30. fejezet

Sziasztok!

Meghoztam a következő részt.
Jó olvasást!

Puszi:)

30. fejezet

Elindultak kifelé a bálozók tömegén át az udvarra. Nem keltettek feltűnést, legalábbis senki sem törődött velük. Kiszúrta Ericet, aki Ifarillal beszélgetett. Az öccse is észrevette őt, majd puhán megérintette az angyal karját és feléjük mutatott. Mindketten utánuk indultak.

Lily lépdelt mögötte, az ő kardja tartotta sakkban. A lány néha-néha élvezetből még meg is bökte a pengéjével, haragtartó típus volt.

A palota udvara meseszép látványt nyújtott. Egy kövekkel felszórt kis úton haladtak előre, ami sövénnyel volt keretezve. A murva ropogott a talpuk alatt, sokáig ez volt az egyetlen hang, amit hallottak, amíg Chris meg nem törte a csendet.

– Hová megyünk? – érdeklődött a helyzethez képest fesztelenül. – Már azon túl, hogy az udvarra, mert nem akarok panaszkodni nagyon szép ez az éjszaka, csak kicsit hűvös van az égi jelenségek csodálásához, nem gondoljátok?

– Fogd be! – sziszegte a lány a fülébe és megint megbökte a fegyverrel.

– Jól van, oké – emelte fel a kezeit védekezőn.

Saiker megállt a gyönyörű udvar közepén, egy tisztáson. Egy kis tavacska mellett, csónakázótó lehetett, apró vízililiomok is úsztak a vizén.

– Gondolom, nem egy romantikus csónakázásra akartok vinni – jegyezte meg Chris, mire Saiker tapsolt egyet és megfordult.

– Biztosan hallottál már a kis barátaimról – kezdte és hirtelen még sötétebb lett az éjszaka, mint volt. A holdat és a csillagokat, mintha lekapcsolták volna. A fiú felnézett az égre, nem sokkal felettük a lidércek gyülekeztek, mintha prédára várnának. De nem voltak egyedül, Emily is velük érkezett.

– Mire készülsz? – kérdezte a vadász, de a szemét nem tudta levenni a sötétfellegről, ami felettük gyülekezett.

– Szegény barátaimnak nincs saját testük, ezen szeretnék változtatni – felelte a démon.

Chris értetlenül összevonta a szemöldökét, majd Saikerre nézett, nyitotta a száját, hogy kérdezzen, de megelőzték.

– Ha Chris itt van, a többiek se lehetnek messze – utasította James Nicket. – Őrködj! Te meg vigyázz rá! – bökött a fejével Chrisre, a parancs pedig Lilynek szólt.

Saiker addigra már elővett egy díszes kelyhet, valamint az angyal tőrt, aztán Jameshez fordult. A fiú a kabátjába nyúlt, ahonnan egy vérrel teli üvegcsét varázsolt elő, aminek a tartalmát a serlegbe töltötte. Egy pap vére, amiért Timothyt küldték eredetileg, miután nem tért vissza biztos elvégezte valaki más a munkát. Majd egy aprócska megszenesedett csont is előkerült, és a vérben landolt. Aztán Saiker a kezébe vette az angyaltőrt és megvágta saját magát, a sötét vér szintén a kupába csöpögött, sistergő hangot adva, ahogy a benne lévő dolgokkal találkozott.

A démon megragadta a kelyhet és kántálni kezdet. Nem sokkal ezután Nick felkiáltott, majd hirtelen világosság tört utat a sötétségben, Ifaril nem messze tőle szállt le és egy fegyver dobott felé, majd azonnal a démonhoz fordult, de a bukott angyal az útját állta.

– Azt hiszem, hogy van egy kis elrendezni valónk egymással, nem gondolod? – kérdezte Emily. – Egyedül jöttél kettőnk ellen? – nevetett elégedetten.

– Nem vagyok egyedül – felelte Ifaril, és egy másik angyal is megjelent.

James elindult az új jövevény felé, de Saiker a vállára tette a kezét.

– Fejezd be! – utasította, a vadász bólintott, majd átvette a serleget.

A démon a punk angyalkára mosolygott ridegen, ahogy felé lépett.

– Ti semmiből sem tanultok? – kérdezte.

– És te? – lépett felé az angyal. – Abbahagyhatnád már ezt az értelmetlen játékot te áruló!

Végszóra felemelte a kezét és egy fénycsóvát lőtt a démonra, de az kitért előle, majd az égre emelte a kezét és egy fekete villámcsapott le az angyalra, de az még idejében felrepült.

Majd egy íjat húzott fel mongol fogással és Saiker szívét vette célba, de a démon könnyedén elkapta a nyilat reptében.

– A kis játék fegyvered semmit sem ér velem szemben – nevetett fel.

– Nem vagy legyőzhetetlen – felelte Mistriel. – Talán nem öl meg, de eléggé legyengít – lőtt el egy újabb nyilat, mely a vállába fúródott.

Saiker kitépte a nyilat a húsából, majd az angyal felé lépett. A zakójába nyúlt és kihúzott egy tőrt belőle.

– Meglepettnek tűnsz – mondta kaján mosollyal az arcán. – Ifaril nem mondta el, hogy nekem adta?

– Tessék? – kérdezte döbbenten Mistriel.

– Cseréltünk – vonta meg a vállát a démon gúnyosan. – Chrisért kaptam.

Mistriel nem reagált csak ismét célba vette a démont az íjával…

Chris a frissen kapott karddal azonnal védekezhetett, mert Lily nem volt rest. Rögtön neki támadt, éppen, hogy hárítani tudta a nyakát célba vevő pengét.

– Ezt élvezni fogom – jelentette ki a lány elégedetten.

– Nem akarlak bántani – felelte Chris. – De megteszem, ha az utamba állsz.

– Akkor bántanod kell! – csapott le újra a fiúra.

– Nem kell így lennie – hajolta el a gyilkos fegyver elől. – Állj át! Együtt legyőzhetjük!

– Ha Saiker halott, én is az vagyok – felelte Lily. – Nem vagyok ostoba Chris, tudom, hogy mit veszthetek. 

– Megmenthetlek! Én is túléltem, te is túlélheted.

– És mégis mit nyerek vele? – nézett dacosan a szemeibe a lány. – Ha meghal és valamilyen csoda folytán túlélném, a nephilimek ugyanúgy vadásznának rám... ránk, még ha ezt nem is látod be. Most a hasznukra vagy, ha Saiker halott, nem lesz rád szükség többé és ránk se. Kösz, de ebből nem kérek. Szabad vagyok, annyira amennyire egy magamfajta az lehet, ennyi nekem elég.

– Kérlek! – nézett rá könyörgőn a fiú.

– Nincs szükségem rá, hogy megments – jelentette ki ismét és újra lecsapott. Chris kitért és megvágta az ellenfele lábát, mire az fájdalmasan felkiáltott.

– Ne kényszeríts erre! – mondta, de Lily mintha meg se hallotta volna, azonnal támadásra emelte a kardját, de hirtelen egy nyílvessző süvített el mellette. Hátrakapta a pillantását, Chris is követte a tekintetét. Rosie volt az, annak a szobának az ablakából, ahová bezárta, onnan lőtt ki több nyilat is. Most ismét Lilyre célzott, a vadász ismét kitért, majd a nephilimre meredt.

– A kisbarátnőd ezt még megkeserüli – szólt ki Chrishez, de a fiú nem ráfigyelt, mert kétségbeesett kiáltás rázta meg az udvart. A vadásznak gyorsan kellett reagálni. Megragadta Lily kardját és a tóba rántotta, éppen egy pillanattal azelőtt, hogy az éles fény elérte volna őket.

Ifaril alig tudott megállni a lábán, amikor a tornádó erejű sötét felleg a mellkasának csapódott. Emily idézte meg, ahogy felemelte a kezét.

– Egészen jól használod már a pokol erejét – szólt az angyal, majd az ég felé emelte a kezét és oda ahol egy pillanattal előbb még a bukott angyal állt becsapott a villám.

– Ismerem a trükkjeid, meg az égi háborúidat – felelte Emily.

– Nem mindet – kiáltott rá Ifaril, majd neki támadt egy karddal. A bukott kivédte a csapást a sajátjával, de az angyal használta ellene a saját trükkjét, de az övé fehér fénnyel járt. Emily hátrabucskázott, majd elterült a földön.

Ifaril ismét le akart csapni az ellenfelére, de nem tehette már meg.

– Ne! – kiáltott fel tehetetlenül, mikor látta, hogy Mistriel testén áthatol az angyalok tőre. Az angyal arca eltorzult a fájdalomtól, aztán fehér fény robbant ki belőle.

Ifarilnek egy másodpercnyi ideje volt felmérni a terepet. Látta, hogy Chris reagál és a tóba veti magát, Rosie a padlóra vetődik, hogy az épület védje meg, de Eric leblokkolt. Egy pillanattal termett csak előbb a fiú előtt, minthogy elérte volna őt az égető fénynyaláb. Beburkolta a nephilimet a szárnyaival, és a szélroham a testének csapódott, majd égető fájdalom járta át, és felszisszent. A fiú nem hagyta, hogy a fájdalomra figyelje, finoman megfogta az állát és kényszerítette, hogy ránézzen. A pillantása az övébe fúródott, régen volt már hozzá ilyen közel, hogy az íriszi apró mintáját is láthatta. Elveszett a tekintetében, elfeledkezett a fájdalomról. Aztán ahogy a fény elenyészett Eric elhúzódott, ő pedig leengedte a szárnyait, majd megfordult. Mellettük ott hevert Nick összeégett holtteste, de csak egy pillantásra méltatta, a bajtársa jobban érdekelte.

Dethriel éppen lehajolt, hogy felnyalábolja Mistriel élettelen testét, majd Ifarilra nézett. A barna szemek szomorúan csillogtak, majd a fiú a testtel együtt eltűnt.

– Nem! – kiáltotta Ifaril, és térdre esett. De nem volt sokáig nyugta, hiszen hirtelen kitört a káosz a bálteremben…

Egyre tömörebb lett körülöttük a sötétség. James pedig úgy érezte, mintha egy forgószél közepén állna. De nem figyelt rá, csak kántált, nem törődött a körülötte lévő világgal. A szavak egymásután hagyták el az ajkait, érezte az erejüket.

Aztán a sötét fellegen keresztül beszűrődött valami fehér fény, majd villódzva elhalt. Érezte a bőrén a melegét, de a feketeség megvédte őt. Egy pillanatra mégis kizökkent, de hamar folytatni kezdte, nehogy minden hiábavalóvá váljon.

Aztán a sötét felleg abbahagyta az örvénylő mozgást, majd szétrepült. Minden lidérc testet keresett magának. A bálon lévő emberek sikítva próbáltak menekülni, de nem volt hová futni. Egymás után kaptak a torkukhoz és estek össze, majd a lidércek átvették a testük felett az irányítást.

Chris épphogy bírta levegővel a víz alatt, majd ugyanott bukkant fel, ahol beleugrott. Lily addig átúszta a tavat és a másik végén ért partot, még egy gyűlölködő pillantást vetett a fiúra, majd belevetette magát a sövények útvesztőjébe.

Ekkor ütötték meg Chris fülét a sikítások, elborzadva látta, hogy az ártatlan emberek hogyan esnek össze, és hogyan bújnak beléjük a lidércek.

De nem figyelhette sokáig a káoszt, mert Ifaril ragadta meg a karját, majd visszavitte őt a Briece házba az öcsével és Rosie-val együtt.