Befejezett történet!

2017. január 21., szombat

33. fejezet

Sziasztok!

Meghoztam a következő fejezetet, bocsánat a késésért, csak vizsgaidőszakom volt és kicsit összejöttek a dolgok. Na, de itt az új rész.
Jó olvasást!

Puszi:)

33. fejezet
Alex úgy érezte, mintha egy pallós feküdne kettejük között az ágyon. Nagyon figyelt rá, hogy hozzá ne érjen a lányhoz, mintha csak megégethetné. Meg se mert fordulni. Háttal feküdt le neki még két órával korábban, azóta nem mozdult, csak az éjjeliszekrényen lévő órát figyelte, ahogy változtak rajta a számok mutatva az idő lassú, ólomsúlyú mozgását. Nem is próbált meg aludni, tudta, hogy úgyse menne neki.
Vicktorie közben mocorogni kezdet és átölelte a fiú derekát, a homlokát pedig a vállának hajtotta. A nephilim élesen szívta be a levegőt és elfelejtette kifújni. A lány nyilvánvalóan elaludt, hűvös bőre az ő forró bőréhez ért. Nem tudta tovább elviselni a közelségét és felugrott az ágyból.
Nem maradt a szobában sem, kifutott a konyhába, mint egy kisgyerek, akit megijesztettek az ágy alatt megbúvó szörnyek. A konyhapultra támaszkodott és próbált úrrá lenni a testén. Zaklatottan vette a levegőt és dübörgött a szíve, a tenyere izzadt.
Vicktorie túl közel van itt hozzá, összezárva vele a legborzasztóbb kínzás, amit csak átélhetett főleg a legutóbbi beszélgetésük után. Túlzottan máshogy néztek egymásra, túl sok minden állt közéjük és mégis egy ágyban feküdni vele őrjítő volt a számára.
– Jól vagy? – kérdezte egy álmos, de aggódó hang. Észre sem vette, hogy Vick utána jött. Bár sejthette volna, nincs ember, akit ne vert volna fel, ha így ugrik ki az ágyból.
Nem válaszolt, csak nézett maga elé, aztán megérezte a lány ujjait a vállán. Vicktorie hangtalanul járt, révén, hogy mezítláb volt.
– Ne! – Arrébb húzódott a keze elől, hogy ne érhesse el.
– Hagyd, hogy segítsek! – kérte a lány halkan.
– Nem tudsz, miattad van. – Alex a kezeibe temette az arcát, és még most sem fordult szembe Vicktorie-val. – Nekem ez nem megy.
– Mi?
– Ez – fordult meg és a lányra nézett. Vicktorie alig pár lépésre állt tőle a karját dörzsölve, mintha fázna. Őzbarna, selyem kombinéje éppen, hogy takarta a fenekét, nagy, kék szemeivel pedig őrá nézett. – Nem tudok melletted feküdni, megőrjít. Nem tudok másra gondolni csak rád. Nem tudom magam csak úgy túltenni rajtad, főleg nem így.
– Rendben – bólintott Vicktorie lassan. – Megágyazok neked a kanapén.
Azzal kihozta az ágyneműt a fiúnak és hamar kényelmes fekvőhellyé varázsolta a kanapét, majd megvárta még a nephilim lefekszik, és visszatért a saját szobájába. Sóhajtva az ajtónak dőlt, majd halvány mosollyal az arcán lefeküdt az ágyába immár egyedül és visszaemlékezett arra az időszakra, amikor ő érezte hasonlóan magát.

Már lassan egy hete lázálmok gyötörték a fiút, csak néhány pillanatra tért magához, akkor is nagyon gyenge volt. Nem igazán tudta, hogy mit tehetne, de egyet biztosan nem volt hajlandó, akárhányszor is kérte tőle, nem fogja sem megölni, sem magára hagyni, hogy meghaljon.
Újabb adag vizet hozott, hogy azzal hűsítse a tűzforró testét. Időnként adott neki a véréből, hogy életben tartsa. Néha próbált egy kis levest leerőltetni a fiú torkán, de ritkán sikerült. A vére nem hagyja éhen és szomjan halni, jobb ötlete nem volt sajnos.
Összefüggéstelenül motyogott, kihallotta többször Eric, Saiker és a saját nevét, valamint rengeteg olyan dolgot, amiről fogalma sem volt.
Ő is rettentően fáradt volt már. Mióta Chris ennyire rossz állapotba került egy percre se hagyta magára. Pár napja pedig az otthoni vértartaléka is elfogyott. Simán ki kellene bírnia, de mivel a vadásznak is adott a véréből sokkal hamarabb kezdte magát gyengének érezni.
Miután áttörölte a fiú homlokát, leheveredett mellé az ágyra, és hamar elnyomta az álom. Nem tudta volna megmondani, mennyit aludt, de amikor felébredt be volt takargatva és nem feküdt mellette senki.
Éppen leállította valaki a zuhanyt, nem sokkal később Chris lépett ki a fürdőből egy szál törülközőt tekerve a derekára. Fekete haja vizesen hullott a homlokába. Az arca beesett volt és nyúzott, de mégis elmosolyodott, ahogy meglátta a lányt.
Vicktorie nem tudta nem bámulni, túlzottan is tetszett neki a látvány. Bár feltűnően lefogyott a betegsége miatt, attól még szívesen legeltette rajta a szemét.
– Nem akartalak felébreszteni – szólalt meg először a fiú.
– Semmi gond – mosolyodott el halványan Vicktorie. – Hogy vagy?
– Jobban, sokkal jobban – felelte és közelebb lépett. – Úgy múlt el, ahogy jött, hirtelen.
Vicktorie a kék szemekbe nézett, elveszett a pillantásában. Ha lehetséges még jobban szerette a fiút az egy hetes ápolása után, mint előtte. Hallott már ilyesmiről, hogy az ápolónő beleszerethet a betegébe, de most első kézből tapasztalta, hiszen a vonzalom mindig is megvolt.
Chris leült mellé az ágyra, nem nagyon zavartatta magát, Vicktorie-t viszont egyre jobban.
– Fáradtnak tűnsz – simított végig az arcán. A csuklóján az ütőér mozgása élesen rajzolódott ki a vámpír lány szemei előtt. Érezte a vérének illatát, hallotta a szívének ütemét, ahogy pumpálta az életét jelentő folyadékot. El kellett fordítania a fejét, mert kiugrottak a szemfogai.
– Előttem ne szégyelld! – A fiú az állánál fogva kényszerítette, hogy ismét ránézzen. – Mióta nem ettél? Legyengítetted magad miattam.
Chris rosszallóan nézett rá, majd még közelebb csúszott hozzá és felkínálta magát.
– Egyél belőlem – suttogta, de Vicktorie elhúzódott.
– Nem! – ugrott fel az ágyról. – Szerzek vért.
– Túl gyenge vagy – lépett utána Chris és hátulról átölelte a derekát. – Ennyivel tartozom neked.
Vicktorie nem reagált, de nem is mozdult, nem hagyta ott a vadászt.
– Azt hallottam – folytatta a fiú, közben pedig elhúzta a nyakáról a haját és finoman a bőrébe harapott –, hogyha egy vámpír beléd mélyeszti a fogát, és a véredbe jut a mérge, megismered az érzéseit, hogy mit is érez irántad.
A lány megfordult a karjai közt és a szemeibe nézett: – Tudod?
– Nem voltam benne biztos, de az hogy így kitartottál mellettem, mindent megmagyarázott.
– Tudod, hogy fordítva is igaz? – suttogta a lány. – Én is megtudom, hogy jelentek-e neked valamit.
– Sejtettem – bólintott Chris. – Én benne vagyok.
– Talán én nem akarom tudni – felelte és lehajtotta a fejét.
– Nem vagyok beléd szerelmes – mondta a vadász.
– Látod? – nevetett fel keserűen Vick. – Nem akartam tudni.
– De szeretlek – folytatta mit sem törődve a közbeszólással. – Azt akarom, hogy tudd. Fontos vagy nekem. Nem vagyok szerelmes, de mégis van köztünk valami.
Vicktorie megcsókolta a fiút, és visszahátráltak az ágyhoz és eldőltek rajta.
– Még visszakozhatsz, először nem lesz kellemes – figyelmeztette.
– Kíváncsi vagyok – mosolyodott el Chris.
– A mérgemtől át is változhatsz – folytatta a lány.
– Tudom – bólintott –, ha meghalok, de nem tervezem.
– Ez egy elég intim élmény – magyarázta tovább.
– Lefeküdtünk egymással, nem hinném, hogy olyan nagy a különbség – vágta rá Chris kissé türelmetlenül.
– Majd megtudod – suttogta a lány utoljára.
A vámpír a csípőjén ült és megcsókolta. Chris meglepő módon hagyta, hogy vezessék. Vicktorie hosszas csókcsata után otthagyta az ajkait és a nyakával folytatta, majd a bőrében mélyesztette a fogait. A fiú megfeszült a fájdalomtól, Vicktorie érezte, ahogy görcsbe rándul az egész teste alatta, de nem próbálta meg ledobni magáról. 
Aztán hamar ellazult. A lány szinte rögtön megérezte a kavargó érzéseket, régen csinált már ilyet. Nem szerette, túl sok mindent megtudott róla a másik fél, nem maradt titka. Chris felnyögött alatta, ő is érezte ezt a furcsa kapcsolatot.
Nem tudta volna leírni, hogy milyen is. Eufóriás köd telepedett az agyára, nem akarta, hogy Vicktorie megszakítsa ezt a köztük lévő kapcsolatot. Érezte a lány érzéseit, az odaadását, a vágyait, a szerelmét, olyan törődést, amit régen nem tapasztalt. Nem tudta volna mihez hasonlítani, talán a szexhez, de ez annál sokkal bensőségesebb volt, sokkal több.
Nem tartott sokáig, mert a lány elhúzódott. Chris feje pedig egy pillanat alatt kitisztult. Most jött rá, hogy ellenkezés nélkül hagyta volna, hogy Vicktorie minden csepp vért kiigyon a szervezetőből, annyira megfelejtkezett mindenről.
De nem tudott ránézni. Még fel kellett dolgoznia az élményt. Szó nélkül felállt és otthagyta a lányt. A fürdőbe lépett és megnézte a nyakán lévő sebet.
– Begyógyíthatom – mondta a vámpír és megharapta a saját csuklóját, de Chris nem reagált. – Jól vagy? – suttogta aztán Vicktorie és közelebb lépett a fiúhoz.
– Ez… – kezdte Chris, de nem tudta hogyan is kellene folytatnia.
– Nagyon rossz volt? – kérdezte halkan.
– Nem, egyáltalán nem – rázta meg a fejét a vadász. – Nem tudom, én… olyan közel érzem magam hozzád, mint senki máshoz. Ez…
– Ez egy kötelék – bólintott Vicktorie. – Minden érzésem ismered, én is a tieid. A pletykákkal ellentétben nemcsak azt, amit irántam érzel. Neked kicsit zavaros lehet, mert nem vagy benne jártas, hogy hogyan különböztesd meg, de én tudom.
– Megtanulhatom? – kérdezte a fiú.
– Chris – sóhajtott fel Vick szomorúan. – Nem fogjuk többet csinálni.
– Miért? – Úgy kérdezte, mint egy kisfiú, aki nem ehet többé cukorkát.
– Mert könnyen függővé válhatsz – felelte a lány. – Az emberek könnyen az érzés rabjává válhatnak, te pedig különösen érzékeny vagy.
– Miből gondolod? – vonta össze a szemöldökét a vadász értetlenül.
– Túl sok fájdalom ért, és kevés öröm, éreztem – lépett felé Vicktorie. – Könnyen droggá válhat a számodra, a kellemes eufória elfelejtet veled mindent, az érzéseim pedig még erősebbé teszik.
– Sajnálom – felelte a fiú. – De köszönöm, hogy megmutattad. El sem tudtam képzelni, hogy mit is jelent. Igazad volt, ez teljesen más, mint a szex, de akkor maradjuk inkább annál.
Vicktorie felnevetett, majd hagyta, hogy Chris magához ölelje. 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése