztán belépett a számára kijelölt szobába és összeszedte, amire szüksége volt. Nem vitt sok mindent magával, csak a fegyvereket, majd felkapta a kulcsait és elhagyta a házat.
Ő volt az egyetlen, aki Saiker közelébe juthatott, meg kellett oldania vérontás nélkül, legalábbis meg kellett próbálnia. A többiek valószínűleg csalódottak lesznek, de meg kell védenie őket. Ha elbukik, az angyalok még mindig lecsaphatnak a nephilimekkel együtt.
Mivel nem akarta felébreszteni a családot, ráérnek még rájönni arra, hogy lelépett, az utca végéig csak tolta a motorját.
Aztán átvetette a lábát a gép testén, és berúgta. Nem kímélte tovább és felbőgetve száguldott tovább. Imádta vezetni, ilyenkor mindig szabadnak érezte magát, és most jól jött ez a kevés szabadság érzés, mielőtt belekezd a végjátékba.
Elég hamar odaért a legközelebbi bejáratához a pokolnak. Egy hegyre kellett felhajtani. Levette a bukósisakját, majd először a szakadékhoz sétált és lenézett. Gyönyörű érintetlen erdő terült el a lábai előtt, de aki ilyen magasról lezuhant, az azonnal szörnyethalt.
Végül visszalépett a hegy oldalához. A kezét a sziklához nyomta, az fodrozódni kezdet és az akadály eltűnt az útjából. Forró levegő csapott az arcába, majd belépett. A bejárat pedig bezáródott mögötte.
Bent a soha el nem égő fáklyák adták az egyetlen fényt. A félhomályos alagutakat már nagyon régen nem használta. Tudta, hogy egyszerű eltévedni és akár egy életen át bolyongani idelent, de visszatért az az ismerős érzés, amit mindig csak itt érzett. Mintha forrna a vére, egyszerűen a sejtjeiben érezte, hogy merre kell mennie. Tudta merre kell fordulni, nem tévedt el.
De nem jutott el Saikerig, mert…
– Hová-hová? – kérdezte valaki a háta mögül, és a lapockái között egy penge hegyét érezte. Felemelt kézzel fordult meg és szembenézett Lilyvel.
– Saikerhöz jöttem – jelentette ki. A lány arcán fagyos mosoly látszott, most pedig a szemöldökét ráncolta.
– Miért? – kérdezte. – Csak nem vagy olyan ostoba, hogy egyedül próbálod megölni.
– Meg akarok egyezni – felelte. – Alkut kötni.
Lily kétkedve nézett rá, de végül beadta a derekát.
– Akkor odaviszlek – mondta. – De előtte kérem az összes fegyvered.
Chris leakasztott két kardot az övéről, és egy tőrt vett elő a bakancsából, majd a lány kinyújtott kezébe helyezte.
– Ez az összes? – kérdezte Lily, de látszott rajta, hogy nem hiszi el. – Állj a falhoz!
– Ez most komoly? – kérdezte Chris.
– Gyerünk, vagy most azonnal leszúrlak – fenyegette a fiút.
Chris sóhajtva a kezeit a barlang falának támasztotta, még Lily megmotozta. A lány alapos volt, végigtapogatta a testét, de nem talált semmit.
– Élvezed? – kérdezte Chris öntelt vigyorral, miközben a lány ujjai a lábán matattak. Nem válaszolt rögtön, befejezte a motozást, majd a fiút a falnak nyomva hátracsavarta a kezét. Chris méltatlankodva felkiáltott.
– Nincs itt semmi, amit ne láttam volna – súgta a fülébe –, és nem is hiányzott.
De ekkor megakadt a keze valamiben, és a kabátja ujjába rejtve talált aprócska tőrt.
– És ez? – kérdezte aztán.
– Erről megfeledkeztem – vonta meg a vállát Chris, akit közben elengedett a lány.
– Ha megfogatsz egy jó tanácsot, inkább lelépsz – mondta aztán Lily és a szemeibe nézett. – Most nem győzhetsz, tűnj el inkább a szeme elől, húzd meg magad.
– Alkut kötni jöttem – felelte Chris. Lily felsóhajtott, de nem válaszolt, csak elindult az egyik irányba, a fiú pedig követte.

2 megjegyzés:

  1. Ááá! Annyira... ááá! Cuki hogy így vési Rosiet, de mi ez az alku?!! Ááá!!!.... már a tetőponthoz közelítünk úgy érzem (a szívem kalapálása alapján) és csak ennyit tudok mondani: ááá! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, igen, lassan itt a tetőpont :D Már amúgy a sztoriból sincs sok hátra

      Törlés