Befejezett történet!

2015. április 3., péntek

31. fejezet

Sziasztok!

Megérkeztem a 31. fejezettel, remélem, hogy tetszeni fog. Végre kiderül pár nagy titok, kíváncsi vagyok, hogy tetszeni fog-e nektek. :D
Most nézem, hogy hétfőn (márc. 30.) 306(!!!!) látogatták meg a blogot, szerintem ennyire sok még egy nap sose volt, nagyon nagyon szépen köszönöm. (összesen egyébként 26307, az is egy szép számocska, köszönöm szépen :))
Szóval a szokásos jó olvasást!

Puszi :)

31. fejezet



Eric és Lisa a kanapén ültek, Rosie pedig fel-alájárkált, ezzel csak még jobban felidegesítve a többieket is.
– Utálom, hogy semmit sem tudok – morogta miközben tett még egy kört. – Mi lehet velük? Vajon megsérültek? Csak nehogy bajuk essen!
– Nyugodj meg, Rosie! – szólt rá kedvesen a fiú. – Tudnak magukra vigyázni.
– Remélem, igazad van – sóhajtott, és ledobta magát melléjük a kanapéra.
– Teljesen mindegy – szólt közbe egy ismerős mély és utálatos hang a hátuk mögül. – Ti már úgysem tudjátok meg.
– James! – mondta ki Eric a fiú nevét, és mind a hárman felugrottak, hogy szembenézzenek vele.
– De a riasztó rendszer – kezdte Rosie idegesen.
– Nem tudom – vonta meg a vállát James. – Csak úgy bejöttem, de hát Christ sem érzékeli, nem igaz? Lehet, hogy elromlott.
– Mit akarsz itt? – kérdezte Eric, a keze a kardján pihent.
– Ó, tudod te azt – lépett közelebb James. – Lisáért jöttem.
– Ahhoz előbb meg kell ölnöd – vette elő a kardját Eric.
– Szívesen tenném, de az a helyzet, hogy bérelt helyed van a végjátékban. Ugye milyen bosszantó? – emelkedett meg a szemöldöke. Reakcióként egy csilingelő kacagás ütötte meg a fülüket. A nephilimvadász mögül jött, és cipőkopogással keveredett. Egy alacsony fekete hajú lány lépett James mellé, napszemüveg volt rajta, de most levette, hogy a szemébe nézhessenek.
– Eric! – szólította meg, majd egy mosoly terült szét az arcán. – Először nem volt alkalmam igazán szemügyre venni, de most már látom, hogy tényleg hasonlítotok Chrisszel, csak jobban meg kell nézni, nem igaz?
– Emily – szűrte a fogai közt ellenségesen a fiú.
– Látom, örülsz nekem – jegyezte meg vigyorogva, majd Lisa felé fordult. Nyitotta a száját, hogy mondjon valamit, de James hirtelen közbevágott.
– Menjünk! Saiker már vár – akasztott le egy kardot az övéről a vadász.
– Ahhoz lesz egy-két szavunk – vett elő egy fegyvert Rosie is.
– Enyém Eric, tiéd a vörös – adta az utasítást James. – Lehetőleg maradjon életben, de pár ujjtól megszabadíthatod.
– Örömmel – vigyorodott el Emily, és valami harcra és vérre éhes fény csillogott a szemében.

James Eric felé közelített. Az arcáról semmit sem lehetett leolvasni, teljesen hideg volt, és kimért. Még csak gúnyosnak sem tűnt ebben a pillanatban.
– Tudod, ugye, hogy nem győzhetsz? – kérdezte miközben egyre rövidítette a kettejük közötti távolságot.
– Lehet, de megpróbálom – nem lépett közelebb a nephilimvadászhoz, várta, hogy az érjen el hozzá.
– A bátyádnak sem sikerült – rázta meg a fejét James.
– Kihozom őt is, és együtt végzünk Saikerrel, ha az utunkba állsz veled is – mondta fenyegetően Eric.
– Chrisre ne nagyon számíts. – Felemelte a kardot, és lecsapni készült. – A ma este után legalábbis...
– Miről beszélsz? – kérdezte gyanakodva, de választ nem kapott. James felordított, és lecsapott a kardjával. Eric egyszerűen kivédte a támadást, és hátrább ugrott a szoba másik vége felé, ellenfele pedig követte. Újra és újra támadásba lendült, hátrálásra kényszerítve Ericet. A fiú nem csinált semmit a védekezésen kívül, csak egyre távolodott Lisától.
Rosie dolga sem volt egyszerű. Emily nagyon jól bánt a karddal, és nagyon kellett összpontosítania, ha talpon akart maradni.
Mindketten eléggé eltávolodtak a lánytól. Lisa nem tudta, mitévő legyen. Úgy tűnt, Eric állja jobban a sarat, éppen oda akart rohanni Rosie-hoz, hogy segítsen, amikor a fiú rákiáltott.
– Menekülj!
– De...
– Sorsukra hagynád őket? – szólt közbe James gúnyos mosollyal.
– Menj már! – utasította újra. – Ne törődj velünk, csak rohanj!
Lisa érezte, hogy elöntik a szemét a könnyek, és ki is buggyannak, de nem törődött velünk. Még utoljára a barátaira nézett, Rosie éppen a padlóra került. Az ajtó felé hátrált, és sírva követte a fiú utasítását, és elrohant.
– A francba – szitkozódott James, miközben Erickel harcolt. – Hozd vissza! – adta ki a parancsot Emilynek oda sem nézve.
– Örömmel – mosolyodott el a lány, és egy erős ütést mért Rosie tarkójára, aki ájultan terült el a földön, majd üldözőbe vette a menekülőt.
– Ne! – kiáltotta Eric. El akarta lökni magától Jamest, de nem tudta. A fiú túl kemény ellenfél volt, nem tudta ilyen könnyen legyőzni.

Lisa az ajtóhoz futott, és azon át rohant ki a szabadba. Már lement a nap, csak az utcai lámpák adtak egy kis fényt. Hirtelen fázni kezdet, de nem törődött vele, csak szaladt tovább. Kacagást hallott a háta mögül, a sarkon befordulva ijedten nézett körbe.
Zihálva lélegzett, az adrenalintól az agya kétszer olyan gyorsan pörgött. Egy pillanat alatt felmérte a terepet. Végül meglátott három kukát az egyik ház előtt egymás mellett, és azok mögé bújt el. A sok szemét között óvatosan kémlelt ki, így tartotta szemmel az utcát. Végül Emily fordult be a sarkon. Pont egy lámpa előtt állt meg, így Lisa láthatta az arcán játszó éles mosolyt, és a szemei őrült ragyogását.
– Ennyi lennél? – kiáltotta el magát a lány nevetve. – Ugye tudod, hogy elfuthatsz, de el nem bújhatsz? Úgyis megtalállak! – jelentette ki és egyenesen ránézett. Lisa ijedten lapult le a szemeteskukák mögé, de hirtelen valami megragadta a lábát és végig rángatta a betonon. Érezte a teste alatt a fájdalmas súrlódást, a nadrágja kilyukadt egy pillanat alatt, és a térdéről nyúzta már le a bőrt az aszfalt.
– Hát itt vagy – nézett le rá Emily. – Mondtam, hogy megtalállak.
De már nem Emily állt előtte, hanem egy másik lény. Fokozatosan átalakult. A fekete haja megnőtt, és fakulni kezdet. Elképesztően világos szőke lett, közte pár barna tinccsel. A szeme zöldje fokozatosan kékké változott, rendkívül világos lett, szinte már földöntúli. A fekete bőr szerelés fején, egy fehér selyemnek tűnő anyagból készült rövid ejtett vállú ruha jelent meg. A hátán két szárny rajzolódott ki, de ezek mintha önmaguk ócska kis árnyékai lennének, annyira halványak voltak, szinte már áttetszőek.
– Meglepettnek tűnsz – jegyezte meg az angyal. Lábain nem volt cipő, finoman lebegett a beton fölött, lábujjai éppen hogy érintették azt. – Nem ismersz meg, igaz? Miért is ismernél, hiszen csak az életem tetted tönkre.
– Sosem láttalak ezelőtt – mondta remegő hangon Lisa, bár úgy érezte, hogy ez nem igaz, mintha elfelejtett volna valamit.
– Biztos? – hajolt közelebb.
– Én... – bizonytalankodott a földön fekvő lány. – Mi vagy te?
– Hát nem egyértelmű? – szakadt fel a torkán egy hisztérikus kacagás.
– Egy bukott angyal – suttogta Lisa, de ő sem igazán értette, hogy mit is jelent ez.
– Saikernek élve kellesz – morfondírozott az angyal. – De nem hiszem, hogy haragudna, ha elvesztenéd a szemed világát.
A kezét a lány arcára tette, letakarva a szemeit. Fehér fény villant – mit mikor ő gyógyította meg Ericet –, és égető fájdalom nyilallt a koponyájába. Felsikoltott a kíntól. Az ujjait Emily kezére kulcsolta, megpróbálta lefeszíteni azt, de nem volt hozzá elég ereje. Aztán a bukott egyszer csak felüvöltött, és hátrább tántorodott.
– Te liba! – kiáltotta, és szitkok armadáját zúdította rá. – Hogy merészelsz megsebezni?
Lisa azonnal felpattant és ismét futásnak eredt. A lába fájt, az oldala szúrt, a tüdeje égett, és homályosan látott, de csak szaladt, minél messzebb a lánytól.
– Ezért megöllek – ordította utána a támadója, és üldözőbe vette ismét, de most repült, nem futott.
Lisa hiába próbálta lerázni, egyre közeledett hozzá, lassan be fogja érni. Rémülten próbált gyorsítani, de a teste kifáradt. Nem bírta már a tempót, elfogyott a levegője, a térde remegett, úgy érezte, menten összeesik, amikor neki ütközött valaminek. Még mindig homályosan látott, így csak azt tudta kivenni, hogy ember alakja van. Megkönnyebbülten sóhajtott fel.
– Kérem, üldöz valaki. Segítene? – nézett az idegen alak arcába, bár nem tudta kivenni, csak hogy rövid, sötét hajú, barna bőrű, és borostás az illető, de ennél többet nem látott belőle, csak elmosódott körvonalakat. Meg egy mosolyt, az idegen elmosolyodott, ami még jobban megnyugtatta.
– Persze, hogy segítek. Hiszen egy család vagyunk, igaz kincsem? – kérdezte egy ismerős hang.
– Mester! – szólalt meg a háta mögött Emily, és meghajolt a férfi előtt.
Lisa lehunyta a szemét, és félve nézett fel újra. Az érzékei tényleg nem csalták meg, az ő hangját hallotta. A látása kitisztult, és meglátta őt. Ott állt előtte a férfi, akinek mindent köszönhetett. A férfi, aki szerette, és mindent megtett érte. A férfi, aki felnevelte, és vigyázott rá. És a férfi, aki tönkretette az életét, és most meg akarja ölni. Az apja, vagyis...
– Saiker!

5 megjegyzés:

  1. basszus. hát . ez. elég megdöbbentő volt. most komolyan az apja? akkor lehet hogy jól sejtettem hogy az angyal meg anyja xdd istenem de most már csak egy kérdés van. hogy MIÉRT? na jó kettő.. az pedig hogy HOL VAN CHRIS?? :( alig várom a következő részt. siess :)

    VálaszTörlés
  2. TE JÓ ÉG!!!!!!!!!!! Mi volt ez?? Na jó összekapom magam és megpróbálok egy normális hozzászólást írni.Ez most komoly? Sosem gondoltam volna mindezt.Bár még mindig nem értem hogy Saiker nek miért kellene Lisa.Emily pedig...rá nincsenek szavak.Bár ha emily bukott angyal akkor nem lehetne szárnyai...
    Huh gyorsan kövit mert meg fogok örülni!!!!!!!!!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na igen, erre számítottam :D
      Igen, Emily bukott angyal, de nálam máshogy vesztik el a szárnyukat, nem hirtelen, hanem szépen lassan buknak meg :)

      Törlés
  3. OMG!!!! NA erre nem számítottam!!!

    VálaszTörlés
  4. Köszi mindenkinek :)
    Bocsi, hogy csak most reagáltam, nem tudom, hogy maradt el :)

    VálaszTörlés