27. fejezet

Sziasztok!

Meghoztam a következő részt!
Jó olvasást!

Puszi:)

27. fejezet

Alex az ágyában feküdt falfehér volt és mozdulatlan, de élt. Egyenletesen vette a levegőt, de még mindig nem tért magához, pedig Ifaril meggyógyította.

– Miért nem ébred fel? – kérdezte Eric aggódva. A legjobb barátja ágyánál ült. A kezei még mindig véresek voltak, egy pillanatra se hagyta magára.

– Felébred, ha készen áll rá – tette a vállára nyugtatóan a kezét az angyal. – Én meggyógyítottam, de attól még pihenésre van szüksége. Aludnia kell. Ne zavarjátok! Hagyjátok pihenni! – mondta még utoljára, majd eltűnt.

Rosie felállt a földről, ahol eddig ült és megdörzsölte az arcát.

– Igaza van – kezdte. – Hagyjuk pihenni! – megfogta Eric karját és felhúzta az ágyszéléről, a fiú kábán hagyta, hogy bevezesse a fürdőszobába és lemossa a kezét. A rászáradt vért nem volt könnyű eltűntetni, de a lány nem nyugodott. Közben a bátyját vizslatta aggódva.

– Jól vagy? – kérdezte. Eric mély levegőt vett, majd megrázta a fejét, mintha egy álomból ébredt volna fel.

– Jól leszek – bólintott és elhúzta a kezét, maga folytatta a vér ledörzsölését. – Csak nem hagy nyugodni a tudat, hogy nekem kellett volna ott lennem és nem neki. Helyettem ment oda és majdnem meghalt.

– Nem te vagy a bűnös – fogta meg a karját Rosie, a vér már lejött a kezeiről, ő mégis dörzsölte tovább, de a húga leállította. – Ne hibáztasd magad! Egy valaki tehet erről és az John, ő pedig meg fog fizetni ezért. Rendben?

Eric bólintott és halványan elmosolyodott, mire a lány megnyugodott kissé. Sóhajtva fújta ki a levegőt, majd a saját szobájához tessékelte.

– Pihenned kellene – mondta.

Chris és Vicktorie a folyosón beszélgettek elmélyülten. Joshhoz Jason ment elvinni a hírt, hogy mi történt, és hogy most már minden rendben lesz. Stephanie Felisszel Alex ágya szélén ült, mikor kiléptek.

Az ifjú nephilim pár perccel később ki is nyitotta a szemét, bár kissé kába volt, úgy tűnt, teljesen rendbe jött, csak fáradt volt még.

Viszont Jason egy bő óra múlva rossz hírekkel tért vissza. Sietve nyargalt át a portálon és állt meg Alex szobájának kellős közepén, ahol nagyjából mindenki tolongott.

– John éppen most kapott szót a Tanács ülésén – lihegte.

– Nem bújt el? – szólt közbe döbbenten Eric.

– Nem – rázta meg a fejét –, sőt úgy adja elő az egészet, mintha ő lenne a jófiú, Alex pedig az áruló.

– Tessék? – kérdezték egyszerre többen is meghökkenve.

– Kihallgattam valamennyit, de inkább jöttem figyelmeztetni – folytatta Jason. – Tanács hisz neki és szörnyülködnek azon, hogy hogyan lehetséges ez.

– Beszélek velük – kezdet el felkászálódni Alex az ágyból.

– Semmi értelme – vette át a szót Chris. – Csak lecsukatnád magad, nincs bizonyítékunk John ellen, Crusader pedig úgyis neki hisz. Fel kell szívódnod, ez az egyetlen, amit most tehetsz.

– És mégis hová kellene eltűnnöm? – háborodott fel Alex. 

– Tudsz motorozni? – kérdezte vadász aztán.

– Mi?

– Hagy fogalmazzam át a kérdést – mosolyodott el Chris –, tudsz kapaszkodni egy motoron?

– El akarsz vinni egy körre, vagy mi van? – emelkedett meg kérdőn a szemöldöke, mire a vadász felnevetett.

– Nem én – rázta meg a fejét, majd kivette a kulcsait a zsebéből és odadobta Vicktorie-nak. – Vidd biztonságos helyre!

A vámpír bólintott, majd Alexhez lépett, hogy letámogassa.

– És a cuccaim? – kérdezte a fiú.

– Majd utánad küldjük – húzta magához a fiát Stephanie, megölelte, majd a hajába csókolt. – Vigyázz magadra!

– Rendben leszek – nyugtatta az anyját. – Ne búcsúzkodjatok, visszajövök – fűzte még hozzá nevetve, de nem volt igazi a jókedve.

– Siessetek! – mondta még utoljára Chris, majd elindultak lefelé a lépcsőn.

Alex rettentően gyenge volt még, pihennie kellett volna, nem pedig motorozni és stresszelni.

Éppen csak becsukódott mögöttük a bejárati ajtó, amikor a könyvtár ajtaja kinyílt és John lépett ki rajta, két másik nephilimmel.

– Hol van Alex? – kérdezte gorombán.

– Miért keresed? – ráncolta értetlenül a szemöldökét Chris jól adva az értetlent. – Nem veled kellene lennie?

– Mintha nem tudnátok, hogy áruló volt – felelte a nephilim dühösen, kint pedig felhangzott a motorzúgás.

– Hupsz! – tapogatta végig a zsebeit látványosan Chris. – Ellopták a kulcsaim!

– Tűnj az útból! – lökte odébb John, majd levágtázott a lépcsőn a másik kettővel a nyomában, de csak hamar visszatértek, Alex és Vicktorie mire kiértek, már messze jártak.

– Ezt még megkeserülitek! Ti is árulók lettetek! – fenyegetőzött a fiú, mire Eric előhívta az övén lévő kardot és megforgatta. Chris a pengére tette a kezét, így kényszerítve rá, hogy leeressze azt.

– Mégis miért? Mert ellopták a motorom? – kérdezte a vadász játszva az ártatlan. – Nem tudtam, hogy már ez is bűn.

– Higgyem is el, hogy nem ti terveltétek ki – nézett végig a csapaton gúnyosan a nephilim.

– Higgy, amit akarsz – vágta rá Eric ellenségesen. – Most pedig kívül tágasabb! – intett a fejével a Tanácshoz vezető ajtó irányába.

John még fújt egyet, majd kelletlenül távozott.

Vicktorie leparkolt a társasház előtt. Legutóbb nem igazán figyelte meg kívülről az épületet, amikor jöttek nem volt teljesen magánál, utána pedig nem érdekelte.

A ház világosbarnára volt festve, narancssárga díszítéssel, az erkélyeket kovácsoltvas kerítette körbe. Mikor beléptek Vicktorie azonnal a lifthez sétált, majd megnyomta a legfelső szint gombját. Egyetlen lakás volt ott, az övé.

Nem szóltak egy szót sem mióta megérkeztek. A liftben is hangtalanul zötykölődtek, majd mikor felértek a lakásához léptek.

– Hát újra itt vagy – fordította el a kulcsot a lány és kitárta az ajtót. – Úgy tűnik, hogy maradsz is egy ideig.

– Nem, én majd kitalálok valamit, hogy hová is menjek – szabadkozott.

– Nem kell, örülök a társaságnak – nézett rá mosolyogva Vicktorie. – Viszont pihenned kellene, még gyenge vagy.

– Jól vagyok – felelte a fiú. – Én csak… ez az egész…

– Hihetetlen – bólintott Vicktorie és leült a kanapéra, a fiú pedig követte.

– John majdnem megölt, mégis én lettem a rosszfiú – hitetlenkedett Alex.

– Tudom, hogy ez most mennyire rosszul érint, és mennyire igazságtalan, de megoldjuk, kitalálnak valamit – próbálta bíztatni Vicktorie. – Chris kitalál valamit.

– Na igen, Chris mindent megold – morogta az orra alatt a nephilim.

Vicktorie felsóhajtott, majd a szobájához lépett.

– Én lezuhanyozom – mondta inkább, és nem reagált a megjegyzésre. – Te addig feküdj csak le!

– Oké, majd alszom a kanapén – nézett körbe bizonytalanul Alex és a nyakát vakarta zavarában.

– Ne nevetess! – mosolyodott el Vick. – Mindketten elférünk a francia ágyban.

– Igen, de legutóbb is mi lett belőle – felelte gondolkodás nélkül, mire a vámpír elkomorodott, majd bólintott és belépett a szobába.

– Nem úgy értettem! – kiáltott utána Alex, de Vicktorie nem felelt.

Egy pillanatig habozott, majd mégis a lány után indult. A fürdőszobában érte utol, ahol a mosdókagylóra támaszkodva gondolkozott.

– Nem úgy értettem – ismételte halkan. – Nem akartalak megbántani. Én csak… – kezdte zavartan, közben a hajába túrt. – Úgy érzem, hogy hiba volt, mert én többet akarok tőled, mint egy egyéjszakás kaland, és tudom, hogy te miért nem akarsz ebbe belemenni, Chris elmondta.

– Tessék? – fordult meg döbbenten Vicktorie, eddig háttal állt neki, így csak a tükrön keresztül láthatta az arcát. – Elmondta? Hogy merte? Én megölöm ezért!

– Jól tette, hogy elmondta, mert így már értem – ragadta meg a lány kezét. – Megértem, hogy miért félsz, de én nem vagyok az a fiú, velem nem lesz ugyanaz.

– Ezt nem tudhatod – ellenkezett Vicktorie.

– Nem, tényleg nem, de hihetek benne – felelte Alex és megszorította a kezét, majd magához húzta.