29. fejezet

Sziasztok!

Meghoztam nektek a 29. fejezetet.
Jó olvasást kívánok!

Puszi:)

29. fejezet

Hamar eljött a Jótékonysági Bál napja, a fiúk már kész voltak csak Rosie-ra vártak, meg Ifarilra, aki még meg sem érkezett.

A nephilim lány egy gyönyörű kék estélyit vett fel, különleges volt számára ez a ruha, rengeteg foglalkozott a megfelelő anyag és szín megtalálásával. Egy nagy lépcsőn levonulós, fiú elképedős, első bálozós filmekben látott jelentet képzelt el. Abban reménykedett, hogy majd Chris megbabonázva néz rá, de nem így volt. Amikor elindult, a vadász felnézett ugyan, de inkább tűnt türelmetlennek, mint elbűvöltnek. Ő viszont annál inkább meglepődött, Chris egy fehér öltönyt viselt sötét inggel, fehér nyakkendővel. Nagyon jól állt neki a változás, a megszokott sötét szerelése után, a szemét még jobban kiemelte, feltűnően kék lett. A halála után ismét visszatért a régi színe, amit annyira szeretett.

Erickel beszélgetett és gyakran az órájára pillantott. Nagyon rosszul viselte, hogy az angyal késik.

– Nagyon szép vagy! – bókolt neki Eric, ahogy melléjük ért. Rosie először Chrisre kapta a pillantását, mert a fiú ismét felnézett rá, amikor az öccse megdicsérte. Végignézett a nephilimen, tüzetesen végigmustrálta a ruhát és benne a lányt, de nem szólt semmit, a pillantása se árulta el a gondolatait.

Rosie végül inkább Ericre mosolygott és megköszönte a kedvességét. A fiú biccentett, majd jelentőség teljesen a bátyjára nézett és megforgatta a szemeit, mire halkan felkuncogott, de Chris erre már nem figyelt, mert csöngettek. Gyorsan feltépte az ajtót és az angyalt találta a küszöbön. Ifaril bentebb lépett, de most teljesen úgy nézett ki, mint Lisa. Nem voltak szárnyak, csillogó ruha, csak egy normális lánynak tűnt. Egy egyszerű barna estélyit viselt, a haját pedig kontyba tűzte.

– Indulhatunk? – kérdezte.

Odabent hamar szétváltak. Chris át akarta kutatni az épületet Rosie-val. Ericnek pedig Ifarillal szemmel kellett tartania az embereket, megtalálni Jamest, és figyelni minden lépését.

Chris a táncparkettre vezette Rosie-t, és próbált minél kevésbé feltűnni az embereknek. Mikor Eric nem sokkal később kereste a párost a szemével már nem látta őket sehol.

– Gyönyörű vagy – szólalt meg hosszú csend után a fiú és egy pezsgős poharat adott át az angyalnak.

– Köszönöm – felelte Ifaril, de csak a termet pásztázta, nem viszonozta a nephilim pillantását.

A lány belekortyolt az italba és elindult, hogy bentebb lépjen, hiszen szinte még mindig az ajtóban álltak, alig tettek pár lépést eddig.

– Nem látom Jamest sehol, a teremben mindenki ember, nem érzek természetfelettit – mondta aztán.

– Nincs kedved táncolni? – kérdezte Eric halvány mosollyal az arcán. Az angyal végre ránézett, majd bizonytalanul bólintott.

A fiú megragadta a kezét és a parkett közepére vezette, majd illedelmesen meghajolt. Ifaril viszonozta a gesztust, majd a nephilim egyik karja a derekára fonódott, a másikkal a jobbját szorította gyengéden. A fiúhoz simult, forró lélegzetét érezte az arcán, de nem tudott ránézni, hiába érezte, hogy Eric le sem veszi róla a szemét.

– Ma este annyira olyan vagy, mint Ő volt – suttogta a fülébe.

– Ki? – kérdezte Ifaril, pedig nagyon jól tudta kire is gondol.

– Lisa – lehelte a nevet szinte hangtalanul.

– Eric – akart elhúzódni, de a fiú nem engedte.

– Nem vagyok ostoba – mondta gyorsan –, tudom, hogy nem változtál vissza.

– Akkor? – kérdezte bizonytalanul.

– Csak emlékeket ébreszt – távolodott el cseppet az angyaltól, de továbbra is tartotta a lassú ütemet. Ezután sokáig nem beszéltek többet, csak táncoltak és figyelték az embereket.

*

Egymás mellett kutatták át a szobát, egyikőjük sem szólt már egy jó ideje.

– Nagyon csöndes vagy ma este – állapította meg Chris. – Megbántad, hogy eljöttél?

– És te? – kérdezett vissza Rosie. – Megbántad, hogy rád akaszkodtam?

– Mi bajod van? – vonta össze a szemöldökét a vadász értetlenül és abbahagyta a fiók feltúrását.

– Semmi – rázta meg a fejét.

– Aha – lépett mellé a fiú és megfogta a kezét, amivel éppen egy könyvet akart arrébb tenni. A nephilim ránézett és kiegyenesedett. – Ismerem én ezt a semmit. Mit tettem?

– Nem tudom, mondd meg te! – reagált ridegen.

– Csakhogy nem tudom – tárta szét a kezeit fáradtan.

– Nem veszed észre, hogy mennyire teperek, hogy felhívjam magamra a figyelmed – adta meg a választ Rosie sértetten. – Figyelembe se vettél, most se.

– Most? Most mi volt? – ment bele a fiú is a vitába.

– Aztán meg minden idődet Lisával vagy Ifarillal, vagy isten tudja hogy hívjákkal töltöd, még erre a bálra is őt hívtad – sorolta tovább a sérelmeit.

– Ő tűnt logikus választásnak – rázta meg a fejét a vadász.

– Szereted őt? – kérdezte kiabálva Rosie, közben a könnyeivel küszködött.

– Dehogy szeretem őt, ez baromság – rázta a fejét hevesen.

– Pedig nekem nagyon úgy tűnik – tette karba a kezét a lány. – Egy csomó időt töltesz vele mostanában.

– Jesszus, te most tényleg kérdőre vonsz? – hitetlenkedett Chris, és a fekete hajába túrt. – Úgy vitatkozol velem, mintha ezer éve egy pár lennénk.

– Pedig csak most kezdek belejönni – vágta rá Rosie és megütötte a fiút. Chris döbbenten nézett rá, az arcán egy vörös tenyérlenyomat díszelgett.

– Most tényleg felpofoztál? – suttogta még mindig letaglózva, de a nephilim keze újra lendült, még út közben elkapta a csuklóját, és magához rántotta, keményen neki ütközött az izmos mellkasának.

– Gyűlöllek! – nézett a szemébe a lány, ami csak úgy lángolt. Chris féloldalasan elvigyorodott válaszképp, majd lecsapott a szájára. 

Rosie meglepetten szívta be a levegőt, de nem tiltakozott. Nem engedte el a karját, csak csókolta. Először óvatosan, mivel nem tudta, hogyan fog reagálni, majd szenvedélyesebben vette birtokban az ajkait.

A tenyerét a fenekére simította, Rosie pedig megkapaszkodott a nyakába, és a csípőjére fonta a lábát. Az asztalhoz lépett a lánnyal, leseperte róla a könyveket, és minden papírt, amit még át akartak nézni, majd felültette rá. Szenvedélyesen csókolták egymást, a nephilim már az ingét is kigombolta.

– Szóval szűz vagy, hmm? – kérdezte lihegve Chris megszakítva a csókot, és elvigyorodott, Rosie ajkai meglepetten szétnyíltak.

– Miért? – suttogta a vágytól rekedt hangon bizonytalanul. – Zavar?

– Csak nem hiszem el, az előbbi csók után nem – cukkolta a vadász pimaszul, de egy pillanatra sem engedte el, a lány elmosolyodott és végighúzta a kezét az izmos mellkasán. A szíve felett ott volt a heg, amit Saiker okozott, amikor megölte. Valamint a mellizmain mindkét oldalt egy-egy tőr alakú égési sebhely, rá akart kérdezni, de félt, hogy sebeket tépne fel. A démon rabságában töltött időben szerezhette. Mást talán zavart volna, de ő még szexibbnek találta tőle a fiút, erősebbnek, legyőzhetetlennek tűnt, amiatt amit eddig átélt. Az ujjaival végig rajzolta az izmait, miközben válaszolt.

– Pedig igaz.

– Miért? – suttogta és végigsimított a combján a ruha alatt.

– Talán vártam valakire – lehelte csukott szemmel. Chris keze megállt, és Rosie érezte magán a fürkésző tekintetét.

– Biztosan megérdemli, hogy várj rá? – kérdezte halkan. – Hogy ne lépj tovább és kezdj új életet?

– Nem, talán nem érdemli meg – nyitotta ki a szemét, és találkozott a pillantása a kék szemekkel. A lábait szorosabban kulcsolta a fiú köré, így közelebb csúszott hozzá az asztalon. – De óriási marha, ha nem használja ki, hogy más nem kell.

Chris egy újabb csókot lehelt az ajkaira. 

– Harisnyatartó? – kérdezte pimasz mosollyal, ahogy egyre fentebb kalandozott a keze, Rosie elvörösödött. Ahogy a bőrén futott végig a meleg, kellemesen érdes tenyere, megremegett és lehunyta a pilláit. 

– Mondtam, próbálok megfelelni – suttogta, de nem nyitotta ki a szemét, Chris tovább kényeztette, simogatta, csókolgatta.

– Feltűnt ám – jelentette ki két csókocska között.

– Mi? – lepődött meg Rosie és mégis a vadászra nézett, a pillantásuk találkozott és rabul ejtette.

– Hogy olyan színű a ruhád, mint a szemem – felelte komolyan, a lány éppen válaszolni akart, amikor egy kattanást hallott. Hirtelen nem tudta, mi volt az, de amikor fel akarta emelni a kezét, nem tudta. Chris odabilincselte az asztalhoz, a nehéz, mahagóni asztalhoz, amit lehetetlen volt elmozdítani.

– Mi a...? – rázta a csuklóját.

– Sajnálom – kért elnézést a fiú –, de nem akarom, hogy bajod essen.

– Ezt nem teheted! – ellenkezett Rosie hevesen, próbált utána nyúlni, de a vadász eléggé eltávolodott tőle, hogy csak a levegőt markolja.

– Itt biztonságban leszel, majd visszajövök érted – lépett az ajtóhoz. – Maradj nyugton, rendben?

– Nem hagyhatsz itt! – kiáltott utána a nephilim, de az ajtó bezárult a fiú mögött, még a kulcsot is ráfordította, biztosra akart menni. – Chris!

Egy darabig rángatta a csuklóját, és a fiú után kiabált, de hamar belátta, hogy ennek semmi értelme. Inkább a kontyához nyúlt, hogy egy hullámcsatot szerezzen, és azzal próbálja meg leszedni a bilincset.

Miután otthagyta a lányt biztonságban, visszaindult a bálozókhoz. Lesietett a lépcsőn, amikor valaki megragadta a vállát és a falnak vágta. James állt előtte dühösen, az ingujjából egy kést húzott elő és a torkának nyomta. Nem volt egyedül, két másik régi ismerőse is vele volt.

– Mit keresel itt? – kérdezte nem túl szívélyesen. Chris megadóan felemelte a kezeit.

– A bálra jöttem – felelte vigyorogva.

– Igen? – kérdezte szemöldök ráncolva, és leakasztott két kardot az övéről. – És ezeket miért hoztad magaddal?

– Lolka és Bolka mindenhová velem tart – felelte kapásból.

– Utálom a humorod – jelentette ki a fejét rázva James, még a szája sarka sem rándult.

– Nem tudom, miért, de szarkasztikussá válok, ha találkozunk.

James megelégelte, megragadta a vállát, majd egy szoba felé taszigálta. A késének hegyét még mindig érezte a lapockái közt. Egy rossz mozdulat és leszúrja, óvatosnak kellett lennie.

Nem igazán tudta beazonosítani a szoba szerepét, ahová került. Két hosszú bőr kanapé volt bent, egy dohányzó asztal, egy billiárdasztal és egy mini bárpult rengeteg drága itallal. Különféle whiskyk, martinik, borok sorakoztak a polcain.

Az ajtó bezáródott mögöttük, ő pedig megfordult. Hármójuk ellen nem sok esélye van így okosnak kellett lennie. Ismerte őket, jól tudta, hogy a szobában nemcsak James jelent rá veszélyt.

Jól emlékezett Lilyre, aki a fiúkkal ellentétben nem volt bálhoz öltözve. Fekete, passzos, testhez simuló ruhában volt, tökéletes lopakodáshoz és verekedéshez is. Hosszú, világos barna haját lófarokba kötötte, zöldes-kék szemei nem árultak el semmilyen érzelmet. Magas volt és kecses, élvezet volt nézni, ahogy valakit a padlóra küldött, olyan művészien csinálta. Chris nem akarta megtapasztalni, milyen, ha az ő hátsóját rúgja szét. Az ő technikáját akarta megtanítani Rosie-nak is.

Aztán ott volt Nick, a másik régi tanítványa. A bőre egészen barna, hiszen portugál ősökkel rendelkezett. A haja és a szeme is sötétbarna. Nagydarab volt, mint egy kétajtós szekrény, Lilyvel ellentétben nem mondható gyorsnak és fifikásnak, inkább lassúnak, de erősnek. Ő állt az ajtóban, nehogy véletlenül ki akarjon rontani.

Végül James az italokhoz lépett és egy pohárba jeget dobált, majd töltött magának egy whiskyt.

– Italt? – fordult a többiekhez, mikor azok nem válaszoltak, Chris megvonta a vállát és elfogadott egyet.

– Mi ez a kis baráti összejövetel? – kérdezte, ahogy a másik vadász leült és őt is hellyel kínálta. Lily mellé lépett, majd az ő kanapéjának a másik végében foglalt helyet. Nick nem mozdult.

– Én is kérdezhetném – felelt James. – Mit keresel itt?

– Mondom, hogy jól érezni jöttem magamat – mosolyodott el Chris és belekortyolt az italába. – Küldtek meghívót még a szüleim révén.

– Az öcsédet is szórakozni hoztad?

– Mostanában sokat veszekedtünk, gondoltam, jó lenne kiengedni kicsit a gőzt – válaszolta.

– Ugye tudod, hogy hazudik? – kérdezte Lily, és egy lusta pillantással átvándorolt a tekintette Jamesre.

– Persze, hogy tudom – hárította el a vadász egykedvűen. Sose kedvelték egymást, egyik tanítványával se bírták egymást, úgy tűnik, kötelezték rá őket, hogy együtt dolgozzanak. Saiker semmit sem akart a véletlenre bízni.

– És ti? Én naiv még azt hittem, hogy a lakás tetszett, de gondolom a tulaj tagja volt a klubnak? Vagy netán tévedek? – hagyta szónélkül a közjátékot Chris.

– Tudtad, hogy itt leszek – ráncolta a szemöldökét James. – Honnan?

– Éles szemem mindent lát – ironizált Chris.

– Felisz – suttogta James felismerve, hogy ki dobta fel. Egy pillanatra letaglózta a hír, látszott rajta a csalódottság, de csak egy másodpercre, hamar rendezte a vonásait.

– Sose bosszants fel egy nőt, mert te húzod a rövidebbet – jegyezte meg Chris, majd felállt. – Most ha nem bánjátok, mennem kell.

Elindult az ajtó felé, de Nick nem állt el az útból, Lily pedig felpattant és egy kardot fogott rá. Elfintorodott és feltartotta a kezét. A lányhoz fordult, aki hidegen pillantott rá vissza, régen nem így nézett rá. Sokkal bensőségesebb volt a viszonyuk, meglehetősen intim, legalábbis egy éjszakára, viszont a lánynak nemcsak vele, hanem a rabjával is, vele jóval tovább. Most úgy nézett rá, mint egy idegenre, akit egy pillanat alatt képes ledöfni. Tudta, hogy megtenné, sőt meg akarja tenni, főleg, ha tudja, nála van Tim. A pillantásából pedig látta, hogy biztos benne.

– Életben van – suttogta halkan, hogy csak Lily hallja. A lány egy pillanatra elbizonytalanodott, így meg tudta lepni. Megragadta a csuklóját és kicsavarta belőle a kardját, majd a földre lökte. Felkiáltott a fájdalomtól, de Chrisnek nem volt ideje tovább törődni vele.

Nick szinte azonnal kapcsolt és felé vetette magát, de elugrott az útjából, majd a szerzett fegyverrel a hátára csapott. Tudta, hogy a kardban két penge van, így előhívta a másikat és megvágta a fiú mindkét vádliját, aztán az ajtóhoz szaladt és felrántotta, de megtorpant.

– Francba! – leeresztette a fegyvert és hátrébb lépett. A démon besétált a szobába, az ajtó becsukódott mögötte.

– Azt hiszem, van egy díszvendégünk – mosolyodott el Saiker fagyosan. Lily mellélépett és a kitépte a kezéből a kardját.