Befejezett történet!

2015. augusztus 9., vasárnap

Epilógus

Sziasztok! 

Elnézést a késésért, de meghoztam az epilógust és már olvashatjátok is. 
Ez ugye a 2. rész vége, majd következik a 3. részt. Nem tudom, hogy pontosan mikor lesz a folytatás, mert előtte szeretnék kis változtatásokat csinálni a blogon, amire nem tudom, mikor lesz időm, mert nem nagyon leszek mostanában otthon, de igyekszem. 
Na, de jó olvasást a befejezéshez! 

Puszi :)

(u.i.: Tudom, rövid lett :D)

Epilógus



Eric a szobája közepén állt miután visszaértek a mezőről beviharzott ide, és ki se jött. Megállt a közepén, és nem mozdult. Aztán hirtelen felkapta az első kezébe akadó dolgot és a falnak hajította. A lámpa széttört, a villanykörte üvege szétpattant a becsapódáskor.
Ifaril az ajtónál állt, és nézte a fiút. Láthatatlan volt, így nem tudta Eric, hogy ott volt, nem láthatta. Miután összetörte a lámpát, leült az ágyára, és a tenyerébe temette az arcát. A rombolással levezette a feszültséget. Az angyal először azt hitte, sír, meg is lepődött, de valójában nem, erősebb volt annál. Csak dühös volt, rettentően dühös. Aztán felsóhajtott, majd a térdére támaszkova gondolkozni kezdet.
– Mindig így kezdődik – szólította meg egy hang, Ifaril összerezzent, nem számított látogatóra.
– Micsoda? – fordult csodálkozva a férfi felé. Az kedvesen elmosolyodott, kék szemei jókedvűen csillogtak, mint mindig. Az arca szokás szerint borostás volt, az öltönye makulátlan.
– Először elbűvölnek – folytatta. – Érdekesek, mások, mint mi, és ez vonzó. Aztán jönnek a kétkedések: Ők miért mások, mint mi? Miért ilyen szenvedélyesek? – mutatott a fiúra. – Majd már csak azt veszed észre, hogy állandóan figyeled őket, a társaságukat keresed, mert nélkülük nem az igazi.
– Engem nem bűvölnek el az emberek – nézett Ericre Ifaril, aki most éppen hátradőlt az ágyán.
– Amikor megkerestelek gyűlölted őket – hagyta elszállni a másik angyal válaszát. – Lenézted, megvetetted őket.
– Még mindig megvetem őket – bizonygatta az angyal.
– Nem bűn az, ha megszeretted őket – fordult a lány felé, és végigsimított az arcán. – Néha kissé úgy érzem, hogy túl ridegek vagyunk.
Arrébb lépett a lánytól, látszott, hogy indulni készül, de Ifaril még beszélni akart.
– Gabriel – szólította meg.
– Igen? – fordult vissza a férfi.
– Mi lesz most? – suttogta halkan.
– Hogy érted? – kérdezte kedvesen.
– Hát velem – felelte a lány. – Elbuktam, olyan dolgokat tettem emberként, amiket nem szabadott volna, ezenkívül Saiker malmára hajtottam a vizet.
– Megakadályoztad a megerősödésben, szerintem éppen, hogy nem segítetted.
– Most, de előtte...
– Ifaril – tette a vállára Gabriel a kezét –, hibázunk néha. Ezt a csatát megnyertük, de a háború még csak most kezdődik.
– Mit kellene tennem? – kérdezte, de az arkangyal csak elmosolyodott, majd eltűnt. 

7 megjegyzés:

  1. Helllóóóóóóóó! Na ki van itttt?! Oui! Én!
    Omg, csak engem irritál ennyire ez a bula? Most komolyan, Dean szavaival élve egy kis szarházi. Most faros Irmáról beszélek(itt remélem leesett h Ifarosra gondolok), omg milyen jó név ez neki! Egyébként most megint Odaátban nyomulok, és megértettem néhány dolgot,mert ugye az is ihlető ugyebár. És gyanakodni kezdtem, most akkor a góré az olyan sárgaszemű fílingű csávó? Mert nekem most fullosra ő ugrik be, csak kevésbé irritáló.
    És Lisa vagy Irma vagy mittomén melyik alteregóját használja, ez olyan volt mint mikor Dean eladta a lelkét Sammikéért (fujj, őt nem szeretjük). Valami ilyesmi? Mert én most már csak ilyenben gondolkodom. Vic meg olyan Ruby a rubikkocka szerű képződmény. úgyhogy már várom a pillanatot mikor árulja el Christ, aki ebben a valóságban természetesen Dean szerepét tölti be.

    De ennyit az eszmefuttatásomról, és ezúttal nem boldogítalak az elméleteimmel, úgyis már leírtad mindet, hiszen mindig bejönnek a tippjeim, sőt így utólag belegondolva mikor Lisa apja eltűnt arról is volt vmi elméletem, aminek egy bizonyos része tutira tuti h bejött.
    De ennyi voltam mára... Majd a kövi résznél találkozunk
    Habcsók

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Lora! :D
      Hát fontos az odaát, de azért nem ennyire :D
      A karaktereket én nem feleltetném meg egymásnak. Igazából annyi jön onnan, hogy a démonok-angyalok, meg a testvéri kapcsolat jelentősége. De nem mondanám, hogy Chris Dean, vagy Vick Ruby.
      Puszi :)

      Törlés
  2. Szia(sztok)!! Azért többes szám, mert ugye itt van a mi kis Chris imádónk :P Amúgy én is imádom!! :3
    Na szóval, mikor lesz a kövi hát...könyv? ahha, könyv, mert ez az!!!!!
    És engem olyannyira irritál ez a kis "angyalka", hogy legszivesebben megtépném a szárnyait!!!!
    Kérem vissza Lisát, és éljenek együtt szőke herceggel, és Chris meg éljen velem együtt egy tengerparti kis faházban, a 3 gyerekünkel, Chrissel, Rosieval, meg Alexal.....Lora, kérlek ne bánts!! :S
    Na csókpussz mindenkinek! ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. KhhhhKHhh Khhhhhmmm!!! Hogy mondod? Szilvi ugye nem volt olyan kikötésed, hogy nem dobhatok le atomot az olvasóidra? Mert lehet az lesz a vége! Chrisibébit békénhagyni! Novellám is van vele! Igényt tartok rá!!!!!
      Demivel ha jól látom egyetlen egy hitvány emberi lény sem írt olyat h Ericcel tervei vannak a jövőre nézve....hmm furcsa... Vagy nem is! Mindenki utálja mert egy idegesítő kis izé!!

      Törlés
    2. Azt jól megaszondtad! :D Nyugi, te leszel a bejárónőnk, oké? És úgy láthatod őt minden nap!!! :D

      Törlés
    3. Először Szia Noncsi/ Róka Cica :D
      Egymásnak ne menjetek csajok! :D Chris nagyon közkedvelt lett, lehet rajta osztozni :D
      Csak szét ne szedjétek szegényt, még szükség van rá :P :D

      Törlés
    4. Na de Szilviiiiii, nekem is szükségem van rá!! :(

      Törlés