28. fejezet

Sziasztok!
Meghoztam a 28. fejezetet is. Remélem, hogy tetszeni fog. 
Jó olvasást!
Puszi :)

28. fejezet

Belépett a lakásba, a nappaliban egyetlen olvasólámpa égett, de a fiút nem látta sehol. Sóhajtva végighúzta a kezét a kanapén, aztán egy kar fonódott a derekára és a díványhoz passzírozta. James elhúzta a haját a nyakából, majd végigsúrolta az ajkával az érzékeny bőrét.

– Nem hittem, hogy ma eljössz – suttogta, forró lehelete csiklandozta a bőrét. – Azok után, ami a bátyáddal történt, hogy az apád kizárásáról ne is beszéljünk.

A lány megfordult a karjai közt, majd a mellkasára tette a kezét és eltolta magától. Amint szabad lett, a kanapéhoz lépett és leült rá.

– Nagyon jól informált vagy – mondta. James mellételepedett és végigsimított a combján.

– Jól vagy? – kérdezte.

– Persze – bólintott a nephilim.

– Tudom, hogy erős vagy, nem kell megjátszanod magad – felelte a fiú. – Előttem nincs értelme.

– Nem azért jöttem, hogy erről beszéljünk – nézett rá Felisz, majd a lábát átvette a csípőjén és az ölébe ült. Végigsimított az arcán, a borostája gyengéden karcolta a bőrét, majd megcsókolta, de a vadász nem volt túl készséges.

– Mi az? – húzódott el. – Csak nem ellen akarsz nekem állni?

– Tudod, hogy képtelen vagyok rá – mosolyodott el halványan a fiú. – Csak aggódom érted!

– Nem vagy a pszichológusom – rázta meg a fejét Felisz. – De ha szeretnéd, hogy elmenjek… – kezdte, majd felállt, mint, aki indulni készül.

– Azt nem mondtam – rántotta vissza James.

A mellkasán feküdt kényelmesen, amikor felébredt, sikerült elaludnia pár órácskára. A fiú a hasába vette a levegőt, ami folyamatosan, ütemesen emelkedett és süllyedt, közben a lány hajával játszott könnyedén. Csöndben feküdtek, majd megszólalt, megtörve a rájuk telepedett békét.

– Talán menned kellene – mondta halkan. Felisz felkönyökölt és ránézett. A fekete szemek izzottak és tűrték a kissé sértett szürke pillantást.

– El akarsz küldeni? – adott hangot a megbántottságának.

– Csak nem akarom, hogy odalegyen a jó kislány image-d – mosolyodott el a vadász. – Éjszakára kimaradni, engedély nélkül, hidd el, nem akarsz magyarázkodni a szüleidnek. Csoda, hogy eddig nem buktál le.

– Van még időnk – felelte a lány, nem akart még menni, olyan jó volt így végre, olyan régen vágyott már arra, hogy így viselkedjen vele.

– Nincs, lassan feljön a Nap – rázta meg a fejét.

Felisz felült és körbenézett, Jamesnek igaza volt az első napsugarak már látszódtak az égen, világosabb lett a szobában is egy kicsit. Fel akart állni az ágyból, de a fiú megragadta a karját, így visszanézett rá várakozóan.

– Ugye tudod, hogy ez az egész nem változtat semmin? – kérdezte halkan.

– Hogy érted? – emelkedett meg kérdőn a szemöldöke.

– Nem vagyok jóember, Felisz – simított végig az arcán gyengéden. – Nem is akarom eljátszani – suttogta.

– Ezt majd máskor megbeszéljük – mosolygott rá és felvette a felsőjét.

– Talán abba kellene hagynunk – mondta ki végül azt, amitől a legjobban félt.

– Tessék? – kérdezte döbbenten Felisz. – Most szakítasz vagy mi?

– Attól függ, jártunk? – James bár komolynak tűnt, a szemei mellett nevetőráncok jelentek meg, jól mulatott.

– Nem vicces – felelte sértetten a nephilim. – Nem tudom, talán, valami olyasmi.

James kiugrott az ágyból és felrángatta a nadrágját, miközben válaszolt a nephilim is felöltözött.

– Csak szexeltünk Felisz – tárta szét a karját. – Ennyi, lefeküdtünk párszor, nem randiztuk vagy ilyesmi. Nem vagyok a pasid, vagy mit tudom én, mid.

– Jó, tudom, hogy az ilyesmit nem tehetjük, mert nem tudhatják a többiek, de akkor is hogy mondhatsz ilyet? – hitetlenkedett. James megbántotta azzal, ahogy a kapcsolatukról beszélt, degradálta, lealacsonyította, amit nem tűrhetett.

– Tudod, hogy mit tettem kockára azért, hogy eljöjjek hozzád? – kiáltott rá a lány. – Hogy mindenegyes alkalommal a lebukást veszélyeztettem?

– És ki kért rá? – emelte fel a hangját a másik is. – Én ugyan nem, nem kértem, hogy járj ide, egyszer se mondtam, hogy gyere vissza holnap is, nem utaltam rá sehogy sem. Magadtól jöttél!

– Mert azt hittem, hogy ezt akarod – tárta szét a karját hitetlenkedve. – Nem úgy tűnt, mintha ellenedre lenne, hogy itt töltöm az éjszakákat.

– Ki kellett volna, dobjalak vagy mi? – kérdezte vehemensen a fiú.

– Nem, de mondjuk mondhattad volna, hogy rohadtul nem jelentek neked semmit – sírta el magát Felisz, bár sosem tett még ilyet, most mégsem bírta ki. Könnyek peregtek végig az arcán, amiket indulatosan letörölt, gyűlölte érte a fiút, hogy ilyen hatással volt rá, hogy gyengének mutatkozott előtte. Jamesben bent ragadt a szó, amikor észrevette a könnyeket.

– Felisz... – lépett felé, de a lány feltartotta a kezeit, így megtorpant.

– Csak… cseszd meg! – vágta a fejéhez, majd faképnél hagyta és elviharzott, de amikor felrántotta a bejárati ajtót egy nem várt ismerősbe ütközött. John állt a küszöbön, éppen kopogtatni készült. A kétségbeesésének helyét újból átvette a harag, azonnal a kardjáért nyúlt.

– Te! – kiáltotta mérgesen. – Megöllek!

Már támadott is volna, de hátulról valaki átfogta a derekát, majd felemelte a földről. Hiába kapálódzott, James erősebb volt nála és messze vitte az ellenségétől, majd közéjük állt.

– Állj félre az utamból! – üvöltötte a vadászra és ráfogta a kardját.

– Nem! – jelentette ki James.

– Az a féreg majdnem megölte a bátyámat, és te véded? – kérdezte döbbenten Felisz.

– Nem engedhetem, hogy ezt megtedd!

– Ha bármit is jelentek neked, ha egy kicsit is fontos vagyok a számodra, elállsz az utamból – suttogta a lány.

– Sajnálom! – hajtotta le a fejét James. – Nem engedhetem!

Felisz leeresztette a kardot, majd a fiúhoz lépett. Mélyen a szemébe nézett, az arcát még mindig könnyek mosták, mégis erősnek tűnt és ridegnek.

– Szóval őt választod helyettem? – kérdezte érzelemmentes hangon. – Legyen, százszor meg fogod még bánni, hogy nem engedted ezt meg nekem. Ha még egyszer az utamba állsz, nem fogok hezitálni, téged is leváglak, megértetted?

Azzal kikerülte a vadászt és az ajtó felé indult, de James megragadta a karját.

– Felisz! – szólt utána, de a lány lerázta magáról a kezét.

– Ne merj hozzám érni! – kiáltott rá vissza. – Undorodom tőled, nem is értem, hogy lehettem ennyire vak. Az a James, akit én ismertem már nagyon régen halott, ezt rajtam kívüli mindenki látta, én meg csak hitegettem magam. Egy gyilkos lett belőled, akinek semmi sem szent, nem maradt benned semmi, amiért érdemes küzdeni.

Nézett még utoljára lesajnálóan végig a fiún, majd sarkon fordult és otthagyta őket.

– Hát ez hatásos volt… – kezdte John, de James pillantására inkább csöndben maradt.

– Megmondtam, hogy ne gyere ide bejelentés nélkül – rivallt rá dühösen.

– Nehéz bejelenteni magam, ha nem vagy képes felvenni azt a rohadt telefont – vonta meg a vállát a fiú és bentebb engedte magát a küszöbről, majd leheveredett a kanapéra. – De most már értem, miért van ennyi szabályod. Az ellenséggel ágyba bújni, hú, ez nem túl profi hozzáállás, nem gondolod? Ha Emily megtudja, vagy még rosszabb… Saiker…

– Fogd be! – parancsolt rá James. – Semmi közöd hozzá, hogy mi van köztem és Felisz között…

– Inkább csak volt, én úgy láttam – kotyogott közbe.

– Kuss! – szegezte a nephilim nyakának a kardját. – Még egy szó és ajándékba küldöm a fejed a Briece családnak.

John nagyot nyelt, majd bólintott.

– Jobban teszed, ha magadban tartod mindazt, amit ma láttál, megértettük egymást?

*

Chris a konyhában állt és Ifarillel beszélgetett, próbálták kitalálni, hogy mi legyen a következő lépés.

– Na jó – lépett be Alex a homlokát vakarva –, nem tudom, mi van vele, de veled akar beszélni Chris, azt mondta, csak veled.

– Velem? Minek? – lepődött meg a vadász. – Tök mindegy, nem érek rá.

– Figyelj! – ragadta meg az ingjét Alex. – Nincs jól és azt mondta, hogy beszélni akar veled, szóval most fogod magad és felvonszolod a segged a szobájába, megértetted? Az sem érdekel, ha éppen a világot akarod megmenteni.

Chris gúnyosan elvigyorodott a fiú kirohanásán, de bólintott. A nephilim elengedte, ő pedig elindult felfelé az emeletre, de még előtte visszanézett.

– Te meg szedd gyorsan össze holmid, mielőtt meglátnak itt, a húgod intézem.

Bekopogott Felisz szobájának ajtaján, majd mikor nem érkezett válasz, be is nyitott. A lány éppen az egyik kardot tisztogatta, de még egy csomó feküdt mellette.

– Nyugi, nem lelkizni akarok neked – nézett fel. Chris megkönnyebbülten fújta ki a levegőt, rájátszott kissé, még a homlokát is megtörölte. – Nagyon vicces!

– Akkor mit akarsz? – kérdezte végül komolyan.

– Ha még nem tetted volna össze, James dobott tegnap – kezdte a lány. – Szóval nem tudok róla több információt hozni.

– Oké – bólintott a vadász és indulni készült.

– Szerintem készül valamire – tette még hozzá. – Valami nem stimmelt tegnap este vele, végre lépni fog. Nem tudom, fontos-e, először nem is volt gyanús, de láttam nála egy kissé giccses meghívót. Amint meglátta, hogy figyelem elrejtette a többi papír alá.

– Láttad, hogy hová szól?

– Valamilyen jótékonysági est, nem láttam pontosan, de egy palotába szólt, valamilyen Richard vagy nem tudom, hasonló volt – próbált visszaemlékezni Felisz.

– Richmond? – kérdezte.

– Igen, ez volt az – bólintott a lány. – Ismered?

– Hallottam már róla – Chris ismét bólintott, majd kilépett az ajtón magára hagyva a nephilimet. 

Meg akarta keresni Josht, de előbb még beszélni akart Ifarillal is arról, amit megtudott. Pont kapóra jött neki, ugyanis a férfi éppen az angyallal beszélgetett.

– Emlékszel még – kezdte köszönés nélkül – arra a bálra, amire Peter minden évben elcipelte anyát, amikor lepasszolt minket nektek, a Richmond palotában? Megvan még?

– Persze, természetesen, de hogy jön az most ide? – vonta össze értetlenül a szemöldökét az apuka.

– A tagság öröklődik, jól tudom? – hagyta figyelmen kívül a kérdését és feltette a sajátját, ebben a pillanatban lépett be Eric és Rosie a konyhába.

– Igen, 16 éves korod óta minden évben küldenek ide egy meghívót, legutóbb Eric is kapott – bólintott a férfi. – Idén is jött, pár napja hozta a postás, de nem szóltam róla, nem hittem, hogy érdekel.

– Egy informátoromtól tudom, hogy ott lesz James – magyarázta Chris az új keletű bálozó kedvét. – Nem lehet véletlen, hogy pont ide akar elugrani táncolni egyet.

– Ez a felső tízezer estje, hogy juthatna be? – lepődött meg még jobban az idősebb férfi.

– Valahonnan szerzett egy meghívót – vonta meg a vállát a vadász. – Akkor idén benézünk mi is, Ifaril? – nézett az angyalra. – Egy estére el tudod tüntetni a szárnyaid?

– Egy darabig elrejthetem – bólintott.

– Én is megyek! – jelentette ki Eric.

– Nem, túl veszélyes – nézett rá Chris.

– Azt hittem, hogy megegyeztünk, ami engem érint, abban én döntök – viszonozta a pillantását az öccse. – És nekem is jött meghívó, ha nem tévedek.

– Jött – bólintott Josh. – Egy-egy kísérőt vihettek magatokkal.

– Ifaril lesz az egyik, én meg a másik – szólt közbe Rosie is.

– Mi? Nem, kizárt – ellenkezett Chris. – Nem tudom, mire készül James.

– Hát pedig van egy ruhám, ami pont megfelel – felelte a lány magabiztosan. – Neked pedig kell egy partner, hogy nézne ki, ha egyedül mennél? – kérdezte ártatlanul.

– Jó – sóhajtott fel kelletlenül Chris. – De van egy feltételem! 

– Mi lenne az?

– Ha gáz van, lelépsz, elbújsz, elszaladsz, nem érdekel, de eltűnsz, értetted? – pillantott komolyan a lányra.

– Rendben – adta meg magát csendesen, de a győztes mosolyát nem tudta eltűntetni.